Portik Tamás

címke rss

Nyolc év börtön után szabadult, ám Portik volt sofőrje könnyen újra rács mögött találhatja magát

Life.hu2020.07.10, 07:36

Nyolc év börtön után szabadult H. István, akit Prisztás József milliárdos vállalkozó megölésének vádja alól mentett fel a Fővárosi Törvényszék. Portik Tamás egykori sofőrje azonban nem nyugodhat meg teljesen, hiszen az ügyészség fellebbezett. 

Az ügetői merénylet túlélője szerint az elkövető már több éve Portikot nevezte

Itthon2020.03.04, 12:41

Az 1996-os ügetői merénylet sértettje szerint a később elkövetőként elítélt, de saját felelősségét mindvégig tagadó Tanyi György már évekkel ezelőtt azt mondta neki, hogy Portik Tamás áll a bűncselekmény mögött. Ő adott megbízást a megölésére - erről a hajtó ma beszélt a Fővárosi Törvényszéken.

Elutasították Portik perújítási kérelmét

Itthon2020.02.14, 18:47

Felmentette az emberölés vádja alól és szabadlábra helyezte a Prisztás József megölésével vádolt Hatvani Istvánt a perújítási tárgyalásban a Fővárosi Törvényszék pénteken. A felbujtás miatt elítélt Portik Tamás és a bűnsegédlet miatt elítélt Fazekas Ferenc esetében ugyanakkor elutasították a perújítást.

Fenyő-gyilkosság: folytatódik Gyárfás Tamás pere

Itthon2020.02.13, 16:04

Gyárfás Tamás védekezése minden bizonnyal a mai napot is kitölti majd a bíróságon. Nem csoda, az egykor nagyhatalmú baloldali médiavállalkozót azzal vádolják, hogy ő rendelte meg Fenyő János megöletését. Az ügyészség szerint ő bízta meg Portik Tamást, hogy adjon utasítást a kivégzésre, amelyet később a szlovák bérgyilkos Jozef Rohác hajtott végre. Ha beigazolódik, hogy Gyárfás rendelte meg a gyilkosságot, akkor akár 15 évre is börtönbe kerülhet. Gyárfás, aki a vádirat szerint az üzleti harc miatt adhatott utasítást arra, hogy Fenyőt megöljék, mindent tagad. Kedden kezdődött ellene a tárgyalássorozat, akkor azt mondta, nem állt érdekkében ...

Fenyő János meggyilkolásának évfordulóján áll bíróság elé Gyárfás Tamás

Itthon2020.02.11, 05:58

Az ügyészség azzal vádolja a korábbi baloldali médiavállalkozót, Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg Portik Tamást, hogy ölesse meg a legnagyobb üzleti ellenfelét, a szintén médiavállalkozó Fenyő Jánost. Ha ez beigazolódik, akkor Gyárfás 15 évre is börtönbe kerülhet. Ami biztos, hogy Gyárfás napra pontosan 22 évvel a gyilkosság után áll bíróság elé. 

Gyárfás Tamás háromnapos részletes vádlotti vallomásra készül

Itthon2020.02.10, 10:33

Háromnapos részletes vallomásban próbálja meggyőzni a bíróságot Gyárfás Tamás arról, hogy nem ő ölette meg Fenyő Jánost – tudta meg a Magyar Nemzet. A sportvezető mellett az olajos bűnöző Portik Tamás is az ügy vádlottja, ő adhatott utasítást a szlovák bérgyilkos Jozef Rohácsnak, hogy ölje meg a nagy hatalmú médiavállalkozót.

Öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben Portik Tamás

Itthon2019.12.19, 10:01

Felvágta az ereit börtöncellájában Portik Tamás, akit a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban ítéltek el - írta a Blikk.

A Fenyő-gyilkosság 22. évfordulóján hallgatják meg Gyárfást és Portikot

Itthon2019.11.28, 16:53

Mindkét férfit felbujtóként vádolják a Fenyő-gyilkosság miatt, és napra pontosan a gyilkosság 22. évfordulóján tárgyalja a bíróság az ügyet. 

Mosolygott Portik Tamás az újabb tárgyalásán

Itthon2019.11.27, 11:44

A Készenléti Rendőrséghez tartozó Nemzeti Nyomozó Iroda július 1-jén küldte el a Fővárosi Főügyészségnek a Lakatos Csaba sérelmére elkövetett emberölési kísérlet felbujtójára vonatkozó nyomozás anyagát. Azt állították, bizonyítani tudják, hogy Portik Tamás adott utasítást a férfi meggyilkolására. A Fővárosi Főügyészség felbujtóként előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt augusztusban vádat emelt az egykor olajozásban is utazó bűnöző ellen. A per előkészítő ülését szerdán tartották a Fővárosi Törvényszéken. Portik Tamás nem ismerte el felelősségét az ügetői merényletben.

Ma bíróság elé áll Gyárfás Tamás

Itthon2019.11.12, 10:39

Ma bíróság elé áll Gyárfás Tamás. Itt a bíróság eldöntheti, valóban Gyárfás Tamás megbízásából végeztek-e 1998-ban bérgyilkosok Fenyő Jánossal. A Magyar Nemzet úgy tudja, a vádiratban a Fővárosi Főügyészség 12 év szabadságvesztés kiszabását indítványozza, amennyiben Gyárfás Tamás az előkészítő ülésen teljes körű beismerő vallomást tesz.