Puskás Akadémia FC

címke rss

A Fradit dicsérte, a bírókat szidta a Puskás Akadémia edzője

Sport2023.03.12, 21:12

Hornyák Zsolt a Ferencvárost 2-1-re legyőző Puskás Akadémia vezetőedzője a lefújás után elmondta, készütek rá, hogy az Európa-ligában szereplő FTC nem lesz százszázalékos formában, arra viszont nem voltak felkészülve, ahogy a bíró helyenként a meccset vezette.

Meglepő eredmény a Fradi-meccsen

Sport2023.03.12, 20:22

A címvédő Ferencváros erősen tartalékos felállásban hazai pályán 2-1-re kikapott a Puskás Akadémiától. A felcsúti csapat kimondottan jól támadott az első félidőben, míg a második játékrészében hősiesen védekezett, miután Puljicot kiállította a játékvezető az 57. percben. A Ferencváros a vereségtől függetlenül is magabiztosan őrzi előnyét a bajnoki tabellán, és készülhet a Leverkusen elleni csütörtöki Európa-liga visszavágóra.

A Honvéd három fejesgóllal verte meg a Puskás Akadémiát

Sport2023.03.05, 17:07

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában a Budapest Honvéd 3-1-re legyőzte a Puskás Akadémia csapatát a Bozsik Stadionban, ezzel Dean Klafurić együttese először nyert meccset a tavaszi szezonban.

Drámai fordulatok után esett ki a Debrecen a Magyar Kupából

Sport2023.03.02, 22:09

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében a Puskás Akadémia 3-1-re legyőzte a Debrecent a Nagyerdei Stadionban, ezzel bejutott a legjobb négy közé.

Óriási bombagólt rúgott Dzsudzsák csapattársa a Magyar Kupában - videó

Sport2023.03.02, 20:58

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében a Puskás Akadémia már 12 perc után két góllal vezetett a Debrecen otthonában, de a hazaiak játékosa, Ferenczi János az első félidő közepén egy hatalmas bombagóllal szépített.

Szenzációs Böde Dani: két góllal tért vissza Paksra!

Sport2023.02.25, 19:26

A Puskás Akadémia hazai pályán fogadta a Paks csapatát az NB I-ben, és hiába szerzett vezetést a fecsúti csapat, a Paks két perc alatt fordított, majd 4-1-re nyerni tudott. A Paksra - egészen pontosan a Paks NB I-es csapatába - bő egy hete visszatért Böde Dániel (vagy Böde Dani, ahogy a szurkolók hívják) a 83. percben beállt, majd két perc alatt két gólt lőtt. 

Felvidéki focistát igazolt a Vasas

Sport2023.02.21, 21:03

A labdarúgó OTP Bank Ligában az utolsó előtti helyen álló Vasas a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta a 26 éves Urblík Józsefet, aki legutóbb a Puskás Akadémia focistája volt.

Megint a saját focistáját szidta a Puskás Akadémia edzője

Sport2023.02.19, 09:47

A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában a Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a MOL Fehérvár FC otthonában. A találkozó után Hornyák Zsolt, a felcsúti csapat edzője megint az egyik játékosát kritizálta.

Szenzációs gól döntött a Fehérvár és a Puskás Akadémia meccsen

Sport2023.02.18, 22:21

A Mol Fehérvár hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia csaptával a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján. Mindkét együttesben álomszerűen mutatkoztak be, ugyanis az Újpesttől igazolt Csongvai Áron a Fehérvár színeiben, míg a hajrában egyenlítő Jonathan Levi a felcsúti együttesben szerezte meg első gólját.

Első fehérvári meccsén gólt lőtt a korábbi újpesti kedvenc - videó

Sport2023.02.18, 20:59

Mindössze négy napja igazolt a Mol Fehérvár csapatához az Újpest korábbi csapatkapitánya, Csongvai Áron, de máris góllal mutatkozott be az első meccsén a Puskás Akadémia ellen. A Vidi új szerzeménye egy rövidre érkező szögletet lőtt kapásból a kapuba szép mozdulattal.

Folytatódott a Zalaegerszeg pocsék sorozata az NB I-ben

Sport2023.02.12, 17:13

A labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában a Puskás Akadémia a 18 éves Gruber Zsombor hajárban szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Zalaegerszeg együttesét a felcsúti Pancho Arénában, ezzel Ricardo Moniz csapata a tavaszi szezonban továbbra is nyeretlen az NB I-ben.

Drámai tizenegyespárbajjal dőlt el a Magyar Kupa utolsó nyolcaddöntője

Sport2023.02.09, 21:51

Utolsóként a Puskás Akadémia jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, miután tizenegysekkel legyőzte az Újpest csapatát.

Nevetséges Chelsea, saját focistáját szidó felcsúti edző

Sport2023.02.05, 08:24

A szombat sem volt ingerszegény, hiszen rengeteg érdekes és megdöbbentő esemény történt a sportvilágban, így ha lemaradt a legfontosabb hírekről, akkor most megtalálja őket egy helyen. A Puskás Akadémia edzője a saját játékosát szidta, a mémkészítőket megihlette a százmilliókat költő Chelsea gyengélkedése, a magyar férfi teniszválogatott közel volt a világraszóló bravúrhoz. Természetesen most sem volt hiány szexi nőkből, a főszerepban ezúttal a pornós ketrecharcos, Paige VanZant és a hihetetlenül dögös golfozónő, Bri Teresi volt. Ami a meccseket illeti, meglepő pofont kapott az Arsenal és a Liverpool, Sallaiékat nagyon megverte a Doortmund, ...

Élő adásban szidta saját focistáját a Puskás Akadémia edzője

Sport2023.02.04, 10:55

Idei második bajnokiját sem tudta megnyerni a Puskás Akadémia, amely ezúttal az utolsó helyezett Vasas ellen játszott 1-1-es döntetlent hazai pályán, pénteken. A felcsútiak edzője érthetően nagyon csalódott volt, a mérkőzés után pedig ennek hangot is adott, ráadásul név szerint is megnevezte egyik játékosát, akitől sokkal többet várt.

Továbbra is nagy bajban a Vasas

Sport2023.02.03, 22:10

A labdarúgó NB I 18. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Vasas ellen. Az angyalföldi csapat már három forduló óta veretlen, de még mindig kieső helyen áll.

Elképesztően nevetséges potyagólt kapott a Vasas a Puskás Akadémia ellen - videó

Sport2023.02.03, 22:30

A labdarúgó NB I 18. fordulójának nyitómeccsén a Puskás Akadémia a Vasast fogadta a felcsúti Pancho Arénában. A hazai csapat a 13. percben egy bohózatba illő góllal szerzett vezetést.

Meglepetés az NB I-ben: a Puskás Akadémia nem tudta kihasználni a Fradi botlását

Sport2023.01.29, 15:13

A Mezőkövesd hazai pályán 1-0-ra nyert a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 17. - első tavaszi - fordulójában. A miden eldöntő gólt Sztefan Drazsics szerezte. 

A Puskás Akadémia válogatott védője szeretné befogni a Fradit az NB I-ben

Sport2023.01.26, 17:58

Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia válogatott labdarúgója úgy készül, hogy felcsúti csapata a bajnokság tavaszi idényében még a tabellát fölényesen vezető Ferencvárossal is felveszi a versenyt.

Újabb bombagólt lőtt Dzsudzsák Balázs - videó

Sport2022.11.12, 16:22

Újabb remek gólt szerzett az NB I-ben a Debrecen csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs, de kikapott a Debrecen.

Megint nem tudott nyerni a Puskás Akadémia

Sport2022.11.08, 22:42

A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Kecskemét hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen.

Csak a hosszabbításban dőlt el a forduló rangadója az NB I-ben

Sport2022.11.05, 19:05

Felcsúton játszották az OTP Bank Liga 14. fordulójának rangadójá, amelyen a negyedik helyen álló Puskás Akadémia vendége a harmadik Kisvárda volt, végül drámai meccsen tudott nyerni a Kisvárda, Mario Ilievski a 93. percben szerezte a meccs egyetlen találatát.

Egy jó erős pálinkával oldotta volna a hatgólos meccs feszültségét az Újpest edzője

Sport2022.10.31, 08:31

Hat gólt és három piros lapot hozott a vasárnapi Újpest FC - Puskás Akadémia NB I-es mérkőzés. A drámai döntetlen után nem csoda, hogy mindkét edző emlékezetes nyilatkozatot tett.

Három piros lap és hat gól az Újpest-Puskás Akadémia meccsen

Sport2022.10.30, 17:10

Az Újpest hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott a legutóbb bronzérmes Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, amely a hat gól mellett három kiállítást is hozott

Hasba rúgta az Újpest játékosát, azonnal kiállították a Puskás focistáját - videó

Sport2022.10.30, 17:42

A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában a Puskás Akadémia az Újpest otthonában lépett pályára a Szusza Ferenc Stadionban. A lila-fehérek a 33. percben emberhátrányba kerültek Csoboth Kevin kiállítása után, a felcsútiak azonban nem sokáig játszhattak emberelőnyben, ugyanis az első félidő hosszabbításában Alexandru Baluta piros lapot kapott, miután hasba rúgta Vincent Onovót.

Csercseszov: Mentálisan nagyon jó teljesítményt nyújtottak a játékosok

Sport2022.10.22, 21:13

A címvédő Ferencváros 4-2-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó NB I 12. fordulójának rangadóján. A találkozó után Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője érthetően elégedetten nyilatkozott, de kitért a hétközi kupakiesésre is, míg a felcsútiek trénere, Hornyák Zsolt úgy fogalmazott, magyar szinten ehhez fogható mérkőzést még nem látott.

A szezon eddigi legjobb meccsét hozta a Puskás Akadémia-Ferencváros rangadó

Sport2022.10.22, 20:49

A labdarúgó NB I 12. fordulójának rangadóján a címvédő Ferencváros fordulatos meccsen 4-2-re legyőzte Felcsúton a Puskás Akadémiát. A szezon eddigi legjobb első félideje öt gólt hozott, a második játékrész leginkább a kapusokról szólt, de Adama Traoré második góljával a Fradi végleg eldöntötte a meccset. A győzelemmel Sztanyiszlav Csercseszov csapata ismét vezeti a tabellát.

Huszti olyan játékosokat akar, akik készek meghalni a csapatáért

Sport2022.10.20, 08:36

A Puskás Akadémia 1–0-ra nyert a Mol Fehérvár vendégeként a Magyar-Kupában. A hazaiak debütáló mestere, Huszti Szabolcs szerint több játékosával motivációs problémák vannak.

Husztival is kikapott a Fehérvár, a Puskás Akadémia nyolcaddöntős a kupában

Sport2022.10.19, 22:56

Szerdán este a labdarúgó Magyar Kupa negyedik fordulójában a MOL Fehérvár FC hazai pályán 1-0-ra kikapott a Puskás Akadémia csapatától, ezzel Huszti Szabolcs vereséggel mutatkozott be a Vidi kispadján, és a felcsúti csapat jutott be a nyolcaddöntőbe.

"K.rva gyenge" - így szidták saját szurkolói a Honvédot

Sport2022.10.15, 19:08

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd ellen, amely emberhátrányban fejezte be a meccset. A kispestiek szurkolói dühösen szidták csapatukat a mérkőzés alatt, többször a "k.rva gyenge" rigmust lehetett hallani a lelátóról.

Ezzel a látványos bombagóllal szerzett vezetést a Puskás a Honvéd ellen - videó

Sport2022.10.15, 19:33

A Puskás Akadémia hazai pályán fogadta a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 11. fordulójában. A felcsútiak Batik Bence hatalmas bombagóljával szereztek vezetést a 37. percben.

A Puskás Akadémia kivégezte a Paksot

Sport2022.10.09, 17:30

A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Puskás Akadémia 3-1-re nyert a Paks otthonában.

Gusztustalannak nevezte középpályása játékát a Puskás edzője

Sport2022.10.03, 07:31

A Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a Fehérvár ellen hazai pályán, a Puskás vezetőedzője finoman szólva sem volt elégedett.

Pontot mentett a MOL Fehérvár a Puskás Akadémia otthonában

Sport2022.10.02, 21:10

Az előző bajnoki idény bronzérmese, a Puskás Akadémia hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a vendég MOL Fehérvár FC-vel. A mérkőzés első félideje leginkább Hangya Szilveszter kivert fogáról marad emlékezetes, míg a második 45 perc a gólokról.

Kiverte a magyar válogatott védő fogát a Puskás Akadémia játékosa - videó

Sport2022.10.02, 20:26

A Puskás Akadémia belga védője, Mohamed Mezghrani a MOL Fehérvár elleni mérkőzés 43. percében úgy arcon vágta könyökkel a vendégek magyar válogatott védőjét, hogy annak kitört az egyik a foga, és le is kellett cserélni. A vétkes egy sárga lappal megúszta az esetet.

Elkészült a Magyar Kupa negyedik fordulójának menetrendje

Sport2022.09.27, 10:28

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága kedden reggel közzé tette a Mol Magyar Kupa 4. fordulójának részletes menetrendjét, egyben kiderült az is, hogy mely találkozókat közvetíti az M4 Sport televízió.

Gyászol a Puskás Akadémia

Sport2022.09.23, 14:15

Súlyos veszteség érte a Puskás Akadémiát: elhunyt masszőrünk, Vidics János – írta a felcsúti klub a hivatalos honlapján.

"A félidőben nagy leb.szást kaptunk" - mondta a Puskás focistája

Sport2022.09.11, 17:40

A Puskás Akadémia hátrányból fordított a Zalaegerszeg otthonában az NB I 8. fordulójában, és a győztes gólt a 88. percben szerezte meg. A meccs után a vendégcsapat hátvédje, Batik Bence őszintén nyilatkozott az M4 Sport riporterének.

Az utolsó percekben dőlt el a Zalaegerszeg-Puskás Akadémia meccs

Sport2022.09.11, 17:29

A labdarúgó NB I 8. fordulójában a Puskás Akadémia hátrányból fordítva 2-1-re győzött a Zalaegerszeg otthonában.

Egyre nagyobb bajban a Vasas

Sport2022.09.03, 18:24

A labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában az újonc Vasas 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia csapatával az Illovszky Rudolf Stadionban, ezzel az angyalföldi együttes hét meccs elteltével is nyeretlen az NB I-ben.

Újra nyert a Puskás Akadémia az NB I-ben

Sport2022.08.30, 21:51

A labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójának nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a Mezőkövesd csapatát a felcsúti Pancho Arénában.

Dzsudzsák gólt lőtt, de a végén pontot mentett a Puskás Akadémia Debrecenben

Sport2022.08.27, 21:55

A labdarúgó NB I ötödik fordulójában a Debrecen 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Puskás Akadémiával, ezzel a hajdúsági együttes továbbra is nyeretlen a mostani idényben. A hazaiak Dzsudzsák Balázs tizenegyesével szereztek vezetést az első félidő derekánál, majd sokáig úgy tűnt kihúzzák kapott gól nélkül, de Hornyák Zsolt csapata nagy erőket mozgosított és végül a 89. percben egyenlített. A hajdúsági együttes legutóbb május 3-án, Mezőkövesden gyűjtötte be a három pontot az élvonalban.

A Puskás Akadémia a hajrában mentett pontot a Kecskemét ellen

Sport2022.08.19, 22:39

Péntek este a labdarúgó OTP Bank Liga nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott az újonc Kecskemét csapatával a felcsúti Pancho Arénában.

Az utolsó percekben egyenlített a Kisvárda a Puskás Akadémia ellen

Sport2022.08.14, 20:05

A legutóbb ezüstérmes Kisvárda a hajrában egyenlítve hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott vasárnap az előző idényben harmadik Puskás Akadémiával a labdarúgó NB I harmadik fordulójában.

Egyre kilátástalanabb helyzetben az Újpest

Sport2022.08.07, 20:40

A Puskás Akadémia hazai pályán 2-0-ra nyert az Újpest ellen úgy, hogy a Puskás a 64. perctől tíz emberrel focizott.

A Puskás Akadémia leigazolta a Honvéd kirúgott csapatkapitányát

Sport2022.08.05, 08:16

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolt Batik Bencét, a Budapest Honvéd korábbi csapatkapitányát, akit egy nappal a szezon kezdete előtt tettek ki a kispesti csapat keretéből.

"Megint azt se tudta, hol van" - saját játékosát szidta a Puskás edzője a Fradi elleni vereség után

Sport2022.08.01, 07:27

A labdarúgó NB I 2022/2023-as szezonjának első fordulójában a Ferencváros egy drámai meccsen 1-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát a Groupama Arénában. A mérkőzés után a vendégcsapat vezetőedzője, Hornyák Zsolt csalódottan nyilatkozott az M4 Sportnak és élesen bírálta saját játékosát, az iráni Sahab Zahedit.

Csercseszov: A Slovan elleni meccs sokat kivett belőlünk fizikailag és szellemileg

Sport2022.07.31, 23:06

A labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának rangadóján a bajnoki címvédő Ferencváros Kristoffer Zachariassen 94. percben fejelt góljával 1-0-ra legyőzte a bronzérmes Puskás Akadémia csapatát a Groupama Arénában. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője elmondta, azért változtatott nyolc helyen a kezdőcsapatán, mert a Slovan elleni BL-selejtező sokat kivett a játékosokból. 

Drámai meccsen nyerte meg első bajnokiját a Fradi

Sport2022.07.31, 22:43

Az első forduló rangadóján a bajnoki címvédő Ferencváros az előző szezon harmadik helyezettjét, a Puskás akadémiát fogadta és 1-0-s győzelmet aratott.

Hónapokra elvesztette két válogatott játékosát a Puskás Akadémia

Sport2022.07.31, 12:14

Hosszú kényszerpihenő vár a Puskás Akadémia FC három alapemberére, akik a portugál Vitória Guimaraes ellen elbukott labdarúgó Konferencia-liga-selejtezőben szenvedtek sérülést.

Óriási bajban az NB I-es focicsapat: három kulcsjátékosra is hosszú kihagyás vár

Sport2022.07.30, 19:07

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Puskás Akadémia három játékosa is komolyabban megsérült a Vitória Guimaraes elleni Európa-konferencialiga-párharcban. A felcsúti klub beszámolója szerint Nagy Zsoltra, Szolnoki Rolandra és Luciano Slagveer is hosszú kihagyás vár.

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia, kiesett a Konferencia-ligából

Sport2022.07.28, 23:14

A labdarúgó Európa Konferencia-liga selejtező második fordulójának visszavágó mérkőzésén a Puskás Akadémia 0-0-s döntetlent játszott a portugál Vítoria Guimaraes csapatával a felcsúti Pancho Arénában, így a portugál együttes jutott tovább 3-0-s összesítéssel.

A Puskás Akadémia jól játszott, de kikapott a Konferencia-ligában

Sport2022.07.21, 23:39

A labdarúgó Európa Konferencia-liga selejtezőkörének második fordulójában a Puskás Akadémia FC 3-0-ra kikapott a portugál Vitória Guimaraes otthonában.

Lovrencsics Gergő csapata lehet a Puskás Akadémia következő ellenfele

Sport2022.07.18, 15:15

A Puskás Akadémia labdarúgócsapata a horvát Hajduk Splittel találkozik majd a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, ha továbbjut a második körből, míg a Kisvárda Master Good együttese a norvég Molde és a svéd Elfsborg, a MOL Fehérvár FC pedig a moldovai Petrocub és az albán Laci párharcának győztesével játszhat.

A válogatott Kleinheisler visszatérhet a magyar bajnokságba

Sport2022.06.30, 08:38

Jövő nyáron szabadon igazolhatóvá válhat Kleinheisler László, az Eszék középpályása. Horvát sajtóhírek szerint a Puskás Akadémia már most szívesen látná soraiban.

A Puskás Akadémiától igazolt védőt a Diósgyőr

Sport2022.06.16, 20:02

Lukács Dániel után egy 27 éves szélső védő a DVTK második nyári igazolása. Csirmaz István a Puskás Akadémia csapatától tér haza Borsodba.

Nehéz ellenfeleket kaptak a magyar csapatok a Konferencia-ligában

Sport2022.06.15, 14:35

A Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolását követően az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének sorsolását is megtartott az UEFA. A Kisvárda a kazah Kajrat Almati, a Puskás Akadémia a portugál Vitória Guimaraes, míg a MOL Fehérvár az azeri Gabala együttesével találkozik. 

Döbbenetes véletlen lenne, ha épp a lengyel bajnokot kapná a BL-ben a Fradi

Sport2022.05.27, 05:55

Az már a bajnokság végeztével eldőlt, hogy a 2022/2023-as szezonban a bajnok és Magyar Kupa-győztes Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtezőben, míg a Kisvárda, a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár FC a Konferencia Ligában képviseli majd a magyar színeket. Az idény végén az átigazolási pletykák mellett az érdekli a leginkább a szurkolókat, vajon a kedvenc csapatuk kit, kiket kap majd a nemzetközi kupaporondon. Már nem is kell sokáig várni, hogy erre a kérdésre fény derüljön, sőt, egyre jobban tisztul a kép a lehetséges ellenfelek listáját illetően is.

A Honvéd csodagólokkal harcolta ki a bennmaradást

Sport2022.05.15, 20:59

Vasárnap délután a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában a Puskás Akadémia 2-1-re kikapott a Budapest Honvéd csapatától a Pancho Arénában, ez pedig azt jelenti, hogy a felcsúti csapat a bronzérmes helyen végzett az NB I-ben, a fővárosi együttes pedig bent maradt az élvonalban.

A Honvéd és az MTK drámai végjátékát hozza az NB I utolsó fordulója

Sport2022.05.15, 05:58

Pénteken és szombaton már lejátszották az OTP Bank Liga utolsó fordulójának tét nélküli meccseit, a legnagyobb kérdések azonban vasárnap délutánra maradtak. A Kisvárda és a Puskás Akadémia az ezüstéremért harcol, míg a Budapest Honvéd és az MTK Budapest csapata a kiesést próbálja elkerülni a drámai végjátékot ígérő az utolsó játéknapon.

Nem tudott nyerni Debrecenben a Puskás Akadémia

Sport2022.05.07, 16:51

A bennmaradását már korábban bebiztosító Debrecen hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az ezüstéremért küzdő, biztos Konferencia-liga-selejtezős Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 32., utolsó előtti fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Nem tudott nyerni, a kiesés szélén az MTK

Sport2022.05.04, 18:51

A labdarúgó NB I 31. fordulójában az MTK hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen.

A Puskás edzője legszívesebben agyoncsapná a két gólt lövő játékosát

Sport2022.04.30, 18:32

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a Mezőkövesd csapatát, ezzel megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát. A találkozó után Hornyák Zsolt, a felcsúti csapat edzője a kétgólos játékosát Szahab Zahedi méltatta, de nem tudott elmenni szó nélkül amellett, hogy csapata az iráni támadó labdavesztése után kapott gólt.

A Puskás Akadémia legyőzte a Mezőkövesdet, újra második az NB I-ben

Sport2022.04.30, 16:46

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Puskás Akadémia 3-1-re legyőzte a Mezőkövesd csapatát a felcsúti Pancho Arénában.

Hornyák Zsolt a bíróban látja a Puskás Akadémia pontvesztésének okát

Sport2022.04.24, 10:10

Stopira hosszabbításban szerzett találatával tudott hazai pályán pontot menteni a MOL Fehérvár FC a Puskás Akadémia FC ellen a labdarúgó NB I 29. fordulójában. A 2-2-re végződő mérkőzést követően a vezetőedzők így értékeltek. 

Fehérváron botlott a Puskás Akadémia, vasárnap bajnok lehet a Fradi az NB I-ben

Sport2022.04.23, 22:32

A labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában a MOL Fehérvár hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a második helyen álló Puskás Akadémia csapatával, ez pedig azt jelenti, hogy a listavezető Ferencváros vasárnap este megnyerheti a bajnokságot az Újpest elleni derbin.

Döntetlen játszott a rangadón a Puskás Akadémia

Sport2022.04.17, 19:26

A magyar labdarúgó bajnokság 28. fordulójában a Puskás Akadémia a Kisvárdával csapott össze a Pancho Arénában. A gólnélküli első félidőt követően a második játékrészben sem találtak be a csapatok, így a meccs döntetlennel ért véget.

Hosszabbított a Puskás Akadémia holland játékosa

Sport2022.04.11, 08:49

2024-ig meghosszabbította a szerződését a holland Luciano Slagveer a Puskás Akadémiánál.

A Puskás Akadémia a hajrában mentett pontot Gyirmóton

Sport2022.04.09, 19:58

A kiesés ellen küzdő, utolsó előtti helyen álló Gyirmót sokáig vezetett, végül pedig egy pontot szerzett a tabellán második, vendég Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján.

A Puskás edzője szerint a játékosa azt sem tudja magáról, hogy nő vagy férfi

Sport2022.04.09, 18:28

A labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában a második helyen álló Puskás Akadémia a kiesés elől menekülő Gyirmót otthonában lépett pályára. A felcsúti csapatból kimaradt a holland Yoëll van Nieff, aki pénteken még azt mondta Hornyák Zsolt vezetőedzőnek, hogy vállalja a játékot, de a meccs előtt aztán közölte vele, hogy mégsem tud pályára lépni. A Puskás edzője a találkozó előtt teljesen értetlenül állt a dolog előtt, és hangsúlyozta, hogy ez nem profi hozzáállás.

Csercseszov: Az a lényeg, hogy kézben tartjuk a bajnokságot

Sport2022.04.03, 19:58

Senki nem volt igazán elégedett a megszólalók közül a 2-2-re végződő Puskás Akadémia-Ferencváros NB I-es rangadó lefújása után. Sztanyiszlav Csercseszov, a listavezető fővárosi csapat szakvezetője azt emelte ki, hogy továbbra is az ő kezükben van a bajnoki cím sorsa, Hornyák Zsolt felcsúti edző szerint pedig második félidei játékukkal rászolgáltak volna a győzelemre.

A Fradi már két góllal is vezetett, mégsem tudta legyőzni a Puskás Akadémiát

Sport2022.04.03, 19:10

A labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának rangadóján a második helyen álló Puskás Akadémia kétgólos hátrányt ledolgozva, 2-2-es döntetlent játszott a bajnoki címvédő és listavezető Ferencvárossal, így Sztanyiszlav Csercseszov csapata továbbra is hét pont előnnyel vezeti a tabellát.

A Zalaegerszeg gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémiával

Sport2022.03.19, 17:14

A labdarúgó NB I 25. fordulójában a Zalaegerszeg hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémiával.

A Puskás Akadémia legyőzte a Paksot

Sport2022.03.11, 21:56

A magyar labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Paks csapatát. Az első félidőben Favorov góljával a felcsútiak szerezték meg a vezetést. A második félidőben a paksi kapus hibája után Joao Nunes növelte a hazaiak előnyét.

A Paks a Puskás Akadémia vendége lesz az NB I-ben, pályán az Atlético Madrid

Sport2022.03.11, 08:01

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) Puskás Akadémia-Paks meccset rendeznek pénteken. Az Atlético Madrid a Cádizt látja vendégül a La Liga 28. fordulójában. Az osztrák hokiligában pályára lép a Hydro Fehérvár AV19, de kerékpársport és tenisz is színesíti a programot.

Ukrajnából érkező iráni válogatott csatárral erősített a Puskás Akadémia

Sport2022.03.10, 19:51

A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia szerződést kötött az iráni válogatott Sahab Zahedivel.

Az Újpest legyőzte a Puskás Akadémiát, és elmozdult a kiesőhelyről

Sport2022.03.05, 19:16

A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában az Újpest FC 2-1-re legyőzte a Puskás Akadémia csapatát a Szusza Ferenc Stadionban.

Hosszabbított a Puskás Akadémia magyar válogatott játékosa

Sport2022.03.02, 19:22

Meghosszabbította szerződését Nagy Zsolt, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia válogatott játékosa.

A Honvéd kapusa a szezon védését mutatta be a Puskás Akadémia elleni meccsen - videó

Sport2022.02.26, 18:55

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában a Budapest Honvéd 0-0-s döntetlent játszott a Puskás Akadémia csapatával a Bozsik Arénában.

Dzsudzsák megint válogatott formában, a Debrecen a Puskás Akadémia otthonában tudott nyerni - videó

Sport2022.02.20, 18:15

A Debrecen az észak-macedón Dorian Babunszki két góljával idegenben győzte le a Puskás Akadémiát az NB I 21. fordulójában. A felcsúti csapat így visszacsúszott a Kisvárda mögé a tabella harmadik helyére, míg a DVSC öt pontra eltávolodott a már kieső helyen álló MTK-tól.

A középkezdés után Oscar-díjas alakítást mutatott be a Puskás Akadémia focistája - videó

Sport2022.02.13, 10:09

Az első helyen álló Puskás Akadémia hazai pályán meglepetésre 2-1-re kikapott a kiesés ellen küzdő MTK-tól a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján. Pedig a hazai játékosok mindent bevetettek a siker érdekében, Luciano Slagveer például egy érdekes alakítással próbált kicsalni egy lapot a játékvezető zsebéből. 

Óriási meglepetésre kikapott a listavezető Puskás Akadémia a kiesőjelölt MTK-tól

Sport2022.02.12, 22:05

Hatalmas meglepetésre a listavezető Puskás Akadémia 2-1-re kikapott otthon a kiesés elől menekülő MTK Budapesttől a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójáak szombat esti mérkőzésén.

Mezőkövesden is nyert a Puskás Akadémia, megelőzte a Fradit

Sport2022.02.06, 20:06

A labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában a Puskás Akadémia 2-1-re nyert Mezőkövesden, ezzel Hornyák Zsolt csapata a harmadik meccsét is megnyerte a 2022-es naptári évben. 

A Fradi után a MOL Fehérvárt is legyőzve az élre állt a Puskás Akadémia

Sport2022.01.30, 15:22

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 18., idei első fordulójának vasárnapi rangadóján a Puskás Akadémia hazai pályán 1-0-ra verte a a MOL Fehérvár együttesét, így Hornyák Zsolt csapata az élre állt az NB I-ben. Az első félidőben nem esett gól, majd a második játlkrséz 67. percében Artem Favorov gólja döntötte el a három pont sorsát. 

Kiállították Besicet, kikapott Csercseszov első meccsén a Fradi - videó

Sport2022.01.27, 20:46

A labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójából bepótolt mérkőzésén a bajnoki címvédő Ferencváros 1-0-ra kikapott a Puskás Akadémia csapatától a felcsúti Pancho Arénában.

Nem adta el magyar kapusát 700 ezer euróért a Puskás Akadémiának a kolozsvári CFR

Sport2022.01.20, 12:03

A kolozsvári CFR labdarúgóklub kevésnek tartotta a felajánlott 700 ezer eurót (250 millió forint), ezért nem adta el Hindrich Ottót, 19 éves magyar nemzetiségű kapusát a Puskás Akadémiának - írta a Cluj24.ro helyi portál Nelutu Varga klubtulajdonos nyilatkozatát idézve.

A Kisvárda nem tudta megverni a Puskás Akadémiát, a Fradi az őszi első

Sport2021.12.19, 16:29

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 17., idei utolsó fordulójának vasárnap kora délutáni rangadóján a Kisvárda hazai pályán 1-1-s döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen. A PAFC már a 4. percben megszerezte a vezetést Marius Corbu révén, de a 28. percben Claudiu Bumba egyenlített. A második félidőben nem esett újabb gól, így maradt a pontosztozkodás. 

A Puskás Akadémia szép gólokkal verte meg a bajnokság utolsó helyezettjét

Sport2021.12.11, 17:39

A magyar labdarúgó bajnokság 16, fordulójában a bajnokságban harmadik helyen álló Puskás Akadémia hazai pályán a tabella utolsó helyén álló Gyirmót csapatát fogadta. Az első félidőben több hibával játszott mindkét csapat, és nem született gól az első játékrészben. A második félidőben egy óriási egyéni hiba utána Slagveer szerezte meg a vezetést a Puskás Akadémiának, majd Corbu szép találatával már két gól volt a hazaiak előnye. A meccs utolsó tíz percében Slagveer kapásgólja végleg eldöntötte a találkozó sorsát, és főleg a remek második félidei teljesítményének köszöhetően a Puskás Akadémia hazai pályán verte meg a Gyirmót csapatát.

A Puskás Akadémia 10 emberrel is pontot szerzett a Fraditól

Sport2021.12.04, 18:00

A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen a Groupama Arénában. Az első félidőben Laidouni góljával vezetett a Fradi, de a szünet után Baluta gyorsan kiegyenlített. A 65. percben Szolnoki kiállítása után emberelőnybe került a hazai csapat, amely a folytatásban csak helyzetekig jutott, de nem tudta megszerezni a győztes gólt.

Az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet a Puskás Akadémia

Sport2021.11.28, 17:47

A Puskás Akadémia hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában.

A vesztes meccsen debütáló Carrillo Dzsudzsák pozícióját is keresi, Hornyák a „vérszagot” hiányolta

Sport2021.11.21, 11:10

A Paks 4-1-re verte otthon a Puskás Akadémiát, az Újpest pedig nagy csatában, emlékezetes mérkőzésen 3–1-re legyőzte a Debrecent a labdarúgó NB I 13. fordulójában. A meccs után a két együttes vesztes trénere érthető módon nem volt boldog.

Böde csodagólja, öt nyeretlen bajnoki után a Paks simán verte a bajnokesélyest

Sport2021.11.20, 21:27

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 13. fordulójának szombat kora délutáni összecsapásán a bajnoki címért küzdő Puskás Akadémia 4-1-re kapott ki a Paks otthonában. A hazai csapat az első félidőben háromgólos előnyre tett szert Ádám Martin, Böde Dániel és Bognár István góljával, majd a második félidőben előbb lesgólig jutott a PAFC, majd Marius Corbu révén szépíteni is tudott, de végül Sajbán Máté is betalált, így könnyedén nyert Bognár István csapata. 

Már a magyarázkodás is nehezen megy az NB II felé tartó Újpest edzőjének

Sport2021.11.07, 09:44

A Puskás Akadémia hazai pályán 2-1-re legyőzte a sereghajtó Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombat esti mérkőzésén, sikerével pedig átvette a vezetést a tabellán. A felcsúti együttes így már hat bajnoki meccs óta veretlen és sorozatban öt győzelemnél jár, míg a fővárosi lila-fehérek három veretlenül megvívott összecsapás után kaptak ki ismét a bajnokságban. A találkozó után a két vezetőedző értékelt.

Nyert a Puskás Akadémia, vezeti a bajnokságot, kilátástalan helyzetben az UTE

Sport2021.11.06, 21:36

A magyar bajnokság 12. fordulójában a kiesés ellen menekülő Újpest az utóbbi időben remek formában lévő Puskás Akadémiához látogatott. Az első félidőben a fővárosi csapat jobban játszott, de félidő végén Baluta és Kozák megszerezhette volna a vezetést a hazaiaknak. Az Újpest kapusa, Banai azonban kétszer óriási bravúrral védte a felcsúti játékosok lövéseit. A második félidő elején Baluta megszerezte a vezetést a felcsúti csapatnak. A félidő végén Kozák tizenegyesével már két gól volt a felcsúti csapat előnye. Az Újpest a hosszabbításban Beridze révén tizenegyesből szépített, de az eredmény már nem változott: nyert a Puskás Akadémia,, ...

Hamarosan apa lesz a Honvéd elleni meccs hőse - fotó

Sport2021.11.02, 15:04

A házigazda Puskás Akadémia FC hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a 22. perctől emberhátrányban játszó Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A meccs hőse, a két gólt szerző Jakub Plsek a második gólját követően jelezte, hogy hamarosan apuka lesz.

A Puskás Akadémia legyőzte az emberhátrányban küzdő Honvédot

Sport2021.10.31, 19:04

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re nyert a Budapest Honvéd ellen. Az első félidőben a vendég együttes szerzett vezetést, amely korán emberhátrányba került. A szünet előtt kiegyenlített Hornyák Zsolt csapata, majd a második félidőben egy kezezés miatt 11-est kapott, amelyet gólra váltott, így fordított. A hajrában egy nagy védelmi hibát is kihasznált a Puskás Akadémia, amely sorozatban negyedik meccsét nyerte meg az élvonalban.

A Puskás Akadémia idegenben ütötte ki a Debrecent

Sport2021.10.24, 16:31

A Debreceni VSC hazai pályán 3-0-ra kapott ki a Puskás Akadémia ellen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) tizedik fordulójának vasárnapi játéknapján. 

A Puskás Akadémia idegenben győzte le az MTK-t

Sport2021.10.15, 22:00

A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Puskás Akadémia 1-0-ra győzött az MTK otthonában. Az első félidő kevés helyzetet hozott, majd a valamivel aktívabban játszó vendégcsapat a második játékrész közepén megszerezte a vezetést. Hornyák Zsolt együttese a hajrában megőrizte az előnyét, az egész meccsen teljesen ötlettelenül futballozó MTK - amely csak egy lesgólig jutott - újabb vereséget szenvedett.

Egyre nagyobb bajban Pintér Attila csapata

Sport2021.10.02, 18:59

A labdarúgó NB I 8. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 2-0-ra nyert a Mezőkövesd ellen. A meccsen a hazai csapat szerzett vezetést egy szöglet után az első félidőben, majd a második játékrészben egy átlövéssel újra betalált és eldöntötte a meccset. Pintér Attila csapata hullámvölgyben van, immár hat mérkőzés óta nyeretlen, míg Hornyák Zsolt együttese pontszámban beérte a Honvédot és a Paksot.

A Fehérvár nem bírt el az emberhátrányban játszó Puskás Akadémiával

Sport2021.09.25, 21:24

A magyar labdarúgó bajnokság hetedik fordulójának szombati zárómérkőzésén a MOL-Fehérvár hazai pályán fogadta a Puskás Akadémia csapatát. Az első félidőben jobban játszottak a felcsútiak, de a vezetést nem sikerült megszereznie a vendégeknek. A második félidő közepétől Van Nieff kiállítása miatt emberhátrányban játszott Hornyák Zsolt csapata. A Fehérvár mindent megtett, hogy megszerezze a vezető találatot a második félidőben, de Szabics Imre csapata nem tudott betalálni a tíz emberrel játszó felcsútiak kapujába. A meccs gólnélküli döntetlennel zárult. 

Előző
Következő