profi boksz
címke rss- kapcsolódó címkék:
- boksz
- WBO
- Erdei Zsolt
- WBA
- WBC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Erdei szombaton védheti meg WBO-címét
Erdei Zsolt szombaton Oberhausenben, a német Thomas Ulrich ellen immár hatodik alkalommal készül megvédeni a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki címét.
Erdei nagy meccset ígér Ulrich ellen
Szombaton immár hatodszor védheti meg címét Erdei Zsolt, a WBO félnehézsúlyú világbajnoka. Ellenfele ezúttal a szintén universumos Thomas Ulrich lesz, az összecsapás esélyesének pedig annak ellenére a magyar búnyost tartják, hogy kihívója hazai közönség elõtt bokszolhat.
Baldomir maradt a WBC váltósúlyú bajnoka
Az argentin Carlos Baldomir maradt a Bokszvilágtanács (WBC) váltósúlyú világbajnoka, miután a kilencedik menetben technikai KO-val gyõzött kihívója, az amerikai Arturo Gotti ellen.
- címkék:
- boksz
- profi boksz
- WBC
- Bokszvilágtanács
- Címkefelhõ »
Ráléptek Gera mûtött kezére
Túl van harmadik edzõmérkõzésén a West Bromwich Albion, és Geráék elszenvedték elsõ vereségüket: a Skóciában edzõtáborozó WBA a Kilmarnock csapatától kapott ki 2-1-re. A találkozón Gera kezdõként lépett pályára, 90 percet játszott, és a tudósítások szerint csapata legveszélyesebb játékosa volt ismét. A magyar futballista számára azonban kis híján balszerencsésen alakult a felkészülési meccs.
Castillejo kiütötte Sturmot Hamburgban
A spanyol Javier Castillejo lett a Boksz Világszövetség (WBA) középsúlyú bajnoka, miután Hamburgban technikai KO-val legyõzte a címvédõ német Felix Sturmot.
Axel Schulz november 25-én tér vissza
November 25-én, Hallében tér vissza több mint hétéves kihagyás után Axel Schulz, a németek korábbi kiváló nehézsúlyú ökölvívója.
- címkék:
- Axel Schulz
- boksz
- profi boksz
- WBA
- Halle
- Címkefelhõ »
Gera és 4 millió font a téma az angol médiában
Az angol médiában az elmúlt 24 órában számos Premier League-csapattal hozták összefüggésbe Gera Zoltán nevét. A WBA magyar középpályásáról több internetes orgánum is cikket közül, és szinte minden cikk Gera lehetséges klubváltásáról szól.
- címkék:
- Gera Zoltán
- átigazolás
- boksz
- profi boksz
- WBA
- Címkefelhõ »
Gera megjósolta Ghána menetelését
A nyolcaddöntõk közepette Gera Zoltán ismét véleményt formált a Németországban zajló világbajnokságról. A WBA csatára a világbajnokság rajtja elõtt Brazília gyõzelmét és Ronaldo gólkirályi címét jövendölte, míg a legnagyobb meglepetést Ghánától várta. A vb felénél Gerát korábbi véleményével szembesítettük, és további esélyeket boncolgattunk vele.
Rablásban vett részt Tyson korábbi kihívója
Fegyveres rablásban való részvételért letartóztatták Peter McNeeley korábbi nehézsúlyú profi ökölvívót, aki 1995-ben a börtönbõl szabadult Mike Tyson elsõ ellenfele volt.
- címkék:
- Mike Tyson
- Tyson
- boksz
- profi boksz
- Címkefelhõ »
Holyfield ismét a szorítóban
A profi boksz egyetlen négyszeres nehézsúlyú világbajnoka, Evander Holyfield 21 hónapi szünet után ismét a kötelek közé lép: augusztus 19-én csap össze Dallasban a szintén amerikai Jeremy Batesszel.
Taylor megvédte profiboksz-címét
Továbbra is Jermain Taylor a Bokszvilágtanács (WBC), illetve a Bokszvilágszervezet (WBO) középsúlyú világbajnoka.
Valujev kiütéssel védte meg címét
Nyikolaj Valujev, a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoka technikai KO-val nyert jamaicai ellenfele, Owen Beck ellen Hannoverben, s ezzel megvédte címét.
Elmarad Corrales és Castillo címmeccse
Elmarad a szombati Las Vegas-i profi ökölvívógála fõ mérkõzése Diego Corrales, a Bokszvilágtanács (WBC) könnyûsúlyú világbajnoka és Jose Luis Castillo között, miután a kihívó a mérlegelésen átesett súlyhatáron.
Barrios egy perc alatt kiütötte Nagy Jánost
Nagy János az elsõ menetben kiütéses vereséget szenvedett az argentin Jorge Rodrigo Barriostól a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú címmérkõzésén, Los Angelesben.
Csonttörõ a legnehezebb nagypehelysúlyú
A mérlegelés során Nagy János, a Nemzetközi Boksztanács (IBC) nagypehelysúlyú világbajnoka bizonyult nehezebbnek Los Angelesben az argentin Jorge Rodrigo Barrios elleni vb-címmérkõzés elõtt, amelyet a Boksz Világszervezet (WBO) égisze alatt rendeznek.
Csonttörõ szerény, Barrios magabiztos
Visszafogott derûlátással nyilatkozott Nagy János, a Nemzetközi Boksztanács (IBC) nagypehelysúlyú világbajnoka a Los Angeles-i sajtótájékoztatón, amelyet az elõtt tartottak, mielõtt magyar idõ szerint vasárnap hajnalban ringbe lép az argentin Jorge Rodrigo Barrios elleni mérkõzésén a Boksz Világszervezet (WBO) világbajnoki címéért.
Hattoné a WBA váltósúlyú címe
A brit Ricky Hatton a Boksz Világszövetség (WBA) új váltósúlyú bajnoka, mivel a bostoni címmérkõzésen egyhangú pontozással legyõzte az amerikai Luis Collazót.
- címkék:
- Ricky Hatton
- boksz
- profi boksz
- WBA
- Címkefelhõ »
Gera újra az Üllõi úton edzett
Hosszú idõ után újra korábbi kubjánál, a Ferencvárosnál edzett Gera Zoltán. A WBA játékosát hatalmas szeretettel fogadták az Üllõi úton egykori játékostársai, valamint korábbi edzõje, Gellei Imre.
Gera a Fradiban készül a válogatottságra
Gera Zoltán számára befejezõdött a szezon Angliában, de a WBA magyar játékosa természetesen nem hagy fel az edzésekkel, hiszen rövidesen esedékes válogatottbeli visszatérése. Bozsik Péter már korábban jelezte, hogy természetesen számít Gerára, akinek azonban a válogatott keret vasárnapi találkozójáig edzéslehetõségre van szüksége. Hosszas egyeztetés után eldõlt, hogy a WBA engedélyezi számára, hogy a Ferencváros csapatával készülhessen.
De la Hoya a WBC nagyváltósúlyú bajnoka
Az amerikai Oscar de la Hoya megszerezte a Boksz Világtanács (WBC) nagyváltósúlyú vb-övét, miután Las Vegas-i címmérkõzésen a hatodik menetben kiütötte a nicaraguai Ricardo Mayorgát.
Erdei ötödször is megvédte vb-címét
A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei Zsolt ötödik alkalommal is megvédte trónját, miután a 10. menetben technikai KO-val legyõzte az ausztrál Paul Murdochot a düsseldorfi gálán.
Kellemetlen stílusú ellenfél vár Erdeire
Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka szombaton Düsseldorfban teszi ismét kockára címét. Az övet eddig négyszer megvédõ magyar bokszolónak ezúttal a korábbiaknál talán könnyebb dolga lesz, ellenfele, az ausztrál Paul Murdoch ugyanis nem tartozik a súlycsoport legnagyobb sztárjai közé.
Vlagyimir Klicsko újra a trónon
Visszahódította ökölvívó világbajnoki nehézsúlyú trónját az ukrán Vlagyimir Klicsko az amerikai Chris Byrd ellen szombaton este a németországi Mannheimben vívott csatájában. Több mint tizennégyezer nézõ elõtt a 30 éves ukrán exvilágbajnok meggyõzõ fölénnyel, a hetedik menetben technikai kiütéssel diadalmaskodott öt évvel idõsebb ellenfele, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) eddigi nehézsúlyú világbajnoka ellen.
Gera szomorú születésnapja
Bravúrral próbált meg javítani a helyzetén Gera Zoltán csapata a Newcastle United otthonában. Ez azonban nem sikerült, a Szarkák 3-0-ra gyõzték le a WBA-t.
Gera születésnapján Owen az ajándék
Nem mindennapi fellépés elé néz Gera Zoltán szombaton a Premier League-ben, hiszen a Newcastle elleni mérkõzés napján ünnepli születésnapját a WBA magyar középpályása. Az esélyesebb hazaiak elleni esetleges gyõzelem igazán emlékezetessé tehetné ezt a meccset a 27. évébe lépõ játékosnak.
Gera Zoltán: Nem adjuk fel!
Gera Zoltán továbbra sem hajlandó elemzésekbe bocsátkozni azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz vele, ha a West Bromwich kiesik a Premier League-bõl. A WBA magyar középpályása a Bolton elleni 0-0-s hazai döntetlent követõen sem gondolja úgy, hogy elúszott volna a remény.
Gera Zoltán: irány Newcastle!
A szokásokkal ellentétben ezúttal már egy nappal a mérkõzés elõtt elutazik idegenbeli találkozójára a WBA csapata. Gera Zoltán és társai magyar idõ szerint pénteken délelõtt 10-kor kelnek útra, és délután már Newcastle városában tréningeznek. Bryan Robson vezetõedzõ az edzés után jelöli majd csak ki a kezdõcsapatot, de szinte biztos, hogy helyet kap majd benne Gera Zoltán, aki jó állapotban van, és egészséges.
Elrendelték a Judah-Mayweather visszavágóját
A IBF elrendelte a Zab Judah-Floyd Mayweather mérkõzés visszavágóját, amelynek 10. menetében tömegverekés tört ki a ringben.
- címkék:
- boksz
- profi boksz
- IBF
- Címkefelhõ »
Bíróságon hangoltak a Byrd-Klicsko meccsre
A német Universum istálló rágalmazás miatt bírósági végzést foganatosított Chris Byrd, a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) nehézsúlyú világbajnoka ellen.
Kelet szörnyetege június 3-án lép ringbe
Június 3-án Hannoverben, a jamaicai Owen Beck ellenében védheti meg elõször címét Nyikolaj Valujev, a Bokszvlágszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoka - jelentették be a szervezõk.
Barrios után Hamed várhat Nagyra
Sokadszorra, ám 2002 tavasza óta talán minden eddiginél határozottabban vetõdött fel a kilencvenes évek pehelysúlyú sztárjának, Naseem Hamednek visszatérése. A Herceg tárgyalásban áll a WBO elnökével, Pablo Valcarcellel, aki a jelek szerint szívesen megadná a lehetõséget Hamednek a Jorge Barrios-Nagy János világbajnoki címmeccs gyõztese ellen.
- címkék:
- Naseem Hamed
- Barrios
- boksz
- profi boksz
- WBO
- Címkefelhõ »
A Sky Sportsnál Gera volt a meccs legjobbja
Hat hónap után szerepelt újra a West Bromwich kezdõcsapatában Gera Zoltán. A WBA gól nélküli döntetlenre zárt az Aston Villa elleni városi rangadón. Gera - aki végig a pályán volt a derbin - vegyes érzésekkel nyilatkozott a meccsrõl.
Gera fél év után újra kezdõ lesz
A szokásokkal ellentétben már egy nappal az Aston Villa elleni bajnoki elõtt kezdõcsapatot hirdetett Bryan Robson, a WBA mestere. Ebben helyet kapott Gera Zoltán is, a magyar játékos fél év után tagja ismét a kezdõcsapatnak.
Csonttörõ orosz bokszoló ellen melegít
Orosz ökölvívó ellen melegít a Boksz Világszervezet (WBO) négy héttel késõbbi, Los Angeles-i világbajnoki összecsapására Nagy "Csonttörõ" János a Felix-Promotion április 22-i, paksi gáláján.
- címkék:
- Nagy
- boksz
- profi boksz
- WBO
- Los Angeles
- Címkefelhõ »
Gera szerint még tíz pont kell a WBA-nak
Gera Zoltán hat hónap elteltével végre ismét kezdõként léphet pályára a Premier League-ben. A WBA magyar középpályása ezen a héten nem érzett semmilyen problémát edzések közben, így Bryan Robson biztosan számíthat rá az Aston Villa elleni városi rangadón. A magyar válogatott csapatkapitánya úgy számol, hogy tíz megszerzett ponttal csapata kiharcolhatja a bentmaradást.
Geráról áradozik a West Brom-csatár
Bár Gera Zoltán csupán 45 percet játszott a Liverpool elleni vesztes bajnokin a West Bromwich Albion együttesében, a magyar játékosról mégis áradozik az angol sajtó, az edzõje és a csapattársai is. A Sky Sports 8-as osztályzata és Bryan Robson dicséretei után a WBA csatára, Nathan Ellington zengett ódákat a magyar középpályásról.
Ljahovics megfosztotta címétõl Brewstert
A fehérorosz Szergej Ljahovics szerezte meg a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú világbajnok címét, miután Clevelandben pontozással legyõzte az amerikai Lamon Brewstert.
Gera visszatért, a WBA közel volt a bravúrhoz
Az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának zárómérkõzésén a West Bromwich Albion hiába vezetett sokáig a Tottenham Hotspur otthonában, a londoniak végül Robbie Keane duplájával fordítottak, és otthon tartották a három pontot. Hosszú sérülése után visszatért Gera Zoltán, aki a 85. percben állt be a West Bromwichba.
Gera hétfõn visszatérhet a WBA-ba
Bár csütörtökön még úgy tûnt, ismét el kell halasztani Gera Zoltán remélt visszatérését, pénteken Bryan Robson és Gera Zoltán is úgy vélte, hogy hétfõn hosszú idõ után újra ott lehet a pályán a magyar játékos egy Premier League-mérkõzésen. Bryan Robson birminghami sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy elérkezettnek látja az idõt Gera bevetésére, de azért a szombati, és vasárnapi edzést még megvárja, hogy véglegesen döntsön a magyar játékos visszatérésének idejérõl.
Csonttörõ-Barrios bokszcsata Los Angelesben
Eldõlt, hogy a március 25-érõl elhalasztott Nagy "Csonttörõ" János-Jorge Rodrigo Barrios csatát a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú világbajnoki övéért május 20-án a Los Angeles-i Staples Centerben rendezik.
Rahman döntetlennel maradt világbajnok
Az amerikai Hasim Rahman megvédte a Boksz Világtanácsnál (WBC) birtokolt nehézsúlyú világbajnoki övét, miután vasárnap hajnalban döntetlennel végzõdött honfitársa, James Toney elleni címmérkõzése.
Rahman és Toney is kész a visszavágóra
Hasim Rahmannak nemcsak megszerezni, de megvédeni is gyõzelem nélkül sikerült a WBC nehézsúlyú világbajnoki címét, James Toney elleni mérkõzése ugyanis többségi döntetlennel végzõdött (két pontozóbíró döntetlenre, a harmadik hat ponttal Rahmannak adta az összecsapást). A meccs utáni sajtótájékoztatón természetesen mindkét fél gyõztesnek mondta magát, és bár Rahmannak legközelebb Oleg Maszkajevvel kéne megmérkõznie, látszólag mindketten égnek a vágytól, hogy újra egymásnak essenek.
Egyre izgalmasabb a Premier League-hajrá
A 2006-os év elején csak vergõdõ Arsenal valósággal megtáltosodott BL-beli sikereitõl, és a Charlton elleni gyõzelemmel továbbra is versenyben van a következõ szezonbeli BL-indulást jelentõ helyek valamelyikéért. Az Aston Villa kiütését követõen már ötvenszázalékos mérleggel büszkélkedhet az Everton, míg az ezúttal a Manchester Unitedtõl tisztes vereséget szenvedõ West Bromwich egyre nagyobb bajba kerül: a hosszú hajrát nyitó Portsmouth is kezdi megközelíteni a birminghamieket.
Erdei júliusban bokszol Tiozzo ellen
A májusi címvédõ összecsapás után várhatóan július 29-én lép ringbe Fabrice Tiozzo ellen Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka.
Ismét Felix Sturm a WBA középsúlyú bajnoka
Pontozással nyert az új-zélandi Maselino Masoe ellen a Boksz Világszövetség (WBA) középsúlyú címmérkõzésén, ezzel visszaszerezte 2004-ben elvesztett világbajnoki övét a német Felix Sturm.
Május 20-án lehet a Barrios-Nagy bokszcsata
Tengerentúli információk szerint május 20-án pótolhatják azt az eredetileg március 25-re tervezett Las Vegas-i profi ökölvívógálát, amelyen Nagy János kihívóként lép ringbe a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú világbajnoka, Jorge Barrios ellen.
- címkék:
- Nagy János
- boksz
- profi boksz
- WBO
- Las Vegas
- Címkefelhõ »
Robson a csúcsderbin már bevetné Gerát
Bryan Robson hosszú idõ után elõször vállalkozott arra, hogy immár nyilvánosan is találgatásokba bocsátkozzon Gera Zoltán visszatérése kapcsán. A WBA menedzsere szerint a magyar középpályás a hétvégi Chelsea elleni meccsen még nem, de azt követõen már ott lehet a pályán. Robson úgy számol, hogy a Birmingham City elleni városi derbin - amely egyben kiesési rangadó is - vetheti be elõször a "Magic Magyar"-nak becézett játékost. Bryan Robson minderrõl egy birminghami sajtótájékoztatón beszélt.
Calzaghe az IBF-nél is bokszbajnok
Joe Calzaghe megszerezte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nagyközépsúlyú kategóriájának övét, mivel címmérkõzésen pontozásos gyõzelmet aratott az amerikai Jeff Lacy felett.
Elmarad a Barrios-Csonttörõ bokszmeccs
A HBO televíziós társaság úgy határozott, hogy a fõmérkõzés hiányában nem közvetíti a március 25-re Las Vegasba tervezett profiökölvívó-gálát, amelyen Nagy "Csonttörõ" János kihívóként mérkõzött volna meg az argentin Jorge Barriosszal a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú trónjáért. Az esemény így elmarad.
Csonttörõ áprilisban biztosan ringbe lép
Nagy "Csonttörõ" János menedzsmentje, a Felix-Promotion megkapta a hivatalos értesítést arról, hogy elmarad a március 25-ére Las Vegasba tervezett profiökölvívó-gála, amelyen a magyar bokszoló kihívóként mérkõzött volna meg az argentin Jorge Barriosszal a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú trónjáért.
Mosley legyõzte Vargast
Az amerikai Shane Mosley legyõzte honfitársát, Fernando Vargast a Boksz Világszövetség (WBA) nagyváltósúlyú bajnokának kihívási jogáért kiírt összecsapáson.
Elmaradhat Nagy János címmeccse
Kétségessé vált, hogy megrendezik-e a március 25-i profi ökölvívó-gálát Las Vegasban, amelyen Nagy János kihívóként mérkõzne meg az argentin Jorge Barriosszal a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú trónjáért.
Vargas és Mosley fogadást kötött a meccsükre
Fernardo Vargas fogadást kötött Shane Mosleyval a szombati mérkõzésük eredményére: ha a Boksz Világszövetség (WBA) nagyváltósúlyú bajnokának kihívási jogáért kiírt összecsapásuk idõ elõtt véget ér, a kiütött fél 100 ezer dollárt fizet riválisának.
- címkék:
- Shane Mosley
- boksz
- profi boksz
- WBA
- Címkefelhõ »
Gera Zoltán ismét Birminghamban edz
Gera Zoltán rövid magyarországi tartózkodása után visszatért Angliába, ahol a West Bromwich Albion szakembereinek segítségével folytatja a rehabilitációs munkát. A magyar válogatott középpályása csütörtökön délután a WBA edzõközpontjában dolgozott ismét. Gera úgy érzi, példaértékû, ahogyan klubja a sérülése ideje alatt segítette.
A Chelsea három, a WBA hat gólt kapott
A kiesés ellen küzdõ Middlesbrough óriási meglepetésre 3-0-ra legyõzte a listavezetõ Chelsea-t az angol labdarúgó Premier League 26. fordulójában. Az idei angol bajnoki idényben ez volt a londoni sztárcsapat második veresége.
Vlagyimir Klicsko újra megküzd Chris Byrddel
Vlagyimir Klicsko ismét összeméri tudását Chris Byrddel. A nehézsúlyú profi ökölvívók április 22-én újra világbajnoki címmérkõzésen - a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) övéért - találkoznak egymással.
Erdei legközelebb májusban bokszolhat
A Hamburger Abendblatt címû lap értesülései szerint májusban - minden bizonnyal címegyesítõ mérkõzésen - lép legközelebb kötelek közé Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka.
Gerával mutatták be a WBA új klubcímerét
Hosszú évtizedes hagyománnyal szakítva, ugyanakkor a klub tradícióját megõrizve döntött úgy a West Bromwich Albion vezetése, hogy lecseréli a klub címerét. Az akcióra február 3-án, pénteken került sor, amikor a klub internetes oldalán "leleplezték" az új címert.
Ikszelt a WBA, reménytelen a Sunderland
Négy mérkõzésre került sor kedden az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójából, a West Bromwich Albion Gera Zoltán nélkül pontot szerzett a Charlton vendégeként, a Fulham kései góllal verte a Tottenhamet, a Middlesbrough hármat rúgott a menthetetlennek tûnõ Sunderlandnek, a Wigan és az Everton pedig a gólokat és a kiállításokat tekintve is 1-1-re végzett.
Beyer ismét megvédte vb-övét
Ismét megvédte címét Markus Beyer, a Boksz Világtanács (WBC) nagyközépsúlyú világbajnoka.
- címkék:
- Markus Beyer
- boksz
- profi boksz
- WBC
- Címkefelhõ »
Sérv tizedeli a WBA játékoskeretét
Thomas Gaardsoe és Gera Zoltán után rövid idõn belül immár a harmadik West Brom-játékosnál diagnosztizáltak sérvet az orvosok.
- címkék:
- Gera Zoltán
- boksz
- profi boksz
- WBA
- Címkefelhõ »
Gera pátyolgatja az Artmediától igazolt játékost
Az Artmedia Bratislava középpályásával, Jan Kozakkal erõsített kedden a West Bromwich Albion labdarúgócsapata. A BL-csoportkörben parádézó szlovák kiscsapat játékosa már meg is érkezett Birminghamba, ahol éppen Gera Zoltán vette õt védõszárnyai alá. A WBA magyar játékosa szerint Kozak rendkívül jó benyomást tett rá.
Gera nem utazhat a csapattal Wiganbe
Sajnos továbbra sincs bevethetõ állapotban Gera Zoltán, válogatottunk csapatkapitánya így nem utazik el a WBA-val a vasárnapi, Wigan elleni mérkõzésre.
Morales felépüléséért imádkozik Pacquiao
A mexikói Erik Morales sikerekben gazdag pályafutása elsõ idõ elõtti vereségét szenvedte el, amikor magyar idõ szerint vasárnap hajnalban a fülöp-szigeteki Manny Pacquiao technikai KO-t mért rá a WBC nemzetközi bajnoki címéért kiírt mérkõzés tizedik menetében.
Nyomozás indult Valujev ellen
Hazájában, Oroszországban nyomozás indult Nyikolaj Valujev, a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoka ellen.
Miló Viktóriának még idegen Budapest
Miló Viktória, a WIBF-GBU profi boksz világszövetség légsúlyú világbajnoknõje edzõt és lakóhelyet is cserélt, s a nyíregyházi évek után immár Füzesy Zoltánnal készül Budapesten. A jövõ héttõl pedig egy fitneszközpontban õ maga tart boksz-aerobik és kungfu-aerobik órákat, s egyelõre próbál megbarátkozni a fõvárosi élettel.
Vitalij Klicsko Kijev fõpolgármestere lenne
Vitalij Klicsko, a Bokszvlágtanács (WBC) korábbi nehézsúlyú világbajnoka bejelentette, hogy jelölteti magát az ukrán fõváros fõpolgármesterének.
Elsõ idegenbeli gyõzelmét aratta a WBA
A sérült Gera Zoltán nélkül felálló West Bromwich Albion labdarúgócsapata megszerezte elsõ idegenbeli gyõzelmét a Premier League 2005-2006-os szezonjában. A Wigan otthonában aratott 1-0-s siker értékét növeli, hogy a csapat egy félidõn keresztül emberhátrányban játszott. A Chelsea 0-1-rõl fordítva diadalmaskodott a sereghajtó Sunderland vendégeként.
Laila Ali minden idõk legjobb nõi bokszolója
A Bokszvilágtanács (WBC) minden idõk legjobb nõi ökölvívójává választotta az amerikai Laila Alit. A legendás Muhammad Ali 28 éves lánya egyúttal a 2005-ös év bokszolója is lett a WBC-nél.
Megkezdi nagy sorozatát a Liverpool
Kemény hónap elé néz a Liverpool labdarúgócsapata, amely négy hét alatt a Premier League legjobbjaival méri össze erejét. Elsõként, a bajnokság 22. fordulójában a negyedik helyezett Tottenham látogat az Anfield Roadra. Olaszországban a Milan római fellépése ígér nagy csatát, míg a spanyol bajnokságban a Valencia a meglepetéscsapat Osasunát, a megállíthatatlan Barcelona a Bilbaót látja vendégül.
Idén sincs biztonságban a WBA
Egy évvel ezelõtt a West Bromwich Albion helyzete menthetetlennek tûnt a Premier League-ben: a klub az elõzõ idényben 21 forduló után mindössze egy gyõzelemmel a táblázat utolsó helyén állt, végül mégis sikerült kiharcolnia a bennmaradást. Ehhez képest a WBA helyzete most sokkal jobb, hiszen az egyesület a 21. forduló után a 17. helyet foglalta el, de a kiesés veszélye továbbra is rendkívül nagy Geráék számára.
Gera gólt lõtt, mégsem jutott tovább a WBA
Gera Zoltán a 72. percben állt be a West Bromwich Albionba a Reading elleni FA-kupa mérkõzésen, és kilenc perccel késõbb büntetõbõl megszerezte a vezetést csapatának, a WBA azonban mégsem jutott tovább, mert a másodosztály listavezetõje egyenlített, így újrajátszás következik.
Gera-gól az FA-kupában
Gera Zoltán újra gólt lõtt a WBA-ban. Zoltán csapata az FA-kupa 3. fordulójában hazai pályán 1-1-et játszott a Readinggel, így újrajátszásra kényszerül január 17-én.
A WBC-nél Mayweather volt 2005 legjobbja
A Boksz Világtanács (WBC) az amerikai Floyd Mayweathert választotta 2005 legjobb ökölvívójának.
Vereséggel kezdte az évet a WBA
Hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget a West Bromwich Albion labdarúgócsapata az angol bajnokság 21. fordulójában, miután Gera Zoltán nélkül nem bírt a városi rivális Aston Villával. A Chelsea a West Ham United otthonában is brillírozott, s könnyedén gyõzött 3-1-re. Az Everton úgy verte 3-1-re a Charltont, hogy Beattie révén még egy büntetõt is kihagyott, a Liverpool és a Newcastle a hajrában mentett meg egy pontot a Bolton, illetve a Middlesbrough ellen.
Gera volt a WBA legjobbja 2005-ben
Bár mostanság a Premiershipben légióskodó Gera Zoltán sérülése miatt kevés lehetõséghez jutott, az egyik futballal foglalkozó angol szakportál szerint a 26 éves támadó volt a West Bromwich Albion (WBA) legjobbja a 2005-ös esztendõben.
Elhalasztják Erdei Zsolt címegyesítését
Mégsem címegyesítõ mérkõzéssel kezdi meg az új esztendõt Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka.
Robson a Liverpool ellen visszavárja Gerát
A Tottenham elleni 2-0-s gyõzelemmel a WBA komoly lépést tett a kiesõ zónától történõ eltávolodásra. A londoniak elleni hazai meccsre Bryan Robson nem tudta nevezni Gera Zoltánt, aki kisebb combizomfájdalomra panaszkodott.
Valujev áprilisban védheti meg elõször címét
Nyikolaj Valujev, a Boksz Világszövetség (WBA) újdonsült nehézsúlyú világbajnoka a tervek szerint április 1-jén védheti meg elõször az övét.
Rácz Félix a WBO-hoz fordult
A Boksz Világszervezethez (WBO) fordult Rácz Félix, a nagypehelysúlyú Nagy János promótere, miután nem tudott megállapodni a szervezet világbajnokának, az argentin Jorge Rodrigo Barriosnak a mérkõzésszervezõjével.
Bizonytalan Gera visszatérésének idõpontja
Továbbra sem dõlt el, hogy Gera Zoltán mikor térhet vissza mûtétjét követõen a WBA csapatába. Az elmúlt néhány napban felmerült a lehetõsége, hogy a hétvégi bajnoki fordulóban már az utazó keret tagja lehet Gerzson, de ez meghiúsult, hiszen a csapat vezetõi végül túl korainak találták a Portsmouth elleni visszatérést.
Valujev: Nem vagyok szörnyeteg
Nyikolaj Valujev, a Boksz Világszövetség (WBA) újdonsült nehézsúlyú világbajnoka a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: korántsem szörnyeteg, mint ahogy a méretei miatt sokan nevezik õt, hanem alapvetõen egy nyugodt ember, aki például nagyra értékeli a költészetet.
John Ruiz kirúgta bokszedzõjét
A Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú vb-övéért rendezett szombati berlini összecsapást kihívója, az orosz Nyikolaj Valujevvel szemben elveszítõ John Ruiz menesztette edzõjét, Norman "Stoney" Stone-t - jelentette a Boston Herald.
Összeverekedett két nehézsúlyú bokszoló
Egy cancuni szálloda halljában összeverekedett egymással Hasim Rahman, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka és hivatalos kihívója, James Toney.
Orosz óriás a WBA új nehézsúlyú világbajnoka
Nyikolaj Valujev elhódította a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú vb-övét, miután a berlini, 12 menetes címmérkõzésen pontozással legyõzte a címvédõ amerikai John Ruizt. Valujev az ökölvívósport "királykategóriájának" elsõ orosz világbajnoka.
Gera ismét kerettag a WBA-ban
Alig négy héttel sérvmûtétjét követõen Gera Zoltán ismételten tagja lesz a West Bromwich Albion keretének a hétvégi Premier League-forduló során. Bryan Robson a csütörtöki edzést követõen úgy döntött, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya is ott lesz a Portsmouthba utazó keretben.
Gera 45 percet játszott a WBA tartalékcsapatában
Az elõzetes terveknek megfelelõen hétfõn este egy félidõ erejéig már pályára lépett Gera Zoltán a WBA tartalékcsapatában az Aston Villa elleni városi rangadón.
Gerát hétfõn újra beveti a WBA
A vártnál sokkal hamarabb, már december 12-én visszatér Gera Zoltán. A magyar válogatott és a West Bromwich Albion középpályása novemberi sérvmûtétje után 27 nappal pályára lép a West Bromwich-Aston Villa tartalékbajnoki mérkõzésen.
Barrios már üzenget Csonttörõnek
Noha megállapodás még mindig nem született a Jorge Rodrigo Barrios - Nagy "Csonttörõ" János nagypehelysúlyú világbajnoki címmérkõzés (WBO) helyszínérõl és idejérõl, a vb-öv argentin tulajdonosa máris éles hangon üzent magyar kihívójának.
Lelõttek egy volt világbajnok bokszolót
Egy szórakozóhelyen rálõttek Agapito Sanchezre, a Boksz Világszervezet (WBO) volt kispehelysúlyú világbajnokára, aki a kórházban belehalt sérüléseibe.
- címkék:
- Zinédine Zidane
- boksz
- profi boksz
- WBO
- Címkefelhõ »
Sérvvel operálják Gera Zoltánt
Váratlan és rendkívül kellemetlen fordulat állt be Gera Zoltán egészségi állapotában. A WBA középpályását a korábbi kezelések ellenére mûteni kell. A válogatott csapatkapitánya a West Bromwich Albion hétfõi edzésen ismét komoly fájdalmakra panaszkodott.
Gera visszatérése után feljavulhat a WBA
Több angliai lap egyöntetû véleménye szerint az elmúlt idõszakban gyengélkedõ West Bromwich Albion Gera Zoltán visszatérésétõl remélheti azt, hogy megindul felfelé a táblázaton.
Lewis ellen visszatérne Klicsko
Alig telt el néhány nap, mióta bejelentette visszavonulását, máris a visszatérésrõl beszél Vitalij Klicsko, aki sorozatos sérülései miatt mondott le a WBC nehézsúlyú világbajnoki címérõl. Az ukrán óriás ugyanakkor kijelentette, kizárólag Lennox Lewis ellen hajlandó újra szorítóba lépni.
Barriosék dupla pénzt ajánlanak Csonttörõnek
Az elsõ egyeztetés kudarca után a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú világbajnokának, az argentin Jorge Rodrigo Barriosnak az amerikai klubja, a Golden Boy Promotions megduplázta korábbi, a kötelezõ ellenfélnek, Nagy "Csonttörõ" Jánosnak tett ajánlatát.
Rahman kapja Klicsko vb-címét
Miután hivatalosan bejelentette visszavonulását az ukrán Vitalij Klicsko, a Boksz Világtanács (WBC) az amerikai Hasim Rahmant tekinti - egyelõre ideiglenesen - a szervezet új nehézsúlyú világbajnokának.
Vitalij Klicsko visszavonult
Bejelentette visszavonulását Vitalij Klicsko, a Bokszvilágtanács (WBC) ukrán nehézsúlyú világbajnoka. A 34 éves klasszis kedden térdmûtéten esett át az Egyesült Államokban, melynek során kiderült, hogy elhúzódó sérülése súlyosabb a feltételezettnél, ugyanis elszakadt a keresztszalagja.
Mike Tyson nem tér vissza a ringbe
Mike Tyson, kijelentette, hogy remekül érzi magát boksz nélkül és többé nem tér vissza a szorítóba: az egykori nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok június elején az ír Kevin McBride-tõl elszenvedett vereség után jelentette be visszavonulását.