Ráday Mihály

címke rss
A sikeres magyar színésznő, akinek a kommunizmusban ment el a kedve a színjátszástól

A sikeres magyar színésznő, akinek a kommunizmusban ment el a kedve a színjátszástól

1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Prózai szakon kezdte tanulmányait, majd egy év után „büntetésből" került át a zenés osztályba. Ott lett hallgatótársa mások mellett Törőcsik Mari, Margitai Ági, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula. Diplomázva a Petőfi Színház tagjaként több főszerepet eljátszott, filmekben is komoly feladatokat kapott, ahogy az akkoriban induló magyar televízióban ugyancsak. Böröndy Katalin nyolc pályán töltött év után azonban úgy döntött: nem kíván többet hazai színtereken fellépni. Néhány évig külhoni turnékon szerepelt énekesként, majd főállású feleség lett és anya. Férje jogán megkapta az olasz áállampolgárságot ...

Augusztus 30-án lesz Ráday Mihály temetése

Film2021.08.16, 13:12

Augusztus 30-án búcsúztatják Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendezőt, operatőrt Budapesten, a Farkasréti temetőben - közölte a család az MTI-vel hétfőn.

Meghalt Ráday Mihály

Itthon2021.07.17, 21:08

Meghalt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr - közölte a család szombaton az MTI-vel.

Súlyos betegség következtében elhunyt Ráday Mihály filmoperatőr, rendező

Life.hu2021.07.17, 20:59

Elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr - közölte a család szombaton az MTI-vel.

A legendás színész, aki idős korában, a kommunizmusban eltartási szerződés kötésére kényszerült, és egy panelház alagsorában búcsúzott az élettől

Kultúra2021.01.03, 18:03

Eszmélésétől kezdve színésznek készült. Rákosi Szidi színiiskolájában operettszínésznek képezték ki. Vidéki évei alatt kötött legendás barátságot Kabos Gyulával, majd pesti kabarészínészként lett országosan ismert. Speciális produkciója miatt egy időben csak úgy emlegették a rajongói: „Füttyös Gyuri". Később Németh Antal invitálja a Nemzeti Színház társulatához. Gózon Gyula ott eljátszott szerepeiben vált generációja egyik legjobb karakterszínészévé. Feleségével, Berky Lililivel az életben és a színpadon is legendás párost alkottak. A háború alatt Berky Lili bujtatja a származása miatt színpadról leparancsolt Gózon Gyulát. A kommuniista ...

Szombaton adják át az idei Hazám-díjakat

Archívum2018.11.07, 15:55

Idén hét, értékmentésben és értékmegőrzésben nagyon aktív személyiség kapja meg a Hazám-díjat. A XXI. Század Társaság elismerését november 10-én, szombaton adják át a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Megint támadják a Liget Projektet

Kultúra2015.09.22, 09:55

A Liget Budapest projekt ellen érveltek a Budapesti Városvédő Egyesület által A Liget maradjon Liget! címmel meghirdetett hétfői budapesti konferencia előadói.

Újabb utcaátnevezési hullám lehet Budapesten

Itthon2015.01.27, 21:27

A VIII. kerületben Mindszenty bíborosról, a IX. kerületben Zwack Péterről neveznek el teret. Ezenkívül még két tucat közterület kaphat a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán új nevet Budapesten. Ráday Mihály városvédő szerint egyre jobban fellazítják a szabályokat, újabb utcaátnevezési hullám jöhet.

Kiskirályok döntenek Budapest arculatáról

Kultúra2014.11.23, 17:28

Ráday Mihállyal az Ybl összes című album megjelenésének apropóján beszélgettünk a Várkertbazár felújítása körüli huzavonákról, a Lánchíd utca és a Duna közötti zöldövezet tervezett beépítéséről, a városvédő szerint elhibázott Liget Projektről és a közös gondolkodás hiányáról, aminek végül Budapest issza meg a levét.

Ráday Mihály: Velem senki nem beszélt a folytatásról

Tévé2010.10.31, 19:17

Az Unokáink sem fogják látni megmentéséért indított aláírásgyűjtéshez eddig tizenötezren csatlakoztak: a városvédő műsor harminc év után, minden különösebb magyarázat nélkül szűnt meg, a pontos okokat a készítő, Ráday Mihály sem ismeri. A műsorvezető az [origo]-nak a megmaradt, már leforgatott anyagokról és korábbi televíziós munkáiról is mesélt, valamint elárulta többek között, hogyan viszonyul a Ráday utcához, és hogy háromhónapos unokája számára mit őrizne meg Budapestből.

Előző
  • 1
  • 2
Következő