Profession.hu

címke rss
70 százalékkal emelkedett az álláshirdetések száma tavaly óta

70 százalékkal emelkedett az álláshirdetések száma tavaly óta

Áprilistól a járványügyi korlátozások feloldásával több ágazat is újraindult, a vállalatok bátrabban mertek tervezni, így erős munkaerőhiány alakult ki a piacon. A verseny a munkavállalókért a járványhelyzet előtti, 2019-es évnél is erősebb. Ezzel párhuzamosan a munkakeresési kedv is növekedett, a dolgozók – miután érzékelték a lehetőségeik bővülését – bátrabban vágtak bele a munkahelyváltásba – derül ki a Profession.hu HR-körkép 2021 című friss, reprezentatív kutatásából. Egy ilyen versenyhelyzetben kulcsfontosságú kérdés a cégek számára, hogy hogyan tudják megszerezni a számukra legalkalmasabb munkavállalókat és megtartani a dolgozóikat.

Csaknem kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek

Gazdaság2021.09.20, 15:31

A szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma 61 százalékkal nőtt idén 2020-hoz képest, a hirdetések száma Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében emelkedett a legnagyobb, míg Tolna és Nógrád megyében a legkisebb mértékben - közölte saját adtabázisa alapján a Profession.hu hétfőn az MTI-vel.

Jelentősen megugrott a diákoknak szóló álláshirdetések száma idén

Gazdaság2021.09.14, 11:52

Az idén január és augusztus között csaknem négyszer annyi, diákokat toborzó álláshirdetés jelent meg a Profession.hu oldalán, mint 2020-ban - közölte az állásportál a saját adatbázisa alapján kedden az MTI-vel.

Mától ingyenesek az álláshirdetések az önkéntes és egészségügyi állásokra

Gazdaság2020.03.17, 17:12

A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.

Miért nem szólnak vissza egyes cégek az állásinterjú után?

Gazdaság2019.09.13, 19:49

Az állásinterjú után jön a munkakeresési folyamat leginkább idegőrlő része: a várakozás a visszajelzésre. Sok esetben azonban a jelölt hiába vár, a cégek – kapacitáshiányból vagy más okokból – nem jelentkeznek többet. Ez a jelenség túlmutat azon, hogy a jelentkező csalódottan veszi tudomásul, hogy valószínűleg nem őt választották – hosszú távon a cég hírnevére nézve súlyos következményei lehetnek.

Könnyebb dolgozót találni, ha a fizetést feltüntetik az álláshirdetésben

Gazdaság2019.08.30, 14:48

Szembeszökő kettősség jellemzi a hazai álláshirdetéseket. Egyértelmű trendnek látszik, hogy ahol feltüntetik a fizetést, jóval magasabb a jelentkezők száma. Ehhez képest az első félévben a feladott álláshirdetések csupán 8 százaléka tartalmazta az adott pozícióra szóló jövedelmet és juttatásokat. Igaz ez is számottevő előrelépés az elmúlt év első félévéhez képest.

Mérnököket, informatikusokat keresnek leginkább nyáron

Gazdaság2019.08.13, 10:50

Az új munkaerőre nyáron is szükség van, elsősorban mérnököket és informatikusokat keresnek a cégek a betöltetlen pozíciókra.

Hogyan keresünk állást manapság, mobilon vagy számítógépen?

Gazdaság2019.06.06, 14:23

A Magyarország vezető állásportáljára, a Profession.hu-ra érkező látogatások kétharmadát ma már okostelefonról indítják, ezzel szemben az elmúlt három évben a csak számítógépet használó álláskeresők aránya meredeken csökkent. Az online térben kevésbé tapasztalt felhasználók körében a mobilwebes felületek, míg a „digitálisan érett"keresőknél egyre inkább a célalkalmazások a népszerűek.

Van megoldás a munkaerőhiányra, de ez fájni fog a cégeknek

Gazdaság2019.02.12, 15:12

Magyarországon megduplázódott az üres álláshelyek száma az elmúlt 4 évben. Miközben a megfelelő munkavállalók megszerzése és megtartása kritikus sikertényező a vállalatok számára, meglepő, hogy ma Magyarországon a vállalatok majdnem fele nem készít létszámtervet és közel harmada nem rendelkezik végiggondolt HR stratégiával. Minderre a Profession.hu és a Boston Consulting Group által készített Ember – Adat – Stratégia című tanulmány világít rá.

Öt jótanács karrierváltáshoz

Gazdaság2019.01.24, 13:08

A gyorsan változó munkaerő-piaci viszonyok manapság több nyitottságra ösztönöznek: új szakmák, új lehetőségek kínálkoznak, amik arra késztetik a munkavállalót, hogy újragondolja, milyen pályán képzeli el folytatni karrierje építését. Történjen a pályaváltás saját elhatározásból, vagy kényszerhelyzetből, érdemes átgondolni a döntést, hogy ne érjen minket meglepetés. A Profession.hu Andavölgyi Vivien toborzási specialistájával együtt most összeszedett 5 lépést, amivel megfelelően megalapozhatjuk a sikeres karrierváltást.

Előző
Következő