PSZÁF
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bank
- MNB
- pénzügyi felügyelet
- bírság
- devizahitel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kijátszhatók a biztosítók a kötelezőnél
Számos esetben tehetetlenek a biztosítók, ha az új kötelezőbiztosítás hatálybalépése előtt megváltoznak a feltételek, például balesetet okoz a szerződő - írja a Napi Gazdaság.
Világgazdaság: 240 milliárdos hozamot értek el a nyugdíjpénztárak az idén
Csaknem 125 milliárd forint hozamot produkáltak a magánnyugdíjpénztárak a harmadik negyedévben, ezzel az idén már 240 milliárd forintnál is többet nyertek a tagok - írja a Világgazdaság csütörtöki száma a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének friss jelentésére hivatkozva.
Rászáll az állam a gyanús fogyasztói csoportokra
Gond nélkül pénzhez juthat, alacsony törlesztőrészletekkel - ezzel kecsegtetik a fogyasztói csoportok azokat a pénz szűkében lévő embereket, akiknek hitelfelvételre esélyük sincs. Sokan pár százezer forintos veszteséggel tudnak csak kiszállni a csoportokból, miközben az ígért összeget sem kapják meg. Már tíz ilyen cég vadászik a kuncsaftokra, az interneten pedig felbukkant egy, a károsultakat állítólag segítő egyesület, amelynek egyik korábbi tagja fogyasztói csoportot vezet.
Betiltatná a PSZÁF a fogyasztói csoportokat
Ha az illetékes minisztérium egyetért a PSZÁF javaslatával, 2011 közepén betilthatják a fogyasztói csoportok üzletszerű szervezését. A megtévesztő reklámjaik miatt sokszor bepanaszolt, a GVH által rendre megbüntetett cégek a PSZÁF becslése szerint jelenleg az ügyfeleik által befizetett többmilliárd forint fölött rendelkezhetnek.
Százezer fölött a 90 napot késő lakáshitelek száma
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) második negyedéves kockázati jelentése szerint a hitelek 38,8 százaléka késedelmes, a lakossági jelzáloghitelekből pedig 105 ezer olyan, amelyben 90 napon túli késést tapasztaltak a fizetéssel. A felügyelet szerint a magán-nyugdíjpénztári hozam nem kielégítő, és kérdéses az önkéntes pénztárak szerepe.
Kgfb: biztosítókat büntetett a PSZÁF
A pénzügyi felügyelet több biztosítót figyelmeztetett és bírságolt meg a kgfb-előírások megsértése miatt.
- címkék:
- biztosítás
- bírság
- kgfb
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Fokozottan figyel a kgfb-kampány alatt a felügyelet
A pénzügyi felügyelet pénteken közleményben rögzítette, hogy fokozott figyelmet fordít a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást terjesztő intézmények által követett szerződéskötési gyakorlatra.
- címkék:
- biztosítás
- kgfb
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Nagyobb hatalmat kaphat a PSZÁF
Egy pénteken benyújtott törvényjavaslat rendeletalkotási jogkörrel ruházná fel a pénzügyi felügyeletet.
Gépkocsi-betétkönyvtől a unit-linked biztosításig - a spórolás húsz éve
Húsz évvel ezelőtt alig pár megtakarítási termék között válogathattak az emberek, azóta jelentősen bővült a paletta. A Nemzetközi Bankárképző alelnöke szerint az állampapírok és a jelzáloglevelek előtt van még fejlődési lehetőség, és elég havonta pár ezer forintot félretenni, a későbbiekben ez a pénz csodát tehet.
Nem drágultak a lakossági hitelek
Július óta nem emelték a hitelkamatokat a pénzintézetek. A számlavezetéshez kapcsolódó díjak az infláció mértékének megfelelően nőttek - állapította meg átfogó vizsgálatában a pénzügyi felügyelet.
Vizsgálatot indít a PSZÁF 150 pénzügyi szolgáltatónál
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerdán 150 pénzügyi szolgáltatónál kezd vizsgálatba, amely során azt ellenőrzik, hogy a szolgáltatók elérhetővé tették-e panaszkezelési szabályzatukat az ügyfelek számára. A honlapokat - ahol volt - már ellenőrizte a felügyelet, s ebből kiderült, hogy a bankok közül szinte mindenki, a szövetkezetek és a pénzügyi vállalkozások közül kevesen felelnek meg a szabályoknak.
A PSZÁF eltiltotta az AIM Biztosítót a kötelezőpiactól
A pénzügyi felügyelete a jogszabályok megsértése miatt megtiltotta, hogy az AIM Biztosító kötelező felelősségbiztosítási termékeket kínáljon. A biztosító ugyanakkor köteles a már korábban megkötött kgfb-szerződésekből eredő valamennyi kötelezettségének teljesítésére.
Tízmillió forintra büntette a PSZÁF a Groupama Garancia Biztosítót
Tízmillió forintra büntette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t. A biztosító a felügyelet szerint számos jogszabálysértést követett el.
Pénzügyi békéltető testületet akar a PSZÁF
A PSZÁF szerint ki kellene vonni a békéltető testületek kompetenciájából a pénzügyi szféra fogyasztóvédelmi vitáit, és egy, a felügyelet mellett létrehozandó testületre bízni. A szolgáltatók ugyanis nem bíznak a jelenlegi békéltetőkben.
Szász Károly: El kell kerülni, hogy hitelesek azt higgyék, az állam fizetni fog helyettük
Szükség van az állami segítségre a jelzáloghitelesek esetében, ám a terhekből az adósoknak is ki kell venniük a részüket - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjúban.
Pénzügyi szolgáltatókat bírságolt a PSZÁF a banki kódex megsértése miatt
A HSBC Creditet 3 millió, az Erste Leasinget egymillió forintra büntette a pénzügyi felügyelet a banki magatartási kódex megsértése miatt.
Megbüntette az OTP-t a pénzügyi felügyelet a Magatartási Kódex megsértése miatt
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 2 millió forintos bírságot szabott ki az OTP-re a pénzügyi felügyelet. Az egyedi ügyfélpanasz nyomán indított fogyasztóvédelmi eljárásban megállapították, hogy a bank annak ellenére nem adott lehetőséget ügyfele deviza alapú hitelének devizában történő végtörlesztésére, hogy ezt a lehetőséget a Magatartási Kódex aláírásával vállalta, és ezt az előírást saját üzletszabályzata is tartalmazta
- címkék:
- bírság
- Magatartási Kódex
- PSZÁF
- OTP
- Címkefelhő »
Szász: A gyenge forint miatt nem kell vészforgatókönyv
Szász Károly, a PSZÁF elnöke szerint nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt.
Három hónapos határidőt vállal a PSZÁF
Közvetlenebb és egyénre szabott fogyasztóvédelmi szolgáltatást ígér a panaszosoknak a PSZÁF.
Egy autókereskedő csak egy hitelt kínálhat októbertől
Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat, ellenkező esetben csak egy bank hitelét kínálhatják - mondta Mészáros György, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője az MTI-nek.
- címkék:
- autópiac
- autós hír
- autókereskedő
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Tájékoztatás elmulasztása miatt bírságolta meg a PSZÁF a Raiffeisen Bankot
A fogyasztók tájékoztatásának elmulasztása miatt egymillió forint pénzbírságot szabott ki a Raiffeisen Bank Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - olvasható PSZÁF internetes honlapján.
Új belső szabályzat szerint működik a PSZÁF
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2010. szeptember 1-jétől új szervezeti és működési szabályzat szerint végzi feladatait. A változás célja a hatékonyabb felügyeleti munka alapfeltételeinek megteremtése, a pénzügyi intézmények magas színvonalú ellenőrzése, a pénzügyi fogyasztók érdekeinek hangsúlyos védelme, írta szerdai közleményében a pénzügyi felügyelet.
- címkék:
- szabályzat
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Határidők be nem tartásáért bírságoltak meg négy biztosítót
Négy biztosító ellenőrzése során 13 határozatot hozott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), ebből 3 kötelezéssel, míg 10 bírsággal zárult - a határozatok kedden jelentek meg a felügyelet honlapján.
- címkék:
- bírság
- biztosító
- határidő
- PSZÁF
- Címkefelhő »
A panaszokra nem reagáló biztosítókat bírságolt a PSZÁF
Három biztosítót száz-százezer, míg egyet kétszer százezer forintra bírságolt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), elsősorban a fogyasztói panaszok nem megfelelő kezelése miatt.
Panaszkezelés miatt büntetett biztosítókat és bankokat a PSZÁF
- címkék:
- bírság
- büntetés
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Ügyfélpanaszok alapján bankokat bírságolt a PSZÁF
A nem megfelelő tájékoztatás, illetve az átutalás elmulasztása miatt büntetett meg két bankot a pénzügyi felügyelet. Egy szocpolos ügyfél halasztási kérelmével nem törődtek, két APEH-nek címzett átutalást nem teljesítettek.
A forinthiteleknél rosszabb a nem fizetők aránya, mint a devizahiteleknél
A pénzügyi felügyelet friss adatai szerint a forinthitelesek körében nagyobb arányban vannak a kilncven napon túl nem fizető hitelek, mint a devizaalapú kölcsönöknél.
Hiányos tájékoztatásért bírságolták az AXA Bankot
Hárommillió forint büntetést kell fizetnie az AXA Banknak az ügyfelek megfelelő tájékoztatásának elmulasztása miatt. A PSZÁF belső ellenőri jelentést is kér a pénzintézettől.
Először sújtott le a pénzügyi felügyelet a bankkódex megsértése miatt
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az első büntetést szabta ki a magatartási kódex megsértése miatt. A Porsche Bank 2 millió forintot fizet, mert szabályzatában nem tüntette fel, hogy aláveti magát a kódexnek, illetve annak néhány elemét nem ültette át üzleti gyakorlatába.
Lebeszélő levelekért intette meg a PSZÁF az OTP Magánnyugdíjpénztárt
Többszörösen jogszabálysértő módon próbálta rávenni átlépésre készülő tagjait az OTP Magánnyugdíjpénztár, hogy maradjanak a kasszánál - állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A pénztár bírságot nem kapott, de kártérítési felelőssége még felvetődhet.
Biztosítóknak osztott intőket a PSZÁF
Több biztosítót figyelmeztett a PSZÁF az ügyintézésben felmerült hibák miatt, de bírság kiszabására egyik esetben sem került sor.
- címkék:
- fogyasztóvédelem
- biztosító
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Egyre több a késve törlesztett hitel
Ismét gyorsuló ütemben, 8,7 százalékkal nőtt a késedelmes hitelek állománya Magyarországon az első negyedévben, amikor is 4 514 milliárd forintot, az állomány 19,1 százalékát tették ki, míg tavaly decemberben ugyanez az adat 4 152 milliárd forint volt. Március végén 97 ezer lakossági jelzáloghitel adósa tartozott a közvetlenül veszélyeztetett, 90 napon túl késedelmes kategóriába, közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hétfőn.
- címkék:
- hitelállomány
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Magatartási kódexet dolgoznak ki a nyugdíjkasszák
Magatartási kódexet dolgoz ki a Stabilitás Pénztárszövetség, többek között az indokolatlan magánnyugdíjpénztári átléptetések visszaszorítása érdekében.
Kiemelkedően teljesítettek a magánnyugdíjpénzárak
A magánnyugdíjpénztárak első negyedévi átlaghozama 6,6 százalék, az önkéntes nyugdíjpénztáraké 5,86 százalék volt, ami történelmi összevetésben kiemelkedősen magas - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján megjelent hétfői jelentésben.
- címkék:
- magánnyugdíjpénztár
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Tisztességtelen ügyfélgyűjtés miatt vizsgál egy nyugdíjkasszát a PSZÁF
A pénzügyi felügyelet azt gyanítja, hogy egy északkelet-magyarországi gazdasági társaság állásinterjúnak, illetve mintafeladatnak álcázva gyűjtött magán-nyugdíjpénztári ügyfeleket. Az érdeklődők kitöltötték a lapokat, de azokat kérésre sem kapták vissza.
Nem csodaszer az árfolyamtrükk betiltása a devizahiteleseknek
Könnyen a banki hitelek díjainak és kamatának emeléséhez vezethet, ha a kormány rábólint arra a felügyeleti tervre, miszerint a jövőben a devizahitelek törlesztőrészletének kiszámításakor a bankoknak le kellene mondania a vételi és eladási árfolyam különbségéből adódó nyereségről. A hitelek megdrágítására a kódex is lehetőséget ad, a rejtett költségelemekre is érdemes lesz figyelni.
Elkezdett hatni a felügyelet devizahiteles árfolyamterve
Átmeneti jelleggel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) középárfolyamán törleszthetik esedékes havi részleteiket az MKB Bank svájci frank alapú hitellel rendelkező, szerződésszerűen teljesítő ügyfelei - közölte szerdán a pénzintézet. A PSZÁF egy hónapja vetette fel ezt a lehetőséget, a héten az előterjesztés is elkészült, de jogszabály még nem szól a törlesztési árfolyamról.
Félezer cégnél vizsgálódik a pénzügyi felügyelet
Több mint ötszáz pénzügyi piaci szereplőnél indított fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete július 30-tól. A vizsgálat év végéig tart, és minden tipikus lakossági konstrukcióra kiterjed, hogy megállapítsák, tisztességesen járnak-e el a fogyasztókkal szemben.
Elkészült a PSZÁF-javaslat a devizahitelek középárfolyamhoz kötéséről
Elküldte részletes szakmai javaslatát a pénzügyi felügyelet a Nemzetgazdasági Minisztériumnak arról, hogy a lakossági devizahitelek esetében a bankok az átváltáskor a jegybank hivatalos devizaárfolyamát, vagy saját középárfolyamukat alkalmazzák. Ezáltal átláthatóbbá válna a devizahitelezés, és olcsóbbá a devizahitelek.
- címkék:
- devizahitelezés
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Három kockázati tőkealap-kezelőtől vonta meg az engedélyt a PSZÁF
Három kockázati tőkealap-kezelő társaság - a Fórum-TG (korábban: Garantiqa), az Albarc és a Cashline - engedélyét is visszavonta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Gólyatáborosokat vert át az Allianz Bank, 5 milliós büntetést kapott
A pénzügyi felügyelet 5 millió forintra büntette az Allianz Bankot, amiért ügynökei egy főiskolai gólyatáborban vetélkedőnek álcázva adtak el szolgáltatásokat a táborozóknak. A bank még sorsolást is ajánlott, ahol azonban nem volt semmiféle nyeremény.
Több mint 1,8 milliós fizetést kaphatnak a PSZÁF alelnökei
A parlament költségvetési bizottsága a korábbi tervekben szereplő több mint 1,6 millió forint helyett 1,8 millió forintos fizetést adna a PSZÁF alelnökeinek.
Régi munkatársai lettek Szász Károly alelnökei
Balogh Lászlót és Sáray Évát nevezte ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete alelnökévé hat évre Orbán Viktor.
Téves tájékoztatás miatt 1 millióra büntették a Raiffeisent
A pénzügyi felügyelet 1 millió forintot bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mert a pénzintézet az egyik ügyfelének nem a kiküldött levélben mondott szerződésmódosítási díjat számolta fel.
- címkék:
- hitel
- bank
- PSZÁF
- Raiffeisen
- Címkefelhő »
Milliárdokat keresnek a bankok a devizahiteles árfolyamtrükkön
Évente több milliárd forintot keresnek a bankok azon, hogy a saját maguk által meghatározott árfolyamon számolják ki a devizahitelesek havi törlesztőrészeletét. A PSZÁF új elnöke a hét végén vetette fel a szabályozás módosítását, de kidolgozott javaslat még nincs. Egy új számítási módszer évi több tízezer forintos megtakarítást is jelenthet a hiteleseknek.
Szász: Nincs napirenden az MNB-vel való egyesülés
Nincs napirenden a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyesülése. A PSZÁF olyan törvényjavaslatot terjeszt be, ami növeli hatáskörét - jelentette ki a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) új elnöke hétfőn a Reutersnak.
Szász Károlyt jelöli PSZÁF-elnöknek Orbán
Szász Károlyt javasolja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének élére Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Sólyom kinevezte Szász Károlyt a PSZÁF élére
Sólyom László köztársasági elnök kinevezte Szász Károlyt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökévé.
Szóban még mindig megbízhatatlan több bank
Fél év telt el a banki kódex életbe lépése óta, de a pénzügyi felügyelet vizsgálata szerint a bankok még mindig nem tartják be maradéktalanul a szabályokat. A PSZÁF szerint például előfordul, hogy nem elég körültekintően figyelmeztetik ügyfeleiket a kockázatokra. A fogyasztóvédők szerint a kódex nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a magyarok pénzügyi kultúráján is van mit javítani.
- címkék:
- hitel
- bank
- bankkódex
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Szijjártó: Orbán már tárgyalt Szásszal a PSZÁF-ról
Szijjártó Péter miniszterelnökségi szóvivő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel tárgyalt Szász Károllyal a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről. Az előző elnök ezzel egyidőben jelentette be lemondását.
Lemondott a PSZÁF elnöke
Lemond a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, Farkas Ádám. A parlament hétfőn elfogadta ugyan a szervezet jelentését, viszont egyes sajtóértesülések szerint már az elnöknek már az utódja is megvolt. Farkas "úgy tartja tisztességesnek", ha lemondásával az új kormány számára lehetőséget ad a saját jelöltje megválasztásához.
A költségvetési bizottság elfogadta a PSZÁF jelentését
Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfőn első helyen kijelölt bizottságként egyhangúlag elfogadta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2009-ről szóló éves jelentését.
Kétmilliós bírság a Budapest Banknak az előtörlesztés csúszása miatt
Több hitelintézet ellen is felügyeleti intézkedést alkalmazott a PSZÁF ügyfélpanasz nyomán végzett fogyasztóvédelmi eljárás után, a Budapest Banko kétmillió forintos bírságot kapott.
Rátenné a kezét a PSZÁF milliárdjaira a kormány
Az idén ötmilliárd forintot szedne be a kormány az amúgy a költségvetéstől független gazdálkodású pénzügyi felügyelettől - derül ki egy kormányhatározatból. Részleteket nem közölt a kabinet, de feltehetően a PSZÁF fel nem használt díjbevételeire tart igényt.
Százmilliárdot spóroltat meg a kormány az államigazgatással
A már bejelentett bútorstop mellett a jutalmak kifizetését és a külsős szerződéseket is azonnali hatállyal leállította a kormány pénteken kihirdetett határozata. A minisztériumoknál több mint 40 milliárd forintot zároltak, és a hónap végéig még további tízmilliárdokat vonnak el különböző államigazgatási szervektől. Míg a minisztériumok spórolnak, addig a saját bevétellel rendelkező állami intézménynek a tervezettnél többet kell befizetniük a költségvetésbe.
Többmilliós büntetés két pénzügyi cégnek tisztességtelenség miatt
Megbírságolta az Általános Hitel és Finanszírozási Zrt-t és a a Magyar Ingatlanhitel Zrt-t a pénzügyi felügyelet, amiért a cégek tisztességtelennek minősülő szerződési feltétételeket alkalmaztak.
Komoly érvágás a bankoknak az új adó
Orbán Viktor keddi beszédében részletek említése nélkül annyit mondott, hogy adót vetnek ki a bankokra, biztosítókra a következő három évben. Az [origo] eddig megismert információkon alapuló kalkulációi szerint az érintett szektoroknak az adózatlan eredményük ötöde kerülhet az államkasszába. A bankszövetség szerint a súlyos terhelés miatt drágulhatnak a hitelek.
- címkék:
- adó
- hitel
- bank
- makrogazdaság
- Orbán-kormány
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Szigorítja az autófinanszírozást a PSZÁF
Szigorúbban szabályozza a felügyelet az idős használt járművek finanszírozását, mert jelentős kockázatnak tartja ezeket a portfóliókat. Az olcsó autóknál túl nagy a kockázat a visszafizetés elmaradására, mivel egyszerűen nem érnek annyit a kocsik, ezért nagyobb hátteret követel a PSZÁF a pénzintézeteknél.
PSZÁF: Lakáshitelesek tízezrei kerülhetnek bajba
Az idén a háztartási jelzáloghitelek jelenthetik a fő kockázatot a bankrendszerre nézve. Akár több tízezer adós veszítheti el a hitelfedezetet jelentő vagyontárgyát, legrosszabb esetben a lakóingatlanát - derül ki a PSZÁF legfrissebb elemzéséből, amely szerint a nyugdíjkasszák várható teljesítménye sem ad okot az optimizmusra.
Megbüntette a PSZÁF a CIB Bankot
Fogyasztóvédelmi vétségek miatt felügyeleti intézkedést alkalmazott az MKB Bankkal és a CIB Bankkal szemben a PSZÁF, az utóbbit 500 ezer forintra meg is büntette.
Uzsorást fogott a PSZÁF
Engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység miatt 20 millió forint bírságra ítélt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy magánszemélyt, Fock Lajost.
- címkék:
- uzsora
- bírság
- pénzügyi felügyelet
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Matolcsy lemondatná a monetáris tanácsot
Matolcsy György elégedetlen a PSZÁF és az MNB munkájával, a monetáris tanács tagjait egyenesen lemondatná. Az IMF és az EU által elfogadható új hiánycélt 4,5 és 6,5 százalék közé teszi, szerinte 5-6 százalékos hiányban fognak megállapodni az IMF-fel. Az új kormány gazdasági csúcsminisztere állítja, nem lesz vagyonadó, hároméves adócsökkentési program indul, de marad a 25 százalékos áfakulcs.
Újabb milliós PSZÁF-bírság jogosulatlan hitelnyújtás miatt
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység - pénzkölcsönnyújtás és pénzügyi lízing végzése - miatt 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Credit Bonus a.s. társaságot ma közzétett határozatában. A Felügyelet egyúttal azonnal hatállyal megtiltotta, hogy a társaság a továbbiakban folytassa tevékenységeit.
- címkék:
- bírság
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Pénzgyűjtésért 20 millióra büntettek egy magánszemélyt
Egy magánszemélyt bírságolt meg 20 millió forintra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Id. Bíró Zsolt más emberek hitelein keresztül szerzett forrásokat, ami jogosulatlan betétgyűjtésnek minősül.
- címkék:
- befektetés
- bank
- pénzügy
- bírság
- büntetés
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Orbán: Lesz adócsökkentés, marad az eva és az ekho
Orbán Viktor szerint jelenleg semmi értelme a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) összevonni a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB). A leendő miniszterelnök a TV2 Tények Este című műsorának adott hétfői interjúban megerősítette, július 1-jétől csökkentik az adókat.
- címkék:
- Simor András
- Orbán Viktor
- adó
- eva
- ekho
- MNB
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Magánszemélyt bírságolt 2 millióra a PSZÁF
Kétmillió forint felügyeleti bírságot rótt ki engedély nélkül végzett pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt egy magánszemélyre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
- címkék:
- bírság
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Újabb pénzügyi szolgáltatót vitt bíróság elé a PSZÁF
A pénzügyi felügyelet bíróságra vitte a New Chance Zrt. elleni ügyét. A felügyelet szerint tisztességtelen feltételeket fogadtattak el a fogyasztókkal, ezek megsemmisítésére pedig csak a bíróság jogosult. Ha sikeres lesz a per, akkor a károsultak egyenként megtámadhatják a New Chance-t.
Hamis leveleket küldenek a PSZÁF nevében
- címkék:
- kékfény
- pénzügyi felügyelet
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Vesztett Soros az OTP-ügy végjátékában
Sikertelen volt a Soros Fund Management perkísérlete, amellyel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének bírságát támadták meg, ugyanis a bíróság elutasította a keresetet. Soros György befektetési alapjának 489 millió forintot kellett befizetnie piacbefolyásolás miatt.
Újra köthet kötelezőt a Wabard Biztosító
Fél év kényszerszünet után ismét kínálhat kötelező és casco-biztosításokat a Wabard Biztosító, miután a PSZÁF felfüggesztette a kiszabott tilalmat. A pénzügyi felügyelet úgy találta, hogy a cég sokat tett a jogszabályoknak megfelelő működés érdekében.
- címkék:
- biztosítás
- kgfb
- PSZÁF
- Wabard Biztosító
- Címkefelhő »
Hiányosságokat talált az MFB-nél a felügyelet
Célvizsgálatot végzett az állami tulajdonú MFB-nél a pénzügyi felügyelet, amely arra a következtetésre jutott, hogy a pénzintézetnek felül kell vizsgálnia kockázatkezelési szabályzatát, át kell vizsgálnia a hitelportfólióját, illetve ha kell, akkor a szükséges értékvesztést is el kell számolnia.
- címkék:
- felügyelet
- hiányosság
- PSZÁF
- MFB
- Címkefelhő »
Lecsapott a PSZÁF egy biztosítási alkuszra
Nem működhet tovább a Star Finance biztosítási alkusz. A pénzügyi felügyelet szerint a cég sorozatosan megsértette a jogszabályokat, jogosulatlan szolgáltatást végzett, és összefonódott egy korábban felszámolt alapkezelővel, ezért milliós büntetést szabott ki két cégvezetőre.
Nagyobb büntetéseket ígér a felügyelet
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megújította intézkedési- és bírságpolitikáját, szélesítette az intézkedési lehetőségek skáláját, ugyanakkor megemelte a jogsértések, szabálytalanságok esetén kiszabható bírságok összegét - áll a felügyelet közleményében.
- címkék:
- bírság
- PSZÁF
- Címkefelhő »
PSZÁF-intő a Quaestornak
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete csütörtöki végzésében ideiglenes intézkedésként megtiltotta a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. és annak ügynöke, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. számára egyik termékének forgalmazásakor a megtévesztő tájékoztatást.
Nyárig biztos nem lesznek lakásárverések Magyarországon
Április 15-én ugyan lejár az árverési moratórium, de a kormány szerdai döntéséből adódó új határidős szabályok miatt nyárig nem lehet végrehajtáson kívüli lakásárveréseket tartani Magyarországon.
- címkék:
- Kiss Péter
- árverés
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Odavágna a kormány a lakásmaffiának
Csak az APEH rendszerében, szigorú ellenőrzés mellett lehet majd lakásokat árverezni - ezt tervezi a kormány. A javaslattal kiszorítanák a "vastag nyakú, kopasz" árverezőket, illetve minden nem hozzáértőt - írja a Népszabadság.
- címkék:
- ingatlan
- árverés
- lakásmaffia
- APEH
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Jönnek a pénzügyi vállalkozások elleni PSZÁF-perek
Csütörtökön a Zee Capital Zrt., a jövő hét elején a New Chance Zrt. ellen nyújt be közérdekű keresetet a PSZÁF, majd pedig várhatóan további hét pénzügyi vállalkozás szerződéses feltételei miatt indul bírósági eljárás.
Kgfb: több mint egymillióan váltottak biztosítót
Az elmúlt kampányidőszakban több mint másfél millió járműre kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést, ebből több mint egymillió esetben tényleges biztosítóváltás is történt - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) végleges adatokat tartalmazó jelentéséből.
- címkék:
- biztosítás
- kgfb
- PSZÁF
- Címkefelhő »
A Magatartási Kódex betartását vizsgálja a PSZÁF
Fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított harminc, a lakosság részére hitelt nyújtó hitelintézetnél és pénzügyi vállalkozásnál a PSZÁF. A felügyelet ellenőrzi, hogy a vizsgálat alá vont intézmények a lakossági hitelezési tevékenységük során alkalmazzák-e a Magatartási Kódex rendelkezéseit.
- címkék:
- Magatartási Kódex
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Hitel- és lízingválasztó programot indít a PSZÁF
- címkék:
- hitel
- lízing
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Harminc banknál vizsgálódik a PSZÁF
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete harminc bank és pénzintézet ellen indított vizsgálatot. Elképzelhető, hogy a bankok nem csökkentették annyira a forinthitelek kamatait, amennyire azt megtehették volna - közölte az RTL Klub.
- címkék:
- bankfelügyelet
- PSZÁF
- Címkefelhő »
A fogyasztói csoportoktól óv három hatóság
Az elmúlt hónapokban egyre több fogyasztói csoportot szervező vállalkozás jelent meg a piacon. Ezek a cégek sok helyen reklámozzák szolgáltatásaikat. A hirdetéseket olvasók jelentős része azonban továbbra sincs tisztában, mi is az a fogyasztói csoport. Emiatt sokan panaszkodnak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál vagy a Gazdasági Versenyhivatalnál. A három hatóság összegyűjtötte a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és az azokra adott válaszokat.
Egymilliós bírságot kapott a Random Capital Broker
Felügyeleti intézkedéssel és egymillió forintos bírsággal zárult a Random Capital Broker Zrt.-nél a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vizsgálata.
- címkék:
- bírság
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Milliós felügyeleti bírság a Budapest nyugdíjkasszáknak
Működési szabálytalanságok miatt 2-2 millió forintra bírságolta a PSZÁF a két Budapest nyugdíjpénztárat.
Pluszba kerültek a magánnyugdíjpénztárak
A gyenge tavalyelőtti hozamok után a múlt évben javítottak a nyugdíjpénztárak, így a szektor a tízéves átlagos reálhozama is pozitívvá lett - derül ki a PSZÁF összesítéséből.
- címkék:
- nyugdíj
- hozam
- magánnyugdíjpénztár
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Újabb pilótajáték-gyanús cégeket jelentett fel a PSZÁF
Lakossági bejelentés után, pilótajáték gyanújával feljelentés tett a pénzügyi felügyelet a TVI Expressz és a Canadian Diamond Traders ellen.
- címkék:
- pilótajáték
- piramisjáték
- PSZÁF
- Címkefelhő »
A felügyelet megbüntette a Genertel Biztosítót
Hárommillió forintos bírságot rótt ki a Genertel biztosítóra a pénzügyi felügyelet.
- címkék:
- biztosítás
- kgfb
- PSZÁF
- Genertel
- Címkefelhő »
Bankot vesz Töröcskei István és Boros Imre cége
- címkék:
- bank
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Van mit bizonyítania a bankokra lecsapó PSZÁF-nak
Márciusban indul a banki magatartási kódex betartásának ellenőrzése a bankokban, a felügyelet eddig adott határidőt a januárban elfogadott szabálykönyv alkalmazására. A próbavásárlók minden bankot felkereshetnek, de a priuszos pénzintézetek sűrűbb látogatásokra számíthatnak. A PSZÁF-nak van mit bizonyítania, az [origo] szavazása szerint ugyanis csak egy törpe kisebbség bízik az intézményben.
Függesszék fel a bírósági végrehajtáson kívüli árveréseket?
A bedőlt lakáshitelek, a bajba került adósok, és az árverések kapcsán egyetértés mutatkozik a Magyar Hitelszövetség és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara között: az adósoknak elsősorban a bírósági végrehajtási eljárásról szóló törvényben szereplő szigorú szabályok jelenthetnek garanciát.
"R�h�gtek a leh�zott �gyfeleken" - egykori munkat�rsak a csal� br�kerc�gr�l
A Capital Partners t�bb, mag�t megnevezni nem k�v�n� egykori munkat�rsa azt �ll�tja, hogy az �gyfelek leh�z�s�ra specializ�l�dott a br�kerc�g, amelynek budapesti k�zpontj�ban kedden t�bb vezet�t letart�ztattak. Az egykori beosztottak saj�t v�lem�ny�ket mondt�k el az [origo]-nak, de az biztos, hogy tisztess�gtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a GVH h�napok �ta vizsg�l�dik a v�llalatn�l, a fel�gyelet pedig a rend�rs�gi vizsg�lat eredm�ny�re v�r.
- címkék:
- tőzsde
- befektetés
- csalás
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Elcsapja a PSZÁF a Dimenzió egyesület vezetőit
Jogszabálysértést állapított meg a pénzügyi felügyelet a Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesületnél, ezért kezdeményezte a vezetők felmentését. A határozat szerint az egyesület egyebek között visszamenőleg módosította tartalékolási szabályait.
Hetven Capital Partners ügynököt törölt a PSZÁF, házkutatás a cégnél
Több hónapos vizsgálódás után döntött a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és törölte a Capital Partners közel 70 ügynökét a felügyeleti nyilvántartásból. Az indoklás szerint az ügyfelekkel szemben tisztességtelenül jártak el. A Híradó tudomása szerint házkutatást tartanak a rendőrök a Capital Partners budapesti székházában, az információk szerint öt embert elvittek a rendőrök. Az [origo] egyik olvasója a Nyugati téren látta, hogy a cég székházát rendőrök veszik körül és az autókhoz megbilincselt embereket kísérnek.
- címkék:
- bírság
- versenyfelügyelet
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Perek ezreit zúdíthatják a hitelcégekre, ha igaza van a PSZÁF-nak
Polgári perek ezrei zúdulhatnak egyes kisebb hitelcégekre, ha igaza van a pénzügyi felügyeletnek, és a gyanúja szerint tisztességtelen gyakorlatot folytató pénzügyi vállalkozásokat a bíróság is elmarasztalja. Aki úgy érzi, rászedték, kihasználták a helyzetét, annak érdemes figyelni a márciusban kezdődő eljárásra.
PSZ�F: S�lyos szab�lytalans�gok t�bb p�nz�gyi v�llalkoz�sn�l
T�bb jelz�loghiteles p�nz�gyi v�llalkoz�ssal szemben is a b�r�s�ghoz fordul a p�nz�gyi fel�gyelet.
Milliós PSZÁF-bírságot kapott négy bank
Az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt négy bankot is megbírságolt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A bírságok összesen 10 millió forintot tesznek ki.
Tovább romlott a bankok jövedelmezősége
A bankszektor tavaly 217,6 milliárd forint, az előzi évinél 8,1 százalékkal kisebb adózott nyereséget ért el az előzetes adatok szerint - derül ki a PSZÁF honlapján közzétett adatokból.
- címkék:
- bankszektor
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Milliárdok ragadtak be a felszámolt hitelszövetkezetben
Az előzetes adatok szerint mintegy 3,3 milliárd forintnyi betét fagyott be az Általános Közlekedési Hitelszövetkezetnél (ÁKH). Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) húsz munkanapon belül minden betétesnek kifizeti a kártalanítást.
- címkék:
- felszámolás
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Bankokat kisajátító PSZÁF-et tervez a kormány
A fontosabb bankok tulajdonosi jogait is korlátozhatná a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egy törvényjavaslat szerint, amit a kormány péntek délután hozott nyilvánosságra. A PSZÁF-nak azért akarnak több jogot adni, hogy meg tudja védeni a pénzügyi rendszert, a törvény elfogadására azonban ebben a ciklusban már nincs esély.