Póth Diana

címke rss

Sportszerelem, a Fradi árnyékában

A Ferencváros iránti rajongás sok boldogság forrása volt már, sőt, rengeteg szerelem is szövődött már a patinás klubnak köszönhetően, igaz válás is, hiszen tudunk olyan Fradi-drukkerről, akit válaszút elé állított a felesége, vagy a csapat, vagy ő, s a férfiember kapásból a zöldeket választotta. Gyepes Gábor és Póth Diana esetében azonban erről szó sincs, ráadásul őket is összeköti az egymás- és az FTC iránti olthatatlan szeretet.

Sebestyén Júlia harmadik helyen áll a műkorcsolya Eb-n

Archívum2003.01.21, 23:29

Sebestyén Júlia a harmadik, Póth Diana a tizenhatodik helyen áll a rövid program után a svédországi Malmőben zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. Az olimpiai nyolcadik Sebestyén előadása nagyszerűen sikerült, csak két orosz versenyző, a meglepetésre élen álló Jelena Szokolova és a világbajnok Irina Szluckaja előzi meg a csütörtöki kűr előtt.

Póth Dianát a palánk sem állította meg

Archívum2004.11.16, 18:03

Két nemzetközi versenyről két érem, egy ezüst- és egy bronz, vagyis Póth Diána igazán jól kezdte a szezont. S Eb-4. helyezett műkorcsolyázónőnk az elmúlt hét végi zágrábi Golden Spin viadal eredményhirdetésénél nem mindennapi előzmények után állhatott fel a dobogó harmadik fokára: a rövid programban a palánknak korcsolyázott, nagyot esett, ezután viszont a szabadkorcsolyázásban ő volt a legjobb a mezőnyben.

Pljuscsenko bizonytalankodott, Tóth csak 29.

Archívum2005.01.26, 22:30

Meglepetésre a francia Brian Joubert vezet a férfiak rövidprogramja után a vasárnapig tartó torinói műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. Tóth Zoltán csak a 29. helyen végzett.

Pljuscsenko nyerte a műkorcsolya Eb-t

Archívum2005.01.27, 22:55

A Torinóban zajló műkorcsolya Európa-bajnokságon csütörtökön a férfiak versenyét a favorit orosz Jevgenyij Pljuscsenko nyerte, megelőzve a címvédő francia Brian Joubert-t.  Jégtáncban az orosz Navka, Kosztomarov duó vezet, a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős a 11. helyen áll. Pénteken megkezdődik a női verseny is, amelyben a címvédő Sebestyén Júliának szerencséje volt a sorsolással.

Sebestyén negyedik a műkorcsolya Eb-n

Archívum2005.01.29, 19:34

Az utolsó, negyedik aranyérmet is az oroszok nyerték a torinói műkorcsolya Európa-bajnokságon. Szombaton a női versenyben az olimpiai ezüstérmes Irina Szluckaja győzött, s hatodik Eb-aranyérmét szerezte. A címvédő Sebestyén Júlia a negyedik helyen végzett.

Sebestyén ezüstérmes helyen áll a rövidprogram után

Archívum2005.01.29, 18:11

Sebestyén Júlia címvédőként remekül kezdett a torinói műkorcsolya Európa-bajnokságon: az új pontozási rendszerben élete legjobb teljesítményét nyújtotta, s az olimpiai ezüstérmes, ötszörös Európa-bajnok orosz Szluckaja mögött a második helyen áll. Jégtáncban az orosz Navka, Kosztomarov duó győzött, a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős a 10. helyen végzett.

Műkorcsolya-Eb-vel a téli olimpiáért

Archívum2006.01.30, 13:45

Két szempontból is nagy érdeklődés övezte a múlt heti, torinói műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságot: egyfelől egy év múlva az észak-olaszországi városban rendezik a téli olimpiát, másfelől felnőtt világversenyen most mutatkozott be az új pontozási rendszer. Noha önmagukhoz képest jól oldották meg a feladatot, mégis tipikus olasz szervezés jellemezte a kontinensviadalt, amely a legnagyobb tesztversenye volt az ötkarikás játékoknak.

Nem a nézők miatt zavar, ha nagyot esem

Archívum2005.02.22, 18:43

A torinói Európa-bajnokságra készülő Póth Diana kompromittálóbb kérdésekre számított ugyan, rajongói azért nem csak a sportpályafutásáról faggatták a Társalgóban. A mutatós műkorcsolyázó szeret flörtölni, könnyen barátkozik, és több problémája is adódott már abból, hogy a fiúk félreértették a közvetlenségét. Úgy véli, nem valószínű, hogy valaha is megelőzi Sebestyén Júliát, hiszen sportágában a mutatott produkció mellett a név is sokat számít a pontozóbíróknál.

Pavuk és Póth a vb-indulásért lép jégre

Archívum2005.02.23, 16:57

Csütörtökön Pavuk Viktória és Póth Diána "ki-ki meccset" vív egymással, ugyanis kettejük közül az indulhat a március 14-én kezdődő moszkvai műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon, aki jobb teljesítményt nyújt a Gyakorló Jégcsarnokban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő