Postabank

címke rss
Uraknak és elvtársaknak is jutott a Postabank pénzéből

Uraknak és elvtársaknak is jutott a Postabank pénzéből

1997. február 28-án futótűzként terjedt szét az országban egy állítólagos belső körlevél nyomán kipattant aggasztó hír, miszerint az egyik legnagyobb lakossági pénzintézet, a Postabank napokon belül csődbe mehet. Kora délutánra hosszan kígyózó sorok alakultak ki a postahivatalok előtt, a Postabank és Takarékpénztár Rt. József nádor téri központi székháza előtt pedig a bankban lévő befektetéseik, betéteik sorsa miatt aggódó, ideges tömeg verődött össze. A pártállami idők finisében létrehozott és ma már történelemnek számító Postabankot sok szempontból a rendszerváltozás sajátos állatorvosi lovának tekinthetjük.

Jókor jó helyen

Gazdaság2013.08.28, 15:59

Sok pénzébe kerülhet az államnak, ha megveszi az egyszer már privatizált Dunaferrt. Nem ez lenne az első balul elsült magánosítás: volt, hogy nagyon benézték, mit mikor és kinek adnak el, de volt, hogy briliáns döntést hoztak, és százmilliárdokat kasszíroztak. Az ide-oda adogatott Malév története vagy a magyar cukorgyártás halálra ítélése a súlyos mellényúlások kategóriájába tartozik, a vagonnyi pénzért eladott ferihegyi reptér és a MÁV Cargo inkább a zseniális húzások közé sorolható.

A Postabank-botránytól a Fradi-pályáig - az MVM-nyomozás egyik kulcsszereplőjének ügyei

Itthon2011.08.18, 13:09

Feltűnt a neve a Postabank-ügyben, találkozott a Bécsbe menekült Kulcsár Attilával, és fontos pozíciót tölt be a zavaros helyzetű ferencvárosi focicsapatnál Szász András, akit szerdán az MVM szövevényes offshore-ügyletei miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Korábban több tízmilliós csalással gyanúsították, és nemzetközi elfogatóparancsot is adtak ki ellene, de jogerősen nem ítélték el.

Postabank-ítélet: mérföldkő a hazai peres eljárásokban

Jog2010.02.21, 23:07

Modellváltást jelent a hazai peres eljárások területén a Magyar Állam kontra a Postabank könyvvizsgáló cégei ügyében meghozott legfelsőbb bírósági felülvizsgálati ítélet. Utóbbi kimondta, a bíróság hivatalból nem, csak a felek indítványára rendel el bizonyítást.

Végleg elvesztette az állam a Postabank-pert

Gazdaság2010.02.09, 17:02

A bíróság végleges ítélete szerint nem felelősek a Postabank könyvvizsgáló cégei azért, hogy a magyar állam képviselői nem vették észre a bank rendellenes működését. Az 50 milliárdos kárt senki sem téríti meg, viszont a magyar állam több mint 900 millió forint perköltséget fizet.

A Deloitte nem felelős Postabank-ügyben

Itthon2009.04.25, 14:28

A kormány megvárja a bíróság írásos ítéletét a Magyar Állam által a Postabank könyvvizsgálói ellen indított perben, a perköltséget a költségvetés általános tartalékából fizeti ki.

Jogerősen 3,6 millió forintra büntették Princzet

Itthon2009.02.11, 14:18

3,6 millió forint pénzbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság (LB) Princz Gábort a Postabank-ügyben. Az LB a másodfokú bíróság ítéletét hagyta jóvá a 12 év után lezáruló ügyben.

�llami bukt�val v�gz�dhet a Postabank-per

Gazdaság2008.11.03, 15:50

A Deloitte K�nyvvizsg�l� �s Tan�csad� Kft. teljes m�rt�kben egyet�rt a F�v�rosi B�r�s�gnak a Postabank k�nyvvizsg�l�ival szemben indult perben okt�ber 31-�n hozott �t�let�vel, amelyben elutas�totta a Magyar �llam kereset�t - �ll a c�g MTI-hez h�tf�n eljuttatott k�zlem�ny�ben.

Mekkora völgyhíd épülhetne 700 milliárd dollárból?

Gazdaság2010.06.15, 19:21

Felfoghatatlanul sok pénz 700 milliárd dollár, amit az amerikai kormány a romokban heverő pénzügyi rendszer felélesztésére szán. A teljes magyar GDP-nek például majdnem az ötszöröse. A Magyar Nemzeti Bank szerdai hivatalos dollárkurzusa 170,81 forint, vagyis összesen közel 120 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget pumpálna az Egyesült Államok az amerikai bankrendszerbe.

�jraindul a legs�lyosabb Postabank-per

Gazdaság2008.04.07, 12:23

A F�v�rosi B�r�s�g Gazdas�gi Koll�gium�ban p�nteken �jra indul az a k�rt�r�t�si per, amelyet a magyar �llam �s t�rsai h�t �ve ind�tottak a p�nzint�zet egykori k�nyvvizsg�l� c�gei ellen. Az elj�r�s t�tje 132 milli�rd forint.

Okt�berre halasztott�k a Postabank-pert

Gazdaság2008.04.04, 16:02

A F�v�rosi B�r�s�g Gazdas�gi Koll�giuma p�nteken 2008. okt�ber 31-re halasztotta a magyar �llam �s t�rsainak a Postabank volt k�nyvvizsg�l�i elleni per�nek t�rgyal�s�t.

Princz ismét a vádlottak padján

Archívum2007.12.12, 13:18

Az ügyész és az ügyvédek perbeszédével megkezdődött a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató és társainak másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán szerdán. Az ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését indítványozta, míg Princz Gábor ügyvédje az ítélet helybenhagyását kérte az ítélőtáblától.

Újraindult a Postabank per

Archívum2007.10.17, 12:51

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumában újra indult az a per, amelyet a magyar állam indított több mint hat évvel ezelőtt a Postabank volt könyvvizsgáló cégei ellen, a következő tárgyalás várhatóan jövő év április 4-én lesz.

Princz Gábor ismét üzletel

Archívum2007.06.06, 15:55

Aktívan üzletel az első fokon felmentett egykori Postabank-vezér, aki ismét szalonképes. Az egykori Postabank-vezért tavaly júliusban mentették fel első fokon a hűtlen kezelés vádja alól - írja a manager magazin.

Húzódik a Postabank könyvvizsgálóinak pere

Itthon2007.03.05, 08:21

Még évekig húzódhat a Postabank-üggyel kapcsolatban indult egyik per, melynek tétje 132 milliárd forint. A pert már hat éve indította a magyar állam a Postabank három egykori könyvvizsgálója ellen. A korábban született elsőfokú ítéletet pénteken hatályon kívül helyezték, így új eljárást kell kezdeni.

Felmentették Princz Gábort és társait

Itthon2006.07.11, 15:15

Felmentő ítélet született a többek által az évszázad bűntényének tartott Postabank-ügyben. A per csaknem két éve folyt Princz Gábor volt bankvezér és társai ellen, de maga a Postabank-ügy már tíz éve húzódik. Annak idején a Horn-kormány vezető politikusai és jobboldali politikusok, valamint neves közéleti személyiségek is belekeveredtek az ügyekbe, de vizsgálták az Orbán-kormány felelősségét is.

Ártatlannak tartja magát a volt Postabank-vezér

Itthon2006.06.27, 14:31

Ártatlannak tartja magát Princz Gábor, az egykori Postabank-vezér, aki ezt az utolsó szó jogán jelentette ki az ellene és hat másik bankvezető ellen folytatott eljárás keddi tárgyalásán. Sőt, az egykori bankelnök szerint a vádolt vezetők megsokszorozták a pénzintézet értékét. Azt a kérdést is feltette: miért volt szükség a Postabank 150-160 milliárd forintos állami konszolidációjára, és hol van ez a pénz.

Enyhe büntetéssel megúszhatja Princz Gábor

Itthon2006.06.20, 12:53

Felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyész a 35 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt Princz Gábornak és társainak. Az ügyész szerint enyhítő körülménynek számít a bűncselekmények óta eltelt hosszú idő. Elsőfokú ítélet júliusban várható a Postabank-perben.

Járai szerint rendben ment a Postabank konszolidációja

Itthon2006.03.08, 21:21

Járai Zsigmond szerint a Postabank konszolidációja teljesen korrekt és tiszta volt. A jegybank-elnök a Magyar Rádió Háttér című adásában szerdán elmondta, hogy pénzügyminiszterként 2000 végén megismerkedett a Postabank konszolidációjáról készült jelentés-tervezettel.

Nyilvános lehet a Postabank-jelentés

Itthon2006.03.06, 14:44

A kancelláriaminiszter támogatja a Postabankról készült Kehi-jelentés nyilvánosságra hozatalát. A dokumentum jelenleg titkos, ennek feloldását kérte Kiss Péter a Kehitől. A jelentés korábban vitákat váltott ki, abban állítólag több, a Fideszhez köthető személy érintettsége is felmerült.

Újra előkerült az állítólagos Postabank-jelentés

Itthon2006.02.09, 12:17

Három év után ismét előkerült egy állítólagos Kehi-jelentés, amely a Postabank konszolidációját vizsgálta. E szerint az államnak 30 milliárd forintos kára keletkezett a bank támogatásából. Emellett előkerült egy Stumpf Istvánnak, az Orbán-kormány kancelláriaminiszterének tulajdonított levél is, ami szerint a volt miniszter leállíttatta a pénzintézettel kapcsolatos Kehi-vizsgálatot, mert az a Fideszhez köthető személyek érintettségét is felvetette - állítólag. Stumpf szerint a levél hamisítvány és pert indít.

Az ügyvédek járnak jól a Postabank-perben

Archívum2005.09.02, 07:33

Az egykori Postabank könyvvizsgálója ellen folyó perben egyelőre a magyar államot képviselő két ügyvédi iroda jár a legjobban. Még hosszú évekig számlázhatnak, miközben a vitázó felek is tudják, hogy feltehetően a peren kívüli egyezség lenne a legjobb. Kérdés ugyanis, hogy a végén visszacsorog-e még valami a költségvetésbe abból az irdatlan összegből, amelyet az állam tőkeemelésre és konszolidációra költött - írja a Manager Magazin. A Postabank-saga folytatódik.

Princz Gábor ártatlannak tartja magát

Itthon2004.11.16, 14:16

Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató vallomásával folytatódott a Postabank-per. A 36 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolt Princz nem ismerte el bűnösségét. Az egykori bankvezér vallomása várhatóan több tárgyalási napon keresztül zajlik majd. 

A volt igazságügyi miniszter védheti Princzet

Itthon2004.10.21, 12:10

Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter láthatja el Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója védelmét. A hírt egyelőre nem erősítette meg sem a volt igazságügyi miniszter, sem Princz jelenlegi ügyvédje. Bárándy legkorábban november elsején veheti át a volt Postabank-vezér ügyét, addig ugyanis szünetelteti ügyvédi praxisát.

A védő nem tudott megbirkózni a Postabank-anyaggal

Itthon2004.10.19, 16:18

Gyorsan befejeződött a Postabank-per első tárgyalása, ugyanis Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató új ügyvédje még nem tudta áttanulmányozni a rengeteg, mintegy 60 ezer oldalnyi iratot. Princz korábbi védője, Nehéz-Posony István nyáron meghalt, ezért van új ügyvédje a Postabank volt vezetőjének. Princz Gábort a Hengermalom-ügyben 121 milliós hűtlen kezeléssel, a Postabank-ügyben - hat társával együtt - 36 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolják, a két ügyet egyszerre tárgyalják.

Kedden kezdődik a Postabank-per

Itthon2004.10.18, 22:39

Kedden kezdődik a Postabank-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Princz Gábort, a bank volt elnök-vezérigazgatóját és hat társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, mintegy 36 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolják. Az ügyet az a bírónő tárgyalja, aki korábban már több hasonló nagyságrendű büntetőperben is eljárt, például a Tocsik-ügyben és az Agrobank-perben.  

Elhunyt Nehéz-Posony István ügyvéd

Itthon2004.08.10, 16:48

Életének 58. évében elhunyt Nehéz-Posony István ügyvéd, publicista. Nehéz-Posonyt hétfőn reggel álmában érte a halál. Nehéz-Posony számos ismert személy védőügyvédje volt. Többek között Princz Gábor, a Postabank volt vezetőjének jogi képviseletét látta el, legutóbb pedig Kerék Csabát, a K&H-üggyel összefüggésbe hozott Britton cégcsoport magyarországi képviselőjét védte.

Ősszel bíróság elé áll Princz Gábor

Itthon2004.08.03, 16:33

Késő ősszel kezdődik meg a Princz Gábor, a Postabank volt vezetője elleni per a Fővárosi Bíróságon. A Fővárosi Főügyészség most 36 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja Princzet. Ezen vád alapján akár nyolc év börtönbüntetést is kiszabhatnak a rendszerváltás utáni legnagyobb botrányt kavart pénzügyi-politikai ügyletének főszereplőjére.

Döntés az M5-ösről: kisebbségi tulajdonrész

Gazdaság2004.02.11, 12:18

Kedden megállapodás született az M5-ös autópálya ügyében, amelyről szerdai ülésén dönt a kormány. A Népszabadság úgy értesült: az állam 40 százalékos kisebbségi részesedést vásárol az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-ben. A hivatalos bejelentés szerda délután kettőkor várható, melyről az [origo] azonnal beszámol.

Jövőre matricás lehet az M5-ös autópálya

Gazdaság2003.11.12, 19:36

A kormány a jövő év első felében be kívánja kapcsolni az M5-ös autópályát az autópálya-matrica rendszerbe, ezért az ehhez szükséges tárgyalásokhoz felhatalmazást adott az érintett minisztereknek - közölte Gál J. Zoltán szerdán.

A várt mértékben nőtt az infláció

Gazdaság2003.08.12, 11:33

Idén júliusban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,3 százalék volt, 2002. júliushoz viszonyítva pedig 4,7 százalékkal növekedtek az árak, ami megegyezik az elemzői várakozásokkal. Idén az első hét hónapban átlagosan 4,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH kedden.

Bármely banknak lehet VIP-listája

Itthon2003.07.11, 15:34

Sem a hitelintézeti, sem a tőkepiaci törvény nem tiltja, hogy a brókercégek, illetve a bankok kiemelt ügyfeleknek kedvező jutalék mellett, külön tanácsokat adva nyújtsanak szolgáltatást. Korábban a Postabank VIP-listája miatt robbant ki botrány, ott a kiemelt ügyfelek kedvező hitelhez jutottak. A K&H esetében nagyobb hozammal kecsegtették a kiemelt ügyfeleket. A brókercég "exkluzív klubjába" legalább 30 millió forinttal lehetett belépni. A mintegy száznegyven tagot - köztük pártközeli vállalkozókat és médiaszemélyiségeket is - számláló csoportnak az üzletágvezető bróker 15-30 százalékos, irreálisan magas hozamot ígért.

Újabb vádemelés Princz Gábor ellen

Itthon2003.06.27, 17:53

A Budai Hengermalom Kft. üzletrészének 1997-ben történt adásvétele kapcsán legalább 121 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója ellen.

Vádat emeltek Princz Gábor és hat társa ellen

Itthon2003.06.27, 16:51

Vádat emeltek Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és a bank hat más egykori vezetője ellen, összesen 36,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség osztályvezetője. Nem zárható ki, hogy a bírósági tárgyalásokra akkori pénzügyminisztereket is beidéznek tanúként, így akár a mostani kormányfőt és a jegybank elnököt is.

A Postabanknál is több pénzt vitt el az MTV

Itthon2003.06.05, 17:20

Elkészült az eddigi legátfogóbb ÁSZ-jelentés a Magyar Televízió gazdálkodásáról. E szerint a köztévé felelőtlenül, pazarlóan bánik az állami pénzekkel. Az MTV-re az elmúlt öt évben jóval több pénzt kellett költenie az államnak, mint a Postabank konszolidációjára. Ezért a számvevőszék szerint telejesen át kell alakítani a tévé támogatási rendszerét és a médiatörvényt is ahhoz, hogy az MTV ne pénznyelőként működjön. A pazarlások mellett visszaélésekre is fény derült, több korábbi tévés vezető felelőssége is felvethető az ÁSZ-feljelentés alapján.

Már nem nyomoznak a VIP-hitelek ügyében

Itthon2003.05.29, 14:20

Megszüntették a nyomozást Princz Gábor és társai ellen a VIP-hitelekkel kapcsolatos ügyben. A Postabank 1991 és 1998 között folyósított kedvező kamatozású hiteleket 129 ügyfelének, ezzel a banknak csaknem 220 millió forint vagyoni hátránya keletkezett. Mindezt azonban a banki szabályok lehetővé tették, ezért bűncselekmény gyanúja nem állapítható meg.

A hengermalmos vádakkal szembesítik Princzet

Itthon2003.05.21, 16:34

Iratismertetéssel folytatódott szerdán a Princz Gábor volt bankvezér elleni, hűtlen kezelés gyanújával indult ügyészségi nyomozás. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Budai Hengermalom Rt. üzletrészének megvételét kifogásolja az eljárásban, mert szerintük 121 millió forintos vagyoni hátrányt okozott az állami tulajdonú Postabanknak az 1997-es üzlet, amelyet Princz utasítására kötöttek meg. Egy másik, a Postabank-ügyben indult nyomozást már vádemelési javaslattal lezárt a rendőrség a múlt héten.

Pótnyomozást indítványoz Princz ügyvédje

Itthon2003.05.20, 16:39

A Postabank és Takarékpénztár Rt. volt elnök-vezérigazgatójának a védője pótnyomozást indítványoz, ha az ügyészség a 36,1 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt is vádat emel Princz Gábor ellen.

Suchman leállítaná a privatizációt

Gazdaság2003.05.16, 09:37

Rövid távon leállítaná, hosszabb távon más módszerrel folytatná a magánosítást a Horn-kormány volt privatizációs minisztere. Suchman Tamás úgy véli, hogy a három eladás előtt álló állami bankért akár 150 milliárd forintot is kérhetne az állam, míg a kormány idén összesen 196 milliárdos privatizációs bevételre számít.

Államtitoksértés gyanúja a titkos Kehi-jelentés miatt

Itthon2003.05.08, 07:36

Az Állami számvevőszék azt vizsgálja, megegyezik-e a Postabank túlkonszolidációjáról szóló kiszivárogtatott Kehi-jelentés a Kehi eredeti dokumentumával. Ha igen, feljelentést tesznek államtitoksértés gyanújával - írja a Népszabadság.

Államtitoksértésre gyanakszik az ÁSZ

Itthon2003.05.08, 13:05

A napokban az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) névtelenül egy dokumentum-csomagot küldtek. Az iratkötegen nem szerepel se cím, se dátum, se aláírás, de az ÁSZ gyanúja szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) a Postabank konszolidációjáról készült titkos jelentésének másolata juthatott hozzájuk. Ha bebizonyosodik, hogy a titkos jelentés kikerült, az ÁSZ feljelentést tesz államtitoksértés miatt.

Az ügyészséget bírálja a rendőrség Postabank-ügyben

Itthon2003.04.24, 16:00

A rendőrség azt állítja, hogy az ügyészség miatt késik a Postabank-nyomozás, mivel a mai napig nem kapták vissza azt a titkos Kehi-jelentést, ami alapján Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentést tett. Az ügyészség szerint ugyanakkor a rendőrséget semmi sem akadályozza a nyomozásban.

Átláthatóbb privatizációt sürget a Euromoney

Gazdaság2003.04.22, 11:19

A privatizáció az egyik legjobban teljesítő feltörekvő piaccá tette Magyarországot a 90-es években, idén azonban ismét kérdések merültek fel az egyes ügyletek átláthatóságát illetően - írta áprilisi számában a Euromoney gazdaságpolitikai havilap.

Medgyessy újra vizsgálóbizottság elé állhat

Itthon2003.04.16, 14:01

Minden lehetséges érintettet és szereplőt meghallgatunk majd a Postabank-vizsgálóbizottságban - ígérte Eörsi Mátyás, a testület szabad demokrata elnöke. Így nem zárható ki, hogy Medgyessy Péter kormányfő is meghívót kap, aki 1996 és 1998 között pénzügyminiszter volt. A hamarosan működésbe lépő testület a Postabank 170 milliárd forintba kerülő konszolidációjának körülményeit vizsgálja majd.

ÁSZ: eredményes volt a Postabank-tisztítás

Itthon2003.04.14, 10:21

Eredményes volt a Postabank állami konszolidációja - állapította meg vizsgálatában az Állami Számvevőszék. Az ellenőrzés összegzése szerint a pénzintézet rendbetétele 174,5 milliárd forintot emésztett fel, de ezt a összeget csökkentheti a pénzintézet tulajdonában lévő Reorg-Apport Rt. egyelőre eladatlan eszközeinek értékesítése.

Megnevezte delegáltjait az MSZP a Postabank-bizottságba

Itthon2003.04.14, 18:04

Az MSZP megnevezte a Postabank konszolidációját vizsgáló bizottságba delegált tagjait. A vizsgálóbizottságnak három MSZP-s tagja e szerint Szabó Lajos, Dávid Gyula és Suchman Tamás lesz.

Újabb, 36 milliárdos gyanú Princz ellen

Itthon2003.04.07, 17:37

Hétfő reggel az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán Princz Gábort, a Postabank egykori vezérigazgatóját 36,5 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel is meggyanúsították. Princz ügyvédje szerint a vád légből kapott, ezért szakértő kirendelését kérte.

Postabank-ügy: újabb gyanúsítás és vizsgálóbizottság

Itthon2003.04.01, 14:48

Az ügyészség utasította a Princz Gábor ügyében nyomozó rendőröket, hogy nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel is gyanúsítsák meg a volt Postabank-vezért. Az ügyészségi bejelentés előtt a parlament döntött a Postabank-ügyet vizsgáló bizottság felállításáról. Nehéz-Posony István, Princz Gábor ügyvédje úgy véli, az ügyészség a vizsgálóbizottságra válaszolt a gyanúsítással.

ORFK: Nem hibáztunk Princz-ügyben

Itthon2003.03.31, 18:10

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint nem követtek el titoksértést, amikor megmutatták Princz Gábornak a Kehi jelentését a Postabank konszolidációjáról. A Fővárosi Főügyészség korábban azért panaszkodott, mert Princz előbb olvashatta a jelentést, mint az ellene nyomozó ügyész.

Rendőrség-ügyészség vita a Postabankról

Itthon2003.03.28, 15:25

A Fővárosi Főügyészség az Országos Rendőr-főkapitányság jelentésének ismeretében dönt majd arról: szükség van-e további lépésekre annak kapcsán, hogy Princz Gábor gyanúsítottként előbb ismerhette meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentését, mint a Postabank-ügyben a nyomozást felügyelő ügyész. Az ORFK szerint semmi ok nincs fegyelmi indítására.

Előző
Következő