Polt Péter

címke rss

Nyomozás indul Matolcsy könyve ügyében

Itthon2013.07.25, 16:52

Feljelentésként értelmezte a legfőbb ügyész Molnár Csaba DK-s politikus írásbeli kérdését, amelyben a képviselő arról érdeklődött, miért az adófizetők állták Matolcsy György egyik könyvének lefordíttatását. Az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt indul eljárás.

Bűnügyek és számok

Vélemény2013.02.11, 11:34

A bűncselekmények száma nő. Mégis, ez nem rögvest és kizárólag a rendőrség vagy a kormányzat hibája. Ahogyan az sem az ő sikerük lenne, ha csökkenne.

Szalai Annamária lakást vett - tisztségviselők vagyonnyilatkozatai

Itthon2013.02.01, 11:06

Egyes tisztségviselőknek, köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, a legfőbb ügyésznek, az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Magyar Nemzeti Bank elnökének is nyilatkozatot kellett tennie a 2012. december 31-ei vagyoni állapotnak megfelelően csütörtökig. A friss beszámolókat a parlamenti honlapon tették közzé.

Gyurcsány Ferenc bocsánatkérést vár Polt Pétertől

Itthon2012.07.20, 12:32

Gyurcsány Ferenc szerint Polt Péter megijedt, és nem merte vállalni, hogy megvádolásának kockázatát. A volt miniszterelnök azok után írt a Facebookra, hogy kiderült: nem emel vádat ellene az ügyészség a Sukoró-ügyben.

Gyanúsítottként hallgatja meg az ügyészség Gyurcsány Ferencet hétfőn

Itthon2011.10.03, 07:46

A volt miniszterelnök a nyomozóhatóság szerint hivatali visszaélést követetett el a sukorói kaszinó-beruházással összefüggésben. A délután egy órakor kezdődő tárgyalás idejére a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform tüntetést jelentett be. Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás óta az első miniszterelnök, akit közvádas ügyben meggyanúsítottak.

Polt Péter legfőbb ügyészt kérdezi a végtörlesztésről az MSZP

Itthon2011.09.18, 16:18

Írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez Molnár Csaba szocialista képviselő. Az ellenzéki politikus arra vár választ, kimerítheti-e a hűtlen kezelés tényállását az a törvényhozói vagy kormányzati magatartás, amely az európai uniós jog tudatos megsértésével azt okozza, hogy az államnak kártérítést kell fizetnie.

Megszűnik az önálló katonai ügyészség

Itthon2011.09.08, 12:15

Jövő év elejétől beleolvad az ügyészi szervezetbe a katonai ügyészség. Polt Péter legfőbb ügyész szerint a lépés indoka, hogy tapasztalataikkal segítsék a korrupció elleni küzdelmet.

Polt Péter lett az uniós legfőbb ügyészek szervezetének elnöke

Nagyvilág2011.05.28, 16:44

Polt Péter magyar legfőbb ügyészt választotta elnökévé az uniós legfőbb ügyészek szervezete Rómában. A négy éve alakult szervezetnek korábban francia, cseh, spanyol és olasz elnöke volt.

Alkotmánybírósághoz fordult Molnár Csaba az ügyészségi törvény miatt

Itthon2010.12.21, 14:13

Az Alkotmánybíróságon támadta meg az ügyészségi törvény egy szakaszát Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának ügyvezető alelnöke. Azt kifogásolja, hogy a legfőbb ügyész kilencéves megbízásának megszűnése után is gyakorolhatja a jogköreit, ha az Országgyűlés nem tudja megválasztani az utódját.

Beiktatták hivatalába a legfőbb ügyészt

Itthon2010.12.17, 12:18

Beiktatták hivatalába Polt Péter legfőbb ügyészt. Az új vezető kilenc évig irányítja a szervezet munkáját.

Nem jutott el a legfőbb ügyészig a sukorói ügy

Itthon2010.12.09, 20:26

A leköszönő legfőbb ügyész cáfolta, hogy falazott volna Gyurcsány Ferencnek a sukorói telekcsere ügyében. Kovács Tamás a Klubrádiónak azt mondta, nem került az asztalára semmi az ügyben. Korábban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos mondta azt, hogy hetek óta Kovács Tamás előtt van a Gyurcsány Ferenc ellen tett feljelentés, de a legfőbb ügyész nem hajlandó lépni.

A fújoló ellenzékiek közül is többen megszavazták Poltot

Itthon2010.12.07, 13:28

Kilenccel több szavazatot kapott a hétfői parlamenti főügyészválasztáson Polt Péter, mint ahány képviselője a kormánypártoknak van. Mivel a kormánypárti képviselők közül egyedül Matolcsy György gazdasági miniszter nem vett részt a szavazáson, így biztos, hogy Poltra több ellenzéki képviselő is igennel szavazott, bár az ellenzéki pártok korábban nem támogatták Polt jelölését.

Megválasztották Polt Pétert legfőbb ügyésszé

Itthon2010.12.06, 23:53

Kormánypárti szavazatokkal választották meg a parlamentben Polt Pétert legfőbb ügyésznek. Mandátuma kilenc évre szól, 2000 és 2006 között is ő volt a legfőbb ügyész. Polt azt mondta, meghatódott a döntéstől.

Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek az államfő

Itthon2010.11.26, 17:45

A várakozásoknak megfelelően a posztot korábban már betöltő Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek Schmitt Pál köztársasági elnök. A jelenlegi főügyész megbízatása december közepén jár le, Poltot várhatóan támogatja a parlament kormánypárti többsége. Polt 2000 és 2006 között töltötte be a posztot, akkor a szocialisták gyakran vádolták politikai elfogultsággal az általa vezetett szervezetet.

Polt érkezésére számítanak a nyomás alatt lévő ügyészségen

Itthon2010.11.08, 10:05

Az MSZP részéről már megszokhatta az elfogultságról szóló vádakat az ügyészség, a napokban azonban egy kormányzati politikus próbált nyomást gyakorolni a szervezetre a sukorói nyomozás ügyében. Érzékeny időszakban, a vezetőváltás előtt éri ez az ügyészséget, ahol egy tisztviselő szerint mindenki Polt Péter korábbi főügyész visszatérésére számít.

Polt főügyészi jelölésén is gondolkodnak a kormánypártok

Itthon2010.10.25, 12:51

Polt Péter egykori főügyész és Belovics Ervin jelenlegi főügyész-helyettes neve is felmerült a legfőbb ügyészi posztra esélyes jelöltek között - erősítette meg Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. A Fidesz frakcióvezetője azt közölte, hogy november végéig meg akarják választani az új főügyészt.

Bástyát épít a legfőbb ügyésznek a kormány

Itthon2010.10.15, 13:43

Kilenc évre bebetonozná a legfőbb ügyészt a kormány, és gondoskodna arról is, hogy a jövőben csak kétharmados többséggel lehessen hozzányúlni a vádhatóságról szóló törvényhez. A kabinet a korábbi tervekkel szemben nem rendelné az igazságügyminiszter alá az ügyészséget, viszont a képviselők a jövőben nem interpellálhatnák a legfőbb ügyészt, azaz megszűnne az ügyészi munka egyik legfőbb kontrollja.

Népszabadság: Kilenc évre választhatnak legfőbb ügyészt

Itthon2010.09.14, 06:40

A legfőbb ügyész hatéves mandátumát kilenc évre emelhetik - olvasható Népszabadság keddi számában. A lap fideszes forrásoktól úgy tudja, a decemberben 70 évessé váló Kovács Tamás legfőbb ügyész utóda Polt Péter lehet.

A bíróság felmentette Keller egykori tanácsadóját

Itthon2006.12.04, 15:33

Bűncselekmény hiányában felmentették hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés vádja alól Keller László volt közpénzügyi államtitkár egykori politikai főtanácsadóját. Az ítélet azonban nem jogerős, és az ügyészség folytatni kívánja a korábbi legfőbb ügyész, Polt Péter vadásztrófeái körül kipattant pert.

Hétfőn újra főügyészt jelöl Sólyom

Itthon2006.09.15, 14:40

Hétfőn nevezi meg új legfőbbügyész-jelöltjét Sólyom László köztársasági elnök. Az előző jelöltet, Horányi Miklós szegedi főügyészt júliusban leszavazták a kormánypártok, így Polt Péter májusi távozása óta a legfőbb ügyészi poszt betöltetlen.

Sólyom önállósága miatt bukhatott el jelöltje

Itthon2006.07.04, 16:46

Az egyeztetés hiányával indokolta több, az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó kormánypárti képviselő is, hogy leszavazták Sólyom László jelöltjét a főügyészi posztra. Egy MSZP-s forrásunk azt állította, hogy amíg a köztársasági elnök nem ül le tárgyalni a pártokkal, addig nem is szavazzák meg a jelöltet. Más kormánypárti politikusok viszont már úgy vélték, az egyeztetés hiánya csak az egyik oka volt az elutasításnak. Azt elismerték, hogy bár Horányi Miklós ellen nem szóltak érvek, de szerintük mellette sem.

Két hét múlva szavaznak a legfőbb ügyészről

Itthon2006.06.15, 15:50

Két hét múlva választ legfőbb ügyészt a parlament. A koalíciós pártok nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy az államfő jelöltje, Horányi Miklós nem kap elegendő voksot ahhoz, hogy elfoglalja a posztról nemrég távozott Polt Péter helyét.

Polt Péternek nincsenek politikai tervei

Vendégszoba2006.05.25, 15:59

"Az idő múlásával talán objektívebben fogják majd értékelni az ügyészség elmúlt hat évét, beleértve az én szerepemet is" - mondta a Vendégszobában Polt Péter volt legfőbb ügyész, aki aktív ügyészt szeretne utódjául. Olvasóink kérdéseire válaszolva beszélt arról is, hogy legalizálás helyett, inkább szigorítaná a könnyű drogok büntetőjogi megítélését, és szerinte az ügyészségen sem most, sem korábban nem politizáltak.

Még fel kell dolgoznia az új helyzetet Poltnak

Itthon2006.05.16, 16:39

Kedden járt le hatéves legfőbb ügyészi megbízatása Polt Péternek, akit délelőtt ebből az alkalomból búcsúlátogatáson fogadott Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A találkozót követően a leköszönő legfőbb ügyész az [origo]-nak elmondta, marad az ügyészségen belül, de fizetése kevesebb lesz, mint eddig, és még fel kell dolgoznia az új helyzetet.

Polt egyik helyettese is távozik

Itthon2006.05.15, 17:33

Felmentette a köztársasági elnök Polt Péter legfőbb ügyész helyettesét, Varga Zs. Andrást. Úgy tudjuk, Varga önként távozik, azért állt fel, mert kötődött Polthoz - akivel már az ombudsmani hivatalban is együtt dolgoztak -, távozása után nem akart más főnököt.

Sólyom szegedi ügyészt akar Polt utódjának

Itthon2006.04.04, 14:52

Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét, a Legfőbb Ügyészség egykori szóvivőjét javasolja legfőbb ügyésznek Sólyom László köztársasági elnök.  Polt Péter jelenlegi főügyész mandátuma május 16-án jár le.

Három héten belül jelöl új főügyészt Sólyom

Itthon2006.03.21, 12:38

A választások első fordulójáig bejelenti Sólyom László államfő, hogy kit jelöl a legfőbb ügyészi posztra - közölte az államfő sajtófőnöke. Minderre azért van szükség, mert Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész megbízatása május 16-án lejár.

Szigorúbb bírósági ítéleteket akar a legfőbb ügyész

Itthon2006.03.10, 16:52

Túl enyhék a bírósági ítéletek, és a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezések kétharmada is eredménytelen maradt tavaly - jelentette ki pénteken Polt Péter legfőbb ügyész, aki szerint ennek ellenére folytatni kell a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezési gyakorlatot.

Polt utánanéz Gyurcsány cégének

Itthon2006.01.30, 17:53

Polt Péter legfőbb ügyészt interpellálta Répássy Róbert fideszes képviselő a miniszterelnököt érintő cég, a Nomentana Kft. ügyében. Polt nem válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdésekre, de megígérte, később tájékoztatja álláspontjáról a képviselőt. Az ügyről a Magyar Nemzet számolt be először, a lap azt állította, hogy "a miniszterelnök egy nem létező céggel alapozta meg vagyonát". Répássy pedig azt mondta, fennáll a gyanú, hogy a miniszterelnök több jogsértést követett el. Gyurcsány Ferenc két pert is indít az ügy miatt.

Pilótahiba okozhatta a pécsi helikopterbalesetet

Itthon2006.01.13, 15:04

A pilóta hibája okozhatta a tavaly márciusi pécsi mentőhelikopter-balesetet. A rendőrség az ügyet két héten belül vádemelési javaslattal átadja az ügyészségnek. Közben a héten lefoglalt mentőhelikopterek mielőbbi visszaadását kéri Polt Péter legfőbb ügyésztől az Országos Mentőszolgálat.

MDF-esekkel együtt szavazták le Poltot

Itthon2005.11.14, 18:08

A parlament leszavazta Polt Péter, a legfőbb ügyész Dávid Ibolya  interpellációjára adott válaszát. Az MDF elnöke azt kérte számon Polttól, hogy a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást egy olyan ügyben, amelyet Dávid Ibolya aláírás-hamisításnak tart.

Májusban lesz a választás

Itthon2005.09.21, 07:31

A Népszabadság által megkérdezett jogi szakértők szerint a parlamenti választások első fordulójának egyetlen számba jöhető időpontja: május 7-e. Ha az első forduló valóban ezen a napon lesz, Polt Péter legfőbb ügyész utódját még a jelenlegi parlament választja meg.

Huszonegy vádlottja van a brókerbotránynak

Itthon2005.08.24, 17:30

A vádemelésig jutott a brókerbotrány ügyében folytatott nyomozás, az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila lett. Mellette Kerék Csaba, Rejtő E. Tibor, Forró Tamás és Bitvai Miklós is vádlottak. Csak egyetlen politikust vádoltak meg, egy kőbányai MSZP-s önkormányzati képviselőt. A rendőrség szerint csak kétmilliárd forint tűnt el, a többi elsikkasztott pénzt sikerült zárolni, vagy vagyontárgyak formájában lefoglalni. Polt Péter legfőbb ügyész a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, nem kötöttek vádalkut Kulcsárral.

Az ügyészség szerint nem volt gond Kulcsár kihallgatásával

Itthon2005.08.22, 12:51

A Legfőbb Ügyészség hétfő délelőtt nyilvánosságra hozta annak a belső vizsgálatnak az eredményét, amelyet Kulcsár Attila videón is rögzített, nyilvánosságra került kihallgatásáról készítettek. E szerint mindent jól csináltak az ügyészek, a törvényeknek megfelelően hallgatták ki a volt brókert. Korábban Polt Péter is azt mondta, sem törvénysértést, sem szakmai hibát nem találtak a kihallgatásban.

Polt: hibátlan volt Kulcsár kihallgatása

Itthon2005.08.21, 21:17

Sem törvénysértést, sem szakmai hibát nem talált a Legfőbb Ügyészség Kulcsár Attila kihallgatásában - jelentette ki Polt Péter legfőbb ügyész vasárnap egy rádiós műsorban. Szerinte az szegte meg a törvényeket, aki nyilvánosságra hozta a kihallgatásról készített videofelvételt.

Két tanút már megtaláltak az ausztráliai náci ügyében

Itthon2005.02.11, 14:56

Két, még élő tanút már biztosan megtalált az ügyészség az Ausztráliában élő, a Wiesenthal központ által háborús bűnökkel vádolt férfi ügyében. Ráadásul kiderült, hogy 1944. december 19-én léptették elő a férfit, aki azt állította, hogy 1944. november 7-én már elhagyta az országot. Polt Péter legfőbb ügyész közölte, Charles Zentai még mindig magyar állampolgár, ami jelentősen megkönnyíti esetleges felelősségre vonását.

Gyorsan lezárnák a Zentai-ügyet

Itthon2005.02.11, 22:11

Rövid időn belül szeretné lezárni a katonai ügyészség a háborús bűnökkel vádolt, Ausztráliában élő Zentai Károly ügyét - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón a legfőbb ügyész.

Nincs mit vizsgálni Polt trófeáin

Itthon2005.02.01, 12:47

Megszüntették a vagyonvizsgálati eljárást Polt Péter ellen, mert kiderült, nem sértett meg semmilyen szabályt, amikor nem írta be vagyonnyilatkozatába vadásztrófeáit.

Polt trófeájával bizonygatta igazát

Itthon2004.12.21, 15:16

Polt Péter legfőbb ügyész, aki ellen vagyonnyilatkozati eljárást indított a mentelmi bizottság, kedden újságíróknak bemutatta egyik, szerinte legértékesebb trófeáját. Polt lemérette az agancsot, majd hosszas számításokat végezve munkatársaival arra jutott, hogy az legfeljebb 30 ezer forintot érhet. Azt azonban nem volt hajlandó elárulni, hány trófeája van, mert mint mondta, az összérték nem éri el azt a határt, ami fölött a trófeákat szerepeltetnie kellene vagyonnyilatkozatában.

Vagyonnyilatkozati eljárás indul Polt ellen

Itthon2004.12.14, 16:16

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke kedden elrendelte vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Polt Péter legfőbb ügyésszel szemben. A Polttal szembeni eljárást Keller László volt közpénzügyi államtitkár indította, mert állítása szerint a legfőbb ügyész nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a vadászat révén szerzett trófeákat.

Polt furcsállja a bíróság eljárását

Itthon2004.10.21, 15:51

Polt Péter legfőbb ügyész szerint furcsa, hogy a bíróság a Postabank-ügy első tárgyalásán vádirat-kiegészítést kért az ügyészségtől. Polt írásbeli jelentést kért az ügy tisztázása érdekében.

Polthoz került az ovis számítógépek ügye

Itthon2004.08.10, 17:16

Rogán Antal fideszes képviselő a legfőbb ügyészhez fordult az óvodai számítógép-program miatt. Polt Péternek arról kell beszámolnia, hogy történtek-e szabálytalanságok a kakaóbiztosnak nevezett számítógépek beszerzése ügyében. Több szervezet szerint ugyanis aránytalanul sok pénzt költött a gépekre az informatikai minisztérium.

Szívspecialistát akarnak a meghalt roma fiú vizsgálatához

Itthon2004.07.30, 07:45

Szívspecialista és civil orvosszakértők bevonását akarja a vasárnap meghalt roma fiú családjának ügyvédje a történtek vizsgálatához - írja a Népszabadság. Az ügyvéd indítványozta az ügyben érintett rendőrök előzetes letartóztatásba helyezését. Ezen kívül - mint a lapnak elmondta - levélben fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, hogy a gondatlanságból elkövetett emberölés miatt folyó ügyészi vizsgálatot foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt folytassák le, ennek ugyanis súlyosabb a büntetési tétele.

17 millióért kapott új BMW-t Polt

Itthon2004.06.09, 14:47

Lecserélték Polt Péter legfőbb ügyész szolgálati autóját. A hatéves Audi A8-as helyett egy BMW 730-ast kapott személyes, jellemzően hivatali használatra a legfőbb ügyész. Az autó ára, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal választott ki közbeszerzési eljárás keretében, 16 798 949 forint volt.

Polt Péterhez fordulnak a prostituáltak

Itthon2004.03.31, 08:11

Polt Péter segítségét kérik a prostituáltak helyzetük rendezése érdekében. Azt szeretnék, hogy a legfőbb ügyész indítson törvényességi vizsgálatot azoknál az önkormányzatoknál, amelyek elszabotálták a türelmi zóna kijelölését. Legutóbb az ombudsman állapította meg az önkormányzatok törvénysértését.

FB: Nem sérti az ügyészség jó hírnevét a fideszes jelző

Itthon2004.03.04, 16:49

Elutasította a Fővárosi Bíróság csütörtökön a Legfőbb Ügyészség keresetét, amelyben azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg: Szabó Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő megsértette az ügyészség jó hírnevét. Szabó egy októberi sajtótájékoztatón a Polt Péter által vezetett hivatalt úgy említette, mint "a Fidesz felügyelte ügyészség".

Alkotmánybíróság: Polt nem tartozik felelősséggel a parlamentnek

Itthon2004.02.16, 15:39

Az Alkotmánybíróság szerint hiába nem fogadja el a parlament a legfőbb ügyész interpellációkra adott válaszait, ez nem érinti közjogi helyzetét, és ezért nem vonható felelősségre. Polt Péter maga kérte az Alkotmánybíróságot, hogy értelmezze az alkotmánynak a legfőbb ügyész interpellálhatóságáról szóló paragrafusát. Polt Pétert korábban sorozatosan interpellálták kormánypárti képviselők, mert szerintük politikai okokból szüntette meg több, az előző kormányhoz köthető büntetőügyben az eljárást. Polt ezt tagadta.

Perli a Legfőbb Ügyészség Szabó Zoltánt

Itthon2004.02.15, 20:15

Pert indított a legfőbb ügyészség Szabó Zoltán, az MSZP parlamenti képviselője ellen, jó hírnév megsértése miatt. Polt Péter legfőbb ügyész szerint Szabó egy októberi sajtótájékoztatóján részrehajlással vádolta meg az ügyészséget. Szabó Zoltán szerint a bíróságnak kell eldöntenie, hogy a Legfőbb Ügyészségnek van-e egyáltalán jó híre.

Trabanttal ütközött Polt Péter

Itthon2004.01.21, 16:03

Kisebb közlekedési balesetet okozott Polt Péter legfőbb ügyész. A koccanás reggel 8 óra körül történt a XVI. kerületben. Polt egy kereszteződésnél kihelyezett "Elsőbbségadás kötelező!" táblánál megállt, majd elindult, és összeütközött egy szabályosan közlekedő Trabanttal. A legfőbb ügyész a szabálysértés miatt pénzbírságra számíthat.

A konfliktusokról nem beszélt Polt és Salgó

Itthon2003.12.19, 13:09

Pénteken négyszemközti megbeszélést folytatott Polt Péter legfőbb ügyész és Salgó László országos rendőrfőkapitány. A megbeszélésen a nagy vitát kiváltó ügyek nem kerültek szóba, csupán az új büntetőeljárási törvény tapasztalatairól beszéltek. Januárban azonban újabb egyeztetésre kerül sor.

Az év közéleti embere

Itthon2003.12.18, 12:13

Az [origo] idén is megrendezi az "Év embere" versenyt. Először a rovatok külön-külön tartanak egy szavazást, majd a rovatok győztesei mérkőznek meg egymással. Jelöltjeink egyben közösek: jelentős hatásuk volt a magyar közéletre. Alább néhány mondatban ismertetjük az indulókat. Olvassa el a cikket, és szavazzon!

Holnap találkozik Polt Salgóval

Itthon2003.12.18, 12:33

Pénteken találkozik Polt Péter legfőbb ügyész és Salgó László országos rendőrfőkapitány. Lamperth Mónika belügyminiszter november elején kérte fel az országos rendőrfőkapitányt, hogy kezdeményezzen személyes találkozót a legfőbb ügyésszel a rendőrség és az ügyészség között kialakult nézeteltérések tisztázására.

Az FBI titokzatos dobozokat ajándékozott Polt Péternek

Itthon2003.12.11, 16:17

Sejtelmes körülmények között adta át az Egyesült Államok budapesti nagykövete a magyar ügyészség és rendőrség képviselőinek az amerikai kormány ajándékát, két titokzatos fekete dobozt. A dobozokban különleges bűnüldözési eszközök lapultak, ennél többet azonban nem árultak el a jelenlévők arra hivatkozva, hogy a tárgyak "bizalmas természetűek". Annyit azért megígértek, hogy a rosszfiúk elfogására használják majd őket.

Már nem nyomoznak az iszlámot bíráló filozófus ellen

Itthon2003.12.09, 14:29

Az ügyészség döntése alapján megszüntették a büntetőeljárást Rashwan Mohamed egyiptomi származású, Magyarországon élő író-filozófus ellen. Rashwan korábban több cikkében is azt írta az iszlám vallásról, hogy az a vallási terrorizmus melegágya. Az író ügyével a parlamentben is foglalkoztak: Fodor Gábor (SZDSZ) érdeklődött a nyomozásról Polt Péter legfőbb ügyésztől.

Polt helyett a belügyminisztert faggatta Répássy

Itthon2003.12.08, 16:57

Répássy Róbert fideszes képviselő hétfőn Lamperth Mónika belügyminisztert interpellálta az MSZP-s alalpítású Kimenet Kft. ügyében. A belügyminiszter Répássy szerint szinte megismételte azt a választ, amit a múlt héten Polt Péter legfőbb ügyész adott az ügyben. Lamperth akkor leszavazta a legfőbb ügyészt. A fideszes politikus közölte: ez a nap a belügyminiszter morális megsemmisülésének a napja.

Még idén lesz Polt-Salgó találkozó

Itthon2003.12.04, 06:46

Várhatóan december közepén lesz Polt-Salgó találkozó - értesült a Népszabadság. Polt Péter legfőbb ügyész a héten jelezte Salgó Lászlónak, hogy készen áll a személyes találkozóra, amit az országos rendőrfőkapitány már korábban kezdeményezett.

Polt Pétert ma mindkét oldal interpellálja

Itthon2003.12.01, 07:01

A Fidesz részéről Répássy Róbert hétfőn egy MSZP által alapított, de időközben fantomizálódott céggel, a Kime-Net Kft.-vel kapcsolatban tesz fel kérdéseket a legfőbb ügyésznek. A szabad demokrata Gusztos Péter is interpellálni fogja Poltot.

Fideszes interpellációra is leszavazták Polt Pétert

Itthon2003.12.01, 16:55

A hétfői ülésnapon folytatódott a legfőbb ügyész vesszőfutása: ezúttal kétszer is leszavazták, ráadásul az egyik esetben egy fideszes képviselő interpellációjára. Polt a leszavazások után azt nyilatkozta, hogy amíg az ügyészség szakmailag megalapozott döntéseket hoz, addig számára tartható ez a helyzet.

Gresham-ügyben az MSZP is elfogadta Polt válaszát

Itthon2003.11.24, 15:45

Hosszú idő után először fogadta el a parlament a legfőbb ügyész egy interpellációra adott válaszát. Polt Pétert Répássy Róbert fideszes képviselő kérdezte a miniszterelnököt érintő Gresham-ügyben folytatott nyomozás lezárásának okairól. A legfőbb ügyész válaszát nagy többséggel fogadta el a parlament, a szocialisták is igennel szavaztak. Az SZDSZ-frakciónak ugyanakkor egyik tagja sem nyomott gombot.

Salgó szerint elkerülhető lett volna a vita

Itthon2003.11.18, 18:18

Salgó László országos rendőrfőkapitány szerint elkerülhető lett volna a rendőrség és az ügyészség nyilvános vitája, ha a két intézmény eltérő szakmai álláspontját megpróbálják egymáshoz közelíteni és közös megoldást találni. A rendőrség vezetője erről az Országgyűlés Rendészeti Bizottsága előtt beszélt szokásos meghallgatása alkalmából. Salgó továbra is indokoltnak tartja, hogy szakmai megbeszélést folytasson Polt Péter legfőbb ügyésszel.

Polt találkozót ajánlott Lamperthnek

Itthon2003.11.18, 08:29

Polt Péter legfőbb ügyész Lamperth Mónika belügyminiszternek hétfőn eljuttatott levelében személyes találkozóra tett javaslatot a rendőrség és az ügyészség munkakapcsolatában észlelt feszültségekről. Lamperth egyelőre nem válaszolt a megkeresésre.

Lamperth nem adott időpontot Poltnak

Itthon2003.11.18, 15:39

A belügyminiszter csak akkor hajlandó találkozni Polt Péterrel, ha előbb Salgó László országos rendőrfőkapitánnyal egyeztet a legfőbb ügyész. Polt a napokban levélben kért időpontot Lamperth Mónikától, hogy a rendőrség és az ügyészség közötti konfliktusról beszéljenek. Előtte viszont Salgó fordult a legfőbb ügyészhez, de Polt nem adott időpontot a rendőrfőkapitánynak, hanem találkozóra hívta a minisztert.

Polt Pétert hetedszer is leszavazták

Itthon2003.11.17, 17:53

Az Országgyűlés őszi ülésszaka alatt hetedszer szavazták le hétfőn Polt Péter legfőbb ügyész válaszát, amelyet egy kormánypárti képviselő interpellációjára adott. Gusztos Péter (SZDSZ) a cégfantomizálási ügyben interpellálta Polt Pétert, amelynek során kiderült: a most képbe kerülő koronatanúra, Weisz Józsefre már tavaly tavasszal felhívta az ügyészség figyelmét egy SZDSZ-es politikus. 

A Főügyészség megkereste a BRFK-t a Schlecht-ügyben

Itthon2003.11.17, 22:29

A Fővárosi Főügyészség megkereste a BRFK-t, s azt kérte, hogy részletesen indokolja meg a Schlecht-ügy nyomozásának folytatására tett előterjesztését - erősítette meg Polt Péter legfőbb ügyész hétfői, az Országgyűlésben elhangzott közlését a BRFK szóvivője.

Polt válaszolt Salgónak

Itthon2003.11.07, 06:58

A legfőbb ügyész válaszolt a rendőrfőkapitány levelére, de még mindig nem tudni, létrejön-e a Polt-Salgó találkozó. Polt Péter válaszlevelében az új büntetőeljárási törvénnyel kapcsolatos szakmai egyeztetés szükségességéről ír, azonban a találkozót csak azt követően tartja időszerűnek, ha a befejezik a törvény kezdeti tapasztalatainak elemzését.

Nincs időpontja Polt és Salgó találkozójának

Itthon2003.11.07, 16:28

A legfőbb ügyész az új büntetőeljárási törvény tapasztalatainak összegzése után akar csak találkozni a rendőrfőkapitánnyal. A találkozót Salgó László kezdeményezte, Polt Péter válaszlevelében nem javasolt időpontot. A Rejtő E. Tibor elszállításával kiéleződött viták így még hónapikig elhúzódhatnak.

Az ügyészségnek elege van a bírálatokból

Itthon2003.11.05, 14:34

A fővárosi főügyész szerint elfogadhatatlan, hogy az ügyészséget bírálatok érik a K&H-ügyben gyanúsított Rejtő E. Tibor kihallgatása és átszállítása miatt. A főügyész közölte azt is, a rendőrség kérheti Rejtő kihallgatását, ha szükségesnek tartja. Az ügyészség szóvivője egyelőre nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy a legfőbb ügyész és az országos rendőrfőkapitány találkozik-e, és a ha igen, akkor milyen időpontban.

Demeter sajnálkozva kérdezi Poltot és Szászt a K&H-ról

Itthon2003.11.04, 16:58

Ismét botrányos jelenetekre lehet számítani az K&H-ügyet vizsgáló bizottság szerdai ülésén. A testület fideszes elnöke, Demeter Ervin a bizottság döntése nélkül hívott meg több mint tíz embert, akiket tervei szerint meg akarnak hallgatni. Polt Péter legfőbb ügyésznek és Szász Károly PSZÁF-elnöknek pedig írásban küldte el a bizottság kérdéseit, ám a levélben megjegyezte, hogy azok valótlan állításokat tartalmaznak, így nem tud azonosulni velük.

A Fidesz már nem szavaz Polt válaszáról

Itthon2003.11.03, 16:54

A kormánypárti képviselők - mint az utóbbi hetekben minden héten - a hétfői plenáris ülésen is leszavazták Polt Péter legfőbb ügyész interpellációra adott válaszát. Ezúttal Gusztos Péter (SZDSZ) interpellált a 12 agrárcég eladásával kapcsolatos vizsgálatokról. A Fidesz és az MDF ezúttal nem vett részt a szavazáson, mint mondták: nem kívánnak részt venni a "politikai boszorkányüldözésben".

A rendőrfőkapitány időpontot kért Polttól

Itthon2003.10.31, 13:32

Salgó László országos rendőrfőkapitány pénteken levélben fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, hogy személyesen konzultáljanak a rendőrség és az ügyészség együttműködéséről. A legfőbb ügyészség annyit közölt, hogy a levél megérkezett hozzájuk. A két szervezet között a K&H-ügy, illetve Rejtő E. Tibor volt K&H-bankvezér elszállítása és kihallgatása miatt alakult ki nézeteltérés.

A főkapitány aggályosnak tartja az ügyészség fellépését

Itthon2003.10.28, 11:55

Salgó László országos rendőrfőkapitány kedden a Magyar Televízió Napkelte című műsorában tagadta azt a sajtóértesülést, miszerint találkozót kezdeményezett volna Polt Péter legfőbb ügyésszel. Salgó ugyanakkor közölte: aggályosnak tartja, ha a nyomozások során a rendőrség és az ügyészség nem egyeztet megfelelően. Salgó szerint "csak néhány tucat, a köz érdeklődésére leginkább számot tartó nagy ügyek kapcsán" keletkezett jelentős szakmai összeütközés az ügyészség és a rendőrség között. A Legfőbb Ügyészség szerint nincs feszültség a két szervezet között.

Bróker-ügyben is leszavazták a legfőbb ügyészt

Itthon2003.10.27, 15:21

Ezen a héten is leszavazták Polt Péter legfőbb ügyészt: ezúttal két szocialista képviselő interpellációjára adott válaszát nem fogadta el az Országgyűlés. "Mit akar az ügyészség K&H Equities-ügyben - az igazságot kideríteni vagy azt inkább eltitkolni?" - kérdezték a legfőbb ügyésztől.

Salgó személyesen rendezné vitáját Polttal

Itthon2003.10.26, 11:55

Salgó László országos rendőrfőkapitány személyesen szeretne beszélni Polt Péter legfőbb ügyésszel, hogy tisztázzák Rejtő E. Tibor ügyészségi kihallgatásának és átszállításának körülményeit. A találkozót állítólag Lamperth Mónika belügyminiszter sürgeti, mert veszélyesnek tartja a két testület közti viszályt.

Poltot a martinsalakos házak ügyében is leszavazták

Itthon2003.10.20, 15:47

A múlt héthez hasonlóan ismét leszavazta az Országgyűlés kormánypárti többsége Polt Péter legfőbb ügyészt. Világosi Gábor SZDSZ-es képviselő ezúttal a martinsalakos házak ügyében interpellálta a főügyészt. A képviselő azt kifogásolta, hogy az ügyben bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást, holott - szerinte - több ház bontásáért is többször számláztak vállalkozók. Polt válaszában kijelentette: a nyomozók szakszerűen jártak el.

Rejtő kérte az ügyészi kihallgatást

Itthon2003.10.14, 17:43

Rejtő E. Tibor kérte, hogy ne a rendőrség, hanem az ügyészség hallgassa ki - derül ki abból a levélből, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész írt a belügyminiszternek. A K&H Equitiesnél kirobbant sikkasztási ügyben bűnrészességgel gyanúsított volt bankvezért jelenleg a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetben tartják fogva. Rejtő a rendőrségi fogda higiéniás viszonyokra panaszkodott, és ezért szállították át más helyre. Kihallgatásának részleteiről egyelőre a rendőrséget sem tájékoztatta az ügyészség.

Ismét leszavazták a legfőbb ügyészt

Itthon2003.10.13, 17:25

Polt Pétert lassan hetente szavazzák le az Országgyűlésben: ezúttal a Millenáris Kht. ügyében megszüntetett nyomozást firtató kérdésre adott válaszát utasította el a parlament kormánypárti többsége. Polt azt mondta: az ügyészség mindent megtesz, ami a törvényi keretek között lehetséges.

Nem figyelték meg a PSZÁF munkatársait

Itthon2003.09.29, 12:49

Az adatvédelmi biztos vizsgálata szerint nem figyelték meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél dolgozókat, telefonjaikat sem hallgatták le. Péterfalvi Attila hivatala azért indított vizsgálatot júniusban, mert egy beadvány szerint a PSZÁF-nél jogsértően figyelték meg az ott dolgozókat. Az ellenőrzés egy júniusban nagy politikai vihart kavart, Polt Péter legfőbb ügyészről és Szász Károlyról, a PSZÁF elnökéről írt, vádaskodó írás miatt indult. Az írást korábban a Miniszterelnöki Hivatal hozta nyilvánosságra .

Megint leszavazták a legfőbb ügyészt

Itthon2003.09.29, 17:00

Keller László közpénzügyi államtitkár a hétfői plenáris ülésen, napirend előtti felszólalásában bejelentette: az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az előző kormány közpénzfelhasználásával kapcsolatban. A legfőbb ügyészt hétfőn Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő interpellálta. Polt Pétert ismét leszavazta a parlament.

Leszavazták Polt Pétert a parlamentben

Itthon2003.09.22, 16:23

Pető Iván (SZDSZ) a Magyar Televízió gazdálkodásával összefüggő, az ügyészség által korábban lezárt nyomozások miatt interpellálta Polt Péter legfőbb ügyészt a parlament mai ülésén. A politikus szerint ugyanis politikai okok miatt szüntették meg a büntetőeljárásokat. Polt szerint viszont szakmai alapon döntöttek. A parlament végül leszavazta Poltot.

Polt nem hajlandó politikai vitákra

Itthon2003.09.13, 09:30

Polt Péter legfőbb ügyész a Népszabadságnak adott interjújában közölte: nem ajánlottak fel neki alkotmánybírói vagy nagyköveti posztot a lemondásáért. A legfőbb ügyész 2006-ig, azaz megbízása lejártái posztján kíván maradni.

Polt interpellációözönre számíthat az ősszel

Itthon2003.09.10, 17:36

Az [origo] információi szerint az SZDSZ azt tervezi, hogy a jövő héttől szinte heti rendszerességgel interpellálja Polt Péter legfőbb ügyészt. Az MSZP is az egyik plenáris ülésen számoltatná be Poltot, de az interpellációnál lényegesen hosszabb időkeretet adnának a legfőbb ügyésznek. Mindkét párt arra vár magyarázatot: miért zárt le az ügyészség számos olyan nyomozást, amelynél a kormánypártok szerint kár érte a költségvetést.

MSZP: A legfőbb ügyész akadályozza a nyomozásokat

Itthon2003.09.09, 16:29

A szocialisták szerint Polt Péter legfőbb ügyész oka a megszüntetett nyomozásoknak. "Írásban vagy szóban utasította erre az ügyészeket?" - kérdezik tőle ezért az MSZP-sek. Hétfőn a Happy End és Országimázs Központ elleni eljárást szüntette meg az ügyészség.

Polt Péter nem veszi át a K & H-nyomozást

Itthon2003.08.26, 11:39

Polt Péter legfőbb ügyész elutasította az MDF elnökének kérését, amelyben kezdeményezte: kerüljön a K & H Equitiesszel kapcsolatos nyomozás az ügyészséghez. Dávid Ibolya a Magyar Hírlapnak azt mondta: számára meghatározó jelentőségű, hogy egy ilyen ügyben a rendőrség nyomoz, vagy az ügyészség.

Polt MSZP-s interpellációkra számíthat ősszel

Itthon2003.08.22, 18:12

Az MSZP több képviselője is interpellációt intéz majd a legfőbb ügyészhez a parlament őszi ülésszakában. A kormánypárti politikusok az előző kormányhoz kötődő ügyekben lezárt eljárások miatt tesznek fel kérdéseket Polt Péternek. Közben kiderült: sem az MSZP frakcióvezetője, sem a kancelláriaminiszter nem tud olyan alkuról, amely azt célozta volna, hogy a szocialisták hónapokig ne interpellálják a legfőbb ügyészt. Az állítólagos alkuról Keller László közpénzügyi államtitkár beszélt egy interjúban.

Újabb próbálkozások Polt leváltására

Itthon2003.08.18, 09:22

Alkotmánybírói posztot ajánlott fel a kormányoldal Polt Péter legfőbb ügyésznek, ha ő ezért cserébe hajlandó lemondani pozíciójáról - írja a Magyar Hírlap kormányzati forrásokra hivatkozva. Polt nem fogadta el az ajánlatot, és nem kíván távozni hivatalából.

A legfőbb ügyész válaszolt Keller kérdéseire

Itthon2003.08.11, 17:25

A kifogásolt ügyek többségében még tart az eljárás, más részében pedig akadálya a nyomozás elrendelésének, hogy nincs hatásköre az ügyészségnek, illetve nincs bűncselekményre utaló adat - fejtette ki Keller László szocialista politikus kérdéseire adott írásbeli válaszaiban a legfőbb ügyész.

Az SZDSZ panaszt nyújtott be Polthoz a volt MTV-elnök miatt

Itthon2003.07.28, 17:00

Pető Iván, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának SZDSZ-es elnöke és Haraszti Miklós, a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségi tagja hétfőn panaszt nyújtott be Polt Péter legfőbb ügyészhez. Pető és Haraszti azért fordult a legfőbb ügyészhez, mert a Fővárosi Főügyészség megszüntette a Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. (MTV) volt elnöke ellen indított nyomozást

Keller kérdésekkel fordult Polthoz

Itthon2003.07.17, 22:48

Keller László az előző kormány idején történt, szerinte több milliárdos kárt okozó cselekmények ügyében megszüntetett nyomozások miatt Polt Péterhez fordult csütörtökön. "Mit kíván tenni a nyomozóhatóságok gyakorlatában felmerülő ismétlődő hibák és visszásságok ügyében?" - címmel írásbeli kérdést intézett a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára a legfőbb ügyészhez.

Mindenki összeesküvést sejt

Itthon2003.06.20, 17:18

Egymást vádolja a kormány és az ellenzék a Polt Péterről, illetve Szász Károlyról készült, ismeretlenek által készített vádaskodó iratok kapcsán. Áder János Medgyessy Pétert támadta az ügy miatt, korábban a kormány vádolta a Fideszt. Keller László közpénzügyi államtitkár elismerte, hogy már tavaly nyáron vizsgálta a pénzügyi felügyelet gyanús ügyeit. Az erről készült, titkosított jelentés részletei szerepelnek a névtelenül készült PSZÁF-jelentésben, az államtitkár szerint illetéktelen kezekbe került a dokumentum. Kiderült az is, Keller idén tavasszal kezdeményezte Szász Károly visszahívását.

A kormány a Fideszt támadja a névtelen vádaskodások miatt

Itthon2003.06.20, 08:45

A kormány nyilvánosságra hozta azt a két, ismeretlenek által készített szöveget, melyekben Polt Péter legfőbb ügyészt és Szász Károly PSZÁF-elnököt vádak sorozatával illetik. A kormány szerint a Fidesz és a polgári körök hiszterizálták annyira a közéletet, hogy fontos intézmények vezetőit lehessen névtelen üzenetekkel támadni. A Fidesz alelnöke szerint ez "kalandos-romantikus összeesküvés-elmélet" csupán.

Adatokat gyűjtöttek a legfőbb ügyészről

Itthon2003.06.19, 15:17

Adatokat gyűjtöttek ismeretlenek Polt Péter legfőbb ügyész közéleti szerepvállalásával kapcsolatban. A dokumentumot Polt tavasszal kapta meg, és akkor el is juttatta az államfőnek, a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének. Ha bármi törvénytelenség történt az ügyben, akkor azt a legszigorúbban meg fogjuk torolni - ígérte Medgyessy Péter miniszterelnök.

Egyre durvuló vita Polt Péterről

Itthon2003.05.27, 08:27

Egyórás feszült vita után több kormánypárti képviselő távolléte, illetve az ellenzék demonstratív passzivitása miatt csak negyedszerre tudott dönteni az Országgyűlés a legfőbb ügyészről szóló jelentésről. A Happy End-ügy miatt a legfőbb ügyészt tavaly nyáron szavazta le a kormánypárti többség, és ma ismét leszavazta volna. A koalíció szerint Polt eltussolta az ügyet. Az ellenzék szerint pedig az MSZP lojális legfőbb ügyészt akar Polt helyett.

Ismét Poltot faggatja az MSZP

Itthon2003.05.14, 11:25

Polt Péter legfőbb ügyészhez több írásbeli kérdést is intézett a szocialista Keller László közpénzügyi államtitkár és Tóth Károly. Mindketten a Postabank-nyomozásról, valamint az ügyészség és a rendőrség viszonyáról érdeklődnek. Tóth tagadja, hogy Polt megbuktatása lenne a cél.

Ismét leszavazták Polt Pétert

Itthon2003.05.06, 14:26

Az alkotmányügyi bizottság nem fogadta el Polt Péter legfőbb ügyész érveit a Happy Enddel kapcsolatos ügyészségi vizsgálattal kapcsolatban. Ugyanebben az ügyben korábban Keller László tett fel kérdést a legfőbb ügyésznek, akkor a parlament nem fogadta el Polt Péter válaszát, így került ez a kérdés az alkotmányügyi bizottság elé. A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány célja a legfőbb ügyész eltávolítása, mert Polt nem úgy tevékenykedik, mint ahogy azt a kormány szeretné.

Bíróság elé áll a gyilkossággal vádolt S. Kitti

Itthon2003.04.23, 17:49

Csütörtökön kezdődik a nevelőapja megölésével vádolt fiatalkorú S. Kitti, valamint a bűnpártolással, fiatalkorú veszélyeztetésével vádolt édesanyja büntetőügyének tárgyalása Kaposváron. S. Kitti maximum öt év, anyja halmazati büntetésként akár hét és fél év szabadságvesztéssel sújtható. A Habeas Corpus jogvédő szervezet a vád elejtését kéri a legfőbb ügyésztől.

Kétszer is leszavazták Polt Pétert

Itthon2003.04.15, 09:31

A parlament hétfői ülésén kétszer is leszavazták Polt Péter legfőbb ügyészt. Először a szocialista Tóth Károlynak, majd az SZDSZ-es Gusztos Péternek adott válaszát nem fogadta el a többség. Gusztos a köztévé gazdálkodása miatt két éve folyó nyomozásról érdeklődött, Tóth pedig azt kérdezte, hogy miért nem jár el megfelelően az Orbán-komány vezető tisztségviselői ügyeiben.

Szigorúbban bánnának az ittas képviselőkkel

Itthon2003.02.19, 13:50

Polt Péter legfőbb ügyész szerint törvényben kellene szabályozni, hogy a rendőrség milyen intézkedéseket tehet a feltételezhetően ittasan vezető képviselők ellen. A jelenlegi gyakorlat szerint ugyanis a rendőrök nem alkalmaznak kényszerintézkedéseket azokkal a képviselőkkel szemben, akik a mentelmi jogra hivatkozva megtagadják a szonda megfújását és a vérvizsgálatot. A Legfelsőbb Bíróság jogértelmezése szerint a mentelmi jog nem vonatkozik a rendőrségi törvényben szereplő intézkedésekre - közölte Polt a mentelmi bizottság ülésén.

Újhelyi a bújtatott neonácikról kérdezi Poltot

Itthon2003.01.05, 12:51

Újhelyi István, az MSZP parlamenti képviselője, a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták nevű szervezet elnöke levélben arról kérdezte a legfőbb ügyészt, hogyan engedélyezték egy neonáci szervezet bejegyzését közhasznú minősítéssel.

Poltot ismét leszavazta a parlament

Itthon2002.12.17, 12:49

Ismét leszavazta a parlement a legfőbb ügyésznek egy interpellációra adott válaszát. Polt Péterhez Gusztos Péter (SZDSZ) intézett kérdést azzal az üggyel kapcsolatban, amikor hajléktalanok vásárolták meg a Defend egyik alvállalkozó cégét. A legfőbb ügyész szerint nem hátráltatja az ügyészség munkáját, hogy ezúttal sem fogadták el válaszát.

Előző
  • 1
  • 2
Következő