Portisch Lajos

címke rss

Portisch nyerte a legendák csatáját

Archívum2010.02.24, 13:34

Szentgotthárdon két fordulót lejátszottak a Gotth'Art-kupa nemzetközi nagymesterversenyen. Az első játéknapon csak két játszma fejeződött be döntéssel, a második körben mind az öt parti eldőlt. A legendák csatáját Portisch Lajos nyerte a szlovén Alekszander Beljavszkijjal szemben. A 13 esztendős Rapport Richárd értékes remi után sötéttel győzött Bánusz Tamás ellen. Legfiatalabb nagymesterünk, Prohászka Péter döntetlen után megnyerte második partiját. A Tehetség és Kurázsi nemzetközi mesterversenyen Rudolf Anna kettős győzelemmel rajtolt.

Portisch vizsgáztatja a sakkutánpótlás legjobbjait

Sport2010.02.20, 18:16

Szentgotthárdon február 22. és március 4. között első alkalommal rendezik meg a Gotth'Art-kupát. A nagymesterversenyen játszik a nemzet sportolója, az 1978-as olimpiai bajnok együttes éltáblása, a húszszoros olimpikon, nyolcszoros világbajnokjelölt Portisch Lajos. A 10 fős mezőnyben a legfiatalabb résztvevő a 13 esztendős, de már két nagymesteri normát is teljesítő Rapport Richárd. A főverseny mellett megrendezik a legtehetségesebb fiatalok számára kiírt Tehetség és Kurázsi nemzetközi mesterversenyt is.

Anand után Portisch is Nagykanizsára igazolt

Archívum2009.03.05, 16:14

Újabb világhírű nagymesterrel erősített az Aquaprofit Nagykanizsa sakkcsapata, amely szerdán leigazolta Portisch Lajost. A Nemzet Sportolója elmondta, hogy ő kereste meg a nagykanizsai együttest, illetve Nádasi Tamást főszponzort, mivel előző klubja, a Csuti SK nem regisztrálta őt a szövetségben.

Az év legjobbjai: Juhász megelőzte Hajnalt, Vérten Görbiczet

Sport2008.12.09, 15:12

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az abszolút csúcstartó a voksolás történetében Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között. Az idei győztesek közül kiemelkedik 13. sikerével Polgár Judit, valamint a szintén sakkozó Lékó Péter és a sífutó Tagscherer Zoltán. Utóbbiak egyformán 11. alkalommal végeztek az élen. Az öttusázó Gyenesei Leila immár a harmadik sportágban bizonyult a legjobbnak, korábban kétszer aquatlonban és kétszer sífutásban választották az év sportolójának saját sportágában. ...

Fischer-játszmákkal ünnepelt a 80 éves Benkő Pál

Archívum2008.09.24, 20:03

Hangulatos ünnepségen köszöntötték a Magyar Sakkszövetségben Benkő Pál amerikai-magyar nemzetközi nagymestert nyolcvanadik születésnapja alkalmából, aki ugyan majdnem két hónapja érte el a kerek évfordulót, de csak most tudott időt szakítani arra, hogy eleget tegyen a meghívásnak. A Nemzet Sportolója, Portisch Lajos is gratulált egykori csapattársának, szekundánsának. Az ünnepelt beszélt életéről, pályafutásáról, sikereiről. A sakkozás tizenegyedik világbajnoka, Robert Fischer elleni két partiját elemezte, egy nyert játszmát és a kihagyott nagy esélyt boncolgatta.

Lékó és Polgár is indul az év versenyén

Sport2008.01.10, 17:49

Az esztendő legjelentősebb tornáját rendezik meg Wijk aan Zee-ben január 12. és 27. között. A Corus 2008 szuperversenyen két magyar sakkozóért szurkolhatunk, Lékó Péter és Polgár Judit is asztalhoz ül a káprázatos mezőnyben. A világbajnok indiai Viswanathan Anand, az exvilágbajnok  orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov együttes fellépése nagy küzdelmet, fantasztikus sportcsemegét ígér. Nagymestereinknek az ukrán Vaszilij Ivancsuk, a két azeri, Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov, az örmény Levon Aronjan, az izraeli Borisz Gelfand, az angol Michael Adams mellett a norvég titán, a 17 éves Magnus Carlsen lesz még nnagy ...

Anand megkoronázta sakkpályafutását

Archívum2007.12.29, 09:29

Mexikó fővárosában Viswanathan Anand megkoronázta eddigi pályafutását. A 8 résztvevős, kétfordulós világbajnoki döntőn a 37 éves indiai nagymester veretlenül ért célba, és hódította el a világbajnoki címet az orosz Vlagyimir Kramnyiktól. A Hanti-Manszijszkban megrendezett Világkupán az amerikai Gata Kamsky győzött. A sakkcsapat Európa-bajnokságon kettős orosz siker született, női csapatunk hetedik lett, férfi válogatottunk tizedikként zárta szereplését. Hármas holtverseny Wijk aan Zee-ben, Anand győzött a Morelia/Linares  tornán, Veszelin Topalov Szófiában, Kramnyik Dortmundban és a moszkvai Tal-emlékversenyen végzett az első helyenn. ...

Igazi sztárparádé lesz Wijk aan Zee-ben

Archívum2007.10.04, 11:24

A holland tengerparti városban, Wijk aan Zee-ben 2008. január 11. és 27. között rendezik meg a 70. sakkfesztivált, amelynek fénypontja a 14 résztvevős Corus 2008 szuperverseny lesz. A világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan is elfogadták  a meghívást. Többek között játszik a sakkozás új világbajnoka, az indiai Viswanathan Anand, két exvilágbajnok, az orosz Vlagyimir Kramnyik és  a bolgár Veszelin Topalov. A 20-as kategóriájú, 2741-es Élő-átlagú viadalnak két magyar résztvevője is van, a ranglistán ötödik Lékó Péter és a 20. Polgár Judit. Négy korábbi nagy bajnok csatázik majd a nosztalgia tornán, Viktor Korcsnoj és Portisch LLajos ...

Portisch öt forduló után második Gausdalban

Archívum2007.04.23, 13:26

A hagyományos Gausdal Chess Classics sakkfesztivált április 18. és 26. között rendezik meg a híres norvég hegyi üdülőhelyen. A 10 résztvevős nagymesterversenyen remekül szerepel Portisch Lajos, öt forduló után 3,5 pontjával a második helyen áll a 16 éves norvég titán, Magnus Carlsen mögött.