Pünkösd

címke rss

Több mint 3 milliárd van a SZÉP-kártyákon, május végéig el kell költeni

Gazdaság2018.05.17, 10:59

Két héttel a lejárat előtt a tavalyi 2 milliárdnál jóval magasabb, mintegy 3,5 milliárd forintnyi összeg vár még elköltésre a munkavállalók 2016-os SZÉP-kártyás juttatásaiból. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket a hatályos rendelkezések szerint eljárva a munkáltatóknak utalják vissza. A BDO Magyarország összefoglalta, hogy a SZÉP-kártya birtokosai hogyan ellenőrizhetik lejáró egyenlegüket, és milyen lehetőségeik vannak arra, hogy a fennmaradó rövid időszakban hatékonyan tudják felhasználni a fennmaradó összegeket.

Hivatalosan is szabadnap lesz május 21-én Kárpátalján

Nagyvilág2018.05.16, 18:14

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója szabadnappá nyilvánította a katolikus pünkösdhétfőt - számolt be a vezető honlapján közzétett rendeletére hivatkozva a Kárpátinfo.net.

Négy nap pünkösdkor a hal és bor jegyében Balatonfüreden és környékén

Travelo2018.05.16, 13:47

Pénteken kezdődik a balatonfüredi hal- és borünnep. A négynapos rendezvényen borvásár, halkóstoló, gyermek- és családi programok várják az érdeklődőket.

Kiderült, mi a legnépszerűbb úti cél pünkösdkor

[origo] utazás2018.05.10, 09:49

A meleg, napos idő már a balatoni szálláshelyeknek kedvez, a pünkösdi hosszú hétvégén útnak indulók körében Siófok a legnépszerűbb. A forgalom egy átlagos májusi hétvége több mint másfélszerese, tavalyhoz képest pedig 41 százalékos a növekedés. Nyári előrejelzés: már 4 hónappal előre foglalunk szállást, a fürdővárosok és a népszerű strandok élen járnak az úti célok között.

A szentendrei Skanzen a pünkösdi örökség jegyében ünnepel majd

Travelo2018.05.09, 16:20

A szentendrei Skanzenben nemcsak pünkösdi népszokásokkal ismerkedhetnek a látogatók pünkösdvasárnap és hétfőn. Harminc szellemi kulturális örökségét őrző közösség több száz képviselője mutatkozik be és enged bepillantást az elődeitől örökölt és megőrzött szokásokba. Két napon át színpadi produkciók, kézműves foglalkozások, felvonulás, zenei és táncos programok várják a látogatókat.

Irány a természet! A legjobb tippek a tavasz utolsó hosszú hétvégéjére

Travelo2018.05.07, 12:21

A legszebb idő van ahhoz, hogy kimozduljunk a városból. Ha az előző hosszú hétvégéken nyüzsgőbb programokat választott, most épp itt az ideje, hogy megpihenjen a természetben, kiránduljon, és szalonnasütés mellől csodálja a kizöldült tájat. Ezúttal Egerszalók és Badacsony térségét szemeltük ki, de szemezgettünk a nemzeti parkok által kínált választékból is, majd Szigligetre kalauzoljuk olvasóinkat, ahol ezúttal a kevésbé ismert vár maradványairól mesélünk. Mert, hogy Szigligeten valaha két híres vár is volt, tudták?

Programajánló: április-május

Life.hu2018.04.19, 10:05

A legjobb programok egy helyen! Mi tudjuk, mit fogsz csinálni ebben a csodaszép időben...

Programajánló pünkösd hétvégéjére

Life.hu2017.06.02, 14:27

Remek ötleteink vannak arra, hová menjetek a pünkösdi hosszú hétvégén. Mutatunk néhányat. 

Óriás kalács, kézműves vásár és ősi rítustánc a budai Várban

Archívum2017.05.31, 08:08

Pünkösd ünnepének hagyományőrző, búcsújáró szokásaival várják a családokat vasárnap és hétfőn a budai Várban.