Polt Péter

címke rss

A főkapitány aggályosnak tartja az ügyészség fellépését

Itthon2003.10.28, 11:55

Salgó László országos rendőrfőkapitány kedden a Magyar Televízió Napkelte című műsorában tagadta azt a sajtóértesülést, miszerint találkozót kezdeményezett volna Polt Péter legfőbb ügyésszel. Salgó ugyanakkor közölte: aggályosnak tartja, ha a nyomozások során a rendőrség és az ügyészség nem egyeztet megfelelően. Salgó szerint "csak néhány tucat, a köz érdeklődésére leginkább számot tartó nagy ügyek kapcsán" keletkezett jelentős szakmai összeütközés az ügyészség és a rendőrség között. A Legfőbb Ügyészség szerint nincs feszültség a két szervezet között.

Bróker-ügyben is leszavazták a legfőbb ügyészt

Itthon2003.10.27, 15:21

Ezen a héten is leszavazták Polt Péter legfőbb ügyészt: ezúttal két szocialista képviselő interpellációjára adott válaszát nem fogadta el az Országgyűlés. "Mit akar az ügyészség K&H Equities-ügyben - az igazságot kideríteni vagy azt inkább eltitkolni?" - kérdezték a legfőbb ügyésztől.

Salgó személyesen rendezné vitáját Polttal

Itthon2003.10.26, 11:55

Salgó László országos rendőrfőkapitány személyesen szeretne beszélni Polt Péter legfőbb ügyésszel, hogy tisztázzák Rejtő E. Tibor ügyészségi kihallgatásának és átszállításának körülményeit. A találkozót állítólag Lamperth Mónika belügyminiszter sürgeti, mert veszélyesnek tartja a két testület közti viszályt.

Poltot a martinsalakos házak ügyében is leszavazták

Itthon2003.10.20, 15:47

A múlt héthez hasonlóan ismét leszavazta az Országgyűlés kormánypárti többsége Polt Péter legfőbb ügyészt. Világosi Gábor SZDSZ-es képviselő ezúttal a martinsalakos házak ügyében interpellálta a főügyészt. A képviselő azt kifogásolta, hogy az ügyben bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást, holott - szerinte - több ház bontásáért is többször számláztak vállalkozók. Polt válaszában kijelentette: a nyomozók szakszerűen jártak el.

Rejtő kérte az ügyészi kihallgatást

Itthon2003.10.14, 17:43

Rejtő E. Tibor kérte, hogy ne a rendőrség, hanem az ügyészség hallgassa ki - derül ki abból a levélből, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész írt a belügyminiszternek. A K&H Equitiesnél kirobbant sikkasztási ügyben bűnrészességgel gyanúsított volt bankvezért jelenleg a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetben tartják fogva. Rejtő a rendőrségi fogda higiéniás viszonyokra panaszkodott, és ezért szállították át más helyre. Kihallgatásának részleteiről egyelőre a rendőrséget sem tájékoztatta az ügyészség.

Ismét leszavazták a legfőbb ügyészt

Itthon2003.10.13, 17:25

Polt Pétert lassan hetente szavazzák le az Országgyűlésben: ezúttal a Millenáris Kht. ügyében megszüntetett nyomozást firtató kérdésre adott válaszát utasította el a parlament kormánypárti többsége. Polt azt mondta: az ügyészség mindent megtesz, ami a törvényi keretek között lehetséges.

Megint leszavazták a legfőbb ügyészt

Itthon2003.09.29, 17:00

Keller László közpénzügyi államtitkár a hétfői plenáris ülésen, napirend előtti felszólalásában bejelentette: az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az előző kormány közpénzfelhasználásával kapcsolatban. A legfőbb ügyészt hétfőn Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő interpellálta. Polt Pétert ismét leszavazta a parlament.

Nem figyelték meg a PSZÁF munkatársait

Itthon2003.09.29, 12:49

Az adatvédelmi biztos vizsgálata szerint nem figyelték meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél dolgozókat, telefonjaikat sem hallgatták le. Péterfalvi Attila hivatala azért indított vizsgálatot júniusban, mert egy beadvány szerint a PSZÁF-nél jogsértően figyelték meg az ott dolgozókat. Az ellenőrzés egy júniusban nagy politikai vihart kavart, Polt Péter legfőbb ügyészről és Szász Károlyról, a PSZÁF elnökéről írt, vádaskodó írás miatt indult. Az írást korábban a Miniszterelnöki Hivatal hozta nyilvánosságra .

Leszavazták Polt Pétert a parlamentben

Itthon2003.09.22, 16:23

Pető Iván (SZDSZ) a Magyar Televízió gazdálkodásával összefüggő, az ügyészség által korábban lezárt nyomozások miatt interpellálta Polt Péter legfőbb ügyészt a parlament mai ülésén. A politikus szerint ugyanis politikai okok miatt szüntették meg a büntetőeljárásokat. Polt szerint viszont szakmai alapon döntöttek. A parlament végül leszavazta Poltot.

Polt nem hajlandó politikai vitákra

Itthon2003.09.13, 09:30

Polt Péter legfőbb ügyész a Népszabadságnak adott interjújában közölte: nem ajánlottak fel neki alkotmánybírói vagy nagyköveti posztot a lemondásáért. A legfőbb ügyész 2006-ig, azaz megbízása lejártái posztján kíván maradni.

Polt interpellációözönre számíthat az ősszel

Itthon2003.09.10, 17:36

Az [origo] információi szerint az SZDSZ azt tervezi, hogy a jövő héttől szinte heti rendszerességgel interpellálja Polt Péter legfőbb ügyészt. Az MSZP is az egyik plenáris ülésen számoltatná be Poltot, de az interpellációnál lényegesen hosszabb időkeretet adnának a legfőbb ügyésznek. Mindkét párt arra vár magyarázatot: miért zárt le az ügyészség számos olyan nyomozást, amelynél a kormánypártok szerint kár érte a költségvetést.

MSZP: A legfőbb ügyész akadályozza a nyomozásokat

Itthon2003.09.09, 16:29

A szocialisták szerint Polt Péter legfőbb ügyész oka a megszüntetett nyomozásoknak. "Írásban vagy szóban utasította erre az ügyészeket?" - kérdezik tőle ezért az MSZP-sek. Hétfőn a Happy End és Országimázs Központ elleni eljárást szüntette meg az ügyészség.

Polt Péter nem veszi át a K & H-nyomozást

Itthon2003.08.26, 11:39

Polt Péter legfőbb ügyész elutasította az MDF elnökének kérését, amelyben kezdeményezte: kerüljön a K & H Equitiesszel kapcsolatos nyomozás az ügyészséghez. Dávid Ibolya a Magyar Hírlapnak azt mondta: számára meghatározó jelentőségű, hogy egy ilyen ügyben a rendőrség nyomoz, vagy az ügyészség.

Polt MSZP-s interpellációkra számíthat ősszel

Itthon2003.08.22, 18:12

Az MSZP több képviselője is interpellációt intéz majd a legfőbb ügyészhez a parlament őszi ülésszakában. A kormánypárti politikusok az előző kormányhoz kötődő ügyekben lezárt eljárások miatt tesznek fel kérdéseket Polt Péternek. Közben kiderült: sem az MSZP frakcióvezetője, sem a kancelláriaminiszter nem tud olyan alkuról, amely azt célozta volna, hogy a szocialisták hónapokig ne interpellálják a legfőbb ügyészt. Az állítólagos alkuról Keller László közpénzügyi államtitkár beszélt egy interjúban.

Újabb próbálkozások Polt leváltására

Itthon2003.08.18, 09:22

Alkotmánybírói posztot ajánlott fel a kormányoldal Polt Péter legfőbb ügyésznek, ha ő ezért cserébe hajlandó lemondani pozíciójáról - írja a Magyar Hírlap kormányzati forrásokra hivatkozva. Polt nem fogadta el az ajánlatot, és nem kíván távozni hivatalából.

A legfőbb ügyész válaszolt Keller kérdéseire

Itthon2003.08.11, 17:25

A kifogásolt ügyek többségében még tart az eljárás, más részében pedig akadálya a nyomozás elrendelésének, hogy nincs hatásköre az ügyészségnek, illetve nincs bűncselekményre utaló adat - fejtette ki Keller László szocialista politikus kérdéseire adott írásbeli válaszaiban a legfőbb ügyész.

Az SZDSZ panaszt nyújtott be Polthoz a volt MTV-elnök miatt

Itthon2003.07.28, 17:00

Pető Iván, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának SZDSZ-es elnöke és Haraszti Miklós, a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségi tagja hétfőn panaszt nyújtott be Polt Péter legfőbb ügyészhez. Pető és Haraszti azért fordult a legfőbb ügyészhez, mert a Fővárosi Főügyészség megszüntette a Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. (MTV) volt elnöke ellen indított nyomozást

Keller kérdésekkel fordult Polthoz

Itthon2003.07.17, 22:48

Keller László az előző kormány idején történt, szerinte több milliárdos kárt okozó cselekmények ügyében megszüntetett nyomozások miatt Polt Péterhez fordult csütörtökön. "Mit kíván tenni a nyomozóhatóságok gyakorlatában felmerülő ismétlődő hibák és visszásságok ügyében?" - címmel írásbeli kérdést intézett a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára a legfőbb ügyészhez.

A kormány a Fideszt támadja a névtelen vádaskodások miatt

Itthon2003.06.20, 08:45

A kormány nyilvánosságra hozta azt a két, ismeretlenek által készített szöveget, melyekben Polt Péter legfőbb ügyészt és Szász Károly PSZÁF-elnököt vádak sorozatával illetik. A kormány szerint a Fidesz és a polgári körök hiszterizálták annyira a közéletet, hogy fontos intézmények vezetőit lehessen névtelen üzenetekkel támadni. A Fidesz alelnöke szerint ez "kalandos-romantikus összeesküvés-elmélet" csupán.

Mindenki összeesküvést sejt

Itthon2003.06.20, 17:18

Egymást vádolja a kormány és az ellenzék a Polt Péterről, illetve Szász Károlyról készült, ismeretlenek által készített vádaskodó iratok kapcsán. Áder János Medgyessy Pétert támadta az ügy miatt, korábban a kormány vádolta a Fideszt. Keller László közpénzügyi államtitkár elismerte, hogy már tavaly nyáron vizsgálta a pénzügyi felügyelet gyanús ügyeit. Az erről készült, titkosított jelentés részletei szerepelnek a névtelenül készült PSZÁF-jelentésben, az államtitkár szerint illetéktelen kezekbe került a dokumentum. Kiderült az is, Keller idén tavasszal kezdeményezte Szász Károly visszahívását.

Adatokat gyűjtöttek a legfőbb ügyészről

Itthon2003.06.19, 15:17

Adatokat gyűjtöttek ismeretlenek Polt Péter legfőbb ügyész közéleti szerepvállalásával kapcsolatban. A dokumentumot Polt tavasszal kapta meg, és akkor el is juttatta az államfőnek, a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének. Ha bármi törvénytelenség történt az ügyben, akkor azt a legszigorúbban meg fogjuk torolni - ígérte Medgyessy Péter miniszterelnök.

Egyre durvuló vita Polt Péterről

Itthon2003.05.27, 08:27

Egyórás feszült vita után több kormánypárti képviselő távolléte, illetve az ellenzék demonstratív passzivitása miatt csak negyedszerre tudott dönteni az Országgyűlés a legfőbb ügyészről szóló jelentésről. A Happy End-ügy miatt a legfőbb ügyészt tavaly nyáron szavazta le a kormánypárti többség, és ma ismét leszavazta volna. A koalíció szerint Polt eltussolta az ügyet. Az ellenzék szerint pedig az MSZP lojális legfőbb ügyészt akar Polt helyett.

Ismét Poltot faggatja az MSZP

Itthon2003.05.14, 11:25

Polt Péter legfőbb ügyészhez több írásbeli kérdést is intézett a szocialista Keller László közpénzügyi államtitkár és Tóth Károly. Mindketten a Postabank-nyomozásról, valamint az ügyészség és a rendőrség viszonyáról érdeklődnek. Tóth tagadja, hogy Polt megbuktatása lenne a cél.

Ismét leszavazták Polt Pétert

Itthon2003.05.06, 14:26

Az alkotmányügyi bizottság nem fogadta el Polt Péter legfőbb ügyész érveit a Happy Enddel kapcsolatos ügyészségi vizsgálattal kapcsolatban. Ugyanebben az ügyben korábban Keller László tett fel kérdést a legfőbb ügyésznek, akkor a parlament nem fogadta el Polt Péter válaszát, így került ez a kérdés az alkotmányügyi bizottság elé. A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány célja a legfőbb ügyész eltávolítása, mert Polt nem úgy tevékenykedik, mint ahogy azt a kormány szeretné.

Bíróság elé áll a gyilkossággal vádolt S. Kitti

Itthon2003.04.23, 17:49

Csütörtökön kezdődik a nevelőapja megölésével vádolt fiatalkorú S. Kitti, valamint a bűnpártolással, fiatalkorú veszélyeztetésével vádolt édesanyja büntetőügyének tárgyalása Kaposváron. S. Kitti maximum öt év, anyja halmazati büntetésként akár hét és fél év szabadságvesztéssel sújtható. A Habeas Corpus jogvédő szervezet a vád elejtését kéri a legfőbb ügyésztől.

Kétszer is leszavazták Polt Pétert

Itthon2003.04.15, 09:31

A parlament hétfői ülésén kétszer is leszavazták Polt Péter legfőbb ügyészt. Először a szocialista Tóth Károlynak, majd az SZDSZ-es Gusztos Péternek adott válaszát nem fogadta el a többség. Gusztos a köztévé gazdálkodása miatt két éve folyó nyomozásról érdeklődött, Tóth pedig azt kérdezte, hogy miért nem jár el megfelelően az Orbán-komány vezető tisztségviselői ügyeiben.

Szigorúbban bánnának az ittas képviselőkkel

Itthon2003.02.19, 13:50

Polt Péter legfőbb ügyész szerint törvényben kellene szabályozni, hogy a rendőrség milyen intézkedéseket tehet a feltételezhetően ittasan vezető képviselők ellen. A jelenlegi gyakorlat szerint ugyanis a rendőrök nem alkalmaznak kényszerintézkedéseket azokkal a képviselőkkel szemben, akik a mentelmi jogra hivatkozva megtagadják a szonda megfújását és a vérvizsgálatot. A Legfelsőbb Bíróság jogértelmezése szerint a mentelmi jog nem vonatkozik a rendőrségi törvényben szereplő intézkedésekre - közölte Polt a mentelmi bizottság ülésén.

Újhelyi a bújtatott neonácikról kérdezi Poltot

Itthon2003.01.05, 12:51

Újhelyi István, az MSZP parlamenti képviselője, a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták nevű szervezet elnöke levélben arról kérdezte a legfőbb ügyészt, hogyan engedélyezték egy neonáci szervezet bejegyzését közhasznú minősítéssel.

Poltot ismét leszavazta a parlament

Itthon2002.12.17, 12:49

Ismét leszavazta a parlement a legfőbb ügyésznek egy interpellációra adott válaszát. Polt Péterhez Gusztos Péter (SZDSZ) intézett kérdést azzal az üggyel kapcsolatban, amikor hajléktalanok vásárolták meg a Defend egyik alvállalkozó cégét. A legfőbb ügyész szerint nem hátráltatja az ügyészség munkáját, hogy ezúttal sem fogadták el válaszát.

Polt Péter előtt a jászladányi iskola ügye

Itthon2002.11.28, 17:56

Az Oktatási Minisztérium arra kéri a legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja ki a jászladányi alapítványi iskolát működtető alapítvány működésének törvényességét. A tárca azt követően fordult a legfőbb ügyészhez, hogy a megyei főügyész óvást adott be a helyi közigazgatási hivatalhoz az iskola működési engedélyének megsemmisítése miatt.

Kétmilliárddal többet kap az ügyészség

Itthon2002.10.29, 16:53

A legfőbb ügyész és a pénzügyminiszter találkozását követően 2,3 milliárd forinttal növekedett az ügyészség 2003-as költségvetési tervezete, így a legfőbb ügyész szerint ha takarékosan is, de zavartalanul tud dolgozni az ügyészség.

Polt is börtönbe küldené Tasnádit

Itthon2002.09.23, 16:24

Polt Péter legfőbb ügyész indítvánnyal fordult a Legfelsőbb Bírósághoz Tasnádi Péter házi őrizetével kapcsolatban. Nem hivatalos információk szerint Polt - az országos rendőrfőkapitány levelére reagálva - javasolja Tasnádi Péter házi őrizetének megszüntetését, ismételt előzetes letartóztatását.

Eddig 14 millióba került Tasnádi házi őrizete

Itthon2002.09.19, 12:52

Az aljas indokból, felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettéért első fokon 4 év 6 hónapra ítélt Tasnádi Péter augusztus 11-ig 15 alkalommal sértette meg a házi őrizet szabályait - erről az országos rendőrfőkapitány levélben számolt be Polt Péter legfőbb ügyésznek. Polt tanulmányozza a levelet és a hozzá csatolt dokumentumot, és ígéri: rövid időn belül válaszol. Tasnádi házi őrizetére eddig 14 millió forintot költött a közpénzből gazdálkodó készenléti rendőrség.

Polt örül a kormány intézkedéseinek

Itthon2002.09.12, 16:39

A jövőben az ügyészség maga állíthatja össze költségvetését és terjesztheti be azt a parlament elé - mondta Polt Péter legfőbb ügyész, aki azt is üdvözölné, ha megvalósulna az igazságügy-miniszter javaslata az 50 százalékos illetményemelésről.

Sikertelen próbálkozás Schlecht-ügyben

Itthon2002.08.16, 12:59

Újabb kísérletett tett Magyar Bálint SZDSZ-es politikus annak érdekében, hogy új nyomozás induljon a Fidesz közeli fantomcégek ügyében. A képviselő irásbeli kérdést tett fel Schlecht Csabával kapcsolatban a legfőbb ügyésznek. Polt Péter azonban ismételten elutasította annak lehetőségét, hogy az ügyészség bármilyen formában elővegye az ügyet. Szerinte jogszerű a nyomozást megszüntető korábbi határozat.

Polt a bírókéval azonos mértékű béremelést kér az ügyészeknek

Itthon2002.06.25, 20:10

Polt Péter legfőbb ügyész kedden levélben kérte Bárándy Péter igazságügy-minisztert arra, hogy a bírók és az ügyészek fizetését azonos mértékben növeljék, mert ellenkező esetben sérülne az ügyészek hivatali méltósága. A miniszter szerint az ügyészek és a bírák illetménye között nem kell szoros összefüggésnek lennie, ám erről még tárgyalások folynak.

Kétszer szavazták le Poltot a parlamentben

Itthon2002.06.11, 17:36

Az Országgyűlés egymás után kétszer nem fogadta el Polt Péter legfőbb ügyész interpellációkra adott válaszait. Mindkétszer kormánypárti képviselők kérdezték Poltot a Happy End Kft. és Kaya Ibrahim, Josip Tot fantomcégei körüli nyomozások ügyében. A legfőbb ügyész nem látja indokát annak, hogy visszavonuljon - nyilatkozta az interpellációk után.

Bárándy: a Btk. szigorítás csak PR-tevékenység

Itthon2002.05.22, 17:48

Polt Péter maradhat legfőbb ügyész, ha elfogulatlanul tud működni, a Btk. szigorítás csak kormányzati PR-tevékenység, Orbán kijelentése a halálbüntetésről pedig veszélyeztetheti az EU-s csatlakozást - hangzott el Bárándy Péter igazságügy-miniszterjelölt meghallgatásán, akit támogatott az bizottság.

Nem nyilvánosak Polt szerint a fontos szakmai ügyek

Itthon2002.01.05, 08:15

A legfőbb ügyész szerint nem tartoznak a közre azok a fontos szakmai kérdések, amelyeket pénteken tárgyalt meg az országos főügyészi értekezlet. Polt Péter azt sem tartja közérdekűnek, milyen következtetésre jutottak a vádhatóság vezetői a Hegedűs-ügy kapcsán.

A Legfőbb Ügyészség és a Legfelsőbb Bíróság elhatárolódik a bíráló nyilatkozattól

Itthon2001.12.20, 11:59

Az Ügyészek Országos Egyesülete, a Magyar Ügyvédi Kamara, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara vezetői közös közleményétől elhatárolódott a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség. A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke és főtitkára viszont egész másképp értelmezi azt a nyilatkozatot, amit aláírtak. A testület elnöke szerint az csupán egy elvi állásfoglalás, míg a főtitkár szerint konkrét ügyek miatt vesztették el türelmüket. A nyilatkozat azt kifogásolja, hogy egyre gyakrabban interpellálják szakmai kérdésekben Polt Péter legfőbb ügyészt.

Polt vizsgálatot indított Kisbandi ügyében

Itthon2001.10.17, 12:38

Polt Péter legfőbb ügyész vizsgálatot indított Lakatos András, azaz Kisbandi szabadlábra helyezésével kapcsolatban. Polt azt vizsgálja, helyes volt-e, hogy az ügyész az elsőfokú ítélet kihirdetése után kérte Kisbandi szabadlábra helyezését.

Vizsgálatot indított az ügyészség a Happy End szerződései miatt

Itthon2001.10.03, 11:26

A Legfőbb Ügyészség bekérte a Miniszterelnöki Hivataltól az Országimázs Központ Happy End Kft.-vel kötött szerződéseit. Szerda délelőttig azonban ezek nem érkeztek meg, így egyelőre a vizsgálatok megkezdésére is várni kell. Amint azonban kézhez kapják a kért dokumentumokat, azonnal elkezdik azok ellenőrzését. Az ügyészségi eljárás Keller László MSZP-s képviselő kérésére indult, mivel szabálytalanságokat gyanít az ügyben, ezért kérte Polt Pétert, hogy vizsgálja ki az ügyet.

Polt Péter: az ügyészségi létszám nem növekszik arányosan a feladatokkal

Itthon2001.09.19, 14:43

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága szerdán meghallgatta Polt Péter legfőbb ügyész és Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolóját az elmúlt évről. Polt Péter szerint az ügyészség munkája eredményes volt, minden ügyet 60 napon belül intéznek el.

Szabadi beszélne, ha az ügyészség hagyná

Itthon2001.09.17, 17:09

A legfőbb ügyész szakmai véleményezésre kiadta az ügyészség két főosztályának azt a kérelmet, amelyet ellenzéki képviselők küldtek Polt Péternek, az őrizetben lévő exállamtitkár, Szabadi Béla meghallgatása céljából. Az MSZP-s és SZDSZ-s képviselőkből álló, a kormányfő felelősségét vizsgáló részbizottság pénteken hallgatná meg a kisgazda politikust.

Elbarikádozta magát egy budapesti férfi    

Itthon2001.09.10, 17:48

Elbarikádozta lakásajtaját egy idős budapesti férfi, aki így akarta elérni, hogy beszélhessen Polt Péter legfőbb ügyésszel.

Az MSZP a miniszterelnöktől vár választ a Dunaferr vezetők ügyében

Itthon2001.09.07, 17:15

Keller László szocialista képviselő szerint a Dunaferrnél végzett tevékenységükkel összeférhetetlen üzletekben vannak benne a gyár új vezetői. Ezzel kapcsolatban a képviselő kérdéseket tett fel Orbán Viktor miniszterelnökhöz, és Polt Péter legfőbb ügyészhez.

Az ügyészség sikeresebben nyomoz a rendőrségnél

Itthon2001.08.02, 12:58

Polt Péter legfőbb ügyész mai sajtótájékoztatóján eredményesnek ítélte az ügyészség munkáját. Közölte: az ügyészségi nyomozások 68 százaléka végződik eredményesen, míg a rendőrségnél csak 46 százalék.

A legfőbb ügyész dönt Tarlós ügyében

Itthon2001.08.01, 09:55

A Fővárosi Főügyészség a legfőbb ügyészhez továbbította a Tarlós elleni feljelentést. Polt Péter hivatala arról dönthet, hogy a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hatáskörébe utalja-e az óbudai polgármester elleni eljárásról való döntést. Amint kiderül ki, az illetékes, három napon belül megszülethet a határozat.

Több civil szervezet lemond kapott ingatlanjairól

Itthon2001.07.22, 01:36

Az ingatlanjuttatási albizottság Hajdúböszörményben olyan civil szervezeteknek adott ingatlanokat, amelyek egy helyi fideszes politikus nevéhez köthetők. A település mindhárom pályázható ingatlanát az ugyanazon személy által jegyzett szervezetek nyerték. Háromból háromnak ugyanaz a személy az elnöke, és a háromból kettő a vezető lakására van bejegyezve. Az albizottság sörözőt, nőknek lőteret és egy lapkiadónak közlekedési tanpályát juttatott.

Előző
  • 1
  • 2
Következő