Pruzsinszky Ivett

címke rss

Magyar éremeső lesz a kick-box-vb-n

Tizennyolc magyar érem már biztos a Szegeden zajló kick-box világbajnokságon, amelynek második napján Debreczeni Dezső, Pruzsinszky Ivett, valamint Krempf Réka semi- és light-contactban is bejutott az elődöntőbe, azaz ők két szabályrendszerben is dobogóra állhatnak. Az ötszörös világbajnok Debreczeni a legjobb úton halad afelé, hogy a sportág történetének legeredményesebb versenyzője legyen.

Rekordmezőny a szegedi kick-box vb-n

Archívum2005.11.19, 20:01

Minden idők legnépesebb mezőnye vesz részt a november 30. és december 4. közötti szegedi kick-box világbajnokságon: várhatóan 84 ország csaknem ezer versenyzője lép majd pástra illetve a kötelek közé a három szabályrendszerben, semi-, light- és full-contactban rendezendő vb-n.

Kovács Máriának két menet kellett az Eb-címhez

Sport2003.05.19, 16:21

Nagy magyar sikereket hozott a Pécsett rendezett második női ökölvívó Európa-bajnokság. Kovács Mária nem egészen két menetet töltött a Lauber Dezső-sportcsarnok szorítójában, az elődöntőben 3 másodperc (!) alatt ütötte ki ellenfelét, a romániai Hosszút, a döntőben pedig a második két perc derekáig húzta az ukrán hölgy, Gosztra. Világ- és Európa-bajnoknőnk aranyérme mellett Csík Mónika (48 kg), Ducza Anita (75 kg) és Kovács Alexandra (80 kg) ezüstöt, további három magyar ökölvívó hölgy - Simon Nikolett (46 kg), Csejtei Csilla (66 kg) és Pruzsinszky Ivett (70 kg) pedig bronzérmet szerzett.

Pruzsinszky biztos érmes a nőiboksz-Eb-n

Sport2003.05.15, 00:19

A 70 kg-os súlycsoportban szereplő világbajnok Pruzsinszky Ivett 29-21-re verte az orosz Olga Szlavinszkaját, így már biztos érmes a Pécsen zajló nőiökölvívó-Eb-n.

Pruzsinszky Ivett Pekingben bokszolna

Sport2001.12.04, 15:43

A mindössze 19 éves Pruzsinszky Ivett nyerte a magyar női ökölvívás történetének első világbajnoki aranyérmét. Bokszolónőnk a sportág első női vb-jén az egyesült államokbeli Scrantonban a 71 kilósok mezőnyében nyert aranyérmet. Rajta kívül a magyaroknak négy ezüst jutott.

Pruzsinszky Ivett aranyérmet nyert a nőiboksz-vébén

Sport2001.12.03, 18:51

Pruzsinszky Ivett (71 kg) aranyérmes lett az egyesült államokbeli Scrantonban megrendezett első nőiökölvívó-világbajnokságon, miután a döntőben pontozással verte az orosz Kolpakovát.

Előző
  • 1
Következő