rablás

címke rss

Pénzszállítót raboltak ki Berlinben, négy embert keres a rendőrség

Nagyvilág2024.02.09, 13:26

Péntek reggel ismeretlenek kiraboltak egy pénzszállító autót Berlinben. A rendőrségi tájékoztatás szerint a rablásban legalább négyen vettek részt.

Fegyvert fogott az eladóra, úgy követelte a pénzt egy férfi egy csepeli lottózóban

Itthon2024.02.05, 13:15

A rabló bement a lottózóba, és azonnal fegyvert fogott az eladóra. Meglepő módon, ő maga rémült meg, és futott el. Menekülés közben többször átöltözött, azt gondolta így nem kapják el. Azonban a rendőrök hamar elfogták. Később az is kiderült, hogy játékpisztoly volt a kezében.

Rablással végződött az üzletelés Tiszakécskén

Itthon2024.02.02, 16:18

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek két férfit, és női társukat, akik késsel zsaroltak ki értékeket két tiszakécskei lakostól.

Szupernagyi létezik, és úgy megvert egy fiatal tolvajt, hogy az elmenekült

Nagyvilág2024.02.01, 20:41

Egy mozgáskorlátozott idős nő autóját próbálta elrabolni egy drogfüggő férfi. A tolvajt korábban többször elítélték lopás miatt, azonban ez egyáltalán nem zavarta, ugyanúgy folyatta a bűnöző életet. Az idős nőt egy csellel próbálta rávenni, hogy szálljon ki az autójából, aki azonban ezt nem tette meg, helyette megverte a tolvajt, aki végül elmenekült.

Filmbe illő jelenet, motorháztetőbe kapaszkodó nőt filmeztek Los Angelesben - videó

Nagyvilág2024.01.30, 10:10

Megdöbbentő látvány fogadta a járókelőket Los Angeles forgalmas belvárosában. Az emberek egy száguldozó autóra lettek figyelmesek, a kocsi motorháztetőjébe pedig egy nő kapaszkodott. Pár percen keresztül így közlekedett az autós.

Mexikói fegyveresek raboltak ki egy turistát Balin, aki súlyosan megsérült

Nagyvilág2024.01.30, 09:44

A helyi rendőrség letartóztatott három embert egy Balin elkövetett fegyveres rablással összefüggésben, amiben egy turista súlyosan megsérült.

Elfogták az egyik legkeresettebb bűnbandát Spanyolországban

Nagyvilág2024.01.25, 11:20

A spanyol rendőrségnek sikerült elfogni azt a kelet-európai leszerelt katonákból álló bűnbandát, akik luxusotthonokat raboltak ki Málaga déli tartományában.

Az utcán raboltak ki egy asszonyt Miskén

Itthon2024.01.22, 10:50

Egy idős asszony tett bejelentést a rendőrségen, miután egy ismeretlen kirabolta. Az asszony éppen a temetőbe tartott, amikor a támadó hátulról ellökte, majd elszaladt a táskájával.

Egy testvérpár ellopott két 1,5 milliárdot érő vázát

Nagyvilág2024.01.21, 09:31

Egy testvérpár egy bűnbanda tagjaként lopott el egy múzeumrablás során egy középkori vázát, amely még a Ming-dinasztia korában készült. A testvérek az adósságukat akarták kifizetni és azt állítják, hogy egy ismeretlen, harmadik ember volt a rablás feje.

Az otthonában raboltak ki egy idős kalocsai férfit

Itthon2024.01.18, 12:04

A 80 éves férfitól először csak kávét kért a két támadó, később azonban már ételt és ruhát is követeltek tőle, végül megverték, és a pénzét is elvették.

Kalapácsokkal raboltak ki egy veszprémi ékszerboltot – videó

Itthon2024.01.11, 13:25

Egy 6 fős banda 2020 őszén maszkokban, csuklyákban berontottak az egyik veszprémi áruházban lévő ékszerboltba, ahol kalapácsokkal szétverték a vitrineket és közel 12 millió forint értékben vittek el ékszereket. A banda két tagját elfogták, őket a bíróság elítélte.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a budapesti lottózóban pisztolyt szegez a rabló az eladóra - videó

Itthon2024.01.09, 14:08

Korábban írtunk róla, hogy egy budapesti fiatal férfi ki akart rabolni egy lottózót. Az eladót fegyverrel fenyegette. A teljes rablást rögzítette a bolt kamerája. A megrázó felvételt most megosztották a rendőrök.

Késsel fenyegetőzve akart rabolni két férfi Kecskeméten

Itthon2024.01.04, 11:44

Egy négyfős társaság az egyik kecskeméti bolt előtt találkozott a két férfival. Amikor elindultak haza, a támadók követték őket. Amikor utolérték őket, késsel fenyegetőzve pénzt követeltek tőlük.   

Megrázó részletek derültek ki a BL-győztes sztárfocista otthonának kirablásáról

Sport2024.01.01, 10:53

Ahogy azt korábban megírtuk, miközben az angol bajnok Manchester City 3-1-es győzelmet aratott az Everton otthonában, a City játékosának, Jack Grealish-nek szörnyű estéje volt, hiszen a mérkőzés közben betörtek a luxusotthonába, ahol tíz rokona éppen őt nézte a televízióban.

Kiraboltak egy trafikot Szegeden

Itthon2023.12.21, 21:55

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint egy ismeretlen férfi kirabolt egy dohányboltot Szegeden csütörtökön - közölte a rendőrség a honlapján.

Begyógyszerezte, majd kádba fojtotta idős kuncsaftját egy prostituált

Itthon2023.12.18, 13:50

Egy fiatal prostituált unokatestvérével együtt megölt és kirabolt egy idős férfit. Azután ölték meg, hogy megtudták, hogy a férfi sok pénzhez jutott.

Késsel rabolt ki egy gyereket egy férfi Kaposváron

Itthon2023.12.15, 16:04

Fegyveres rablás miatt tartóztattak le egy hajléktalan férfit Kaposváron, miután késsel fenyegetett meg egy kamaszt azért, hogy pénzt szerezzen tőle.

Pofátlanul boldog ünnepet kívánt egy amerikai ékszertolvaj rablás közben, a tulaj lelőtte

Nagyvilág2023.12.13, 12:01

Megpróbált kirabolni egy ékszerüzletet egy nő Alabamában, a tulaj reakciójára azonban nem számított.

Beteg, mozgássérült anyját rabolta ki egy kunszentmiklósi nő

Itthon2023.12.12, 14:10

A nő kihasználta anyja mozgásképtelenségét és védtelenségét, és a nyílt utcán támadt rá mindössze 3.000 forint és egy doboz cigaretta miatt.

Kiraboltak egy nyugdíjas asszonyt Miskolcon

Itthon2023.12.11, 16:40

Pénztárca helyett kulcstartót sikerült zsákmányolnia egy utcai rablónak Miskolcon, de ezzel csak akkor szembesült, miután fellökte az áldozatát, kitépte a kezéből a kiszemelt tárgyat, majd elmenekült vele. Pénzt ugyan nem sikerült szereznie, viszont hosszú éveket tölthet fegyházban, ugyanis nem ez az első erőszakos bűncselekménye.

Játékpisztollyal raboltak ki egy ékszerboltot Szigetszentmiklóson - videó

Itthon2023.12.09, 09:18

Két helyi férfi egy játék pisztollyal rabolt ki egy ékszerboltot Szigetszentmiklóson. Harminc millió forint értékű arannyal és ezüsttel hagyták el a helyszínt. A környéken kapták el őket.

Símaszkos banda rabolt ki egy ékszerboltot Veszprémben - videó

Itthon2023.12.07, 22:47

Egy hatfős banda tört be egy veszprémi ékszerészboltba, ahonnan 12 millió forintnyi zsákmánnyal távoztak. A tulajdonos ellenállt, a rablók törtek-zúztak.

Nem kellett a rablóknak az androidos telefon

Techbázis2023.12.06, 07:00

A telefonra nem, de a kocsira már igényt tartottak a fegyveres útonállók.

Két litván férfi rabolt ki egy szegedi férfit - videó

Itthon2023.11.29, 16:54

Szegeden rabolt ki és támadott meg egy férfit két litván férfi idén januárban. A tolvajokat már korábban letartóztatták embercsempészés miatt és kiutasították az országból. Ők azonban itt maradtak.

Brutálisan összevert, aztán kirabolt egy idős házaspárt egy férfi Kiskunhalason

Itthon2023.11.22, 12:11

Tavaly egy kiskunhalasi férfi rabolt ki egy idős házaspárt Kiskunhalason. Az időseket megverte, mielőtt elvitte az értékeiket. Később kiderült, hogy nem ez volt az első, hogy valakit megtámadott.

Kivégzik azt amerikai férfit, aki 30 éve rablás közben megölte barátja apját

Nagyvilág2023.11.16, 11:52

Alabama államban hamarosan kivégeznek egy férfit, akit az egyik barátja édesapjának megöléséért ítéltek el. A gyilkosságot még egy 1993-as rablás közben követte el.

Feltörték Joe Biden unokájára vigyázó titkosügynökök szolgálati terepjáróját

Nagyvilág2023.11.14, 07:09

Fegyvert használtak a Joe Biden unokájának biztonságáért felelős amerikai titkosszolgálati ügynökök washingtoni idő szerint vasárnap éjfélkor, amikor ismeretlenek megpróbálták feltörni járművüket.

Két kisgyereket próbált meg elrabolni egy férfi Budakeszin (FRISSÍTVE: a rendőrség cáfol)

Itthon2023.11.09, 16:31

(FRISSÍTÉS: A rendőrség közleménye szerint szó sincs emberrablási kísérletről, az egész ügy félreértés volt, egy férfi a szülőkkel egyeztetve vitt el egy gyereket mozgásfejlesztésre). A szülők állítottak meg egy férfit, aki el akart rabolni egy kisgyereket Budakeszin, egy óvodából. Már fogta a kezét, amikor a szülők észrevették, hogy a gyerek nem az apjával akar elmenni. Ezután a férfi egy másik óvodánál is megpróbálta ugyanezt. Budakeszi polgármestere közösségi oldalán írt a rendkívüli eseményről.

Kétszer is kirabolta ugyanazt a boltot egy budapesti férfi

Itthon2023.11.07, 10:55

10 év fegyházra ítélték első fokon azt a férfit, aki fél év alatt kétszer is kirabolt egy XVI. kerületi vegyesboltot, miközben késsel fenyegette az eladót.

Ez Nagy-Britannia pokoli városa, ahol mindennapos a késelés, vandálkodás és a rablás

Gazdaság2023.10.27, 20:43

Egy brit várost "szarfészeknek" neveztek el a lakosai, akik arról panaszkodtak, hogy a késelés, vandalizmus és a rablás mindennapos az utcákon. Egy Youtuber, aki az Egyesült Királyság városait és településeit járja, felfedezőútjai során belebotlott ebbe a városba, amit ő szelídebben csak csúnyának, idétlennek nevezett, és aminek a második világháborús múltja borús jövőt vetít előre.

Életveszélyesen megfenyegetett és kirabolt egy gyereket egy kecskeméti férfi

Itthon2023.10.20, 11:07

Egy férfi megfenyegetett egy iskolás gyereket Kecskeméten, hogy elvágja a torkát, ha nem ad neki pénzt. A rendőrök rövid időn belül lecsaptak a férfira, akiről kiderült, hogy nemcsak rabolt, hanem több helyről lopott is.

A vonaton raboltak ki egy apát, aki mellett a kisfia is ott ült

Itthon2023.10.12, 11:23

Két férfi fosztogatott és rabolt is a vonaton Budapest és Lajosmizse között. Az egyik alkalommal egy apát raboltak ki, aki mellett ott ült a 2 éves fia.

Vascsővel támadt a volt élettársára egy kecskeméti férfi - videó

Itthon2023.10.12, 10:38

Egy kecskeméti férfi meg akarta szerezni a volt élettársa kocsiját, ezért amikor meglátta egy autómosóban odament hozzá, és egy vascsővel rátámadt. Miután megszerezte az autót összetörte a csővel.

Kisfiúkat rabolt ki a villamoson egy férfi Budapesten

Itthon2023.10.09, 10:30

Egy férfi a 6-os villamoson ment oda két fiúhoz, akiktől pénzt követelt. Azzal is fenyegetőzött, hogy kés van nála, ezért a fiúk adtak neki pénzt, de a férfi ezt kevesellte, drogot akart venni a pénzből. Tovább követelőzött, de mindkét fiúnak sikerült leszállni a villamosról és elmenekülni.

Milliomos magyar tini rabolt ki egy üzletet Milánóban: semmi szüksége nem volt a pénzre, mégis elvette

Life.hu2023.10.09, 09:03

A magyar milliomos csemete az osztálytársával rabolt ki egy kínai boltot Milánóban. A pénzre semmi szükségük nem volt, mégis elvették.

Néhány ezer forintért vertek halálra egy borsodnádasdi nyugdíjast

Itthon2023.10.06, 15:09

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a fiatal férfinak, aki két napja betört egy borsodnádasdi nyugdíjashoz, majd megölte és kirabolta.

Idős, beteg nőt raboltak ki Kőbányán - videó

Itthon2023.10.05, 14:28

A férfi tavaly télen, a X. kerületben közlekedő egyik buszon felfigyelt a 74 éves, nehezen mozgó asszonyra, akit a buszról leszállva követni kezdett, majd egy kőbányai társasház bejáratánál rátámadt, és erőszakkal elvette az értékeit.

Kétszer próbálta kirabolni ugyanazt az óbudai benzinkutat egy férfi

Itthon2023.10.02, 17:01

A 22 éves férfi tavaly novemberben késsel fenyegetve rabolt ki egy óbudai benzinkutat, majd menekülés közben kirúgta az üzlet ajtaját. Azonban nem érte be ennyivel: két nap múlva visszatért, ám egy dolgozó megzavarta, így üres kézzel menekült el. A férfi letartóztatásban várja ítéletét.

Sokkoló videókon egy Apple Store kifosztása - videó

Techbázis2023.10.01, 09:10

Óriási bandába verődve fosztottak ki egy Apple üzletet, pedig semmire sem mentek az ellopott mobilokkal és táblagépekkel a tolvajok.

Robbantással próbáltak kirabolni egy bankautomatát Németországban

Nagyvilág2023.09.26, 15:33

A németországi Schloßvippachban ma délelőtt olyan jelenetek játszódtak le, mint egy igazi akciófilmben. A Bild információi szerint négy rabló hajnali 4 óra 50 perc körül felrobbantott egy bankautomatát a Volksbanknál, majd egy nagy teljesítményű autóval elhajtottak. A német lap információi szerint a menekülő bűnözők azonban nem jutottak messzire.

Ketten raboltak ki egy férfit egy miskolci aluljáróban

Itthon2023.09.25, 16:26

Két férfi támadt egy harmadikra egy miskolci aluljáróban. Először leszólították, majd erőszakkal elvették az italát és a telefonját. A bíróság előkészítő ülésen mindkét férfit három év börtönre ítélte.

Saját otthonában tartották fogva a drogkereskedelemmel vádolt sztárkerékpárost

Sport2023.09.23, 15:56

Félelmetes megpróbáltatásokon ment keresztül a napokban az egyik legjobb kolumbiai kerékpárost, Miguel Ángel Lópezt, ugyanis a saját otthonában tartották fogva és rabolták ki.

Földön húzta az idős asszonyt a kecskeméti rabló

Itthon2023.09.22, 12:06

A kecskeméti férfi egy 78 éves asszonyra támadt rá Kecskeméten. Meg akarta szerezni a táskáját, azonban az asszony nem engedte el, ezért a rabló a földön húzta. Végül a táska füle elszakadt, így a férfi megszerezte.

Kirabolta nőismerősét két kiskunfélegyházi férfi

Itthon2023.09.21, 14:35

Kirabolta, és megverte nőismerősét két férfi Kiskunfélegyházán, majd lerántották a válláról a táskát, ezután megosztoztak a zsákmányon. A rendőrök néhány órán belül elfogták őket, most letartóztatásban várják ítéletüket.

Nem engedte, hogy ellopják a luxusautót, ezért a rablók összeverték - videó

Nagyvilág2023.09.19, 11:40

Biztonsági kamera rögzítette, hogy két rabló el akart lopni Angliában egy Aston Martint. Amikor a tulajdonos ellenállt, összeverték.

Körözött bűnözőket fogtak el Budapesten – videó

Itthon2023.09.18, 16:52

A rendőrök egy nap alatt két körözött bűnözőt fogtak el Budapesten. Az egyik férfi rablás, a másikat pedig lopás, valamint kábítószer birtoklás miatt körözték.

Megverte és kirabolta a barátnőjét egy fajszi férfi

Itthon2023.09.15, 10:17

Egy 31 éves férfi gy családi rendezvényen volt a 19 éves barátnőjével, akivel összevesztek. A nő ezek után otthagyta, de a férfi utánament. Amikor látta, hogy nem tudja megbékíteni a nőt, megverte és kirabolta.

Előző
Következő