PSV Eindhoven
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Dzsudzsák Balázs
- holland foci
- Premier League
- Bajnokok Ligája
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Dzsudzsák a legjobb a holland liga kanadai táblázatán
Ugyan a PSV Eindhoven számára nem lett sikertörténet a 2010-11-es bajnokság, a csapat magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs elégedett lehet teljesítményével, hiszen 33 bajnokin elért 16 góljával és 13 gólpasszával ő végzett az élen az úgynevezett kanadai táblázaton a holland bajnokságban - írja a Voetbal International.
Bajnok az Ajax, a BL-ről is lecsúszott a PSV
Története harmincadik holland bajnoki címét nyerte meg az Ajax Amsterdam, miután a vasárnapi, utolsó fordulóban hazai pályán legyőzte a játéknap előtt még listavezető Twentét. A vesztes csapat ugyanakkor indulhat majd a Bajnokok Ligája selejtezőjében, mert az eltiltott Dzsudzsák Balázs nélkül felálló PSV nem tudott győzni Groningenben. Az eindhoveni együttes így az Európa Ligában szerepelhet, akárcsak az Alkmaar.
Dzsudzsák gólpasszt adott, de a PSV már nem lehet bajnok
Hiába nyert Dzsudzsák Balázs gólpasszának is köszönhetően 2-1-re a PSV a Vitesse ellen a holland labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában, az eindhoveni csapat már nem lehet bajnok, mivel az előtte álló Ajax és Twente is három ponttal gazdagodott.
Wijnaldum duplája és egy kiállítás okozta Dzsudzsákék vesztét - videó
Rotterdami vereségével jelentős hátrányba került a Twentével szemben, a bajnoki címért folytatott harcában Dzsudzsák Balázs csapata. A holland focibajnokság 32. fordulójában a Feyenoord hazai pályán 3-1-re verte az Engelaar kiállítása miatt negyven percen keresztül emberhátrányban játszó PSV Eindhovent.
Dzsudzsákék kikaptak a Feyenoordtól, elbukhatják a bajnoki címet
A Feyenoord legyőzte a PSV-t a holland labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, így az eindhoveniek lépéshátrányba kerültek a bajnoki címért folyó harcban.
Dzsudzsák nem akarja a kispadot melegíteni Spanyolországban
Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven magyar válogatott futballistája legszívesebben Spanyolországban játszana, ám azért, hogy csak a kispadon üljön, nem fog eligazolni. A 24 éves szélső erről abban az interjúban beszélt, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken közölt hivatalos honlapján.
A Feyenoord Ajax-gyűlölete bajnokot csinálhat Dzsudzsákékból
A PSV tavaly ősszel 10-0-ra legyőzte a Feyenoordot, és sokan azt gondolnák, a rotterdami csapat szurkolói abban reménykednek, hogy vasárnap kedvenceik visszavágnak a nagy vereségért. A drukkerek azonban jobban örülnének annak, ha a csapat kikapna, nem szeretnék ugyanis, ha a Feyenoord ősi riválisa, a bajnoki címért harcban lévő Ajax nyerné meg a holland bajnokságot.
Dzsudzsák gólt lőtt, a PSV az élre állt
Fontos győzelemet aratott a PSV Eindhoven, amely a Heracles Almelo tavaly október óta tartó hazai veretlenségét megszakítva 2-0-ra nyert a holland bajnokság 31. fordulójában. Az első gólt Dzsudzsák Balázs szerezte a 25. percben, a magyar légiósnak ezúttal csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát pár méterről Lens jobb oldali beadása után. Miután a Twente csak egy pontot szerzett a De Graafschap otthonában, Dzsudzsákék jobb gólkülönbséggel átvették a vezetést a tabellán.
Dzsudzsák már negyedik a holland góllövőlistán
A PSV magyar szélsője, Dzsudzsák Balázs a holland labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában szezonbeli tizenhatodik gólját szerezte a Heracles ellen, és ezzel feljött a negyedik helyre a góllövőlistán. Az éllovas Björn Vleminckx eddig tizenkilencszer volt eredményes. Tavaly az akkor még az Ajaxot erősítő, azóta a Liverpoolba szerződött Luis Suárez volt az Eredivisie legjobb góllövője 35 találattal, Dzsudzsák az előző idényben tizennégy gólt ért el.
Dzsudzsák: Talán jobb is, hogy kiestünk
Dzsudzsák Balázs, a holland PSV Eindhovent a portugál Benfica elleni EL-negyeddöntő visszavágóján (2-2) csapatkapitányként irányító játékos szerint, ha a csütörtöki játékukat már Lisszabonban is bemutatták volna, akkor ők jutottak volna be a legjobb négy közé, de így legalább koncentrálhatnak a holland bajnokságra.
Európa Liga: Dzsudzsák gólja sem segített a PSV-n
Hiába bizakodott az idegenbeli 4-1-es vereség ellenére a PSV Eindhoven a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóján, és vezetett már 2-0-ra is, a Benfica 2-2-re mentette a találkozót és összesítésben magabiztosan jutott tovább. A hollandok első gólját Dzsudzsák Balázs szerezte. A Porto Moszkvában is kiütötte a Szpartakot, a Villarreal idegenben is győzni tudott a Twente ellen. A Braga majdnem az egész meccset emberhátrányban küzdve jutott tovább a Dinamo Kijevvel szemben.
EL: a PSV még nem adta fel, tarolhatnak a portugálok
A 4-1-es idegenbeli vereség ellenére a magyar válogatott Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató PSV Eindhoven játékosai még látnak esélyt a továbbjutás kiharcolására a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóján.
Lejárhat az edzőzsarnokok ideje Van Gaal bukásával
A futballedzők számára hosszú időn keresztül a vasfegyelem volt az egyik legfontosabb követelmény, azonban manapság csupán szigorral és félelemmel nem lehet egy csapatot irányítani. Felix Magath és Louis van Gaal bukásával úgy tűnik végképp lejárt a zsarnok típusú trénerek ideje, a mai játékosok ugyanis nem tudnak sokáig "kényszerzubbonyban futballozni."
Isaksson szerint még továbbjuthat a PSV az Európa Ligában
Andreas Isaksson kapus szerint még nem lefutott a PSV Eindhoven Benfica elleni Európa Liga-párharca, a svéd játékos úgy véli, hogy a 4-1-es portugáliai vereség ellenére még kivívható a négy közé jutás a csütörtöki visszavágón.
Dzsudzsákék bukhatják a bajnoki címet
Nem tudta kihasználni a Twente hibáját a PSV Eindhoven, miután vasárnap délután hazai pályán ikszelt a 13. helyezett Heerenveennel. Dzsudzsák Balázs lőtt egy kapufát, egy szabadrúgása után pedig nagyot védett az ellenfél kapusa. A PSV vezetett, de a vendégek három perc alatt fordítottak a második félidő derekán, végül a hajrában Toivonen egyenlített. A bajnokságból még négy forduló van hátra, a PSV-t beérte a Groningen ellen nyerő Ajax.
EL: elgázolta a Benfica a PSV-t, alázott a Porto és a Villarreal
Az egész mérkőzésen komoly mezőnyfölényben játszó portugál Benfica csúnyán elgázolta a holland PSV Eindhovent a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének első felvonásán. A 4-1-es győzelemmel szinte eldőlt a továbbjutás kérdése, de már az elődöntőben érezheti magát az egyaránt 5-1-re nyerő portugál Porto és spanyol Villarreal is. A megyedik meccsen a Dinamo Kijev nem bírt hazai pályán a Bragával.
Dzsudzsákék rangadót buktak, és lekerültek az élről
A címvédő Twente hazai pályán Theo Janssen két góljával legyőzte a PSV-t a holland labdarúgó-bajnokság szombati rangadóján, és sikerével megelőzte a 29. forduló előtt még egy pont előnnyel éllovas eindhoveni együttest. A vendégcsapatban végig a pályán volt Dzsudzsák Balázs, aki a 75. percben sárga lapot kapott.
A portugál Sporting Dzsudzsák megszerzéséről tárgyalna a jövő héten
Szombaton este tartják a portugál Sporting CP labdarúgóklub elnökválasztását, José Dias Ferreira győzelme esetén Paulo Futre sportigazgató azonnal Hollandiába repül, hogy szerződtesse Dzsudzsák Balázst.
Dzsudzsák: Már nem érzem a nyomást a válogatottban
A PSV Eindhoven magyar labdarúgója, Dzsudzsák Balázs a holland szövetség honlapjának adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy már nem érez magán akkora nyomást a válogatottban, mint korábban.
Dzsudzsáknak nagy fájdalmai vannak, a hollandok kapusa remekelt
Dzsudzsák Balázs csapata, az éllovas PSV Eindhoven 1-0-ra legyőzte a vendég Utrechtet a holland labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi játéknapján. A magyar válogatott szélső végigjátszotta a találkozót, ám kiújult a csütörtökön összeszedett bordasérülése. Az Utrecht kapuját Michel Vorm védte, aki vélhetően a magyar és a holland válogatott két Eb-selejtezőjén is játszani fog.
Az Ajax pufók kapusa is ludas volt a történelmi vereségben - videó
Jeroen Verhoeven hibája is kellett ahhoz, hogy az ADO Den Haag harmincegy év után legyőzze az Ajaxot hazai pályán. A sérült Maarten Stekelenburgot helyettesítő pufók kapus 1-1-es állásnál bevédte Immers lövését. A holland Eredivisie 28. fordulójában az Ajax 3-2-re kapott ki, így esélyt adott az éllovas PSV Eindhovennek, hogy növelje előnyét.
Dzsudzsák csapata a Benficát kapta az Európa Ligában
Pénteken a svájci Nyonban a Bajnokok Ligája-sorsolás után elkészítették az Európa Liga párosítását is. Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven a négy közé jutásért a portugál Benficával csap majd össze.
Dalglish állítólag a Liverpoolba vinné Dzsudzsákot
Egy angol szurkolói oldal szerint a Liverpool mindent megtesz Dzsudzsák Balázs leigazolásáért. A hír szerint Kenny Dalglish menedzser 13 millió fontot adna a PSV magyar szélsőjéért.
Tragédia a Zenit Európa Liga-meccse előtt
Három magyar játékos érdekelt az Európa Liga nyolcaddöntőinek csütörtöki visszavágóin. Huszti Szabolcs és Gulácsi Péter csapata, a Zenit és a Liverpool is hátrányból próbál visszakapaszkodni, míg Dzsudzsák Balázs a PSV-vel a szívósan bekkelő Rangershöz látogat. A Zenit gyászszalaggal lép pályára: kapusuk felesége a meccs reggelén halt meg autóbalesetben.
Dzsudzsák gólpassza továbbjutást ért a PSV-nek, a Braga kiejtette a Liverpoolt
A Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven a magyar válogatott szélső gólpasszának is köszönhetően 1-0-ra nyert a Glasgow Rangers otthonában a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján, így bejutott a legjobb nyolc közé. A portugál Braga meglepetésre kiejtette a Liverpoolt, miután a hazai győzelem után 0-0-val kihúzta az Anfielden.
Dzsudzsák még sosem termelte így a gólokat
Ismét gólt lőtt Dzsudzsák Balázs a PSV-ben, amely idegenben ikszelt a NEC Nijmegennel. A válogatott szélső már 15 bajnoki találatnál jár, ennyit még egyetlen idényben sem jegyzett. A vasárnapi gól után az exdebreceni csendre intette a hazai drukkereket, akik nem zárták a szívükbe ezért.
Dzsudzsák a megoldás a Juventus és a Liverpool problémáira a Goal.com szerint
Az egyik legnépszerűbb internetes focioldal szakírója hosszabb cikkben számol be Dzsudzsák Balázs eddigi karrierjéről és jövőbeni lehetőségeiről. Stefan Coerts szerint a magyar középpályás a holland bajnokság egyik legjobb játékosa lett, aki tökéletesen megoldaná a Juventus és a Liverpool bal oldali szélsőjátékát.
Nagyon hiányzott a Rangers elleni Dzsudzsák-gól
A labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a holland PSV Eindhoven hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a skót Glasgow Rangers ellen, a hazaiaknál Dzsudzsák Balázs végigjátszotta a találkozót. A Liverpool kikapott Bragában, a Porto a CSZKA Moszkva vendégeként győzött, míg a Villarreal a 94. percben lőtte a győztes gólt Leverkusenben. Huszti Szabolcs csapata, a Zenit 3-0-s vereséget szenvedett a Twente otthonában, a magyar középpályás a 69. percben csereként lépett pályára.
Dzsudzsák döntötte el az őrült véghajrát
Dzsudzsák Balázs hajrában értékesített büntetőjével 3-2-es győzelmet aratott a PSV Eindhoven a kiesés elkerülésért küzdő Excelsior Rotterdam a vendégeként a holland bajnokság 26. fordulójában.
Könyöklésért utólag eltiltották Dzsudzsák csapattársát - videó
Négy bajnokira tiltotta el a Holland Labdarúgó Szövetség Ola Toivonent, a PSV svéd támadóját. Dzsudzsák Balázs csapattársa az Ajax ellen 0-0-ra végződött rangadón lekönyökölte az amszterdamiak védőjét, Jan Vertonghent, és bár a játékvezető nem vette észre az esetet, a videofelvételek alapján utólag eltiltották Toivonent.
Dzsudzsákék az Ajax elleni döntetlennel is növelték előnyüket
Nem hozott gólt a PSV-Ajax rangadó a holland bajnokság 25. fordulójában, az eindhovenieknél végig pályán lévő Dzsudzsák Balázs ezúttal csak veszélyes lövésekig jutott.
Dzsudzsák: Az a jó, ha vannak megmászatlan hegyek
Dzsudzsák Balázs góllal és gólpasszal járult hozzá a PSV továbbjutásához a télen iránta komolyan érdeklődő Lille ellen az Európa Ligában, amivel szerinte elérte, hogy még komolyabban odafigyeljen rá a francia csapat. Az eindhoveni csapat házi gólkirályát nem nyomasztja, hogy Ibrahim Afellay távozása után több feladat hárul rá, úgy érzi, most ő a húzóember, és nem elégedne meg a saját gólcsúcsa megdöntésével, mivel vannak még előtte megmászatlan hegyek.
Szemfüles Dzsudzsák-góllal ébredt fel a PSV
Bánhatja a Lille labdarúgócsapata, hogy nem tudta megszerezni a januári átigazolási szezonban Dzsudzsák Balázst, a hazai 2-2-vel zárult mérkőzés után ugyanis a francia együttes 3-1-re kikapott a PSV Eindhoven otthonában az Európa Liga visszavágóján, így végül a hollandok jutottak be a nyolcaddöntőbe. A PSV első gólját a magyar középpályás szerezte.
Hétmillió fontot fizetne Dzsudzsákért az Everton
A Clubcall információja szerint hétmillió fontot is hajlandó lenne megadni Dzsudzsák Balázsért, a PSV Eindhoven magyar válogatott szélsőjéért az angol Everton labdarúgócsapata.
Dzsudzsák csapattársa lehet Van Nistelrooy és Van Bommel
A PSV Eindhoven az idény végén megpróbálja megszerezni Ruud van Nistelrooyt a Hamburgtól és Mark van Bommelt a Milantól. Korábban mindkét labdarúgó játszott már Dzsudzsák Balázs együttesénél.
Dzsudzsák szabadrúgásgólja nyitotta a Breda elleni PSV-show-t
Dzsudzsák Balázs pazar szabadrúgásgóllal vette ki a részét a PSV Eindhoven 4-1-es hazai győzelméből a NAC Breda ellen a holland labdarúgóbajnokság 24. fordulójában. A PSV magyarja a paprikás hangulatú meccsen begyűjtött egy sárgát is, majd már az Ajax elleni rangadóra gondolva lecserélte őt az edzője a 76. percben. A meccsen a 15. percben tíz emberre fogyatkozó Bredában Horváth Gábor végig a pályán volt, Fehér Csaba nem játszott.
A sírból hozták vissza a meccset Dzsudzsákék
A 83. percben még 2-0-ra vezetett a Lille, a Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven azonban két perc alatt egyenlített, így jó esélye van rá, hogy egy hét múlva a hazai visszavágón kiharcolja a nyolcaddöntőbe jutást az Európa Ligában.
Dzsudzsák most megmutathatja a francia Barcának
Az Európa-liga csütörtöki játéknapjának egyik csúcsmérkőzése a Lille és a PSV Eindhoven találkozója. A holland együttesben természetesen ott lesz Dzsudzsák Balázs is, akit a télen éppen a Lille szeretett volna leigazolni. A Ligue 1 listavezetőjét látványos támadójátéka miatt gyakran hasonlítják a Barcelonához, a csapat sztárját, Eden Hazardot pedig csak a belga Messinek nevezik.
Ronaldo tíz legemlékezetesebb gólja - videó
A visszavonulását bejelentő Ronaldo bárhol játszott, mindenhol megbízhatóan termelte a gólokat, az alábbi összeállításba tíz olyan gól került be, amelyre még sokáig emlékezni fognak a szurkolók. Van közöttük olyan, amely vb-, Copa América-, illetve UEFA-kupa-döntőben esett, van olyan, amelyen a hihetetlen sebességgel beinduló Ronaldo sorra bolondítja meg a védőket, és olyan is, ahol pocakot eresztve emeli át a kapust.
Dzsudzsák két bombagólt is vágott a gyengébb lábával - videó
Az AZ Alkmaar otthonában nyert 4-0-ra a PSV szombat este a holland bajnokságban. Berg és Dzsudzsák Balázs is duplázott, a magyar szélső előbb 25 méterről lőtt a hosszú fölsőbe, majd a szünet után két védő mellett elhúzva küldte kapuba a labdát - ballábas létére mindkétszer jobbal talált be. Az eindhoveniek jobb gólkülönbségükkel átvették a vezetést a táblázaton.
Dzsudzsák Balázsé lett a hónap gólja Eindhovenben - videó
Dzsudzsák Balázs kapta a hónap legszebb góljáért járó díjat a PSV Eindhoven együttesében. A díjat minden hónapban a holland együttes szurkolói szavazzák meg, akik decemberben a magyar szélső Roda elleni bombáját látták a legszebbnek. Dzsudzsák a PSV televíziójától vette át a találatért járó díjat.
Utolsó percben kapott góllal botlott Eindhovenben a PSV
Hazai pályán kapott ki a holland labdarúgó-bajnokság listavezetője, a PSV Eindhoven. Dzsudzsák Balázs együttese az utolsó percben kapott góllal szenvedett 1-0-s vereséget a Den Haag ellen. A rengeteg helyzetet hibázó hazaiaknál a magyar szélső végig a pályán volt.
Dzsudzsák Balázs: Mostantól egy másik szintre kell lépnem
Dzsudzsák Balázs iránt a Liverpool, a Juventus, a Wolfsburg és a Lille is komolyan érdeklődött, utóbbi ráadásul ki is fizette volna érte a 12 millió eurós (3,3 milliárd forintos) kivásárlási árat, a 24 éves szélső mégis úgy döntött, hogy szerződést hosszabbít a PSV-vel. Az eindhoveniek minden anyagi kérését teljesítették, de cserébe azt kérték tőle, hogy kerüljön ki a szerződéséből az a záradék, amely maximalizálta a vételárát, mivel bíznak benne, hogy még drágábban el tudják majd adni.
Dzsudzsáknak több kérője is volt, de marad Eindhovenben
A több neves érdeklődő ellenére meghosszabbította szerződését Dzsudzsák Balázs. A magyar válogatott balszélső magasabb fizetésért a PSV Eindhoven labdarúgója marad.
Dzsudzsák nem eladó a PSV sportigazgatója szerint
Marcel Brands, a holland PSV futballcsapatának sportigazgatója szerint Dzsudzsák Balázs nem távozik a csapattól a hétfőn záruló átigazolási időszakban, sőt, nagy valószínűséggel meghosszabbítja 2013-ben lejáró szerződését.
A francia listavezető vinné Dzsudzsákot
A L'Equipe információja szerint a Lille bejelentkezett a PSV Eindhoven magyar válogatott balszélsőjéért, Dzsudzsák Balázsért, akiért tízmillió eurót adna a francia bajnoki éllovas.
Nehezen verte a PSV a holland sereghajtót
A Dzsudzsák Balázzsal felálló listavezető PSV Eindhoven Género Zeefuik utolsó pillanatban szerzett góljával nyert a sereghajtó Willem II ellen a holland labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján. A magyar válogatott futballista végig a pályán volt.
Büntetőpárbajban bukott el a PSV a holland kupában
Nem jutott be a holland kupa elődöntőjébe a PSV Eindhoven labdarúgócsapata, miután 1-1-es mérkőzés után tizenegyesekkel alulmaradt a Twente otthonában. a vendégeknél Dzsudzsák Balázs végig játszotta a találkozót, a büntetőt sem hibázta el.
Kungfu-mozdulattal szerzett gólt Dzsudzsák csapattársa - videó
A PSV Eindhoven és a Twente nyert, az Ajax azonban kikapott, így az amszterdami csapat leszakadt a két éllovastól a holland labdarúgó-bajnokság huszadik fordulójában.
Dzsudzsák szívesebben marad a PSV-nél, ha csapatkapitány lesz
Dzsudzsák Balázst a csapatkapitányi karszalag marasztalhatja a PSV Eindhovennél. A holland élcsapatban meghatározó szerepet betöltő középpályás a Telegraph-nak adott interjújában nem titkolta, hogy számára döntő jelentősége van a titulusnak.
Magyar góleső az európai felkészülési meccseken
Három magyar légiós is góllal rukkolt elő a szerdai európai felkészülési meccseken. Hajnal Tamás Bölöni László új csapata ellen talált be a Dortmund-Lens felkészülési találkozón. Torghelle Sándor a Fortuna Düsseldorf első találatát szerezte a Simon Andrást tesztelő és Stieber Zoltánt is szerepeltető Aachen ellen. Dzsudzsák Balázs a másodosztályú holland Telstar ellen segítette góllal a PSV-t.
Afellay 2015-ig aláírt a Barcelonánál
Az FC Barcelona leszerződtette Ibrahim Afellayt, a PSV Eindhoven holland labdarúgóját, aki a csütörtöki orvosi vizsgálat után pénteken 2015 júniusáig kötelezte el magát.
Dzsudzsák elegáns góllal köszönt be Bodoréknak - videó
Dzsudzsák Balázsnak nagyon megy a Roda ellen, azok után, hogy a hétvégi bajnokin bombagólt lőtt, a holland kupában is betalált a kerkradei csapat ellen, amelyben Bodor Boldizsár 71 percet töltött a pályán. Dzsudzsák egy perccel Bodor cseréje után döntötte el a meccset - a Roda Kah kiállítása miatt ekkor már tíz emberrel játszott - amikor kilépett a védők között, és finoman pöckölte el a labdát a kapus mellett.
Nem cáfolja a Juve érdeklődését Dzsudzsák menedzsere
Menedzsere szerint sok érdeklődője van Dzsudzsák Balázsnak, a holland PSV Eindhoven magyar labdarúgójának, ám Vörösbaranyi József egyelőre konkrétumról nem tudott beszámolni. Az ügynök ugyanakkor nem cáfolta a Juventus és a Dinamo Kijev érdeklődését, valamint kijelentette: jól előkészítették az átigazolást.
Afellay alaposan átverte Bodort - videó
Ibrahim Afellay a hétvégén a Roda ellen játszotta utolsó mérkőzését a PSV-ben. A holland focista néhány megmozdulásával meg is mutatta, hogy miért csapott le rá a Barcelona, sajnos az egyik cselsorozatnál pont Bodor Boldizsárt ültette be a hintába. Dzsudzsák Balázs csapattársa kis területen húzogatott, a Roda magyar légiósa még felrúgni sem tudta őt. A mérkőzésen egyébként Dzsudzsák a századik holland bajnokiját góllal ünnepelte.
Dzsudzsák a szezon legjobb csapatában Hollandiában
Dzsudzsák Balázst, a PSV Eindhoven légiósát is beválasztotta a holland labdarúgó-bajnokság őszi szezonjának legjobb tizenegyébe a Goal.com nevű szakportál.
Dzsudzsákék elveszítették gólerős csatárukat
Az idei szezonban már biztosan nem léphet pályára a PSV Eindhoven brazil csatára, Jonathan Reis.
Dzsudzsák bombagóllal ünnepelte századik holland bajnokiját - videó
Dzsudzsák Balázs bombagóljának is köszönhetően a PSV legyőzte a Rodát a holland labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.
Dzsudzsák: Inter és Werder helyett Kijev?
A német 4-4-2.com weboldal szerint a Dinamo Kijev hajlandó lenne kifizetni a PSV-nek a Dzsudzsák Balázs szerződésében szereplő kivásárlási összeget, azaz 12 millió eurót. A magyar középpályás játékosügynöke szerint szó sincs arról, hogy Dzsudzsák Ukrajnába igazolna.
Fehér gólt lőtt, Dzsudzsákék tíz emberrel küzdöttek
Fehér Csaba egyenlítő gólja után győzött 3-1-re a NAC Breda a holland bajnokságban, a csapatban Horváth Gábor is végig a pályán volt. Fehér az első gólját lőtte a szezonban, Dzsudzsák Balázsnak viszont nem jött össze a tizedik, igaz, a PSV Eindhoven közel egy félidőnyit emberhátrányban játszott a De Graafschap otthonában.
"Gyalog is hazamennék a válogatottba" - interjú Fehér Csabával
Fehér Csaba, a NAC Breda magyar védője szerint a hollandoknak körülbelül száz olyan játékosuk van, mint Dzsudzsák Balázs, ezért a PSV magyarjáról közel sem írnak annyit az újságok, mint Magyarországon. A 35 éves játékos úgy érzi, helye lenne a magyar válogatottban, de nem ítéli el Egervári Sándort amiatt, hogy a kapitány az "ügyes és tehetséges" fiataloknak szavaz bizalmat. Bredában Fehérből példakép lett, nem ritka, hogy autogramért kopogtatnak nála a város fiatal labdarúgói.
Dzsudzsákot állítólag Madridba is hívják
A Blikk szerint a Juventus mellett az Atlético Madrid is szerződtetni szeretné Dzsudzsák Balázst, a PSV magyar szélsőjét.
Dzsudzsák beköszönt a Heraclesnak is - videó
A PSV Eindhoven a gólt és gólpasszt jegyző Dzsudzsák Balázs, valamint a duplázó Ola Toivonen vezetésével 5-2-re nyert a vendég Heracles ellen a holland labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
Két évet hosszabbítana Dzsudzsákkal a PSV
Érvényes szerződése szerint 2013 nyaráig futballozhat a PSV Eindhoven játékosaként Dzsudzsák Balázs, ám a Voetbal International úgy tudja, a klub két évvel már most meghosszabbítaná a kontraktust.
Dzsudzsák gólt lőtt, de négyet kapott a PSV
A két magyar védővel felálló NAC Breda meglepetésre 4-2-re legyőzte a listavezető PSV Eindhovent a holland futballbajnokság 16. fordulójában. Dzsudzsák Balázs megszerezte nyolcadik gólját az idényben, ám ezúttal neki kellett gratulálnia Fehér Csabának és Horváth Gábornak.
Suarez harapott a PSV-Ajaxon - videó
Igazi presztízscsatát hozott a PSV Eindhoven Ajax elleni szombati rangadója: a vendégek csatára még arra is ragadtatta magát, hogy megharapja Ottman Bakkal. Gólt azonban nem rúgott az uruguayi csatár.
Dzsudzsák ezúttal megkímélte az Ajaxot
Gól nélküli döntetlennel ért véget az Ajax Amsterdam és a PSV Eindhoven összecsapása a holland labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati játéknapján. A vendégcsapatban Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt, de ezúttal nem sikerült betalálnia, pedig korábban öt meccsen ötszor volt eredményes az Ajax ellen.
Dzsudzsák csapattársa a Barcelonához igazol
Januárban a Barcelonához igazol Ibrahim Afellay, a PSV Eindhoven holland válogatott labdarúgója.
Dzsudzsák: Az Ajaxnak nem voltam elég jó
Három éve még nem kellett az Ajaxnak Dzsudzsák Balázs, most viszont hozzá hasonló típusú játékosról álmodik Martin Jol, az amszterdami labdarúgócsapat szakvezetője.
Az Ajax nem tudja tartani a lépést Dzsudzsákékkal
Az Ajax Amsterdam 2-0-ra kikapott vasárnap az AZ Alkmaar otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában, s ezzel hat pont a hátránya Dzsudzsák Balázs csapata, a listavezető PSV mögött a tabellán. Az eindhoveniek számára kedvező volt a szombati Breda-Twente végeredménye is, a vendégcsapat 2-1-es vereségével visszaesett a második helyre.
- címkék:
- foci
- holland foci
- PSV Eindhoven
- Ajax
- Címkefelhő »
Dzsudzsák-gól sem kellett a sima PSV-győzelemhez
A Dzsudzsák Balázssal felálló PSV Eindhoven 4-2-re nyert a holland labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában, szombaton.
Dzsudzsákra a Juventus is felfigyelt
Olasz lapértesülések szerint a Juventus le szeretné igazolni a PSV Eindhoven magyar játékosát, Dzsudzsák Balázst.
Köténygól után kicentizett büntető - nézze meg Dzsudzsák dupláját!
A PSV Eindhoven Dzsudzsák Balázs duplájával verte 2-1-re az Utrechtet a holland labdarúgó-bajnokságban. A magyar szélső már hetedik gólját szerezte - ebből négy büntető -, és ezzel feljött a hatodik helyre a góllövőlistán. Nézze meg a mérkőzés góljait!
Az ollózós gól csak szépségben verte a Dzsudzsák-duplát
A PSV Dzsudzsák Balázs két góljával nyert az Utrecht ellen a holland labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában.
Bemelegítés volt a Loki-meccs a PSV edzője szerint
Az Utrecht elleni bajnoki előtt jól jött ez a könnyebb meccs, nyilatkozta Fred Rutten, a PSV trénere a Debrecen ellen 3-0-ra megnyert Európa Liga-mérkőzés után.
Herczeg szerint nagy szívvel küzdött a DVSC
Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának vezetőedzője nem lehet elmarasztalni a játékosait, amiért csütörtökön 3-0-s vereséget szenvedtek a Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven otthonában, az Európa Liga csoportküzdelmeinek 4. fordulójában.
Lenullázta a Lokit a PSV az Európa Ligában
Dzsudzsák Balázs kapufáig jutott, gólig nem a Debrecen ellen az Európa Ligában, a PSV ennek ellenére simán, 3-0-ra legyőzte a magyar bajnokot. A forduló további mérkőzésein a Manchester City kikapott Lengyelországban, a Juventus hazai pályán játszott döntetlent a Salzburggal. Huszti Szabolcs játszott, sőt gólt is lőtt a Zenit Szentpétervárban, míg a csak a második félidőre beálló Gerrard mesterhármassal döntötte el a Napoli elleni rangadót.
Többet szeretne támadni a Debrecen a PSV otthonában
Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának klubmenedzsere szeretné, ha játékosai jobban megtartanák a labdákat és több támadást vezetnének a csütörtök este sorra kerülő PSV Eindhoven elleni Európa Liga-mérkőzésen.
Kabát nélkül utazott Eindhovenbe a Debrecen
Arcüreggyulladás miatt nem tartott társaival Eindhovenbe Kabát Péter, a Debrecen támadója a csapat csütörtöki, PSV elleni labdarúgó Európa Liga-meccsére. Farkas, Szűcs és Kulcsár ugyancsak kihagyja a találkozót.
Moszkvai sztárcsapat szerződtetné Dzsudzsák Balázst
Holland sajtóértesülés szerint Dzsudzsák Balázs iránt a CSZKA Moszkva érdeklődik. Az orosz labdarúgó-bajnokság harmadik helyezettje a chilei Mark González helyére szeretné leigazolni a 23 éves magyar szélsőt.
Dzsudzsákék otthon bukták el a holland rangadót
Már csupán a címvédő Twente veretlen a holland labdarúgó-bajnokságban, miután az Eredivisie 12. fordulójának rangadóján 1-0-ra győztek Eindhovenben. A hazaiaknál Dzsudzsák Balázs végigjátszotta az összecsapást. A Venlo otthon kapott ki 5-3-ra a Groningentől, a hazaiak első gólját Tóth Balázs szerezte.
Dzsudzsák pazarul csavart, majd higgadtan büntetőzött - videó
A PSV Eindhoven Dzsudzsák Balázs vezérletével győzte le a Vitesse csapatát a holland bajnokság 11. fordulójában. A magyar légiós gólpasszt adott, majd belőtte a tizenegyesét. A Tóth Balázzsal felálló VVV Venlo 3-0-ra kikapott a Feyenoordtól.
Dzsudzsákék tíz gólja ellenére marad a Feyenoord-edző
A klub hétfői bejelentése szerint a posztján marad Mario Been, a Feyenoord labdarúgócsapatának vezetőedzője, annak ellenére, hogy együttese vasárnap megsemmisítő, 10-0-s vereséget szenvedett a PSV Eindhoventől. Ez volt a rotterdami gárda történetének a legsúlyosabb kudarca.
Négy magyar esélyes a gólszépségversenyen - videók
Címvédő lehet a gólszépségverseny múlt heti győztese, Dzsudzsák Balázs: a szélső a válogatott után a PSV-ben is bombagólt lőtt, méghozzá a Feyenoord elleni történelmi, 10-0-s győzelem alkalmával. A volt debreceni egyik magyar ellenfele a jelenlegi debreceni, Czvitkovics Péter lesz, aki emberhátrányban lőtt óriási győztes gólt a Ferencvárosnak, a másik pedig a BL-ben sarkazós gólt jegyző Juhász Roland, a harmadik pedig a fradista Rodenbücher István. Szavazzon a hét góljára!
Dzsudzsákék így verték 10-0-ra a Feyenoordot - videó
Dzsudzsák Balázs két gólt szerzett és két gólpasszt kiosztott a PSV Feyenoord elleni holland bajnokiján, amelyet az eindhoveni csapat 10-0-ra nyert meg. A két csapat múltja alapján rangadónak számító összecsapás után a PSV két pont előnnyel vezeti a táblázatot, míg a Feyenoord hátulról negyedik a 18 csapatos bajnokságban, tehát éppen nincs kieső helyen. Nézze meg a mérkőzés összefoglalóját!
Dzsudzsák két góllal vette ki a részét a Feyenoord elleni mészárlásból
A PSV Eindhoven 10-0-ra nyert a Feyenoord ellen a holland labdarúgó-bajnokságban, Dzsudzsák Balázs két gólt szerzett és két gólpasszt is kiosztott. A Feyenoord a 34. perctől emberhátrányban játszott, és a második félidőre teljesen összeomlott, nyolc gólt kapott szünet után.
Távozik Dzsudzsákék csapatkapitánya
A szezon végén távozik a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató PSV Eindhoven labdarúgócsapatától Ibrahim Afellay.
- címkék:
- Ibrahim Afellay
- foci
- PSV Eindhoven
- Címkefelhő »
"Szétpasszoltak minket" - reakciók a Debrecen-PSV után
Dzsudzsák Balázst a társai győzték meg, hogy övé volt a PSV győztes gólja a Debrecen elleni Európa Liga-mérkőzésen, amelyet 2-1-re nyert meg a holland csapat a Puskás-stadionban. Dombi Tibor szerint fölösleges azon spekulálni, mi volt a baj, hiszen reális eredmény született, Herczeg András pedig elképzelhetőnek tartja, hogy a szurkolók csak pár év múlva fogják értékelni a BL- és EL-szereplést. A klubmenedzser örült annak, hogy a Loki a Sampdoria után a PSV ellen is szoros meccset játszott, Czvitkovics Péter azonban úgy érezte, a hollandok nem adtak ki mindent magukból.
"Mintha a fateromék ellen futballoznék" - Dzsudzsák a Loki-PSV-ről
Dzsudzsák Balázs pályafutása legkülönlegesebb meccsére készül, amikor a PSV Eindhoven színeiben lép pályára egykori csapata, a Debrecen ellen a labdarúgó Európa Liga csütörtöki, harmadik fordulójában. A mérkőzés 19 órakor kezdődik a Puskás-stadionban.
Buta góllal kapott ki a DVSC a PSV-től
Hiába szerzett végre gólt harmadik Európa Liga-mérkőzésén a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, 1-0-s előnyről sem tudott pontot gyűjteni a PSV Eindhoven ellen. A holland csapat potyaízű, szerencsés góllal 2-1-re nyert . A Sampdoria emberelőnyben játszva kapott ki 2-1-re Harkivban, az olaszok egyetlen találatát Koman Vladimir szerezte. Az Anderlecht 3-0-s sikeréből Juhász Roland góllal vette ki részét.
Dzsudzsákon megpattant, Reis talán beleért - videó
Hiába vezetett Mijadinoszki góljával a DVSC-TEVA labdarúgócsapata a PSV Eindhoven elleni Európa Liga-mérkőzésen, végül a holland együttes 2-1-re nyert. Nézze meg a találkozó góljait, s döntse el, ki szerezte a győztes gólt!
Herczeg: Nem elég Dzsudzsákot megállítani
Bár Herczeg András vezetőedző szerint nem a Debrecen az esélyese a PSV Eindhoven elleni Európa Liga-mérkőzésnek, úgy véli: ha csapata olyan hittel és akarattal játszik csütörtökön, mint az előző fordulóban a Sampdoria vendégeként, akkor akár meglepetést is okozhat.
"Nem kívánom, hogy 5-0-ra megverjük a Lokit" - interjú Dzsudzsák Balázzsal
A PSV magyar játékosa, Dzsudzsák Balázs szeretne gólt lőni volt csapatának, a Debrecennek az Európa Liga csütörtöki, budapesti mérkőzésén, ám megígérte: ha betalál, nem most fogja élete legextrémebb gólörömét bemutatni. A 23 éves balszélső az [origo]-nak elárulta: bár a Valencia, az Atlético, a Stuttgart és a Fenerbahce ajánlatára is igent mondana, a kérők sokallták a 12 millió eurós vételárát, ezért nyáron maradt a PSV-ben. A finnországi Eb-selejtező 94. percében győztes gólt szerzett Dzsudzsák szerint jókor jött a Huszti-levél a válogatott számára, amely nagyon jól összeállt, egységes lett, ezzel együtt túlzásnak tartja a csoporteelsőségről ...
Dzsudzsák szabadrúgásból folytatta a gólgyártást
A San Marino és a Finnország ellen lőtt bombagóljai után a holland bajnokságban sem állt le Dzsudzsák Balázs: a PSV Eindhoven magyar balszélsője szabadrúgásból már a 3. percben bevette a sereghajtó Willem II kapuját. A PSV 4-2-re hozta az idegenbeli meccset, Dzsudzsák a eindhoveniek másik három góljának előkészítésében is szerepet vállalt. Győzelmével a PSV kilenc forduló után vezeti a tabellát.
Már kaphatók a jegyek a DVSC itthoni EL-meccseire
Megkezdődött a jegyárusítás a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának két hazai, a PSV és a Sampdoria elleni Európa Liga-mérkőzésére. A hollandok elleni találkozóra október 21-én, csütörtökön, 19 órától, míg a genovai csapat elleni rangadóra december 16-án, 21.05-kor kerül sor Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban.
Szalai a hónap légiósa, de Dzsudzsák sem tétlenkedett
A Bundesliga éllovasa, a Mainz egy magyar támadó góljával tudta legyőzni a Bayern Münchent idegenben - ez volt szeptember hónap legnagyobb szenzációja az idegenlégió szempontjából. Szalai Ádám remek szereplésén kívül persze az sem volt mellékes, hogy Pintér Ádám bemutatkozhatott a spanyol, Horváth Gábor a holland élvonalban, és immár Máltán is akad honfitársunk. Dzsudzsák Balázs pedig az Európa Ligában a hátán viszi a PSV-t.
Az Ajax kikapott, a PSV élre állt
Csak az utolsó percekben tudott szépíteni az Ajax az Utrecht ellen a holland bajnokság nyolcadik fordulójában, a vendégek Ricky van Wolfswinkel két büntetőjével már negyedóra után 2-0-ra vezettek. A PSV élre állt, miután legyőzte a VVV Venlót.
- címkék:
- foci
- holland foci
- PSV Eindhoven
- Utrecht
- Ajax
- Címkefelhő »
A Feyenoord a PSV-nél is rosszabbul járt
A Nijmegen három góllal verte a Feyenoordot a holland labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján. Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV szombaton csak döntetlenre volt képes, csakúgy, mint a listavezető Ajax.
Gonzalo Garcia pontot lopott Dzsudzsákéktól
Nem tudta legyőzni a PSV Eindhoven hazai pályán a Groningent a holland bajnokságban.
Dzsudzsák-gólpassz a holland kupában
Magabiztosan jutott tovább a holland kupában Dzsudzsák Balázs együttese, a PSV Eindhoven. A Sparta Rotterdam elleni meccsen a magyar szélső beadásából született meg az első gól, amelyet további két hazai találat követett - igaz, csak a 89. perc után.