PwC

címke rss
Szeretnének hinni a befektetők a fenntarthatósági jelentéseknek, de ez nehezen megy

Szeretnének hinni a befektetők a fenntarthatósági jelentéseknek, de ez nehezen megy

A befektetők 44 százaléka szerint az éghajlatváltozás kezelésének a vállalatok öt legfontosabb prioritása között kellene szerepelnie. Az éghajlatra való összpontosítás elsősorban üzleti kérdés számukra, közel kétharmaduk szerint ugyanis a befektetési hozam növelése a legfontosabb motiváció a környezetvédelemért tett intézkedések során. Háromnegyedük úgy véli, hogy a vállalati beszámolókban elterjedt az ún. zöldre festés (greenwashing), ezért kevésbé bíznak a fenntarthatósági jelentésekben – derül ki a PwC 2022-es globális felméréséből, mely a befektetői prioritásokat és kétségeket vizsgálta.

Tízéves csúcson a vezérigazgatói optimizmus

Gazdaság2022.01.17, 18:09

Világszerte a vezetők 77 százaléka szerint erősödni fog a globális gazdaság az előttünk álló évben, csupán 15 százalékuk számít visszaesésre. Erős összefüggés látható az ügyfélbizalom és a vezérigazgatói optimizmus, valamint a között, hogy történt-e nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalás az adott szervezetnél. A kiber- és egészségügyi kockázatok szerepelnek az elsők között a globális fenyegetések listáján, ezeket szorosan követi a makrogazdasági volatilitás. A következő 12 hónapra nézve az Egyesült Államokat látják a vezérigazgatók a legfontosabb növekedési célpontnak, míg a második helyen Kína áll – derül ki a PwC ...

Kiderült, hogy az oltottak körében jóval nagyobb a fogyasztói bizalom

Gazdaság2021.12.21, 15:05

A fogyasztók egyre nagyobb számban térnek vissza az üzletekben történő vásárláshoz, és a házon kívüli szórakozás és az utazás is egyre nagyobb teret nyer, mivel ötből hárman (61 százalék) optimistán tekintenek a jövőbe – derül ki a PwC 2021-es Global Consumer Insights Pulse felméréséből. A derűlátás 23 százalékponttal magasabb a legalább részben beoltottak és 10 százalékponttal magasabb az otthonról dolgozók körében. Az üzletben történő vásárlás ismét fellendülőben van, miközben az online beszerzés is tovább növekszik; a vásárlók 41 százaléka naponta vagy hetente vesz valamit mobileszközön vagy okostelefonon keresztül.

Elképesztő mértékben nőttek a globális szórakoztató- és médiaipar bevételei

Gazdaság2021.09.14, 10:21

A globális szórakoztató- és médiaipar (E&M) bevételei a gazdaság növekedését meghaladó mértékben nőttek – az iparág 2021-ben 6,5 százalékos, 2022-ben pedig 6,7 százalékos növekedésre számíthat, amit a digitális tartalom és a reklámok iránti erős kereslet táplál. Eközben a mozik bevételei a korlátozások enyhülésével fellendülnek, de legalább 2024-ig nem érik el a járvány előtti szintet - derül ki a PwC sajtóközleményéből.

Lesz értéke a munkádnak öt év múlva?

Unilife.hu2021.05.03, 16:22

A PwC globális felmérése szerint ötből két munkavállaló úgy véli, munkája öt éven belül feleslegessé válik. A válaszadók közel fele pedig digitális készségeik javulását köszönheti a világjárványnak.

Rég voltak ennyire optimisták a világ topmenedzserei

Gazdaság2021.03.12, 11:44

Egy évvel a pandémia kezdete után optimisták a világ legnagyobb cégeinek vezetői a gazdasági kilátások megítélésében, sőt, a globális növekedést várók aránya rekordszintre nőtt.

Bíztató elemzői előrejelzés érkezett, rekordot érhet el idén a világgazdaság bővülése

Gazdaság2021.01.14, 13:14

Az előrejelzések szerint a világgazdaság 2021-ben piaci árfolyamon számítva hozzávetőleg 5 százalékkal – a 21. században az eddigi leggyorsabb ütemben – bővülhet, vagyis a világgazdaság teljesítménye 2021 végére vagy 2022 elejére összességében elérheti a világjárvány előtti szintet.

Több millió kiberbiztonsági szakértőre lenne szükség a világon

Gazdaság2020.10.15, 14:45

Világszerte 3,5 millió kiberbiztonsági állás vár betöltésre 2021-ben, ami jól mutatja, hogy a kiberbiztonsági ágazat a képzett munkaerő hiányával küzd. A Covid-19 járvány miatt pedig a cégvezetők 96 százaléka módosítani fogja a kiberbiztonsági stratégiáját - ez derült ki a PwC globális felméréséből.

A robotok megjelenésével az emberek tartalmasabb feladatokra koncentrálhatnak

Gazdaság2020.06.15, 18:45

Pánikra semmi szükség, de résen kell lenni, mert a mesterséges intelligencia (MI vagy AI) 2030-ig a hazai munkahelyek negyedére lesz hatással - derül ki a PwC erre vonatkozó tanulmányából. De ne sajnáljuk ezt: a robotok csinálják csak azt, amiben jók, így mi, emberek végre a tartalmasabb feladatokra koncentrálhatunk. A MI-támogatott jövőbe azonban képzési modulokon és innováción át vezet az út.

Csak egyetlen területen nőtt a milliárdosok vagyona a világon

Gazdaság2019.11.12, 15:50

A UBS és a PwC közösen készített új tanulmánya szerint a milliárdosok tőzsdei cégei jobban teljesítenek az átlagnál, viszont a milliárdosok vagyona összességében mégiscsak csökkent több világpiaci ok miatt. A milliárdosok száma az elmúlt öt évben tovább emelkedett a világon, köztük a nők növelték az arányukat. A tanulmányból az is kiderül, hogy a technológiai vállalkozások húzzák a milliárdosok vagyonát, ahogy az is, hogy a kínaiak a második helyre jöttek fel a vagyon szerinti rangsorban.

Fontos adóváltozások érkeznek a nyári adócsomagban

Gazdaság2019.06.24, 15:45

A kormány 2019. június 4-én és június 11-én terjesztette az Országgyűlés elé a nyári adótörvény-módosító javaslatcsomagot, amely három törvényjavaslatból áll. A javaslatok fő célja az Európai Unió adóelkerülés megakadályozását célzó irányelvében foglalt rendelkezések magyar szabályokba történő átültetése, valamint a hatályos magyar adószabályok belföldi igényeken alapuló módosítása, pontosítása, különös tekintettel a szociális hozzájárulási adókulcs csökkentésére, a csoportos társaságiadó-alanyiság szabályaira, a behajthatatlan követelésekhez kapcsolódó áfacsökkentési lehetőségre, valamint a társasági adóelőleg-kiegészítési szabályookra ...

Drámai pesszimizmus uralkodik a cégvezetők körében

Archívum2019.01.22, 13:44

Rekord mértékben ugrott meg a pesszimizmus a világ cégvezetőinek körében a világgazdaság növekedési kilátásaival kapcsolatban – derül ki a PwC friss jelentéséből. A tavalyi évhez képest ma már hatszor annyian gondolják, hogy a globális gazdaság lassulni fog a következő 12 hónapban.

Jelentős költségcsökkenést és bevételt hoz a fenntartható fejlődés

Gazdaság2019.01.10, 06:31

A vállalatok közel háromnegyede (72 százalék) tesz említést a fenntartható fejlődési célokról az éves vállalati vagy fenntarthatósági jelentésében, ami az elmúlt évhez képest 10 százalékos növekedést jelent – derül ki a PwC tanulmányából. A konkrét lépések és a célok integrálása azonban számos vállalat esetében még mindig várat magára, mert a szervezetek nehezen képesek meghatározni, hogy a szokásos üzleti tevékenységeken túl milyen intézkedéseket kell tenniük.

Ezekre figyeljen oda az idei adó- és áfaváltozásoknál

Gazdaság2019.01.10, 06:25

A 2019. január 1-jétől hatályos új adószabályok egyik igen fontos pontja a cégautók bérbe vétele esetén alkalmazható 50 százalékos, útnyilvántartás nélküli áfalevonás lehetősége, amelynek kapcsán sok a félreértés – állítja Farkas Gábor a PwC Magyarország adószakértője, aki a legfontosabb adóváltozásokat gyűjtötte csokorba Azüzlet.hu-n.

Mit kell tenni, ha elmarad a táppénz kifizetése?

Gazdaság2018.12.04, 10:25

Egy levélíró azzal a panasszal fordult a Hrportál.hu-hoz, hogy egy éve táppénzen van az édesapja, de csak két hónapig kapott táppénzt. A táppénzes papírt minden hónapban leadják a vállalkozónak, aki azt állítja, hogy tovább küldte, az egészségpénztár viszont azt állítja, hogy nem kapták meg, ezért nincs kifizetés. Mit lehet ilyenkor tenni?

Kiderült, mi a legfontosabb a pályakezdőknek

Gazdaság2018.11.26, 15:46

A rugalmas munkavégzés, az alapfizetés és a munkatársak személye a legfontosabb tényezők a jövő munkavállalói számára leendő munkahelyük kiválasztásakor. A PwC Magyarország idén közel 7 ezer, 2016 óta összesen 20 ezer középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és pályakezdő munkahely-választási preferenciáit mérte fel.

Öt éven belül elárasztják a világot a VR-szemüvegek

Gazdaság2018.06.07, 20:12

2016-ban volt egy időszak, amikor mindenki azt hitte, hogy a VR-eszközök korszaka megkezdődik, és a virtuális valóság az emberek mindennapjainak részévé válik. Azonban a technológia akkor megbicsaklott, és a mai napig keresi önmagát. Azonban a PwC felmérése szerint a következő öt év egyik sikertörténete lesz a VR, és rohamos ütemű fejlődés várható a szektorban.

Optimisták a magyar cégvezetők

Gazdaság2018.03.09, 10:21

Az idei évre a magyarországi felsővezetők túlnyomó része, 89 százaléka bevételnövekedésre számít, a cégvezetők már negyedik éve optimisták a saját vállalatuk bevételeinek növekedését illetően - ismertette Mekler Anita, a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának cégtársa egy sajtótájékoztatón.

Folyamatosan tanulni kell, ha biztos munkát akarunk

Gazdaság2017.08.10, 14:26

A munkavállalók közel háromnegyede hajlandó új készségeket elsajátítani, illetve teljesen átképezni magát annak érdekében, hogy a jövőben is foglalkoztatható legyen – derül ki a PwC „Workforce of the future: the competing forces shaping 2030" című felméréséből. A megkérdezettek szaktudásuk korszerűsítését a saját, nem pedig a munkáltató felelősségének tekintik.

Hosszú távon mindenkit lenyomhat a brit gazdaság

Archívum2017.02.08, 15:32

Amennyiben Nagy-Britannia megfelelő kereskedelmi megállapodásokat köt, úgy 2050-re a G7 országok leggyorsabban növekvő gazdaságává válhat, lenyomva ezzel az Egyesült Államokat is – derül ki a PwC jelentéséből.

A világgazdaságot a politika határozza meg és kevésbé a globalizáció

Gazdaság2017.01.12, 14:27

Az idén háttérbe szorul a globalizáció és a világkereskedelem a globális termelésnél kisebb mértékben nő majd - állítja előrejelzésében a PwC.

Megállíthatatlan a robotok előretörése

Gazdaság2016.11.13, 16:57

Bő egy évtizede, 2005-ben kevesebb, mint egymillió ipari robot volt. Ma 1,8 millióan vannak. Három év múlva számuk eléri a 2,6 milliót.

Szigorúbb feltételek, durva bírság a kiküldetéseknél

Gazdaság2016.10.13, 15:13

Az Európai Unió 16 országában, köztük Magyarországon is hatályba lépett egy olyan szabályozási rendszer, amely jelentős mértékben megnöveli a külföldi munkavégzésekhez kapcsolódó adminisztratív terheket és kötelezővé teszi a foglalkoztatás helyén irányadó egyes munkajogi normák alkalmazását. Azon cégek, amelyek nem tesznek eleget az előírt kötelezettségeknek, akár 500 ezer eurós bírsággal is számolhatnak. 

Nagy változások a világ 100 legnagyobb vállalata közt

Gazdaság2016.08.10, 13:16

A gazdasági válság óta először csökkent a világ 100 legnagyobb vállalatának összesített tőkeértéke. Európának két nagyvállalata esett ki a 100 legnagyobb közül, Kínának egy se, de a kínai cégek tőkeértéke is csökkent. A 100 legnagyobb vállalat közül 54 amerikai, az első tízben csak amerikai vállalat van. A világ legértékesebb cége még mindig az Apple, de a Google közelít hozzá. A techszektor megelőzte a pénzügyit.

Bizonytalanság az Egyesült Királyságban

Gazdaság2016.08.02, 16:00

Rövid távon várhatóan kihívásokkal kell majd szembenéznie az Egyesült Királyságnak, miután a brexitszavazáson úgy döntöttek, hogy kilépnek az Európai Unióból. A nagymértékű bizonytalanság a befektetői kedv csökkenéséhez és alacsonyabb GDP-növekedéshez vezethet – írja elemzésében a Pwc.

Ahol a külsősök uralkodnak a vállalatok fölött

Gazdaság2016.04.20, 17:07

A brit nagyvállalatok egyre nagyobb mértékben vesznek fel belsős emberek helyett kívülről igazolt vezérigazgatókat, messze meghaladva a világ többi részén jellemző arányokat – derül ki a PwC jelentéséből. Ez a trend azonban vegyes eredményeket produkál.

Még van kibúvó a vasárnapi újranyitás alól

Gazdaság2016.04.19, 16:45

Úgy tűnik hiába aggódnak a női munkaerőt foglalkoztató bérlők a bevásárlóközpontokban, nem kapálódzhatnak nagyon a vasárnapi nyitás ellen. A boltnyitás miatti jogszabályváltozás két területet érint, a kereskedelmet és a munkatörvénykönyvét. Még egy kis idő van, amíg vasárnaponként zárva tarthatnak a plázákban az üzletek, de május 8-dika után a nem kereskedelmi tevékenységet, hanem szolgáltatást nyújtó fodrászoknak vagy ruhatisztítóknak is ki kell nyitni vasárnap.

Eldőlt, Budapest kikkel indul harcba az olimpiarendezésért

Gazdaság2016.03.16, 14:18

Kiválasztották a budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat nemzetközi tanácsadóit, akik mögött több sikeres rendezés és pályázás is van már. A magyar főváros az EKS, az M-IS és a PwC alkotta konzorciummal indul harcba a 2024-es olimpiarendezésért. A konzorcium megbízási díja összesen nettó 5,15 milliárd forint. Ez az összeg már része a korábban elfogadott 15 milliárd forintban maximalizált pályázati keretnek, ez tehát nem azon felüli összeg. 

660 napot fordított a PwC az olimpiai pályázatra

Itthon2016.03.03, 19:01

A PwC Magyarország 660 szakértői napot fordított az első pályázati szakasz beadványának elkészítésére a szóban forgó időszakban.

Olimpia 2024: a PwC munkája dönt Budapestről

Gazdaság2016.01.21, 15:07

A fejlesztési tárca szerint szükség van az újabb, több száz millió forintos tanácsadói szerződésre, mert a cég által készített elemzések alapján döntenek majd arról, hogy Budapest rendezhet-e olimpiát 2024-ben. Lázár János szerint a PwC újabb megrendeléseket is kaphat még.

Örömmel adnak túl nemkívánatos hiteleiken a bankok

Gazdaság2015.09.03, 13:48

Az európai bankok rekordsebességgel szabadulnak meg nemkívánatos portfólióiktól, az idei év első felében lebonyolított tranzakciók összesen 55 milliárd euró hitelportfóliót érintettek, ami a 2014. év ugyanezen időszakához képest 20 százalékos növekedés - olvasható a PwC elemzésében. 

Rekordsebességgel adják el portfólióikat a bankok

Gazdaság2015.09.03, 13:35

Az európai bankok rekordsebességgel adják el nemkívánatos portfólióikat. Csak az idei első félévben 55 milliárd eurónyi tranzakció zajlott le, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 20 százalékos növekedést jelent - olvasható a PwC elemzésében.

Az Origo megtalálta az olimpiai tanulmány 20 százalékát

Gazdaság2015.07.14, 10:44

Csütörtökön Lázár János még arról beszélt, hogy az olimpiai pályázatához készült megvalósíthatósági tanulmány még nincs kész, az csak 80 százalékos készültségben van. Az Origo megtalálta a maradék 20 százalékot. A MOB hiába hívta konzultációra a pártokat, a lehetőséggel csak két frakció élt.

A Quaestor-csőd jól jöhet a magyar olimpiának

Gazdaság2015.06.29, 06:27

A Budapest 2024-es olimpiai pályázatához készült megvalósíthatósági tanulmány szerint az egyik legfontosabb cél, hogy az olimpia miatt épülő létesítmények a játékok után is gazdaságilag fenntarthatók legyenek. A csőd szélén táncoló Görögországnak ez nem sikerült, és egyetlen évtized alatt elkótyavetyélték az athéni olimpiára felhúzott létesítmények egy részét. A hatástanulmány készítésében is részt vevő Bienerth Gusztáv szerint Budapest esélyei jelentősen nőttek az utóbbi években. A tervezett helyszínek között feltűnik a Quaestor egyik telke is.

Két sörbe kerül az olimpia havonta

Gazdaság2015.06.24, 08:47

Magyarország nettó 774 milliárd forintos befektetéssel 2983 milliárd forintos bevételre tehetne szert, ha olimpiát rendezne 2024-ben, legalábbis ez derült ki a részletes megvalósíthatósági tanulmány összefoglalójában szereplő adatokból. Budapest mindenesetre támogatja a kandidálást. A magyar főváros egyszer már elnyerte a rendezés jogát, de a világháború közbeszólt.

A hazai gazdaságban nem, a cégükben viszont bíznak a magyar igazgatók

Gazdaság2015.03.13, 07:43

A vállalatok első számú döntéshozói továbbra is bíznak saját cégük növekedésében, míg a globális és magyar gazdaság kilátásait illetően kevésbé optimisták - derül ki a PwC most publikált elemzéséből.

Komoly probléma a családi vállalkozásoknál az öröklés

Gazdaság2014.06.18, 18:09

Soha nem volt még akkora különbség két generáció között, mint a vállalkozásukból most visszavonuló baby boomerek és az azt átvevő Y-generáció esetében. A céges öröklésről a Pwc készített tanulságos elemzést.

Így drágulna nagyot a gázolaj

Gazdaság2014.05.07, 20:45

A kormány számol azzal a lehetőséggel is, hogy az unióban megváltozik az energiatermékekre vonatkozó irányelv, ami jócskán drágítaná a gázolajat.

A tehetségpazarlás pénzügyi veszteség

Archívum2014.04.09, 09:40

Szögezzük le az elején: olyan kutatásról fogunk beszélni, amely nem tartalmaz adatot a magyar munkavállalói piacról. Azért említésre méltó mégis, mert a tehetséggel jól gazdálkodni – vagy éppen nem – bármely vállalkozói szférában perdöntő. Ráadásul a felmérést a LinkedIn megbízásából készítette el a PwC.

Mérsékelt derűlátás a cégvezetésben

Archívum2014.02.27, 18:01

Úgy tűnik, itthon is, világszerte is óvatos optimizmussal nyilatkoznak a jövőről a vállalatvezetők, derül ki a Price Waterhouse Cooper idei Magyarországi Vezérigazgató Felméréséből.

Réczei Géza lesz az adóügyek ura

Gazdaság2013.03.01, 13:17

Réczei Géza, a PwC adómenedzsere lesz Balog Ádám utódja az NGM-ben az adóügyi helyettes poszton, értesült az [origo].

Optimisták a magyar cégvezérek

Gazdaság2013.01.23, 14:43

A magyar vezetők hatvan százaléka bízik abban, hogy a cége növekedni fog 2013-ban. Az ügyfélnél fontosabb tényezőnek tartják az államot.

Kómában az autópiac

Gazdaság2012.05.23, 16:00

Az autókereskedők leépítenek és spórolnak, pénzt a szervizelésen keresnek a PwC  tanácsadó cég felmérése szerint

45 ezer elektromos autó futhat nálunk 2020-ra

Auto2012.05.14, 10:26

Magyarországon az elektromos autók száma várhatóan az átlagos európai mennyiséget is nehezen közelítheti meg az évtized végére. Egy felmérés szerint a globális 20 százalékkal szemben 2020-ra nálunk 0,7-1,2 százalék lehet az elektromos járművek részaránya. Ez a 3,8 milliós hazai járműpark mellett mintegy 45 ezer villanyautót jelenthet.

Nem bíznak a növekedésben a hazai cégvezetők

Archívum2012.03.08, 22:50

A magyarországi vezérigazgatók 47 százaléka számít csak arra, hogy idén cége növekedni tud, miközben a vállalatok harmada leépítésekre készül - derül ki a PwC és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének felméréséből.

Ernst & Young: A korrupt kollégák többsége megússza a feljelentést

Gazdaság2011.12.06, 11:38

A hazai cégek a náluk felfedezett etikai vétségek miatt ritkán tesznek rendőrségi feljelentést, gyakoribb a közös megegyezéssel történő elbocsátás - derül ki az Ernst & Young és az MKIK közös felméréséből. A cégvezetők becslései alapján a korrupt közbeszerzésen nyert összeg átlagosan 16 százalékát kell visszaforgatni a pályázat kiírójának.

PwC: A végtörlesztés miatt több ezer pluszdolgozóra lesz szükségük a bankoknak

Gazdaság2011.10.24, 13:29

Az ügyfelek végtörlesztés miatt várható rohama miatt a bankoknak növelniük kell ügyfélszolgálataik létszámát, és akár 2500 fős pótlólagos munkaerőre is szükségük lehet -  derül ki a PwC könyvvizsgáló számításaiból.

Vészesen duzzad a nem fizető hitelesek tábora

Gazdaság2010.12.21, 13:50

Ma már minden tizedik hitelt fizető késedelemben van a törlesztőrészlet átutalásával, ami háromszorosa a 2008 végi állapotnak - állítja a PricewaterhouseCoopers (PwC) elemzése.

Szigorodnak a számla-kibocsátási előírások

Archívum2009.02.03, 14:33

Február 1-jétől módosult az áfa-törvény, szigorodtak például a számla-kibocsátással kapcsolatos előírások - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC).

Átrendeződhet a tanácsadói piac

Gazdaság2009.01.20, 10:02

Átrendeződést hozhat a pénzügyi válság a nemzetközi tanácsadó cégek piacán. A könyvvizsgálói szolgáltatások iránti igény kihűlni látszik, ami nyomást gyakorol a négy legnagyobb tanácsadó cég áraira, és ezáltal új teret nyit a közepes méretű, nemzetközi hálózatban működő tanácsadó cégek számára.

Válságkezelés tb-kedvezménnyel

Archívum2009.01.12, 15:37

A tömeges elbocsátások megakadályozása érdekében társadalombiztosítási (tb) járulék csökkentésésével kellene ösztönözni azokat a cégeket inkább részmunkaidőben, vagy kevesebb fizetéssel foglalkoztatnák tovább dolgozóikat, ahelyett hogy kirúgják őket - javasolja a PricewaterhouseCoopers. A tanácsadó cég munkaanyagában számos egyéb intézkedést javasol a cégek likviditásának megőrzése, a beruházási kedv élénkítése és az EU-támogatások könnyebb elérhetősége érdekében. 

A PwC mentőövet dobna a vállalkozásoknak

Gazdaság2008.12.04, 21:06

A PricewaterhouseCoopers (PwC) - szakmai szervezetekkel összefogva - kezdeményezni fogja olyan ideiglenes adózási szabályok bevezetését, amelyek a jelenlegi gazdasági válságban segíthetnek a vállalkozásoknak abban, hogy megőrizzék likviditásukat és beruházási kedvüket - jelentették be a PwC vezetői csütörtökön Budapesten, a tanácsadó cég éves adókonferenciáján.

Rosszabbul járnak a nyugdíj mellett sokat keresők

Állás 20112008.11.13, 08:47

A nyugdíj mellett dolgozók fizetési kötelezettségeire hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében. A szakértők többek között megjegyzik: a nyugdíj mellett dolgozókat 36 százalékos személyi jövedelemadó terheli, ha éves kerestük és a nyugdíjuk összege meghaladja az 1,7 millió forintot. 2010-től a 62 év alatti, a minimálbér 12-szeresét kereső nyugdíjasok nem kapnak nyugdíjat.

Angol cégek reménye a magyar ppp

Gazdaság2008.06.27, 14:54

A ppp-konstrukcióknak nagy szerepük lehet a régió infrastruktúrájának modernizálásában, de még a 2012-es foci-Eb feltételeinek megteremtésében is. Mindez pedig kapóra jön a nagy nyugati építőipari vállalatoknak a hitelválság miatt erősen visszaesett beruházások okozta mélyrepülésből való kilábaláshoz.

A cégek kétharmadát érinti a korrupció

Gazdaság2008.02.27, 19:35

Riasztó eredményre jutott az egyik nagy nemzetközi pénzügyi tanmácsadó cég által a korrupció témakörében elvégzett kutatás. A menedzserek már tisztában vannak vele, hogy a megvesztegetés nagy veszély, ennek ellenére kevesen próbálnak ellene tenni, és még kevesebben alkalmaznak hatékony eszközöket.

Új szabályok a társasági adóban

Archívum2008.01.22, 18:38

Új szabályok szerint alkalmazható január 1-jétől a társasági adó 10 százalékos kedvezményes kulcsa - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.  

Új áfatörvény: kivétel az építési telek

Ingatlan2007.12.12, 16:13

Ingatlan értékesítése vagy bérbeadása esetén az áfás adózás választását 2007. december 31-éig be kell jelenteni az adóhatósághoz, még akkor is, ha az adóalany az utóbbi tevékenység kapcsán korábban már bejelentkezett az áfás adózásra, vagyis azt már 2007-ben is adóköteles tevékenységként kezelte - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.

Kitilthatják a PwC-t Oroszországból

Gazdaság2007.04.17, 10:05

Folytatódik a PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi könyvvizsgáló körüli botrány Oroszországban. A társaság ellen az orosz adóhatóság eljárást indított a moszkvai döntőbíróságon, amely elmarasztalta a PwC-t, érvénytelenítette a Jukosz olajvállalattal 2002-2004-re kötött auditálási szerződését és 480 ezer dollárra büntette.

Nem szívesen költöznek külföldre a munkavállalók

Állás 20112006.12.12, 08:44

Minden harmadik cégnél jelentkeztek más uniós tagországból a felső vezetői, szakértői és szakmunkás pozíciókra meghirdetett állásajánlatokra 2006-ban - áll a PricewaterhouseCoopers (PwC) 14 ország 445 munkaadójának bevonásával elkészített felmérésében. Az összes jelentkezésnek mindössze 5 százaléka érkezett külföldről - számol be a Világgazdaság.

Túl nagy a bürokratikus teher adózásnál

Gazdaság2006.11.17, 10:52

Az adórendszer egyszerűsítése megoldást nyújthatna arra, hogy a vállalatok közterheinek csökkentésével egyidőben az állam érdekei se sérüljenek. Az egyszerűsítés anélkül javítaná a növekedési és a fiskális feltételeket, hogy az államháztartás bevételei visszaesnének - írja a Világgazdaság.

Kína 2050-re legyőzi a G7-et

Gazdaság2006.03.06, 13:30

Kína 2050-re megduplázza gazdaságának méretét a Pricewaterhouse elemzőcég szerint. A jelentés szerint Kína gazdasága maga mögé utasítja majd a német, a brit és a francia gazdagságot. A jelentés vásárlóerő szempontjából hasonlítja össze a gazdaságokat: ez alapján Kína már az USA gazdaságának 76 százalékát tudhatja magáénak.

Egyre több cég megy tőzsdére Európában

Gazdaság2004.07.06, 07:39

Régen nem merészkedett ennyi vállalat részvénykibocsátással az európai tőzsdékre, mint manapság. Áprilistól júniusig összesen 95 kibocsátást bonyolítottak le, míg a tavalyi év megfelelő időszakában mindössze 23 tőzsdei bevezetés történt.

Megszaporodtak a fúziók a régióban

Gazdaság2004.03.30, 17:15

A PricewaterhouseCoopers (PwC) szakértői szerint Közép-Kelet-Európában 2003-ban jelentősen erősödött a fúziós és felvásárlási tevékenység, miközben világméretekben inkább a stagnálás volt a jellemző, és Nyugat-Európában is csak minimális volt a bővülés.

Lakáshitelt és üdülést is választhatnak a nagy cégek dolgozói

Gazdaság2003.05.24, 12:00

A rendszerváltás óta fokozatosan átalakulnak a hazai cégek által a dolgozóiknak nyújtott szociális juttatások. A kisebb vállalatok egyáltalán nem gondoskodnak a béren kívüli juttatásokról, de a nagyobb cégek is megpróbálják csökkenteni a béren kívüli kiadásaikat. Egyre népszerűbb az úgynevezett cafeteria-rendszer, amelyben egy bizonyos összeg erejéig a dolgozók maguk választhatnak a jóléti szolgáltatások között - derül ki a Népszabadság szombati számában megjelent összeállításból.

Az ország éves költségvetésébe kerül az olimpia

Archívum2002.11.06, 13:36

A 2012-es budapesti olimpia szervezése és a szükséges létesítmények felépítése 850 milliárd forintba kerül, ezen felül 3750 milliárd forint értékű - egyébként is tervezett - infrastrukturális beruházásra van szükség a világ legnagyobb sporteseményének megrendezéséhez - jelentették be szerdán a PriceWaterhouse Coopers és a sportminisztérium közös sajtótájékoztatóján.

A legnagyobb ír bank megvált a PwC-től

Gazdaság2002.04.30, 08:01

Megvált nemzetközi hírű külső auditorától, a PricewaterhouseCoopers-től (PwC) Írország legnagyobb bankcsoportja, a Szövetséges Ír Bankok (AIB) - értesült a Financial Times. A pénzintézmény a tavaly elkönyvelt, közel 700 millió dolláros veszteség miatt előrehozott irányításbeli átszervezéssel magyarázza a válást.

Előző
  • 1
Következő