PSZÁF

címke rss

Kijátszhatók a biztosítók a kötelezőnél

Gazdaság2010.12.13, 07:39

Számos esetben tehetetlenek a biztosítók, ha az új kötelezőbiztosítás hatálybalépése előtt megváltoznak a feltételek, például balesetet okoz a szerződő - írja a Napi Gazdaság.

Világgazdaság: 240 milliárdos hozamot értek el a nyugdíjpénztárak az idén

Gazdaság2010.12.09, 08:00

Csaknem 125 milliárd forint hozamot produkáltak a magánnyugdíjpénztárak a harmadik negyedévben, ezzel az idén már 240 milliárd forintnál is többet nyertek a tagok - írja a Világgazdaság csütörtöki száma a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének friss jelentésére hivatkozva.

Rászáll az állam a gyanús fogyasztói csoportokra

Itthon2010.11.26, 10:17

Gond nélkül pénzhez juthat, alacsony törlesztőrészletekkel - ezzel kecsegtetik a fogyasztói csoportok azokat a pénz szűkében lévő embereket, akiknek hitelfelvételre esélyük sincs. Sokan pár százezer forintos veszteséggel tudnak csak kiszállni a csoportokból, miközben az ígért összeget sem kapják meg. Már tíz ilyen cég vadászik a kuncsaftokra, az interneten pedig felbukkant egy, a károsultakat állítólag segítő egyesület, amelynek egyik korábbi tagja fogyasztói csoportot vezet.

Betiltatná a PSZÁF a fogyasztói csoportokat

Gazdaság2010.11.23, 12:44

Ha az illetékes minisztérium egyetért a PSZÁF javaslatával, 2011 közepén betilthatják a fogyasztói csoportok üzletszerű szervezését. A megtévesztő reklámjaik miatt sokszor bepanaszolt, a GVH által rendre megbüntetett cégek a PSZÁF becslése szerint jelenleg az ügyfeleik által befizetett többmilliárd forint fölött rendelkezhetnek.

Százezer fölött a 90 napot késő lakáshitelek száma

Archívum2010.11.16, 17:05

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) második negyedéves kockázati jelentése szerint a hitelek 38,8 százaléka késedelmes, a lakossági jelzáloghitelekből pedig 105 ezer olyan, amelyben 90 napon túli késést tapasztaltak a fizetéssel. A felügyelet szerint a magán-nyugdíjpénztári hozam nem kielégítő, és kérdéses az önkéntes pénztárak szerepe.

Kgfb: biztosítókat büntetett a PSZÁF

Archívum2010.11.12, 12:14

A pénzügyi felügyelet több biztosítót figyelmeztetett és bírságolt meg a kgfb-előírások megsértése miatt.

Fokozottan figyel a kgfb-kampány alatt a felügyelet

Gazdaság2010.11.07, 08:44

A pénzügyi felügyelet pénteken közleményben rögzítette, hogy fokozott figyelmet fordít a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást terjesztő intézmények által követett szerződéskötési gyakorlatra.

Nagyobb hatalmat kaphat a PSZÁF

Gazdaság2010.10.29, 14:45

Egy pénteken benyújtott törvényjavaslat rendeletalkotási jogkörrel ruházná fel a pénzügyi felügyeletet.

Gépkocsi-betétkönyvtől a unit-linked biztosításig - a spórolás húsz éve

Gazdaság2010.10.28, 16:09

Húsz évvel ezelőtt alig pár megtakarítási termék között válogathattak az emberek, azóta jelentősen bővült a paletta. A Nemzetközi Bankárképző alelnöke szerint az állampapírok és a jelzáloglevelek előtt van még fejlődési lehetőség, és elég havonta pár ezer forintot félretenni, a későbbiekben ez a pénz csodát tehet.

Nem drágultak a lakossági hitelek

Archívum2010.10.25, 12:45

Július óta nem emelték a hitelkamatokat a pénzintézetek. A számlavezetéshez kapcsolódó díjak az infláció mértékének megfelelően nőttek - állapította meg átfogó vizsgálatában a pénzügyi felügyelet.

Vizsgálatot indít a PSZÁF 150 pénzügyi szolgáltatónál

Archívum2010.10.20, 11:33

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerdán 150 pénzügyi szolgáltatónál kezd vizsgálatba, amely során azt ellenőrzik, hogy a szolgáltatók elérhetővé tették-e panaszkezelési szabályzatukat az ügyfelek számára. A honlapokat - ahol volt - már ellenőrizte a felügyelet, s ebből kiderült, hogy a bankok közül szinte mindenki, a szövetkezetek és a pénzügyi vállalkozások közül kevesen felelnek meg a szabályoknak.

A PSZÁF eltiltotta az AIM Biztosítót a kötelezőpiactól

Archívum2010.10.18, 10:08

A pénzügyi felügyelete a jogszabályok megsértése miatt megtiltotta, hogy az AIM Biztosító kötelező felelősségbiztosítási termékeket kínáljon. A biztosító ugyanakkor köteles a már korábban megkötött kgfb-szerződésekből eredő valamennyi kötelezettségének teljesítésére.

Tízmillió forintra büntette a PSZÁF a Groupama Garancia Biztosítót

Gazdaság2010.11.10, 14:56

Tízmillió forintra büntette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t. A biztosító a felügyelet szerint számos jogszabálysértést követett el.

Pénzügyi békéltető testületet akar a PSZÁF

Archívum2010.09.29, 17:51

A PSZÁF szerint ki kellene vonni a békéltető testületek kompetenciájából a pénzügyi szféra fogyasztóvédelmi vitáit, és egy, a felügyelet mellett létrehozandó testületre bízni. A szolgáltatók ugyanis nem bíznak a jelenlegi békéltetőkben.

Szász Károly: El kell kerülni, hogy hitelesek azt higgyék, az állam fizetni fog helyettük

Gazdaság2010.09.25, 18:42

Szükség van az állami segítségre a jelzáloghitelesek esetében, ám a terhekből az adósoknak is ki kell venniük a részüket - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjúban.

Pénzügyi szolgáltatókat bírságolt a PSZÁF a banki kódex megsértése miatt

Archívum2010.09.17, 10:51

A HSBC Creditet 3 millió, az Erste Leasinget egymillió forintra büntette a pénzügyi felügyelet a banki magatartási kódex megsértése miatt.

Megbüntette az OTP-t a pénzügyi felügyelet a Magatartási Kódex megsértése miatt

Archívum2010.09.15, 12:39

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 2 millió forintos bírságot szabott ki az OTP-re a pénzügyi felügyelet. Az egyedi ügyfélpanasz nyomán indított fogyasztóvédelmi eljárásban megállapították, hogy a bank annak ellenére nem adott lehetőséget ügyfele deviza alapú hitelének devizában történő végtörlesztésére, hogy ezt a lehetőséget a Magatartási Kódex aláírásával vállalta, és ezt az előírást saját üzletszabályzata is tartalmazta

Szász: A gyenge forint miatt nem kell vészforgatókönyv

Gazdaság2010.09.08, 14:45

Szász Károly, a PSZÁF elnöke szerint nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt.

Három hónapos határidőt vállal a PSZÁF

Gazdaság2010.09.08, 14:31

Közvetlenebb és egyénre szabott fogyasztóvédelmi szolgáltatást ígér a panaszosoknak a PSZÁF.

Egy autókereskedő csak egy hitelt kínálhat októbertől

Auto2010.09.06, 13:43

Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat, ellenkező esetben csak egy bank hitelét kínálhatják - mondta Mészáros György, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Tájékoztatás elmulasztása miatt bírságolta meg a PSZÁF a Raiffeisen Bankot

Archívum2010.09.06, 11:49

A fogyasztók tájékoztatásának elmulasztása miatt egymillió forint pénzbírságot szabott ki a Raiffeisen Bank Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - olvasható PSZÁF internetes honlapján.

Új belső szabályzat szerint működik a PSZÁF

Archívum2010.09.01, 14:07

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2010. szeptember 1-jétől új szervezeti és működési szabályzat szerint végzi feladatait. A változás célja a hatékonyabb felügyeleti munka alapfeltételeinek megteremtése, a pénzügyi intézmények magas színvonalú ellenőrzése, a pénzügyi fogyasztók érdekeinek hangsúlyos védelme, írta szerdai közleményében a pénzügyi felügyelet.

Határidők be nem tartásáért bírságoltak meg négy biztosítót

Archívum2010.08.31, 15:10

Négy biztosító ellenőrzése során 13 határozatot hozott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), ebből 3 kötelezéssel, míg 10 bírsággal zárult - a határozatok kedden jelentek meg a felügyelet honlapján.

A panaszokra nem reagáló biztosítókat bírságolt a PSZÁF

Archívum2010.08.30, 10:52

Három biztosítót száz-százezer, míg egyet kétszer százezer forintra bírságolt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), elsősorban a fogyasztói panaszok nem megfelelő kezelése miatt.

Ügyfélpanaszok alapján bankokat bírságolt a PSZÁF

Archívum2010.08.25, 16:31

A nem megfelelő tájékoztatás, illetve az átutalás elmulasztása miatt büntetett meg két bankot a pénzügyi felügyelet. Egy szocpolos ügyfél halasztási kérelmével nem törődtek, két APEH-nek címzett átutalást nem teljesítettek.

A forinthiteleknél rosszabb a nem fizetők aránya, mint a devizahiteleknél

Gazdaság2010.08.25, 08:42

A pénzügyi felügyelet friss adatai szerint a forinthitelesek körében nagyobb arányban vannak a kilncven napon túl nem fizető hitelek, mint a devizaalapú kölcsönöknél.

Hiányos tájékoztatásért bírságolták az AXA Bankot

Archívum2010.08.18, 16:34

Hárommillió forint büntetést kell fizetnie az AXA Banknak az ügyfelek megfelelő tájékoztatásának elmulasztása miatt. A PSZÁF belső ellenőri jelentést is kér a pénzintézettől.

Először sújtott le a pénzügyi felügyelet a bankkódex megsértése miatt

Gazdaság2010.08.13, 11:32

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az első büntetést szabta ki a magatartási kódex megsértése miatt. A Porsche Bank 2 millió forintot fizet, mert szabályzatában nem tüntette fel, hogy aláveti magát a kódexnek, illetve annak néhány elemét nem ültette át üzleti gyakorlatába.

Lebeszélő levelekért intette meg a PSZÁF az OTP Magánnyugdíjpénztárt

Archívum2010.08.11, 17:02

Többszörösen jogszabálysértő módon próbálta rávenni átlépésre készülő tagjait az OTP Magánnyugdíjpénztár, hogy maradjanak a kasszánál - állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A pénztár bírságot nem kapott, de kártérítési felelőssége még felvetődhet.

Biztosítóknak osztott intőket a PSZÁF

Gazdaság2010.08.10, 12:57

Több biztosítót figyelmeztett a PSZÁF az ügyintézésben felmerült hibák miatt, de bírság kiszabására egyik esetben sem került sor.

Egyre több a késve törlesztett hitel

Gazdaság2010.08.09, 14:42

Ismét gyorsuló ütemben, 8,7 százalékkal nőtt a késedelmes hitelek állománya Magyarországon az első negyedévben, amikor is 4 514 milliárd forintot, az állomány 19,1 százalékát tették ki, míg tavaly decemberben ugyanez az adat 4 152 milliárd forint volt. Március végén 97 ezer lakossági jelzáloghitel adósa tartozott a közvetlenül veszélyeztetett, 90 napon túl késedelmes kategóriába, közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hétfőn.

Magatartási kódexet dolgoznak ki a nyugdíjkasszák

Archívum2010.08.09, 12:59

Magatartási kódexet dolgoz ki a Stabilitás Pénztárszövetség, többek között az indokolatlan magánnyugdíjpénztári átléptetések visszaszorítása érdekében.

Kiemelkedően teljesítettek a magánnyugdíjpénzárak

Archívum2010.08.09, 15:38

A magánnyugdíjpénztárak első negyedévi átlaghozama 6,6 százalék, az önkéntes nyugdíjpénztáraké 5,86 százalék volt, ami történelmi összevetésben kiemelkedősen magas - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján megjelent hétfői jelentésben.

Tisztességtelen ügyfélgyűjtés miatt vizsgál egy nyugdíjkasszát a PSZÁF

Gazdaság2010.08.06, 11:30

A pénzügyi felügyelet azt gyanítja, hogy egy északkelet-magyarországi gazdasági társaság állásinterjúnak, illetve mintafeladatnak álcázva gyűjtött magán-nyugdíjpénztári ügyfeleket. Az érdeklődők kitöltötték a lapokat, de azokat kérésre sem kapták vissza.

Nem csodaszer az árfolyamtrükk betiltása a devizahiteleseknek

Archívum2010.08.05, 13:10

Könnyen a banki hitelek díjainak és kamatának emeléséhez vezethet, ha a kormány rábólint arra a felügyeleti tervre, miszerint a jövőben a devizahitelek törlesztőrészletének kiszámításakor a bankoknak le kellene mondania a vételi és eladási árfolyam különbségéből adódó nyereségről. A hitelek megdrágítására a kódex is lehetőséget ad, a rejtett költségelemekre is érdemes lesz figyelni.

Elkezdett hatni a felügyelet devizahiteles árfolyamterve

Gazdaság2010.08.04, 12:18

Átmeneti jelleggel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) középárfolyamán törleszthetik esedékes havi részleteiket az MKB Bank svájci frank alapú hitellel rendelkező, szerződésszerűen teljesítő ügyfelei - közölte szerdán a pénzintézet. A PSZÁF egy hónapja vetette fel ezt a lehetőséget, a héten az előterjesztés is elkészült, de jogszabály még nem szól a törlesztési árfolyamról.

Elkészült a PSZÁF-javaslat a devizahitelek középárfolyamhoz kötéséről

Gazdaság2010.08.02, 19:37

Elküldte részletes szakmai javaslatát a pénzügyi felügyelet a Nemzetgazdasági Minisztériumnak arról, hogy a lakossági devizahitelek esetében a bankok az átváltáskor a jegybank hivatalos devizaárfolyamát, vagy saját középárfolyamukat alkalmazzák. Ezáltal átláthatóbbá válna a devizahitelezés, és olcsóbbá a devizahitelek.

Félezer cégnél vizsgálódik a pénzügyi felügyelet

Gazdaság2010.08.02, 16:28

Több mint ötszáz pénzügyi piaci szereplőnél indított fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete július 30-tól. A vizsgálat év végéig tart, és minden tipikus lakossági konstrukcióra kiterjed, hogy megállapítsák, tisztességesen járnak-e el a fogyasztókkal szemben.

Három kockázati tőkealap-kezelőtől vonta meg az engedélyt a PSZÁF

Archívum2010.07.30, 18:11

Három kockázati tőkealap-kezelő társaság - a Fórum-TG (korábban: Garantiqa), az Albarc és a Cashline - engedélyét is visszavonta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Gólyatáborosokat vert át az Allianz Bank, 5 milliós büntetést kapott

Gazdaság2010.07.29, 14:44

A pénzügyi felügyelet 5 millió forintra büntette az Allianz Bankot, amiért ügynökei egy főiskolai gólyatáborban vetélkedőnek álcázva adtak el szolgáltatásokat a táborozóknak. A bank még sorsolást is ajánlott, ahol azonban nem volt semmiféle nyeremény.

Több mint 1,8 milliós fizetést kaphatnak a PSZÁF alelnökei

Gazdaság2010.07.09, 21:04

A parlament költségvetési bizottsága a korábbi tervekben szereplő több mint 1,6 millió forint helyett 1,8 millió forintos fizetést adna a PSZÁF alelnökeinek.

Régi munkatársai lettek Szász Károly alelnökei

Gazdaság2010.07.09, 11:16

Balogh Lászlót és Sáray Évát nevezte ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete alelnökévé hat évre Orbán Viktor.

Téves tájékoztatás miatt 1 millióra büntették a Raiffeisent

Gazdaság2010.07.07, 18:27

A pénzügyi felügyelet 1 millió forintot bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mert a pénzintézet az egyik ügyfelének nem a kiküldött levélben mondott szerződésmódosítási díjat számolta fel.

Milliárdokat keresnek a bankok a devizahiteles árfolyamtrükkön

Gazdaság2010.07.06, 14:10

Évente több milliárd forintot keresnek a bankok azon, hogy a saját maguk által meghatározott árfolyamon számolják ki a devizahitelesek havi törlesztőrészeletét. A PSZÁF új elnöke a hét végén vetette fel a szabályozás módosítását, de kidolgozott javaslat még nincs. Egy új számítási módszer évi több tízezer forintos megtakarítást is jelenthet a hiteleseknek.

Szász: Nincs napirenden az MNB-vel való egyesülés

Archívum2010.07.05, 21:29

Nincs napirenden a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyesülése. A PSZÁF olyan törvényjavaslatot terjeszt be, ami növeli hatáskörét  - jelentette ki a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) új elnöke hétfőn a Reutersnak.

Szász Károlyt jelöli PSZÁF-elnöknek Orbán

Gazdaság2010.07.01, 11:33

Szász Károlyt javasolja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének élére Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

Sólyom kinevezte Szász Károlyt a PSZÁF élére

Gazdaság2010.07.01, 18:22

Sólyom László köztársasági elnök kinevezte Szász Károlyt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökévé.  

Szóban még mindig megbízhatatlan több bank

Gazdaság2010.08.04, 15:59

Fél év telt el a banki kódex életbe lépése óta, de a pénzügyi felügyelet vizsgálata szerint a bankok még mindig nem tartják be maradéktalanul a szabályokat. A PSZÁF szerint például előfordul, hogy nem elég körültekintően figyelmeztetik ügyfeleiket a kockázatokra. A fogyasztóvédők szerint a kódex nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a magyarok pénzügyi kultúráján is van mit javítani.

Szijjártó: Orbán már tárgyalt Szásszal a PSZÁF-ról

Archívum2010.06.29, 15:24

Szijjártó Péter miniszterelnökségi szóvivő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel tárgyalt Szász Károllyal a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről. Az előző elnök ezzel egyidőben jelentette be lemondását.