programozás

címke rss

Mesés hazai karriert futhat be, aki a programozást választja

Gazdaság2019.06.21, 12:15

Az elmúlt három évben több mint hússzorosára bővült itthon a jellemzően 4-5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. Ezek az úgynevezett bootcampek tavaly több mint 500 hallgatónak adtak képesítést, idén pedig már nagyjából 750, főként 21 és 45 év közötti diák kezdhet új karriert programozóként néhány hónap tanulás után. A bootcampek egy része ráadásul a hallgatók elhelyezkedését is garantálja, méghozzá az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők bérével megegyező, minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért. Ez pedig a tapasztalatok szerintt ...

Magyar diákok értek el világsikert: az élelmiszer újrahasznosítása állt a középpontban

Archívum2019.05.24, 16:40

A feleslegessé vált élelmiszerek újrahasznosítását és egyszerű elosztását segítő interaktív közösségi alkalmazásukkal értek el hatalmas sikert magyar diákok Dublinban. Boér Bence, Tóth Ambrus és Szigeti Péter két díjat is bezsebeltek.

A lányok is lehetnek sikeres fejlesztők

Techbázis2019.05.03, 15:21

Példaképekkel, játékos programokkal és egy sikeres 15 éves programozó lány segítségével népszerűsítette az informatikai szakmákat a Microsoft a DigiGirlz kódnapon.

Már lehet jelentkezni a Vodafone kódolói táborába

Techbázis2019.05.03, 10:10

A Vodafone Magyarország és a KódGarázs idén is örömmel várja a 12-14 éves fiatalokat egyhetes napközis táborába, ahol a gyerekek játékos módon ismerkedhetnek meg a kódolás rejtelmeivel, és kóstolhatnak bele a digitális jövő világába. A díjmentes programra a jelentkezés elindult, a helyek a jelentkezések beérkezési sorrendjében kerülnek kiosztásra.

A gyerekek tizede napi 4 óránál is többet tölt a neten

Techbázis2019.01.29, 14:49

A gyerekek 13,2 százaléka 4 óránál is több időt tölt el a világhálón napi szinten a legnagyobb magyar programozóiskola, a Logiscool kutatása szerint. A 3500 diák válaszaira épült felmérés arra is rámutatott, hogy az internethasználat az életkor emelkedésével folyamatosan nő. De vajon mit takar mindez a gyakorlatban, mi történik a fiatalokkal a digitális térben?

Áttörés: ártalmatlan zsírrá programozták át a veszélyes tumort

Tudomány2019.01.17, 12:01

Egy kombinált terápia segítségével sikerült ráksejteket zsírsejtekké alakítani egerekben a Bázeli Egyetem kutatóinak.

Tömegeket vonzott Budapest eddigi legnagyobb robotversenye

Techbázis2019.01.15, 13:22

Három fiatal robotprogramozó csapat jutott tovább a FIRST LEGO League budapesti döntőjéből. Közel 2500 ember látogatta meg a helyszínt.

A programozás segíti a fiatalok külföldről való hazatérését!

Itthon2019.01.15, 15:49

Szívesen építik az informatikus szakmára új életüket a visszatérők – derül ki a Progmatic iskola adataiból. Az itthoni cégek ajánlatai olyan versenyképesek, hogy a programozóiskolának akadt olyan diákja is, aki előzetes terveit felrúgva nem utazott külföldre új munkája miatt.

Slampos grófnőből lett az első női programozó: Ada Lovelace

She2018.11.27, 11:58

Valljuk be, Ada Lovelace bőven beleillett volna a vagány nőkről szóló cikkembe - ha királynő lett volna. De nézzük a dolog jó oldalát: így egy saját cikket kap. Íme, a legérdekesebb tények a nőről, akit a programozás ősanyjának tekinthetünk.

Tizenéves programozókat keres a UPC

Techbázis2018.10.08, 16:43

Alkalmazással vagy weboldallal nevezhetnek a háromfős csapatok.

Ingyenes programozókurzus indul iskolás gyerekeknek

Techbázis2018.09.25, 13:06

7-18 éves, hátrányos helyzetű, vagy nagy családból származó gyerekek jelentkezhetnek.

Hegek nélküli szép bőrt ígér a forradalmi sebgyógyító módszer

Tudomány2018.09.06, 04:05

Amerikai kutatók új módszert dolgoztak ki életveszélyesnek számító sérülések gyógyítására: a testen belül, sejtek átprogramozásával hoznának létre sebeket elfedő bőrsejteket. Ezzel a sokszor macerás, egy életen át hordozott nyomokkal járó bőrátültetéseket váltanák ki.

Akkora a hiány a programozóknál, hogy már apukák és anyukák tanulják

Gazdaság2018.08.22, 15:39

A kiemelkedő fizetések és a rugalmas munkaidő miatt egyre több fiatal anyuka és apuka tanulja ki a programozást – közölte a Progmatic. A programozóiskola arra is felhívja a figyelmet, hogy a cégek kifejezetten keresik a női dolgozókat, ami a kismamák munka világába történő visszatérését is elősegíti, melyre komoly szükség van Magyarországon.

Keresik a legsokoldalúbb informatikust

Techbázis2018.08.08, 10:45

A II. Országos IT Megmérettetésre azokat várják, akik szeretnek játszani, szeretik az izgalmas történetekbe ágyazott versenyeket, akiknek fontos a folyamatos fejlődés és kíváncsiak arra, hogy mennyire naprakész a tudásuk.

Jáksó László elárulta, hogy miért fogyott le

Archívum2018.08.08, 06:13

Jáksó László már másfél éve nincs képernyőn, helyette programozással foglalkozik, ami az eredeti szakmája. Kiegyensúlyozottabb mint valaha, és ennek okait mesélte el a műsorvezetőknek.

Hétéves kislány adott ki játékot a Steamen

Techbázis2018.08.06, 10:29

Pár nap alatt programozta le az Answer The Questiont.

Fiatal lányokat tanítana programozni a Vodafone

Techbázis2018.08.01, 12:05

Augusztus közepéig lehet jelentkezni a 15 fős foglalkozásra.

Nagyon kevés a nő ebben a szektorban, pedig 25 ezer állás betöltetlen

Gazdaság2018.08.01, 16:08

Becslések szerint Magyarországon a női szakemberek aránya 8-10 százalék körül van a technológiai szektorban, amellett, hogy továbbra is közel 25 ezer programozói állás vár betöltésre.

Vak és siket gyerekeket tanítana programozni az Apple

Techbázis2018.05.18, 15:48

Bővül a cég Everyone Can Code kezdeményezésének hatósugara.

Informatikushiány: ezek a programozó szakemberek kellenek leginkább

Gazdaság2018.04.04, 13:22

Tizen-, huszon- és ötvenezres munkaerőhiányt emlegetnek az IT-iparban a szakemberek – és manapság már a laikusok is beszállnak a licitbe. A Codecool programozóiskola összeszedte, hogy pontosan milyen munkakörökben is van hiány azok közül, amelyekhez programozási képességek (is) kellenek.

Új módon küzd a bugokkal az Ubisoft

Techbázis2018.03.06, 11:23

Gépi tanulással oktatott rendszer elemzi a programkódokat.

Még 1,8 milliós fizetéssel is vadászni kell az informatikusokat

Gazdaság2018.02.08, 16:12

Elkészült a korábban belengetett informatikai ösztöndíj részletes terve, amelyet hamarosan, de legkésőbb szeptemberben vezetnek be a felsőoktatásban. Ezen kívül három egyetemen új informatikai üzemmérnök szak indul, aminek a képzési ideje két gyakorlati tanulmányi évből, majd egy vállalati gyakorlati évből áll.

Építsen robotot, sokkal nagyobb móka, mint gondolná

Techbázis2017.11.13, 14:29

A Lego már egy ideje kínál lehetőséget arra, hogy a megvásárolt szettekből működő és programozható robotokat készítsünk. Ez pedig rendkívül hasznos, hiszen nemcsak a gyerekek kézügyességét fejleszti, de megtanítja nekik azt a fajta gondolkodást és programozási alapvetéseket, melyek a mai világban elengedhetetlenek. Azonban a Lego megoldására most Kínából érkezett kihívó a Jimu személyében.

Ingyenes programozói tábort szervez gyerekeknek a Vodafone

Techbázis2017.05.17, 16:43

Élményalapú foglalkozásokon szerettetnék meg a résztvevőkkel a programozást.

Elszántsággal és érdeklődéssel bárkiből lehet programozó

Gazdaság2017.03.31, 10:14

Pályaválasztás esetén komoly dilemma, hogy végül olyan végzettséget szerzünk-e, amely piacképes lesz. Egy biztos, hogy napjainkban a programozással nem lehet hibázni. A Reaktorlabs Talent ösztöndíjprogrammal ráadásul hátrányos helyzetű fiatalok is esélyt kapnak egy korszerű képzés elvégzésére.

Ingyen tanulhat meg percek alatt robotot programozni

Techbázis2017.02.02, 17:28

Sokakban él a tévhit, miszerint az ipari robotok programozása hosszú és körülményes feladat, amit kizárólag képzett szakemberek tudnak elvégezni. A kobotok gyártására specializálódott Universal Robots viszont elindít egy olyan online kurzust, ami mindössze 87 perc alatt megtanítja az alap dolgokat.

Amikor a tanár tanítja a tanárt programozni

Techbázis2017.01.27, 16:13

Olyan programozói kiadványt adott ki a Raspberry Pi alapítványa, amely tanároknak szól tanároktól. Célja, hogy a tapasztalatokat, módszereket könnyebben átadhassák egymásnak a pedagógusok. Hiszen talán éppen ez a digitális oktatási stratégia legnagyobb kihívása – nem csak nálunk, Európa-szerte.

Legóval taníthatjuk a robotmacskát harmonikázni

Techbázis2017.01.17, 14:05

A világhírű dán játékgyártó cég már hosszú évek óta fejleszt és forgalmaz olyan játékokat, amelyek egész korán a programozás felé fordítják a gyerekek érdeklődését. Az idén debütáló Lego Boost minden korábbinál ügyesebben (és olcsóbban) köti össze a hasznos ismeretek elsajátítását az imádott kockákkal.

Szuperhősös játékon dolgozik a magyar fejlesztőcsapat

Techbázis2016.12.08, 15:18

Bemutatkozott négy budapesti középiskolás, a Devil Cow Studios fejlesztőcsapat első nagyobb vállalkozása. A Powers című videojátékban a szupererőké a főszerep, helyszíne egy retrofuturisztikus város, a játékmenet pedig a pörgős szórakozást ötvözi és a MOBA-játékok stratégiai szemléletével.

Elképesztő appokat fejlesztettek a magyar fiatalok

Techbázis2016.12.07, 09:46

A C3 alapítvány 2003 óta minden évben megrendezi a Szabadfogású Számítógép versenyt, amelynek célja a kreativitás serkentése. Az idei nyertesek szemtelenül fiatalok voltak, és számos jó ötletet mutattak be: volt, aki anyukájának fejlesztett szénhidrát-kalkulátort, mások egy nadrágba szerelhető okosvezérlőt készítettek. A legfiatalabb nyertes mindössze hétéves.

Betör a Lego a magyar iskolákba

Techbázis2016.11.23, 15:47

Együttműködési megállapodás született a magyar kormány és a Lego között, így a magyar iskolákban is elérhetővé válik a dán cég játékain alapuló oktatási módszer. Nem csak a programozást, de a matekot és a nyelveket is építőkockákkal tanulhatják a diákok. Első körben száz iskolában indítják el a  programot, ahol a legerősebb volt a gyerekek lemorzsolódása.

Tizenéves programozók jelentkezését várja a UPC

Techbázis2016.11.03, 12:35

A UPC Magyarország jóvoltából hazánkba is megérkezett a Future Makers Nagydíj, melyre fiatal, 10 és 17 év közötti, a programozás iránt érdeklődő tehetségek jelentkezését várják. 2016. december 1-ig van lehetőség a pályázatok beküldésére.

A magyar okoskocka ismét lekörözi a legót

Techbázis2016.10.29, 14:39

Legutóbb két éve írtunk arról a hazai fejlesztőcsapatról, akik a motorizált legókészletek elavult távirányítóinál fejlettebb megoldást terveztek a dán építőjáték mellé, és szedték össze a gyártásra a pénzt a közösség erejével. A sikeres projekt után a csapat nem ült a babérjain: az idei karácsonyra a korábbinál jóval fejlettebb verzióval készülnek. Mi már láttuk életre kelni a szetteket!

Elvan a gyerek, ha játszik

Techbázis2016.10.21, 11:26

Ha a gyerekeket megtanítjuk programozni, nem csak egy munkapiacon értékesíthető készséget nyernek: megtanulnak másként gondolkozni problémákról, és új módon tudják az ötleteiket is kommunikálni. A cikkben 5, ingyenes applikációt szedtünk össze, amellyel a gyerekek észrevétlenül tanulhatnak.

Nagycégek küzdenek a gyerekeinkért

Techbázis2016.10.20, 16:07

Az Apple nemrég adta ki kifejezetten gyerekeknek szánt oktatóprogramját, a Swift Playgrounds-t. Ezzel próbálják behúzni a következő generációt a programozásba, ám nem csak az almás cég szeretné, ha egyre több kicsi tanulna kódolni. A Google-nek és a Microsoftnak is vannak saját kezdeményezéseik.

Gyümölcsös PC-vel is elkezdhető a programozás

Techbázis2016.10.18, 17:01

Ugyan a programozás sokak számára ijesztő dolognak tűnik, a gyerekeknek egyáltalán nem kell még komplett, összetett programokat írniuk. Elég, ha kiskorban elsajátítják azt a fajta gondolkodást, ami kell a kódoláshoz. Ebben segítenek a mikroszámítógépek, amelyekből robotokat építhetnek, alapvető programokat készíthetnek, és játékosan tanulhatnak. Később pedig belekóstolhatnak a valódi programozásba is.

Már nemcsak a húszéveseké a világ

Techbázis2016.10.18, 16:25

Meghosszabbították a nevezési határidőt a Szabadfogású Számítógépversenyen, október 24. éjfélig várják a pályaműveket a 19 év alatti fiataloknak szóló kihíváson.

A világ legfiatalabb programozói

Techbázis2016.10.17, 19:56

Nem olyan meglepő kezdeményezés, hogy a legkisebbeket próbálják megtanítani kódolni, programozni. A leghíresebb gyerkőcök szüleiktől vagy egyedül tanulták meg az alapokat.

Így tanuljuk meg a kódolás alapjait egyszerűen

Techbázis2016.10.19, 13:46

Bemutatjuk egy egyszerű online szerkesztőfelület működését egy labdás játék fejlesztésén keresztül pontról pontra. Aki szeretné elsajátítani a programozói gondolkodásmódot, a kódolás alapjait, annak kiváló alkalom. A szoftver megismerése és használata jó lehet egy rendhagyó informatikaórán is!

Androidos appversenyt hirdetünk az Origón

Techbázis2016.10.19, 13:48

Appversenyt hirdetünk az Origón az EU Code Week keretein belül. A három éve indult uniós kezdeményezés lényege, hogy megismertesse a fiatalokkal a programozást. A kódoláshoz ma már nem kell bonyolult programnyelveket megtanulni, és ezt meg is mutatjuk. Tanár? Tartson egy rendhagyó informatikaórát vagy kódolós napot a diákoknak! Szülő? Játszva tanuljon együtt a gyerekkel hétvégén. 15 év alatti? Nevezzen, és nyerjen értékes nyereményeket!

Gyerekjáték a programozás az Apple új appjával

Techbázis2016.09.14, 10:52

Az iOS10, a tvOS 10 és a watchOS 3 operációs rendszerek mellett Swift Playgrounds alkalmazást is elérhetővé tette az Apple. Az appal játékosan tanulhatnak kódolni a gyerekek és kezdők egyaránt, egy interaktív játék formájában.

Már tízmillió Raspberry Pi kelt el

Techbázis2016.09.09, 16:38

Teljesen kezdőknek szánt Raspberry PI csomagot ad ki a Raspberry Foundation, így ünneplik azt, hogy már tízmillió mini-PC talált gazdára világszerte.

Krumpliemberrel tarol a tizenhárom éves, miskolci minizseni

Techbázis2016.08.31, 06:03

Még csak tizenhárom éves, de már több játékot is fejlesztett a miskolci fiú. A reklámokból származó bevételt az UNICEF-nek ajánlotta fel. Legújabb applikációja egy diákoknak szóló e-napló, amelyben követhetik, hogy állnak a különböző tantárgyakból.

Az ismerősi háló jó szűrő arra, mit érdemes olvasni

Techbázis2016.08.30, 11:21

Az Így dolgoztok ti keretében a hazai techszférában dolgozókat faggatjuk arról, hogyan is telik egy munkanapjuk, és hogyan jutottak el odáig, ahol most vannak. A héten Tompa Tamás, a Codecool mentora mesél arról, mit csinál, hogyan és miért.

Egymilliót ad a NASA annak, aki felkészíti a robonautát

Techbázis2016.08.17, 16:57

Verseny keretén belül egymillió dollárt kap a NASA-tól az a csapat, amely sikeresen felkészíti a Valkyrie nevű asztronauta-robotot a Marson végzendő feladatokhoz.

A legújabb miniszámítógép akkora, mint egy cseresznye

Techbázis2016.08.16, 16:50

A Raspberry Pi hagyományait folytatja a legújabb, otthoni projektjekhez szánt mini-PC, az Onion Omega2. Az eszköz nem csak külsejében pici, de nem is kerül sokba: 1400 forintért a miénk lehet.

Legalább háromszor ennyit keresnék, mint most

Techbázis2016.07.14, 12:14

Július 26-án kiderülnek a felsőoktatási ponthatárok, és hogy kit hova vettek fel. De az se búsuljon, aki nem jutott be egyetemre, egy programozói képzéssel akár másfél év után jól fizető álláshoz juthat. Ez pedig nem a hardcore egyetemi, mérnöki képzés, ahová bizony kell a matek-fizika tudás is.

A gyerekek után elkezdik oktatni a tanárokat

Techbázis2016.06.21, 18:11

A Skool immár nem csak oktatja a 8-18 éves lányokat programozásra, de a Telekommal közösen, megkezdik a tanárok képzését is.

Saját játékukkal bizonyítanak a magyar tinilányok

Techbázis2016.05.27, 15:47

A Skool nonprofit szervezet fiatal diákjai egy saját játékkal mutatják be, milyen lányként programozni.

Már olvasni se kell tudni a programozáshoz

Techbázis2016.03.04, 17:13

Elkerülhetetlen volt, mégsem vagyunk benne biztosak, hogy készen álltunk rá: hangulatjelekkel is lehet már programozni.

Jobban programoznak a nők, mint a férfiak

Techbázis2016.02.12, 17:26

Alaptalan az a női programozókkal szembeni előítélet, hogy gyengébben teljesítenek a férfiaknál. Egy friss kutatás szerint még ügyesebbek is. Ám hogy mások is elismerjék teljesítményüket, legtöbb esetben titkolniuk kell nemüket.

Az internet azért nem a pokol kapuja

Techbázis2016.02.10, 10:47

Kísérleti jelleggel elindult a Digitális Iránytű projekt, melynek célja, hogy fiataloknak és felnőtteknek egyaránt iránymutatást adjon az internet világában. Hogy a világháló ne a pokol kapuja legyen, de a tudás és lehetőségek tárháza.

Egymillió hacker országa jön el

Techbázis2016.01.30, 17:35

Egymillió brit gyerek kap zsebben elférő, mobillal is programozható lapkát, ezzel serkentenék a kódolás iránti érdeklődést. A magyar kormány nyárig adott időt a digitális oktatási stratégia kidolgozására. A micro:bit egy olcsó megoldás lenne arra, hogy itthon is beinduljon a programozás tanítása.

Nyárra már a tanárt is digitalizálja a kormány

Techbázis2016.01.23, 18:22

A világ legnagyobb digitális oktatási konferenciáján megnéztük, milyen tapasztalatokat vontak le a britek abból, hogy egy éve a nemzeti alaptanterv részévé tették a programozást. A magyar kormány éppen azt a stratégiát készíti el idén, amivel ők már két éve megvannak. Van mit tanulni Londontól?

A Nemzeti Alaptantervbe emelné a programozást a Microsoft

Techbázis2015.12.14, 19:54

Ha Magyarország csökkenteni akarja az informatikushiányt, és lépést akar tartani a fejlett országok gazdaságaival, akkor elengedhetetlen a programozás beemelése a Nemzeti Alaptantervbe, véli a Microsoft.

A híres magyar szürkeállomány már nem elég

Gazdaság2015.11.25, 12:36

2018-ra minden háztartásban lesz gyors, 2020-ra a háztartások felében szupergyors internet. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes szerint a híres magyar szürkeállomány sávszélesség nélkül mit sem ér. A kormány okosvárosokat és okosországot akar. 

Erre kellett a Minecraft a Microsoftnak

Techbázis2016.02.10, 19:44

A Microsoft tavaly vásárolta meg a Minecraft című videojátékot, potom 2,5 milliárd dollárért - ezt inkább át se számoljuk. Eddig nem sokat kezdtek vele, de most kiderült: remek oktatóplatform a jövő programozói számára.

Gyorsulnak az androidos játékok

Techbázis2016.02.10, 19:54

A Google bemutatott egy olyan fejlesztést, mely lehetővé teszi, hogy az olcsóbb telefonokon is jól fussanak a látványos játékok.

A kis lánctalpas robot lesz az új magyar siker?

Techbázis2015.03.31, 18:28

Codie játékosan segít a gyerekeknek elsajátítani a programozás alapjait. Olyan mint egy oktatóprogram, csak nem a képernyőn, hanem a valóságban vezérelhetünk egy robotot.

Magyar csapat győzött a robotversenyen

Techbázis2015.02.08, 14:59

Felvidéki magyar csapat végzett első helyen a Debrecenben rendezett nemzetközi robotikaversenyen. A saját programozású robotok mellett elképesztő projekteket valósítottak meg a jövő mérnökei: a diszlexiás app, a diákrendszerező vagy edzéstámogató rendszer mind rendkívüli fejlesztés.

Előző
  • 1
Következő