Primoz Roglic
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kerékpár
- Vuelta
- Tour de France
- Tadej Pogacar
- Egan Bernal
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Valter Attila rózsaszínű trikóban, havas hegyi szakaszok, utolsó szakaszos fordítások
Első körben annyit leszögeznénk, hogy eredetileg az elmúlt tíz Giro d'Italia tíz legemlékezetesebb pillanatát szerettük volna feleleveníteni a magyarországi Grande Partenza előtt. Azonban az elmúlt öt évben annyi minden történt a világ második legrangosabb kerékpárversenyén, hogy már a 2017-21 közötti időszakból is egy rendkívül nívós lista kerekedett ki.
Rózsaszínű trikós a Giro d’Italián, történelmi jelentőségű olimpiai és világbajnoki eredmények
Minden idők egyik legsikeresebb szezonján van túl a magyar kerékpársport – és ez még csak a kezdet! Valter Attila és Vas Kata Blanka világraszóló sikereket értek el a 2021-es esztendőben, de nem csupán ők azok, akik miatt a sportágra egyre több figyelem hárulhat a közeljövőben. Dina Márton, Fetter Erik és Peák Barnabás szintén hétről hétre a legmagasabb szinten bizonyított. A mieink egy olyan nemzetközi mezőnyben tudnak egyre nagyobb sikereket elérni, amelyik az elmúlt pár évben elképesztően erőssé és kiegyensúlyozottá vált.
Szerződést hosszabbított csapatával az egyik legjobb kerékpáros
Primoz Roglic 2025-ig meghosszabbította szerződését a Jumbo-Visma országúti kerékpáros csapatával.
- címkék:
- Primoz Roglic
- kerékpár
- Címkefelhő »
Az olimpiai bajnok sztárbringás nyerte a legrégebbi egynapos kerékpárversenyt - videó
Primoz Roglic mindenkit állva hagyott a Milánó-Torino egynapos kerékpárverseny utolsó emelkedőjén. A szlovén bringás sokadik nagy sikerét aratta a 2021-es esztendőben.
Nem is akart elindulni, majd kétszer bukott, mégis fölényesen nyert
Primoz Roglic síugróként kezdte, majd kerékpárosként folytatta, és utóbbiban annak ellenére vált a világ egyik legjobbjává, hogy 23. születésnapjára kapta meg első profi szerződését. Versenyzési stílusa hamar a sportág egyik legszínesebb egyéniségévé tette, és még ennél is előrébb tartana, ha nem keveredne ennyiszer bukásba, mint az elmúlt időszakban.
Primoz Roglic sorozatban harmadszor nyerte meg a Vueltát
A szlovén Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt, amelyen sorozatban harmadszor diadalmaskodott. A szám olimpiai bajnokaként a vasárnapi időfutamban is ő volt a legjobb, így négy szakaszsikerrel zárta a viadalt.
- címkék:
- Primoz Roglic
- kerékpár
- Vuelta
- Címkefelhő »
Roglic a címvédés kapujában a Vueltán
Clément Champoussin nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny akciódús 20. szakaszát, így a vasárnapi záróetap előtt a legutóbbi két kiírásban győztes Primoz Roglic a címvédés kapujába került.
- címkék:
- Primoz Roglic
- Vuelta
- kerékpározás
- Címkefelhő »
A dán Magnus Cort harmadik sikerét aratta a Vuelta a Espana kerékpáros körversenyen
A dán Magnus Cort harmadik etapsikerét ünnepelhette pénteken a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelynek 19. szakaszát szökésből, kiscsoportos sprintben nyerte. Az összetettben élen állónak járó piros trikót változatlan előnnyel őrzi a címvédő szlovén Primoz Roglic.
Alig lehetett látni a ködben, hogy ki nyerte a Vuelta legnehezebb hegyi befutóját - videó
Miguel Ángel López nyerte a királyetapot, a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, ezzel csökkentette hátrányát az elmúlt két kiírásban győztes és éllovas Primoz Roglic mögött.
Szakadó esőben nyerte meg a Vuelta királyetapját a címvédő - videó
Primoz Roglic fantasztikusan tekert fel a Vuelta legendás hegyére, a Lagos de Covadongára: a címvédő szlovén kerékpáros bő másfél percet adott az összes riválisának és visszavette a piros trikót a 17. szakasz után.
Méterekkel a cél előtt előzött és megnyerte a szakaszt Primoz Roglic
A legutóbbi két kiírásban győztes Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát, amelyen az összetett élcsoportjában nem változott a sorrend.
Roglic hatalmasat bukott, Eiking átvette a vezetést a Vueltán - videó
Michael Storer idei második szakaszgyőzelmét aratta a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelynek 10. szakaszán Odd Christian Eiking átvette az összetett első helyét.
70 kilométeres szökésből ért haza a Vuelta eddigi legnehezebb szakaszán - videó
Az olasz Damiano Caruso bravúros teljesítménnyel megnyerte a Vuelta a Espana kilencedik, hegyi befutós szakaszát, amelyen a címvédő szlovén Primoz Roglic megőrizte első helyét az összetettben, sőt, növelni is tudta előnyét.
Magnus Cort nyerte a Vuelta hatodik szakaszát
Magnus Cort nyerte csütörtökön a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát, amelyen a másodikként célba érő Primoz Roglic ismét átvette a vezetést összetettben.
Roglic sikerével kezdődött a Vuelta
Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny nyitószakaszát.
Fölényesen nyerte az egyéni időfutamot a világsztár kerékpáros
Primoz Roglic egyperces előnnyel nyerte az országúti kerékpárosok férfi időfutamát a tokiói olimpián.
Feladta a versenyt a Tour de France-on tavaly második szlovén klasszis
A tavaly második szlovén Primoz Roglic után a nyolcadik szakaszig összetettben élen álló holland Mathieu van der Poel is feladta a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt a vasárnapi, kilencedik szakasz előtt.
Roglic nagy hátrányban, Van der Poelé maradt a sárga trikó a Tour de France-on
Matej Mohoric nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny pénteki, hetedik szakaszát. A maratoni etapon az éllovas Mathieu van der Poel növelte előnyét összetettben, míg Primoz Roglic gyakorlatilag kiszállt a végső sikerért folyó harcból.
A Tour de France két nagy esélyese is nagyot bukott a harmadik szakaszon - videó
A belga Tim Merlier nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát hétfőn, amelyen csapattársa, a holland Mathieu van der Poel megőrizte első helyét az összetettben, míg több esélyes is bukott és időt vesztett.
A holland kerékpárosnak sikerült a Tour de France-on az, ami a nagyapjának soha
Mathieu van der Poel nyerte vasárnap a Tour de France országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, ezzel az összetett élére állt.
Tour de France - Tömegbukások és Alaphilippe sikere a nyitányon
A világbajnok Julian Alaphilippe nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny két tömegbukást hozó nyitószakaszát szombaton.
Francia győzelem a klasszikus belga kerékpárversenyen
Az országúti mezőnyverseny világbajnoki címvédője, a francia Julian Alaphilippe nyerte a Vallon Nyíl (Fléche Wallone) egynapos klasszikus kerékpáros versenyt.
Valter Attila csapattársa nyerte a Baszk Körverseny királyszakaszát - videó
David Gaudu nyerte a Baszk Körverseny 6., utolsó szakaszát. A Groupama-FDJ kerékpárosa volt az egyetlen, aki tartani tudta a lépést a rangos egyhetes összetett-győztesével, Primoz Rogliccsal a lépést.
A Tour de France címvédője óriásit hajrázva győzte le honfitársát - videó
Tadej Pogacar egy rendkívül nehéz emelkedőn véget érő szakaszt nyert meg a Baszk Körverseny 3. szakaszán. A fiatal szlovén kerékpárosnak honfitársát, Primoz Roglicot kellett lehajráznia az utolsó kilométeren.
Kétszer is bukott a rangos kerékpárversenyen addig vezető sztár
Primoz Roglic a tavaly nyári Criterium du Dauphiné után ismét bukás miatt veszített el egy rangos egyhetest: a szlovén sztár ezúttal a Párizs-Nizza utolsó szakaszán esett el.
Szlovén világsztárok sikereit hozták a rangos kerékpárversenyek királyszakaszai
Primoz Roglic továbbra is uralja a Párizs-Nizzát, míg honfitársa, Tadej Pogacar szombati szakaszgyőzelmével átvette a vezetést összetettben a Tirreno-Adriatico kerékpárversenyen.
Öt percen belül két versenyt nyert meg a kerékpáros sztárcsapat
A szerdai nap kétségtelenül a Jumbo-Visma napja volt a kerékpársportban: Primoz Roglic a Párizs-Nizzán, Wout van Aert a Tirreno-Adriaticón nyert szakaszt.
Magyar sikerek, horrorbukások, extra versenyek a kerékpársportban
Alig három és fél hónapon át tartott a 2020-as szezon érdemi része az országúti kerékpárosoknál, mégis az elmúlt tíz év legemlékezetesebb idényét hozta. Valter Attila, egy kibontakozófélben lévő fiatal magyar generáció úttörőjeként bemutatkozhatott a Giro d'Italián, valamint megnyerte a Tour de Hongrie-t. A három nagy körverseny sem az öregekről szólt: a Tour de France-t egy 21 éves, a Giro d'Italiát pedig egy 25 éves bringás nyerte. A háromhetesek közül egyedül a - rendhagyó módon nem 21, hanem 18 szakaszból álló - Vueltát tudta egy 30 éves versenyző, Primoz Roglic megnyerni. A koronavírus-járvány okozta leállást követő időszak eleeje ...
Nem a Tour de France győztese lett az év kerékpárosa
A szlovén Primoz Roglic nyerte az esztendő legjobb kerékpárosát illető Vélo d'or trófeát. A szlovén versenyző a Touron alul maradt honfitársával, Tadej Pogacarral szemben, mégis eredményes évet tudhat maga mögött.
- címkék:
- Primoz Roglic
- kerékpár
- Címkefelhő »
Vuelta: Roglic megvédte címét, Ackermann nyerte a madridi sprintbefutót
A szlovén Primoz Roglic tavalyi elsőségét megismételve nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt, a záróetapon a német Pascal Ackermann diadalmaskodott a madridi sprintbefutóban.
Primoz Roglic közel járt ahhoz, hogy a Tour után a Vueltát is elveszítse - videó
A francia David Gaudu nyerte a spanyol kerékpáros körverseny 17., utolsó előtti szakaszát. A viadal utolsó, hegyi befutós szakaszán Primoz Roglic sikerrel verte vissza Richard Carapaz támadását, így a szlovén versenyző nyerte az összetettet.
Vuelta: a dán Magnus Cort nyert sprintbefutóban
A dán Magnus Cort nyerte sprintbefutóban a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát, amelyen a címvédő szlovén Primoz Roglic második lett, így az időjóváírásnak köszönhetően hat másodperccel növelte előnyét összetettben.
Primoz Roglic egy másodperccel nyerte meg az időfutamot a Vueltán
A szlovén Primoz Roglic alig egy másodperces előnnyel nyerte meg a 33,7 kilométeres egyéni időfutamot a spanyol kerékpáros körversenyen, amivel összetettben is visszavette az első helyet.
Meglepetésgyőzelem a Vuelta legnehezebb szakaszán - videó
A brit Hugh Carthy nyerte a spanyol kerékpáros körverseny vasárnapi, hegyi befutós szakaszát. A 12. szakaszt követően ismét az ecuadori Richard Carapaz áll az első helyen összetettben.
A címvédő Roglic visszavette a piros trikót a Vueltán
A címvédő szlovén Primoz Roglic emelkedős sprintbefutóban nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny tizedik szakaszát pénteken, ezzel összetettben visszavette az első helyet az ecuadori Richard Carapaztól.
- címkék:
- Primoz Roglic
- kerékpár
- Vuelta
- Címkefelhő »
Roglic hegyi befutót nyert, csökkentette a hátrányát összetettben a Vueltán
A címvédő szlovén Primoz Roglic nyerte szerdán a Vuelta a Espana országúti körverseny nyolcadik szakaszát, ezzel összetettben csökkentette hátrányát a másodikként célba érő, éllovas ecuadori Richard Carapaz mögött.
- címkék:
- Primoz Roglic
- kerékpár
- Vuelta
- Címkefelhő »
A címvédő Roglic nyert a Vuelta baszkföldi nyitányán
A címvédő Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny keddi nyitányát, így ő ölthette idén először magára a piros trikót.
- címkék:
- Primoz Roglic
- kerékpár
- Vuelta
- Címkefelhő »
15 év után lehet címvédés a harmadik legrangosabb háromhetes kerékpárversenyen
A címvédő Primoz Roglic a legnagyobb esélyes a kedden rajtoló 75. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelyen Chris Froome a nyolcadik Grand Tour-győzelméért száll harcba.
Hollywoodi sportsztorikon őrjöng Európa egyik legkisebb országa
Szlovénia a "legnyugatibb" balkáni állam, és nem csak kedvező fekvése miatt. Délnyugati szomszédunk a hajdani Jugoszláviától való 1991-es függetlenedése óta a leggyorsabb ütemben fejlődik - ez igaz a sportjára is. A mostani eredményeiket látva pedig olyan kánaán jöhet néhány világszerte is népszerű sportágban, amit még mi, magyarok is megirigyelhetünk.
A címvédő is ott lesz a Vueltán
Tom Dumoulin és a címvédő Primoz Roglic együtt vezetik a Jumbo-Visma csapatát az október 20-án rajtoló Vuleta a Espana országúti kerékpáros körversenyen.
Sérülés miatt vége az olimpiai bajnok szezonjának
Véget ért az idény a vasárnapi Liege-Bastogne-Liege klasszikus egynapos országúti kerékpáros viadalon nagyot bukott Greg van Avermaet számára.
Hihetetlen, hogy bukta el a világbajnok az egyik legrangosabb kerékpárversenyt - videó
Julian Alaphilippe már a győzelmet ünnepelte, amikor Primoz Roglic elhappolta előle a Liége-Bastogne-Liége első helyét.
Szlovén csoda, drámai pillanatok, őrült szurkolók, csodálatos helyszínek a Touron - galéria
Pogacar az első szlovén és a második legfiatalabb győztes a Tour de France-on
Tadej Pogacar első szlovénként nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.
Szenzáció: Tadej Pogacar az utolsó pillanatban vette át a sárga trikót a Tour de France-on
Tadej Pogacar nyerte a Tour de France utolsó előtti szakaszát, amivel az összetettben is átvette a vezetést. A 21 éves szlovén ezzel minden idők második legfiatalabb sárga trikósa lett a legrangosabb háromhetes kerékpárverseny történetében.
Tour de France: Kwiatkowskié az utolsó alpesi etap, Roglic őrzi előnyét
A lengyel Michal Kwiatkowski nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 18., utolsó alpesi szakaszát, amelyen a szlovén Primoz Roglic megőrizte előnyét összetettben a riválisai előtt.
Szenzációs kolumbiai győzelem a Tour de France királyszakaszán - videó
A kolumbiai Miguel Ángel López nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát, amelyen a szlovén Primoz Roglic növelte előnyét összetettben többi riválisa előtt.
Tour de France: Kettős szlovén siker a kegyetlen hegyi befutón
Az összetettben második helyen álló szlovén Tadej Pogacar nyerte honfitársa, az éllovas Primoz Roglic előtt a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 15., vasárnapi szakaszát.
Lance Armstrong óta nem volt ilyen fiatal szakaszgyőztes a Tour de France-on
A szlovén Tadej Pogacar nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát vasárnap, amelyen honfitársa, Primoz Roglic átvette a sárga trikót.
Roglicé az első hegyi szakasz a Tour de France-on
A legnagyobb esélyesek között számon tartott Primoz Roglic nyerte kedden a Tour de France országúti kerékpáros verseny első hegyi szakaszát, amelyen megtartotta az összetettben élen állónak járó sárga trikót Julian Alaphilippe.
Horrorbukások árnyékában indul el a Tour de France
Minden idők egyik legkülönlegesebb és legizgalmasabb háromhetes kerékpárversenyének ígérkezik az idei Tour de France. A koronavírus-járvány miatt ezúttal augusztus 29. és szeptember 20. között megrendezésre kerülő viadalon nem lesz ott az Ineos két korábbi győztese, Chris Froome és Geraint Thomas sem. Mégis a címvédő Egan Bernal és csapata lesz az, akit le kell győznie a többieknek egy olyan Touron, ahol szinte példátlan módon nem lesz sík időfutam, és a tradícionális hegyek is kimaradtak.
A két legnagyobb esélyes is feladta a Tour de France felvezetőversenyét
A kolumbiai Daniel Martínez nyerte a Critérium du Dapuhiné kerékpárversenyt. A Tour de France-erősségű mezőnyben a viadalt feladni kényszerült Egan Bernal és Primoz Roglic is.
Félelmetes csapattal vág neki a Jumbo Visma a Tour de France-nak
A Jumbo-Visma mindhárom élversenyzője, azaz a szlovén Primoz Roglic, és az egyaránt holland Tom Dumoulin és Steven Kruijswijk is rajthoz áll a jövő évi francia kerékpáros körversenyen.
Taroltak a szlovénok a 2019-es Vueltán
Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana spanyol országúti körversenyt, ezzel első szlovén kerékpárosként diadalmaskodott háromhetes viadalon.
- címkék:
- Primoz Roglic
- Tadej Pogacar
- Vuelta
- Címkefelhő »
Ezt a Vueltát innen már csak elveszíteni lehet
Remi Cavagna nyerte pénteken a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 19. szakaszát, amelyen Primoz Roglic megőrizte első helyét az összetettben.
- címkék:
- Primoz Roglic
- kerékpár
- Vuelta
- Címkefelhő »
Vuelta: dán győzelem, Roglic az élen az összetettben
A dán Jakob Fuglsang nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát hétfőn, míg az összetettben éllovas szlovén Primoz Roglic növelte előnyét közvetlen riválisával szemben.
Szlovén napot tartottak a Vueltán
A szlovén Tadej Pogacar nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 13. szakaszát pénteken, míg összetettben éllovas honfitársa, Primoz Roglic rajta kívül minden riválisával szemben növelni tudta előnyét.
- címkék:
- Primoz Roglic
- kerékpár
- Vuelta
- Címkefelhő »
Spanyol szakaszsiker, Roglic őrzi első helyét a Vueltán
Sikeres szökés végén a hazai közönség előtt szereplő Mikel Iturria nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny szerdai, 11. szakaszát.
- címkék:
- Primoz Roglic
- Vuelta
- kerékpársport
- Címkefelhő »
Nem indul a Tour de France-on az egyik legnagyobb esélyes
Nem indul az idei Tour de France országúti kerékpáros körversenyen Primoz Roglic, az előző évi viadal negyedik helyezettje.
- címkék:
- Primoz Roglic
- Tour de France
- Címkefelhő »
Roglic a második egyéni időfutamot is megnyerte a Girón
A szlovén Primoz Roglic nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, kilencedik szakaszát, ezzel összetettben feljött a második helyre.
- 1