Prezi

címke rss

Kezdőknek indít szakmai gyakorlatot a Prezi

Gazdaság2014.09.05, 13:19

Fiataloknak, a munka világában tapasztalattal nem rendelkező diplomásoknak kínál mentorprogramot a Prezi. Faix Csaba a Prezi kommunikációs menedzsere az Origónak azt mondta: a hat hónapos program alatt a pályakezdő mérnökök a fizetség mellett enni-inni is kapnak. A kommunikációs menedzser a mérnökök fizetéséről nem nyilatkozhatott.

Európa legrangosabb startup-díját söpörte be a Prezi

Archívum2014.06.11, 18:16

A Prezi magyar szoftverfejlesztő cég a The Europas Awards egyik kategóriáját - a legjobb alapítóknak járót - nyerte el kedd este Londonban. Gratulálunk a csapatnak!

Európa legrangosabb startup-díját nyerte el a Prezi

Gazdaság2014.06.11, 10:56

A ‘Best Founders/Co-founders’, azaz a legjobb alapító(k) kategóriában megnyerte Európa legrangosabb startup díját, a The Europas Awardsot a Prezi. A fődíjat Londonban adták át, ahol a zsűri a hat döntőbe jutott startup közül választotta ki a nyertest. Az indoklás szerint azért a Prezi nyert, mert a magyar cég sikere egész Európában példaértékű. Árvai Péter társalapítót este a brit miniszterelnök, David Cameron is fogadja.

Október óta tízmillió új felhasználója van a Prezinek

Techbázis2014.04.10, 08:00

Összesen már 40 millióan használják a magyar prezentációkészítőt.

Legyetek hősök, üzeni a világhírű pszichológus a magyaroknak

Egészség2014.03.27, 15:12

Tízből nyolc ember nem hiszi Magyarországon, hogy bárki is segítene rajta, ha rászorulna. Skatulyázunk, a csoportban bízunk, és nem magunkban. Új mozgalom szeretné megváltoztatni a legendásan negatív magyar hozzáállást Philip Zimbardo módszereivel.

A Prezi-elnök is ügyelt a kezére Obama előtt

Techbázis2014.03.01, 18:34

A Fehér Házba nem lehet biztonsági átvilágítás nélkül belépni, az amerikai elnök jelenlétében pedig tilos hirtelen mozdulatokat tenni. Egyébként mindenki kedves, az elnök a leginkább, és rögtön tudja, hogy kivel áll szemben. Árvai Péter, a Prezi vezetője elmesélte az Origónak, hogy milyen volt személyesen találkozása Barack Obamával.

A magyar Prezit használják majd az amerikai iskolák

Techbázis2014.03.01, 10:00

A prezentációkat forradalmasító magyar szoftvert több százezer amerikai iskolában fogják használni. Ez később sok előfizetőt hozhat a Prezinek.

Mélyszegény családokon segít a Prezi

Gazdaság2014.01.15, 17:10

Súlyosan nélkülöző családoknak segítenek a Prezi önkéntesei a nyáron Bagon, Mátraverebélyen és Bátonyterenyén. A legismertebb magyar startup ebben a Habitat for Humanity nevű szervezettel, a Bagázs Egyesülettel és a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetségével működik együtt. Ebben a hónapban a műszaki állapotot mérik fel az érintett házakban, a tényleges munka júniusban indulhat.

Az Apple-től és a Google-tól toboroz a Prezi

Techbázis2013.11.14, 21:26

A legsikeresebb magyar startup cég a világszintű bővítéshez toborzott új vezetőket.

Álláskeresés: hogyan könnyíthetjük meg a dolgunkat?

Gazdaság2013.08.30, 15:24

De jó volna kitűnni a tömegből már az elején. De jó volna, ha az én anyagom tetszene a legjobban. De jó volna, ha még órákig emlékeznének az önéletrajzomra…

Magyarország legmenőbb munkahelye - bejártuk a Prezi új irodáját

Gazdaság2013.04.15, 14:21

Már az első képek kiszivárgásakor sejtettük, hogy a Prezi új, Nagymező utcai irodája Magyarország legmenőbb munkahelye lesz, csütörtökön azonban bejártuk az elkészült tereket, és azóta tudjuk is.

Ha ötletelni kell, a hátunkat nézi Európa

Archívum2013.03.17, 11:04

Van olyan gazdasági mutató, amelyben verjük szinte egész Nyugat-Európát: remek ötletek, modern technológiák, jó üzleti tervek, és máris ömlik a kockázati tőke. Hogy lesz-e a nagy pénzből nagy siker, hamarosan eldől.

Óriáscéggé nőtte ki magát a Prezi

Gazdaság2013.02.11, 15:04

Világszerte már 17 millióan használják a magyar fejlesztésű prezentációs szoftvert, a Prezit. A cég értéke egy német lap szerint már meghaladja a 100 millió dollárt (mintegy 22 milliárd forint).

Már Japánt célozza a magyar Prezi

Gazdaság2013.01.15, 16:14

Magyarországon is lehet nagyszerű ötletekkel érvényesülni, csak le kellene vetkőzni a kisebbrendűségi érzést. Több technológiai világsiker igazolja, hogy a tehetség és az ambíció megvan, ám önbizalomra még szükség lenne - állítja az iparág egyik fiatal sztárja, Árvai Péter.

Tízmillió felhasználója van a legsikeresebb magyar IT-cégnek

Techbázis2012.05.07, 14:35

A világsikert elérő magyar prezentációkészítő szoftver, a Prezi már Powerpoint fájlokat is képes magába építeni, a jövőben pedig a Wordöt és az Excelt is kiváltaná. Az előadásokat megreformáló alkalmazásnak már magyarországnyi felhasználója van, és a Microsoft is rajta tartja a szemét.

Milliárdokat pumpál egy magyar cégbe a Facebook befektetője

Techbázis2011.12.15, 11:11

3,2 milliárd forintot invesztál az unalmas Powerpoint-prezentációk helyett látványos, pörgő, forgó és zoomoló effektusokkal megtűzdelt előadások készítését lehetővé tevő Prezi-szolgáltatást fejlesztő magyar-amerikai cégbe a Facebookban is komoly tulajdonrésszel rendelkező Accel Partners befektetőcég.

Közös munkára is alkalmas a Prezi

Techbázis2010.09.10, 11:18

Közös tervezésre is alkalmassá vált a magyar fejlesztésű internetes prezentációs eszköz, a Prezi. A böngészőből elérhető alkalazásban tizen dolgozhatnak egyszerre.

Amerikában is piacra dobják a Prezit

Archívum2009.07.21, 11:15

A Kitchen Budapest inkubátorházból induló online prezentációkészítő alkalmazás fejlesztő céghez a Twitter egyik alapítója is csatlakozott:innovatív vállalatokra és szakembereket céloznak meg szolgáltatásaikkal.

Elismerést aratott a magyar PowerPoint-gyilkos

Archívum2009.04.20, 15:15

A hazai fejlesztésű prezentáció-készítő az egyik "legmenőbb" webes eszköz a TechCrunch, a legrangosabb szakmabeli blog értékelése szerint. A Prezi a múlthéten a The Next Web konferencián mutatkozott be a nagyközönségnek, ahol majdnem elnyerte a legjobbnak járó díjat.

Magyarok nyomnák le a PowerPointot

Archívum2009.04.09, 16:46

Április ötödike óta bárkinek elérhető a hagyományos prezentációs szoftverek babérjaira törő magyar Prezi. Az unalmas előadásokat feldobó eszközt magunk is kipróbáltuk, hogy megoszthassuk tapasztalatainkat.

Áprilisban indul PowerPoint magyar kihívója

Techbázis2009.03.26, 16:28

Április ötödikétől lehet előfizetni a PowerPoint prezentációs szoftver babérjaira törő magyar feljesztésű Prezire, ami dinamikus bemutatókra cserélné le az unalmas diavetítéseket.

Előző
  • 1
  • 2
Következő