prostituált

címke rss

A fiatal lányokat kényszerített prostitúcióra az ózdi férfi

Itthon2018.03.14, 18:14

A banda két tagja, egy férfi és egy nő szerelmesek voltak egymásba. Előbbi arra kérte a nőt, hogy beszéljen rá fiatal – akár 18 év alatti lányokat -, hogy pénzért lefeküdjenek férfiakkal. A nő ezt meg is tette, és az egyik barátnőjét rábeszélte, hogy prostituáltként dolgozzon nekik. A pár tudta, hogy a lány még kiskorú, ennek ellenére legalább 30 férfiaknak kiközvetítették.

Prostituáltaknak adták ki bérelt lakásaikat

Itthon2018.03.12, 10:11

A nyomozók vádemelési javaslattal zárták annak a párnak az ügyét, akik prostituáltaknak adták ki a Budapesten bérelt lakásaikat. A nők ügyfelenként fizettek a párnak. 

Megölt, majd megcsonkított egy prostituáltat a londoni ámokfutó

Nagyvilág2018.02.25, 14:12

Egy fiatal megölt egy prostituáltat Londonban, és betört több házba. Végül egy különleges öngyújtó buktatta le. Mindez pont hat évtizede történt, a történet azonban ma is rémisztő. 

Kirie Redfield a húszas éveiben döntött a szexipar mellett, harmincas éveiben is imádja

Life.hu2018.02.20, 11:33

Kirie Redfield nővérnek készült, végül a húszas éveiben a szexipar mellett döntött. Most, nagyjából 10 évvel később még mindig imádja, amit csinált, van olyan nap, hogy akár 30 férfival is megosztja testét. 

30-as szűz férfiakat tanít szexelni egy nő

Life.hu2018.02.15, 21:09

Félénk, többnyire szűz férfiaknak tanítja meg, hogyan érjenek egy nőhöz: ebből él egy ausztrál szexmunkás.

Tagadta a szexuális visszaéléseket az Oxfam botrányba keveredett volt haiti igazgatója

Nagyvilág2018.02.15, 18:19

Nyílt levélben tagadta csütörtökön a szexuális visszaéléseket az Oxfam botrányba keveredett volt haiti országigazgatója.

Megmondták a prostituáltnak, hogy milyen szolgáltatásra mennyi idő van

Itthon2018.02.06, 12:19

Közel nyolcvanmillió forintot keresett egy banda azzal, hogy lányokat futtatott Németországban. Legalább 12 lányt, de lehet, hogy ennél is többet. Pontosan megmondtak nekik mindent, hogy hová kell állniuk, és miért, mennyit kell kérniük, de még azt is, hogy egy-egy szolgáltatásra mennyi időt szánhatnak.

Nem először ölt a magyar prostituált olasz gyilkosa: korábban 25 évet ült börtönben

Archívum2018.02.05, 14:28

Újabb részletek láttak napvilágot a pár napja Olaszországban meggyilkolt magyar prostituált ügyében. Kiderült, Arietta gyilkosa korábban 25 évet ült börtönben egy hasonló tett miatt.

Nyilatkozott az Olaszországban meggyilkolt magyar prostituált testvére

Archívum2018.01.29, 09:03

Meggyilkoltak egy 24 éves prostituáltként dolgozó nőt Olaszországban. A szörnyű tragédiáról testvére nyilatkozott. 

Bosszú áldozata lett: VV Gina tagadja, hogy prosti lenne

Archívum2018.01.29, 06:52

Kellemetlen helyzetbe került VV Gina, miután felfedezték meztelen fotóit egy svájci honlapon, ahol prostituáltak kínálják magukat. A hirdetés szerint Candy a neve, és több extra szolgáltatást is vállal.

A hittérítő, jó apa, akinél több nőt senki nem ölt meg

Nagyvilág2018.01.29, 06:31

71 embert ölt meg saját vallomása szerint Gary Ridgway - bár minden áldozatára nem emlékezett. Nála többet - legalábbis hivatalosan - senki sem ölt meg az Egyesült Államokban. Prostituáltakat gyilkolt, akiknek később visszajárt a holtestéhez. 

Gyilkosság áldozata lett egy magyar prostituált Olaszországban

Archívum2018.01.27, 07:08

Egy 24 éves prostituáltként dolgozó nőt gyilkoltak meg Modena környékén: holttestére a sínek között találtak rá.

Megöltek egy magyar prostituáltat Olaszországban

Nagyvilág2018.01.26, 19:31

Gyilkosság áldozata lett egy magyar prostituált Olaszországban, a gyanúsítottat pénteken őrizetbe vették az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint.

A futtatott lányok között 16 éves is volt

Itthon2018.01.25, 17:32

Az ítélet szerint a férfi és az időközben meghalt társa elhatározták, hogy egy olyan szalont fognak működtetni Miskolcon, ahol fiatal nők dolgoznak prostituáltként. Ehhez lakást is béreltek, amelybe a bútorok mellett masszázságyakat vettek. Aztán internetes hirdetéseket adtak fel, melyben pénzkereseti lehetőséget ajánlottak. A hirdetésre jelentkező nőknek elmondták, hogy mit és mennyiért kéne csinálni. Masszőr és hostess feladatokra kötöttek velük szerződést.

Így vitték el a katonát, aki megölt egy prostituáltat szex közben

Itthon2018.01.09, 17:30

Vella Reece Blain-t elkapta a thai rendőrség miután a birminghami férfi a hotel szobájába vitt egy helyi prostituáltat majd egy furcsa szexjáték közben a lány kiesett az ötödik emeleti erkélyről és meghalt. A férfi ezután motorra ült, és elhajtott. Később menekülés közben kapták el.

Egy ötödik emeleti erkélyről esett ki a prostituált (18+)

Life.hu2018.01.09, 06:58

Dorbézolós bulizásnak indult az este, de vérfagyasztó tragédia lett belőle. 

Előkerült a magyar prostituált gyilkosa

Archívum2017.12.27, 14:00

Hosszú ideje keresik azt a hidegvérű gyilkost, aki megölte a Németországban tevékenykedő magyar prostituáltat. 

Hihetetlenül sokat keresnek a férfi prostituáltak (18+)

Life.hu2017.12.15, 19:55

Mint kiderült, nem csak a férfiak képesek irdatlan összeget letenni a szexért. Bizony nők is akadnak szép számban, akik nem keveset fizetnek ezért. 

Emberkereskedők kötelezték prostitúcióra a magyar tinilányt (18+)

Archívum2017.12.14, 12:57

Elképesztő hír került napvilágra: emberkereskedők csempésztek ki Hollandiába egy magyar tinilányt, és prostitúcióra kényszerítették. 

Urbán Flórián egykori focista bevallotta, hogy drogozott

Archívum2017.12.12, 17:08

Urbán Flórián egykori válogatott labdarúgó életrajzi könyvében teljesen őszintén nyilatkozott kicsapongó életéről: sem a drogokat, sem a prostituáltakat nem vetette meg. 

VV Fanni ügye folytatódik, exe megszólalt

Life.hu2017.12.03, 10:38

VV Fanni néhány nappal ezelőtt tűnt el, családja pedig kétségbeesetten keresi őt.

VV Fanni állítólag Németországban lett prostituált

Life.hu2017.11.28, 13:17

VV Fanni eltűnése nagy port kavart: néhány napja nagy erőkkel keresi őt a családja, akik bár tudják, hogy a fiatal lány miből él, abban biztosak, hogy önszántából nem hagyta volna itt őket.

Egy férfiprostituált őszinte vallomása (18+)

Life.hu2017.11.25, 17:23

Egy jól kereső férfiprostituált elárulta, hogy mire vágynak tőle leginkább a nők. 

Prostituált lett a transzvesztita Victoria Guardiola: fotók!

Life.hu2017.11.24, 17:59

A fiatal szőkeség árulni kezdte a testét, hogy végre valódi nővé válhasson. 

Ennyibe kerül Budapesten egy minőségi escortlány

Life.hu2017.11.16, 19:09

Ha minőségi szolgáltatást szeretnél egy escortlánytól, akkor bizony vastag pénztárcával kell rendelkeznek: gyorsan repkednek a százezrek. 

Hogyan lesz egy férfi prosti?

Life.hu2017.11.14, 19:15

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, riporterünk, Domszky László egy tényfeltáró riportkönyvet készített Férfiműszak címmel a magyar férfiprostituáltak luxus világáról. De hogy pontosan hogyan, miért lesz egy férfiből prostituált, aki férfiaknak árulja a testét, a könyv szerzője elárulta.

Fejbe lőtte kliensét egy örömlány, mert rosszul csinálta az orális szexet (18+)

Archívum2017.11.11, 20:40

Nem tudta, hogyan közölje kliensével, hogy ügyetlen, ezért fejbe lőtte orális aktus közben a 36 éves férfit a 21 éves prostituált. Legalábbis erre hivatkozott. Az eset még október 24-én történt Washington államban a tettest azonban csak a napokban fogták el.

Kétszer tarkón lőtték, három nap múlva találták meg, mégis túlélte

Nagyvilág2017.11.10, 12:18

Marissa Wallen 21 éves prostituált állítása szerint egyik állandó ügyfele „rosszul viselkedett" szex közben, ezért az áldozat pisztolyával kétszer tarkón lőtte, majd sorsára hagyta. A lakásból elvitte a fegyvert és a kliens hitelkártyáit. A tettes egyáltalán nem törődött vele, hogy biztonsági kamerák rögzítették minden lépését, így tökéletesen rekonstruálni lehetett, hogy mi történt.

Szexuális szerepjáték közben megölte: hét évet kapott

Itthon2017.11.07, 15:21

A bíróság első fokon hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki szexuális szerepjáték közben fojtott meg egy prostituáltat Budapesten.

Kikötözte, megfojtotta, a holttestét az út mellett hagyta

Itthon2017.11.06, 15:15

Az interneten ismerkedett meg a prostituálttal, akivel még aznap este kikötözős szerepjátékot játszott egy férfi. Csakhogy a nő közben meghalt. A férfi a meztelen holttestet az út mellett hagyta.

Van meleg prostituált, aki gumi nélkül is vállalja, a fa mellett

Itthon2017.11.05, 22:22

Az orális és az anális szex tarifáit is elmondta nekünk az a férfi, aki körbevezetett minket a férfi prostituáltak világában. Azt is elmondta, hogy sok férfi óvszer nélkül is vállalja az aktust. Azt is megmutatta, hogy a prostituáltak hol fogadják a kuncsaftjaikat. Megrázó őszinteséggel beszélt az egészről a férfi, aki magáról azt állítja, hogy ő nem prostituált.

Lehet, hogy szerencséje lesz a prosti gyilkosának?

Itthon2017.10.09, 16:26

A gyanú szerint Burka Richárd tavaly 81 késszúrással megölte a prostituáltként dolgozó M. Noémit, vagyis Nellyt tavaly, Németországban, Chemnitzben. Az ítéletet nagyban befolyásolja, hogy nagykorúként, vagy fiatal nagykorúként kezeli a férfit a bíróság.

Egy örömlány elárulta, mivel idegesítik fel őt a férfiak (18+)

Life.hu2017.10.06, 13:31

Sok férfi esik abba a hibába, hogy azt hiszi, egy prostituáltnak kötelessége minden kívánságát teljesíteni, és úgy bánhat az örömlányokkal, ahogyan csak akar. Ha tetszik, ha nem, ez egy szolgáltatás, ahol vannak határok, amiket be kell tartani. Egy prostituált elárulta, mivel lehet őket a legjobban kiborítani.

Két lányt futtattak, egyikük 18 éves sincs

Itthon2017.10.05, 12:48

Két lányt futtatóit kapta el a rendőrség tegap reggel. Az egyik lány a 18-at sem töltötte be. Az interneten hirdették a lányokat, a kuncsaftokat pedig a saját lakásukra hívták. A pénz jelentős részét - amit a vendégek fizették -, elvették. Egy harmadik férfi ellen is eljárás indulhat. Ő a hirdetéseket kezelte, szerkesztette.

Volt, hogy 13 kuncsaftot kellett fogadnom...

She2017.10.02, 15:30

Ül velem szemben egy ránézésre a harmincas évei vége felé, a negyvenes évei elején járó, igen konszolidált nő. A haja összefogva, az arca derűs, de sminktől mentes. Bő szabású, fehér inget visel, föld színű nadrággal és lapos szandállal. Körülöttünk a pesti utca lüktet.

Prostiként keresi kenyerét az X-Faktorban feltűnt Nicole

Life.hu2017.09.28, 09:49

Az X-Faktor most futó szériájában feltűnt egy másságát nyíltan vállaló, nőnek öltözött férfi, aki kiakasztotta a mentorokat: nem tud énekelni. A Titanic betétdalával próbálkozott a fiatal lány, ám az ítészek egyértelműen nemet mondtak rá. Kiderült, hogy a bolti pénztárosként dolgozó Nicole, szexmunkásként is dolgozik.

Nem kellenek a vékony fiatal lányok a szexiparba

Life.hu2017.08.28, 19:41

Sokan azt gondolják, hogy legtöbben a fiatal lányokkal való együttlétért fizetnek, pedig mint kiderült, ez nem így van. 

Így néznek ki munka közben a kínai prostituáltak: Fotók! (18+)

Life.hu2017.08.17, 11:46

Elképesztő, húsbavágó fotók kerültek napvilágra kínai szexmunkásokról. Így telik egy átlagos munkanapjuk. 

Sokallta a prosti árát a heti 180 ezer fontot kereső angol csatár

Sport2017.08.07, 22:46

Raheem Sterling nem lesz büszke a Manchester City amerikai túráján, különösen a Los Angelesben mutatott teljesítményére, ahol a hajnalig tartó bulizást egy prostituált szolgáltatásainak igénybe vételével koronázta meg. De az örömlány kitálalt, és kiderült, hogy az angol korántsem viselkedett úriemberként.

Lebukott a férfi, aki vacsorázás közben csalta meg a feleségét

Archívum2017.07.31, 17:14

Ez  férfi nagyon pórul járt: rendőrök buktatták le, miközben épp megcsalta a feleségét. Kínos. 

Verebes István első felesége prostituált volt

Archívum2017.07.28, 14:00

Verebes István sem sűrűn nyilatkozik magánéletéről, nem is sejtettük, hogy ilyen pikáns titkot rejteget. Kiderült, hogy első felesége egy prostituált volt!

Kislányokat futtatott két miskolci férfi

Itthon2017.07.14, 10:17

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki társával kislányokat futtatott. A kislányok a férfi társánál laktak, de ő vitte ki őket Miskolcon arra az útra, ahol a lányok a kuncsaftjaikat várták. A férfi társát is keresi a rendőrök, ő külföldön lehet.

Lányokat futtató bűnszervezetet számolt fel a rendőrség

Itthon2017.06.28, 07:52

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kerítés és kitartottság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – fogva tartásuk mellett – három férfi és egy nő ellen. A bűnözők több mint tíz fiatal nőt utaztatott Berlinbe, hogy ott prostitúciós tevékenységet végezzenek - olvasható a rendőrség honlapján.

Életfogytiglant kapott, az ágyneműtartóba rejtette barátnője holttestét

Itthon2017.06.12, 14:43

Életfogytiglanra ítélték azt a román férfit, aki 2013-ban megfojtotta a barátnőjét, majd holttestét az ágyneműtartóban rejtette el.

Nem szexelt vele, inkább kirabolta

Itthon2017.06.12, 09:15

A budapesti Népliget félreeső bokros részén egy prostituált örömszerzés helyett inkább meglopta kuncsaftját. A rendőrök perceken belül elkapták őt és tettestársát. 

Durva részleteket árult el egy egykori prostituált (18+)

Life.hu2017.05.23, 06:50

Az ember azt gondolná, hogy pontosan tudja, milyen lehet prostituáltnak lenni. Most azonban kiderült, hogy olykor felfoghatatlan felkéréseket kapnak a kuncsaftoktól.

Gwyneth Montenegro luxusprosti elmondja, mit akarnak valójában a férfiak

Life.hu2017.06.14, 09:37

Az angol Daily Mailnek adott interjút az a prosituált, aki több mint tízezer férfival feküdt le, köztük ismert politikusokkal, jogászokkal, zenészekkel. Elmondta, mi az, amit a férfiak igazából akarnak, és mit tud adni nekik egy prostituált. 

Prostitúció luxuskivitelben - happy end nélkül

She2020.05.28, 15:37

Ült a bárszéken, egyenes háttal, keresztbe tett lábakkal. A szájában keverve érezte a pezsgő és az eper ízét. A pezsgőt a pohárból, az epret a gumiról. Felesleges kis találmány az ízesített óvszer, pont olyan kesernyés, mint a sima, csak otthagyja ezt a mű, epres utóízt.

Szülésig szeretne dolgozni Summer Sebastian, a prosti, akit 70 éves párja ejtett teherbe

Life.hu2017.06.13, 14:57

Imádja munkáját Summer Sebastian, a nevadai prostituált, aki 70 éves párjától várandós. Szándékai szerint szülésig dolgozik majd.

Mellékállásban prosti volt, elbocsátotta a tévécsatorna Maca Diskreciját

Life.hu2017.06.13, 14:41

Botrányt botrányra halmoz a szerb valóságshow-szereplő, Maca Diskrecija (azaz Senada Nurkic). Nemrégiben pucérkodó fotó miatt az Instagramját függesztették fel, most pedig kirúgták, mert bevallotta, mellékállásként prostituált, ráadásul a nézők is nehezményezték trágár beszédét. 

Részletesen beszélt a korábbi prostituált arról, hogyan alázták meg

Itthon2017.03.02, 10:57

Egyik kuncsaftja majdnem megfojtotta, egy másik megerőszakolta azt a 25 éves magyar nőt, aki Svájcban és Magyarországon is dolgozott prostituáltként az elmúlt években. Most a kisbabájával együtt egy olyan házban lakik, ahol tulajdonképpen elrejtik a nyilvánosság elől.

Ilyen körülmények között dolgozik a prostituált, aki heti 9 milliót keres

Life.hu2017.02.18, 21:57

Alissa, a 29 éves egyedülálló édesanya Las Vegastól nem messze dolgozik egy Sheri's Ranch nevű bordélyházban. A nő a 60 Second Docsnak mutatta meg, hol dolgozik.

Kínából hoztak prostituáltakat a budapesti bordélyházakba

Itthon2017.02.10, 10:41

Egy 27 éves kínai férfi két éven keresztül – kínai segítővel – Kínából toborzott fiatal nőket Magyarországra prostituáltnak. Magyarországon több lakást is bérelt. Gondoskodott a lányok ellátásáról és az együttlétekhez szükséges segédeszközökről. 

Tökéletes feleségnek tűnt - hetente 50 pasival csalta a férjét egy nő

Life.hu2017.01.25, 17:27

A nő egy példás feleség és családanya szerepében tetszelgett, amíg ki nem derült a titka: több ezer alkalommal csalta meg a férjét.

Majdnem elvérzett egy örömlány szex közben

Life.hu2017.01.12, 10:21

Egy Thaiföldön pihenő férfi úgy gondolta, igénybe veszi a világszerte ismert thai örömlányok szolgáltatásait. A szexuális együttlétnek azonban nem várt vége lett. 

Két nőt futtatott, napi kilencvenezer forintott tett el

Itthon2017.01.11, 09:32

Közel 10 évig élt, előbb egy, majd két prostituált futtatásából egy debreceni férfi. Az ügyészség most vádat emelt ellene.

Hoppá! Prostiként hirdetik a neten az RTL Klub sztárját, ÉNB Evelint

Life.hu2017.01.10, 08:20

Négyszázezer forint egy napra. Ennyi a tarifája egy netes hirdetés szerint annak a prostinak, aki az Éjjel-nappal Budapestben szereplő Evelin képével hirdeti szolgáltatásait.

Durva fotók készültek kubai prostituáltakról

Life.hu2017.01.02, 10:41

Fotósorozat készült a kubai örömlányokról, akiket éppen munka előtt, közben vagy után kaptak lencsevégre. Megdöbbentő fotók következnek.

Így élnek a prostiként dolgozó édesanyák (18+)

Life.hu2016.12.13, 10:40

A szexiparban dolgozó nők élete brutális, ám a helyzetet még nehezíti, ha egy örömlánynak gyermeke van. 

Ollóval vágta le partnerének péniszét a férfi prostituált

Life.hu2016.12.04, 20:58

Szörnyű bűncselekmény történt New Yorkban. Egy idős férfi belehalt sérüléseibe, mert péniszét levágták egy ollóval.

Való Világ 8: Mici bevalotta Krisztiánnak, hogy prosti volt

Life.hu2016.12.03, 09:32

Baj van a paradicsomban: úgy látszik, Mici és Krisztián kapcsolata mégsem állt olyan biztos alapokon. A lány nagy titkot vallot be szerelmének, amit természetesen az egész ország hallott.

Sorozatgyilkos végzett két magyar örömlánnyal

Life.hu2016.11.16, 11:42

Összesen három prostituált vált gyilkosság áldozatává a közelmúltban, ebből kettő magyar. Szombaton találtak rá a második magyar áldozat holttestére egy lakókocsiban.

Fülledt képek: így néznek ki a prostituáltak szex közben (18+)

Life.hu2017.06.13, 14:13

Mindennap láthatta a fotós, hogy mi folyik a lakásával szembeni bordélyházban, ablakaiból ugyanis kiváló rálátás nyílt a kupira. Merry Alpern gépet ragadott, és megörökítette, mi zajlik a szexklub zárt ajtaja mögött.

Kitálalt UFO Zsolti egykori futtatott lánya

Life.hu2016.11.03, 14:32

UFO Zsolti ellen 3 éve tart a büntetőeljárás, ám valószínűleg az egykor általa futtatott lány vallomása a legsúlyosabb az ügyében. Állítólag az egykori zenész kiküldte őt egy svájci bordélyházba, a tulajdonostól pedig részesedést kapott a nő által keresett pénzből.

A Népligetben meggyilkolt nő nem volt prostituált

Life.hu2016.11.02, 09:32

Októberben bukkantak egy fiatal nő holttestére a Népliget egy eldugott, bokrokkal övezett részén. Emiatt és azért, mert a nőt lemeztelenítve találták meg, sokan feltételezték, hogy prostituáltként dolgozhatott az áldozat. A lánya cáfolja ezeket a feltevéseket.

Emberkereskedő bűnbanda fejét fogták el

Itthon2016.10.26, 09:33

Elfogták egy prostituáltakat külföldön futtató bűnszervezet vezetőjét Budapesten. A rendőrségi elfogásról videó is készült.

Vádat emeltek a csévharaszti prostituált gyilkosa ellen

Life.hu2016.10.24, 11:48

Tavaly decemberben egy nő holttestét találták meg az M0-ás autópályán. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban zárta le a nyomozást és vádemelést javasolnak a gyanúsított 38 éves férfi ellen.

Szexuális segédeszközöket is találtak a bordélyházban

Itthon2016.10.19, 09:51

Bordélyházat üzemeltetett egy 45 éves győri férfi. Öt szobát adott ki, mindegyikben más nő fogadta a kuncsaftjait. A pénzt, amit a szexért kaptak, az aktus után a tulajdonosnak adták, aki az összeg felét adta vissza nekik.

Állítják: prostituáltakat futtatott a TV2 sztárja

Life.hu2016.10.22, 05:15

Állítólag a TV2 egykori sztárja egy belvárosban, jómódban élő férfival közösen prostituáltakat futtatott. Nyomozás indult a páros ellen, akik az egyik legnagyobb hazai kerítők lehetnek.

Hoppá! Félvér eltitkolt gyereke van Bill Clintonnak

Archívum2016.10.13, 13:45

Bill Clinton szexuális élete miniszterelnöksége óta terítéken van. A botrányok övezte kalandok közül most egy igen kínos történet került napvilágra. Kíváncsiak vagyunk, vajon Clinton asszony mit szól a kampányidő alatt kibukott újabb pletykához?

A prostituáltak történelme: a legősibb szakma 150 éve (18+)

Life.hu2016.10.09, 11:42

A szexmunkások élete többnyire ürességgel és veszéllyel van tele: ezt is megörökítette az a fotós, aki a prostituáltakról készített portrékat, de sokkal romantikusabb pillanatokat is elkapott. Így tárul valós kép mindenki elé az örömlányok életének eddig nem látott oldaláról.

Pokorny Lia: "Kiégett nő lett belőlem"

Life.hu2016.09.17, 10:18

Az ország egyik legnépszerűbb színésznője merész szerepre vállalkozott: következő filmjében egy prostituáltat alakít. Persze ne egyszerűsítsük le ennyire ezt a történetet, hiszen a történet lényege nem is maga szex, hanem az élettel járó kemény feladatok. A szerepről és kicsit a magánéletről is szó esett a legutóbbi beszélgetésünk során.

Óriási botrány: Férfi prostikkal szexelt a családos politikus

Life.hu2016.09.11, 13:07

Keith Vaz brit politikus eltitkolt életére derült fény. Az 59 éves férfit a Sunday Mirror buktatta le.

Állítják: prostituáltnak adták el a Sopronban eltűnt lányokat

Archívum2016.08.03, 14:25

Az elmúlt napokban három fiatal lánynak is nyoma veszett, ráadásul mindannyian Sopronról és környékéről tűntek el. A környékbeliek szerint futtatók csalták el a fiatalokat.

Gondolnád? Ennyit keres egyetlen hét alatt egy örömlány külföldön (18+)

Life.hu2016.08.02, 17:23

Óriási összegek pörögnek a lányok között, amelyet egy "átlagember" szinte fel sem tud fogni. Most egy újabb döbbenetes sztori került nyilvánosságra. 

Nem is titkolják: szexmunkásnak álltak a ValóVilág egykori szereplői (18+)

Life.hu2016.08.01, 09:39

A valóságshow két egykori szereplője is szexuális szolgáltatásokkal keresi a kenyerét, és ezt vállalják is. Saját nevükön szerepelnek az erotikus honlapokon.

17 éves lányt futtatott, hosszú időre börtönbe kerülhet

Itthon2016.06.28, 10:36

Egy 17 éves lányt futtatott egy 20 éves férfi. Rajta kívül egy másik kiskorú prostituálttól pénzt vett el, valamint egy harmadiknak vendégeket szerzett. Ezért akár 12 évre is börtönbe kerülhet.

A legnagyobb pénisz, a legerősebb vagina - Különös rekordok a szex világából (18+)

Life.hu2016.06.26, 09:20

 A legnagyobb pénisztől kezdve a legerősebb vagináig számos bizarr rekord született a világban, melyeket a Guiness Rekordok Könyve nem feltétlenül rögzít. Íme, 10 szexérdekesség

Prostitúcióból származó milliókat mosott tisztára egy szegedi férfi

Life.hu2016.06.17, 14:13

Prostituáltakat futtató bűnszervezet működéséből szerzett pénz eredetének eltitkolása miatt indult eljárás egy szegedi férfi ellen. Előzetesbe kerülhet.

Számlát adtak a prostituáltak, csak nem arról amit nyújtottak

Itthon2016.06.15, 11:07

Masszázsszolonként hirdették, de valójában bordélyház volt az a szalon, amelynek a vezetője ellen most emeltek vádat. A prostituáltak a bevételük felét tarthatták meg, a szolgáltatásaikról pedig számlát is adtak.

Prostituáltak a történelemben: a vágyak már akkor is kielégítésre vágytak

Life.hu2016.06.13, 18:56

A szexmunkások már 150 évvel ezelőtt is azon voltak, hogy teljesítsék az emberek vágyálmait, azokét, akik néhány örömteli percért újra és újra átlépték a bordélyházak küszöbét.

A TEK emberei térdeltek a férfi nyakára

Itthon2016.06.13, 11:11

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kerítés, kitartottság és más bűncselekmények gyanújával indított nyomozást Á. Imrével szemben, aki Németországban szervezte a magyar lányok prostitúcióját.

Megrázó fotósorozat: nézz be Banglades egyik legnagyobb bordélyházába!

Life.hu2016.06.01, 07:53

Sandra Hoyn fotográfus tinédzserkorú prostituáltakról készített képsorozata elnyerte az egyik legfontosabb fotóművészeti díjat, a Lens Culture Exposure Awardsot.

"Egy escort soha nem beszél a nevekről" – Kitört a prostiháború Ausztráliában

Life.hu2016.05.09, 13:20

Az escortlányként dolgozó Amanda Goff alaposan kiosztotta a már „leszerelt" kolléganőjét, Helen Woodot, aki nemrég nyilvánosság elé tárta az ágyában megfordult ügyfelei listáját – akik között egy híresség is szerepelt.

Íme, 3 megdöbbentő történet a prostituáltak hálószobájából

Life.hu2017.06.13, 12:11

Három bizarr, egyben különös történetnek hála beleshettünk az éjszakai pillangók hálószobájába, és meglepő dolgokkal találkoztunk: talpakat csiklandozó fogkefével, szájmaszkkal és szépirodalommal.

Kikötözve erőszakolták meg a fiatal nőt

Itthon2016.04.27, 17:41

Átlagos ügyfélnek tűnt, de pillanatok alatt erőszakossá vált a prostituáltra támadó férfi, megkötözte és késsel fenyegette a kiszolgáltatott nőt.

Kiábrándítóan őszinte sorozat egy 21 éves szexmunkás életéről

Life.hu2016.04.13, 15:45

Üresség és kétségbeesés, ezek jellemzik leginkább Eden mindennapjait, ahogy a személytelen hotelszobában paróka mögé bújva fogadja a kuncsaftjait. 

Haldokló kifosztásával vádolják a prostituáltakat

Itthon2016.04.08, 17:05

Örömlányokhoz ment az eritreai férfi, de összeesett a találkahelyen. Ahelyett, hogy segítettek volna rajta, mindenét elvették, és hagyták meghalni.

A legfurcsább dolgok, amiket szexmunkásoktól kértek

Life.hu2016.04.08, 19:32

Ha bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé, az mindig érdekes, azonban még izgalmasabb, ha az erotikus munkások titkos világába nyerünk betekintést.

Párizsban mostantól tilos fizetni a szexért

Life.hu2016.04.07, 14:16

A párizsi parlament kétéves vita után elfogadta azt a törvényt, mely szerint súlyos pénzbírságra számíthatnak azok, akik igénybe veszik az örömlányok szolgáltatását. 

Párizsban mostantól tilos fizetni a szexért

Nagyvilág2016.04.07, 13:25

Nehéz idők jönnek a prostituáltak kuncsaftjaira Franciaországban. A párizsi parlament két éves vita után elfogadta a törvényt, mely szerint súlyos pénzbírságra számíthatnak azok, akik igénybe veszik az örömlányok szolgáltatását. 

Nemi szervet villantott az egykori luxusprosti, Zahia Dehar - Fotó!

Life.hu2016.03.18, 19:59

A 24 éves modell a párizsi divathéten felejtett el bugyit venni a ruhája alá. Persze a lesifotósok azonnal kiszúrták a dolgot, és meg is örökítették. 

Meztelenre vetkőzött a Trónok harca prostija

Life.hu2016.03.11, 15:10

Szemérmesnek semmiképpen nem mondható az a fotósorozat, amit Ollie Kram színésznőről készítettek.

Ilyen egy luxusprostituált élete - Elképesztő sztori!

Life.hu2017.06.13, 11:53

Több amerikai diáklány is őszintén mesélt arról, hogyan tartják el magukat az egyetem alatt: a testükből élnek, és ezt nem szégyellik a nyilvánosság előtt sem. 

„Az exem egy prostival él együtt – mégsem tudtam nemet mondani a szexre”

Life.hu2016.01.25, 13:06

A nagy szerelmet egy harmadik rúgta fel, ráadásul olyasvalaki, aki bárhol, bárkivel képes összebújni: egy aggódó nő levele.

"110 férfi erőszakolt meg 22 óra alatt"

Life.hu2016.01.20, 09:14

Megan Stephens mindössze 14 éves volt, amikor egy, a görögországi nyaralása közben megismert férfi eladta őt szexrabszolgának. A most 25 éves nő nemrég megjelent kötetében vall arról, mi mindenen ment keresztül ezután. 

Prostituáltak futtatásával gyanúsítanak négy magyart

Nagyvilág2015.12.21, 18:25

Hónapokig tartó nyomozás eredményeképpen az ausztriai Innsbruckban őrizetbe vettek négy magyar állampolgárt, akiket prostituáltak futtatásával vádolnak - közölte a tiroli rendőrség.

Hatalmas előrelépés történt Lamar Odom gyógyulásában

Archívum2015.12.20, 14:27

Megtörtént az első jelentős előrelépés Lamar Odom gyógyulását illetően, aki még októberben esett össze egy bordélyházban, ahol prostituáltak és töménytelen mennyiségű drog társaságában dorbézolt. 

Kapócs Zsóka helyretette az arcával visszaélő csaló prostit

Life.hu2015.12.16, 07:30

Egy örömlány Zsóka képével hirdette magát, amit a színésznő nem hagyott annyiban: felhívta őt telefonon, hogy helyretegye a dolgot.