profi boksz
címke rss- kapcsolódó címkék:
- boksz
- WBO
- Erdei Zsolt
- WBA
- WBC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Balkezes ellenfelet kap az új magyar bokszcsillag
Edzője, Szántó Imre "Öcsi bácsi" mellett Kótai Mihály, a WBF és a WBO nagyváltósúlyú bajnoka is segíti Bacskai Balázs felkészülését. A korábbi amatőr Európa-bajnok bokszoló november 10-én, Salgótarjánban lép ringbe, a Felix Promotion nemzetközi bokszgáláján.
Vízválasztó ütközet vár az egyik legjobb magyar profi bunyósra
November 10-én a salagótarjáni sportcsarnokban rendezi következő gáláját a Felix Promotion, melynek főmérkőzése a WBO veretlen cirkálósúlyú nemzetközi bajnokának, Szellő Imrének az összecsapása lesz amerikai ellenfelével.
Magyar Ring: nagy meccsek és egy történelmi öv magyar derékon
A várpalotai sportcsarnokban rajtolt az idei profikosz-idény a Felix Promotion Magyar Ring gálájával. A felhozó meccsek között Egedi Renátó nemzetközi övért bokszolt, és lett a WBO első magyar ifjúsági bajnoka. Győzött Bacskai Balázs is, ahogy Szellő Imre is, aki szinte meg sem izzadt, Kovács Zoltán viszont csak a ring mellől követte az eseményeket.
Tizenkét menet pokol, mexikói stílusban
A Mayweather–McGregor cirkusz után újra az igazi bokszé lesz a főszerep a profi ökölvívásban. Szeptember 16-án Las Vegasban rendezik az év valóban legfontosabb, egybehangzó vélemények szerint is legszínvonalasabb összecsapását. A veretlen Gennagyij Golovkin és a 49-1-1-es mérlegű mexikói Saúl Álvarez összecsapása eldöntheti, ki most a világ legjobb profi bunyósa.
A presztízs lesz az igazi tét Szellőnek és Caramelnek
Az egyik Európa-bajnok, a másik Interkontinentális bajnok a WBO-nál, de a Felix Promotion szezonnyitó várpalotai gáláján egyikük sem fog címet védeni. Előbbi, a nagypehelysúlyú Európa-bajnok, Kovács Zoltán Caramel, afrikai ellenfele ellen szeretne egy látványos, jó meccset vívni, míg a cirkálósúlyú Szellő Imre az előtte álló nagyobb feladatokra készülve tenné meg a következő lépést.
Szívbeteg magyar gyerekeknek segít a nemzetközi profiboksz-szervezet
Nem csak a bunyóról fog szólni péntek este a várpalotai profi ökölvívó gála. Kovács István, az egyik legjelentősebb profi ökölvívó szervezet, a WBO nevében fog átadni egy félmillió forintos támogatást egy szívbeteg gyerekeket segítő hazai alapítványnak.
A kis Ewing bizonyítana
A 22 éves Egedi Renátóé lesz a Felix Promotion várpalotai gálájának egyik legfontosabb mérkőzése. A döcögős pályakezdés után az elmúlt évben egyenesbe jövő budapesti bunyós nem izgul karrierje első címmérkőzése előtt, holott pontosan tudja, hogy a WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoki öve hatalmas lépést jelentene a karrierjében.
Bacskai Balázs: Csak az éhes oroszlán tud vadászni
Szeptember 15-én (pénteken) Várpalotán elkezdődik a 2017-18-as magyar profiboksz idény. Szorítóba lép Bacskai Balázs is, aki profi meccsén remek bunyóval mindjárt magyar bajnoki övet szerzett. Ezúttal egy dél-afrikai bokszolót kellene – boksznyelven szólva – megoldania.
Magyar bunyós derekára kerülhet a WBO felnehézsúlyú Eb-öve
A szőrén-szálán eltűnt kanadai Ryan Ford helyett beugróként a magyar Nemesapáti Norbert próbálhatja megszerezni a WBO félnehézsúlyú Európa-bajnoki övét a brit Anthony Yarde-tól.
- címkék:
- Nemesapáti Norbert
- profi boksz
- WBO
- Címkefelhő »
Végvári bunyóval kezdődik a magyar profiboksz-idény
Szeptember 15-én a várpalotai Thury-várban kezdődik a hazai profi ökölvívás következő szezonja. A Felix Promotion szervezésében tálalt gálán a legjobb hazai bunyósok lépnek a kötelek közé.
Ha senki nem hisz benned, legalább te higgy magadban
Régi bölcsesség a címben idézett mondás, bár nem mindig vezet okvetlenül sikerre. Az önbizalomhiánnyal nem vádolható Conor McGregor a hírek szerint hatalmas összeggel fogadott saját magára a Floyd Mayweather elleni meccs előtt.
Nézettségi rekordot hozott a Harcsa-Bacskai meccs
Úgy tűnik, nem csak a helyszíni érdeklődés volt kimagasló a Felix Promotion múlt hét szombati gáláján: Harcsa Norbert és Bacskai Balázs összecsapása a képernyők előtt is új csúcsot hozott.
Bacskai Balázs nyerte az évtized hazai profi meccsét
Tíz menetet végig bokszolva, egyhangú pontozással nyerte meg az év, egyesek szerint az évtized leginkább várt hazai profi ökölvívó mérkőzését Bacskai Balázs Harcsa Norbert ellen. A győztesnek nem csupán ez volt az első meccse profiként, de mindjárt a Magyar Bajnoki övvel gazdagodott az eredményhirdetés után. A Felix Promotion egy kiemelkedően magas színvonalú, telt házas gálával zárta az év első felét Budakalászon.
Erdei Zsolt: Ez mindkettejük számára presztízsmeccs lesz
A Felix Promotion szombati gálájának főmérkőzésén Harcsa Norbert és Bacskai Balázs feszül egymásnak. A középsúly mindkét kiválóságát jól ismeri a korábbi amatőr és profi világbajnok mindkét srácnak volt edzője, és, ha tippelni nem is szeretne, azért az Origo megkeresésére hajlandó volt egy kicsit latolgatni az esélyeket.
Harcsa és Bacskai a ringben rendezheti le korábbi sérelmeit
Különleges presztízsharccal adja meg az alaphangot a nyárnak a Felix Promotion: az istálló két kiváló középsúlyú bunyósa, Harcsa Norbert és Bacskai Balázs feszül egymásnak a Kalászi Sportcsarnokban. A bunyósokat bemutató kétrészes felvezetőnkben mindkét harcossal megismerkedhetnek, és kiderül, hogy lettek barátokból riválisok. Az első részben Bacskai Balázs kapott szót, most következzen Harcsa Norbert.
Nem úgy tervezem, hogy a negyedik menetben meghalok
Június 10-én a Kalászi Sportcsarnokban sokak szerint az elmúlt évek legnívósabb magyar-magyar összecsapásával várja a profi boksz rajongóit a Felix Promotion. A gálán egy hosszú konfliktust készül lezárni Harcsa Norbert és Bacskai Balázs. Felvezetőnk első részében Bacskai Balázst mutatjuk be, aki nem ijed meg a lehetőségtől, rögtön egy tízmenetes címmérkőzéssel vág neki a profi karriernek.
Londonban védheti meg Eb-címét a magyar bunyós
Baranyi Richárd, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoka legközelebb júliusban, Londonban védheti meg címét.
Hatalmas pofont kapott a bunyós az ellenfél edzőjétől
A rendőrségen fog folytatódni Andre Dirrell és José Uzcategui bokszmeccse, ami előbbi edzőjének jóvoltából nem ért véget az utolsó gongszó után.
- címkék:
- profi boksz
- Címkefelhő »
Joshua már a Klicsko elleni visszavágót tervezi
Anthony Joshua szívesen bokszolna ismét Vlagyimir Klicskóval, akit szombat este technikai KO-val legyőzött a londoni Wembley Stadionban.
Szellő Imre lemondott a címéről
A Felix Promotion cirkálósúlyú klasszisa, Szellő Imre (17 győzelem, 0 vereség) hivatalosan is lemondott a súlycsoport magyar bajnoki címéről.
Rutin vs. lendület: Bozai-Darmos csata Fehérváron
A Felix Promotion Magyar Ring profi ökölvívó gáláját felvezető második cikkünkben egy újabb, igazi csemegének ígérkező cirkálósúlyú meccset járunk kicsit körbe. A rutinos Bozai Gyula és a profi karrierjét szép mérleggel beindító Darmos József csap össze az est másik főmérkőzésén. A győzelem mellett mindkettőjüknek van egy közös célja.
Igazi bokszháború lesz a Magyar Ring csúcspontja
Magyar embernek magyar bunyót – szólhatna a szlogen, és a Felix Promotion Magyar Ring névre keresztelt profi ökölvívó gálája pontosan ezt teszi. A hazai profi boksz krémje lép szorítóba április 22-én az M4 Sport által élőben közvetített eseményen, Székesfehérváron, ahol két parádésnak ígérkező címmérkőzésen tapsolhatja pirosra a tenyerét a publikum. Felvezető sorozatunk első részében a Szellő-Tóth mérkőzést, míg a második epizódban a Darmos-Bozai csatára koncentrálunk.
Mayorga hozta a formáját
A hétvégén visszatérésére készül Ricardo Mayorga pofozkodással és bunkó beszólásokkal tarkított sajtótájékoztatót produkált hazájában, Managuában.
Vlagyimir Klicsko évek óta nem volt ilyen elszánt
Április 29-én a londoni Wembley-ben csap össze egymással Anthony Joshua és Vlagyimir Klicsko az IBF és a WBA nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésén. Az ukrán bokszoló bátyja, Vitalij szerint testvére hihetetlenül elszántan készül.
Beleszeretett nagy riválisába az olimpiai bajnok bokszolónő
A 2012-es olimpián még csak a dobogón osztoztak, 2016 óta azonban egy párt alkot a brit Nicola Adams és az amerikai Marlen Esparza. A két világklasszis bokszolónő megfogadta, egymással sohasem bunyózik.
Lemieux ájultra ütötte Stevenst
Rövid, ám annál látványosabb mérkőzést vívott egymással szombaton este az IBF korábbi profi bokszvilágbajnoka, David Lemieux, valamint az ex-világbajnoki kihívó Curtis Stevens. A kanadai brutális kiütéssel nyert.
- címkék:
- boksz
- profi boksz
- sportvideók
- Címkefelhő »
Ősztől beindulhat a bokszvilág Bajnokok Ligája
Forradalmi változásokra készül a bokszvilág, amennyiben sikerül megállapodni a televíziós társaságokkal, úgy akár már szeptembertől beindulhat a bokszvilág Bajnokok Ligája.
- címkék:
- boksz
- profi boksz
- ökölvívás
- Címkefelhő »
Nem jött be a szexmentes felkészülés Haye-nek
A brit ökölvívás egyik legnagyobb meglepetését okozta szombat este a cirkálósúlyú WBC-világbajnok, Tony Bellew, aki a 11. menetben kiütötte a ringből David Haye-t, és végül TKO-val legyőzte esélyesebbnek tartott riválisát.
Zsákként dőlt el a korábbi bokszvilágbajnok
Öt menetet sem bírt ki a korábbi nagyközépsúlyú IBF-világbajnok, Lucien Bute, aki ezúttal a félnehézsúlyban próbált szerencsét, de kiütéses vereséget szenvedett a veretlen Eleider Alvareztől.
- címkék:
- boksz
- profi boksz
- sportvideók
- ökölvívás
- Címkefelhő »
Nagy pofonok egy kisvárosban
A Felix Promotion évindító profi bokszgáláján nyolc meccsen hullottak a pofonok a pápai ringben. A publikum láthatott mindent, ami miatt érdemes volt jegyet venni: kiütéseket, kőkemény amerikai bunyóst, egymás őszinte csépelését, és, ami a legfontosabb, egy magyar Európa-bajnoki címvédést is.
Harcsa megőrizné makulátlan mérlegét
A szombati Magyar Ring profi ökölvívó gálán a Felix Promotion veretlen középsúlyú bunyósa, Harcsa Norbert nyolcadik meccsén is győzelemre készül.
A mini-Tysont is elintézné a ceglédi sajtkészítő
Szombaton Pápán, a Magyar Ring profi ökölvívógálán Szellő Imre egy kőkemény amerikai bunyós ellen lép ringbe, hogy javítsa formáját az áprilisi címvédő meccsre. A Felix Promotion Eb-bronzérmes ceglédi bokszolója már a felkészülés célegyenesében van.
Közel a megegyezés a Mayweather-McGregor bunyóhoz
Minden részletben megegyezett egymással Folyd Mayweather és Conor McGregor így elhárulni látszanak az akadályok a szurkolók és a média által is óriási érdeklődéssel várt összecsapásuk elől.
Caramel nem fogja hagyni, hogy leénekeljék róla az övet
Kovács Zoltán, „művésznevén" Caramel először teszi kockára a nagypehelysúlyú Európa-bajnoki övét a pápai Magyar Ring profi ökölvívó gálán. A Felix Promotion könnyűzene-rajongó bunyósa megmutatná olasz ellenfelének, hogy milyen kemény, ha a kötelek közé lép.
Ilyen őszinte bunyót ritkán látni címmeccsen
Padlóról felállva szerzett világbajnoki címet Zsanat Zsakijanov, a kazahok 33 éves bokszolója az első menetben kétszer is kiütés közelébe került, majd fokozatosan átvéve az irányítást – és ugyancsak kétszer padlóra küldve ellenfelét – megosztott pontozással nyert Rau'shee Warren ellen a WBA harmatsúlyú világbajnoki mérkőzésen.
- címkék:
- boksz
- profi boksz
- sportvideók
- ökölvívás
- Címkefelhő »
Magyar főszereplője is lesz a történelmi bokszmeccsnek
Az amerikai tévés történelemben először lesz egy női profi bokszmérkőzés egy ökölvívó gála főmeccse fizetős prémiumtévén. A kétszeres olimpiai bajnok Claressa Shields ráadásul egy magyar lány ellen fog ringbe lépni.
Motorbalesete után győzelemmel tért vissza Felix Verdejo
A tavaly nyáron elszenvedett motorbalesetét követően péntek este először húzott kesztyűt a könnyűsúlyú bokszreménység, Felix Verdejo, és könnyed sikerrel 23. meccsén a 23. győzelmét aratta.
- címkék:
- boksz
- profi boksz
- ökölvívás
- Címkefelhő »
Veresége után minden szurkolójának fizetett egy italt Carl Frampton profi bunyós
Az északír Carl Frampton hétfőre virradóra veszítette el a WBA pehelysúlyú övét, de a bánat közepette is úriember maradt: azokat az északír drukkereket, akik miatta elutaztak Las Vegasba, megvendégelte egy ír sörözőben.
- címkék:
- Carl Frampton
- profi boksz
- Címkefelhő »
Minden idők egyik legnézettebb meccse lehet a Joshua-Klicsko
Minden idők egyik legnagyobb közönséget vonzó ökölvívó-mérkőzése lehet a brit Anthony Joshua és az ukrán Vlagyimir Klicsko áprilisi összecsapása, amelyet a londoni Wembley Stadionban rendeznek meg, a tét pedig a Nemzetközi Bokszföderáció, azaz az IBF nehézsúlyú világbajnoki öve.
Pacquiao ausztrál kihívóval csap össze áprilisban
Manny Pacquiao április 23-án az ausztrál Jeff Horn ellen védheti meg a Boksz Világszervezet, azaz a WBO váltósúlyú világbajnoki övét.
- címkék:
- Manny Pacquiao
- profi boksz
- Címkefelhő »
Mickey Rourke 64 évesen is szorítóba lépne
64 évesen is visszatérne a ringbe a Golden Globe-díjas színész, Mickey Rourke, aki 2017-ben két ökölvívó-mérkőzést is szeretne a profik között, hogy összesen tíz meccsel a háta mögött vonuljon vissza.
- címkék:
- Mickey Rourke
- boksz
- profi boksz
- Címkefelhő »
Ricky Hatton megpróbálta magát halálra inni
A korábban két súlycsoportban is porfi világbajnok brit bokszoló Ricky Hatton egy rádióműsorban beszélt arról, hogy visszavonulása után olyan súlyos depresszióval küzdött, hogy többször is csak az öngyilkosságban látott belőle kiutat.
Dariusz Michalczewski megverte a feleségét, majd kokaint találtak nála a rendőrök
Az egykori félnehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok, Dariusz Michalczewski előbb megverte a feleségét, majd a kiérkező rendőrök kábítószert találtak nála.
Már 50 ezer jegy elkelt a Klicsko-Joshua bokszmeccsre
Már 50 ezer jegy elkelt a Volodimir Klicsko-Anthony Joshua nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoki címmérkőzésre, amelynek a londoni Wembley Stadion ad otthont április 29-én.
A Hóhért szó szerint kiütötték a ringből az utolsó meccsén
Karrierje utolsó mérkőzését a ringből kizuhanva, technikai kiütéses vereséggel zárta az 51 éves Bernard Hopkins, a profi ökölvívás elmúlt két évtizedének egyik legnagyobb alakja.
- címkék:
- Bernard Hopkins
- boksz
- profi boksz
- Címkefelhő »
Povetkin doppingolt, elmarad a szombati meccs
Elmarad a szombat estére meghirdetett, és a kategória világbajnokának kihívási jogáért kiírt nehézsúlyú profi ökölvívó-mérkőzés az oroszországi Jekatyeringburgban Alekszandr Povetkin és a kanadai Bermane Stiverne között, mivel az orosz bokszoló doppingolt.
Mayweather a közösségi oldalán szólt be Conor McGregornak
Conor McGregor a New York-i UFC gála után üzent Floyd Mayweathernek, hogy megküzdene vele. A világ legjobb bokszolója először csak kinevette, most pedig még egy kőkemény trollkodást is megeresztett az ír bunyós kárára.
Klicsko a Wembley Stadionban csaphat össze a brit K.O. királlyal
Vlagyimir Klicsko és Anthony Joshua 2017. április 29-én a londoni Wembley Stadionban csap össze az IBF és a WBA nehézsúlyú övéért.
LeBron James az HBO-nak forgat filmet Aliról
Az NBA-sztár lesz az egyik producere a több részesre tervezett dokumentumfilmnek, amit egy hollywoodi sztárrendező jegyez majd.
Összefoghat a bokszvilág Balzsay egykori ellenfeléért
Az egykori profi Európa-bajnok ökölvívó, a két és fél hete kómában fekvő Eduard Gutknecht megsegítésére hívta fel a figyelmet a Felix Promotion. A profi bokszistálló a december 17-i, budapesti évzáró gáláján gyűjtést szervez Balzsay Károly egykori ellenfelének.