portugál foci

címke rss

"Akkor is élvezem a focit, ha fáj" - interjú Paulo Sousával, a Videoton edzőjével

Sport2011.07.29, 11:19

Paulo Sousa első tétmeccsén a Videotonnal megnyerte a Szuperkupát, majd a Sturm Grazcal szemben kiesett a BL-ből, a portugál edző azonban úgy véli, a pályán nem látszott, hogy az osztrákok négyszer több pénzből gazdálkodhattak tavaly, mint a magyar bajnok, amelynek idén már nincsen 3-4 millió eurója az erősítésekre. A játékosként kétszeres BL-győztes, 40 éves szakember nem bánta meg, hogy a klub a BL-meccsek előtt megvált a védelem két alapemberétől, a Videotonnal mindent meg akar nyerni, és szerinte a csapatnak nem kell foglalkoznia azzal, hogy a miniszterelnök is nekik drukkol.

Világbajnok védőt igazolt a Benfica

Archívum2011.07.21, 15:01

Kétéves szerződést kötött a portugál Benfica labdarúgócsapata Joan Capdevilával, a spanyol válogatott világ- és Európa-bajnok védőjével, aki eddig a Villarrealban játszott.

Portugál tehetséggel erősödött a Videoton csatársora

Archívum2011.07.17, 15:26

A Benficától igazolt csatárt a Videoton labdarúgócsapata. Az NB I címvédőjéhez érkező húszéves Brandao többszörös utánpótlás-válogatott, korábban a Manchester Unitednél is megfordult.

A Milan válogatott védője a Sportingba igazolt

Sport2011.06.29, 10:51

Az amerikai válogatott Oguchi Onyewu hároméves szerződést kötött a portugál Sporting Lisszabon labdarúgócsapatával, miután az olasz bajnok AC Milan csapatánál nem számoltak vele.

Villas-Boas három évre aláírt a Chelsea-hez

Sport2011.06.22, 12:39

Szerdán hivatalosan is bejelentette André Villas-Boas, a Portóval a most véget ért szezonban négy trófeát nyert edző érkezését a Chelsea. A mindössze 33 éves tréner Carlo Ancelottit váltja a londoniak kispadján.

Lemondott a Porto sikeredzője, hamarosan aláírhat a Chelsea-hez

Sport2011.06.21, 20:47

André Villas-Boas, az Európa Liga-győztes FC Porto labdarúgócsapatának vezetőedzője benyújtotta lemondását, amelyet az egyesület el is fogadott.

A Premier League legfiatalabb edzője ülhet le a Chelsea kispadjára

Sport2011.06.20, 16:10

André Villas-Boas lehet a Chelsea labdarúgócsapatának új vezetőedzője, a Daily Mail angol napilap szerint legalábbis a londoni klub hajlandó kivásárolni a szerződéséből a Porto trénerét.

Nuno Gomes elhagyja a Benficát

Archívum2011.06.15, 16:18

A Benfica labdarúgócsapatának vezetői nem hosszabbítják meg Nuno Gomes szerződését, így a veterán támadó távozik a klubtól.

Portugáliából érkezett gólképtelen brazil csatár a Fradihoz

Sport2011.06.14, 10:35

Hétfőn a Ferencváros labdarúgócsapatával gyakorolt a próbajátékra érkezett Felipe Félix, a portugál Leixoes brazil csatára - írja az Ftc.hu.

Cristiano Ronaldo nem hallotta, hogy kifütyülték

Archívum2011.06.06, 06:55

Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott támadója, akit a nézők kifütyültek a szombati, Norvégia elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtező vége felé, utóbb azt nyilatkozta, ebből semmit sem hallott.

A Braga sikeredzőjére rögtön lecsapott a Sporting

Archívum2011.05.23, 17:39

Az Európa Ligában ezüstérmes portugál Braga együttesétől távozó Domingos Paciencia lesz a Sporting Lisboa labdarúgócsapatának a vezetőedzője.

Triplázott a Porto, 6-2-re nyert a portugál kupadöntőben

Archívum2011.05.22, 23:38

A bajnokság és az Európa Liga után a portugál kupát is megnyerte az FC Porto labdarúgócsapata.

Egyre több a hasonlóság Villas-Boas és Mourinho Portója között

Sport2011.05.21, 14:15

A portugál házidöntőt a várakozásoknak megfelelően a Porto nyerte az Európa Ligában, és a klub ezzel a sikerrel feltette a koronát szezonbeli teljesítményére. A Porto veretlenül lettek bajnok, így a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhet majd - és akkor derül ki igazán, hogy ez a csapat mire is képes. Már ha addig együtt marad.

Európa Liga-döntő: a Braga edzője a kupával a kezében akar felébredni

Sport2011.05.18, 12:24

Az FC Porto a saját, az SC Braga a meglepetés erejében bízik a két csapat egymás elleni, szerda esti, dublini Európa Liga-döntőjében. A párosításnak köszönhetően több rekord megdőlt és megdőlhet, de ami már biztos, hogy az első Írországban rendezett európai kupadöntőben portugál csapat örülhet majd.

Falcao mesteri fejese döntötte el az EL-trófea sorsát - videó

Sport2011.05.19, 08:20

Falcao védhetetlen fejessel szerzett vezetést a Portónak az Európa Liga döntőjében, a Braga ellen az első félidőben. A kolumbiai csatár folytatta elképesztő sorozatát, ez volt a tizenhetedik gólja a mostani EL-szezonban, ami aztán el is döntötte a trófea sorsát.

Veretlenül fejezte be a bajnokságot a Porto

Archívum2011.05.15, 09:32

Az első helyét már korábban bebiztosító FC Porto 2-0-ra nyert a Maritimo otthonában a portugál labdarúgó-bajnokság szombati zárófordulójában, így veretlenül zárta a szezont. Portugáliában ez korábban csak egyetlen csapatnak sikerült, 1973-ban a legendás Eusebio fémjelezte Benfica tudott így bajnokságot nyerni.

Villas-Boas marad a Porto kispadján

Sport2011.05.11, 18:56

A következő szezonban is André Villas-Boas irányítja majd a portugál bajnok és Európa Liga-döntős FC Porto labdarúgócsapatát.

Üres stadionokkal és kasszákkal is remekel a portugál foci

Sport2011.04.29, 19:11

Szinte biztos, hogy az Európa Ligában portugál házidöntőt rendeznek: az elődöntő első mérkőzésén a Porto 5-1-re verte a Villarrealt, a másik ágon pedig a Benfica meccsel a Sporting Bragával. A portugál labdarúgás válogatott- és klubszinten is remekel, pedig több nagy együttes százmilliós adóssággal küzd, míg a kicsik az üresen kongó Eb-stadionok építési költségeit törlesztgetik.

A Porto a kupában is elbánt a Benficával - videó

Archívum2011.04.21, 10:30

A már bajnok FC Porto a portugál kupa döntőjébe is beverekedte magát szerdán, miután idegenben verte 3-1-re az ősi rivális Benficát.

Őrületes potyagóllal lett bajnok a Porto

Sport2011.04.04, 07:42

Története során huszonötödik alkalommal nyerte meg a portugál labdarúgó-bajnokságot az FC Porto együttese, amely 2-1-re nyert a Benfica otthonában, és öt fordulóval a szezon vége előtt behozhatatlan, 16 pontos előnnyel vezet.

A portugál Sporting Dzsudzsák megszerzéséről tárgyalna a jövő héten

Sport2011.03.26, 11:10

Szombaton este tartják a portugál Sporting CP labdarúgóklub elnökválasztását, José Dias Ferreira győzelme esetén Paulo Futre sportigazgató azonnal Hollandiába repül, hogy szerződtesse Dzsudzsák Balázst.

Rijkaard Van Bastennel küzd a Sporting kispadjáért

Sport2011.03.20, 13:01

A portugál Sporting CP labdarúgócsapatánál március 26-án rendeznek elnökválasztást, ennek eredménye dönti el, hogy a két korábbi holland klasszis, Marco van Basten és Frank Rijkaard közül ki ülhet le a lisszaboniak kispadjára.

Kizárással fenyegeti Portugáliát a FIFA

Sport2011.03.04, 19:15

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a portugál válogatott és klubok kizárását helyezte kilátásba, amennyiben a helyi szövetségnek nem sikerül elfogadnia az új alapszabályát.

Pocsék lesre állítás okozta a Sporting kiesését a 93. percben - videó

Sport2011.02.24, 22:37

Drámai végjátékot hozott a Sporting Lisszabon-Glasgow Rangers (2-2) Európa Liga-találkozó. A nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharc visszavágóján a skót labdarúgócsapat a lefújás előtti pillanatban harcolta ki a továbbjutást Edu góljával. A Rangers otthonában 1-1-re végeztek a felek, így a skótok 3-3-mal, idegenben lőtt több góllal mentek tovább.

Messi megalázta Ronaldót a fejpárbajban - videó

Sport2011.02.10, 12:12

Lionel Messi Barcelonája tavaly legyőzte a Cristiano Ronaldo vezette Real Madridot, és úgy tűnik, hogy idén is az argentin klubja lesz a nyerő a Primera Divisiónban, jelenleg legalábbis hét ponttal jobban áll a címvédő a fővárosi együttesnél. Szerdán válogatott szinten is összemérhette erejét a spanyol góllövőlista két éllovasa, és a versengésből Messi jött ki győztesen. Mert bár Ronaldo is betalált, a 2010-es év FIFA-aranylabdása a 90. percben győztes gólt szerzett tizenegyesből, és ami ennél még megalázóbb lehet a portugál számára: egy párharcuk során a 169 centis Messi elfejelte a labdát előle, pedig ő 186 centi magasra nőtt.

Nem nyugszik bele büntetésébe a doppingellenőröket inzultáló Queiroz

Sport2011.01.20, 08:06

A nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbez a hathónapos eltiltással sújtott, majd menesztett Carlos Queiroz, a portugál labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Kínos baki a fociklub szülinapján, elejtették az óriástortát - videó

Archívum2011.01.19, 08:48

Az 1922 január 1-jén alapított portugál Beira Mar focicsapata a napokban ünnepelte 89. születésnapját. A bulira óriási tortát rendelt a klubvezetőség, amely csupán az ünnepi beszédig tartott ki, ekkor ugyanis kibillent a kezekből és a padlóra esett.

Negyvenméteres bombagól a portugál bajnokságban - videó

Sport2011.01.16, 18:05

Mindkét hétvégi napra jutott egy-egy távoli bombagól a külföldi focibajnokságokban. Szombaton Spanyolországban a Villarreal játékosa, Cani emelt ötven méterről az Osasuna kapujába, vasárnap pedig a portugál bajnokságban Samuel, a Pacos Ferreira focistája lőtt negyven méteres gólt a Sportingnak. A vendégek ezzel vezettek 1-0-ra az esélyesebb lisszaboni csapat otthonában, és végül 3-2-re meg is nyerték a mérkőzést.

Ronaldo és Mourinho is zseni az év játékosügynöke szerint

Archívum2011.01.09, 09:18

A tavaly az év menedzserének megválasztott Jorge Mendes úgy gondolja, Cristiano Ronaldo minden idők legjobb futballistája lesz, és már most jobb Messinél.

Másodpercek alatt két piros a Braga meccsén - videó

Sport2011.01.04, 15:54

A portugál Ligakupában a Braga hazai pályán 3-1-re verte a Guimaraest. A találkozót a vendégek kilenc emberrel fejezték be, mert a 78. percben Jorge Ribeiro az ellenfél megtaposásáért, Freire pedig a játékvezető meglökéséért kapott piros lapot öt másodpercen belül. 

Megszakadt a Porto sorozata az új Mourinhóval

Sport2011.01.03, 16:39

Sorozatban 37 tétmérkőzés után először kapott ki a portugál labdarúgó-bajnokságban éllovas FC Porto.

Bénázott a Porto-kapus, villant a Benfica-csatár - videó

Archívum2011.01.03, 09:58

Méltó volt nevéhez Pawel Kieszek a Porto-Nacional Ligakupa-meccsen. Hiába vezettek Hulk büntetőjével a hazaiak, a kapusuk nagy hibája megalapozta a csapat 2-1-es vereségét. Szintén vasárnap játszott a nagy rivális Benfica, amely Eduardo Salvio bombagóljával és Javier Saviola szemfüles találatával 2-0-ra elintézte a Maritimót.

Az új Mourinho is Portóból jöhet

Sport2010.12.27, 16:48

Az egyik legjobb edzőnek tartott José Mourinho egykoron néhány év alatt lett ismert alakja a világ labdarúgásának az FC Porto szakvezetőjeként. A portugál klubnál most megint egy rendkívül fiatal, ugyanakkor sikeres szakember dolgozik; André Villas-Boasban sokan Mourinho méltó utódját látják, már csak azért is, mert már a Portónál, majd az Internél és a Chelsea-nél is mellette tevékenykedett.

Argentin-portugál meccs lesz a Wembley-ben

Sport2010.11.23, 08:58

Az argentin labdarúgó-válogatott február 9-én egészen biztosan nem játszik a magyarokkal, ugyanis a szövetség bejelentette, hogy a londoni Wembley-stadionban a portugálok elleni felkészülési mérkőzésre kerül sor.

Golflabdákat és tyúkot dobtak be a Benfica kapusának

Archívum2010.11.10, 15:14

A portugál labdarúgó-bajnokság rangadója a hét végén meglehetősen egyoldalúra sikerült, az FC Porto 5-0-ra nyert a Benfica ellen. A portói drukkerek ráadásul ajándékkal kedveskedtek a lisszaboni kapusnak, Robertónak: előbb golflabdákkal célozták meg, majd egy élő tyúkot is bedobtak a pályára - Portugáliában ugyanis a potyagól elnevezése frango, ami tyúkot jelent.

Olcsón megúszta az ellenfél szurkolóit megdobó Maniche

Archívum2010.09.22, 14:17

Egymeccses eltiltást és kétszáz eurós pénzbüntetést kapott Maniche, mert megdobta az őt hergelő Benfica-drukkereket a két csapat vasárnapi bajnokiján.

Megvan az új portugál szövetségi kapitány

Archívum2010.09.20, 19:05

Paulo Bento lesz a portugál labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - jelentette be a helyi szövetség (FPF) szóvivője hétfőn, miután Gilberto Madail elnök megegyezett a 41 éves szakemberrel. Az új trénert még a héten bemutatják.

Ráfázott a totojázásra a portugál kapus

Archívum2010.09.08, 10:56

Nem mondhatni, hogy erősen kezdte volna az Eb-selejtezőket a portugál futballválogatott, amely a Ciprus elleni 4-4 után 1-0-s vereséget szenvedett Norvégiában. Az oslói zakó bűnbakja Eduardo kapus volt, aki egy hazaadás után túl sokáig dajkálta a labdát, majd kissé megijedt az őt becsúszva megzavaró John Carew-ról, akibe belebikázta a labdát, a lepattanót pedig a szemfüles Erik Huseklepp az üresen maradt kapuba gurította.

Fél évre eltiltották Carlos Queirozt

Archívum2010.08.30, 21:16

Hat hónapra eltiltotta Carlos Queirozt, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát a helyi antidopping ügynökség, mivel a tréner akadályozta a szervezet munkatársait a feladatuk elvégzésében.

Deco aranyra hajt Brazíliában

Archívum2010.08.10, 09:46

Deco, a Fluminense brazil születésű, portugál labdarúgója azt mondta: bajnokságot és más értékes trófeákat szeretne nyerni új csapatával.

Tízgólos futballshow az Európa Ligában

Archívum2010.07.30, 10:07

Gólfesztivált rendezett a portugál Maritimo az Európa Liga selejtezőjében a walesi Bangor City ellen. A 73. és a 80. perc között öt gól esett, összesen tíz, miközben a hazai csapat nyolc találatát kivétel nélkül légiós szerezte, ketten pedig a túlórában iratkoztak fel a listára. A videón a kezdeti óvatos játék után 1:55-től láthatók a legnagyobb gólok.

Ronaldo a kertkapuban csatázik a sajtóval - videó

Archívum2010.07.14, 15:24

Médiasztárból a média ellenségévé vált Cristiano Ronaldo - legalább is jó úton halad e felé. A Real Madrid portugál aranylabdása a napokban apa lett, ám egyetlen nyugodt perce sem lehet: az újságírók tudni szeretnék, ki az anya, ezért szó szerint folyton a kapujában állnak.

Mourinho tanítványa lett a Porto edzője

Archívum2010.06.03, 11:50

José Mourinho egyik korábbi segítőjét, Andre Villas Boast nevezték ki a portugál FC Porto focicsapatának vezetőedzőjévé.

A Benficáé a portugál futballarany

Archívum2010.05.10, 10:08

Öt év szünet után ismét a Benfica nyerte meg vasárnap a portugál labdarúgó-bajnokságot.

Távozott a portugál ligaelnök a portói amnesztia miatt

Archívum2010.03.26, 07:26

Lemondott a Portugál Labdarúgó Liga elnöke, miután a szövetség (FPF) jelentősen csökkentette két portói játékos súlyos büntetését.

Elsőrangú sarkazós gól a másodosztályú csatártól

Archívum2010.03.05, 13:13

A portugál másodosztályú labdarúgó-bajnokság viszonylag ritkán kerül a figyelem középpontjába, de a 22. forduló nyitómecsén Elio, a Beira Mar játékosa olyan gólt szerzett, amely bármelyik topliga összefoglalójában megállná a helyét. A Chaves elleni mérkőzés 59. percben balról érkezett egy beadást, amit Elio sarokkal küldött kapura, a labda pedig a kapufáról vágódott a hálóba. A szenzációs mozdulattal hiába vezetett a Beira Mar, a Chaves végül egyenlíteni tudott, előbbi a második, utóbbi a tizenkettedik helyen áll a tizenhatcsapatos ligában.

Bosingwa számára elúszott a focivébé

Archívum2010.03.05, 13:21

Térdsérülése miatt biztosan kénytelen lesz kihagyni a nyári, dél-afrikai világbajnokságot José Bosingwa, a portugál labdarúgó-válogatott védője.

Nem sokat ért a sarkazós csodagól

Archívum2010.02.19, 15:22

Bár egyre gyakrabbak a sarokkal elért gólok, még mindig bravúros megoldásnak számít, ha valaki így lő a kapuba. A portugál Vitória Setúbal lengyel középpályása, Przemyslaw Kazmierczak az Uniao Leiria elleni bajnokin volt kénytelen improvizálni, amikor a beadás a háta mögé érkezett. Ezzel a góllal már 2-0-ra vezetett a Setúbal, a végeredmény azonban 3-3 lett.

Carvalho nem volt veszélyes Ronaldóra

Archívum2010.01.03, 10:39

A Record című sportnapilap által szerevezett szavazás végeredménye alapján Cristiano Ronaldo, a Manchester United, majd a Real Madrid játékosa volt 2009-ben a legjobb külföldön szereplő portugál labdarúgó.

Ronaldo gyors felépülésében bízik a portugál kapitány

Archívum2009.10.17, 13:31

Carlos Queiroz, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy alapembere, Cristiano Ronaldo időben rendbe jön, és játszhat a november 14-én és 18-án esedékes európai világbajnoki pótselejtezőkön.