Racing Point F1 Team

címke rss

Összesen hét koronavírusos esetet találtak eddig a Racing Pointnál

Gphírek2020.10.31, 12:34

Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke az imolai sajtótájékoztatón elárulta, a két versenyző és Lawrence Stroll tulajdonos mellett négy másik csapattagnál is kimutatták a koronavírust.

A McLaren ügyvezetője nekiment a Racing Pointnak a koronavírusos Stroll miatt

Gphírek2020.10.24, 10:59

Zak Brown élesen bírálta a Racing Pointot azért, ahogyan a silverstone-i gárda az Eifel Nagydíjon rosszullétre panaszkodó, később pozitív koronavírustesztet produkáló Lance Stroll esetét kezelete. A McLaren ügyvezető igazgatója szerint a többi csapat irányába is felelősséggel tartoznak, ezért szükség van az átláthatóságra a gyanús eseteknél. Szerinte ez ebben az esetben nem volt meg.

Verstappen durván sértegette Strollt, majd később is őt hibáztatta az ütközésért

Gphírek2020.10.24, 00:17

Max Verstappen túl messzire ment a csapatrádióban Lance Strollnak címzett szitkozódásával, miután a Portugál Nagydíj második szabadedzésén összeütközött a kanadai pilótával. A Red Bull versenyzője később is Strollt okolta, miközben főnöke szerint mindkét fél tehetett volna a baleset elkerüléséért.

A Racing Point csapatfőnöke szerint nem hibáztak, amiért nem tesztelték újra Strollt

Gphírek2020.10.22, 22:01

Otmar Szafnauer, a Racing Point Forma-1-es istállójának csapatfőnöke szerint a világon senki nem veszi náluk komolyabban a koronavírus-járványt, és egyetlen F1-es csapat sem teszteli annyit az alkalmazottait, mint ők. A fertőzésen átesett Lance Strollt azért nem tesztelték le újra, miután ismét rosszul lett, mert a pilóta Svájcból telefonáló orvosára hallgattak.

A büntetés után is folytatja a Racing Point a Mercedes másolását

Gphírek2020.10.21, 23:48

Az idei F1-es Mercedes hátsó felfüggesztését veszi alapul a Racing Point a jövő évi Aston Martin tervezésekor, erősítette meg a silverstone-i csapat technikai igazgatója, aki szerint hátráltatni akarják őket.

Pérez után Strollt is megfertőzte a koronavírus

Gphírek2020.10.21, 10:52

A Racing Point színeiben versenyző Lance Stroll elárulta, az Eifel Nagydíj után pozitív lett egy koronavírus tesztje, azóta viszont ismét negatív eredményeket produkált, és versenyezni akar a hétvégén zajló Portugál Nagydíjon.

Vettel jövőre a másodvirágzását élheti az Aston Martinnál

Gphírek2020.10.20, 16:13

Lelkesen készül a jövőre Aston Martinná váló Racing Point technikai igazgatója a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel érkezésére. A távozó Sergio Pérez közben egyre nehezebben viseli az utolsó heteit a csapatnál.

Portugáliában ismét a Racing Point állandó párosa versenyezhet

Gphírek2020.10.17, 10:49

Egy aggódó rajongó kérdésére a Racing Point azt felelte, hogy Lance Stroll visszatérésére számítanak a jövő hétvégén esedékes Portugál Nagydíjon.

Racing Point: Vettel nem felejtett el vezetni

Gphírek2020.10.15, 12:10

Otmar Szafnauer úgy véli, az istállónál uralkodó légkör segíthet Sebastian Vettelnek, hogy ismét kivirágozzon. A Racing Point csapatfőnöke hozzátette, a négyszeres világbajnok érkezése számukra is előrelépést jelenthet.

A WC-ről sem tudott leszállni a Racing Point helyettesítésre szoruló pilótája

Gphírek2020.10.11, 10:00

Otmar Szafnauer, a Racing Point F1-es istállójának csapatfőnöke részleteket osztott meg arról, hogy miért kellett beugrania Nico Hülkenbergnek az Eifel Nagydíjon Lance Stroll helyére.

Pokoli verseny vár Hülkenbergre a silverstone-inál is durvább beugrása után

Gphírek2020.10.10, 18:32

Délelőtt még egy barátjával kávézgatott, az időmérőn viszont már ismét a Racing Point autójával száguldott Nico Hülkenberg, aki Silverstone után a Nürburgringen is vendégszerepel az F1-ben.

Az Aston Martin visszaadhatja Vettel varázsát, véli a technikai igazgató

Gphírek2020.09.29, 12:26

A jövőre Aston Martin néven induló Racing Point technikai igazgatója is látja, hogy Sebastian Vettel nem élete formájában versenyez a Ferrarinál, de Andrew Green szerint segíthetnek, hogy a német pilóta rendezze a sorait és számítanak a világbajnoki címeivel megszerzett tapasztalatára.

Pérez véletlenül tudta meg, hogy jövőre már Vettel fog ülni az autójában

Gphírek2020.09.28, 15:33

Sergio Pérez megerősítette, hogy már a bejelentés előtt megtudta, hogy az Aston Martinná váló Racing Point jövőre már nem tart igényt a szolgálataira, mivel akarata ellenére hallotta a csapattulajdonos erről szóló telefonbeszélgetését.

A kirúgott Pérez összebalhézott a csapatával Szocsiban

Gphírek2020.09.26, 13:18

Az év végén a Racing Pointtól távozó Sergio Pérez megvádolta a csapatát, amely szerinte nem avatja be mindenbe, amióta biztossá vált, hogy jövőre máshol versenyez. Az istálló vezetését meglepte, hogy a mexikói pilóta a sajtóban kürtölte világgá a gondjait ahelyett, hogy megkereste volna őket.

Vettelt a Ferrari már azelőtt mellőzte, hogy az Aston Martinhoz igazolt

Gphírek2020.09.25, 14:53

A Ferraritól távozó Sebastian Vettel elmondta, nem változtatott a munkakörnyezetén az, hogy a csapatnál megtudták, az Aston Martinnál folytatja a pályafutását. Sergio Pérez is tiszta vizet öntött a pohárba a munkatársaival.

Stroll üdvözölte Vettelt, Pérez nem neheztel rá az átigazolás miatt

Gphírek2020.09.24, 16:51

Reagáltak a Racing Point versenyzői arra, hogy jövőre Sebastian Vettel vezeti majd az Aston Martin egyik F1-es autóját, ami Lance Stroll szerint a híres brit versenyzöld színben lép pályára.

Újabb kiskapuval idei alkatrészeket kapott a Racing Point a Mercedestől

Gphírek2020.09.24, 17:14

Sajtóértesülés szerint a Racing Point megkapta az idei Mercedes hátulját alkotó fontosabb alkatrészeket, így az eddigieknél is nagyobb lett a hasonlóság a fekete és a rózsaszín autó között.

Michael Jordan egykori emberével erősített a Racing Point

Gphírek2020.09.21, 17:23

Az NBA-legenda Michael Jordan korábbi marketingfőnöke csatlakozott a jövőre az F1-ben Aston Martinként versenyző Racing Pointhoz.

A McLaren pilótája mérges, amiért kirúgták Pérezt

Gphírek2020.09.19, 10:17

Sergio Pérez elküldése a Racing Pointtól „kissé mérgessé” tette Carlos Sainzot, aki szerint el kell fogadni, hogy a Forma-1-ben olykor nem a pilóta teljesítménye számít a legjobban.

A Racing Pointtól kirúgott Pérez duplán keserű amiatt, hogy távoznia kell

Gphírek2020.09.18, 13:02

Önmagában csalódástkeltő, ha valakit elküldenek egy Forma-1-es csapatttől, a Racing Pointtól távozni kénytelen Sergio Péreznek azonban van egy nyomós oka arra, hogy igazán rosszkedvű legyen.

Racing Point: Vettel leigazolása ritka lehetőség

Gphírek2020.09.17, 13:59

Komoly beruházásokkal készül Sebastian Vettel érkezésére a jövőre Aston Martin néven induló Racing Point. További sztárigazolásokról is pletykálnak.

Mit adhat Vettel az Aston Martinnak?

Gphírek2020.09.15, 07:10

A mugellói futam mellett az előző hét legnagyobb horderejű híre a Racing Point bejelentése volt, miszerint Sebastian Vettel váltja Sergio Pérezt az Aston Martinná alakuló istállónál. Ennek kapcsán megnéztük, hogy a jelenlegi pontállás mennyire tükrözi a csapat versenyképességét, és a négyszeres világbajnok képes lehet-e javítani a helyzeten.

Új gyárral és további igazolásokkal várja Vettelt az Aston Martin

Gphírek2020.09.11, 22:57

Pályafutása legjobb szakaszában jár Sebastian Vettel, véli a jövőre Aston Martin néven induló Racing Point csapatfőnöke, aki úgy véli, a négyszeres világbajnok tökéletesen passzol a céljaikhoz.

Pérez maradna az F1-ben, miután elküldték Vettel miatt

Gphírek2020.09.10, 16:22

Sergio Pérez elárulta, nem számított arra, hogy elküldik a Racing Pointtól az érkező Sebastian Vettel miatt. Egyelőre nincs terve, de az F1-ben szeretné folytatni a pályafutását.

Vettel az Aston Martin színeiben folytatja az F1-es pályafutását

Gphírek2020.09.10, 09:41

Beigazolódtak a pletykák, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel marad a Forma-1-ben, a következő szezontól az Aston Martin versenyzője lesz. A csapat az idén még Racing Point néven indul, 2021-től viszont felveszi az autógyártó nevét, és sportág történetének harmadik legsikeresebb versenyzőjére is számíthatnak.

Pérez távozik a Racing Pointtól, Vettel veheti át a helyét

Gphírek2020.09.09, 21:19

Sergio Pérez bejelentette, hogy a 2020-as szezon végén távozik a Racing Point-istállótól. Ez a lépés előkészítheti az év végén a Ferrarit elhagyó Sebastian Vettel érkezését a csapathoz.

A Racing Point is visszalépett a fellebbezéstől, szabályváltozás jön

Gphírek2020.09.07, 16:42

Az Olasz Nagydíj előtt a Racing Point is bejelentette, hogy lemond a fellebbezés lehetőségéről, és elfogadják, hogy a Mercedes fékhűtőjének lemásolása miatt 15 pontot levontak tőlük. Ezzel a Ferrari maradt az egyetlen panaszos, de hamarosan ők is visszaléptek a további jogi lépésektől.

Vettel: Tárgyalok a jövőről, de még semmit sem írtam alá

Gphírek2020.08.31, 14:22

Sebastian Vettel kitart amellett, hogy szeretné folytatni Forma-1-es pályafutását, de egyelőre nem kötött új szerződést.

Pérez már nem tart attól, hogy félreállítják Vettel miatt

Gphírek2020.08.27, 17:11

Magabiztosan nyilatkozott Sergio Pérez azzal kapcsolatban, hogy jövőre az Aston Martin versenyzője lesz, Lance Stroll viszont nem volt hajlandó foglalkozni a témával.

A Ferrari a jövőtől félve támadhatja tovább a Racing Pointot

Gphírek2020.08.27, 11:21

Ők maradtak az egyetlen csapat, akik a büntetés szigorításáért fellebbeztek, de állítólag visszaléphetnek tőle, ha változtatnak a fejlesztési zsetonokra vonatkozó szabályokban. Nem mindegy, hogy az egyre erősebb Racing Point ingyen vagy zsetonokért tuningolhat a hátsó futóművén.

A Renault visszavonta a fellebbezését a Racing Point büntetése kapcsán

Gphírek2020.08.25, 23:36

Felhagy a Renault a rivális Racing Point elleni hadjárattal, miután a panaszos csapat a háttérben garanciát kapott arra, hogy a következő szezontól szigorúbban értelmezik a Forma-1-ben a konstruktőr fogalmát. A francia kézben lévő istálló formálisan is visszavonta a fellebbezését.

Egy volt csapatfőnök nem hiszi, hogy a Mercedes vétlen az autómásolásban

Gphírek2020.08.17, 15:54

A Racing Point elődjének tekinthető Jordan és Midland egykori csapatfőnöke, Colin Kolles nem hiszi, hogy fotók alapján le lehetett másolni a tavalyi Mercedest. Úgy véli, a címvédő is benne van az ügyben és bírálta Toto Wolffot is.

Pérez nem érti a Hamilton feltartásáért kapott büntetést

Gphírek2020.08.16, 19:50

Sergio Pérez nem érzi igazságosnak a Spanyol Nagydíjon kapott 5 másodperces büntetését, amivel elvesztette a 4. helyet. A mexikói pilóta szerint egyrészt veszélyes lett volna, ha a pálya szűk részén engedi el Lewis Hamiltont, másrészt a brit pilóta összességében úgy többet veszített volna.

A koronavírusból visszatérő Pérez a dobogót vette célba vasárnapra

Gphírek2020.08.15, 19:01

Sergio Pérez kihasználná, hogy barcelonai pályán nehéz előzni, és Max Verstappent feltartva állna dobogóra a Spanyol Nagydíjon. Csapattársa, Lance Stroll elégedett az 5. hellyel, de kiemelte, Alexander Albon veszélyt jelenthet rájuk.

A McLaren főnöke ismét odaszúrt őt kritizáló kollégájának

Gphírek2020.08.15, 10:18

Úgy érzi, van igazság abban, amit a Racing Point ingerült csapatfőnöke egy héttel ezelőtt mondott róla, de Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója ennek ellenére nem bírta ki, hogy ne szóljon vissza honfitársának.

Pérez szerint a Racing Point nem Vettellel, hanem vele folytatná

Gphírek2020.08.14, 12:47

Hamarosan elcsendesednek azok a pletykák, amelyek szerint Sebastian Vettel a Racing Point versenyzője lesz, vélte az istálló jelenlegi pilótája, Sergio Pérez, akinek valószínűleg távoznia kellene a négyszeres világbajnok érkezése esetén.

Pérez: Hazugság, hogy nem az anyukám miatt utaztam haza

Gphírek2020.08.13, 20:36

Sergio Pérez kikérte magának azokat a pletykákat, amelyek szerint szponzorokkal tárgyalni és rajongókkal szelfizni utazott haza Mexikóba, amikor elkapta a koronavírust.

Már nem koronavírusos a Racing Point pilótája, újra versenyezhet

Gphírek2020.08.13, 11:11

Felgyógyult a koronavírusból az elmúlt két nagydíjat kihagyó Sergio Pérez, így a hétvégi Spanyol Nagydíjon visszatérhet az F1-es mezőnybe. Mindez azt jelenti, hogy Nico Hülkenbergnek eddig tartott a beugrás a Racing Pointnál.

Megromolhat a McLaren és a Mercedes kapcsolata a másolós botrány miatt?

Gphírek2020.08.12, 10:42

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke kijelentette, a Racing Point idei autója körül kialakult vita, illetve a McLaren és a Mercedes ellenkező álláspontja nincs befolyással a két fél jó viszonyára. Mindez azért fontos, mert a wokingiak 2021-től Brixworthből kapják az F1-es motorokat.

A Ferrari és a Renault megóvja a Mercedest másoló Racing Pointot

Gphírek2020.08.12, 18:18

A Ferrari és a Renault is megerősítette, hogy megóvja az FIA múlt pénteki, a Mercedest másoló Racing Point elleni ítéletét, miközben a McLaren és a Williams óvási szándékának jelzése ellenére visszalépett az ügytől. Mattia Binotto, a maranellóiak csapatfőnöke szerint ez az eset olyan, mint amikor valaki lemásol egy dolgozatot.

Nem csak a Mercedesnek vannak fenntartásai az F1 jövőjét illetően

Gphírek2020.08.11, 20:28

A Mercedes után a Racing Point is elárulta, hogy még nem mindenben értenek egyet a Forma-1 jövőjének szempontjából kulcsfontosságú Concorde-egyezményben foglaltakkal. Az aláírás határideje holnap van, kérdés, hogy mind a 10 csapat szignója rákerül-e a dokumentumra.

99%-ig biztos, hogy mikor térhet vissza a koronavírusos Pérez

Gphírek2020.08.10, 12:38

Csapatfőnöke 99%-os bizonyossággal megjósolta, hogy mikor ülhet újra autóba a legutóbbi két Forma-1-es futamot koronavírus-fertőzés miatt kihagyni kényszerülő Sergio Pérez.

Lawrence Stroll kikérte magának hogy csalással vádolják a csapatát

Gphírek2020.08.10, 10:20

Lawrence Stroll, a Mercedes tavalyi autóját lemásoló Racing Point tulajdonosa kemény hangvételű közleményben válaszolt az őket csalással vádoló riválisoknak és az FIA-nak, majd leszögezte: nem fogja tétlenül nézni nevének sárba tiprását. Eközben a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, a kanadai milliárdos simán nyerne a bíróságon.

A Racing Point nem Strollnak akart kedvezni Hülkenberg kerékcseréjével

Gphírek2020.08.09, 20:28

Sokan szemöldöküket ráncolva nézték, ahogy a Racing Point a 70. Évforduló Nagydíjának hajrájában harmadszor is a bokszba hívta Nico Hülkenberget, aki így nem tudott csapattársa előtt végezni. Utólag kiderült, hogy ezzel valószínűleg a kieséstől mentették meg.

Egymásnak esett a Racing Point és a McLaren főnöke az autómásolás miatt

Gphírek2020.08.08, 19:36

Élesen bírálta a Racing Pointot a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown, majd Otmar Szafnauer személyeskedve reagált a vádakra. A botrányt kavaró csapat áll a további vizsgálatok elé.

A Ferrari és három másik csapat szigorúbb büntetést akar a Racing Pointnak

Gphírek2020.08.08, 11:21

Négy istálló, köztük a Ferrari is jelezte abbéli szándékát a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA), hogy megóvja a sportfelügyelők által a Mercedest másoló Racing Point ellen hozott ítéletet, mivel az szerintük túl enyhe volt. A Ferrari csapatfőnöke további tisztázást szeretne arról, hogy szabályos-e, amit a silverstone-i gárda tett.

Nem jelentették fel, mégis a Mercedes áll a legújabb botrány középpontjában

Gphírek2020.08.08, 11:57

Több csapat is károg, de a Racing Point idei F1-es autója körüli konfliktus elsősorban a silverstone-i istálló és a Renault közötti jogvita. Legalábbis, péntekig úgy tűnt, de nem nehéz összerakni, hogy a háttérben a Mercedesnél futnak össze a szálak.

Az FIA 2021-től betiltja a teljes autók lemásolását

Gphírek2020.08.07, 15:28

Jövőre már nem lesz szabályos az, amit a Racing Point csinált, nevezetesen egyetlen Forma-1-es csapat sem másolhatja le egy az egyben valamelyik riválisának az autóját. 

Pontlevonást és pénzbüntetést kapott a Racing Point

Gphírek2020.08.07, 13:41

Az FIA sportfelügyelői úgy döntöttek, 15 pontot elvesznek a Racing Pointtól a Stájer Nagydíj eredményéből és 400 ezer eurós pénzbüntetést szabnak ki a csapatra a Mercedes fékhűtőinek lemásolása miatt.

Pérez nem gyógyult fel a koronavírusból, Hülkenberg marad a helyén

Gphírek2020.08.07, 11:25

A Forma-1 70. évfordulós Nagydíján is Nico Hülkenberg fogja helyettesíteni a koronavírusos Sergio Pérezt, mivel a mexikói pilóta nem gyógyult meg. A német pilóta elárulta, van rá esély, hogy jövőre is a mezőny tagja legyen.

Veszélyben lehet Vettel Aston Martinhoz igazolása?

Gphírek2020.08.07, 09:22

Sajtóértesülések szerint Sergio Pérez mexikói szponzorai jelentős összeget áldoznának arra, hogy a pilóta továbbra is a 2021-ben Aston Martinná alakuló Racing Point versenyzője legyen. Ezzel kútba eshet Sebastian Vettel leigazolása, aki még mindig nyugodt saját jövőjével kapcsolatban.

Az olasz sajtó szerint Vettel megállapodott az Aston Martinnal

Gphírek2020.08.06, 12:45

Több olasz kiadvány is arról számolt be, hogy Sebastian Vettel megállapodott a Racing Pointtal, ami jövőre Aston Martin néven szerepel a Forma-1-ben.

RTL: A hétvégén is Hülkenberg vezetheti a Racing Pointot

Gphírek2020.08.06, 15:40

Az RTL értesülése szerint a Forma-1 70. évfordulós Nagydíján is Nico Hülkenberg helyettesítheti a koronavírusos Sergio Pérezt, a csapat szerint ez a mexikói pilóta teszteredményétől függ.

Újabb jel mutat arra, hogy Vettel közeledik a Racing Pointhoz

Gphírek2020.08.05, 10:08

A Forma-1 ismert fotósa, Mark Sutton vasárnap szemtanúja volt annak, hogy Sebastian Vettel és Otmar Szafnauer a Racing Point csapatfőnökének az autójában hagyta el a pályát. Gerhard Berger azt javasolná a négyszeres világbajnoknak, hogy az idény végén vonuljon vissza, de ha nem így tesz, akkor az osztrák expilóta szerint a silverstone-i alakulat lenne a legjobb választás.

A Ferrari is beszállt a Mercedest másoló Racing Point elleni hadjáratba

Gphírek2020.08.04, 15:35

A Renault óvásai után a Ferrari is az FIA-hoz fordult a bevallottan a tavalyi Mercedes alapján készült Racing Pointok miatt. A Scuderia felvilágosítást kért a Nemzetközi Automobil Szövetségtől.

Csapatfőnöke elmondta, mikor térhet vissza a koronavírusos Pérez

Gphírek2020.08.03, 13:46

A Brit Nagydíjat kihagyni kényszerülő koronavírusos Sergio Péreznek nem elég annyi a visszatéréshez, hogy kigyógyul a betegségből, ha ugyanis a brit egészségügyi hatóság a megváltozott előírásokat alkalmazza rá, negatív tesztek esetén is ki kell hagynia még egy futamot.

Wolff: Vettel tárgyal az Aston Martin-szerződésről

Gphírek2020.08.03, 22:35

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, hogy Sebastian Vettel szerződtetése remek lesz az Aston Martinnak, valamint kijelentette, hogy a felek tárgyalásokat folytatnak. A Sky Sports riportere szerint akár már a Brit Nagydíj hétvégéjén megtörténhetett volna a bejelentés, ha Sergio Pérez nem kapja el a koronavírust.

Harmadszor is feljelentette a Racing Pointot a Renault

Gphírek2020.08.02, 20:28

A Stájer és a Magyar Nagydíj után Silverstone-ban is megóvta a Racing Point eredményét a Renault, de ezúttal csak az egyik autó érintett.

A Racing Point tagadja, hogy Pérezzel július végéig kellett volna szakítani

Gphírek2020.08.01, 14:29

Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke tagadta a sajtóban elterjedt spekulációt, amely szerint Sergio Pérez felé július 31-ig kellett volna jelezni, ha felbontanák a szerződését.

A koronavírusos Pérez nem szegett szerződést a hazautazással

Gphírek2020.08.01, 10:54

A Racing Point csapatfőnöke szerint a Brit Nagydíj előtt pozitív koronavírustesztet produkáló Sergio Pérez semmi rosszat nem tett, amikor a jelenleg a tizedik legfertőzöttebb országnak számító Mexikóba repült, hogy meglátogassa a családját és balesetet szenvedett édesanyját.

Problémák sorát kellett megoldani Hülkenberg visszatéréséhez

Gphírek2020.07.31, 14:51

Mindössze egy napja volt a Racing Pointnak, hogy pótolja Sergio Pérezt, miután kiderült, a mexikói pilóta koronavírustesztje pozitív lett. A csapat ráadásul nem akárkit, hanem rutinos jelöltet keresett.

Hülkenberg visszatér a mezőnybe a koronavírusos Pérez helyén

Gphírek2020.07.31, 12:32

A rutinos Nico Hülkenberg ugrik be a következő két F1-es hétvégén a koronavírusos Sergio Pérez helyére a Racing Pointhoz. Váratlan lehetőséget kap, hogy megszerezze pályafutása első dobogós eredményét a sportágban.

Pozitív lett Pérez koronavírustesztje, nem indul a Brit Nagydíjon

Gphírek2020.07.31, 09:32

Nem vehet részt az F1-es szezon negyedik hétvégéjén Sergio Pérez, a Racing Point pilótája, miután pozitív eredményt hozott a megismételt koronavírustesztje. A mexikói versenyző az első a mezőnyben, akit megfertőzött a vírus.

Sikertelen koronavírus-teszt miatt elkülönítették Pérezt

Gphírek2020.07.30, 22:29

Kihagyja a Brit Nagydíj csütörtöki médianapját Sergio Pérez, miután sikertelen lett a koronavírus-tesztje, az új vizsgálat eredményéig pedig nem léphet be Silverstone kapuin.

A Mercedes és a Red Bull támogatja az autók másolását, a Ferrari kevésbé

Gphírek2020.07.29, 14:37

Helmut Marko kijelentette, semmi problémája nincs azzal, hogy a Racing Point lemásolta a tavalyi Mercedest, és amennyiben ez a jövőben is szabályos lesz, akkor az Alpha Tauri-Red Bull viszonylatban is hasonló eljárás várható. Ugyanakkor mind ő, mind Toto Wolff felhívta a figyelmet, hogy néhány istállónak nincs olyan partnercsapata, amellyel együtt tudna működni ilyen téren.

Jordan: Vettel nem bír Leclerc-rel sem, hát még Hamiltonnal!

Gphírek2020.07.28, 16:26

A korábbi csapattulajdonos, Eddie Jordan szerint a Racing Pointnak nem érdemes leigazolnia Sebastian Vettelt. A Jordan egykori alapítója úgy véli, a négyszeres világbajnok már nem tudja felvenni a versenyt Lewis Hamiltonnal, ezért nem érdemes miatta megbontani az istálló egységét.

Berger: Vettel a Racing Pointtal a 2. helyért küzdene a bajnokságban

Gphírek2020.07.25, 18:57

Gerhard Berger úgy véli, Sebastian Vettel ismét felszabadultan versenyez, és meg akarja mutatni a Ferrarinak, hogy rosszul döntöttek, amikor nem hosszabbítottak vele szerződést. A tízszeres futamgyőztes szerint a német pilóta a Racing Pointtal ott lenne a világbajnoki élmezőnyben.

A Mercedes csapatfőnöke örül a Racing Point felzárkózásának

Gphírek2020.07.23, 13:52

Toto Wolff nem lát kivetnivalót abban, hogy a Racing Point a tavalyi Mercedesre emlékeztető autóval áll rajthoz. Méltatja a silverstone-i istálló vezetését a felzárkózás kapcsán.

A Racing Point másolta a Mercedest, de biztos az ártatlanságában

Gphírek2020.07.22, 19:29

Az FIA formaautós bizottságának elnöke szerint nem kérdés, hogy a Racing Point a Mercedes tavalyi fékhűtőinek másolatával versenyez az idén, a silverstone-i gárda azonban ezzel együtt lehetetlenségnek tartja, hogy szabálytalannak találják a megoldását.

Pérez szerint neki kell mennie, ha a Racing Point leigazolja Vettelt

Gphírek2020.07.21, 07:18

Sergio Pérez nem számít arra, hogy Lawrence Stroll eltanácsolja a saját fiát, Lance-t az egyre versenyképesebb Racing Pointtól abban az esetben, ha leigazolják Sebastian Vettelt. Elismerte, van kilépési záradék a szerződésében.

Büntetések miatt változik a pontszerzők sorrendje a Magyar Nagydíj után

Gphírek2020.07.19, 20:48

A leintés után is változott a Magyar Nagydíj eredménye, miután öt versenyzőt is vizsgáltak a sportfelügyelők, közülük négyen pontszerző helyen értek célba.

Befagyaszthatja az állást a Magyar Nagydíjon a Mercedes és a Racing Point

Gphírek2020.07.19, 10:05

Csatázhat a győzelemért a Mercedes két pilótája a Magyar Nagydíjon, de eltérő boksztaktikákra nem számíthatnak. A Racing Pointnál a csapatutasítás sem kizárt a lehető legjobb eredmény elérése érdekében.

A szerződések ellenére nem kizárt Vettel érkezése a Racing Pointhoz

Gphírek2020.07.17, 22:11

A Racing Point csapatfőnöke méltatta az istállót erősítő Sergio Pérezt, de az érvényes szerződés ellenére nem garantálta, hogy a mexikói pilóta jövőre is náluk versenyezhet. Sebastian Vettel esetleges leigazolásával kapcsolatban nem szorítja határidő a csapatot.

Ravasz trükk sem vette rá Vettelt, hogy az Aston Martinról beszéljen

Gphírek2020.07.16, 23:38

Sebastian Vettel a Hungaroringen megpróbálta magát távol tartani az Aston Martinnal kapcsolatos pletykáktól, de a csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, hogy mozgolódás van a háttérben.

Pérez és Stroll sem készül arra, hogy átadja a helyét Vettelnek

Gphírek2020.07.16, 16:14

Sergio Pérez a Hungaroringen többször is hangsúlyozta, érvényes szerződése van a Racing Pointtal a következő szezonra és csapattársa, Lance Stroll is eltökélt, hogy a silverstone-i istállónál folytassa a pályafutását. Ugyanakkor, egyikük sem jelentette ki, hogy ez így is lesz.

A Racing Point aligha másolhatta le segítség nélkül a Mercedes fékhűtőit

Gphírek2020.07.15, 10:50

Marcin Budkowski, a Renault F1-es csapatának ügyvezető igazgatója elmagyarázta, hogy miért óvták meg a Racing Point nagyban a Mercedes tavalyi autójáról másolt versenygépét. A szakember tisztában van vele, hogy nem tilos a riválisok alkatrészeinek másolása, a riválisuk azonban szerinte ezt olyan esetben is megtette, amihez elengedhetetlen volt a Mercedestől kapott segítség.

Vettel az Aston Martinhoz igazolhat 2021-re

Gphírek2020.07.15, 09:14

Német sajtóértesülés szerint eldőlt, hogy Sebastian Vettel jövőre az Aston Martin gyári istállójánál fog versenyezni a Forma-1-ben, már az utolsó simítások zajlanak a szerződés aláírása előtt.

A csalódott Racing Point szerint a Renault óvása nem lesz sikeres

Gphírek2020.07.13, 21:25

Csalódottságának adott hangot a Racing Point, amiért a Renault óvást nyújtott be ellene a Stájer Nagydíj után. A tavalyi Mercedes lemásolávásval vádolt csapat szerint a franciák nem fognak célt érni.

A Red Bullnál is tartanak a Racing Point tempójától

Gphírek2020.07.13, 10:59

Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét is lenyűgözte a sokak szerint a tavalyi Mercedesszel versenyző Racing Point sebessége a Stájer Nagydíjon. Sergio Pérez helyenként gyorsabb volt, mint a gyári Mercedesek.

A Renault óvást nyújtott be a szerinte Mercedes-másolat Racing Point ellen

Gphírek2020.07.12, 21:25

A Renault-istálló óvást nyújtott be a Racing Point autói ellen a Stájer Nagydíj után, mivel szerintük a silverstone-i istálló idei versenygépe a tavalyi Mercedes másolata. Az FIA arra kérte a világbajnoki címvédőt, hogy biztosítson számukra alkatrészt tavalyi autójáról a vizsgálat lefolytatásához.

A Red Bull állásfoglalást kért az FIA-tól a Mercedes miatt

Gphírek2020.07.03, 19:26

Állásfoglalást kért és kérdéseket tett fel a Red Bull a Mercedes által használt DAS miatt. A középmezőnyben viszont csillapodhat a vihar a tavalyi Ezüstnyílra emlékeztető Racing Point miatt.

Nagy árat fizetnek az F1-es csapatok az idei hibákért

Gphírek2020.06.19, 11:50

A járványhelyzet miatti óvintézkedések következményeként jelentősen megnő az F1-es autók javításához szükséges idő, ami nagy bajt is okozhat műszaki probléma vagy baleset esetén.

Folytatódik az F1-es felkészülés, már 2020-as autó is pályára lépett

Gphírek2020.06.18, 08:43

Szerdán Esteban Ocon és Lance Stroll is autóba ült, hogy felkészüljön a hamarosan kezdődő szezonra. A francia pilóta a 2018-as kocsival gördült pályára, míg a kanadai versenyző ugyan az RP20-ast vezethette, de csak limitált távolságot tehetett meg.

Vettel eddig nem kereste az Aston Martint

Gphírek2020.06.14, 15:18

Otmar Szafnauer kijelentette, bár hosszú ideje barátságot ápol Sebastian Vettellel, a négyszeres világbajnok nem vette fel vele a kapcsolatot, amióta bejelentették, hogy szezon végén távozik a Ferraritól. A Racing Point csapatfőnöke úgy véli, saját pilótái között idővel megfordul az erősorrend.

Hosszú idő után újra idei F1-es autó gurul pályára

Gphírek2020.06.11, 10:24

Jövő héten szerdán Lance Stroll egy forgatási nap keretében kezdi meg a felkészülést az idénynyitóra a Racing Pointtal Silverstone-ban. Ezzel több mint három hónap után először gurulhat pályára 2020-as F1-es autó.

Időhiány miatt kevesebb F1-es fejlesztés jöhet az idén

Gphírek2020.06.09, 16:32

Alkalmazkodniuk kell az F1-es csapatoknak a besűrített versenynaptárhoz, ezért a korábbiaktól eltérő ütemben várhatók fejlesztések. A Racing Point is a melbourne-i autójával megy Spielbergbe.

Az Aston Martin lehet az új F1-es szabályok nyertese

Gphírek2020.05.28, 17:43

Optimistán nyilatkozott Andrew Green, a jövőre Aston Martinná váló Racing Point technikai igazgatója a költségplafon és a további F1-es megszorítások várható hatásairól. A brit szakember a jelenlegi élcsapatokat dinoszauruszoknak tartja, ők viszont már régóta berendezkedtek a jövőre.

Pilótája szerint hihetetlenül versenyképes lett volna a Mercedes-klón

Gphírek2020.05.20, 15:15

A Racing Pointnál versenyző Sergio Pérez nagyon várta a márciusi Ausztrál Nagydíjat, amelyen szerinte hihetetlenül versenyképesek lettek volna a Mercedesről másolt idei autójukkal.

A McLaren kizárja, hogy Mercedes-másolattal versenyezzenek az F1-ben

Gphírek2020.05.07, 16:25

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke kijelentette, nem követik a Racing Point stratégiáját, és annak ellenére sem veszik át a Mercedes tervezési koncepcióját, hogy a következő idénytől az ő motorjukat fogják használni. Lando Norris leszögezte, ez utóbbi csak egy lépés a győzelemig tartó úton.

Az FIA megvizsgálta, hogy tényleg lemásolták-e a tavalyi Mercedest

Gphírek2020.05.01, 18:03

A Racing Point technikai igazgatója nem érti, mi alapján akarnak óvást benyújtani az ellenfeleik az idei, RP20-as kódjelű autó miatt. Állítja, a pink Mercedesnek csúfolt autó nem a tavalyi Ezüstnyíl másolata.

A Racing Point elárulta, miért klónozta a világbajnok Mercedest

Gphírek2020.04.25, 13:33

Otmar Szafnauer, a Forma-1-es Racing Point-istálló csapatfőnöke elárulta, hogy elsősorban miért akarták lemásolni a Mercedes aerodinamikai koncepcióját. A szakember arról is beszélt, hogy rövidesen a győzelmekért akarnak harcolni.

Pérez: Minden F1-es körrekord megdől az idén

Gphírek2020.04.17, 18:51

Átírhatják a rekordok könyvét az idei F1-es autók: még sohasem voltak ennyire gyorsak, ráadásul a középmezőnyt erősítő Racing Point pilótája, Sergio Pérez szerint az idei autója az eddigi legjobb is.

Óvással fenyeget a Red Bull, ha a Mercedes beveti a trükkös kormányát

Gphírek2020.03.10, 17:55

Két csapat is óvást nyújthat be a Forma-1 idénynyitó hétvégéjén, amennyiben nem tisztázódik a Mercedes és a világbajnok istálló tavalyi autójára feltűnően hasonlító Racing Point szabályossága.

Dagad a botrány a Ferrari körül, a riválisok jogi lépéssel fenyegetnek

Gphírek2020.03.04, 12:49

Hét Forma-1-es csapat összefogott és jogi lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem árulja el, hogy milyen titkos megállapodást kötött a Ferrarival, miután befejezte az olasz istálló tavalyi motorjának szabályosságáról folytatott vizsgálatot.

A Red Bulltól is érkeznek szakemberek az átalakuló Aston Martinhoz

Gphírek2020.02.25, 18:25

Lelkesen készül a Racing Point csapatfőnöke arra, hogy a silverstone-i istálló jövőre felvegye az Aston Martin színeit és ezzel együtt igazi gyári alakulattá váljon.

A Red Bull csapatfőnökét nem zavarják a klónozott F1-es autók

Gphírek2020.02.24, 16:48

Christian Horner, az F1-es Red Bull istálló csapatfőnöke nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy a Racing Point a tavalyi világbajnok Mercedes klónjával áll rajthoz az idei világbajnokságban, szerinte ameddig a másolás a szabályok adta keretek között marad, csak jót tesz a Forma-1-nek.

Egymásnak üzenget a Racing Point és a Haas, a McLaren a maga útját járja

Gphírek2020.02.23, 14:12

Teljesen szabályos a Racing Point és a Mercedes közötti információáramlás, jelentette ki Andy Green, a silverstone-i istálló technikai igazgatója. Ugyanakkor úgy véli, a csapatok együttműködése nem mindenhol az előírásoknak megfelelően történik.

Az idén normálisan edzhet a szezonra az F1 meglepetéscsapata

Gphírek2020.02.22, 18:23

Sergio Pérez a biztató kezdést követően nem akarja elhamarkodottan megítélni a Racing Point formáját, de azt határozottan nagy előrelépésnek tartja, hogy végre rendesen felkészülve utazhatnak majd az első versenyre, nem úgy, mint korábban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő