Quaestor

címke rss

Ülősztrájkolnak a Quaestor-törvény betartásáért

Gazdaság2015.10.08, 13:56

Ülősztrájkot kezdett több Quaestor-károsult az Igazságügyi Minisztérium épülete előtt. Azt követelik, hogy a Quaestor törvény szerint kártalanítsák őket.

Előzetesben maradnak a Quaestor-ügy gyanúsítottjai

Gazdaság2015.09.29, 11:50

Mégis előzetes letartóztatásban marad a Quaestor-ügy három gyanúsítottja, mert a Fővárosi Törvényszék kedden másodfokon, jogerősen megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi, házi őrizetet elrendelő végzését - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Tovább nyomoznak a Quaestornál

Gazdaság2015.09.11, 09:49

A Fővárosi Főügyészség három hónappal, december 11-ig meghosszabbította a Quaestor-ügyben indult nyomozás határidejét.

Tarsolyék előzetesben maradnak

Gazdaság2015.09.02, 10:12

A Fővárosi Törvényszék másodfokon helyben hagyta a Budai Központi Kerületi bíróság végzését, amely két hónappal, szeptember végéig meghosszabbította Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosának és a brókercég két vezető tisztségviselőjének előzetes letartóztatását.

Közelíti a százmilliárdot a quaestorosoknak kiutalt pénz

Gazdaság2015.08.27, 12:09

Eddig közel 30 ezer Quaestor ügyfél részére mintegy 82 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Beva a kifizetéseket intéző OTP-nek. Ebből hétfőig közel 26 ezer ügyfél több mint 70 milliárd forintot vett fel a kifizető bankfiókokban.

A héten lemaradtunk egy autógyárról, de az ipar szárnyal

Gazdaság2015.08.15, 14:47

Szlovákia a héten kétszer is odacsapott a magyar gazdaságnak: előbb az ipari termelési adatokban múlta felül, majd egy autógyárat is elhappolt Magyarország elől. A GDP-növekedés lassult ugyan, de még így is az uniós átlag felett van. Döcögősen indult az új Tippmix-oldal, Andy Vajnát átvilágították, míg a görög parlament megszavazta az új mentőcsomagot. Ez történt a héten a gazdaságban.

80 milliárdnál jár a quaestorosok kártalanítása

Gazdaság2015.08.13, 12:44

A megkezdett kártalanítás során augusztus 10-ig közel 29 ezer Quaestor-károsult ügyfélnek szánt több mint 79 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Befektető-védelmi Alap a kifizetéseket intéző OTP Banknak, közölte a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja és a Beva.

A quaestorosok nagy része már kapott kártalanítást

Gazdaság2015.08.11, 14:46

A quaestorosok nagy része már kapott kártalanítást a Bevától. Az átutalt 75,3 milliárd forintból az érintettek 53,5 milliárd forintot vettek fel eddig. A kártalanítás mostani szakaszában a Beva nem létező, hiányzó kötvények után végez kártalanítást 6 millió forintig, míg a meglévő kötvények után nem kártalanít, azok kiadására a Quaestor-kárrendezés körében kerülhet majd sor.

Ősszel újabb pénzt kaphatnak a quaestorosok

Gazdaság2015.08.10, 13:12

Szakértő szerint nem kell aggódniuk azoknak a Quaestor-károsultaknak, akik még nem, vagy nem a várt összegben kaptak kártalanítást. Az Alkotmánybíróság még ősszel dönthet ügyükben.

A kerítés építése nemzetbiztonsági okokból nem teljesen átlátható

Gazdaság2015.08.05, 16:44

Bővíteni kell a meglévő menekülttáborokat, ezeken felül két, ezerfős menekülttábor épül – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. Kiderült az is, hogy 9,5 milliárd forintba csak a kerítésépítés kerül.

Most jelentkezzen, ha Ön Quaestor-károsult!

Gazdaság2015.08.03, 15:28

Nagyrészt befejeződött a Quaestor Értékpapír Zrt. vagyonának felmérése, a felszámoló hamarosan elkezdi a meglévő pénzügyi eszközök kiadását. A felszámoló azt kéri a károsultaktól, aki eddig nem adott le telefonszámot, az most tegye meg, hogy el tudják érni.

Quaestor-károsultak tüntettek Rogán Antal házánál

Itthon2015.07.31, 16:22

Tüntetők a Quaestor-törvény betartásáért és a teljes kárrendezésért tartottak demonstrációt Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető lakásánál pénteken Budapesten.

A Quaestor-károsultaknak 41 milliárdot már kifizettek

Gazdaság2015.07.30, 13:59

Összesen 15 ezer Quaestor-ügyfél több mint 41 milliárd forint kártalanítást vett fel hétfőig az OTP Bank fiókjaiban. Eddig 25 ezer befektető mintegy 70 milliárd forint kártalanítási összege érkezett meg az OTP-hez, így a pénzkifizetés folyamatos, és megkezdődött közel 300 jogi személy kártalanítása is.

28 milliárdot már kifizettek a Quaestor-károsultaknak

Gazdaság2015.07.23, 15:30

A kártalanítás során több mint 10 ezer Quaestor-károsult mintegy 28 milliárd forintot vett fel a Befektető-védelmi Alap megbízásából eljáró OTP Bank fiókjaiban. A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának adatai alapján a kötvénykárosultakat átlagosan 5,4 millió forint illeti meg ügyfelenként, olvasható a kárrendezési alap közleményében. A károsultak többsége így már a napokban hozzájut követelésének nagyobbik részéhez.

Honlap magasztalja az előzetesben ülő külügyest

Nagyvilág2015.07.16, 10:01

Ellenhonlapon védik az előzetesben ülő egykori diplomatát. Kiss Szilárd kétes ügyeitől még márciusban volt hangos a sajtó, a júniusban indított oldal Origo által felkutatott üzemeltetője szerint azonban ezek a bulvár mocskolódásai. Ugyanő saját munkamódszerére – a forrásmegjelölés hiányára és a névtelenségre – is prózai magyarázatot adott.

Ma kezdődik a quaestorosok kártalanítása

Gazdaság2015.07.13, 09:31

Ma, azaz július 13-án kezdődik meg a Quaestor-törvény szerinti kárrendezés, először a Befektetővédelmi Alapot terhelő kártalanítási részt fizetik ki a brókerkárosultaknak.

A bíróságtól kérik a liberálisok a Tarsoly-levelet

Itthon2015.07.09, 16:22

Bírósághoz fordul a Magyar Liberális Párt, hogy hozzájusson ahhoz a levélhez, amelyben Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa, volt elnök-vezérigazgatója a miniszterelnököt tájékoztatta a cég helyzetéről - közölte a párt.

Indul a Quaestor-kötvényesek kárrendezése

Gazdaság2015.07.06, 20:20

  Megkezdődik a Quaestor-kötvényesek kárrendezése július 13-án, amikor a Befektető-védelmi Alapot terhelő kártalanítási részt fizetik ki. A Beva a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja útján a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizeti ki a károsultaknak, egyenként 20 000 euróig (körülbelül 6 millió forintig).

Azt akarják a Hungária-károsultak, amit a quaestorosok kaptak

Gazdaság2015.06.23, 18:42

A Hungária-kötvényesek a Quaestor-törvény és a quaestorosokat kártalanító alap kiterjesztését kérik nyílt levélben Orbán Viktortól és Varga Mihálytól. Sok hungáriás egyáltalán nem jogosult kártalanításra, akik igen, azok is csak 6,5 millió forintig, míg a quaestorosok 30 millióig.

Kétharmad nélkül szavazták meg a brókertörvényt

Gazdaság2015.06.23, 12:13

Az Országgyűlés a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítése – illetve az elmúlt időszak brókerügyei – miatt több ponton szigorította a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást. A törvényjavaslat zárószavazását, miután a Ház nem fogadta el a kétharmados passzusokat, két héttel korábban elhalasztották, az azóta átdolgozott előterjesztést most egyszerű többséggel szavazták meg a képviselők.

Polt Péter szerint nincs is Tarsoly-lista

Itthon2015.06.19, 14:41

Úgy tűnik, nem létezik az az állítólagos lista, amit Tarsoly Csaba Quaestor-vezér vezetett a politikusoknak átadott vesztegetési pénzekről. Legalábbis a legfőbb ügyész szerint egyelőre nem bukkantak ilyen dokumentumra a nyomozók, pedig nagyon sok iratot lefoglaltak a Quaestor-ügyben.

Lezárult a quaestorosok életében egy szakasz

Gazdaság2015.06.16, 11:26

Közel 32 ezer ügyfél kárrendezési igényét regisztrálta eddig a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja. Az ügyfelek több mint 90 százalékának jóval az előírt 30 napos határidőn belül, postai úton juttatták el az arról szóló értesítést, hogy a kárrendezés és kártalanítás iránti kérelmük a benyújtási határidőig beérkezett. A kifizetések összegéről a jogosultságok ellenőrzése után értesítik majd azokat, akiknek jár a törvény szerinti kárrendezés.

Másfél milliót keres a főváros cégénél a Quaestor volt igazgatója

Itthon2015.06.11, 12:13

Havi bruttó másfél millió forint - plusz 40 ezer cafetéria - a juttatása a főváros új mamutcége, a Budapesti Városigazgatóság Zrt. gazdasági vezetőjének, aki nemrég még a bedőlt Quaestor-csoport egyik cégét irányította.

Tarsoly Csaba listája lavinát indíthat

Itthon2015.06.06, 13:04

Neveket és összegeket is tartalmaz az a kimutatás, amelyet állítólag éveken át vezetett Tarsoly Csaba, a letartóztatott Quaestor-vezér.

Ma még benyújthatják kárigényüket a Quaestor kötvényesei

Gazdaság2015.06.05, 09:09

Június 5-ig nyújthatják be kárigényüket a Quaestor-kötvényesek, a határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

Újabb eltőzsdézés a Fidesz-MSZP párharcban

Itthon2015.05.19, 13:36

A Fidesz nyíregyházi szervezete szerint a település volt MSZP-s alpolgármestere, az önkormányzat gazdasági tanácsnoka és képviselője, Mikó Dániel a Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat intézőbizottsági elnökeként "eltőzsdézte" a tagi érdekeltségi hozzájárulás csaknem 300 millió forintját Quaestor- és Hungária-értékpapírok vásárlásával.

A nyíregyházi vízgazdálkodási társulat is vásárolt értékpapírokat

Gazdaság2015.05.18, 19:17

 A Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat is a brókerbotrány károsultjai között van, miután közel 300 millió forint értékű Quaestor- és Hungária-értékpapírokat vásárolt a tagjaitól beszedett érdekeltségi hozzájárulásokból - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának sajtószóvivője.

Két hónap alatt 4,5 milliót akart keresni Győr, hiba volt

Gazdaság2015.05.14, 14:36

Nem nyomoznak a fideszes vezetésű Győr önkormányzatának a Quaestorban ragadt milliárdja miatt. Az ügyészség szerint sem volt jó ötlet a brókerekre bízni a közpénzt, de ez nem bűncselekmény.

Sorra hibáznak a Quaestor-károsultak

Gazdaság2015.05.12, 11:55

Nagy számban érkeznek be téves és hiányos igénybejelentések a Quaestor-károsultak részéről, így akik nem megfelelően jártak el, azok nem kaphatnak kártérítést, hacsak nem nyújtják be újra szabályosan igényüket. 

Összezavarodtak a Quaestor-károsultak

Gazdaság2015.05.13, 11:17

Sok Quaestor-károsult rossz helyre, rossz nyomtatványon adta be kárigényét. Ők nem kaphatnak kártérítést, hacsak az igényüket be nem nyújtják újra, ezúttal már szabályosan. Két külön folyamat zajlik, egyrészt a Kárrendezési Alapnál, másrészt a Quaestor felszámolójánál.

Előkerült Béla

Gazdaság2015.05.11, 10:13

Megtalálták Orgován Bélát, a közmunkásból a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatójává előlépett férfit. A büntetett előéletű tápiósági lakos a brókerbotrány kirobbanása után lett a pénzügyi cég első embere. Hónapok óta bujkál a sajtó elől, még senkinek sem nyilatkozott.

Megszűnhet a Győri ETO a Quaestor-csőd miatt

Sport2015.05.09, 13:17

Borkai Zsolt, Győr polgármestere siralmasnak látja a Győri ETO labdarúgócsapatának helyzetét, szerinte még az is kérdéses, hogy egyáltalán megmarad-e a klub.

Szószegéssel vádolja a kormányt az Erste-vezér

Itthon2015.05.07, 22:02

Az osztrák Erste Csoport vezetője, Andreas Treichl szerint békés megegyezéssel zárulhat a csődbe jutott Quaestor brókerház károsultjainak kártérítésével kapcsolatban a vita a bank és a magyar kormány között.

A Quaestor-károsultak mától nyújthatják be kárigényüket

Gazdaság2015.05.06, 09:03

Mától június 5-éig kérelmezhetik a kártalanítást a Quaestor-károsultak, vagyis a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, illetve a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények tulajdonosai.

Orbán is kerülte, Szijjártó mégis tárgyalt vele

Itthon2015.05.04, 15:27

Sem Orbán Viktor, sem pedig miniszterei nem találkoztak a Quaestor-botrány kirobbanásakor és az azt megelőző hetekben a cégvezető Tarsoly Csabával. Az egyetlen kivétel Szijjártó Péter, aki nemcsak telefonon beszélt a Quaestor-vezérrel, de személyesen is találkoztak.

Quaestor-károsult? Ezekre figyeljen!

Gazdaság2015.05.04, 11:21

Május 6. és június 5. között kell majd kérelmezniük a kártalanítást a törvény alapján a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy annak kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények tulajdonosainak.

A quaestorosok mentése szárnyát szegheti a növekedésnek

Gazdaság2015.04.29, 14:00

A magyar részvények és a tőzsde év eleji száguldása valószínűleg lassulni fog, de van még tér további növekedésre. A befektetők kezdik felfedezni az unió átlagához képest jól teljesítő régiót, Magyarországon jelentős belső kockázatok nincsenek, a jövőt inkább a globális tényezők, például a görögök sorsa fogják meghatározni. A Quaestor-károsultak megmentése komoly teher lehet a pénzügyi szektornak, minden attól függ, mennyit és mikor kell fizetni.

Új vezetők a Quaestor Bank élén

Gazdaság2015.04.29, 09:09

Új vezetőket neveztek ki a Quaestor Bank élére.

Többórás videovallomást tett a Quaestor-vezér

Itthon2015.04.27, 15:28

A Quaestor-vezér Tarsoly Csaba többórás vallomását videóra vették – erősítette meg az Origónak az előzetesben lévő férfi ügyvédje, aki szerint a nyomozók ragaszkodtak ehhez, de végül is mindenkinek az érdeke. Úgy tudjuk, Tarsoly részletesen "kitálalt", de az ügyvédje csak annyit mondott: érdemi vallomást tett.

Újpest is cáfolja, hogy buktak a Quaestorral

Itthon2015.04.25, 12:48

Győr után Újpest polgármestere is cáfolja, hogy buktak volna a Questor bedőlésével. A helyi vagyonhoz brókerek nem juthattak hozzá - állítja Wintermantel Zsolt. Lázár Jánosék a korábban a brókerbotrány legnagyobb vesztesei között említették a két önkormányzatot.

Fontos tájékoztatást adtak ki a quaestorosoknak

Gazdaság2015.04.24, 16:09

A Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolása 2015. április 22. napján megindult. A társaság felszámolója közleményt adott ki a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. ügyfeleinek teendőiről. 

Elrendelték a Quaestor felszámolását

Gazdaság2015.04.24, 07:39

A Fővárosi Törvényszék cégbírósága április 22-én elrendelte a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolását.

A Bankszövetségnek nincs igaza a Fidesz-frakció szerint

Gazdaság2015.04.20, 15:37

A Bankszövetség főtitkárának nyilatkozatával ellentétben a Quaestor-károsultak kártalanítása csak ideiglenes terhet jelent a pénzügyi szektornak, hiszen a kártalanításra megelőlegezett összeget a bankok visszakapják majd a zárolt vagyonokból – érvelt a Fidesz-frakció.

Quaestor-ügy: nem jár kárpótlás a Bankszövetség szerint

Gazdaság2015.04.20, 15:52

Nem tartja etikusnak a Bankszövetség főtitkára, ha valaki úgy kér kárpótlást, hogy nem volt biztosítása. A magasabb hozam magasabb kockázattal jár, a Quaestor pedig 10 százalék körüli hozamot kínált, amikor 2-3 százalék volt a piaci átlag.

Brókerek barátait látja a Fidesz a Parlamentben

Gazdaság2015.04.20, 11:51

A brókerek barátai azok a képviselők, mondja a Fidesz, akik nem szavazták meg a Quaestor-károsultak mentését. A nemmel szavazó képviselők szerint viszont a befektetési piac tisztességes szereplőivel fizettetik meg a quaestorosok kártalanítását, ráadásul a normál értékhatárnál jóval magasabb összegig, ami szerintük nem igazságos. A kártalanítást a felügyeletet ellátó és például ingatlanokra sokat költő jegybank tartalékából kellene fedezni szerintük.

Semjén elárulta, találkozott-e a Quaestor-vezérrel

Itthon2015.04.18, 18:14

Találkozott-e Tarsoly Csabával? - kérdezte az MSZP a miniszterelnök-helyettestől, miután Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterről kiderült, hogy majdnem találkoztak, de végül csak telefonon beszélt a Quaestor-vezérrel.

Tovább vizsgálja Győr egymilliárdos Quaestor-betétjét az ügyészség

Gazdaság2015.04.18, 12:12

Tovább vizsgálja az ügyészség, fennáll-e a hanyag kezelés vétsége Győr önkormányzatánál, amely egymilliárd forint közpénzt helyezett el a Quaestornál.