premier
címke rss- kapcsolódó címkék:
- film
- mozi
- bemutató
- sorozat
- vörös szőnyeg
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megjelent a Samsung új óriástelefonja
Ma New Yorkban a Samsung ünnepélyesen lerántotta a leplet a legújabb zászlóshajójáról, a Galaxy Note10-esről. Ahogy az lenni szokott, a készülékről már rengeteg minden kiszivárgott, de mi most összefoglaljuk a tényeket. Az Origo helyszíni összefoglalója az eseményről!
- címkék:
- premier
- Galaxy Note 10
- Samsung
- Címkefelhő »
Öt film és sorozat, amit ne hagyj ki augusztusban
Hónapról hónapra igyekszünk összegyűjteni azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát augusztus ajánlott filmjei és sorozatai.
Sosem késő: filmek az időskori újrakezdésről
Sokáig filmipari közhely volt, hogy elsősorban a fiatalok járnak moziba, így őket célozzák a filmek, de az utóbbi években mégis látványosan megszaporodtak az olyan alkotások, amelyekben hatvan, sőt hetven felettiek a főszereplők. Úgy tűnik, azok a moziba járó fiatalok közben megöregedtek, de továbbra is nézik a filmeket, ennek pedig számos jó moziélményt köszönhetünk, amiket a Pompon klub aktuális bemutatója kapcsán listára is gyűjtöttünk.
Tizennégy érdekesség az új Oroszlánkirályról
Tudtad, hogy hányan tértek vissza az eredeti film alkotói közül? Végül is élőszereplős vagy animált az új verzió? Kik a híresebb szinkronhangok az eredeti és a magyar változatban? Mindezt és még sok minden mást is megtudhatsz a cikkünkből Az oroszlánkirályról.
Beyoncé diszkógömbként csillogott Az oroszlánkirály bemutatóján
Megvolt Az oroszlánkirály mozipremierje Hollywoodban, amire a sztárok is lelkesen készültek. Beyoncé is próbált az alkalomhoz illően öltözni, de ez most nem sikerült: túllőtt a célon.
- címkék:
- Beyoncé
- premier
- Az oroszlánkirály
- Címkefelhő »
Debütált Keresztes Ildikó új videóklipje
Ma reggel debütált Keresztes Ildikó új klipje, amely az Ahol a város őrzi a Dunát... című dalhoz készült. Most nálunk is megnézheted!
Kulka János újabb premierekre készül - Itt láthatjuk legközelebb a színészt
Három évvel ezelőtt kapott stroke-ot Kulka János. Szövődményként afáziás beszédzavar lépett fel nála, amelyből logopédus segítségével gyógyult fel. Most újabb színházi premierekre készül.
Kulka János újra premierre készül a Szegedi Szabadtéri Játékokra
Visszavonult a nyilvánosságtól Kulka János. A színész 2016-ban kapott stroke-ot, sokáig afáziával, azaz beszédzavarral küzdött. Most újabb premierre készül.
Amikor nem hisszük el azt a csókot: a filmvászon legkevésbé összeillő szerelmespárjai
Június 20-án került a hazai mozikba a Csekély esély című film, amelyben Charlize Theron és Seth Rogen habarodnak egymásba – és ez nem csak első hallásra tűnik teljesen valószerűtlennek, de a film történetében is. Ennek apropóján összegyűjtöttük a listánkra azokat a filmes szerelmespárokat, akikben még a mozi varázsa segítségével sem tudtunk hinni.
Köldökig kivágott ruhába bújt Jennifer Lawrence – fotók
Jennifer Lawrence egy mélyen dekoltált ruhába bújt.
Renée Zellweger nagyon megváltozott: új sorozata premierjén fotózták
Új sorozatot forgatott Renée Zellweger. A színésznőt az utóbbi években többször érte az a vád, hogy túlzásba esett, ami a plasztikai műtéteket illeti. Igaz, sokat változott, ám a legutóbbi fotóin fantasztikusan néz ki.
Mély dekoltázst villantott Halle Berry
Halle Berry új filmje premierjén villantott mély dekoltázst.
- címkék:
- Halle Berry
- premier
- dekoltázs
- szexi
- Címkefelhő »
Nicole Kidman elképesztően nézett ki sorozata premierjén
Sokan kérdezhetik: mi lehet Nicole Kidman szépségének a titka? Az 51 éves színésznő a Hatalmas kis hazugságok második évadának premierjén is elképesztően nézett ki.
Szuperhősök stílusa - sztárparádé a Bosszúállók: Végjáték világpremierének vörös szőnyegén
Hétfőn este Los Angelesben volt a Bosszúállók: Végjáték világpremierje. A szuperhősfilmek rajongói között messiásként várt film április 24-étől a hazai mozikban is megtekinthető. Pillantsunk azonban most ki a Los Angeles-i vörös szőnyegre, ahol természetesen igazi sztárparádé volt.
Miley Cyrus furcsán viselkedett a Bosszúállók premierjén: a férjét nyalogatta - Fotó
Miley Cyrus nagyon furcsán viselkedett a Bosszúállók premierjén: nem bírt magával.
Kivágott ruhában pózolt Scarlett Johansson – Fotó
Különleges szabású ruhájával igencsak nagy feltűnést keltett a Bosszúállók: Végjáték premierjén Scarlett Johansson.
Hernádi Judit A legjobb dolgokon bőgni kell című vígjátékban tér vissza
Grosan Cristina első nagyjátékfilmjében, A legjobb dolgokon bőgni kell című vígjátékban tér vissza Hernádi Judit.
- címkék:
- Hernádi Judit
- film
- premier
- visszatérés
- Címkefelhő »
A Vízipók-csodapók premier előtti vetítésével készülnek a mozik a víz világnapjára
Országszerte több moziban is premier előtt vetítik a Vízipók-csodapók digitálisan felújított változatát.
Liptai Claudia és férje, Pataki Ádám csak úgy ragyogtak a Kölcsönlakás premierjén
Liptai Claudia és férje, Pataki Ádám is részt vettek a Kölcsönlakás című film premierjén.
Orvosok vigyáznak a Michael Jacksonról szóló dokumentumfilm közönségére
Leaving Neverland címmel jelent meg egy dokumentumfilm Michael Jacksonról, amelyben két férfi is elmondja a történetét. Mindketten azt állítják, hogy a pop királya gyermekként zaklatta őket. A film állítólag annyira sokkoló lett, hogy a közönséget orvosok felügyelték.
Rengeteg néző látta a BÚÉK című filmet
A BÚÉK című film bemutatója után sok mozinéző váltott jegyet a BÚÉK című filmre. A jó eredmény azt jelzi, hogy az év egyik legjobban teljesítő vígjátéka Goda Krisztina alkotása.
- címkék:
- nézettség
- mozi
- premier
- BÚÉK (film)
- Címkefelhő »
Mozikban a BÚÉK
Csütörtökön mutatták be a mozik Goda Kriszta legújabb filmjét, a BÚÉK-et.
- címkék:
- Goda Krisztina
- mozi
- premier
- BUÉK
- Címkefelhő »
Heti trendjelentés: Nicole Kidman borzalmasan nézett ki
A héten a megszokottnál kevesebb vörös szőnyeges esemény várt minket. A legizgalmasabb közülük az Aquaman londoni premierje volt, ahol Amber Heard nagy meglepetést okozott.
5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod novemberben
Rovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk mindenképpen érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát november legjobban ajánlott filmjei és sorozatai!
Sztereotípiák nélkül a párkapcsolatokról: jön a Nyitva című film október 18-án
Négy éve alkot egy párt az anyakönyvvezető és az urológus. Valami kiveszett a kapcsolatukból. Fanni és Bálint úgy döntenek, kipróbálnak valami újat. Mások felé is nyitnak, ám nemcsak a világból fedeznek fel valami újat, hanem önmagukból is. A Nagypál Orsi rendezte film főszerepében Radnay Csillát és Kovács Lehelt láthatják majd a nézők. Érdekesség, hogy a kisebb szerepekben is olyan nevek tűnnek fel, mint Mucsi Zoltán, Lovas Rozi vagy épp Takács Katalin. A színészek meséltek nekünk a forgatás kulisszatitkairól, de a nyitott kapcsolatokról is elmondták a véleményüket.
Megérkezett Magyarországra Terence Hill
Szerda késő délután megérkezett Magyarországra Terence Hill. A legendás színész először jár hazánkban.
Több ismert színésszel erősített a Korhatáros szerelem - képek!
- címkék:
- premier
- Korhatáros szerelem
- Címkefelhő »
Közönségtalálkozókon mutatja be új albumát a Margaret Island
Közönségtalálkozón, bakelitlemezen, és még a hivatalos megjelenés előtt mutatja be a Margaret Island az új albumát. Ráadásul a zenehallgatás közben a dalokhoz köthető személyes élményeikről is beszámolnak.
A vörös szőnyegen fetrengett a 71 éves Glenn Close
Los Anglesben bemutatták a The Wife című filmet, a premieren pedig különös dolog történt.
Csókot váltott a vörös szőnyegen Cher és Meryl Streep: fotó
Londonban bemutatták a Mamma Mia című film második részét, a premier legforróbb pillanata pedig kétségtelenül Cherhez és Meryl Streephez kötőtik, akik forró csókot váltottak a vörös szőnyegen.
Mentő vitte el premier előtt a Magyar Színház színészét, Schruff Milánt
A rendező állt be helyettesíteni a Belvárosi Színház Mojo című darabjának premier előtti előadásán szerda este. A komédia egyik főszereplője, Schruff Milán a főpróbán rosszul lett, elvitte a mentő.
Kiderült, mivel titokzatoskodott Paul McCartney
Most már biztos, hogy 5 év után Paul McCartney új albummal lepi meg rajongóit. A zenész csütörtökön két új számot is közzétesz a készülő lemezről.
5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod májusban
Új rovatunkban minden hónap elején összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amik a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket mindenképp érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek először május kiemelt filmjei és sorozatai!
300 ezer forintot fizetett volna rajongója Pintér Tibornak szexért cserébe
Pintér Tibor elárulta, olyannyira odavannak érte a hölgyek, hogy néhányan még nagyobb összeget is fizetnének neki szexért cserébe.
A legőrültebb ajándékok Star Wars-rajongóknak
A Star Wars-rajongók számára különlegesen telik majd az ünnepi időszak, hiszen a legújabb film bemutatójáig már csak néhány nap van hátra. Bizonyára sokan szeretnének majd a Csillagok Háborúja-univerzumhoz kapcsolódó ajándékokat tenni a karácsonyfa alá, ezért mutatunk néhány ötletet azoknak, akik nem sajnálják a pénzt, ha kedvenc filmjeikhez kapcsolódó tárgyakra költhetik.
Wonder Woman előbb érkezik a vártnál
Változott a Wonder Woman 2. premierdátuma
- címkék:
- film
- Star Wars
- premier
- Wonder Woman
- Címkefelhő »
Telt házzal fut a Budapest Noir a premier előtti vetítéseken
A Budapest Noir című film nagy sikerű jótékonysági gálabemutatója után a vidéki premier előtti vetítések és közönségtalálkozók telt házzal várták az alkotókat. A film november 2-től látható országosan a mozikban.
- címkék:
- premier
- Budapest Noir
- Címkefelhő »
Deadpool 2: Tragikus baleset után fejezték be a forgatást
Befejeződött a Deadpool 2. forgatása.
- címkék:
- Ryan Reynolds
- mozi
- Deadpool
- premier
- Címkefelhő »
A chicagói filmfesztiválon lesz a Budapest Noir világpremierje
Kedden vetítik először a Kolovratnik Krisztián és Tenki Réka főszereplésével készült Budapest Noir című magyar krimit az 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek programját négy, a filmalap támogatásával készült új magyar alkotás gazdagítja.
- címkék:
- Chicago
- premier
- Budapest Noir
- Címkefelhő »
Csoda korban élünk: színészek meséltek a színházi darab premierje után
Az írók mindig gyanúsak, de ilyen gyanúsak még sohasem voltak... A Thália színház Csoda korban élünk című darabjának premierje után beszélgettünk a színészekkel.
Heti trendjelentés: közönséges ruhák és durva villantások a vörös szőnyegen
A héten sem volt hiány vörös szőnyeges eseményekből, ráadásul volt néhány meglehetősen furcsa outfit, ami kiverte nálunk a biztosítékot. Mutatjuk is a részleteket!
- címkék:
- premier
- vörös szőnyeg
- közönséges
- Címkefelhő »
Premier! Az Origón debütál a Honeybeast új albuma
Március 18-án az Akváriumban lesz először hallható a Honeybeast legújabb albuma élőben. A zenekar új lemeze saját bevallásuk szerint minden eddigit felülmúlóan tömény lett. A teljes album meghallgatásával nem kell a lemezbemutató koncertig várni: az Origón ugyanis már most elérheti az összes számot.
- címkék:
- premier
- album
- HoneyBeast
- Címkefelhő »
A Trónok harca szőrös lábú színésznője újra lecsapott - Heti stílusmustra
A modellek a nagyágyúkkal, mások furcsa szabásokkal sokkolták a divatrajongó közönséget, de azért a hét ruháját is megtaláltuk, amit nem más viselt, mint az új Star Wars-film főszereplője. Következzenek a részletek!
Pál Dénes: aki a Star Warst szereti, rossz ember nem lehet
Pál Dénessel beszélgetett a Life.hu riportere, Németh Máté a Csillagok háborúja premierjén. Dénes elárulta, hogy hatalmas rajongója az ürbéli történeteknek, és nála már fél siker, ha valaki hasonlóképpen gondolkozik.
- címkék:
- Pál Dénes
- Star Wars
- premier
- Címkefelhő »
Margaret Island-albumpremier az Origón
A Margaret Island második, Bakancslista című albuma az Origón hallható először. December 23-án a közönség élőben is meghallgathatja az új lemez anyagát az Akvárium Klub Officialben – ez egészen májusig az egyetlen budapesti koncertje lesz a csapatnak.
Egymás pofájába vigyorgunk, közben rettenetes dolgokat gondolunk egymásról
A Részegek című darabot rendezi Viktor Rizsakov, világhírű, Sztanyiszlavszkij-díjas orosz rendező, színészpedagógus, amelynek a bemutatója szombaton lesz a Nemzeti Színházban. A darabban a részegség egy metafora. A rendező azt mutatja be, amikor az emberek – a fesztiváligazgató, a prostituált, a modell, a bankár és az építőipari alkalmazott – kiszabadulnak a társadalom keretei közül, és egy másik állapotban, a mámor állapotában beszélgetnek életről, halálról, szerelemről, Istenről, szeretetről. Leginkább azt próbálják megfogalmazni, hogy kiüresedett, józannak tűnő világunkban van-e még helye az őszinteségnek, lehet-e valódi szeretettet ...
"Én mondom, mi az igaz": Honeybeast-klippremier az Origón
A Honeybeast Ül című vadonatúj klipjében gyerek menedzserek mellett egy mini titkárnő is feltűnik. A zenekar énekesnőjének, Tarján Zsófinak a fejében született meg a Honeybeast legújabb videójának ötlete, amelyben hivatali ruhába öltöztetett gyerekek szabadulnak el az irodában. Először az Origón látható a végeredmény.
- címkék:
- premier
- klip
- HoneyBeast
- Ül!
- Címkefelhő »
Égig érő lábakat villantott Nicole Kidman
Az időjárás a sztárokat sem kíméli. A hatalmas szél miatt a vörös szőnyegen Nicole Kidman óriásit villantott!
A héten jön ki az Oasis dokumentumfilmje
Október 7-én mutatják be a Supersonicot, a brit Oasis zenekarról szóló dokumentumfilmet. A film egyik apropója biztosan az, hogy 20 éve volt a zenekar híres, Knebworth Fesztiválon adott koncertje.
- címkék:
- dokumentumfilm
- premier
- Oasis
- Címkefelhő »
Újabb fordulat! Brad Pitt mindent félredob a családjáért
Brad Pitt közleményt adott ki: most csakis a családra fókuszál, emiatt pedig a munkát is hanyagolja.
- címkék:
- Brad Pitt
- válás
- premier
- Címkefelhő »