privatizáció

címke rss
Óriási vízhiány Érden: a baloldali polgármester tavaly dicsekedett, most az embereket oktatja ki

Óriási vízhiány Érden: a baloldali polgármester tavaly dicsekedett, most az embereket oktatja ki

Csőzik László, Érd liberális polgármestere tavaly még azzal hencegett, hogy az ő víziközműcégük „jól bevált", és ezért nem adják át az államnak. Csőzik szerint a külföldi befektető, egy francia cég igencsak tőkeerős, ezért nekik könnyebb a dolguk. Az érdi polgármester most már nem dicsekszik privatizációs döntésével, viszont ugyanazt javasolja, mint Márki-Zay Péter a tavalyi választás előtt: kevesebb vizet kell használni - írta meg a Magyar Nemzet. 

Kicsoda az új ukrán hadügyminiszter?

Nagyvilág2023.09.04, 13:54

Rusztem Umerov Ukrajna új hadügyminisztere Amuszlim vallású, és a szovjet Üzbegisztánban született, ahová a családját Sztálin idején száműzték. Volodimir Zelenszkij elnök nemrég Ukrajna fő privatizációs ügynökségének vezetőjévé nevezte ki Rusztem Umerovot. A férfi a pozíciójában teljesen megreformálta és felgyorsította az állami vagyon privatizációját a háború kezdete után.

Árulják az állami cégek egy részét Egyiptomban

Gazdaság2022.05.19, 10:56

Mostafa Madbouli egyiptomi miniszterelnök egy sor állami vállalat privatizációját jelentette be, miközben az ország gazdasági válsággal és csaknem 15 százalékos inflációval küzd.

Hollik István: A baloldal a múlt kudarcos politikáját hozná vissza az egészségügyben

Itthon2022.01.25, 14:31

A baloldal a múlt kudarcos politikáját hozná vissza az egészségügy területén is, azt, ami egyszer már megbukott - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

A közvélemény elutasítja a baloldal terveit az egészségügy privatizálásáról

Itthon2022.01.11, 12:07

A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter az elmúlt években több nyilatkozatában is felvázolta az egészségügy átalakításával kapcsolatos terveit, melyek keretében egyrészt a fizetős egészségügyet méltatta, másrészt a szolgáltatók privatizálása mellett tett hitet. Fontos kiemelni, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester felvetései nem előzmény nélküliek a baloldalon, 2003-ban Medgyessy Péter, majd 2006-ban Gyurcsány Ferenc kormánya is tervbe vette az egészségügyi szolgáltatások magánkézbe történő kiszervezését. A Századvég utánajárt annak, hogy a magyar lakosság hogyan vélekedik az egészségügy privatizálásának felvetéséről.

Szenzáció volt a Közértbe menni - az üzletlánc megváltoztatta a vásárlást Magyarországon

Gazdaság2021.02.14, 15:01

„Leugrom a közértbe!" – mondják néha még ma is sokan, ha vásárolni indulnak. Sokan talán nincsenek is tisztában ennek a kifejezésnek az eredetével. Hiszen hosszú ideje már csak a megszokás mondatja ezt többekkel, mert a Községi Élelmiszer-kereskedelmi Rt., azaz a Közért már rég a múlté. A második világháborútól a rendszerváltozásig terjedő évtizedekben azonban annyira mélyen beívódott a köznyelvbe ez a kifejezés, hogy sokan – és nemcsak az idősebb korosztályok képviselői – továbbra is használják. Összeállításunkban bemutatjuk, miért is "ugrottak le" annak idején a közértbe vásárolni, áttekintve a szocializmus időszakával egybeforrt ...

Súlyos korrupciós gyanú a szolnoki ellenzéki polgármesterjelölttel szemben

Itthon2019.09.04, 16:04

Az Origo birtokába jutott dokumentumok szerint 2005 első felében a szocialista városvezetés megdöbbentően és irreálisan olcsón, nyilvánvalóan áron alul adta el egy budapesti cégnek a szolnokiak körében nagy népszerűségnek örvendő helyi mozit, amit a szocializmus alatt Vörös Csillagnak, a rendszerváltás után Nemzetinek hívtak. A korrupciógyanús ügyletben a szerződést az ellenzék mostani városi polgármesterjelöltje, Radócz Zoltán írta alá, aki - az ellenzéki közhelyeknek megfelelően - a korrupciómentes Szolnok jelszavával kampányol. Ez a történtek ismeretében inkább viccnek tűnik, mintsem komolynak.

Visszatér több hagyományos régi magyar márka

Gazdaság2019.04.24, 13:02

Rövidesen újra kaphatók lesznek Magyarországon a régi, jól ismert higiéniaipapír-márkák, mint a Crepto vagy a Szilvia. Lejár ugyanis egy hároméves versenytilalmi eljárás, és újra lehetővé válik e termékek gyártása. Az új trend, a környezettudatosság erősödése új lehetőséget hozhat a korábbi évek topmárkáinak – állítja Bodrogai Ferenc, a márkaneveket birtokló Magyar Piszke Papír cégvezetője.

Új fejezet kezdődhet az olasz Hollywoodban

Gazdaság2019.04.09, 18:12

Európa egyik legnagyobb, patinás filmstúdiója újra állami kézbe kerül, miután az olasz kormány korábban a magánkézben lévő tulajdonrészek visszavásárlásáról döntött. A túlzás nélkül legendás Cinecittá, ahol hallhatatlan filmművészeti alkotások készültek egykor, újra virágzásnak indulhat úgy, hogy maga mögött tudhatja Róma támogatását.

Óriási veszély fenyegeti a briteket

Gazdaság2019.04.01, 10:52

Alig negyedszázad múlva Anglia kifogy az ivóvízből, ami beláthatatlan következményekkel járna a világ egyik legfejlettebbnek tartott országára és annak lakosságára nézve. Van ötlet a katasztrófa elkerülésére, kérdés, eljutnak-e a javaslatok azokba a körökbe, ahol éppen a brexit ügyével vagy a levegőszennyezés visszaszorításával birkóznak a felelős döntéshozók.

Létrejöhet az ország második legnagyobb bankja

Gazdaság2019.03.20, 11:56

Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója lehetségesnek tartja, hogy a Takarékbank kérőként megméretteti magát a Budapest Bank (BB) privatizációjakor, ha erre lehetőség lesz, álláspontja szerint minden eshetőséget meg kell vizsgálni. A két pénzintézet fúziója révén az ország második legnagyobb bankja jönne létre.

Újabb bankot vehet az OTP, egekben az árfolyam

Gazdaság2019.03.19, 15:37

Szlovéniában terjeszkedhet tovább az OTP. Szlovén lapértesülések szerint a helyi Abanka privatizációs pályázatán a magyar hitelintézet nyújtotta be a legjobb ajánlatot. A pénzintézet saját tőkéjéhez képest alacsonynak számít a magyar bank által - a kiszivárgott információk szerint - kínált 300 millió eurós vételár - írja a Világgazdaság. A hírre tegnap a tőzsdén nagy forgalom mellett elszállt az OTP-részvények árfolyama, és az emelkedés ma is folytatódik.

A németek még cégóriásaik államosításától sem riadnak vissza?

Gazdaság2019.02.07, 15:22

Akár államosítással is védeni kell a hazai ipar legfontosabb vállalkozásait a német szövetségi kormány gazdasági miniszterének új iparfejlesztési stratégiája szerint.

Már a Kalasnyikovot is privatizálják

Gazdaság2018.02.16, 11:44

Eladja a részvényei egy részét az orosz állam a híres Kalasnyikov fegyvergyártó cégben, írja az AFP nevű francia hírügynökség.

Angola újabb magáncéget látna szívesen a távközlési szektorában

Gazdaság2017.12.01, 14:21

Legalább egy szolgáltatóvállalat biztosan üzleti lehetőséghez juthat az angolai távközlési piacon, miután Joao Lourenco, az ország új elnöke bejelentette, eladják az állami vállalat egyes érdekeltségeit – írja a Bloomberg. A kormányzati lépéssel szeretnének véget vetni annak az állapotnak, hogy a korábbi elnök családjának tagjai és bizalmasaik, még mindig nagy befolyással bírnak a gazdaság e szektorában is.

Varga Mihály: Jelentős lehetőség a magyar vállalatoknak a szerbiai privatizáció

Gazdaság2016.11.20, 20:07

Jelentős lehetőséget tartogathat a magyar vállalatok számára a szerbiai privatizációs folyamat, amelynek keretében több száz állami vállalatot hirdetett meg Szerbia - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek vasárnap a dél-szerbiai Nisben, miután megbeszélést folytatott Goran Knezevic szerb gazdasági miniszterrel és Nenad Mijailovic pénzügyi államtitkárral.

Felosztják az ukrán szeszipart

Gazdaság2016.11.17, 14:29

Az ukrán kormány arról döntött, hogy magánosítja a szeszipart, amely jelenleg teljesen állami ellenőrzés alatt áll.

FT: A lengyelek a magyarokat másolják

Gazdaság2016.10.19, 14:01

A magyar és a lengyel gazdaságpolitika között von ismét párhuzamot a Financial Times írása, amely mindkét állam esetében kiemeli, hogy a rendszerváltás utáni privatizáció során túl sok állami tulajdonú nagyvállalatot vásároltak fel olcsón külföldiek a két országban.

Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia: „Bármit, csak kerámiát soha többet!”

Life.hu2016.10.27, 10:05

A Zsolnay nevet senkinek sem kell bemutatni. A Zsolnay Vilmos által alapított cserépmanufaktúra a századforduló elején élte virágkorát, Angliától Franciaországig, az USA-tól Oroszországig számos országban fellelhetőek az általuk készített termékek. A háború okozta nehézségekről, az elkobzásról és privatizálásról az alapító Zsolnay Vilmos ükunokájával, Mattyasovszky-Zsolnay Zsófiával beszélgettünk.

Görögországban felgyorsítják a privatizációt

Gazdaság2016.09.28, 11:01

A görög parlament újabb, az ország nemzetközi hitelezői által követelt megszorító intézkedéseket fogadott el, mindenekelőtt az állami víz- és áramszolgáltató cégek privatizálásáról, jelentette be Jorgosz Varemenosz házelnök.

Eladná a gazdasági miniszter a legnagyobb orosz olajcéget

Gazdaság2016.08.22, 20:10

Az orosz gazdasági miniszter szerint Moszkvának minél előbb, lehetőleg még 2016-ban privatizálnia kellene a legnagyobb orosz olajcég, a Rosznyeft egy részét. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy 2016-ban vagy 2017-ben privatizálják a Basnyeft olajtársaságot.

Uránra váltana az olajról Szaúd-Arábia

Gazdaság2016.04.28, 20:17

Az olajipar helyett a turizmusra és a bányászatra koncentrálna Szaúd-Arábia, a minap megszavazott tervek szerint az arab ország 2020-ra teljesen kiváltaná az olajexportból származó bevételeit. Eközben megnyitnák a szaúdi piacot a külföldi befektetők előtt, és munkát adnának az egyre növekvő számú fiatalnak is. A nők viszont rövid távon nem számíthatnak jogegyenlőségre. 

Újra eladó Szerbia utolsó acélgyára

Gazdaság2016.03.04, 10:01

Háromszor már megpróbálták eladni, ma ismét pályázatot írt ki a szerb gazdasági minisztérium az ország egyetlen acélgyárának privatizációjára.

Moszkva bejelenti, miből akar pénzt csinálni

Gazdaság2016.02.05, 13:20

Moszkva hamarosan bejelenti, mely cégekben való részesedését privatizálja, és mennyi részvényt akar eladni, mondta az orosz gazdaságfejlesztési miniszter. Korábban Vlagyimir Putyin óvatosságra intett, azt mondta, nem szabad aprópénzre váltani az állami részesedéseket, és nem hagyhatják, hogy az állam elveszítse az irányítást a stratégiai fontosságú cégek felett. A privatizációra azért van szükség, mert az olcsó olaj miatt a költségvetés hatalmas hiánnyal küzd.

Bajban az orosz költségvetés, Putyin a családi ezüstöt félti

Gazdaság2016.02.04, 13:37

2015 végéhez képest egy százalékkal, 2015 elejéhez képest 2 százalékkal fog zsugorodni az orosz gazdaság az első negyedévben a központi bank szerint. Az alacsony olajár miatt a költségvetésnek pluszbevételekre lenne szüksége. Vlagyimir Putyin elnök az állami cégek privatizációja ellen szólalt fel, azt mondta, Moszkva nem kótyavetyélheti el aprópénzért a részesedéseit, és nem szabad, hogy elveszítse az irányítást stratégiai fontosságú vállalatok felett.

A Volán-privatizáció ellen tiltakoznak a szakszervezetek

Gazdaság2016.01.06, 17:07

A zalai közlekedési szakszervezetek tájékoztatást kérnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a közúti közösségi közlekedési piac liberalizációját érintő kérdésekről - közölte a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete és a Zala Volán Személyközlekedési Szakszervezete.

Mégis viheti egy német cég a görög reptereket

Gazdaság2015.12.08, 15:52

Negyven évig üzemeltethet 14 görög regionális repteret egy német cég. A vállalat már 2014-ben elnyerte az üzemeltetési jogot, de a választási győzelem után a Sziriza-kormány bejelentette, hogy felülvizsgálják az ügyet. A görög privatizációs hivatal december 8-án bejelentette, hogy hamarosan aláírják a megállapodást.

Senki nem kérdezte Rogán Antalt

Itthon2015.12.07, 15:08

Se az MSZP, se a Jobbik frakció nem fogadta el, hogy a miniszterelnök helyett Rogán Antal válaszoljon kérdéseikre. Végül megjelent a miniszterelnök, akit a földprivatizációról és a korrupcióról kérdeztek. A kormánypártok Csillebérccel, és a fogyasztók, különösen a nyugdíjasok védelmével vágtak vissza. Követtük az azonnali kérdések óráját.

Kevesebb privatizációt tervez Ciprasz, újabb recesszió jöhet

Gazdaság2015.11.20, 16:00

Beterjesztettk a görög parlamentben a jövő évi költségvetés végleges tervezetét. A korábban tervezetthez képest kevesebb közvagyont privatizálnának, pedig a finanszírozási helyzet folyamatosan romlik.

Politikai vita a földprivatizációról

Itthon2015.10.26, 18:54

Összefogással politikai vitát kezdeményeztek az ellenzéki pártok az Országgyűlésben, hogy napvilágra kerüljön a szerintük elhibázott földprivatizáció minden lépése és lehetséges hatása. A 380 ezer hektárnyi állami tulajdonban levő termőföld magántulajdonba adásáról sem az Országgyűlés képviselőit, sem szakbizottságait nem tájékoztatta a kormány. Az sem világos, hogy pontosan mire fordítják majd az eladásokból származó több százmilliárdos bevételt. Követtük a hét és fél órában meghatározott időkeretes vita vezérszónoki felszólalásait.

Orbán Viktor: Százéves kisgazdaprogramot hajtunk végre

Itthon2015.10.19, 18:24

Az ellenzéki pártok korrupciós vádjai ellenére a miniszterelnök megvédte a földprivatizációt. Orbán Viktor szerint a kormány agrárpolitikája következetes. 

Belefáradtak a pártok a menekültkérdésbe

Itthon2015.09.28, 15:21

Visszatérhet a korábbi élet az Országgyűlésbe miután hetek óta először egyetlen kérdés sem hangzott el a menekültválsággal kapcsolatban az azonnali kérdések órájában. A téma a napirenden kívüli felszólalások és a kérdések körébe szorult vissza. Az állami földek privatizációja, az iskolakezdés, a fiatalok munkanélkülisége, Farkas Flórián, a dugódíj írták felül a menekültkérdést. Követtük a felszólalásokat.

Modern kori gazdasági gyarmatosítás görög módra

Archívum2015.09.26, 19:22

A szeptember 20-ai görög időközi választásokon Cíprasz és a Sziriza újra elvitte a babérokat, bár a kormányzati többség csak a Független Görögök bevonásával valósult meg. Ezzel új fejezet kezdődik a görög adóssághegy leküzdésében. Az év elején még lelkesen az „európai gyarmatosítás” ellen küzdő Cíprasz júliusi pálfordulásával a német és francia döntéshozók egyik legmegbízhatóbb partnerévé vált.

Részleges privatizáció indul Kínában

Gazdaság2015.09.14, 10:57

A hatékony működés és a nemzetközi versenyképesség megerősítése céljából az állami vállalatok tulajdonosi szerkezetének részleges privatizálással történő átalakítását jelentette be a hétvégén a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és a kabinet, az államtanács.

Könnyű hitelt ígér a kínai világbank

Gazdaság2015.09.03, 13:59

Lazábban osztana hiteleket a Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank, a Világbank kínai alapítású riválisa. Ezzel később Afrika is jól járhat.

Varufakisz kipakolt a görög hiteltárgyalásokról

Gazdaság2015.07.21, 14:33

A görög kormány fejlesztési beruházások finanszírozására szánt privatizációs javaslatával szemben a hitelezők a törlesztéseket finanszírozó privatizációs megoldást kényszerítettek Görögországra Jannisz Varufakisz volt pénzügyminiszter szerint.

Állami cégek tucatjai mentek csődbe Szerbiában

Nagyvilág2015.02.01, 11:05

A szerb kormány 188 állami vállalat csődeljárásának megkezdéséről döntött a hét végén

Schmidt Mária: Az őszi választások után megsemmisül az ellenzék

Itthon2014.09.05, 23:50

Schmidt Mária történész, a Terror Háza főigazgatója szerint ez azért fog bekövetkezni, mert gyakorlatilag mindenben kiszolgálták a nyugati politikusokat, az országot totális kifosztott állapotban hagyták. A Magyar Állami Operaházban a magyar-osztrák határnyitás 25. évfordulója alkalmából tartottak pódiumbeszélgetést.

Bonyolódik a Telekom-ügy Szlovákiában

Gazdaság2014.04.22, 13:14

Új fordulatot vehet a Telekom-sztori Szlovákiában, miután a jelenlegi privatizációs törvény alapján nem lehetne a 49 százalékos állami tulajdonban lévő Slovak Telekom részesedést a tőzsdén keresztül értékesíteni.

Árverezik a Magyar Telekom korábbi célpontját

Gazdaság2014.04.04, 14:34

Hosszú idő után ismét meghirdették a Magyar Telekom egykori célpontjának, a Telekom Slovenijének a privatizációját. A horvát kormány állítása szerint igen nagy az érdeklődés, sajtóértesülések szerint a legnagyobb eséllyel a Deutsche Telekom pályázik az első számú szlovén telekomcégre, aminek az értékesítéséből az állam 1 milliárd eurós bevételre szeretne szert tenni.

Megvan a Takarékbank vevője

Gazdaság2014.03.10, 15:06

A Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. vásárolja meg a Takarékbank 54,8 százalékos részesedését - közölte a két eladó társaság, az MFB és a Magyar Posta az MTI-vel.

Romániában terjeszkedne a Mol

Gazdaság2014.01.15, 13:21

Román lapértesülések szerint a Mol is részt szeretne venni az Oltchim SPV petrolkémiai vállalat privatizációjában. A Mol az utóbbi időben több beruházást is bejelentett, ami a vegyipari üzletágához kapcsolódik.

Már árverezik a Takarékbankot

Gazdaság2014.01.03, 15:32

Meghirdették a Takarékbank privatizációját, melynek első állomásaként az érdeklődők február 6-ig tehetik meg ajánlataikat - írja röviden a Reuters.

Jöhet az osztrák privatizáció

Archívum2013.12.13, 17:45

Több téren is igaznak bizonyultak a korábbi sajtóértesülések az új osztrák koalíció jövőbeli terveivel kapcsolatban.

Svédországban is folytatódik a bankprivatizáció

Archívum2013.09.25, 13:42

Végleg kiszáll a svéd állam a Nordea Bankból, miután közel 20 évvel ezelőtt egy mentőcsomag részeként szerzett benne tulajdonrészt. A költségvetés így 3,4 milliárd dollárral gazdagodik, amiből a tervek szerint az államadósságot csökkentenék. A Nordea befektetői viszont feltehetően nem örülnek a részvényenként 76 koronás árnak, mivel az a keddi záróártól 4 százalékkal marad el.

Románia tőzsdére vitte atomerőművét

Archívum2013.09.23, 16:15

A Nuclearelectrica energiatermelő vállalat 10 százalékos részvénycsomagjának mintegy 30 százalékát az Egyesült Államokból vásárolták meg befektetők. A román állam bevétele majdnem 19 milliárd forint. A részleges privatizációról Bukarest a Nemzetközi Valutaalappal állapodott meg.

Postabankot vehet az OTP

Archívum2013.09.04, 10:16

Újabb horvát lapértesülések számoltak be róla, hogy az OTP várhatóan részt vesz a horvát postabank privatizációján. A lépést az is erősítheti, hogy Csányi Sándor OTP-vezér korábban lehetséges befektetési célországként nevezte meg a szomszédos államot. A legnagyobb hazai pénzintézet vetélytársa várhatóan az Erste, a Deutsche Postbank, illetve néhány török bank lehet.

Előző
Következő