portugál foci

címke rss

"Akkor is élvezem a focit, ha fáj" - interjú Paulo Sousával, a Videoton edzõjével

Sport2011.07.29, 11:19

Paulo Sousa elsõ tétmeccsén a Videotonnal megnyerte a Szuperkupát, majd a Sturm Grazcal szemben kiesett a BL-bõl, a portugál edzõ azonban úgy véli, a pályán nem látszott, hogy az osztrákok négyszer több pénzbõl gazdálkodhattak tavaly, mint a magyar bajnok, amelynek idén már nincsen 3-4 millió eurója az erõsítésekre. A játékosként kétszeres BL-gyõztes, 40 éves szakember nem bánta meg, hogy a klub a BL-meccsek elõtt megvált a védelem két alapemberétõl, a Videotonnal mindent meg akar nyerni, és szerinte a csapatnak nem kell foglalkoznia azzal, hogy a miniszterelnök is nekik drukkol.

Világbajnok védõt igazolt a Benfica

Archívum2011.07.21, 15:01

Kétéves szerzõdést kötött a portugál Benfica labdarúgócsapata Joan Capdevilával, a spanyol válogatott világ- és Európa-bajnok védõjével, aki eddig a Villarrealban játszott.

Portugál tehetséggel erõsödött a Videoton csatársora

Archívum2011.07.17, 15:26

A Benficától igazolt csatárt a Videoton labdarúgócsapata. Az NB I címvédõjéhez érkezõ húszéves Brandao többszörös utánpótlás-válogatott, korábban a Manchester Unitednél is megfordult.

A Milan válogatott védõje a Sportingba igazolt

Sport2011.06.29, 10:51

Az amerikai válogatott Oguchi Onyewu hároméves szerzõdést kötött a portugál Sporting Lisszabon labdarúgócsapatával, miután az olasz bajnok AC Milan csapatánál nem számoltak vele.

Villas-Boas három évre aláírt a Chelsea-hez

Sport2011.06.22, 12:39

Szerdán hivatalosan is bejelentette André Villas-Boas, a Portóval a most véget ért szezonban négy trófeát nyert edzõ érkezését a Chelsea. A mindössze 33 éves tréner Carlo Ancelottit váltja a londoniak kispadján.

Lemondott a Porto sikeredzõje, hamarosan aláírhat a Chelsea-hez

Sport2011.06.21, 20:47

André Villas-Boas, az Európa Liga-gyõztes FC Porto labdarúgócsapatának vezetõedzõje benyújtotta lemondását, amelyet az egyesület el is fogadott.

A Premier League legfiatalabb edzõje ülhet le a Chelsea kispadjára

Sport2011.06.20, 16:10

André Villas-Boas lehet a Chelsea labdarúgócsapatának új vezetõedzõje, a Daily Mail angol napilap szerint legalábbis a londoni klub hajlandó kivásárolni a szerzõdésébõl a Porto trénerét.

Nuno Gomes elhagyja a Benficát

Archívum2011.06.15, 16:18

A Benfica labdarúgócsapatának vezetõi nem hosszabbítják meg Nuno Gomes szerzõdését, így a veterán támadó távozik a klubtól.

Portugáliából érkezett gólképtelen brazil csatár a Fradihoz

Sport2011.06.14, 10:35

Hétfõn a Ferencváros labdarúgócsapatával gyakorolt a próbajátékra érkezett Felipe Félix, a portugál Leixoes brazil csatára - írja az Ftc.hu.

Cristiano Ronaldo nem hallotta, hogy kifütyülték

Archívum2011.06.06, 06:55

Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott támadója, akit a nézõk kifütyültek a szombati, Norvégia elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõ vége felé, utóbb azt nyilatkozta, ebbõl semmit sem hallott.

A Braga sikeredzõjére rögtön lecsapott a Sporting

Archívum2011.05.23, 17:39

Az Európa Ligában ezüstérmes portugál Braga együttesétõl távozó Domingos Paciencia lesz a Sporting Lisboa labdarúgócsapatának a vezetõedzõje.

Triplázott a Porto, 6-2-re nyert a portugál kupadöntõben

Archívum2011.05.22, 23:38

A bajnokság és az Európa Liga után a portugál kupát is megnyerte az FC Porto labdarúgócsapata.

Egyre több a hasonlóság Villas-Boas és Mourinho Portója között

Sport2011.05.21, 14:15

A portugál házidöntõt a várakozásoknak megfelelõen a Porto nyerte az Európa Ligában, és a klub ezzel a sikerrel feltette a koronát szezonbeli teljesítményére. A Porto veretlenül lettek bajnok, így a következõ szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhet majd - és akkor derül ki igazán, hogy ez a csapat mire is képes. Már ha addig együtt marad.

Európa Liga-döntõ: a Braga edzõje a kupával a kezében akar felébredni

Sport2011.05.18, 12:24

Az FC Porto a saját, az SC Braga a meglepetés erejében bízik a két csapat egymás elleni, szerda esti, dublini Európa Liga-döntõjében. A párosításnak köszönhetõen több rekord megdõlt és megdõlhet, de ami már biztos, hogy az elsõ Írországban rendezett európai kupadöntõben portugál csapat örülhet majd.

Falcao mesteri fejese döntötte el az EL-trófea sorsát - videó

Sport2011.05.19, 08:20

Falcao védhetetlen fejessel szerzett vezetést a Portónak az Európa Liga döntõjében, a Braga ellen az elsõ félidõben. A kolumbiai csatár folytatta elképesztõ sorozatát, ez volt a tizenhetedik gólja a mostani EL-szezonban, ami aztán el is döntötte a trófea sorsát.

Veretlenül fejezte be a bajnokságot a Porto

Archívum2011.05.15, 09:32

Az elsõ helyét már korábban bebiztosító FC Porto 2-0-ra nyert a Maritimo otthonában a portugál labdarúgó-bajnokság szombati zárófordulójában, így veretlenül zárta a szezont. Portugáliában ez korábban csak egyetlen csapatnak sikerült, 1973-ban a legendás Eusebio fémjelezte Benfica tudott így bajnokságot nyerni.

Villas-Boas marad a Porto kispadján

Sport2011.05.11, 18:56

A következõ szezonban is André Villas-Boas irányítja majd a portugál bajnok és Európa Liga-döntõs FC Porto labdarúgócsapatát.

Üres stadionokkal és kasszákkal is remekel a portugál foci

Sport2011.04.29, 19:11

Szinte biztos, hogy az Európa Ligában portugál házidöntõt rendeznek: az elõdöntõ elsõ mérkõzésén a Porto 5-1-re verte a Villarrealt, a másik ágon pedig a Benfica meccsel a Sporting Bragával. A portugál labdarúgás válogatott- és klubszinten is remekel, pedig több nagy együttes százmilliós adóssággal küzd, míg a kicsik az üresen kongó Eb-stadionok építési költségeit törlesztgetik.

A Porto a kupában is elbánt a Benficával - videó

Archívum2011.04.21, 10:30

A már bajnok FC Porto a portugál kupa döntõjébe is beverekedte magát szerdán, miután idegenben verte 3-1-re az õsi rivális Benficát.

Õrületes potyagóllal lett bajnok a Porto

Sport2011.04.04, 07:42

Története során huszonötödik alkalommal nyerte meg a portugál labdarúgó-bajnokságot az FC Porto együttese, amely 2-1-re nyert a Benfica otthonában, és öt fordulóval a szezon vége elõtt behozhatatlan, 16 pontos elõnnyel vezet.

A portugál Sporting Dzsudzsák megszerzésérõl tárgyalna a jövõ héten

Sport2011.03.26, 11:10

Szombaton este tartják a portugál Sporting CP labdarúgóklub elnökválasztását, José Dias Ferreira gyõzelme esetén Paulo Futre sportigazgató azonnal Hollandiába repül, hogy szerzõdtesse Dzsudzsák Balázst.

Rijkaard Van Bastennel küzd a Sporting kispadjáért

Sport2011.03.20, 13:01

A portugál Sporting CP labdarúgócsapatánál március 26-án rendeznek elnökválasztást, ennek eredménye dönti el, hogy a két korábbi holland klasszis, Marco van Basten és Frank Rijkaard közül ki ülhet le a lisszaboniak kispadjára.

Kizárással fenyegeti Portugáliát a FIFA

Sport2011.03.04, 19:15

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a portugál válogatott és klubok kizárását helyezte kilátásba, amennyiben a helyi szövetségnek nem sikerül elfogadnia az új alapszabályát.

Pocsék lesre állítás okozta a Sporting kiesését a 93. percben - videó

Sport2011.02.24, 22:37

Drámai végjátékot hozott a Sporting Lisszabon-Glasgow Rangers (2-2) Európa Liga-találkozó. A nyolcaddöntõbe jutásért rendezett párharc visszavágóján a skót labdarúgócsapat a lefújás elõtti pillanatban harcolta ki a továbbjutást Edu góljával. A Rangers otthonában 1-1-re végeztek a felek, így a skótok 3-3-mal, idegenben lõtt több góllal mentek tovább.

Messi megalázta Ronaldót a fejpárbajban - videó

Sport2011.02.10, 12:12

Lionel Messi Barcelonája tavaly legyõzte a Cristiano Ronaldo vezette Real Madridot, és úgy tûnik, hogy idén is az argentin klubja lesz a nyerõ a Primera Divisiónban, jelenleg legalábbis hét ponttal jobban áll a címvédõ a fõvárosi együttesnél. Szerdán válogatott szinten is összemérhette erejét a spanyol góllövõlista két éllovasa, és a versengésbõl Messi jött ki gyõztesen. Mert bár Ronaldo is betalált, a 2010-es év FIFA-aranylabdása a 90. percben gyõztes gólt szerzett tizenegyesbõl, és ami ennél még megalázóbb lehet a portugál számára: egy párharcuk során a 169 centis Messi elfejelte a labdát elõle, pedig õ 186 centi magasra nõtt.

Nem nyugszik bele büntetésébe a doppingellenõröket inzultáló Queiroz

Sport2011.01.20, 08:06

A nemzetközi Sportdöntõbíróságnál (CAS) fellebbez a hathónapos eltiltással sújtott, majd menesztett Carlos Queiroz, a portugál labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Kínos baki a fociklub szülinapján, elejtették az óriástortát - videó

Archívum2011.01.19, 08:48

Az 1922 január 1-jén alapított portugál Beira Mar focicsapata a napokban ünnepelte 89. születésnapját. A bulira óriási tortát rendelt a klubvezetõség, amely csupán az ünnepi beszédig tartott ki, ekkor ugyanis kibillent a kezekbõl és a padlóra esett.

Negyvenméteres bombagól a portugál bajnokságban - videó

Sport2011.01.16, 18:05

Mindkét hétvégi napra jutott egy-egy távoli bombagól a külföldi focibajnokságokban. Szombaton Spanyolországban a Villarreal játékosa, Cani emelt ötven méterrõl az Osasuna kapujába, vasárnap pedig a portugál bajnokságban Samuel, a Pacos Ferreira focistája lõtt negyven méteres gólt a Sportingnak. A vendégek ezzel vezettek 1-0-ra az esélyesebb lisszaboni csapat otthonában, és végül 3-2-re meg is nyerték a mérkõzést.

Ronaldo és Mourinho is zseni az év játékosügynöke szerint

Archívum2011.01.09, 09:18

A tavaly az év menedzserének megválasztott Jorge Mendes úgy gondolja, Cristiano Ronaldo minden idõk legjobb futballistája lesz, és már most jobb Messinél.

Másodpercek alatt két piros a Braga meccsén - videó

Sport2011.01.04, 15:54

A portugál Ligakupában a Braga hazai pályán 3-1-re verte a Guimaraest. A találkozót a vendégek kilenc emberrel fejezték be, mert a 78. percben Jorge Ribeiro az ellenfél megtaposásáért, Freire pedig a játékvezetõ meglökéséért kapott piros lapot öt másodpercen belül. 

Megszakadt a Porto sorozata az új Mourinhóval

Sport2011.01.03, 16:39

Sorozatban 37 tétmérkõzés után elõször kapott ki a portugál labdarúgó-bajnokságban éllovas FC Porto.

Bénázott a Porto-kapus, villant a Benfica-csatár - videó

Archívum2011.01.03, 09:58

Méltó volt nevéhez Pawel Kieszek a Porto-Nacional Ligakupa-meccsen. Hiába vezettek Hulk büntetõjével a hazaiak, a kapusuk nagy hibája megalapozta a csapat 2-1-es vereségét. Szintén vasárnap játszott a nagy rivális Benfica, amely Eduardo Salvio bombagóljával és Javier Saviola szemfüles találatával 2-0-ra elintézte a Maritimót.

Az új Mourinho is Portóból jöhet

Sport2010.12.27, 16:48

Az egyik legjobb edzõnek tartott José Mourinho egykoron néhány év alatt lett ismert alakja a világ labdarúgásának az FC Porto szakvezetõjeként. A portugál klubnál most megint egy rendkívül fiatal, ugyanakkor sikeres szakember dolgozik; André Villas-Boasban sokan Mourinho méltó utódját látják, már csak azért is, mert már a Portónál, majd az Internél és a Chelsea-nél is mellette tevékenykedett.

Argentin-portugál meccs lesz a Wembley-ben

Sport2010.11.23, 08:58

Az argentin labdarúgó-válogatott február 9-én egészen biztosan nem játszik a magyarokkal, ugyanis a szövetség bejelentette, hogy a londoni Wembley-stadionban a portugálok elleni felkészülési mérkõzésre kerül sor.

Golflabdákat és tyúkot dobtak be a Benfica kapusának

Archívum2010.11.10, 15:14

A portugál labdarúgó-bajnokság rangadója a hét végén meglehetõsen egyoldalúra sikerült, az FC Porto 5-0-ra nyert a Benfica ellen. A portói drukkerek ráadásul ajándékkal kedveskedtek a lisszaboni kapusnak, Robertónak: elõbb golflabdákkal célozták meg, majd egy élõ tyúkot is bedobtak a pályára - Portugáliában ugyanis a potyagól elnevezése frango, ami tyúkot jelent.

Olcsón megúszta az ellenfél szurkolóit megdobó Maniche

Archívum2010.09.22, 14:17

Egymeccses eltiltást és kétszáz eurós pénzbüntetést kapott Maniche, mert megdobta az õt hergelõ Benfica-drukkereket a két csapat vasárnapi bajnokiján.

Megvan az új portugál szövetségi kapitány

Archívum2010.09.20, 19:05

Paulo Bento lesz a portugál labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - jelentette be a helyi szövetség (FPF) szóvivõje hétfõn, miután Gilberto Madail elnök megegyezett a 41 éves szakemberrel. Az új trénert még a héten bemutatják.

Ráfázott a totojázásra a portugál kapus

Archívum2010.09.08, 10:56

Nem mondhatni, hogy erõsen kezdte volna az Eb-selejtezõket a portugál futballválogatott, amely a Ciprus elleni 4-4 után 1-0-s vereséget szenvedett Norvégiában. Az oslói zakó bûnbakja Eduardo kapus volt, aki egy hazaadás után túl sokáig dajkálta a labdát, majd kissé megijedt az õt becsúszva megzavaró John Carew-ról, akibe belebikázta a labdát, a lepattanót pedig a szemfüles Erik Huseklepp az üresen maradt kapuba gurította.

Fél évre eltiltották Carlos Queirozt

Archívum2010.08.30, 21:16

Hat hónapra eltiltotta Carlos Queirozt, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát a helyi antidopping ügynökség, mivel a tréner akadályozta a szervezet munkatársait a feladatuk elvégzésében.

Deco aranyra hajt Brazíliában

Archívum2010.08.10, 09:46

Deco, a Fluminense brazil születésû, portugál labdarúgója azt mondta: bajnokságot és más értékes trófeákat szeretne nyerni új csapatával.

Tízgólos futballshow az Európa Ligában

Archívum2010.07.30, 10:07

Gólfesztivált rendezett a portugál Maritimo az Európa Liga selejtezõjében a walesi Bangor City ellen. A 73. és a 80. perc között öt gól esett, összesen tíz, miközben a hazai csapat nyolc találatát kivétel nélkül légiós szerezte, ketten pedig a túlórában iratkoztak fel a listára. A videón a kezdeti óvatos játék után 1:55-tõl láthatók a legnagyobb gólok.

Ronaldo a kertkapuban csatázik a sajtóval - videó

Archívum2010.07.14, 15:24

Médiasztárból a média ellenségévé vált Cristiano Ronaldo - legalább is jó úton halad e felé. A Real Madrid portugál aranylabdása a napokban apa lett, ám egyetlen nyugodt perce sem lehet: az újságírók tudni szeretnék, ki az anya, ezért szó szerint folyton a kapujában állnak.

Mourinho tanítványa lett a Porto edzõje

Archívum2010.06.03, 11:50

José Mourinho egyik korábbi segítõjét, Andre Villas Boast nevezték ki a portugál FC Porto focicsapatának vezetõedzõjévé.

A Benficáé a portugál futballarany

Archívum2010.05.10, 10:08

Öt év szünet után ismét a Benfica nyerte meg vasárnap a portugál labdarúgó-bajnokságot.

Távozott a portugál ligaelnök a portói amnesztia miatt

Archívum2010.03.26, 07:26

Lemondott a Portugál Labdarúgó Liga elnöke, miután a szövetség (FPF) jelentõsen csökkentette két portói játékos súlyos büntetését.

Elsõrangú sarkazós gól a másodosztályú csatártól

Archívum2010.03.05, 13:13

A portugál másodosztályú labdarúgó-bajnokság viszonylag ritkán kerül a figyelem középpontjába, de a 22. forduló nyitómecsén Elio, a Beira Mar játékosa olyan gólt szerzett, amely bármelyik topliga összefoglalójában megállná a helyét. A Chaves elleni mérkõzés 59. percben balról érkezett egy beadást, amit Elio sarokkal küldött kapura, a labda pedig a kapufáról vágódott a hálóba. A szenzációs mozdulattal hiába vezetett a Beira Mar, a Chaves végül egyenlíteni tudott, elõbbi a második, utóbbi a tizenkettedik helyen áll a tizenhatcsapatos ligában.

Bosingwa számára elúszott a focivébé

Archívum2010.03.05, 13:21

Térdsérülése miatt biztosan kénytelen lesz kihagyni a nyári, dél-afrikai világbajnokságot José Bosingwa, a portugál labdarúgó-válogatott védõje.

Nem sokat ért a sarkazós csodagól

Archívum2010.02.19, 15:22

Bár egyre gyakrabbak a sarokkal elért gólok, még mindig bravúros megoldásnak számít, ha valaki így lõ a kapuba. A portugál Vitória Setúbal lengyel középpályása, Przemyslaw Kazmierczak az Uniao Leiria elleni bajnokin volt kénytelen improvizálni, amikor a beadás a háta mögé érkezett. Ezzel a góllal már 2-0-ra vezetett a Setúbal, a végeredmény azonban 3-3 lett.

Carvalho nem volt veszélyes Ronaldóra

Archívum2010.01.03, 10:39

A Record címû sportnapilap által szerevezett szavazás végeredménye alapján Cristiano Ronaldo, a Manchester United, majd a Real Madrid játékosa volt 2009-ben a legjobb külföldön szereplõ portugál labdarúgó.

Ronaldo gyors felépülésében bízik a portugál kapitány

Archívum2009.10.17, 13:31

Carlos Queiroz, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy alapembere, Cristiano Ronaldo idõben rendbe jön, és játszhat a november 14-én és 18-án esedékes európai világbajnoki pótselejtezõkön.

Ronaldo miatt dühös a Real a portugálokra

Archívum2009.10.12, 14:42

Megharagudott a portugál válogatott szakmai stábjára a Real Madrid, miután a spanyol sztárcsapat legdrágább játékosának, Cristiano Ronaldónak a sérülése kiújult a magyarokkal játszott, szombati világbajnoki selejtezõn, ezért legalább egy hónapot kénytelen kihagyni.

Portugáliában véget értek a vb-álmok

Sport2009.10.11, 00:40

A magyar-labdarúgó válogatott idegenben 3-0-ra kikapott Portugáliától az utolsó elõtti selejtezõn, így gyakorlatilag eldõlt, hogy nem jut ki a jövõ évi világbajnokságra. Erwin Koeman csapata nem volt egy súlycsoportban a portugálokkal, akik az elsõ hazai gyõzelmüket aratták a sorozatban, és feljöttek a pótselejtezõt érõ második helyre.

Otthon impotens portugálokhoz megy a Koeman-csapat

Sport2009.10.10, 08:22

Majdnem pontosan egy hónappal a budapesti vb-selejtezõt követõen ismét találkozik egymással a magyar és a portugál válogatott. Hasonló a helyzet is, mint szeptember elején, amikor mindkét együttesnek csak a gyõzelem volt elfogadható. Különbség viszont, hogy ezúttal a portugálok még nagyobb favoritok - még annak ellenére is, hogy eddig gyalázatosan szerepeltek hazai pályán.

Kontrákban és fakó Ronaldóban bíznak a magyarok

Sport2009.10.10, 08:23

A futball manapság nem a magyarok legerõsebb oldala, mondja Gyepes Gábor, Buzsáky Ákos szerint ugyanakkor már a portugálok sem olyan félelmetesek, mint voltak Figo idejében, így szombat este idegenben is lehet keresnivalónk ellenük. A válogatottnak most már feltétlenül nyernie kell Lisszabonban ahhoz, hogy életben tartsa világbajnoksági esélyeit, de ugyanez igaz Cristiano Ronaldóékra is.

Kettétörné Ronaldo pályafutását egy spanyol varázsló

Sport2010.05.03, 13:02

Egy magát varázslónak nevezõ férfi azt állítja: az õ mûve, hogy Cristiano Ronaldo bokasérülést szenvedett, és mindent el fog követni azért, hogy a portugál futballista karrierjét tönkretegye.

Bombagólokkal zárkózik a Benfica a bajnokságban

Archívum2009.10.06, 10:54

Két pontra megközelítette a Benfica a Sporting Bragát a portugál bajnokságban, miután idegenben verte 3-1-re a Pacos Ferreirát. A lisszaboniak második gólját Carlos Martins harminc méterrõl bombázta a kapuba, Oscar Cardozo pedig ballal lõtte ki a bal felsõt szabadrúgásból. A hazaiak 0-3-ról már csak szépíteni tudtak. A másik hétfõi bajnokin Edgar két büntetõjével gyõzte le 2-0-ra a Nacional a Guimaraest.

Védekezni már tud a válogatott

Sport2009.09.10, 15:15

Az eltervezett négy pontból végül nulla lett, a magyar válogatott világbajnoki selejtezõn Svédország után Portugáliától is kikapott a Puskás-stadionban. A svédek ellen még azért szitkozódtak a drukkerek, mert a hajrában a fél magyar csapat rohant elõre, és ezt megbosszulta az ellenfél, a portugálok ellen viszont a korai gól után is maradt a védekezõ felfogásnál a válogatott, és helyzet nélkül játszotta le a 94 percet.

Középpályás a védelemben, hátvéd a középpályán

Sport2009.09.09, 06:30

A selejtezõsorozat kezdete elõtt nehéz lett volna elképzelni, hogy az a válogatott, amely a legutóbbi vébén negyedik lett, és a világ jelenlegi legjobb futballistáját tudja soraiban, ne jusson ki Dél-Afrikába, ám a portugál csapat most közel áll a bukáshoz. Cristiano Ronaldóék a hátralévõ három mérkõzésen nem hibázhatnak, ha ott akarnak lenni a 2010-es tornán. Sokak szerint ebben a legnagyobb akadály éppen a szövetségi kapitányuk.

Queiroz még bízik a portugál vb-részvételben

Sport2009.09.09, 11:03

"Még nem mondtunk le arról, hogy kijussunk a világbajnokságra!" - jelentette ki Carlos Queiroz, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a magyarok elleni budapesti világbajnoki selejtezõ elõestéjén tartott sajtótájékoztatóján.

Portugália százmilliót veszíthet, de bízik a brazilban

Sport2009.09.07, 17:16

Szerda este 20.45-kor Magyarország a portugál labdarúgó-válogatottat látja vendégül világbajnoki selejtezõn. A portugál lapok nem sokat foglalkoznak a magyar csapattal, a játékosok pedig biztosak benne, hogy a hátralévõ három meccset megnyerik, s kiharcolják a pótselejtezõn való részvételt. A média szkeptikusabb, a szövetség százmillió eurót veszíthet, ha a csapat nem jut ki a vb-re.

Még ki lehet jutni a magyar-portugálra

Sport2009.09.07, 12:22

A portugálok jelezték, hogy néhány száz jegyük megmaradt a magyarok elleni szerdai labdarúgó világbajnoki selejtezõre, így ezeket visszaküldik, és a magyar szövetség (MLSZ) már hétfõtõl árusíthatja 8000 forintért.

Cristiano Ronaldo: A sorsunk már nem tõlünk függ

Sport2009.09.06, 18:57

Amíg matematikai esélye van a világbajnoki részvétel kiharcolására, küzdeni fog a portugál labdarúgó-válogatott. Legalábbis ezt állítja szövetségi kapitánya, Carlos Quieroz. A magyarokkal azonos csoportban szereplõ együttes szombaton 1-1-es döntetlent játszott Dániában, s legközelebb, szerdán Budapesten lép fel. Ezt követõen még otthon is játszik a magyarokkal, illetve a máltaiakkal.

Nyolcat vágott a Benfica a bajnokságban

Archívum2009.09.01, 10:10

Nyolc gólt lõtt egy ellenében a Benfica a portugál bajnokság negyedik fordulójában a Vitoria Setubalnak hétfõ este.

Liédson is játszhat a magyarok elleni vb-selejtezõn

Archívum2009.08.19, 10:07

Megkapta a portugál állampolgárságot Liédson, a Sporting Lisboa brazil születésû labdarúgója, így már a magyarok elleni világbajnoki selejtezõn is pályára léphet szeptember 9-én.

Gólt rúgatott a Porto csatárával a bénázó kapus

Archívum2009.08.10, 08:47

Az FC Porto nyerte a portugál labdarúgó Szuperkupát azzal, hogy Aveiróban legyõzte a kupagyõztes Pacos Ferreirát.

Rendre eladja legjobbjait, mégis egyeduralkodó a Porto

Sport2009.07.25, 14:07

Az idei átigazolási szezonban a Manchester United és az AC Milan mögött eddig az FC Porto tett szert a legnagyobb bevételre - pedig a portugálok nem a Real Madriddal üzleteltek. Mindez nem meglepetés, hiszen az elmúlt években a kék-fehérek rendre pozitívan jöttek ki a transzferperiódusból, mégis meg tudták õrizni egyeduralkodó szerepüket hazájukban, sõt, a nemzetközi porondon sem szerepeltek rosszul.

Cristiano Ronaldo szereti, ha gyûlölik

Sport2009.06.15, 01:18

Cristiano Ronaldót ritkán szeretik az ellenfél szurkolói és játékosai, ám a Manchester United szélsõje - aki a következõ szezonban minden bizonnyal a Real Madrid futballistája lesz - úgy nyilatkozott, õt egyáltalán nem zavarja, amikor sértegetik a pályán.

Megsérült Cristiano Ronaldo

Archívum2009.06.09, 19:26

Lágyéksérülést szenvedett az albánok elleni szombati világbajnoki selejtezõn Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott labdarúgója.

Figo nem megy a távol-keletre, visszavonul

Archívum2009.05.30, 16:59

Karrierje utolsó mérkõzését játssza vasárnap, az Atalanta ellen Luis Figo, az olasz bajnok Internazionale portugál labdarúgója. "A vasárnapi lesz az utolsó napom profi futballistaként" - nyilatkozott az olasz klub honlapján a 36 éves játékos.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ