puccs

címke rss

Puccsot készíthet elő a hadsereg Örményországban

Nagyvilág2021.02.25, 11:03

Nikol Pasinján örmény kormányfő nemrég bejelentette, hogy a hadsereg lemondásra szólította őt fel, és ezt puccskísérletnek tekinti.

Sikerülhetett-e volna Magyarország kiugrása a második világháborúból?

Tudomány2020.10.18, 20:11

Általánosan elfogadott tétel, hogy a történettudományban nincsen helye a mi lett volna ha? – kérdés feltevésének. Pedig nem csak a jelenben, hanem a múltban is a politikai döntéshozók mindig több lehetőség közül választhattak. Kísérletet teszünk, hogy megnézzük: egy sorsdöntő helyzetben milyen valós alternatívák álltak az egykori döntéshozók előtt, és mik voltak azok a szempontok, ami alapján végül döntöttek, történelemmé téve elhatározásuk következményeit. Magyarország újkori történetében ilyen drámai sorsfordulónak számítanak az 1944. októberi események,  amikor Horthy Miklós kormányzó megkísérelte az ország kivezetését a háborúbóól. ...

Lemondott a mali elnök a katonai puccskísérlet után

Nagyvilág2020.08.19, 07:14

Katonák vették őrizetbe kedden este Ibrahim Boubacar Keita mali elnököt, parancsnokait és több minisztert. A mali elnök ez után jelentette be, hogy inkább lemond, és feloszlatta a parlamentet is.

Euforikus hangulatban érkeztek haza Hitlertől a nyilasok

Tudomány2019.12.04, 21:59

Hetvenöt éve, 1944. december 4-én vált valóra Szálasi Ferenc, a „Hungarista Munkaállam" vezetőjének régóta dédelgetett nagy álma; a berlini birodalmi kancellárián a Führer, Adolf Hitler fogadta személyesen a nyilas mozgalom fantaszta vezérét. A hivatalos látogatásra Berlinbe érkezett „nemzetvezető" egyetlen célját sem érte el Hitlernél, viszont kiadós propagandazuhanyt kapott a csodafegyverekről, és a németek „nem kétséges végső győzelemről", ami egészen fellelkesítette Szálasit és a kíséretét alkotó nyilas vezetőket.

100 éve rontottak rá először a kommunisták Németországra

Tudomány2019.01.05, 10:26

Berlinben száz éve, 1919. január 5-én kezdődött a Spartakus-felkelés, a baloldal hatalomátvételi kísérlete meghatározó eseménye volt Németország 1918-19-es forradalmi időszakának.

Volner nem hallgat tovább: itt az újabb pártszakadás a Jobbikban

Itthon2018.09.01, 17:19

A párt alelnöke a puccskísérlettel kapcsolatos sajtóértesülésekre reagálva azt írta közösségi oldalán, nyitott kérdésként kezeli jövőjét a Jobbikban. Bejegyzésében védelmébe vette Toroczkai Lászlóékat, ismét nyíltan kritizálta a pártvezetést, és elárulta, miért nem indult a májusi tisztújításon a párt vezető tisztségeiért. A meglehetősen erősre sikeredett Facebook-bejegyzés után aligha van maradása a Jobbikban, ahogy írtuk korábban, küszöbön az újabb pártszakadás.

99 éve kezdődött Kun Béla kommunista rémuralma

Tudomány2018.03.21, 21:28

Kilencvenkilenc éve, 1919. március 21-én délelőtt Károlyi Mihály, a Magyar Népköztársaság elnöke éppen arra készült, hogy az előző nap átadott és elfogadhatatlan antant-jegyzék miatt lemondott Berinkey-kormány helyére egy tisztán szociáldemokratákból álló új kabinetet nevezzen ki, és általános nemzeti ellenállást hirdessen meg. Az államfő nem tudhatta, hogy Landler Jenő, a szociáldemokraták vezérének megbízásából időközben megállapodott a gyűjtőfogházban ülő Kun Bélával, a Kommunisták Magyarországi Pártjának első emberével pártjaik egyesítéséről, valamint arról, hogy a hatalmi vákuum kihasználásával szovjet-bolsevik típusú rezsimet ...

Újabb 25 újságírót ítéltek el Törökországban

Nagyvilág2018.03.08, 21:17

Újabb 25 török újságírót ítéltek börtönbüntetésre csütörtökön Isztambulban, amiért tagjai voltak vagy támogatást nyújtottak a 2016. július 15. puccskísérletért felelőssé tett és terrorszervezetnek nyilvánított gülenista hálózatnak – jelentette a Dogan török hírügynökség.

Az elnök szerint puccs miatt van szükségállapot a Maldív-szigeteken

Nagyvilág2018.02.06, 21:01

A Maldív-szigeteki elnök azzal indokolta kedden a szükségállapot előző napi bevezetését, hogy feltárják a legfelsőbb bíróság közreműködésével szőtt "összeesküvést és puccsot".

Folytatódik a Momentum-kabaré: a kampánynyitón estek egymásnak a vezetők

Itthon2018.01.08, 09:54

Nem sok olyan kampánynyitóval lehet találkozni, ahol két percen belül a párt frissen kinevezett kampányfőnöke teljesen hülyét csinál a párt elnökéből. Akár hiszik, akár nem, pontosan ez történt Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével, és Soproni Tamással, a párt alelnökével. Pár napja az Origo cikkezett a párton belüli konfliktusról, amelynek a két politikusjelölt a főszereplője. Tovább fokozta az egy százalékon álló ellenzéki párt komolytalanságát a Momo kampánystartján, hogy a kampányfőnök motivációs beszédében a Fidesz kétharmados győzelmével számolt, és ezt meg is osztotta a nyilvánossággal. Erős konkurenciát kapott a Kétfarrkú ...