Puskás Ferenc Stadion

címke rss

Így épült Budapesten az új nemzeti stadion

Itthon2018.04.17, 00:27

Az 1896-ban újjáéledt olimpiai mozgalom hatására megnőtt az igény egy nemzeti stadion építésére Budapesten. A hazai tervezők azonnal munkához láttak. 70 éve, 1948. július 13-án kezdték meg a Népstadion építését.

Új Puskás Stadion: aláírták a szerződést

Sport2017.03.27, 21:48

Hétfőn a beruházó Nemzeti Sportközpontok és a kivitelezést elnyerő konzorcium képviselői aláírták a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést.

Puskás-stadion: annyiba kerül, mint tervezték

Itthon2017.02.24, 19:52

Gyakorlatilag annyiba kerül a Puskás-stadion megépítése, mint amit 2016-ban a közbeszerzési hatóságnál bejelentettek – közölte a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja. Mindössze 5 százalékkal – kevesebb mint egytizeddel – magasabb a legkedvezőbb ajánlat a becsültnél. A 190 milliárd forintban ráadásul benne vannak olyan költségek is, mint a parkolók és hidak megépítése, sőt, egy rendőrőrsé is. Plusz a 40 milliárd forintos áfa is, ami visszakerül a költségvetésbe.

A földdel tették egyenlővé a Puskás-stadiont - videó

Sport2016.07.07, 13:29

Arra jártunk, gyorsan lőttünk egy videót, amelyen látható, hogy már szinte semmi nem maradt az egykori Népstadionból.

Nézze meg föntről a Puskás-stadion romjait!

Sport2016.05.02, 09:50

Folyamatosan zajlik a Puskás Ferenc Stadion, korábbi nevén a Népstadion bontása, a legendás aréna helyére ugyanis egy új, 63 ezer férőhelyes épül, amelynek átadása 2019-ben várható. Most egy drónról készült felvételen megnézheti, hogyan fest a Puskás-stadion, amelynek a felső karéja szinte teljesen eltűnt már.

Már a Puskás-stadion vasbeton szerkezetét is bontják

Gazdaság2016.03.22, 12:30

A játéktér még megvan, a lelátókból azonban lassan semmi sem marad a zöld gyep körül: hétfőn megkezdték a vasbeton szerkezetek bontását is Magyarország legnagyobb középületében, a Puskás Ferenc Stadionban. Az új aréna 2020-ban már Eb-mérkőzéseknek adhat otthont. Új parkolóhelyek viszont nem lesznek, pedig egy-egy meccs, koncert alkalmával több ezer autót kellene elhelyezni a környéken.

Nyolc hónapig tart a Puskás Ferenc Stadion bontása

Sport2016.03.02, 21:21

A tervek szerint nyolc hónapig tartanak majd a Puskás Ferenc Stadion már jelenleg is zajló bontási munkálatai. Az új aréna építése idén decemberben kezdődhet el, és 2019-ben fejeződik be.

Bontás helyett focizni hívnak a Puskás Stadionba

Gazdaság2015.09.22, 12:00

Egyelőre nemhogy nem álltak neki a Puskás Ferenc Stadion bontásának, de szeptemberben még 60 ezer forintért bárki kibérelheti a játékteret. Az új stadion tervezésére kiírt közbeszerzési eljárás már lezárult ugyan, azonban a kivitelezésre még ki sem írták a pályázatot, pedig a tervek szerint ősszel már bontani kellene a stadiont.

Ilyen lesz az új Puskás-stadion

Archívum2015.06.02, 11:30

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közreadta az új Puskás Ferenc Stadion legfrissebb látványterveit. A jelenlegi arénát ősszel kezdik el bontani, az új építése pedig jövőre kezdődik majd, és 2019-ben fejeződik be. Az új létesítmény amellett, hogy labdarúgó-mérkőzéseket rendezhetnek majd benne, az ország legnagyobb koncerthelyszíne lesz.

Beveszi a Dárdai-csapat a Puskás-stadiont

Archívum2015.05.29, 15:32

Hétfőn kezdi a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott a jövő pénteki litvánok elleni barátságos, valamint a június 13-án Helsinkiben sorra kerülő finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőre.