Pomázi Gyula

címke rss
Negyedmillió forintot is érhet a diplomamunka az SZTNH-nál

Negyedmillió forintot is érhet a diplomamunka az SZTNH-nál

Idén is meghirdette az Ujvári János diplomadíj-pályázatot végzős felsőoktatási hallgatók részére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). A pályázat a választott diplomadolgozati témájukhoz kapcsolódva mutatja be a végzős hallgatóknak a szellemitulajdon-védelem szerepét és jelentőségét a mindennapi életben, és olyan tudáshoz juttatja a hallgatókat, amelyet a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosítani tudnak – legyen szó saját cégről, vagy a munkahelyük által fejlesztett megoldások piaci oltalmazásáról és menedzseléséről.

WIPO Global Awards – IP-tudatos kkv-k kerestetnek

Jog2021.12.29, 10:47

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Global Awards néven új díjprogramot indított el, amelynek célja azon vállalkozások, egyéb szervezetek és magánszemélyek elismerése, akik tudatosan alkalmazzák a szellemitulajdon-védelmet. A díj első kategóriájában kis- és középvállalkozások jelölhetik magukat 2022. március 14-ig.

Ötletből érték – de kié lesz a haszon?

Jog2021.11.29, 08:39

Látványos animációval hívja fel a figyelmet az idén 125 éves Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) az innovációk megvédésének fontosságára. Hazánk legrégebb óta innovációval foglalkozó hivatalának célja, hogy a híresen kreatív magyarok tudatosan gondoljanak arra, a jó ötlet hasznosításához oltalmakra – szabadalomra, védjegyre vagy éppen dizájnoltalomra – van szükség, csak így lehet tőkét kovácsolni az emberi alkotóerőből.

Hamisított márkás ruhát, parfümöt és illegális szoftvert vásárolnak leginkább a magyarok

Jog2021.11.17, 12:46

Idén is a márkás ruházat, az illatszer és az illegális számítógépes programok a legkelendőbb hamisított termékek Magyarországon – mutat rá a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. friss, reprezentatív kutatása. A magyarok többsége szerint hosszabb távon megéri eredeti árucikkeket vásárolni, ennek ellenére szinte minden hatodik ember beszerzett valamilyen holmit nem megbízható forrásból.

Szoftverek, mesterséges intelligencia és COVID a szellemi tulajdon konferencia programján

Jog2021.11.14, 17:14

Mesterséges intelligenciáról, szoftverekről, szabadalmakról és kényszerengedélyekről is tárgyalnak a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület (MIE) és az SZTNH közös IP konferenciáján. A tematikában megkerülhetetlen a pandémia.

Októberben indul a 18. Budapest Design Week

Jog2021.09.26, 10:03

2021-ben 18. alkalommal, október 8. és 17. között rendezi meg a Budapest Design Weeket (BDW) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT), melynek fő helyszíne idén a kulturális és művészeti eseményeknek egyaránt otthont adó Société Budapest rendezvényközpont lesz. A Budapest Design Week központi témája a New Standards: az események fókuszában a világjárvány utáni „new normal", azaz „szép új világ" áll, melynek formálásában döntő szerepet kapnak a designerek.

A szellemitulajdon-védelem példamutató szervezeteit ismerték el

Jog2021.09.02, 16:22

Idén 7 díjazott kapta meg a szellemitulajdon-védelem területén kiemelkedően teljesítőknek járó Millenniumi Díj kitüntetést. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen zajló ünnepségen a Cirko Film – Másképp Alapítvány, az Élet és Tudomány hetilap, a Magyar Design Kulturális Alapítvány, az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Természettudományi Kutatóközpontja, a REGIO Játékkereskedelmi Kft., a SANOFI, illetve a Tankcsapda zenekar vehette át az elismeréseket.

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

Jog2021.07.30, 17:18

A 2021-es labdarúgó Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.

Egyre több a női feltalálóhoz köthető szabadalom

Jog2021.07.23, 09:39

Nemzetközileg csökken a nemek közötti szakadék a szabadalmi bejelentések arányában, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) adatai szerint pedig a hazai eredmények is jövőbemutatóak. A World Intellectual Property Organization (WIPO) adatai alapján 2000-ben a nemzetközi szabadalmi bejelentések 9 százalékát lehetett női feltalálóhoz kötni, míg 2020-ra ez az arány 16,5 százalékra növekedett.

Hamisítás Elleni Világnap: évről évre egyre tudatosabbak a magyar fogyasztók

Jog2021.06.10, 16:35

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által készített legfrissebb tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól. A Hamisítás Elleni Világnap célja éppen a fogyasztói tudatosság növelése, a hamisítványok, illegális kereskedelem gazdasági, egészségügyi következményeinek bemutatása.

Magyarország fejlődési pályán mozog a szellemitulajdon-védelemben

Jog2021.05.20, 09:03

Magyarország továbbra is az igen előkelő, 15. helyen áll az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarájának éves nemzetközi szellemitulajdon-védelmi indexében, megelőzve olyan gazdaságokat, mint az izraeli, a lengyel vagy a kanadai, alig elmaradva olyanoktól, mint Ausztrália és Dél-Korea. Az 53 országot vizsgáló tanulmány kiemeli, hazánk erős szellemi tulajdonjogi rendszerrel bír, illetve adókedvezményekkel segíti a kutatás-fejlesztést és a szellemitulajdon-védelmet.

Igazságosabbá válik a szerzői jogi törvény

Jog2021.05.08, 09:39

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás jelentősége abban rejlik, hogy több ponton is megkönnyíti a tartalmakhoz való hozzáférést és azok felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és jogosultak helyzetét ebben a környezetben.

Vigyázzunk a parfümökkel és a locsolókölnikkel húsvétkor

Jog2021.04.03, 12:16

A járvány idején a hagyományokkal szakítva húsvét alkalmából lehetőség szerint ne látogassuk végig ismerőseinket. Ha közvetlen családtagjainkat meglocsoljuk is, azt semmiképp se ellenőrizetlen forrásból származó parfümmel tegyük, mivel a hamis termékek súlyos egészségkárosodást is okozhatnak – hívta fel a figyelmet Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese.

Tengeren érkezik a legtöbb hamis áru

Jog2021.03.29, 13:58

A hamis áruk szállításának az egyik legfőbb csatornája a konténeres tengeri fuvarozás: 2014 és 2016 között így szállították a lefoglalt hamisított áruk összértékének 56 százalékát. A hajóval szállított konténerek több mint fele Németországon, Hollandián és az Egyesült Királyságon keresztül jutott be az unióba 2016-ban – derül ki a friss uniós tanulmányokból. Ezen javíthat, ha az Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettség Ellen nevű szervezet (EMPACT) a 2021-2025-ös szakpolitikai ciklusában prioritásként ismeri el a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményeket.

Magyarország erős innovátor országgá válhat a jövőben

Gazdaság2020.02.18, 12:19

Az elmúlt hónapokban született döntések azt segítik, hogy Magyarország erős innovátor országgá váljon - hangsúlyozta Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (SZTNH) tartott közös sajtótájékoztatón.

Az ITM legfőbb feladata a magyar kkv-k megerősítése

Gazdaság2018.06.18, 09:16

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) legfontosabb feladata a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) megerősítése, hatékonyságuk és versenyképességük javítása, annak elérése, hogy a kkv-szektor által előállított termékek minél nagyobb hozzáadott értéket képviseljenek, és ezzel minél jobban bekapcsolódjanak a nagyvállalatok értékláncaiba - mondta Pomázi Gyula, a tárca helyettes államtitkára egy szakmai konferencián.

Előző
  • 1
Következő