Quaestor

címke rss

A kartellgyanúnál is jelzett az életösztön

Gazdaság2015.03.28, 10:22

Tarsoly Csaba visszavette a cégét, majd őrizetbe vették. Kartellgyanú miatt megbukott az M4, a vasárnapi boltzár félsiker volt. Egy német cég bejelentette, kivonulhat Magyarországról. Ez volt a hét a gazdaságban.

Pocsék hétvégéje lesz Tarsoly Csabának

Gazdaság2015.03.27, 15:39

A Quaestor-ügy mindhárom, csütörtök éjjel meggyanúsított és őrizetbe vett gyanúsítottjának előzetes letartóztatását kezdeményezte a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség - erősítette meg a vádhatóság szóvivője az Origónak. Tarsoly Csaba és társai sorsáról szombaton dönt a bíróság.

Orbán és a Quaestor levelezését kéri az MSZP

Gazdaság2015.03.27, 15:20

Az MSZP kikéri Tarsoly Csabának, a Quaestor elnök-vezérigazgatójának Orbán Viktor kormányfőnek küldött levelét, illetve a február 25-ei kormányülés szó szerinti jegyzőkönyvét és hangfelvételét.

Quaestor-ügy: korábban döntött Orbán, mint eddig állították

Itthon2015.03.27, 14:08

Az állami hírcsatorna, az M1 információi cáfolják Lázár János miniszter állítását, miszerint Orbán Viktor csak március elején adott utasítást arra, hogy a kormányzati szervek kimenekítsék vagyonukat a brókercégekből. Egy kormányülési jegyzőkönyv szerint ugyanis ez egy héttel korábban történt. A Miniszterelnökség az Origónak elismerte: 25-én döntött Orbán, Lázár rosszul emlékezett.

Már ma eldőlhet Tarsoly Csaba sorsa

Gazdaság2015.03.27, 11:20

Még ma dönthet a nyomozati bíró Tarsoly Csaba és két, szintén csütörtök este őrizetbe vett társa előzetes letartóztatásáról. A Quaestor vezetőit csalással gyanúsítják, és az ügyészség igyekszik minden ingó- és ingatlan vagyonukat zároltatni.

68 milliárdnyi vagyonelkobzás a Buda-Cash-ügyben

Gazdaság2015.03.27, 11:08

Akár tíz évet is kaphatnak a Buda-Cash különösen nagy kárt okozó csalással vádolt vezetői. A Fővárosi Főügyészség közleményéből kiderül, hogy a Buda-Cash-ügyben 68 milliárd forintnyi vagyont koboztak el, ami több is, mint a feltárt kár.

Quaestor-ügy: lejárt a Poltnak adott ultimátum

Itthon2015.03.27, 15:09

Délig kapott ultimátumot Polt Péter legfőbb ügyész az Együtt-től arra, hogy tisztázza családi érintettségét a Quaestor-vezérrel összefüggésben. Kiderült ugyanis, hogy a csütörtökön őrizetbe vett Tarsoly Csaba titkára Polt lányának barátja. A Quaestor-vezér nevénegyébként nincs igazán értékes vagyontárgy.

Quaestor-ügy: lecsaptak Tarsoly Csabára

Gazdaság2015.03.26, 20:04

Három embert előállított a Nemzeti Nyomozó Iroda a Quaestor-üggyel összefüggésben csütörtökön késő délután. Egyikük Tarsoly Csaba, a Quaestor-cégbirodalom vezetője – erősítette meg ügyvédje az Origónak.

Jaksity György: A tisztességesek fizetik a kárt

Gazdaság2015.03.27, 12:59

Kinek a felelőssége, hogy évtizedekig nem derült fény százmilliárdos csalásokra a pénzügyi szektorban? Jaksity György szerint nincs az a politikai kapcsolatrendszer, ami megoldhatná a mostani problémákat.

Mire számíthatnak a beragadt befektetők?

Archívum2015.03.26, 12:45

Három cég, becsülhetőleg 300 milliárd forintos hiány. Egyelőre ezek a brókerbotrány ismert részletei. Offshore szereplők, pénzüket vesztett cégek és kisbefektetők, az MNB által kihelyezett biztosok által irányított cégek. Veszélyben az egész pénzügyi szektor? Korántsem. Az Üzletrész Direkt szerdai rendezvényén az Investor.hu befektetési szakértője, Kovács Karád tartott előadást a Buda-Cash és a Quaestor ügyei kapcsán a gyakorlati tudnivalókról.