püspök

címke rss

Adományként csempészett pénzt az olasz püspök

Gazdaság2013.06.30, 23:39

A pénteken letartóztatott olasz püspök, Nunzio Scarano adományok formájában utalta svájci számlájára az eurómilliókat.

Lebukott egy álpüspök a Vatikánban

Nagyvilág2013.03.04, 13:52

Megkezdődött a Vatikánban az első általános kongregáció, amelyen az új pápát megválasztó ülést készítik elő. A pápaválasztó 115 bíboros közül már csak 15-en nem érkeztek meg Rómába, egy álpüsköt viszont hétfőn lelepleztek a vatikáni biztonsági őrök. A rangidős bíboros nem siettetné a procedúrát, szerinte a jelölteknek alaposan meg kell ismerniük egymást.

Vádat emeltek egy püspök ellen az USA-ban, mert pornográf felvételekről hallgatott

Nagyvilág2011.10.15, 10:40

Nem fordult a rendőrséghez Kansas City katolikus püspöke annak ellenére, hogy egyik papjának laptopján több száz gyerekpornó-felvételt találtak, egy tanárnő pedig korábban jelezte: a pap nem helyénvaló módon viselkedik a gyerekekkel. Hallgatásával az ügyészség szerint veszélyezetette egy gyermek életét.

Újabb püspökük lesz a görög katolikusoknak Észak-Magyarországon

Itthon2011.05.12, 12:04

Május 21-én szentelik fel a görög katolikusok második püspökét Miskolcon. Orosz Atanázt még március 5-én nevezte ki a miskolci exarchátus püspöki vezetőjévé a pápa.

Pszichológiai kezelésre küldte a Vatikán a pedofil belga püspököt

Nagyvilág2011.04.11, 09:45

El kellett hagynia Belgiumot annak a püspöknek, aki éveken át szexuálisan molesztálta unokaöccsét. A püspököt sem a polgári, sem az egyházi bíróságon nem tudják felelősségre vonni, mert bűnei már elévültek.

A pápa elfogadta a pécsi püspök lemondását

Itthon2011.01.19, 13:34

XVI. Benedek pápa elfogadta Mayer Mihály pécsi megyés püspök lemondását - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata szerdán. Az egyházi törvény szerint a "betegség vagy más súlyos ok" miatt kevésbé alkalmas vezetőt felkérik a lemondásra.

Apasági perek elé néz a püspökből lett paraguayi elnök

Nagyvilág2010.08.11, 19:22

Az egykor a szegények püspökeként emlegetett paraguayi elnök, Fernando Lugo elismerte, hogy főpapként gyereket nemzett egy nőnek. Az AFP hírügynökség szerint két további nő is apasági keresetet nyújtott be az elnök ellen.

Szakított a Vatikánnal a Nagyrabbinátus

Nagyvilág2009.01.28, 14:08

Miközben az izraeli Nagyrabbinátus megszakította a kapcsolatát a Vatikánnal Richard Williamson holokauszttagadó püspök visszafogadása miatt, a pápa ismét felemelte szavát a holokauszt tagadása ellen. Williamson ellen, aki a múlt héten ismét vitatott állításokat tett a holokauszttal kapcsolatban, a regensburgi ügyészség uszítás miatt vizsgálatot indított.

Egyre többen adakoznak az egyházaknak

Itthon2008.10.13, 07:28

Kevesebben járnak templomba, az egyházak támogatottsága azonban nő - írja a Népszabadság Bölcskei Gusztáv református püspök InfoRádiónak adott nyilatkozatára hivatkozva.  

Nők is lehetnek püspökök az anglikán egyházban

Nagyvilág2008.07.08, 17:01

Kompromisszumok árán megszavazta az anglikán egyház fő szabályalkotó testülete, hogy a jövőben női püspökök is szolgálhatják az egyházat.

Leváltották a püspökök az agg pátriárkát

Nagyvilág2008.05.17, 13:19

Fél éve kórházban fekszik a szerb ortodox egyház 93 éves feje, ezért a püspökök úgy döntöttek, elmozdítják posztjáról a pátriárkát. A egyházi vezetőt elvileg élethossziglan választották, de már Pavle pátriárka elődjét is akarata ellenére állították félre.

A "szegények püspöke" lesz az új elnök Paraguayban

Nagyvilág2008.04.21, 10:29

Hat évtized után következik be politikai fordulat Paraguayban: a 61 éven át hatalmon lévő Colorado párt jelöltje veszített a "szegények püspökeként" emlegetett baloldali jelölttel szemben.

Újra kell szavazni Tőkés EP-testületi helyéről

Nagyvilág2008.01.30, 21:36

Valószínűleg félreértés folytán az Európai Parlament plenáris ülésén, szerdán a képviselők nem járultak hozzá, hogy Tőkés László püspök, erdélyi magyar képviselő helyet kapjon az EP-nek abban az interparlamentáris delegációjában, amely a délkelet-európai országokkal való kapcsolattartásért felel. A szavazást csütörtökön megismétlik.

Elárulta egykori besúgói nevét Tőkés László

Nagyvilág2007.12.10, 13:43

Újabb egykori besúgóinak a nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László. A dokumentumokra hivatkozó püspök szerint egy lelkész, valamint a volt sógora is jelentettek róla a hírhedt Securitaténak.

Felfüggesztette a Vatikán a meleg püspököt

Nagyvilág2007.10.13, 14:18

Hiába takarták el az arcát, irodájáról felismerték azt a püspököt, aki nyíltan beszélt homoszexualitásáról egy olasz tévének. A püspököt a Vatikán felfüggesztette, ellene nem csak a nyilatkozata miatt folyik eljárás, hanem azért is, mert beengedte a tévéseket egy vatikáni hivatalba.

Ismét őrizetbe vettek egy kínai püspököt

Nagyvilág2007.06.07, 08:34

Megint őrizetbe vették a kínai földalatti katolikus egyház egyik püspökét. Az egyházi vezetőt kilenc hónappal azután tartóztatták le, hogy legutóbbi börtönbüntetése után szabadlábra helyezték.

Meghalt a kínai hazafias katolikusok püspöke

Nagyvilág2007.04.21, 09:14

Hetvenhat éves korában elhunyt a kínai állam által ellenőrzött katolkius egyház feje. Fu Tie-san püspököt Róma jóváhagyása nélkül nevezték ki a pekingi egyházmegye élére. A kínai katolikus egyház nem ismeri el a pápa feljebbvalóságát, jóllehet számos kínai hívő a rómához hűséges, nem hivatalos katolikus közösségekhez tartozik.

A püspökök is Mugabe ellen fordultak

Nagyvilág2007.04.02, 14:33

Pásztori levélben kritizálja Robert Mugabe zimbabwei elnök tevékenységét az ország püspöki kara. A katolikus egyházi vezetők eddig jórészt nem ártották bele magukat a rezsim ügyeibe, de a hétvégén megtörték hallgatásukat. Mugabe azonban hajthatatlan, szerinte az ellenzékiek rászolgáltak, hogy agyba-főbe verjék őket. A rendőrök nem is teketóriáznak: a napokban több száz ellenzéki aktivistát vettek őrizetbe, sokukat alaposan helyben is hagyták.

Nácizó püspökök miatt sajnálkozik a német bíboros

Nagyvilág2007.03.08, 11:50

Levélben igyekszik csitítani Izrael és különböző németországi zsidó szervezetek felháborodását a német püspöki konferencia elnöke. Karl Lehmann bíboros az izraeli Jad Vasem emlékhely elnökének írt sajnálkozó levelet amiatt, hogy két német püspök a múlt héten a náci gettókhoz hasonlította a megszállt területeken élő palesztinok helyzetét.

Kinevezte a pápa az új varsói érseket

Nagyvilág2007.03.03, 12:54

Az 57 éves Kazimierz Nycz püspököt nevezte ki varsói érseknek a pápa az ügynökmúltja miatt lemondott Stanislaw Wielgus helyére. Kazimierz Nycz eddig Koszalin-Kolobrzeg lengyel egyházmegye püspöke volt.

Szexbotrány borzolja a cseh husziták idegeit

Nagyvilág2007.01.08, 12:49

Házasságon kívüli kapcsolat miatt van bajban a prágai huszita püspök. A családos Karel Bican egy börtönből szabadult fiatal férfi iránt táplált gyengéd érzelmeket, amelyeket a férfi a nyilvánosság elé tárt. Az egyház vezetői a püspök távozását követelik, ám a prágai hívek bizalmat szavaztak neki.

Amerikai püspökök korlátoznák a melegek jogait

Nagyvilág2006.11.14, 22:36

Az amerikai katolikus püspökök kedden közölték, hogy a homoszexuális férfiakat és leszbikus nőket be kellene fogadni az egyházba, de azok, akik aktív homoszexuális életet élnek, ne áldozhassanak.

A gonosztól féltik Blairt a püspökök

Nagyvilág2006.07.10, 13:07

Brit püspökök nyílt levélben figyelmeztették Tony Blair brit miniszterelnököt: az ország által birtokolt Trident atomrakéták gonoszak, birtoklásuk pedig Isten-ellenesnek tekinthető. Sokan elképzelhetőnek tartják, hogy a 20 milliárd fontos programot a parlament megkerülésével indítják be.

Püspökök is dolgoztak az állambiztonságnak

Itthon2006.06.02, 08:14

Az evangélikus egyház tényfeltáró bizottsága eddig ötven ügynök fedőnevét kutatta föl - írja pénteki számában a Népszabadság. A lap szerint túlnyomó többségüket még nem azonosították, némelyikük kilétére viszont már fény derült. Három volt evangélikus püspökről bizonyítható, hogy hálózati tevékenységet végzett.

Elvonókúrán tisztult a másságát vállaló episzkopális püspök

Nagyvilág2006.02.15, 19:17

Családja tanácsára 28 napos alkoholelvonó kúrának vetette alá magát az az amerikai anglikán püspök, aki évek óta nyíltan vállalja másságát és akinek a püspökké szentelése vihart kavart egyházában, az Egyesült Államok határain belül és kívül egyaránt.

Palesztin lett az izraeli püspök

Nagyvilág2006.02.08, 17:51

Első ízben neveztek ki izraeli állampolgárt az izraeli katolikusok püspökévé. Az új püspök - a palesztin származású Elias Sakur - a Sorbonne-on végzett, és korábban három alkalommal is jelölték Nobel-díjra - írja a Hárec.

Választási körlevelet adott ki Gyulay Endre püspök

Itthon2006.02.04, 16:53

Körlevelet adott ki a választásokra vonatkozó tanácsokkal Gyulay Endre szeged-csanádi püspök. A körlevelet az egyházmegye minden szentmiséjén felolvassák vasárnap. A püspök körlevelében nem áll ki egy párt mellett sem, pusztán az általa fontosnak ítélt irányelveket ismerteti.

A pápa elfogadta Gumbleton püspök lemondását

Nagyvilág2006.02.02, 21:05

Elfogadta Thomas Gumbletonnak, az egyesült államokbeli Detroit segédpüspökének lemondását XVI. Benedek pápa - közölte csütörtökön a Vatikán.

Elhúzódhat II. János Pál boldoggá avatása

Nagyvilág2005.10.24, 19:14

Józef Glemp lengyel prímás szerint nem valószínű, hogy a néhai II. János Pált már jövőre boldoggá avatnák. Henryk Hoser püspök korábban lehetségesnek nevezte a 2006-os boldoggá avatást.

A püspökök a papi nőtlenségre szavaztak

Nagyvilág2005.10.22, 15:21

A Vatikánban október elejétől zajló szinóduson, a világ minden tájáról összesereglett püspökök nem támogatták a kötelező papi nőtlenség feloldását a XVI. Benedek pápának tett ajánlások között.

Egy püspök szerint vétek abortuszpártiakra szavazni

Nagyvilág2005.10.05, 15:28

A katolikus hittani kongregáció vezetője szerint vétkezik az, aki az abortuszt pártoló politikusokra szavaz. Az olasz baloldal az olasz belpolitikába való beavatkozásnak minősítette a kijelentést.

Rádiót vett a református egyház

Itthon2005.09.09, 19:24

Megvette a miskolci Európa Rádiót a református egyház - jelentette be Csomós József, a Tiszáninneni és Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Miskolcon pénteken.

Az anglikán anyaegyház engedélyezi a nők püspökké választását

Nagyvilág2005.07.11, 22:28

Az anglikán anyaegyház zsinata elhárította hétfőn a női püspökök kinevezése előtt tornyosuló jogi akadályokat. A világ 38 önálló anglikán egyháza közül 11-ben már engedélyezett a nők püspökké szentelése.

Pedofíliával gyanúsítanak egy szerb ortodox püspököt

Nagyvilág2005.06.23, 18:51

Pedofília vádjával bíróság elé állítottak csütörtökön egy szerb ortodox püspököt. A vranjei Pahomije püspököt azzal vádolja a vranjei városi bíróság, hogy püspöki rezidenciáján szexuálisan zaklatott négy gyereket. A per zárt ajtók mögött zajlik, de a belgrádi média úgy értesült, hogy Pahomije tagadta a terhére rótt vádakat.

XVI. Benedek kinevezte az új nyitrai megyés püspököt

Nagyvilág2005.06.09, 18:37

Kinevezte az új nyitrai megyés püspököt csütörtökön XVI. Benedek pápa, akinek hivatalba lépése óta ez volt az egyik első ilyen döntése.

Az óvszerhasználat engedélyezését kérik a pápától

Nagyvilág2005.04.22, 16:42

Dél-afrikai püspökök egy csoportja felszólította XVI. Benedek pápát, aki az elődjéhez hasonlóan mereven elzárkózik az óvszerhasználat engedélyezésétől, hogy vatikáni tanácsadói helyett a jövőben olyan papokkal folytasson eszmecserét, akiknek mindennap szembesülniük kell a haldokló AIDS-es betegek látványával. A betegség által leginkább sújtott afrikai ország püspökei továbbá csalódásukat fejezték ki Ratzinger bíboros pápává választása miatt, mert szerintük konzervatív nézetein már "rég túllépett az idő".

Sikkasztás miatt vádat emeltek egy görög püspök ellen

Nagyvilág2005.03.31, 20:32

Sikkasztás vádja miatt bíróság előtt kell felelnie a görög ortodox egyház egy püspökének - jelentette csütörtökön a NET görög állami televízió. Panteleimon attikai metropolitát azzal vádolják, hogy 290 ezer eurót sikkasztott el egy Athén melletti kolostorban 1996-97-ben. A vádemelésről az athéni Fellebbviteli Tanács döntött. A püspököt saját egyháza már február 4-én felfüggesztette tisztségéből.

Összeveszett a Vatikánnal Argentína

Nagyvilág2005.03.19, 20:04

A fő tábori püspök többszörösen is sértő megjegyzése miatt mérgesedett el a viszony Argentína és a Vatikán között. Antonio Baseotto püspök egy abortuszellenes nyilatkozatott tett, amelyben az egykori katonai diktatúra rémtetteire is utalt. Az argentin kormány visszavonta a püspök kinevezését, a Vatikán azonban sértőnek tartja, hogy felülbírálják döntését.

Leváltották a harcias püspök-minisztert

Nagyvilág2005.03.18, 18:00

A Vatikánnal való vitát kockáztatva leváltotta az argentin kormány a hadsereg tábori püspökét. A menesztés oka, hogy a püspök, aki egyben miniszterhelyettes is Argentínában, korábban azt javasolta, hogy dobják a tengerbe az egyik abortuszpárti minisztert.

A Vatikán kiállt a magyar püspökök mellett

Itthon2004.12.21, 18:54

A Vatikán budapesti képviselete kedden közleményben számolt be Gurcsány Ferenc miniszterelnök vatikáni látogatásáról. A pápai közlemény szerint Sodano bíboros a kormányfőnek elmondta: a Szentszék kiáll a magyar püspökök mellett.  Sodano szóvá tette, hogy Magyarország nem tartja tiszteletben a Vatikánnal 1997-ben kötött megállapodást.

Határon túli magyarok vitáznának Gyurcsánnyal

Itthon2004.11.27, 18:02

Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke és Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke nyilvános televíziós vitára hívta ki Gyurcsány Ferencet a kettős állampolgárság és az erre vonatkozó népszavazás kérdésével kapcsolatban. A miniszterelnök pénteken áll kihívói rendelkezésére, amennyiben a Magyar Televízió biztosítja az élő közvetítést. Az MTV vezetése rövidesen dönt a kérdésről.

Gyerekek megerőszakolásával vádolnak egy amerikai püspököt

Nagyvilág2004.09.27, 19:07

Gyermekek megerőszakolásával vádolnak egy amerikai katolikus püspököt. A férfi a hetvenes években zaklatott kisfiúkat. A püspök az első amerikai főpap aki ellen szexuális bűncselekmény ügyében vádat emeltek. A püspök egyik feljelentője egykori áldozata, aki homoszexuális, és felháborította, hogy a püspök az azonos neműek házassága ellen agitált.

A szexbotrány miatt bezárták az osztrák papneveldét

Nagyvilág2004.08.12, 14:11

Bezáratta a szexbotrányról elhíresült ausztriai papneveldét az eseményeket vizsgáló pápai vizitátor. Klaus Küng püspök szerint "teljes újrakezdés szükséges".

Vizsgálóbiztost küld St Pöltenbe a pápa

Nagyvilág2004.07.20, 20:13

Vizsgálóbiztost küld a st pölteni szemináriumba II. János Pál. A pápa a feldkirchi püspököt jelölte ki, hogy folytasson vizsgálatot a szexbotrány helyszínévé vált intézményben. Ugyanakkor az osztrák ügyészség bejelentette, hogy az egyik diák számítógépén nagy mennyiségű gyermek és erőszakos pornót ábrázoló tartalmat találtak. Krenn püspök, a st pölteni szeminárium felügyelője továbbra sem hajlandó lemondani a szemináriumban kitört botrány miatt.

Több száz áldozata volt a pedofil anglikánoknak

Nagyvilág2004.06.20, 19:05

Ausztrália déli részén az anglikán egyház több tagja évtizedeken át erőszakolt meg gyerekeket. A hétvégén kilenc személyt vettek őrizetbe a rendőrök, ketten közülük korábban papok voltak. Tavaly lemondásra kényszerült az angol királynő ausztráliai főkormányzója is, aki püspökként eltussolta az egyház botrányát. A rendőrség eddig 217 áldozatról tud, de számuk várhatóan tovább növekedik majd.

Nőt zaklatott a kaszinóban egy ittas ortodox püspök

Nagyvilág2004.02.27, 02:31

Kénytelen volt bűnösnek vallani magát szexuális zaklatásban egy amerikai ortodox püspök, akinek akár egy év börtönnel is büntethető tettét egy játékbarlang biztonsági kamerája rögzítette.

Amerikai püspököt ítéltek el cserbenhagyásért

Nagyvilág2004.02.18, 02:23

Cserbenhagyásért és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ítéltek el Phoenixben egy katolikus püspököt. Az Egyesült Államokban ez az első eset, hogy a katolikus egyház ilyen magas rangú képviselőjét nyilvánították bűnösnek az esküdtek.

Szabadon engedték Jovan püspököt

Nagyvilág2004.01.30, 20:34

Három hétig tartó fogva tartás után a macedón hatóságok szabadon engedték pénteken Jovan püspököt, a szerb ortodox egyház macedóniai elöljáróját. A belgrádi tömegtájékoztatás péntek este jelentette, hogy főpapot kiengedték a fogdából, s szabadlábon védekezhet.

Előző
Következő