Quaestor-ügy

címke rss

30 millió forintig kártalanítják a Quaestor-ügy károsultjait

Mégis a vétlen befektetési szolgáltatókkal fizetteti vissza a kormány a Quaestor-ügyben károsultak pénzét, legalábbis ez derült ki a Fidesz frakcióvezetőjének csütörtök esti bejelentéséből. 

A Fidesz növelné a bírságokat

Gazdaság2015.04.11, 12:36

Erkölcsi kötelességnek nevezte a Quaestor-ügy károsultjainak kártalanítását a Fidesz-frakció szóvivője. Tuzson Bence azt mondta, hogy az eddigi lépéseken túl szükség lesz még a felügyeleti rendszer megerősítésére, a bírságok növelésére, valamint az ellenőrzési idő sűrítésére.

Quaestor-károsultak tüntettek Budapesten

Itthon2015.04.11, 19:01

A Harminckétezren a Quaestor-károsultakért Facebook-csoport tartott demonstrációt szombaton délután Budapesten. Pár százan tüntettek, teljes kártérítést követeltek. Utána nem sokkal pedig az ellenzék szervezett megmozdulást a Batthyány-örökmécsesnél.  

Tovább maradnak előzetesben a brókerbotrány gyanúsítottjai

Gazdaság2015.04.13, 23:43

Meghosszabbították a Buda-Cash-ügy három gyanúsítottjának, és a Hungária Értékpapír Zrt. gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását. A Quaestor-ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatása jogerőre emelkedett. 

Megszavazta a Ház az Iszlám Állam elleni fellépést

Itthon2015.04.14, 12:26

Az ISIS elleni fellépés-, és a Quaestor-alap létrehozásának támogatását kérték az Országgyűléstől napirend előtt a kormánypártok. A Jobbik vizsgálóbizottsága a nagykoalícióban 15 éve folytatólagosan elkövetett brókercsalásokat tárná fel. A honvédelmi életpályamodell esetén az ötpárti egyeztetés konszenzus-közeli törvényt eredményezett – derült ki a törvényjavaslat vitájából. Percről percre követtük a plenáris ülést.

Tarsoly Csabáék már a jövő héten szabadulhatnak

Gazdaság2015.04.15, 07:49

A Quaestor-ügyben előzetes letartóztatásban lévő mindhárom gyanúsított szabadlábra helyezését indítványozza a védelem, miután letelik az előzetes fogvatartásuk 30 napja. 

Ömlik a pénz a bankokba

Gazdaság2021.11.09, 21:02

Úgy tűnik, a bankok bizonyos szempontból örülhetnek a brókerbotrányoknak. Az emberek bizalma megingott a pénzügyi befektetésekben, ezért inkább a kamatról is lemondanak, hogy biztonságban tudhassák a pénzüket. Ezt a nagyobb biztonságot pedig a nagybankoknál és az állampapírokban vélik megtalálni.

Elrendelték a Quaestor felszámolását

Gazdaság2015.04.24, 07:39

A Fővárosi Törvényszék cégbírósága április 22-én elrendelte a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolását.

Egy NB I-es klub veszni hagyná a Győrt

Sport2015.04.29, 11:37

Elképzelhető, hogy működhet az általunk megírt módszer a győri futballcsapat megmentésére, ugyanakkor az NB I-es klubok között van egy, amely csípőből visszautasította, hogy a nekik járó pénzből kapjon kölcsönt a Győri ETO. Mások is gondolkodnak, jó döntés-e a közös pénzből hitelezni.

Előző
Következő