prostituált

címke rss

Számlát adtak a prostituáltak, csak nem arról amit nyújtottak

Itthon2016.06.15, 11:07

Masszázsszolonként hirdették, de valójában bordélyház volt az a szalon, amelynek a vezetője ellen most emeltek vádat. A prostituáltak a bevételük felét tarthatták meg, a szolgáltatásaikról pedig számlát is adtak.

Prostituáltak a történelemben: a vágyak már akkor is kielégítésre vágytak

Life.hu2016.06.13, 18:56

A szexmunkások már 150 évvel ezelőtt is azon voltak, hogy teljesítsék az emberek vágyálmait, azokét, akik néhány örömteli percért újra és újra átlépték a bordélyházak küszöbét.

A TEK emberei térdeltek a férfi nyakára

Itthon2016.06.13, 11:11

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kerítés, kitartottság és más bűncselekmények gyanújával indított nyomozást Á. Imrével szemben, aki Németországban szervezte a magyar lányok prostitúcióját.

Megrázó fotósorozat: nézz be Banglades egyik legnagyobb bordélyházába!

Life.hu2016.06.01, 07:53

Sandra Hoyn fotográfus tinédzserkorú prostituáltakról készített képsorozata elnyerte az egyik legfontosabb fotóművészeti díjat, a Lens Culture Exposure Awardsot.

"Egy escort soha nem beszél a nevekről" – Kitört a prostiháború Ausztráliában

Life.hu2016.05.09, 13:20

Az escortlányként dolgozó Amanda Goff alaposan kiosztotta a már „leszerelt" kolléganőjét, Helen Woodot, aki nemrég nyilvánosság elé tárta az ágyában megfordult ügyfelei listáját – akik között egy híresség is szerepelt.

Íme, 3 megdöbbentő történet a prostituáltak hálószobájából

Life.hu2017.06.13, 12:11

Három bizarr, egyben különös történetnek hála beleshettünk az éjszakai pillangók hálószobájába, és meglepő dolgokkal találkoztunk: talpakat csiklandozó fogkefével, szájmaszkkal és szépirodalommal.

Kikötözve erőszakolták meg a fiatal nőt

Itthon2016.04.27, 17:41

Átlagos ügyfélnek tűnt, de pillanatok alatt erőszakossá vált a prostituáltra támadó férfi, megkötözte és késsel fenyegette a kiszolgáltatott nőt.

Kiábrándítóan őszinte sorozat egy 21 éves szexmunkás életéről

Life.hu2016.04.13, 15:45

Üresség és kétségbeesés, ezek jellemzik leginkább Eden mindennapjait, ahogy a személytelen hotelszobában paróka mögé bújva fogadja a kuncsaftjait. 

Haldokló kifosztásával vádolják a prostituáltakat

Itthon2016.04.08, 17:05

Örömlányokhoz ment az eritreai férfi, de összeesett a találkahelyen. Ahelyett, hogy segítettek volna rajta, mindenét elvették, és hagyták meghalni.

A legfurcsább dolgok, amiket szexmunkásoktól kértek

Life.hu2016.04.08, 19:32

Ha bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé, az mindig érdekes, azonban még izgalmasabb, ha az erotikus munkások titkos világába nyerünk betekintést.

Párizsban mostantól tilos fizetni a szexért

Life.hu2016.04.07, 14:16

A párizsi parlament kétéves vita után elfogadta azt a törvényt, mely szerint súlyos pénzbírságra számíthatnak azok, akik igénybe veszik az örömlányok szolgáltatását. 

Párizsban mostantól tilos fizetni a szexért

Nagyvilág2016.04.07, 13:25

Nehéz idők jönnek a prostituáltak kuncsaftjaira Franciaországban. A párizsi parlament két éves vita után elfogadta a törvényt, mely szerint súlyos pénzbírságra számíthatnak azok, akik igénybe veszik az örömlányok szolgáltatását. 

Nemi szervet villantott az egykori luxusprosti, Zahia Dehar - Fotó!

Life.hu2016.03.18, 19:59

A 24 éves modell a párizsi divathéten felejtett el bugyit venni a ruhája alá. Persze a lesifotósok azonnal kiszúrták a dolgot, és meg is örökítették. 

Meztelenre vetkőzött a Trónok harca prostija

Life.hu2016.03.11, 15:10

Szemérmesnek semmiképpen nem mondható az a fotósorozat, amit Ollie Kram színésznőről készítettek.

Ilyen egy luxusprostituált élete - Elképesztő sztori!

Life.hu2017.06.13, 11:53

Több amerikai diáklány is őszintén mesélt arról, hogyan tartják el magukat az egyetem alatt: a testükből élnek, és ezt nem szégyellik a nyilvánosság előtt sem. 

„Az exem egy prostival él együtt – mégsem tudtam nemet mondani a szexre”

Life.hu2016.01.25, 13:06

A nagy szerelmet egy harmadik rúgta fel, ráadásul olyasvalaki, aki bárhol, bárkivel képes összebújni: egy aggódó nő levele.

"110 férfi erőszakolt meg 22 óra alatt"

Life.hu2016.01.20, 09:14

Megan Stephens mindössze 14 éves volt, amikor egy, a görögországi nyaralása közben megismert férfi eladta őt szexrabszolgának. A most 25 éves nő nemrég megjelent kötetében vall arról, mi mindenen ment keresztül ezután. 

Prostituáltak futtatásával gyanúsítanak négy magyart

Nagyvilág2015.12.21, 18:25

Hónapokig tartó nyomozás eredményeképpen az ausztriai Innsbruckban őrizetbe vettek négy magyar állampolgárt, akiket prostituáltak futtatásával vádolnak - közölte a tiroli rendőrség.

Hatalmas előrelépés történt Lamar Odom gyógyulásában

Archívum2015.12.20, 14:27

Megtörtént az első jelentős előrelépés Lamar Odom gyógyulását illetően, aki még októberben esett össze egy bordélyházban, ahol prostituáltak és töménytelen mennyiségű drog társaságában dorbézolt. 

Kapócs Zsóka helyretette az arcával visszaélő csaló prostit

Life.hu2015.12.16, 07:30

Egy örömlány Zsóka képével hirdette magát, amit a színésznő nem hagyott annyiban: felhívta őt telefonon, hogy helyretegye a dolgot.

Cégvezető fojthatta meg a netes örömlányt

Itthon2015.12.15, 11:46

Internetről rendelt prostituáltat, aztán megfojthatta a nőt a csévharaszti férfi. A gyilkossággal gyanúsított S. Lászlót a helyiek mintacsalád gyerekének tartják, mindenkit megdöbbentett a bűntény híre.

Rettegnek Hollywood prostituáltjai, akik lefeküdtek a HIV-pozitív Charlie Sheen-nel

Life.hu2015.11.30, 13:55

Egy hollywoodi bordélyház madámja szerint a színész egyszer sem említette, hogy HIV-vírusos lenne, és legalább 20 örömlánynak adhatta át a betegséget a bordélyházában.

3 lányt kényszerítettek prostitúcióra Gyöngyösön

Life.hu2015.11.13, 12:04

A gyöngyösi család éveken át verte és prostitúcióra kényszerítette áldozatait. Az ügyészség indítványa alapján az elkövetőkre fegyházbüntetés vár.

Buddhista szerzeteseknek közvetítettek kiskorú prostituáltakat: Lebuktak!

Life.hu2015.11.08, 14:54

Kormányzati tisztviselőknek és buddhista szerzeteseknek is közvetített kiskorú lányokat az a hálózat, amelyet most számoltak fel a thai hatóságok. A gyanúsítottak akár húsz évet is kaphatnak.

Börtönbe kerülhet a prostikkal mulató Lamar Odom

Archívum2015.10.27, 10:06

Pozitív lett Khloe Kardashian férjének drogtesztje - emiatt hamarosan bíróság elé is állíthatják a 4 napon át prostituáltak és kábítószerek között dorbézoló kosárlabdázót.

Kiderült! 12 agyi infarktust kapott a prostikkal mulató Lamar Odom

Life.hu2015.10.24, 19:14

A legfrisebb vizsgálatok szerint, melyeket az orvosok Lamar Odom agyán végeztek, kiderült: a kosárlabdázó 12 stroke-ot kapott. 

Ők is prostik, csak beszélgetnek a szex előtt

Life.hu2015.10.23, 13:33

Peru fővárosában, Limában működik az úgynevezett „Canadian Cafe-Bar”, ami csak első pillantásra tűnik úgy, mint egy hagyományos bár.

Szex, prostik, embertelen sorsok – Képek a riói szexnegyedekből!

Life.hu2015.10.20, 19:43

Rio De Janeiróban virágzik a szexturizmus – a luxuszállodáktól a legszegényebb negyedekig bárhol és bármikor lányok, melegek, transzvesztiták tömegei várják a kuncsaftokat.

A prostituáltjai lefotózták az eszméletlenül fekvő Lamar Odomot – Exkluzív felvételek!

Archívum2015.10.20, 13:41

Lefényképezték a kosárlabdázót, mielőtt eszméletlenül találtak volna rá, de a fotókon sincs már túl jó bőrben a 4 napig dorbézoló sztár.

Fiatal lányokat vett rá a prostitúcióra egy kaposvári taxis

Life.hu2015.10.12, 12:06

Kerítés és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség egy taxis és három társa ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Prosti Matuzsálem: 91 évesen is várja a kuncsaftokat a szexnéni

Life.hu2015.10.08, 16:54

A birminghami és lancasteri egyetem felmérték, hány szexmunkás élhet Nagy-Britanniában. Az eredmény meglepő.

Kegyetlen futtatót vett őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda

Itthon2015.10.08, 11:03

Több mint két évig dolgoztatta prostituáltként 17 éves barátnőjét egy 34 éves férfi. Kecskeméten kezdték, majd az olaszországi Riminiben folytatták a munkát. A férfi csaknem 10 millió forintot vett el a lánytól.  

Anál és orál is kapható volt a repülőn dolgozó prostituáltnál

Life.hu2015.10.07, 11:29

Két évig aktívan kéjelgett fizetéskiegészítésként egy légiutas-kísérő. A repülőgépek vécéi voltak a kéjlakok, ahol szinte bármit vállalt a hölgy.

Fekete férfiprostituálttal szexelt a Ku Klux Klan vezére

Life.hu2015.10.01, 14:04

Frazier Glenn Miller, a Ku Klux Klan vezére csúnyán lebukott. Bár néhány éve valószínűleg megölt néhány meleg feketét, ezúttal szeretkezett eggyel.

Megrázó fotók egy prostituált anya életéről

Life.hu2015.09.24, 13:04

A dán fotós, Marie Hald őszinte és megrendítő fotósorozatot készített egy háromgyermekes prostituált életéről.

Pofátlanul stíröli a fiatal csajokat Hugh Grant – Lesifotó buktatta le!

Life.hu2015.09.15, 11:09

A szoknyavadász színész 55 éves létére sem vesz vissza a tempóból, ráadásul exbarátnője szeme láttára nézegeti fiatal lányok hátsóját.

Nők, pénz, luxus - Ez a férfi az Instagram új császára!

Life.hu2015.09.03, 12:51

Michael Straumietis egy hónap alatt több mint 70 ezer követőt szerzett az Instagramon. A képei többségén dögös hölgyek és elképesztő luxus szerepelnek. 

Rabolt a visszautasított prostituált

Itthon2015.06.15, 09:21

Túl drágának találta az útszéli szolgáltatást a 28 éves férfi, végül minden pénzét elvették.

Videó! Óriási rajtakapás: ilyen, amikor nyakon csípik a magyar rendőrök a prostituáltakat

Life.hu2015.05.28, 14:09

Kerítés bűntett és prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy nő és egy férfi ellen, akik éjszakai szórakozóhelyet üzemeltettek Békéscsabán - adta hírül a police.hu.

Hoppá! Két prosti vette el a 13 éves Curtis szüzességét

Life.hu2015.05.20, 08:30

Nem mindennapi ajándékot kapott 13. születésnapjára Curtis: a bátyja ugyanis két prostituálttal lepte meg, akiknek az volt a feladatuk, hogy letépjék a rapper "virágát". 

Top 10: a legemlékezetesebb prostik a tévéből

Tévé2015.05.17, 21:49

Az irodalom- vagy a filmtörténet prostituáltjait nehéz lenne mind felsorolni, a tévésorozatokban viszont sokkal kevesebb olyan szereplővel találkozni, aki a legősibb foglalkozást űzi. Vannak azonban köztük is érdekes karakterek, titokban praktizáló családanya, szexrabszolgaságra kényszerített úrilány, nappalos kurva meg egy férfi is.

Miskolcról indult útjára a gyönyör

Itthon2015.05.13, 10:13

Magyar lányokat dolgoztatott prostituáltként egy miskolci férfi és a barátnője Hamburgban. Nyolcezer eurót szedtek el tőlük, végül egy közúti ellenőrzés okozta a vesztüket. 

Döbbenetes! Megölte, majd kukába dobta a prosti testét

Archívum2015.05.06, 17:08

Kliense végezhetett azzal a 26 éves román prostituálttal, akinek testét szemetesszsákba bugyolálva találták meg Birmingham közelében.

Elzárás várhat UFO Zsolti állítólagos prostituáltjára – Még mindig keresik a hatóságok

Life.hu2015.04.27, 10:35

A többgyerekes családanya is érintett az UFO együttes énekesének ügyében, amely szerint a táncos-rapper korábban prostituáltakat közvetített külföldre. Az asszonyt azonban még mindig nem találják a hatóságok.

Minden idők öt legszerethetőbb prostituáltja a filmvásznon

Life.hu2015.03.23, 14:10

Immár 25 éve, hogy március 23-án bemutatták a Micsoda nő!-t a mozikban. Ezen a jeles napon pedig mi mással tiszteleghetnénk a világ egyik leghíresebb szegény lány-gazdag férfi románca előtt, ha nem a filmtörténet leghíresebb és leginkább szeretetreméltóbb prostituáltjaival? Mutatjuk őket.

Ágyneműtartóba rejtette a prostituált holttestét

Itthon2015.02.17, 12:25

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki 2013-ban Gyálon megfojtotta volt rablótársát, egy korábbi prostituáltat, majd a holttestet ágyneműtartóba rejtette – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

Verte és kifosztotta az örömlányt

Itthon2014.12.02, 15:22

Két éven át egy prostituált pénzéből élt a kiskunfélegyházi férfi, aki verte is a nőt és elvette pénzét. A bántalmazó előzetesbe kerülhet.

A szinglik időhiány miatt vásárolnak szexet: Avagy, miért járnak prostihoz a férfiak?

Life.hu2017.06.12, 14:36

Nincsenek szabályok, csak a saját szükségleteikre kell koncentrálniuk, és extrém dolgokat is kipróbálhatnak - így érvelnek azok a férfiak, akik rendszeresen igénybe veszik a prostituáltak szolgáltatásait. Két éve épp ez a cikk volt a kedvencetek a Life.hu-n.

Életfogytiglanit kaphat a prostituált gyilkosa

Itthon2014.11.12, 09:32

A 33 éves férfi kétszer is találkozott a nővel. Először szexuális szolgáltatást kért tőle, pár órával később pedig megölte. Negyvenszer szúrt, élete végéig börtönben maradhat.  

Kelemen Anna: "Szeretek idegenekkel ba..ni!"

Archívum2014.10.29, 16:23

Ezzel a mondattal indult Kelemen Anna első könyvének sajtótájékoztatója. A műből többek között képet kapunk olimpiai bajnokaink, és politikusaink szexuális életéről.

Micsoda nő! Ő a filmtörténelem legszerethetőbb örömlánya

Archívum2014.10.02, 11:54

Pénzért kínálni szexuális szolgáltatást nem csupán a való életben, hanem a filmtörténetben is megvetendő dolognak számít. Néhány prostituáltnak mégis sikerült a lehetetlen – még ha csak a filmvásznon is.

A luxusprosti titkai: orgia - milliókért

Life.hu2014.08.08, 22:38

"Ha tudná az átlagember, milyen betegek a felső tízezer tagjai!" - gondolta Szofi, a luxusprosti, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait.

A feleségek is prostik a maguk módján

Life.hu2017.06.30, 10:20

Engem értékelni? Ugyan! Csupán egy tárgy vagyok, amit folyamatosan használnak - így jellemzi magát Szofi, a luxusprosti, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait.

Prostinak öltözött Szecsődi Kari

Life.hu2014.06.17, 13:26

Az egykori megasztárosnak igazán nem kell csodálkoznia, ha a "szájára" veszi a bulvár. 

Prostituáltak is rúgták a bőrt Brazíliában

Archívum2014.06.16, 13:36

Örömlányok fociztak egyetemistákkal Belo Horizontéban. Így akarták felhívni a figyelmet a nők kizsákmányolása ellen.

Amikor a kedves mama a negyvenes pasi ágyában is megkerülhetetlen...

Life.hu2014.06.12, 22:21

Szofinak, a luxusprostinak, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait, eszébe jutott az édesanyja. Az asszony már nem élt, tüdőembólia vitte el néhány esztendeje. Szofi sokat köszönhetett az édesanyjának, noha egész életében szégyellte, hogy az asszony takarítónő. 

Csak azt kértem a pápától, adjon energiát, hogy tovább tudjak élni

Itthon2014.05.23, 10:44

Boglárkát a saját apja adta el prostituáltnak. A stricik éveken át éjjel-nappal dolgoztatták, verték, éheztették. Ő az a lány, aki áprilisban találkozhatott Ferenc pápával.

A luxusprosti elárulja: "A férfiak is prostituálódnak!"

Life.hu2014.05.15, 22:35

Vajon kinek sanyarúbb a sorsa? A feleségnek, aki mellé éjszakánként befekszik a férje, de fogalma sincs arról, hogy a férfi gondolatban egy másik nő ágyában jár? Vagy a másik nőnek, aki esténként magányosan, boldogtalanul, kisírt szemmel és a következő találkozásnak élve tér nyugovóra, és pontosan tudja, hogy a szeretett férfi éppen más mellé bújik az ágyba? - tűnődött Szofi, a luxusprosti, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait. 

A luxusprosti elárulja: minden celeb megvehető!

Life.hu2014.02.21, 18:38

Nagyon sok seb van rajtam. Aljas, lassú, gonosz pusztítást végezve a testemben. Jobb pillanataimban azt hiszem, a tapaszok majd segítenek - ha nem veszek róluk tudomást, ha azt mondogatom, hogy nem léteznek, akkor talán valóban eltűnnek… - mesélte Szofi, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait.

Bezárni, megverni, nem érezni... (18+)

Life.hu2014.02.14, 00:49

A férfiak képesek érzés nélkül szexelni, s akkor is vágyat érezni egy nő iránt, ha valójában semmit sem jelent számukra - tudta ezt Szofi, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait.

Apuci gyötrelmes látogatásai (18+)

Life.hu2014.02.06, 23:12

Nincs sem iskolám, sem szüleim, akik támogatnának, nincsenek értékes kapcsolataim... Milyen jövő várhat rám? - tűnődött egykor Szofi, a luxusprostituált, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait.

Aurelio piszkos családi titkairól vallott

Archívum2014.01.23, 16:37

A ValóVilág 6 szereplője villatársainak vallotta be, hogy anyja prostiként csalta az édesapját.

A testéből élt VV Charlotte

Life.hu2014.01.21, 14:20

A férfifaló lány, aki bemutatkozó kisfilmjében büszkén mesélte, ötszáz férfival volt együtt, azt elfelejtette említeni, hogy sok szeretője közül többen fizettek neki a szexuális szolgáltatásért.

Beszólt neki a prostituált, megölte

Itthon2014.01.16, 17:57

Elkezdődött annak a férfinak a pere, aki a 44-es út mentén több prostituáltra is rátámadt, egyet pedig megölt. Az egyik nőre sértettségből támadt rá, a másiktól a pénzét akarta elszedni.

A holland focistákat másolnák a prostik

Sport2013.12.17, 20:28

Ugyanolyan kedvezményeket szeretnének a holland prostituáltak, mint amilyeneket a labdarúgók élveznek, arra hivatkozva, hogy mindkét foglalkozás művelői nehéz fizikai munkát végeznek.

Hírességeknek nem tetszik, hogy az örömlányok kuncsaftjait megbüntetnék

Nagyvilág2013.11.16, 18:16

Francia hírességek tiltakoznak a prostituáltak ügyfeleinek megbüntetése ellen. A francia kormány terve szerint az a kuncsaft, aki lebukik, 450 ezer forintnyi euró büntetést kap, akit másodszor fülelnek le, dupla ennyit.

Prostituált bújtatta az ároktői gyilkosokat

Itthon2013.10.31, 10:07

Egy Svájcban dolgozó magyar prostituált bújtatta az ároktői banda házi őrizetből megszökött tagjait.

Leprostizták Tornóczky Anitát

Life.hu2013.10.30, 14:03

Nem éppen a legpozitívabb jelzővel illették a volt miniszterelnök, Medgyessy Péter nevelt lányát egy Budapesten élő angoloknak szánt portál cikkében. Az írás szerint a csinos és tanult magyar nők, mint amilyen Tornóczky Anita is, nem rettennek meg attól, hogy prostiként viselkedjenek.

Aki a címlapért a saját halálát is bevállalja (18+)

Life.hu2014.01.28, 16:54

Egykor fényes karrier előtt álló tehetség volt, ma alkoholszagú roncs - a férfi, aki rendszeresen látogatta a lányt, bár magáévá tenni csak ritkán tudta. A híresség utolsó dobásáról mesél ma Szofi, a luxusprostituált, aki a Life.hu olvasóival osztja meg titkait.

Prostik, drogok, transzvesztiták (18+)

Life.hu2014.01.28, 16:54

Sosem szerettem igazán a hírességeket. Nem jó kuncsaftok. Egyrészről abból indulnak ki, hogy nekik aztán minden alanyi jogon jár. S éppen ezért nem szeretnek fizetni. Sokat pedig még inkább nem. Másrészről pedig beképzelt, önimádó, egoista alakok, akiknek a testi kielésülésen túl a legfontosabb az, hogy minduntalan megerősítsék őket abban, hogy ők a legjobbak. Ahogy a színpadon, úgy a mindennapi életben, s az ágyban is áhítják a zajos sikereket, a tapsvihart, a közönség odaadó csodálatát. Folyamatosan játszanak. Az egész életük egy színdarab. S amikor levetkőznek akkor sem veszik le az álarcot. Meztelen testüket is vastag maszk boríítja. ...

A fényűzés ára - a luxusprosti kitálal (18+)

Life.hu2014.01.28, 16:55

Magyarországon nagyon sok olyan közszereplő van, aki abból él, hogy a testét árulja. Vannak közöttük énekesek, tévések, modellek. A prostitúciót pedig olyan fedőmunkákkal álcázzák, amikkel valójában semmit sem keresnek.

Prostival szexel a celebházaspár (18+)

Life.hu2014.01.28, 16:55

"Minden férfi másik nőről kezd fantáziálni, legkésőbb a házassága első évében. És utána ez csak rosszabb lesz..." Egy luxusprosti elképesztő hálószobatitkokról mesél hétről hétre a Life.hu-n.

Pénzre volt szüksége, interneten árulta kislányát

Archívum2013.09.19, 16:17

Interneten árulta kétéves kislányát egy brazil házaspár. Az anyának kellett a pénz, hogy elutazzon és prostituáltként dolgozhasson.

Egyelőre csalódás a svájci autós bordély

Itthon2013.08.27, 21:54

Mérsékelt érdeklődés kísérte a zürichi drive-in rendszerű, autós örömtanya nyitóéjét, fotósból és újságíróból is több volt mint érdeklődőből, örömlányok is csupán lézengtek: mindössze négyen ácsorogtak munkakezdéskor, azaz hétfő este hétkor.

Én magamat adtam el

Itthon2013.07.26, 14:09

A felmérések szerint a zürichi utcán álló prostituáltak nagy része magyar. A megkérdezettek többsége azt állítja, hogy Nyíregyházáról vagy a Nyírségből származik. Cikksorozatunkban megszólaltattuk a jelenségben érintetteket, ellátogattunk a nyíregyházi Huszár-telepre, a közeli falvakba és a zürichi Sihlquai-re, ahol a magyar nők állnak. Többen származnak a nyíregyházi Huszár-telepről, ahogy a negyvenes éveiben járó Kati is. Húsz évig állt az utcán, egyebek mellett Zürichben, ahonnan egy hónap után hazamenekült. Börtönben ült, hívő lett, és már nem jár ki strichelni, hanem virágmintás terítőket hímez. Cikksorozatunk utolsó, befejező része.

Hello schatzi, jössz fickizni?

Itthon2014.01.23, 12:55

A felmérések szerint a zürichi utcákon álló prostituáltak nagy része magyar. A megkérdezettek többsége azt állítja, hogy Nyíregyházáról vagy a Nyírségből származik. Cikksorozatunkban megszólaltattuk a jelenségben érintetteket, ellátogattunk Nyíregyházára és a közeli falvakba és a zürichi Sihlquai-re, ahol a magyar nők állnak. Harmadik állomásunk Zürich, ahol legálisan vagy engedélyek nélkül dolgoznak az utcán a magyar prostituáltak. Egy hétig beszélgettünk velük.

Ezt csak az olyan lányok tudják átélni, akik benne vannak

Itthon2014.01.23, 12:53

A felmérések szerint a zürichi utcán álló prostituáltak nagy része magyar. A megkérdezettek többsége azt állítja, hogy Nyíregyházáról vagy a Nyírségből származik. Cikksorozatunkban megszólaltattuk a jelenségben érintetteket, ellátogattunk a nyíregyházi Huszár-telepre és a közeli falvakba, valamint a zürichi Sihlquai-re, ahol a magyar nők állnak. Beszélgettünk prostituáltakkal, az őket segítő civil szervezetekkel, rendőrökkel, magyar és svájci szociális munkásokkal, és olyan nővel is, aki abbahagyta. Második állomásunk egy nyírségi kis falu. Itt él Ildikó és a családja. A 34 éves nő két éve jár vissza Svájcba, most is épp a következőő ...

Én sosem verem a nőt, mert ő ad kenyeret a számba

Itthon2014.01.23, 12:48

A felmérések szerint a zürichi utcán álló prostituáltak nagy része magyar. A megkérdezettek többsége azt állítja, hogy Nyíregyházáról vagy a Nyírségből származik. Cikksorozatunkban megszólaltattuk a jelenségben érintetteket, ellátogattunk a nyíregyházi Huszár-telepre és a közeli falvakba és a zürichi Sihlquai-ra, ahol a magyar nők állnak. Beszélgettünk prostituáltakkal, az őket segítő civilszervezetekkel, rendőrökkel, magyar és svájci szociális munkásokkal és olyan nővel is, aki abbahagyta. Első utunk a nyíregyházi Huszár-telepre vezetett, itt találkoztunk Rolival, aki lányok futtatásából élő strici.

Olasz botrányhősnő lett Keleti Györgyi

Life.hu2013.07.04, 00:39

Keleti Györgyi tevékenységéről cikkezik az olasz La Repubblica napilap. Az exminiszter lányát már az alcímben is futtatással vádolják - tudta meg a Life.hu.

Dubajozott az egykori Playmate

Archívum2013.05.31, 15:49

Kitálalt Lévai Adrienn az úgynevezett dubajozós ügyben. Az egykori szexi Playmate az első, aki ilyen vallomást tett. A Bors megtudta, mit mondott az ügyben jegyzőkönyvbe a szépség. Elképesztő vallomás.

Prostikat közvetített Snoop Dogg

Life.hu2013.05.14, 21:15

Házassága is veszélybe került, amikor kiderült, egy busznyi prostituáltat utaztatott magával a hiphop fenegyereke.

Szexbomba a Barátok köztben

Life.hu2013.04.18, 23:11

Igazán forró jelenetekre számíthatunk a Barátok köztben. A sorozatba ugyanis új szereplő érkezik, Fogarasy Mariann személyében. A modell prostituáltat alakít és alaposan összekuszálja majd a szálakat - írja a Bors.

Versenyeznek a geekekért a Szilícium-völgyi prostik

Techbázis2013.04.18, 10:47

Kockafejek számára vicces frázisokat tartalmazó pólókban parádéznak, és közösségi oldalakon futó kampányokon népszerűsítik magukat az it-ipar fellegvásában tevékenykedő szexmunkások, hogy magukhoz csábítsák a térségben élő gazdag, de magányos geekeket.

A legnagyobb hiba, amit egy nő elkövethet

Life.hu2014.01.28, 16:52

Miért nem működik egy kapcsolat? Miért van az, hogy egyes nőket folyamatosan elhagynak a férfiak? Hiába szépek és csinosak. Szalai Vivien, a Hamis gyönyör és a Drága kéj című bestsellerek szerzője most a Life.hu-n folytatja Szofi, a luxusprostituált történetét.

Milyen szexre gerjed a pasi? (18+)

Life.hu2014.01.28, 16:45

Ne tegyél megjegyzést a méreteire, ha igen, akkor is hitesd el vele, hogy neki van a legnagyobb - akkor is, ha kicsi -, hadd higgye: ő a legfantasztikusabb férfi a világon. Megüt néha aktus közben? A hatalmát fitogtatja. Szalai Vivien, a Hamis gyönyör és a Drága kéj című bestsellerek szerzője most a Life.hu-n folytatja Szofi, a luxusprostituált történetét.

Nyugdíjba vonulnak Amszterdam legöregebb kurvái

Nagyvilág2013.03.14, 12:37

A hetven éves egypetéjű ikrek ötven év után hagyják ott a piros lámpás negyedet.

A nő, akitől minden férfi menekül (18+)

Life.hu2014.01.28, 16:43

Érzelmileg függeni a férfitől, és mindenünket odaadni neki. A testünkön kívül a lelkünket is. Telefonhívással, éjszakai SMS-ekkel bombázni, azt mondani, nem akarjuk zavarni, de igen, épp azt tesszük. Nagyon. Mert ez az, ami minden férfinél kiveri a biztosítékot: egy érzelmileg függő, önálló életre képtelen nő, aki aztán szépen csöndben kapcaronggyá válik. Szalai Vivien, a Hamis gyönyör és a Drága kéj című bestsellerek szerzője most a Life.hu-n folytatja Szofi, a luxusprostituált történetét.

Műkincseket árvereztek prostituáltak javára

Nagyvilág2013.02.16, 14:20

Többek közt Salvador Dalí, Pablo Picasso, Claude Monet és Diego Rivera műveiből rendeztek árverést Mexikóban menhelyen élő egykori prostituáltak javára.

Ne áltasd magad! Téged is megcsalnak! (18+)

Life.hu2014.01.28, 16:41

Hogyan él napjainkban Szofi, egy magyar luxusprostituált? Szalai Vivien, a Hamis gyönyör és a Drága kéj című bestsellerek szerzője most a Life.hu-n folytatja történetét, amelyben férfiak, szeretők, kuncsaftok felkavaró szexuális kalandjait osztja meg veled. 

Szégyen! Családja hallani sem akar VV Veronikáról

Life.hu2013.01.24, 11:44

Családja és volt barátja hallani sem akar VV Veronikáról, akiről néhány napja kiderült, hogy prostitúcióból él.

Németországig elért Sötétvölgy urának keze

Itthon2013.01.21, 09:43

Mindenki csak Papának hívja azt a férfit, aki a szekszárdi Csikágó prostituáltjai fölött uralkodott az ügyészség vádjai szerint. Ő volt az, aki miatt a Púpos, a Soványka és a többi nő mindennap kibuszozott fizető kuncsaftokat keresni Sötétvölgybe, és miatta dolgoztak frankfurti bordélyokban is kialvatlan, megfélemlített magyar nők. Papa és társainak ügye azért is kivételes, mert emberkereskedelem vádjával alig valaki kerül bíróság elé Magyarországon.

Készülnek a vébére, angolul tanulnak a brazil prostituáltak

Archívum2013.01.08, 18:21

Júniusban a Konföderációs-kupa, jövőre pedig a labdarúgó-világbajnokság néhány mérkőzésének lesz házigazdája az egyik legnagyobb brazil város,  Belo Horizonte, amelynek prostituált-szövetsége tanfolyamokat szervez, hogy az országban a foglalkozásukat legálisan űző lányok többsége megtanuljon angolul.

Magyar striciket ítéltek el Hollandiában

Nagyvilág2012.12.20, 17:19

Emberkereskedelem miatt ítéltek letöltendő börtönbüntetésre négy magyar bűnözőt Hollandiában. 150 prostituált panaszkodott arra, hogy életveszélyesen megfenyegették őket, és elvették a bevételüket.

Risza-szoknyában nem lehet gyereket szülni

Archívum2012.11.11, 18:23

Anna több mint tizenöt éve dolgozik, él prostituáltként. Mert prostinak lenni nem egy szakma, az egy határon túl maga az élet. Minden mozdulat, tett és döntés a prostituált létezéséből fakad. Ez döntötte el Anna négy gyermekének sorsát is, akik soha nem születhettek meg.

Mégsem ismeri el a prostituált megölését a családapa

Itthon2012.11.10, 11:44

A 35 éves városföldi férfi visszavonta a beismerő vallomását, és most már azt állítja, hogy mégsem ő gyilkolt meg késsel egy prostituáltat Kecskeméten.

Háromgyerekes apa ölte meg a terhes prostituáltat

Itthon2012.11.08, 16:42

Először segítséget kérő nőnek vélte, majd a szexuális szolgáltatás árán vitatkozott, majd miután a nő telefonon akart segítséget kérni, ijedtében megkéselte - ezt a vallomást tette az a háromgyerekes férfi, akit a húszéves kecskeméti prostituált megölésével gyanúsítanak.

Prostinak öltözött a fiatal színésznő

Archívum2012.11.01, 15:45

Emma Roberts, Julia Roberts unokahúga egy igazán szexis jelmezt választott magának halloweenra.

Magyar lányok az európai kurvalétra alján

Nagyvilág2012.10.15, 09:59

Az európaiak közül már a magyarok vannak a legtöbben a Hollandiában dolgozó prostituáltak között - derült ki egy holland hírműsor riportjából, amely hosszan foglalkozott a főként Nyíregyházáról érkező magyar prostituáltakkal. A magyar nők dolgoznak a legolcsóbban, az ő stricijeik a legagresszívabbak, és ők azok, akik soha nem kérnek segítséget.

Transzszexuális prostituáltakra csaptak le

Nagyvilág2012.10.08, 15:26

Az olasz rendőrség  felszámolt egy prostituáltak közvetítésével foglalkozó hálózatot, amely Latin-Amerikából közvetített transzszexuális szexmunkásokat - többek között Magyarországon keresztül.