Quaestor

címke rss

Kétharmad nélkül szavazták meg a brókertörvényt

Gazdaság2015.06.23, 12:13

Az Országgyűlés a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítése – illetve az elmúlt időszak brókerügyei – miatt több ponton szigorította a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást. A törvényjavaslat zárószavazását, miután a Ház nem fogadta el a kétharmados passzusokat, két héttel korábban elhalasztották, az azóta átdolgozott előterjesztést most egyszerű többséggel szavazták meg a képviselők.

Polt Péter szerint nincs is Tarsoly-lista

Itthon2015.06.19, 14:41

Úgy tűnik, nem létezik az az állítólagos lista, amit Tarsoly Csaba Quaestor-vezér vezetett a politikusoknak átadott vesztegetési pénzekről. Legalábbis a legfőbb ügyész szerint egyelőre nem bukkantak ilyen dokumentumra a nyomozók, pedig nagyon sok iratot lefoglaltak a Quaestor-ügyben.

Lezárult a quaestorosok életében egy szakasz

Gazdaság2015.06.16, 11:26

Közel 32 ezer ügyfél kárrendezési igényét regisztrálta eddig a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja. Az ügyfelek több mint 90 százalékának jóval az előírt 30 napos határidőn belül, postai úton juttatták el az arról szóló értesítést, hogy a kárrendezés és kártalanítás iránti kérelmük a benyújtási határidőig beérkezett. A kifizetések összegéről a jogosultságok ellenőrzése után értesítik majd azokat, akiknek jár a törvény szerinti kárrendezés.

Másfél milliót keres a főváros cégénél a Quaestor volt igazgatója

Itthon2015.06.11, 12:13

Havi bruttó másfél millió forint - plusz 40 ezer cafetéria - a juttatása a főváros új mamutcége, a Budapesti Városigazgatóság Zrt. gazdasági vezetőjének, aki nemrég még a bedőlt Quaestor-csoport egyik cégét irányította.

Tarsoly Csaba listája lavinát indíthat

Itthon2015.06.06, 13:04

Neveket és összegeket is tartalmaz az a kimutatás, amelyet állítólag éveken át vezetett Tarsoly Csaba, a letartóztatott Quaestor-vezér.

Ma még benyújthatják kárigényüket a Quaestor kötvényesei

Gazdaság2015.06.05, 09:09

Június 5-ig nyújthatják be kárigényüket a Quaestor-kötvényesek, a határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

Újabb eltőzsdézés a Fidesz-MSZP párharcban

Itthon2015.05.19, 13:36

A Fidesz nyíregyházi szervezete szerint a település volt MSZP-s alpolgármestere, az önkormányzat gazdasági tanácsnoka és képviselője, Mikó Dániel a Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat intézőbizottsági elnökeként "eltőzsdézte" a tagi érdekeltségi hozzájárulás csaknem 300 millió forintját Quaestor- és Hungária-értékpapírok vásárlásával.

A nyíregyházi vízgazdálkodási társulat is vásárolt értékpapírokat

Gazdaság2015.05.18, 19:17

 A Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat is a brókerbotrány károsultjai között van, miután közel 300 millió forint értékű Quaestor- és Hungária-értékpapírokat vásárolt a tagjaitól beszedett érdekeltségi hozzájárulásokból - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának sajtószóvivője.

Két hónap alatt 4,5 milliót akart keresni Győr, hiba volt

Gazdaság2015.05.14, 14:36

Nem nyomoznak a fideszes vezetésű Győr önkormányzatának a Quaestorban ragadt milliárdja miatt. Az ügyészség szerint sem volt jó ötlet a brókerekre bízni a közpénzt, de ez nem bűncselekmény.

Sorra hibáznak a Quaestor-károsultak

Gazdaság2015.05.12, 11:55

Nagy számban érkeznek be téves és hiányos igénybejelentések a Quaestor-károsultak részéről, így akik nem megfelelően jártak el, azok nem kaphatnak kártérítést, hacsak nem nyújtják be újra szabályosan igényüket. 

Összezavarodtak a Quaestor-károsultak

Gazdaság2015.05.13, 11:17

Sok Quaestor-károsult rossz helyre, rossz nyomtatványon adta be kárigényét. Ők nem kaphatnak kártérítést, hacsak az igényüket be nem nyújtják újra, ezúttal már szabályosan. Két külön folyamat zajlik, egyrészt a Kárrendezési Alapnál, másrészt a Quaestor felszámolójánál.

Előkerült Béla

Gazdaság2015.05.11, 10:13

Megtalálták Orgován Bélát, a közmunkásból a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatójává előlépett férfit. A büntetett előéletű tápiósági lakos a brókerbotrány kirobbanása után lett a pénzügyi cég első embere. Hónapok óta bujkál a sajtó elől, még senkinek sem nyilatkozott.

Megszűnhet a Győri ETO a Quaestor-csőd miatt

Sport2015.05.09, 13:17

Borkai Zsolt, Győr polgármestere siralmasnak látja a Győri ETO labdarúgócsapatának helyzetét, szerinte még az is kérdéses, hogy egyáltalán megmarad-e a klub.

Szószegéssel vádolja a kormányt az Erste-vezér

Itthon2015.05.07, 22:02

Az osztrák Erste Csoport vezetője, Andreas Treichl szerint békés megegyezéssel zárulhat a csődbe jutott Quaestor brókerház károsultjainak kártérítésével kapcsolatban a vita a bank és a magyar kormány között.

A Quaestor-károsultak mától nyújthatják be kárigényüket

Gazdaság2015.05.06, 09:03

Mától június 5-éig kérelmezhetik a kártalanítást a Quaestor-károsultak, vagyis a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, illetve a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények tulajdonosai.

Orbán is kerülte, Szijjártó mégis tárgyalt vele

Itthon2015.05.04, 15:27

Sem Orbán Viktor, sem pedig miniszterei nem találkoztak a Quaestor-botrány kirobbanásakor és az azt megelőző hetekben a cégvezető Tarsoly Csabával. Az egyetlen kivétel Szijjártó Péter, aki nemcsak telefonon beszélt a Quaestor-vezérrel, de személyesen is találkoztak.

Quaestor-károsult? Ezekre figyeljen!

Gazdaság2015.05.04, 11:21

Május 6. és június 5. között kell majd kérelmezniük a kártalanítást a törvény alapján a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy annak kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények tulajdonosainak.

A quaestorosok mentése szárnyát szegheti a növekedésnek

Gazdaság2015.04.29, 14:00

A magyar részvények és a tőzsde év eleji száguldása valószínűleg lassulni fog, de van még tér további növekedésre. A befektetők kezdik felfedezni az unió átlagához képest jól teljesítő régiót, Magyarországon jelentős belső kockázatok nincsenek, a jövőt inkább a globális tényezők, például a görögök sorsa fogják meghatározni. A Quaestor-károsultak megmentése komoly teher lehet a pénzügyi szektornak, minden attól függ, mennyit és mikor kell fizetni.

Új vezetők a Quaestor Bank élén

Gazdaság2015.04.29, 09:09

Új vezetőket neveztek ki a Quaestor Bank élére.

Többórás videovallomást tett a Quaestor-vezér

Itthon2015.04.27, 15:28

A Quaestor-vezér Tarsoly Csaba többórás vallomását videóra vették – erősítette meg az Origónak az előzetesben lévő férfi ügyvédje, aki szerint a nyomozók ragaszkodtak ehhez, de végül is mindenkinek az érdeke. Úgy tudjuk, Tarsoly részletesen "kitálalt", de az ügyvédje csak annyit mondott: érdemi vallomást tett.

Újpest is cáfolja, hogy buktak a Quaestorral

Itthon2015.04.25, 12:48

Győr után Újpest polgármestere is cáfolja, hogy buktak volna a Questor bedőlésével. A helyi vagyonhoz brókerek nem juthattak hozzá - állítja Wintermantel Zsolt. Lázár Jánosék a korábban a brókerbotrány legnagyobb vesztesei között említették a két önkormányzatot.

Fontos tájékoztatást adtak ki a quaestorosoknak

Gazdaság2015.04.24, 16:09

A Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolása 2015. április 22. napján megindult. A társaság felszámolója közleményt adott ki a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. ügyfeleinek teendőiről. 

Elrendelték a Quaestor felszámolását

Gazdaság2015.04.24, 07:39

A Fővárosi Törvényszék cégbírósága április 22-én elrendelte a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolását.

A Bankszövetségnek nincs igaza a Fidesz-frakció szerint

Gazdaság2015.04.20, 15:37

A Bankszövetség főtitkárának nyilatkozatával ellentétben a Quaestor-károsultak kártalanítása csak ideiglenes terhet jelent a pénzügyi szektornak, hiszen a kártalanításra megelőlegezett összeget a bankok visszakapják majd a zárolt vagyonokból – érvelt a Fidesz-frakció.

Quaestor-ügy: nem jár kárpótlás a Bankszövetség szerint

Gazdaság2015.04.20, 15:52

Nem tartja etikusnak a Bankszövetség főtitkára, ha valaki úgy kér kárpótlást, hogy nem volt biztosítása. A magasabb hozam magasabb kockázattal jár, a Quaestor pedig 10 százalék körüli hozamot kínált, amikor 2-3 százalék volt a piaci átlag.

Brókerek barátait látja a Fidesz a Parlamentben

Gazdaság2015.04.20, 11:51

A brókerek barátai azok a képviselők, mondja a Fidesz, akik nem szavazták meg a Quaestor-károsultak mentését. A nemmel szavazó képviselők szerint viszont a befektetési piac tisztességes szereplőivel fizettetik meg a quaestorosok kártalanítását, ráadásul a normál értékhatárnál jóval magasabb összegig, ami szerintük nem igazságos. A kártalanítást a felügyeletet ellátó és például ingatlanokra sokat költő jegybank tartalékából kellene fedezni szerintük.

Semjén elárulta, találkozott-e a Quaestor-vezérrel

Itthon2015.04.18, 18:14

Találkozott-e Tarsoly Csabával? - kérdezte az MSZP a miniszterelnök-helyettestől, miután Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterről kiderült, hogy majdnem találkoztak, de végül csak telefonon beszélt a Quaestor-vezérrel.

Tovább vizsgálja Győr egymilliárdos Quaestor-betétjét az ügyészség

Gazdaság2015.04.18, 12:12

Tovább vizsgálja az ügyészség, fennáll-e a hanyag kezelés vétsége Győr önkormányzatánál, amely egymilliárd forint közpénzt helyezett el a Quaestornál.

Orbán, Gyurcsány vagy Bajnai miatt nem ad pénzt Brüsszel?

Gazdaság2015.04.18, 12:07

Brüsszel a pályáztatási rendszer miatt befagyasztott 700 milliárd forintnyi támogatást, a kormány és az ellenzék egymásra mutogat. Orbán Viktor veje eközben sorra nyeri a közbeszerzéseket. A Quaestor-károsultakat kártalanítják, a brókerbotrányok összesen 300 milliárd forintjába kerülnek majd a pénzügyi szektornak. A költségvetést módosítják, a balatoni boltosok vasárnap is ki akarnak nyitni, megvannak a netkonzultáció kérdései. Ez történt a héten a gazdaságban.

Strassbourgba mennek Csányiék a devizahiteles törvény miatt

Gazdaság2015.04.17, 17:08

Csányi Sándor érthetetlennek és igazságtalannak nevezte, hogy a tisztességes piaci szereplőkkel fizettetik ki a Quaestor ügyfeleinek kárát. Lázár János is szóba került, róla Csányi azt mondta, nem szabadna rá bízni az EU-s forrásokat.

A Kun-Mediátor körmére néz a kormány

Itthon2015.04.16, 17:58

Április 22-én tárgyal a kormány a Kun-Mediátor ügyéről, így azt sem lehet még tudni, mi lesz a károsultakkal, hasonlóan a Hungária Értékpapír Zrt.-hez. Lázár János szokásos csütörtöki tájékoztatóján azt is elmondta, hogy úgynevezett Quaestor ügyintézési pontok jönnek létre a károsultak helyzetének a rendezésére. Zombor Gábor egészségügyi koncepciója pedig nem is került a kormány elé.

A Fidesz nem fél, pedig lenne mitől

Itthon2015.04.16, 08:43

A kormánypártok nem tartanak az utóbbi hónapok brókerbotrányaitól, a közvélemény-kutatási számok azonban mást mondanak. Politikai elemzők szerint teljesen érthető, hogy a politikai oldalak egymásra próbálják kenni a felelősséget, de mivel a Fidesz öt éve van kormányon, hárítani is nehezebben tud. A botrányok nyertese, főleg a tapolcai választás után, a Jobbik.

Az unió is vizsgálhatja a brókerbotrányt

Gazdaság2015.04.19, 16:12

Ujhelyi István uniós szervekhez fordult a brókerbotrány miatt. A politikus azt szeretné tudni, a DRB-bankok megfeleltek-e azoknak a feltételeknek, hogy takarékszövetkezetből bankká alakuljanak, és azt, hogy milyen fogyasztóvédelmi előírásoknak kellett vagy kellett volna megfelelni a brókercégeknek. Arra is kíváncsi, hogy ezeket megfelelően ellenőrizték-e.

Tarsoly Csabáék már a jövő héten szabadulhatnak

Gazdaság2015.04.15, 07:49

A Quaestor-ügyben előzetes letartóztatásban lévő mindhárom gyanúsított szabadlábra helyezését indítványozza a védelem, miután letelik az előzetes fogvatartásuk 30 napja. 

Kormányablakon át lehet igényelni a Quaestor-kárpótlást

Gazdaság2015.04.14, 14:44

Kormányablakokon keresztül lehet kérni a Quaestor-kárpótlást. 30 napig, 30 millió forintig kártalanítják a volt ügyfeleket.

Majdnem elszúrták a quaestorosok kártalanítását

Gazdaság2015.04.14, 08:10

Rogán Antal kihagyott néhány befektetőt a quaestoros kártalanításból, de hétfőn a törvényalkotási bizottság egy módosító indítvánnyal javított. Azok is számíthatnak kártalanításra, akik a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel kötöttek szerződést.

Tovább maradnak előzetesben a brókerbotrány gyanúsítottjai

Gazdaság2015.04.13, 23:43

Meghosszabbították a Buda-Cash-ügy három gyanúsítottjának, és a Hungária Értékpapír Zrt. gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását. A Quaestor-ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatása jogerőre emelkedett. 

A brókerbotrány politikai felelőseit keresi a parlament

Gazdaság2015.04.13, 13:18

Parlamenti albizottság vizsgálja majd, milyen kormányzati intézkedések vezethettek a brókerbotrányban érintett befektetési szolgáltatóknál tapasztalt visszaélésekhez. Az albizottság fideszes elnöke szerint az elmúlt 15-20 évet veszik majd górcső alá, de csak 2010. előtti példákat említett.

Az új olajmező felboríthatja a piacot

Gazdaság2015.04.11, 17:25

A Beva kártalanítja a Quaestor-károsultakat, a Buda-Casht pedig felszámolják. Felgyorsult az elvándorlás Magyarországról: a legtöbben Angliába mennek, ott egyébként hatalmas olajmezőt is találtak. Ez volt a hét a gazdaságban.

Tarsoly Csaba ellopta a pénzemet

Gazdaság2015.04.11, 15:03

A Quaestor-károsultak többsége nem nyerészkedés miatt választotta megtakarításainak a brókercéget – legalábbis ez derül ki az érintettek beszámolóiból, történeteiből. A többség hosszú évek alatt összekuporgatott pénzét fektette be a Quaestornál, jellemzően néhány millió forintot. Sokan a nyugdíjas éveikre gyűjtögettek, mások a lakáshitelhez próbálták összeszedni így az önrészt, egyesek pedig örökölték a vagyont, és azt tartották a cégnél. A károsultak szombaton demonstrálnak Budapesten.

Itt a Quaestor-törvényjavaslat - ezt mindenki megérzi majd!

Gazdaság2015.04.11, 14:54

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője péntek este benyújtotta az Országgyűlésnek a Quaestor-ügy kárrendezésével kapcsolatos törvényjavaslatot. Ez alapján 30 millió forintig minden Quaestor-kötvényest kártalanítani fognak, az erre vonatkozó igény 2015. május 6-e és június 5-e között lesz benyújtható. 

A Fidesz növelné a bírságokat

Gazdaság2015.04.11, 12:36

Erkölcsi kötelességnek nevezte a Quaestor-ügy károsultjainak kártalanítását a Fidesz-frakció szóvivője. Tuzson Bence azt mondta, hogy az eddigi lépéseken túl szükség lesz még a felügyeleti rendszer megerősítésére, a bírságok növelésére, valamint az ellenőrzési idő sűrítésére.

Így történne a quaestorosok kárrendezése

Itthon2015.04.10, 22:29

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője benyújtotta törvényjavaslatát a parlamentnek a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról.

A Beva kártalanítja a Quaestor-károsultakat

Gazdaság2015.04.10, 13:40

Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit a Befektető-védelmi Alap, a Beva igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött erről. A pontos részletekről nem döntöttek.