Pozsony
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szlovákia
- Budapest
- szlovák-magyar viszony
- Bécs
- Robert Fico
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Robert Fico szerint Szlovákia érdekeivel ellentétes, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány volt vezetője került a migrációs hivatal élére
Ellentétben áll Szlovákia érdekeivel, hogy a belügyminisztérium alá tartozó migrációs hivatal élére a szlovákiai Nyílt Társadalom Alapítvány volt vezetőjét nevezték ki - jelentette ki Robert Fico, a szlovák parlament legerősebb ellenzéki pártjának, az Irány - Szociáldemokráciának (Smer-SD) az elnöke pozsonyi sajtótájékoztatóján.
Videón, ahogy megérkezik az első Moderna-vakcina szállítmány Szlovákiába is
Szerdán nem egész 5 000 adag koronavírus-vakcina érkezett a Moderna gyártójától Szlovákiába - számolt be az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatalra (SÚKL) hivatkozva az Új Szó. A felvidéki hírportálon beszámoltak arról is, hogy kedden több mint 3500 fertőzöttet regisztráltak az 5 és fél milliós országban, amellyel két közös határátkelőjét is lezárja ma éjféltől Ausztria.
Oltási botrány Szlovákiában: a teniszsztár mellett más sportolókat is beolthattak soron kívül
A pozsonyi egészségügyi tárca országosan ellenőrzi a beoltott személyek listáját, ugyanis felmerült a gyanú, hogy újabb olyan személyek kaphatták meg soron kívül a koronavírus elleni vakcinát, akik erre nem lettek volna jogosultak - számolt be a Paraméter.sk felvidéki hírportál. Az első ilyen eset az egy éve visszavonult szlovák teniszcsillag, Dominika Cibulková 2016-os világbajnok jogosulatlan beoltása volt az 5 és fél milliós országban, ahol továbbra is rohamosan terjed a kór.
Hatalmas botrány: soron kívül oltották be a szlovák teniszcsillagot
A pozsonyi kramárei kórházban a héten a világhírű szlovák teniszezőnőt, Dominika Cibulkovát is beoltották koronavírus ellen. Csakhogy a nemrég visszavonult teniszcsillagnak az oltási stratégia szerint erre még legalább tavaszig várnia kellett volna, ezért mennie kellett az oltóközpont hibázó alkalmazottjának - írja a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
Vizsgálóbizottság alakult a volt szlovák rendőrfőkapitány halálának ügyében
Parlamenti képviselőkből és részben külföldi szakértőkből álló vizsgálóbizottság alakult hétfőn Pozsonyban Milan Lucansky, volt szlovák országos rendőrfőkapitány vizsgálati fogságban történt halálának kivizsgálására - jelentette hétfőn a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, az igazságügyi minisztérium közlésére hivatkozva.
Koronavírusos a szlovák miniszterelnök, karanténba kerülhet az egész kormány
Pozitív lett Igor Matovic szlovák kormányfő vírustesztje - jelentette az aktuality.sk közlésére hivatkozva pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amelynek az információt több különböző forrás is megerősítette.
Megszállta a rendőrség a szlovák parlament előtti teret a volt gazdasági miniszter miatt
Fél tucat rendőrautó, és vagy 20 rendőr látható azon a fényképen, melyet a Szabadság és Szolidaritás Pártja (SaS) tett közzé a közösségi oldalán. A kormánypárt annak lehetőségét fejtegette, hogy a karhatalom a délelőtti órákban vád alá helyezett korábbi gazdasági miniszter, Peter Zigáért (HLAS-SD) mehetett - számoltak be az akcióról a Körkép.sk felvidéki hírportálon.
Koronavírusos a volt szlovák miniszterelnök
A Hlas-SD elnöke, Peter Pellegrini volt szlovák miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírustesztje - számolt be a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
Brutális állatkínzás: elvágta saját kutyája torkát egy pozsonyi férfi (18+)
Különös kegyetlenséggel próbált végezni saját kutyájával egy férfi Pozsonyban
- címkék:
- Pozsony
- állatkínzás
- kutya
- felnőtt
- Címkefelhő »
Szlovákiában ismét bezárják a fürdőket, az uszodákat és a szállodák wellness részlegeit
Szijjártó Péter: Az Európa körüli migrációs kockázatokat mind az Európai Uniónak köszönhetjük
Három nagyon jelentős migrációs kockázat van ma Európa körül, és ezeket, sajnos, "mind az Európai Uniónak köszönhetjük" - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban.
A visegrádi csoport nélkül Európa kevesebb, gyengébb és kevésbé biztonságos lenne
A visegrádi csoport nélkül Európa ma kevesebb, gyengébb és kevésbé biztonságos hely lenne - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban, felszólalva a Globsec biztonságpolitikai fórumon.
Autóbalesetben meghalt egy szlovák államtitkár, a felesége súlyosan megsérült
Szlovák politikusok és politikai pártok őszinte részvétüket fejezték ki Vladimír Dolinay, a pozsonyi kulturális minisztérium autóbalesetben meghalt államtitkára családjának, és közeli kollégáinak - írják a Paraméter.sk felvidéki hírportálon.
30 felett a napi új fertőzöttek száma Szlovákiában
Szerdán országszerte 2251 koronavírustesztet értékeltek ki Szlovákiában, ebből pedig 31 lett pozitív - számolt be a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
A szlovák hatóságok egy napra visszaállítják a beutazók ellenőrzését
A szlovák rendőrség egy napra, péntek délután három órától szombat délután három óráig visszaállítja az ellenőrzést a szárazföldi határokon, hogy kiszűrje a koronavírussal fertőzötteket, és ellenőrizze azokat a beutazókat, akik a járvány terjedése szempontjából kockázatos európai uniós országokból érkeznek - jelentette pénteken a szlovák közszolgálati rádió.
Felfegyverzett férfit fogtak el a rendőrök Pozsony belvárosában - videó
Szerdán dél körül a pozsonyi Prepostská utcába riasztották a rendőröket, ahol egy felfegyverzett férfi járkált - számolt be a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
Luxuskocsikat gyújtott fel egy férfi Pozsonyban, a kamera mindent rögzített - videók
Kedden reggel egy férfi Pozsonyban benzines palackkal lelocsolt egy autószalon előtt több luxuskocsit is, majd felgyújtotta azokat. Arra azonban talán nem gondolt, hogy a biztonsági kamera mindent rögzített - olvasható a Paraméter.sk felvidéki hírportál beszámolójában.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- luxusautó
- gyújtogatás
- Címkefelhő »
Mindössze nyolccal emelkedett a koronavírusos betegek száma Szlovákiában
A vasárnapi nulla után hétfőn 8-cal emelkedett az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában - olvasható a Paraméter.sk felvidéki hírportálon.
35 új fertőzött Szlovákiában, 17-re nőtt a halálos áldozatok száma
Csütörtökön 3840 koronavírus-tesztet végeztek el az országban, ebből 35 lett pozitív. Szlovákiában az elmúlt 24 órában ketten haltak bele a betegségbe - olvasható a Paraméter.sk felvidéki hírportálon.
Rekordszámú 114 új fertőzést igazoltak Szlovákiában
Szerdán rendkordszámban, 114 személynél igazolták a koronavírus-fertőzést, így már 1000-hez közelít a megbetegedettek száma Szlovákiában - olvasható a Paraméter.sk felvidéki hírportálon.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
19 új fertőzöttet regisztráltak Szlovákiában, az egyikük egy rendőr
A szlovák egészségügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy szerdán 19 esetben igazolták a koronavírus fertőzést az országban - számolt be a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
360 új megbetegedést regisztráltak Romániában
A 360 új esettel keddre már 4417-en betegedtek meg Romániában, ahol így jelentősen megugrott az új koronavírusos esetek száma - derült ki a bukaresti Stratégiai Kommunikációs Törzs által kedden kora délután közzétett összesítésből. Szlovákiában 47 új regisztrált megbetegedést jelentett be az egészségügyi miniszter.
Bankautomatát robbantottak Pozsonyban, szanaszét repült a pénz - videó
Ismeretlen elkövetők hétfőről keddre virradóra felrobbantottak egy bankautomatát Pozsonyban, a Dopravná utcában - számoltak be a Paraméter.sk hírportálon.
Kamionok blokkolják a forgalmat az autópályán Pozsonynál
Minden menetsávot blokkolnak a kamionok Pozsonynál a D1-es, D2-es és a D4-es autópályán is, ezzel lehetetlenné téve a közlekedést a többi autós, illetve a mentőegységek számára - írja a Paraméter.sk.
Több száz teherautó torlódott fel Pozsonynál
A fennakadás abból adódott, hogy Magyarország mindössze három határátkelőt hagyott szabadon a fuvarozók előtt - írják az ujszo.com-on .
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- határzár
- koronavírus
- Címkefelhő »
Harmincra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában
Kilenc új fertőzöttet regisztráltak, így péntek kora délutánra harmincra nőtt a fertőzöttek száma Szlovákiában - számolt be az ujszo.com .
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Szlovákiában bezárják az összes iskolát és óvodát, lezárják a repülőtereket
A pozsonyi válságstáb csütörtöki ülésén, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elfogadott megelőző jellegű legfrissebb biztonsági óvintézkedésekről számolt be a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Lezárták a majomházat a pozsonyi állatkertben
Lezárták a látogatók előtt vasárnap a majomházat a pozsonyi állatkertben a koronavírus-járvány miatt.
Megvan az első szlovák beteg
Szlovákiában is megjelent az új típusú koronavírus, a fertőzést egy pozsonyi kórházban lévő 52 éves férfinál mutatták ki - jelentette be pénteki pozsonyi sajtótájkoztatóján Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelenök.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- koronavírus
- Címkefelhő »
A járdán gázolt el egy babakocsis anyukát egy részeg szlovák nő - videó
Súlyos sérüléseket szenvedett egy babakocsit toló nő, miután a járdán elgázolták Pozsonyban szerda délután - számolt be a szlovák rendőrség bejegyzésére hivatkozva a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- gázolás
- részeg
- Címkefelhő »
Halálesetek miatt később zárnak a választóhelyiségek Szlovákiában
Két választóhelyiségben történt haláleset miatt egy órával későbbre, este tizenegy órára tolódik a szombati szlovákiai parlamenti választás hivatalos befejezése, és így a tájékoztatási moratórium is.
Két napot töltött egy lakásban a meggyilkolt feleségével a szlovák gyilkos
Egy 37 éves nő holttestét találták meg szerdán egy pozsonyi lakásban. Mostanra kiderült, hogy az asszonyt megkéselték, majd megfojtották. A lakásban egy férfi is volt, akinek a csuklóján vágási sérülések voltak. Minden jel arra mutat, hogy a nővel brutális módon a férje végzett, aki ezután megpróbált öngyilkos lenni - számolt be a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Sofőrnek öltözött szélhámos tinilány garázdálkodik a pozsonyi villamosokon
Bizarr problémával kell szembenéznie a Pozsonyi Tömegközlekedési Vállalat (DBP) vezetőségének és alkalmazottainak. Ugyanis a szlovák fővárosban napok óta egy sofőrnek öltözött tinilány garázdálkodik, aki egymás után állítja meg, és próbálja leváltani a valódi villamosvezetőket - számolt be a már hihetetlennek tűnő esetről a Bumm.sk hírportál.
Olyan részeg volt a nő, hogy majdnem kiesett az autójából - videó
Erősen ittas autóst állított meg egy szolgálaton kívüli rendőr Pozsonyban. A nő azt mondta neki, hogy a gyerekeiért megy az iskolába - számolt be a Paraméter.sk.
Szlovákiában fákat csavart ki, és teherautókat is feldöntött a szélvihar
Kedden délelőtt több mint 100 km/órás széllökésekkel érkezett meg a szélvihar az ország nyugati részére, azóta pedig már többfelé fennakadásokat okozott Pozsonyban és a Csallóközben is - számolt be a Szlovák Katasztrófavédelemre hivatkozva a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
Válságstábot hívott össze a koronavírus miatt a szlovák kormányfő
Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök válságstábot hívott össze hétfőre a koronavírus miatt - számolt be a hírről a Paraméter.sk.
Részegen verekedett a szlovák miniszter egy pozsonyi étteremben
Ittas állapotban keveredett verekedésbe Sólymos László, szlovák környezetvédelmi miniszter szerda este Pozsonyban. Őt és a testvérét is előállították a rendőrök.
Kuciak-gyilkosság: Elkezdődött Szlovákia történetének legnagyobb figyelemmel kísért büntetőpere
Hétfőn, január 13-án megkezdődött Szlovákia történetének legnagyobb figyelemmel kísért tárgyalássorozata, Ján Kuciak és kedvese, Martina Kusnírová meggyilkolásának büntetőpere - számolt be a SME/Denník N napilap írására hivatkozva a Paraméter.sk. Közben rögtön az első tárgyaláson Miroslav Marcek beismerte bűnösségét Ján Kuciak és Molnár Péter meggyilkolásának ügyében is.
Buszjárat indul Pozsonyból a budapesti repülőtérre
Rendszeres autóbuszjáratot indít a Slovak Lines Pozsonyból a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre – írja a Paraméter.sk.
A migráció a legnagyobb biztonsági kihívás Európában
A migráció a legnagyobb biztonsági kihívás Európában, illetve az, hogy a Nyugat-Balkánra nem hárul kellő figyelem - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettes Pozsonyban ahol beszédet mondott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet éves miniszteri konferenciáján csütörtökön.
Kerékcsere közben lopták ki a sofőr pénzzel teli táskáját - videó
Egy bevásárlóközpontnál kerékcsere közben kiraboltak egy férfit kedd délután Pozsonyban - írja a Paraméter. A lopásról videó is készült.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- lopás
- kerékcsere
- Címkefelhő »
Részeg autós vezette el a rendőröket egy gyilkossághoz
Ismét gyilkoltak Pozsonytól nem messze, a rendőrök a női holttestet egy patakban találták meg, Bazinban - írja a Paraméter.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- gyilkosság
- holttest
- Címkefelhő »
Bombariadó miatt kiürítettek egy pozsonyi bevásárlóközpontot
Kedden délelőtt kiürítették a pozsonyi Aupark bevásárlóközpontot, miután egy férfi az egyik kávézóban azzal fenyegetőzött, hogy bomba van nála - számolt be közösségi oldalán a szlovák rendőrség.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- bombariadó
- Címkefelhő »
Az egyháznál is nyomoz a rendőrség a brutálisan meggyilkolt Viola ügyében
A szlovák rendőrök a hétvégén visszatértek további nyomok keresése céljából abba a pozsonyi kikötőbe, ahol megtalálták két hete a 34 éves megkínzott, többször megerőszakolt angol tanárnőt. A Novy Cas napilap pedig kiderítette, hogy egy másik szálon, az Atya háza apostoli egyház képviselőinél is kutatnak a pozsonyi rendőrök- írja a Paraméter.sk .
Rosszul járhat, aki tovább terjeszti a rémhírt a pozsonyi sorozatgyilkosról
Péntek óta tele van a Facebook azzal az információval, hogy nemcsak a 34 éves angoltanárnő, Viola Macáková az egyedüli, akit bestiális módon meggyilkoltak Poszonyban. A szlovák rendőrség ezt határozottan cáfolta, egyúttal közölték, hogy vizsgálatot indítottak, és gyűjtik a képernyőfotókat és a státuszüzeneteket, amelyek a pánikkeltést és a hamis információk terjesztését eredményezik - olvasható a Paraméter.sk hírportálon.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Környezettudatos lesz idén a pozsonyi advent
Újabb női holttestet találtak Pozsonyban, 11 napja halálra kínoztak egy másikat
A szlovák rendőrség szerint azonban a mostani halálesetnek nincs köze az előző kegyetlen gyilkossághoz. Egy másik fiatal nő holttestét alig két hete találták meg Pozsonyban az Apollo és a Kikötői híd között, a Duna-parti bozótosban. Az csak pár napja derült ki, hogy a 34 éves tanárnőt előtte halálra kínozták, állítólag egy ismeretlen tárggyal többször is megerőszakolhatták.
Megerőszakoltak, majd halálra vertek egy fiatal nőt a pozsonyi kikötőben
A pozsonyi kikötőben, két híd között találtak rá egy fiatal, összevert testű nőre, aki a mentők kiérkezésekor még lélegzett, de már nem lehetett megmenteni az életét.
Felgyújtotta magát egy férfi Pozsony belvárosában - videó
A pozsonyi rendőrséget hétfő este riasztották azzal, hogy egy ismeretlen férfi felgyújtotta magát a Szlovák Nemzeti Felkelés téren. A Szlovák Rendőrség csak kedd este tette közzé a balesetről készült felvételt azzal, hogy megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlják.
- címkék:
- Pozsony
- tűz
- Címkefelhő »
Orbán Viktor részt vett a Bársonyos forradalom emlékére tartott koszorúzáson
A miniszterelnök és felesége a Bársonyos forradalom 30. évfordulója alkalmából látogatott a Pozsonyhoz tartozó Dévénybe.