Puskás Ferenc

címke rss

Puskás Ferencről készül rajzfilm

Tévé2019.01.31, 09:34

A Magyar Média Mecenatúra Program animációs filmek gyártásának támogatására tavaly meghirdetett Macskássy Gyula-pályázatának harmadik fordulójában hét alkotónak összesen 56,9 millió forintot ítélt oda a Médiatanács.

A jelenlegi NB I-es játékosok sem feledik a 6:3-at - videó

Sport2018.11.25, 21:46

1953. november 25-én győzte le a magyar válogatott 6:3-ra Londonban az angol válogatottat. A találkozót már korábban is az "évszázad mérkőzése" néven emlegető angolok számára sorsfordító volt Puskásék fellépése. A jelenlegi NB I-es játékosok sem feledik a meccset, amelyen az angol csapat először kapott ki hazai pályán.

Barcelonában nyílt kiállítás a magyar labdarúgás aranykoráról

Sport2018.11.13, 09:04

A magyar labdarúgás aranykorának, az Aranycsapatnak, valamint Puskás Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán spanyolországi sportsikereinek emléket állító nagyszabású kiállítást nyitottak meg ünnepélyesen a Katalán Testnevelési Egyetemen (INEFC) hétfő este Barcelonában.

A világ- és Európa-bajnok focista számára is legenda Puskás Ferenc

Sport2018.09.16, 19:47

Álvaro Arbeloa, a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója Telkiben úgy fogalmazott, a Real Madridnál Puskás Ferenc egy legenda, akit örökre a szívükbe zártak.

Az életmentő Puskás Ferenc emlékét őrzi a moszkvai FIFA-múzeum

Sport2018.07.14, 16:49

Pénteken a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet a magyar és az orosz fociszövetséggel, valamint a Puskás-alapítvánnyal és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetséggel Puskás-estet tartott a FIFA ideiglenes moszkvai múzeumában.

Puskás-est az ideiglenes moszkvai FIFA-múzeumban

Sport2018.07.13, 21:36

Puskás-estet tartottak két nappal az oroszországi labdarúgó-világbajnokság francia-horvát döntője előtt pénteken a nemzetközi szövetség (FIFA) ideiglenes moszkvai múzeumában.

Harmadik félidő: legendás focisták filmszerepben

Film2018.07.11, 16:50

A sportolók népszerűségét már a kezdetektől szerette kiaknázni a filmipar. A magyar származású amerikai úszófenomén Johnny Weissmuller (öt olimpiai arany, egy bronz vízilabdában plusz az első ember, aki a gyorsúszás 100 méteres távját egy percen belül teljesítette) például az 1930-as években Tarzanként a vásznon is feledhetetlenné lett. Minden idők legsikeresebb műkorcsolyázónője, a norvég Sonja Henie szintén a harmincas években lett hollywoodi sztár, de a sort hosszan lehetne folytatni Arnold Schwarzeneggertől LeBron Jamesig. A futball szerelmesei sem panaszkodhatnak, hiszen a legnagyobb sztárokra a filmvilág is lecsapott – összegyyűjtöttük ...

Ronaldo megdöntötte Puskás Ferenc Európa-rekordját

Sport2018.06.20, 15:30

Cristiano Ronaldo betalált a marokkóiak elleni csoportmérkőzésen az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, ezzel megdöntötte Puskás Ferenc Európa-rekordját.

Az angolok egy hétre jöttek, hét-eggyel mentek

Itthon2018.06.04, 09:54

1953-ban a káprázatos megnyitóünnepség után a Budapest Honvéd-Szpartak Moszkva labdarúgómeccsel avatták fel a dolgozó nép büszkeségét, a Népstadion névre keresztelt arénát. A találkozót 3-2-re a Honvéd nyerte, ezzel indult a stadion hat évtizedes története.

Az elátkozott berni vb-döntő rejtélyei

Sport2018.05.18, 18:57

Kétség nem fért hozzá, hogy a Puskás Ferenc vezette, 1950. június 4. óta veretlen magyar labdarúgó-válogatott toronymagas esélyesként érkezett az 1954-es svájci világbajnokságra. A döntőig szinte egyenes út vezetett Sebes Gusztáv szövetségi kapitány együttesének, a fináléban azonban 3-2-re alulmaradt azzal az NSZK-val szemben, amelyet csoportmeccsen 8-3-ra kiütött, az Aranycsapatnak meg kellett tehát elégednie az ezüstéremmel.

Kamu volt a Real tizenegyese? Nézze meg Puskásékét az 1960-as BEK-döntőből!

Sport2018.04.13, 08:53

A szerdai Real Madrid-Juventus Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágótól még napokig, vagy akár hetekig is hangos lesz a sajtó, miután Michael Oliver játékvezető a 93. percben büntetőt ítélt a Realnak, amelyet Cristiano Ronaldo értékesített és ezzel az elődöntőbe lőtte a címvédőt. Azonban kapott már ennél véleményesebb tizit is a Real a történelem során, mint például az 1960-as BEK-döntőben az Eintracht Frankfurt ellen.

A magyar futball újra olyan sikeres lehet, mint Puskásék idejében volt

Sport2018.03.02, 10:47

A Videoton 47-szeres szerb válogatott csatára, Danko Lazovics szerint a magyar futball néhány éven belül ugyanolyan sikeres lehet, mint az Aranycsapat idejében volt.

Nincs Puskás Ferencnél eredményesebb góllövő a világon

Sport2017.11.17, 14:50

Az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseken szerzett gólokat tekintve Puskás Ferenc a világ legeredményesebb labdarúgója a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) összesítése szerint. Az első három helyen magyar futballista található.

Iker Casillas csatlakozott Buffonhoz és Puskáshoz

Sport2017.11.07, 22:20

Iker Casillas, a világ- és Európa-bajnok spanyol kapus nyerte meg a 2017-es Golden Foot-díjat, amelyet a 28. életévüket már betöltött, pályafutásuk és személyiségük alapján leginkább rászolgáló játékosok kaphatnak meg azok közül, akik korábban nem nyerték el az elismerést.

Lengyelül is megjelent a Puskás könyv

Sport2017.10.30, 06:39

A Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében szombaton Krakkóban, a helyi könyvvásáron mutatták be a Nemzeti Sport-főszerkesztő Szöllősi György Puskás, a leghíresebb magyar című fényképes életrajzi könyvét.

Az egyiptomi csapástól a lefejelt kamionsofőrig

Sport2017.06.11, 19:28

Bár az Andorrától elszenvedett 1-0-s vereség új dimenzióba helyezte a magyar labdarúgás korábbi kiscsapatos kudarcait, nem árt emlékezni arra, hogy nem a mostani volt az első olyan botlás, amikor a nemzeti tizenegy elhasalt egy sokkal esélytelenebbnek tartott együttes ellen. A kétes dicsőségek ebbéli sorozata az 1924-es párizsi olimpián, az egyiptomi csapással kezdődött. De oktatták a magyarokat az amerikai amatőrök, az izlandi bálnavadászok és a máltai halászok is. Visszapillantás kilenc évtized kudarcaira, amikor egészen biztosan nekünk kellett volna nyernünk.

Már csak két magyar focista előzi meg C. Ronaldót

Sport2017.06.10, 18:43

Cristiano Ronaldo a Lettország elleni pénteki idegenbeli vb-selejtezőn (0-3) lőtt két góljával már 73 válogatott gólnál jár 139 meccsen.

Hollywoodi sztárok bábáskodhatnak az új Puskás-film körül

Sport2017.04.07, 11:46

A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró. A hírt pénteken maga a filmügyi kormánybiztos jelentette be, aki producerként vesz részt a tervek szerint "nemzetközi, magánfinanszírozású" produkcióban.

Soha nem látott levél Puskás Ferenctől

Sport2017.04.01, 21:18

Puskás Ferenc április elsején lenne 90 éves. Újat már nem nagyon lehet leírni a leghíresebb magyar labdarúgóról, ám az Origo hozzájutott egy levélhez, amelyet a legendás játékos Visnyei Gyulának, a San Diegóban nagy népszerűségnek örvendő korábbi focistának írt. A 67 éves Visnyei akkor mutatta meg nekünk a levelet, amikor Kaliforniában meglátogattuk őt. Mi ezzel emlékezünk Puskás Ferencre.

90 éve született Puskás Ferenc

Sport2017.04.01, 18:41

Kilencven éve, 1927. április 1-jén született Puskás Ferenc, minden idők legjobb magyar labdarúgója, olimpiai bajnok, a legendás Aranycsapat kapitánya, a nemzet sportolója.

A magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete lett Szöllősi György

Sport2017.03.31, 12:05

A Nemzeti Sport főszerkesztője és a Magyar Sportújságíró Szövetség elnöke, Szöllősi György a magyar futball és a Puskás-ügyek nagyköveteként is dolgozhat a jövőben.

Puskás burgerrel indul a svéd étteremlánc világ körüli kampánya

Sport2017.02.09, 08:09

Az O'Learys nevű svéd gyorsétteremlánc az idei évben minden olyan országról elnevez egy-egy fogást, ahol üzletük van. A sort Magyarországgal és Puskás Ferenccel kezdték.

Puskás Ferenc-szobrot avattak Melbourne-ben

Sport2017.02.04, 13:17

Puskás Ferenc-szobrot avattak Melbourne-ben az Olimpiai Parkban szombaton.

Szombaton leplezik le a déli félgömb első Puskás-szobrát

Sport2017.02.02, 15:58

Szombaton leplezik le az ausztráliai Melbourne-ben a déli félgömb első Puskás-szobrát. Az egészalakos alkotás ott fog állni, ahol Puskás Ferenc egyik nagy edzői sikerét elérte. 

Amikor magyar színekben pompázott az El Clásico

Archívum2016.12.01, 18:06

Puskás Ferenc Kocsis Sándor ellen, és nem Kispesten vagy az Üllői úton, hanem a Camp Nouban és a Bernabéuban. Puskás a mai napig tart egy rekordot, de a többiek miatt sem kell pironkodnunk, ha magyarként a világ leghíresebb futballderbijének közelébe keveredünk. A szombati Barcelona-Real Madrid mérkőzés felvezető sorozatának második része.

Megvannak a Puskás-díj jelöltjei - szavazzon a legszebb gólra!

Sport2016.11.21, 21:38

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a 2016-os Puskás-díj tíz jelöltjét. A legszebb gól szerzőjét január 9-én, Zürichben jutalmazzák.

10 éve halt meg Puskás: így tiszteleg a Real Madrid

Sport2016.11.17, 16:23

Tíz éve, 2006 november 17-én halt meg Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás csatára. A Real Madrid közösségi oldalain góljaiból és legnagyobb sikereiből készült összeállítással emlékezett meg a királyiak mezében 262 mérkőzésen 242 gólt szerző Száguldó Őrnagy halálnak évfordulójáról.

Halálának 10. évfordulóján Madridban emlékeztek Puskásra

Sport2016.11.14, 22:49

Puskás Ferencre, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójára emlékeztek halálának 10. évfordulója alkalmából hétfőn este a spanyol fővárosban egykori játékostársai, barátai, tisztelői a Santiago Bernabéu stadion elnöki páholyában.

Dzsudzsák utolérte Puskást

Sport2016.10.11, 11:23

Dzsudzsák Balázs Lettország ellen 85. alkalommal volt tagja a magyar labdarúgó-válogatottnak, és ezzel utolérte az örökranglistán Puskás Ferencet.

Puskást románnak hitték Madridban

Sport2016.08.03, 09:33

Ha valahol, akkor Madridban óriási kultusza van Puskás Ferencnek, a Real hajdani szupersztárjának.

Beckham, Puskás, Pelé és társaik a moziban - híres focisták filmszerepei

Life.hu2016.06.05, 20:41

Már látható a mozikban a valaha élet egyik legnagyobb labdarúgó, Pelé fiatalkoráról készült életrajzi film — amelynek archív felvételein és egyik jelenetében maga az igazi Pelé is felbukkan. A brazil legendának nem ez volt az első filmszerepe, és nem csak ő vállalt ilyet a híres játékosok közül. Íme a legemlékezetesebb példák videói!

Olasz stadiont neveznek el Puskás Ferencről

Sport2016.04.29, 08:50

Olasz források szerint hamarosan Puskás Ferenc nevét fogja viselni egy toszkán kiscsapat pályája. A Signa az egyetlen olasz klub, amelynek színeiben Puskás futballozott, még ha csak egy meccs erejéig is.

276 ezren látták a manchesteri Puskás-kiállítást

Archívum2016.04.12, 17:04

Az angol Nemzeti Futballmúzeumban a szeptember 2-i megnyitó és a kiállítás március 15-i zárónapja között 276 247 látogató tekintette meg a Puskás Intézet gyűjteményéből rendezett tárlatot - a manchesteri intézmény keddi tájékoztatása szerint.

Cristiano Ronaldónak esélye sem volt Puskás ellen

Sport2016.03.31, 17:18

Puskás Ferenc lett a győztese a Goal.com nevű oldal által indított legendák világbajnokságának.

A magyarokon múlik, hogy Puskás legyen a világ legjobb focistája

Archívum2016.03.30, 18:58

A 70 milliós olvasottságú Goal.com futballoldal szavazásán Puskás Ferenc bejutott a döntőbe, ahol a Lionel Messit legyőző Cristiano Ronaldóval kell majd megküzdenie a világ valaha volt legjobb labdarúgója címért. A Real Madrid egykori magyar sztárjának életrajzírója szerint nem véletlen a sikere, hiszen Puskás a földön a legismertebb magyar, és összefogtak a rajongói. A Honvéd tulajdonosa és az Origo-olvasók szerint is Puskás a legjobb, egy megkérdezett szerb szakíró viszont viccesnek tart egy olyan szavazást, ahol nincs a legjobb háromban Maradona és Pelé. Nyilasi toplistájáról C. Ronaldo hiányzik. 

A világ legjobb focistájának választhatják Puskás Öcsit

Sport2016.03.29, 13:16

Puskás Ferenc három egykori legendát - Marco Van Bastent, Diego Maradonát és Zinedine Zidane-t - is legyőzve bejutott a Goal.com szavazásának a döntőjébe. A 70 millió rendszeres olvasóval rendelkező futballportál a világ valaha volt legjobb labdarúgóját keresi, Puskás ellenfele a fináléban Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi lesz.

Már a Puskás-stadion vasbeton szerkezetét is bontják

Gazdaság2016.03.22, 12:30

A játéktér még megvan, a lelátókból azonban lassan semmi sem marad a zöld gyep körül: hétfőn megkezdték a vasbeton szerkezetek bontását is Magyarország legnagyobb középületében, a Puskás Ferenc Stadionban. Az új aréna 2020-ban már Eb-mérkőzéseknek adhat otthont. Új parkolóhelyek viszont nem lesznek, pedig egy-egy meccs, koncert alkalmával több ezer autót kellene elhelyezni a környéken.

Imádják a Puskás-kiállítást Manchesterben

Sport2016.03.01, 17:50

A nagy sikerre való tekintettel március közepéig meghosszabbították a manchesteri Nemzeti Futballmúzeumban a minden idők egyik legnagyobb góllövője, Puskás Ferenc tiszteletére létrehozott kiállítást, amelyet eddig közel negyedmillióan láttak.

1956-ban eltűnt egy teljes futballgeneráció

Archívum2015.10.23, 07:01

Ki tudja, mire lehetett volna képes a magyar foci a hatvanas években, ha az 1956-os forradalom után nem veszíti el legnagyobb sztárjait – Puskás Ferencet, Czibor Zoltánt, Kocsis Sándort –, illetve a teljes közvetlen utánpótlást? Az akkori magyar futball elképesztő erejét jelzi, hogy a súlyos veszteség ellenére az ötvenes évek végén és a hatvanas években is meghatározó tényező maradt.

1,2 milliárdos támogatás a székelyföldi focinak

Itthon2015.09.22, 14:35

Nem vásárolt Erdélyben focicsapatot a magyar kormány, de a kabinet támogatja a harmadosztályú csíkszeredai klubot – tudta meg az Origo. A Miniszterelnökség szerint a nemzeti alapon szerveződő sportegyesületek nagyban hozzájárulnak a külhoni magyarság közösségi- és régiós öntudatának, nemzeti identitásának megerősítéséhez. 

Puskás Öcsi Anglia hőse is

Archívum2015.09.02, 22:08

A manchesteri Nemzeti Futballmúzeumban szerdán megnyílt minden idők egyik legnagyobb góllövője, Puskás Ferenc tiszteletére létrehozott kiállítás.

Puskás Ferencre emlékeznek Manchesterben

Archívum2015.08.29, 15:51

Puskás Ferencnek, az egyetemes labdarúgás egyik legnagyobb góllövőjének történetét villantja fel az a kiállítás, amely szeptember 2-án nyílik az angol Nemzeti Futballmúzeumban, Manchesterben.

Részvétet nyilvánítanak a futballvilág vezetői

Sport2015.08.15, 14:32

A Nemzetközi és az Európai Labdarúgó Szövetség, továbbá a Real Madrid elnöke is levélben nyilvánította ki részvétét Puskás Ferencnének, a legendás Aranycsapat kapitánya özvegyének halála miatt.

Gyász! Elhunyt Puskás Ferenc özvegye

Life.hu2015.08.12, 16:56

Hunyadvári Erzsébet ötvenhat éven keresztül volt a világhírű magyar futballista, Puskás Ferenc felesége.

Elhunyt Puskás Ferenc özvegye

Sport2015.08.12, 13:30

Életének 84. évében elhunyt Hunyadvári Erzsébet, Puskás Ferenc özvegye.

Újabb anekdoták az edzősködő Puskás Ferencről

Sport2015.07.22, 20:02

Az ausztrál South Melbourne két játékosa ma is élénken emlékszik a klubnál három évig edzősködő Puskás Ferencre. Eleinte nem tudtak róla semmit, de amikor 62 évesen, nagy hassal is bevágta a pipába, lett némi respektje.

A Puskás kikapott, Puskás excsapata nyert

Archívum2015.04.03, 15:21

A házigazda Puskás Akadémia csapata 2-1-es vereséget szenvedett a holland Feyenoord együttesétől a nyolcadik alkalommal kiírt Puskás Suzuki-kupa labdarúgó utánpótlástorna pénteki nyitómérkőzésén.

Szepesiről elnevezett díjat oszt a Puskás Alapítvány

Archívum2015.04.02, 11:40

Puskás Ferenc emlékének ápolására megalakult a Nemzetközi Puskás Alapítvány, amely két, a legendás labdarúgó pályafutásához is kötődő magyar egyéniségről elnevezett díjat is átad majd évenként.

Megtisztították a Puskás-szobrot

Sport2015.03.13, 12:02

Nincsenek már elszíneződések az óbudai Puskás-szobron, a kivitelező a jelek szerint valóban elvégezte a tavasszal esedékes tisztítást.

Kispadra tették Puskást a Real-álomcsapatban

Sport2015.03.06, 16:55

A 113 éves Real Madridban évről évre a labdarúgás legnagyobb nevei játszanak, így nem kis feladatra vállalkozott a goal.com, amikor minden idők legjobb madridi 11-ét próbálta meg összeállítani. Ön egyetért vele? 

Bajner az új Puskás?

Sport2015.02.21, 12:05

Bajner Bálintot a The Sun angol napilap Puskás Ferenchez hasonlítja, legalábbis a róla szóló cikk ezzel a címmel jelent meg: "A Notts County Puskása". Az angol klub Facebook-oldala büszkén ki is tette a cikkről készített képet.

Csúnya foltok az óbudai Puskás-szobron

Sport2015.02.12, 18:20

Zöld és fehér elszíneződések láthatók Puskás Ferencnek a budapesti III. kerületben álló bronzszobrán. A szobrot felállító egyesület elnöke szerint csak korrózióról van szó, amelyet tavasszal eltüntetnek.

A Real Madrid videoösszeállítással emlékezik Puskás Ferencre

Archívum2014.11.18, 10:43

A Real Madrid hivatalos YouTube csatornáján tette közzé azt a videót, amellyel Puskás Ferenc halálának nyolcadik évfordulójára emlékezik. Puskás Pancho 1958 és 1966 között volt a királyi gárda játékosa, hat bajnokságot és három BEK-trófeát nyert a klubbal.

Puskás Maradona, Pelé és Zidane mellé került

Sport2014.11.13, 15:15

Az egyik legrangosabb nemzetközi futballportál, a Goal.com olvasói Puskás Ferencet is beszavazták minden idők öt legjobb játékosa közé.

Elkobzott magyar zászló az Akropolisznál

Sport2014.06.04, 12:21

A Panathinaikosz U17-es csapatának a 2-1-es legyőzése után, másnap a Puskás Akadémia fiataljai Athénban meglátogatták az Akropoliszt, ahol egy ártatlannak tűnő fotózkodás után meg kellett válniuk egy magyar zászlótól.

Orbán is látta a félpályás magyar gólt

Sport2014.06.03, 14:09

Orbán Viktor miniszterelnök és Puskás Ferenc özvegye együtt leplezték le a Panathinaikosz stadionjában Puskás Ferenc emléktábláját. Az ünnepség után az 55-szörös válogatott Sallai Sándor unokaöccse, Sallai Roland félpályás gólt szerzett a Puskás Akadémia–Panathinaikosz U17-es meccsen.

BEK-döntőst csinált az amatőrökből

Sport2014.06.02, 19:05

Hétfőn Puskás-napot tartanak az athéni városházán annak emlékére, hogy 1971. június 2-án a magyar legenda irányításával BEK-döntőt játszott a Panathinaikosz. Az Olimpiakosz-érzelmű újságokat hidegen hagyja az esemény, az egykori remek csatár, Antonisz Antoniadisz viszont állítja, Puskás Ferencnek köszönheti, hogy gólkirály lett a BEK-ben.

Sosem látott fotók kerültek elő az Aranycsapatról

Life.hu2014.05.28, 16:55

Az ötvenes évek ismert sportfotográfusa, Kozák Lajos hagyatékából kerültek elő korábban sehol sem bemutatott képek a kor legismertebb labdarúgóiról.

A pápát sem fogadják így

Sport2014.04.23, 06:58

Rengeteg rendőr és biztonsági mellett a Fidesz összes fontos embere és a magyar futball krémje is ott volt a felcsúti Pancho Aréna megnyitóján. A csodastadion nem csak a környékbelieket hozta lázba, volt, aki Balatonfüredről kelt útra, akinek pedig most nem jutott jegy, legközelebb az is újra eljön.  Orbán Viktor épp csak megmutatta magát, a helyiek pedig továbbra is azon ámulnak, hogy milyen szép a stadion és hogy került Felcsútra.

Itt egy Puskás, aki nem magyar, de a BEK-döntőig jutott

Sport2014.04.14, 15:13

Rábukkantunk egy egykori svéd focistára, akit a hazájában mindenki csak Puskásnak nevez, még az újságok is. A Malmö volt középpályására még gyerekként ragadt rá a magyar név. Elmesélte, hogyan történt.

Ronaldo csak két gólra van Puskástól

Sport2014.03.18, 17:31

Cristiano Ronaldo már csak két gólra van attól, hogy a Real Madrid örökranglistáján utolérje Puskás Ferencet, írja az As.com portál. A magyar legenda 261 tétmérkőzésen 242 gólt szerzett (meccsenként 0,93-as gólátlag), Ronaldo jelenleg 235 meccsnél és 240 találatnál jár, ez 1,02-es gólátlag.

Csókolom, Öcsi bácsi, most szöktem el

Archívum2013.11.09, 22:04

Visnyei Gyula (vagy ahogy Amerikában ismerik, Juli Veee) nevét jól ismerik az Egyesült Államokban és Belgiumban, San Diegóban még a mezét is visszavonultatták. Az egykori Vasas-játékos 18 évesen döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot. Puskás Ferenc egyetlen telefonja is sokat segített neki, dolgozott a hírhedt gyilkos, Charles Manson birtokán, és olyan nagyságokkal szerepelt egy bajnokságban, mint Franz Beckenbauer, Gerd Müller, Johan Cruyff vagy Pelé. A San Diegóban élő egykori amerikai válogatott játékos jelenleg lánycsapatokat edz és festeget.

Ronaldo 6:3-nál előzte Puskást

Sport2013.10.31, 00:50

Egy szezonra is elég volna, amennyi minden a Real Madrid-Sevilla meccsen történt szerda este. A veleje: a Madrid 7-3-ra nyert, Ronaldo a házi góllistán megelőzte Puskást, immár 157 gólnál jár a Blancóknál.

Tekintsen bele a Puskás-kiállításba!

Sport2013.10.26, 12:16

Pénteken hivatalosan is megnyitották a Bernabéu-stadionban a Puskás Ferenc karrieréről szóló kiállítást, amelyet az érdeklődők november 25-ig a Real Madrid stadiontúra keretében nézhetnek meg. Helyszíni tudósítónk lefotózta a legérdekesebb relikviákat.

Ne hasonlítsuk Ronaldót Puskáshoz!

Sport2013.10.24, 21:51

A Bernabéu-stadion elnöki páholyának az előterében Puskás Ferenc három egykori madridi játékostársa, Francisco Gento, José Santamaría és  Amancio Amaro Varela anekdotázott a magyar legendáról.

Madridban nem gondolták, hogy Puskás mítosz lesz

Sport2013.10.24, 14:42

A Real Madrid Sportvárosban Florentino Perez, a spanyol klub elnöke Puskás Ferenc özvegye, Erzsi nénivel társaságában felavatta Pancho szobrát, és az Aranycsapat legendás kapitányát méltatta.

Erzsike elsírta magát, amikor meglátta a szobrot

Sport2013.10.23, 18:18

A Bernabeu-stadionban pénteken nyitják meg a Puskás-kiállítást, az esemény előtt a volt Real Madrid-kedvencen, Emilio Butraguenón kívül beszédet mond spanyolul Schmitt Pál is. A volt köztársasági elnököt Madridban kérdeztük.

Minden Puskásról szól a Real Madridnál

Sport2013.10.22, 13:59

Szerdától egészen november 25-ig Puskás-heteket tart a Real Madrid labdarúgóklubja, a rendezvénysorozat keretében kiállítás nyílik a Santiago Bernabeu Stadionban, illetve felavatják az Aranycsapat kapitányának bronzból készült mellszobrát.

Puskás-hetek a Real Madridnál

Sport2013.10.07, 14:55

Puskás-heteket tart a Real Madrid október 23-tól november 25-ig, a rendezvénysorozat keretében kiállítás nyílik a Santiago Bernabéu Stadionban, illetve felavatják az Aranycsapat kapitányának bronzból készült mellszobrát.

Puskás-megálló a londoni metrón

Archívum2013.10.03, 17:51

Különleges térképpel kedveskednek Londonban a metró utasainak: futballsztárokról nevezték el a brit főváros földalatti-hálózatának mind a 366 megállóját.

A Real focistái Puskás sírjánál jártak

Sport2013.04.01, 19:29

A Real Madrid utánpótláskorú játékosai Puskás Ferenc születésének 86. évfordulója alkalmából a budapesti Szent István-bazilikában emlékeztek az Aranycsapat kapitányára.

Szepesi Puskásról sztorizott a szoboravatón

Sport2013.03.28, 20:42

Felavatták Óbudán a világ első, Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás labdarúgóját ábrázoló egész alakos köztéri szobrát.

Két nap alatt két Puskás-szobrot avatnak Budapesten

Sport2013.03.27, 17:17

Kispesten avatták fel szerdán Budapest első, Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás labdarúgóját ábrázoló szobrát. Az alkotás a Kőbánya-Kispest közlekedési csomópontnál lévő bevásárlóközpont főbejáratával szemben található.

Hagi ellátogatott Puskás sírjához

Sport2013.03.24, 09:17

Ellátogatott Puskás Ferenc sírjához a Szent István-bazilikába Gheorghe Hagi, a román futball egyik legnagyobb alakja.

Puskás Ferenc özvegye felháborodott az MSZP-videón

Itthon2013.03.04, 19:23

Az RTL Klub után a Terrorelhárítási Központ is jelezte, hogy a felvételeit az MSZP engedély nélkül használta a kampányfilmjében. Emellett közleményt adott ki a filmen szintén feltűnő Puskás Ferenc özvegye arról, hogy tiltakozik az MSZP "mostani váratlan és felháborító akciója ellen". Hétfő este pedig Bartók Béla szerzői jogainak örököse is tiltakozott, amiért felhasználták a zeneszerző nevét és fényképét. Az MSZP szóvivője szerint a felvételeket egy közösségi videomegosztóról szerezték, és szabályszerűen jártak el.

Puskás-szobor két terv alapján Budapesten

Archívum2013.01.06, 17:07

Társszerzői munkával valósul meg az első egész alakos Puskás-szobor, amelyet a tervek szerint március végén avatnak fel Óbudán, az Aranycsapat legendás futballistájáról elnevezett téren.

Mi köze Puskás mesternégyesének a Videotonhoz?

Archívum2012.12.04, 18:23

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség weboldala az Európa Liga-továbbjutásra hajtó Videoton idei jó csoportkörös eredményei apropóján összegyűjtötte, hogy a magyar klubok, edzők, focisták korábban milyen sikereket értek el az európai kupákban.

Hat éve nincs közöttünk Puskás Ferenc

Sport2012.11.17, 10:34

Hat éve, november 17-én hunyt el hosszantartó betegség után minden idők egyik legjobb labdarúgója, az egyik legnagyobb magyar, Puskás Ferenc.

Világklasszisokat vesztettünk - magyar sportolók 1956-ban

Archívum2012.10.23, 12:06

Az Aranycsapat széthullását a mai napig nem heverte ki a magyar futball - de más világnagyságokat is elveszítettünk a sportban a forradalom leverése miatt. 1955-ben még magyar futó volt a világ legjobb sportolója, egy évvel később viszont ki sem ment az olimpiára, amelynek nyitóünnepségén gyászszalaggal átkötött Kossuth-címerrel vonultak a magyar sportolók.

C. Ronaldo frizurája egyre inkább Puskáséra hajaz

Archívum2012.06.10, 00:27

Nem tudni, Cristiano Ronaldo fodrásza látta-e élőben játszani Puskás Ferencet, az Aranycsapat és a Real Madrid legendáját, mindenesetre a portugál válogatott sztárjának frizurája mostanság Puskásét idézi.

Puskás Öcsire emlékezünk

Life.hu2012.04.01, 02:02

Ma lenne 85 éves Puskás Ferenc.

Puskás mellett helyezik örök nyugalomra exhumálása után Kocsist

Archívum2012.03.29, 10:27

Puskás Ferenc mellett, a Szent István-bazilika altemplomában helyezik majd örök nyugalomra a spanyolországi exhumálást követően az Aranycsapat egy másik játékosát, Kocsis Sándort. Tarlós István budapesti főpolgármester kérelmezni fogja, hogy a Puskás Ferenc Stadion mellett felépítendő új létesítményt Kocsisról nevezzék el.

Ronaldo vasárnap megdöntheti Puskás gólrekordját

Archívum2012.03.16, 15:39

A listavezető Real Madrid sorozatban 12. győzelmét gyűjtheti be a spanyol labdarúgó-bajnokságban, ehhez a nyáron katari tőkéből alaposan megerősített, jelen pillanatban pedig már a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyen álló Málagát kell legyőznie.

Puskás? Pelé? Maradona? Messi? Ki minden idők legjobbja?

Sport2012.03.14, 15:53

Örök vitatéma, hogy ki minden idők  legjobb futballistája. Sokáig egyértelműen Pelét tartották a non plus ultrának, mások Diego Maradona és Puskás Ferenc mellett érveltek. Ám bármilyen nagyra tarjuk is a múlt legendáit, nehéz vitatni, hogy a 24 éves Lionel Messi is beletartozik a szűk körbe, sőt talán le is pipálta a zseniális elődöket. Ön mit gondol, kinek jár a trón a futballistenek panteonjában?

Orbán Viktor levélben köszöntötte a szülinapos Real Madridot

Sport2012.03.09, 15:28

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítójaként Orbán Viktor miniszterelnök és Puskás Ferencné is köszöntő levelet írt a szülinapját ünnepelő Real Madridnak.

Gyász árnyékolja be a Real Madrid-évfordulót

Archívum2012.03.07, 16:45

Puskást, Di Stefanót, Raúlt és Cristiano Ronaldót választották minden idők legjobb Real Madrid csatárainak a klub 110. születésnapján tartott szavazáson. Puskásék egykori csapattársa, az ötszörös BEK-győztes Marquitos kedden halt meg.

Puskást is az Aranylabda vesztesei közé sorolták

Sport2012.01.12, 14:42

A Barcelona és a spanyol válogatott játékosa, Xavi évek óta a világ legjobb középpályásának tekinthető, rendre az első háromban végez az Aranylabda-szavazáson, ám csapattársa, Lionel Messi az elmúlt három évben megelőzte őt. A Goal.com egyik szakírója összeszedte a 32 éves Xavi sorstársait, akik megérdemelték volna, hogy legalább egyszer megnyerjék a legértékesebb egyéni díjat, de valami miatt soha nem kapták meg.

Puskás-fal, Beckham-kabin, műnap és Barca-sál - a Real Madridnál jártunk

Sport2011.11.24, 15:08

Az [origo] újságírója a Real Madrid-Dinamo Zagreb (6-2) Bajnokok Ligája-mérkőzésen járt, majd részt vett egy stadiontúrán, ahol kiderült, hogy a múzeumban külön fala van Puskás Ferencnek, műnappal ápolják a gyepszőnyeget, Victoria Beckhamnek külön kabint csináltattak a VIP-páholyban, valamint Barcelona- és Atlético Madrid-sálakat kínálnak a szurkolóknak a stadion előtti árusok. A galériáért kattintson a képre!

Puskás szellemét idézték a Bernabéuban - videó

Sport2011.11.23, 12:58

Szinte pontosan lemásolta Puskás Ferenc magyar válogatottban lőtt legendás gólját Gonzalo Higuaín a Real Madrid kedd esti Bajnokok Ligája meccsén. Puskás az angolok elleni barátságos találkozón a jobb oldalon, az ötös sarkánál visszahúzta a labdát, majd a kapus felett a rövidbe bombázott - a Dinamo Zagreb ellen pedig majdnem pontosan ugyanezt tette Puskás korábbi klubjában Higuaín is.

Hazakerült Puskás Ferenc spanyolországi hagyatéka

Sport2011.11.08, 18:46

Magyarországra került az Aranycsapat és a Real Madrid legendás játékosának, Puskás Ferencnek a spanyolországi üdülőhelyen, Benidormban őrzött teljes hagyatéka. Erről Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapító elnöke beszélt Felcsúton. A gyűjteményt - többek között a Real Madriddal nyert BEK-serlegek kicsinyített mása, első Real-mez, futballcipő, gólkirályi trófeák, a helsinki olimpián nyert aranyérem - a felcsúti Puskás Akadémián lehet majd megnézni.

Megszállottan keresi a futballtársadalom minden idők legjobb játékosát

Archívum2011.11.02, 13:27

Örökké visszatérő és eldönthetetlen vitatéma, hogy ki volt minden idők legjobb labdarúgója. Általában Pelé és Diego Maradona között folyik a küzdelem, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség még a saját tekintélyét is megtépázta a brazil ikon érdekében. Bár mostanra számos szervezet és médium elkészítette a maga listáját, a tapasztalat azt mutatja, szinte lehetetlen elkerülni a fals eredményeket, akár a szurkolók, akár a világ legjobb futballistái szavaznak.

Elhunyt Puskás Ferenc lánya

Sport2011.10.19, 22:06

Hosszan tartó, súlyos betegség után szerda hajnalban a spanyolországi Valenciában elhunyt Aniko Puskas Hunyadvari, azaz Puskás Anikó - adta hírül a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapja.

Puskás, Raúl, Roberto Carlos - Aranylabdáról lemaradt klasszisok

Archívum2011.07.06, 14:53

A labdarúgásban az Aranylabda számít a legfontosabb egyéni elismerésnek, amit világklasszisok egész sora nyert meg. Nem minden kiemelkedő képességű labdarúgónak jutott azonban Aranylabda: Diego Maradona vagy Pelé a kiírás értelmében nem kaphatott, de Puskás Ferenc, Raúl, Thierry Henry vagy éppen Roberto Carlos is lemaradt róla.

Athénban szobrot emelnek Puskás Ferencnek

Sport2011.06.02, 18:46

A Panathinaikosz és az athéni magyar nagykövetség a görög főváros önkormányzatának hozzájárulásával novemberben szobrot emel Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás kapitányának, a görög klub egykori edzőjének.

"Nem professzor vagyok, csak egy paraszt" - itthon újratemették az Aranycsapat legendáját, Lóránt Gyulát

Sport2011.05.13, 15:07

Ellentmondást nem tűrő stílusával Lóránt Gyula megosztotta csapattársait, főnökeit és játékosait, tehetségét és a labdarúgás iránti alázatát azonban nem lehetett kétségbe vonni. Magának való különc volt, aki nélkül talán nem érhetett volna el ilyen eredményeket az Aranycsapat, amelynek egyik legstabilabb alapillére volt. A játékosként olimpiát és világbajnoki ezüstöt nyert Lóránt Gyulát a PAOK Szaloniki kispadján érte a halál, Németországban temették el, most azonban hazahozták a maradványait, és özvegye kérésére szülővárosában, Kőszegen újratemették. Ki is volt Lóránt Gyula?

"Nem futballnemzet a magyaroké" - interjú Buzánszky Jenővel, az Aranycsapat védőjével

Sport2011.05.04, 15:43

Az Aranycsapat negyvennyolcszoros válogatott védője, Buzánszky Jenő szerint semmin nem változtatott volna, ha 1954-ben Magyarország megnyeri a vb-aranyat, mert a csapatot az angolok elleni 6-3-as győzelem repítette fel a labdarúgás tetejére. A szerdán a 86. születésnapját ünneplő egykori védő dorogi otthonában az [origo]-nak azt mondta: Kocsis Sándor és Puskás Ferenc nem voltak puszipajtások, de ez nem befolyásolta az eredményességet, mert nem a kocsmában kell jóban lenni, hanem a pályán.

Nehéz dönteni Puskás és Messi között

Archívum2011.04.24, 14:40

Lionel Messi már az előző két idényben is lenyűgözte a futballrajongókat teljesítményével, hiszen mind a kétszer begyűjtötte az Aranylabdát, de az argentin klasszis jelenlegi szezonja minden korábbinál eredményesebb. Az FC Barcelona sztárjának gólmennyisége csak Puskás Ferencéhez mérhető - de bizonyos szempontból még nála is nehezebb a dolga.

Puskás Ferencre emlékeztek Pekingben

Archívum2011.04.22, 19:42

Puskás Ferenc magyar futball-legendára emlékeztek pénteken a magyar EU-elnökség alkalmából Pekingben egy nagyszabású rendezvényen, ahol levetítették a Puskás Hungary című filmet is.

Puskás és Kubala unokáival kezdődik a Barca-Real

Sport2011.04.20, 10:23

Puskás Ferenc dédunokája és Kubala László unokája vezeti fel a Real Madridot és a Barcelonát a labdarúgó spanyol Király-kupa szerda esti döntőjében.

Butragueno is a Bazilikában emlékezik Puskásra

Sport2011.03.31, 11:02

Pénteken, születésének 84. évfordulóján koszorúzással emlékeznek meg Puskás Ferencről, az Aranycsapat sztárjáról. A Szent István Bazilikába Emilio Butragueno, a Real Madrid korábbi klasszis csatára is ellátogat.

Előző
Következő