postahivatal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- posta
- New Jersey
- Magyar Posta
- küldemény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több tucatnyi levélbomba bukkant fel Nagy-Britanniában
Két tucatnál is több levélbombát adott fel ismeretlen tettes nagy-britanniai címekre; a szerkezetek egy részét még a postahivatalokban elfogták, de több működésbe lépett. A brit rendőrséghez kedd estig összesen 26 ilyen szerkezetről érkezett bejelentés.
Három hónap haladék a kistelepülések postáinak
Nem zár be a Magyar Posta szeptemberig egyetlen postahivatalt sem a 600 főnél kisebb lakosú településeken, ugyanakkor júniustól megkezdik a mobilpostai rendszer kipróbálását.
Lépfene-riadó volt egy washingtoni postán
Kiürítettek és bezártak egy amerikai postahivatalt kedden, ahol gyanús fehér port találtak egy asztalon. A por borítékokból szóródott ki, az első vizsgálatok eredményei szerint nincs benne méreg.
- címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- por
- postahivatal
- Címkefelhő »
Szeptembertől nő a diákhitel felső határa
A diákhitel igényelhető maximális havi összege 25 ezer forintra emelkedik a most kezdődő szemesztertől. Azoknak a régi hallgatóknak, akik a továbbiakban ekkora hitelt szeretnének havonta felvenni, az M012 jelű módosító adatlapot kell kitölteniük és leadniuk a postahivatalokban vagy ajánlott küldeményként elküldeni a DK Rt. postacímére - közölte a Diákhitel Központ Rt.
Lépfenespórák egy connecticuti postán
A halálos kór nyomaira bukkantak abban a connecticuti postahivatalban, amely a novemberben lépfene-megbetegedésben elhunyt Ottilie Lundgren részére is kézbesített fertőzött küldeményt. Eddig már a hivatal 900 alkalmazottja kapott megelőző gyógyszeres kezelést.
Nyolc lépfenés levelet találtak a Howard Egyetem postázójában
Egy nemrég lépfene-baktérium jelenléte miatt bezárt washingtoni postahivatalban adták fel azt a nyolc küldeményt, amelyek a Howard Egyetem postázójában keltettek gyanút a napokban. A gyorsvizsgálatok kimutatták bennük a lépfene spóráját.
A Pentagonban is felbukkant a lépfene
Lépfene spórákat találtak a Pentagon postahivatalában. A lépfenés postaládákat azonnal fertőtlenítették.
- címkék:
- Pentagon
- lépfene
- postaláda
- postahivatal
- Címkefelhő »
Újabb lépfenespórák New Jersey államban
Két újabb lépfene-fertőzött New Jerseyben
Az egyik közülük nem postai alkalmazott, míg a másikat korábban lépfene-fertőzés gyanúja miatt vizsgálták meg. Az előbbi - egy 51 éves nő - bőrfertőzést, míg az utóbbi belégzéses anthraxot kapott. Eközben a postások pereket indítottak, hogy bezárassanak több postahivatalt, illetve, hogy elérjék: vizsgálják meg őket, nem kapták-e el a kórt. Eddig tizenöt lépfene-fertőzöttet találtak az Egyesült Államokban.
Újabb lépfenespórák Washington térségében
Himlőgyanús levél egy bécsi postahivatalban
Az osztrák főváros egyik postahivatalában fehér por hullott ki egy borítékból, amelyet különleges biztonsági intézkedések közepette laborba szállítottak. A gyorsvizsgálatok szerint a por nem tartalmazott himlő kórokozót, amelyet a mellékelt szövegben jeleztek a feladók
Lépfene-megbetegedés egy New Jersey postahivatalban is
Lépfenével fertőződött egy postai alkalmazott, aki ugyanabban a New Jersey állambeli postahivatalban dolgozik, ahol az NBC hírtelevízió műsorvezetője illetve Daschle szenátor számára a lépfene vírust tartalmazó leveleket korábban feladták. Valószínűleg a postahivatal egy másik alkalmazottja is megkapta a halálos kórt.
Az amerikai posta nincs felkészülve a bioterrorizmusra
Az amerikai postahivatal néhány éve már találkozott fertőzés-fenyegetéssel. Akkor abortuszklinikákra küldtek fertőzöttnek mondott leveleket ismeretlenek. Ugyanakkor a mostanihoz hasonlóan kiterjedt esetekre nem készült fel az amerikai posta.
- címkék:
- Miami
- posta
- postahivatal
- Címkefelhő »
- 1