privatizáció

címke rss

In memoriam dr. T. M.

Vélemény2013.04.18, 08:56

Tocsik Márta rosszkor volt rossz helyen. Élete tönkrement egy olyan botrány miatt, amelyben ő feltételezhetően csak ugyanolyan játékszer volt, mint az a pár százmillió, ami átfolyt rajta. És minden bizonnyal ez is része volt betegségének és halálának.

Tendert semmisítettek meg a törökök

Gazdaság2013.02.25, 13:10

A török kormány megsemmisítette a még tavaly decemberben kihirdetett infrastrukturális tender végeredményét, pedig az 5,7 milliárd dolláros ügylet a második legnagyobb privatizáció lehetett volna Törökország történetében. A miniszterelnök elmondása szerint jóval nagyobb bevételre számítottak a tranzakcióból. Sajtóinformációk szerint a Fitch tavalyi felminősítéséből adódik, hogy felbátorodtak a törökök.

Privatizálják a román vasúti áruszállítást

Gazdaság2013.02.13, 17:57

Elfogadta az államvasutak áruszállító vállalata, a CFR Marfa privatizálási stratégiájáról szóló határozatot szerdai ülésén a bukaresti kormány.

Elkapkodták a befektetők a lengyel OTP-t

Gazdaság2013.01.24, 11:32

Az előzetesen meghirdetett mennyiséghez képest nagyobb részesedést értékesítettek a PKO Bank tegnapi speciális aukcióján. Végül 12,25 százaléknyi részvény cserélt gazdát a lengyel pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a nagy érdeklődésnek köszönhetően. Az elemzői reakciók kedvezően értékelik a látottakat, ami a parketten megmutatkozó teljesítményen is meglátszik.

Kiszáll az állam - Végre emelkedhet a lengyel bankóriás

Gazdaság2013.01.23, 16:34

Speciális aukció formájában válik meg a PKO nevű nagybankban meglévő tulajdonának egy részétől a lengyel állam. Az értékesítés átmenetileg nyomást gyakorolhat az árfolyamra, de a múltbeli tapasztalatok alapján hosszabb távon visszatérhet a tőke a PKO piacára, így érdemes lesz odafigyelni - véli Budai Lilla, a KBC Securities üzletkötője.

Eladó a Barátság kőolajvezeték

Gazdaság2012.09.26, 12:29

Sajtóértesülések szerint az ukrán kormány az állami tulajdonban lévő vállalatok széles körű privatizációjára készül. Egyebek mellett eladná a Barátság kőolajvezeték tulajdonában lévő szakaszát és a Naftohaz gázipari vállalatot is.

Eladná autópályáit Horvátország

Nagyvilág2012.09.23, 14:16

Az adósságok miatt harminc évre koncesszióba adná autópályáit a horvát állam. A korábbi tapasztalatok alapján ez azzal járhat, hogy emelkedni fog az autópálya-használat díja.

Meghallgatják Simort a Malév ügyében

Gazdaság2012.06.27, 08:38

A parlamenti bizottság Borisz Abramovicsot is meghallgatná a légitársaság és a Budapest Airport privatizációjáról, de úgy tudni, hogy az orosz üzletember nem vesz részt az ülésen.

15 milliárd forintot fizet a főváros a vízművekért

Itthon2012.04.17, 15:04

A főváros 15,1 milliárd forintot fizet a francia Suez Environnementnek a vízműcég kisebbségi csomagjáért. Május közepéig az ügylet lebonyolódhat.

Megvenné a Magyar Posta a montenegrói postát

Gazdaság2012.04.12, 21:46

A Magyar Posta (MP) érdeklőik a montenegrói posta megvétele iránt, a privatizáció a tervek szerint az idén lesz - közölte a montenegrói információs és telekommunikációs minisztérium a MINA montenegrói hírügynökséggel csütörtökön.

A BKV-ról, a Szigetről és a vízművekről dönt a Fővárosi Közgyűlés

Itthon2012.03.26, 11:15

Zárt ülésen tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlását és a BKV-kölcsönt is. A budapesti képviselők döntenek a Sziget közterület-használati kérelméről, amely alapján a fővárosi önkormányzat ötvenmillió forinthoz juthat a fesztivál megrendezéséből.

Létrejön a Malév-privatizációt vizsgáló bizottság

Gazdaság2012.03.12, 20:28

A Budai Gyula kezdeményezésére felálló bizottság többek között vizsgálja majd, hogy a Malév privatizációjában mennyire érvényesültek az állam érdekei és hogy van-e Oszkó Péter volt pénzügyminiszternek részesedése a Wizz Airben.

Tarlós felmondhatja a vízművek szerződését

Itthon2012.03.01, 13:38

Felmondhatja a Fővárosi Vízművek külföldi befektetőivel kötött szerződést Tarlós István főpolgármester - erről szerdán zárt ülésen határozott a Fővárosi Közgyűlés. A cég csütörtökön úgy reagált: készek megegyezni a fővárossal, amennyiben jogaikat és befektetéseiket tiszteletben tartják.

Erősebb állami szerepet szorgalmaz az egészségügyben Lázár

Itthon2012.02.27, 15:23

Felül kell vizsgálni az eddigi egészségügyi privatizációkat és rendezni kell az orvosok, ápolók, rezidensek bérét - mondta hétfőn Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője az Európai Unió segítségét kérné az orvosok elvándorlásának megállításában.

A Budapest Airporttal keverhette a Malévot Budai Gyula

Gazdaság2012.02.26, 08:14

Valószínűleg a Budapest Airport felszámolásáról szóló szerződésoldalt mutatott be a sajtó képviselőinek még február elején Budai Gyula, amikor a Malév felszámolása miatti állami fizetési kötelezettségről beszélt.

Bizottsággal vizsgáltatná Budai Gyula a Malév privatizációját

Gazdaság2012.02.16, 20:24

Az elszámoltatási kormánybiztos parlamenti bizottsággal vizsgáltatná többek között, hogy a Malév privatizációjában mennyire érvényesültek az állam érdekei és hogy van-e Oszkó Péter volt pénzügyminiszternek részesedése a Wizz Airben.

A 350 milliárdos Malév-kérdés

Gazdaság2012.02.11, 10:06

Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint ennek maximum a feléről van szó, de arról sem biztos. A költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium nem érzi magát illetékesnek az ügyben.

Budai Gyula: Működésképtelenné válhat a Malév

Gazdaság2012.01.26, 10:24

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a kisebbségi, orosz tulajdonos miatt nem lesz olyan befektető, amely megvásárolná a Malévot. Budai szerint így a légitársaság nem fog tudni forráshoz jutni, és rövid időn belül működésképtelenné válhat.

Százmilliárdot bukik a Malév egy EU-s döntés miatt

Gazdaság2012.02.03, 09:06

Százmilliárd forintnyi, Malévnak nyújtott állami támogatást talált jogellenesnek az Európai Bizottság. Ezért felszólította Magyarországot ennek visszafizetésére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tudomásul vette a döntést, a Malév sorsáról várhatóan a január 16-ai kormányülésen döntenek majd. Az NFM szerint "kiemelt cél, hogy Budapest-központú nemzeti légitársaság működjön Magyarországon".

Oszkót és Verest is érinti Budai Gyula újabb feljelentése

Gazdaság2011.12.29, 13:58

A jövő év elején tesz feljelentést a Malév privatizációja és visszavásárlása ügyében Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az ügyben Veres János és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszterek az érintettek.

Megkapják a vasutasok a MÁV Cargo privatizációjából nekik járó pénzt

Itthon2011.11.30, 10:33

Kifizeti a kormány a MÁV Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt, az idén egymilliárd, a következő két évben négymilliárd forintot. Az erről szóló megállapodás szerdai aláírásán Orbán Viktor miniszterelnök nemzetstratégiai hibának nevezte a jövedelmező üzletág eladását, és hozzátette, előbb-vagy utóbb a MÁV-nak ismét lesz teherszállítása.

Nyomozás indult a Fővárosi Vízművek 1997-es eladása miatt

Itthon2011.10.17, 20:16

Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség a Fővárosi Vízművek és a csatornázási művek privatizációja miatt - tudta meg az MTI. Demszky Gábor korábbi főpolgármester 1997 áprilisában "nagyon jó üzletnek" nevezte a vízművek 25 százalékos részvénycsomagjának eladását .

Feljelentést tett Budai Gyula a MÁV Hajdú privatizációja miatt

Itthon2011.10.11, 10:43

Budai Gyula szerint egy elnagyolt vagyonértékelés alapján a ténylegesnél alacsonyabb áron adták el 2001-ben a MÁV Hajdú Kft.-t. Az elszámoltatási kormánybiztos hűtlen és hanyag kezelést gyanít az ügyben.

Újabb pénzügyi mentőcsomag lehetőségét vizsgálják Portugáliában

Gazdaság2011.08.01, 16:08

Hétfőtől két héten keresztül vizsgálja az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF delegációja, hogy Portugália hogyan használja fel a májusban kapott 78 milliárd eurós mentőcsomagot. A feltételként szabott magánosítások már megkezdődtek, eladták az állami BPN bankot egy angolai pénzintézetnek. Az EU és az IMF a következő portugál mentőcsomag lehetőségét is megvizsgálja.

Fellegi: Jöhet még a Mol-bevásárláshoz hasonló döntés

Gazdaság2011.07.07, 12:08

Véget ért az iparszerű privatizáció korszaka jelentette ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a külgazdasági diplomatáknak szervezett Külpiaci Értekezlet című budapesti rendezvényen. Matolcsy György gazdasági miniszter arról beszélt, hogy az ország elkerülte a csődöt és megindult a fejlődés útján.

Eladó a legnagyobb orosz bank 7,6 százaléka

Archívum2011.07.06, 16:31

A londoni, párizsi, frankfurti és moszkvai tőzsdén értékesítik a legnagyobb  orosz bank, a Sberbank 7,6 százalékát szeptemberben. A Sberbank részbeni privatizációja az orosz kormány tavaly bejelentett magánosítási tervének része.

Így bukhat el a görög válságkezelés

Gazdaság2011.07.05, 12:37

A lassú privatizációtól a polgári engedetlenségi mozgalmakig - rengeteg olyan akadályra kell felkészülnie a görög kormánynak, amelyek mind keresztülhúzhatják a számításokat. Hiába készült el és szavazta meg a parlament is a görög megszorító és privatizációs csomagot a hitelezők kérésének megfelelően, továbbra is nagy kérdés, hogy sikerül-e végrehajtani. Ha nem jön be, bukhat az euró.

Július elején döntenek az eurózónában a görögök megsegítéséről

Nagyvilág2011.06.20, 19:35

Részleges áramkorlátozás kezdődött Görögországban hétfőn, mert a dolgozók sztrájkja miatt az energiatermelés közel harmada kiesett. Közben Luxembourgban rendkívüli találkozót hirdettek meg július 3-ára az euróövezeti országok képviselőinek. Ott dönthetnek a Görögországot támogató hitelcsomag újabb részletének felszabadításáról.

Orbánnál tiltakozik két szakszervezet a Budapest Airport eladása ellen

Itthon2011.06.18, 12:14

Nyílt levélben kéri két szakszervezet Orbán Viktort, hogy vonja vissza a Budapest Airportban lévő állami tulajdonrész eladásáról szóló, távollétükben hozott kormányhatározatot.

Eladta a Budapest Airportban lévő részvénycsomagját az állam

Gazdaság2011.06.17, 15:44

Szerdán lehívta eladási opcióját, vagyis eladta részesedését az állam a Budapest Airportban. A minisztériumi közlemény szerint 30 napon belül kell kifizetni a részvénycsomag árát jelentő 36,6 milliárd forintot.

Olasz sajtó: Berlusconi belebukhat a referendumba

Nagyvilág2011.06.14, 17:19

Eltérő módon ítélik meg az olasz sajtóban a vasárnap és hétfőn tartott népszavazás eredményét, ahol a voksolók elsöprő többsége elutasította a Silvio Berlusconi főbb programpontjait. Az ellenzéki lapok a kormány összeomlásáról írnak, míg a Silvio Berlusconihoz kötődő újságok szerint az emberek félelme győzött a népszavazáson, ami nincs kihatással a kormány jövőjére.

Hegycsúcsok kiárusítása miatt morognak a tiroliak

Nagyvilág2011.06.11, 16:15

Már húsz ajánlat érkezett az osztrák állami ingatlankezelőhöz arra a két tiroli hegycsúcsra, amelyet eladásra hiredetett meg a cég. A helyiek nem tetszik az ötlet, és nem is értik, mire jó a privatizáció.

Ötven milliárd eurót remél Görögország a válságprivatizációtól

Gazdaság2011.06.10, 15:22

Olajtársaságban, gázaipari vállalatban, sportfogadási irodában és bankokban levő részesedésétől válna meg Görögország a pénteken nyilvánosságra hozott privatizációs programját végrehajtva. Az ebből származó bevételektől 2015-ig ötven milliárd eurót remél a görög kormány.

Korábban ellenezte a privatizációt, most eladja a Budapest Airportot a kormány

Gazdaság2011.06.10, 17:34

A kormánynak lehetősége sem volt, hogy megvegye a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airportot (BA), pedig eddigi politikája alapján ezt feltehetőleg szívesen megtette volna. A fő tulajdonos Hochtief már értesítette a további öt európai reptérrel közösen eladó BA lehetséges vevőit.

A görög adóbehajtásba is beleszólnának az újabb segélycsomagért cserébe

Gazdaság2011.05.30, 13:07

Az adóbehajtásba és a privatizációba is beleszólna a nemzetközi közösség az újabb görög segélycsomagért cserébe - írja a Financial Times. A lap szerint ilyen feltételek is felmerültek a görögök megsegítésének módjáról folyó tárgyalásokon.

Nyomoznak a mezőhegyesi ménesbirtok eladása miatt

Itthon2011.05.24, 12:27

A Békés megyei rendőrség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelte el a nyomozást a mezőhegyesi ménesbirtok privatizációja miatt. Az ügyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tett feljelentést, aki szerint a privatizációval körülbelül 900 millió forintos kár érte az államot.

Kiárusítja a családi ezüstöt Görögország

Gazdaság2011.05.22, 10:56

Ötven milliárd euró értékű állami vagyoncsomag privatizációja lehet az utolsó esélye Görögországnak arra, hogy elkerülje az államcsődöt. Szolgáltató cégeket, létesítményeket és rengeteg ingatlant kellene pénzzé tenni a kormánynak öt év alatt. A tervezett program méretében és ütemében egyaránt összevethető a magyarországi privatizációval.

A mezőhegyesi ménes privatizációja miatt tesz feljelentést Budai Gyula

Itthon2011.05.16, 11:54

Közel egymilliárd forintos kár érhette a magyar államot a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok 2004-es privatizációjakor - közölte hétfőn Budai Gyula, ezért az elszámoltatási kormánybiztos csütörtökön feljelentést tesz a Békés megyei rendőrségen.

Hat állami hőerőművet ad el Szlovákia

Archívum2011.02.09, 15:48

Az állam százszázalékos tulajdonában lévő hat legnagyobb hőerőmű eladásáról döntött a szlovák kormány.

40 milliárd dollárnyi működő tőke érkezett 2010-ben Oroszországba

Gazdaság2010.12.28, 19:31

Mintegy 40 milliárd dollárnyi működő tőke érkezett az idén Oroszországba. Vlagyimir Putyin miniszterelnök bízik abban, hogy tovább bővülnek majd a közvetlen külföldi befektetések az országban. Az orosz kormány tervei között szerepel, hogy a következő öt évben különböző nagyságú állami részesedést adnának el több cégben is. Már ki is választották azokat a bankokat, amelyek segítik a privatizációt.

Hőszolgáltatókat és busztársaságokat privatizálnak Szlovákiában

Archívum2010.12.27, 13:59

Többek között a távközlésben és az energetikában készül további magánosításra a szlovák kormány, amiből 400 millió eurós bevételre számítanak.

Parragh: Újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket

Gazdaság2010.12.23, 12:16

Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, mert hatalmas összegekről van szó - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.

Nem titkolható a Mal privatizációs szerződése az ombudsman szerint

Itthon2010.11.18, 15:50

Jóri András adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint közérdekű adatnak számítanak a Mal Zrt. privatizációs szerződései, így az állami vagyonkezelőnek ki kell adnia azokat. Az állásfoglalás szerint az alumíniumipari privatizáció esetében nem lehet üzleti titokra hivatkozni, mivel a hajdani Hungalu Rt. állami cég volt, amely állami vagyonnal gazdálkodott.

21 év privatizációs szerződéseit néznék át a kolontári tragédia miatt

Itthon2010.11.18, 15:08

Egy év alatt az 1989 óta született összes privatizációs szerződés végrehajtását felülvizsgáltatná az állammal három kormánypárti képviselő, hogy kiderüljön, betartják-e a környezetvédelmi előírásokat az új tulajdonosok. A képviselők szerint erre az ajkai tározó gátszakadása miatt van szükség.

Visszakérné a MÁV Cargóért kifizetett vételár egy részét az osztrák vasút

Gazdaság2010.11.05, 12:50

Az osztrák Format című hetilap értesülései szerint az ÖBB visszakérné a MÁV Cargóért fizetett 102,5 milliárd forint egy részét elégtelen tájékoztatásra hivatkozva.

Moszkva 900 orosz társaságot ad el

Archívum2010.10.20, 19:48

Összesen 900 vállalat privatizációját tervezi az orosz kormány, az eladásokból öt év alatt 1,8 ezer milliárd rubel bevételre számít Moszkva.

Orbán Viktor nem tárgyalt Mol-INA ügyben a horvát kormányfővel

Gazdaság2010.10.18, 12:23

Nem tárgyalt Mol-INA ügyben Orbán Viktor a horvát kormányfővel - cáfolt lapértesüléseket a magyar miniszterelnök sajtóstábjának vezetője. Horvátországban parlamenti bizottság vizsgálja a Mol-INA privatizációs szerződését, korrupciót sejtve a háttérben.

A Mol-INA privatizációról faggatták a volt horvát kormányfőt

Archívum2010.10.12, 21:10

Horvátországban parlamenti vizsgálóbizottság hallgatta meg kedden Ivo Sanader volt miniszterelnököt az INA olaj- és gázipari vállalat privatizációjáról. A testületnek azt kell feltárnia, hogy miért privatizálták a társaságot, és hogyan kerülhetett a magyar Mol Nyrt. (INA) ellenőrzése alá az egyik legnagyobb horvát vállalat.

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az ÁNTSZ-laboratóriumok ügyében

Itthon2010.09.14, 13:44

Az ÁNTSZ-laboratóriumok privatizálása miatt hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn. Az ügyben az egészségügyért felelős államtitkár tett feljelentést, a 48 millióért eladott laborokat két év múlva másfélmilliárd forintért adták tovább a Heti Válasz szerint.

Orosz állami oriáscégeket kínálnak eladásra

Gazdaság2010.07.26, 12:56

Tíz orosz állami óriásvállalat kisebbségi tulajdonrészét kívánja értékesíteni Moszkva, melyből magyar pénzre átszámolva 6550 milliárd forint bevételt terveznek.