Ponyvaregény

címke rss

A Casablancánál jobbat még nem írtak

Film2006.04.07, 15:27

Az Amerikai Írók Céhe (Writers Guild of America) összeállította a világ 101 legjobb forgatókönyvének listáját. Az első helyen Kertész Mihály 1942-es filmjének, a Casablancának az írói teljesítményét ismerték el. Ezt követi A keresztapa, a Kínai negyed, az Aranypolgár és a Beszéljünk Éváról! forgatókönyve.

Tinédzserek a pokolból

Film2006.06.07, 16:31

A multiplexek kedvenc komédiái szerint az amerikai tinédzserek pirospozsgásak, jó kedélyűek, sportosak és talpraesettek. Szinte külön műfajnak tekinthető azonban az amerikai álom leleplezését a tizenévesek körében végző irányzat, akik szerint a valóság igen messze esik a Spinédzserek vagy az Amerikai pite világától. Szülő legyen a talpán, aki összeállításunk következő sátánfajzatait megzabolázza!

Otthagyták a kaptafát

Film2006.07.12, 12:35

Közkeletű vélekedés szerint a színész és a rendező két teljesen különböző állatfajta: az egyik extrovertált, akkor él igazán, ha minden szempár rá szegeződik, a másik introvertált, a háttérbe húzódva munkálkodik kreatív elképzelései megvalósításán. Talán néha van igazság ebben az általánosításban, de mi ellenpéldákat gyűjtöttünk: olyan színészeket, akiknek nem volt elég, hogy a kamera előtt csillogtathatják tehetségüket, hanem mögötte is próbára tették magukat. Némelyikük azért adta rendezésre a fejét, mert önéletrajzi filmet akart csinálni, van, akinek egyszerűen megtetszett egy jó forgatókönyv, és olyan is akadt, aki úgy gondolta,, ...

Újra együtt az álompár

Film2007.01.18, 14:05

A hollywoodi klasszikusok hemzsegnek a szinte összenőtt szinészóriás álompároktól. Hogy lesz-e új Katherine Hepburn és Cary Grant Rachel Weisz és Ralph Fiennes kettőséből vagy új Rock Hudson és Doris Day Gwyneth Paltrow-ból és Jude Law-ból, még korai lenne megmondani. Az viszont már biztos, hogy Tom Cruise és Nicole Kidman házassága legalább annyira filmtörténelem, mint Elizabeth Taylor és Richard Burton viharos násza. A kilencvenes évek száguldó busza után egy tóparti házban lel nyugalomra Sandra Bullock és Keanu Reeves, filmbéli újra-egymásratalálásuk kapcsán áttekintjük a kortárs filmművészet azon álomduóit, akik másodjára, vagy ...

Európa filmparadicsomai

Film2007.01.18, 14:01

Miközben Európa legrégebbi filmfesztiválja a velencei Lidón újabb eseménydús évet zárt, az [origo] Filmklub stábja ezúttal kénytelen volt távolból szemlélni az eseményeket. A helyszíni tudósítások helyett átfogó összeállításban tekintjük át kontinensünk legpatinásabb filmszemléit és vágyakozunk a francia Riviérára, a cseh fürdővárosba vagy a csillogó-villogó, vadiúj Potsdamer Platzra. Elszánt filmrajongóknak kötelező tanulmányút Európa filmes Mekkáinak felkeresése, hiszen kis leleményességgel nem lehetetlenség Monica Bellucciba vagy Tom Hanksbe botlani, a páratlan filmfelhozatalról nem is beszélve.

Hiába loccsanó agyvelők

Film2007.01.18, 13:56

Azt hiszem. az Alvilági játékok könnyű mozdulattal megosztja a nézőt és a kritikusokat, mert a nézőknek általában tetszik. Inkább felpörgetett stílusgyakorlat, mint önálló film; saját, rosszul belőtt kult-ambíciója végez vele.

Csak a szépre emlékeznek

Film2007.01.18, 13:27

Fura, de jó lenne megszokni: a magyar filmgyártást illetően nincs okunk panaszra. Sok film készül, és akad közte egyre több jó is. Ezért az idei filmtermés legfontosabb alkotóit arról faggattuk, mi inspirálta őket, ki hatott rájuk, merre tovább. Máris lehet készülni a jövő évi csemegékre. Hét kérdés, kilenc válaszóló.

Bejelentették az Oscar-jelöléseket

Film2007.02.05, 16:16

Hetvenkilencedszerre is itt vannak a sokszor gyűlölt, ám mégis izgatottan várt Oscar-jelölések. A színészi díjakat szinte azonnal ki lehetne osztani, ám az még nagy talány, hogy a véreskezű ír gengszterbanda, egy rút kiskacsa, a szorult helyzetbe került japán katonák, az angol királyi család vagy a bábeli zűrzavar lesz a fődíjas február 25-én. Latolgasd velünk együtt Leonardo DiCaprio, Will Smith, Kate Winslet és Martin Scorsese esélyeit!

Clooney és Pitt maffiája

Film2007.04.20, 11:04

A hollywoodi legenda szerint nincs olyan ismert színész, akitől hat lépésben ne lehetne eljutni bármely másikig (a legelterjedtebb verzió szerint Kevin Baconig).  A játékot érdemes kipróbálni, alaposan megkönnyíti viszont azt az utóbbi években Steven Soderbergh rendező és George Clooney körül csoportosult banda, akik imádnak együtt forgatni, filmjeiket belterjes poénokkal teletűzdelni, és egymást ugratni. Mellesleg pedig egytől egyig világsztárok. Legújabb - kissé öncélú - tobzódásuk, az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét kapcsán áttekintjük az "Ocean-maffia" körüli végtelen összefonódások 72 variációját. Információáradatunkba könnyenn ...

Tarantino A-tól Z-ig

Film2007.04.25, 13:50

Quentin Tarantino az utóbbi egy évtizedben szinte egyedülálló módon olyan sztárrendezővé nőtte ki magát, akinek nevére és személyiségére marketingkampányt lehet alapozni. Szó sincs az "új Uma Thurman-", "az új Bruce Willis-", vagy "az új De Niro filmről", elég, hogy Tarantino harmadik, negyedik stb. filmje kerül bemutatásra. Itthon ezúttal egy rafinált és üdvözölendő forgalmazói döntésnek köszönhetően a Kutyaszorítóban, Tarantino első filmje látható a mozikban, melynek kapcsán áttekintjük az egykori videótékás srác által felépített egyedülálló moziuniverzumot.