Primera División

címke rss

A Barca szenvedve, a Real áldozatokkal nyert

Sport2013.04.20, 23:51

José Mourinho a jövő heti BL-elődöntőre gondolva ugyan tartalékosan küldte pályára a Real Madridot, de így is voltak áldozatai a Betis elleni 3-1-es győzelemnek: Marcelót, Modricot és Benzemát is sérülés miatt kellett lecserélni, az első hírek szerint csak francia csatár jön helyre a dortmundi meccsig.  Az ugyancsak BL-csatára készülő Barcelona szintén pihentette néhány alapemberét (többek között Xavi is a padon kezdett, Messit nem is nevezték), és bár Villa kihagyott egy tizenegyest, Cesc Fábregas 84. percben szerzett góljával végül sikerült kicsikarni a győzelmet a szervezetten védekező Levante ellen.

Bajban a Mallorca

Archívum2013.04.19, 23:06

A Mallorca hazai pályán nem tudta legyőzni a Rayót a spanyol focibajnokság pénteki meccsén, így továbbra is kiesőhelyen áll.

Xavi: Casillas nem ezt érdemli

Archívum2013.04.19, 15:36

Xavi Hernández, a Barcelona világbajnok középpályása sajnálja a Real Madrid kapusát, Iker Casillast, akiről úgy tartja, igazságtalanul szorult a kispadra. Xavi ugyanakkor saját csapata kapusát, Victor Valdést is sajnálja, mert csúnyán bánt vele a média.

A frászt hozhatták a sportfogadókra

Sport2013.04.13, 23:55

A Valencia ritka fordulatos meccsen kétszer egyenlített, majd vezetéshez is jutott, végül 3-3-as döntetlent játszott az Espanyol vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A 87. percben még a barcelonai együttes vezetett, aztán a vendégek fordítottak, de a 93. percben az Espanyol egy újabb találattal pontot mentett.

Messit otthon hagyja a Barca

Archívum2013.04.13, 15:06

Erősen tartalékosan utazik el a vasárnapi zaragozai bajnokijára a Barcelona, amelyből Lionel Messi, Andrés Iniesta, Sergio Busquets és Jordi Alba is hiányozni fog.

0-3-ról mentett pontot a Betis

Sport2013.04.13, 08:46

Gólzáporos döntetlen született pénteken késő este a sevillai városi rangadón a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának nyitómérkőzésén. A vendég Sevilla bő fél óra után 3 góllal vezetett, de a Real Betisnek a 89. percben szerzett góllal sikerült egyenlítenie.

Kilenc emberrel nem bírt a Getafével az Atlético

Sport2013.04.07, 23:30

A harmadik helyen álló Atlético Madrid idegenben nem bírt a Getafe együttesével a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának harmadik vasárnapi mérkőzésén. A vendégek kilenc játékossal fejezték be a gól nélküli találkozót.

A Betis öt gólt szerzett idegenben

Archívum2013.04.05, 23:46

A Real Betis 5-1-es győzelmet aratott a bennmaradásért küzdő Granada vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Gólszegény meccsekkel zárult a spanyol forduló

Sport2013.04.02, 07:38

A spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának utolsó két meccsén mindössze egyetlen gól született, amellyel a Bilbao megnyerte a Granada elleni meccset. A Betis és a Getafe találkozója 0-0-ra végződött.

Elég lett volna hat percet lejátszani az Atlético-Valencia meccsen

Sport2013.04.01, 01:09

Hiába vezetett a félidőben, végül 3-1-re kikapott a Valladolid labdarúgócsapata a vendég Osasunától a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának első vasárnapi mérkőzésen. Az utolsó helyezett Deportivo a kiesés elleni harcban riválisának számító Mallorca otthonában győzött, az Espanyol pedig ugyan kétszer is vezetett, végül csak döntetlenre végzett a Real Sociedad ellen.