polgárőrség

címke rss

Rendőrök, polgárőrök segítik a közlekedést az iskolák környékén

Itthon2016.08.29, 17:27

Szeptemberben az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonságilag indokolt – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának főtitkára.

Késsel rabolt trafikot egy nyugdíjas

Itthon2016.08.07, 10:51

Egy 63 éves férfi rabolt ki egy dohányboltot szombaton Diósjenőn. Késsel fenyegette meg az eladót.

Biciklis rekordot döntöttek a polgárőrök

Itthon2015.12.04, 18:39

Pénteken értek el Bács-Kiskun megyébe azok a kerékpárok, amiket november 13-án Budapesten adtak át a polgárőröknek. A kecskeméti ünnepségen elhangzott: nem azért kapták a bicikliket, hogy kocsmába járjanak velük.

Pintér Sándor megint megígérte, hogy rend lesz

Itthon2015.06.20, 14:19

A belügyminiszter a polgárőrök avatásán ismét arról beszélt, amiről már öt évvel ezelőtt is. Öt évvel ezelőtt, amikor azt ígérte, hogy két hét alatt rendet tesz, Pintér Sándor azt mondta, a rend a fejlődés záloga. Most pedig azt, hogy rend nélkül nincs fejlődés. 

A jövőben 18 év alattiak is lehetnek polgárőrök

Archívum2015.02.27, 11:10

A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény új elemként lehetőséget ad arra, hogy a 14. életévet betöltött, de a 18. életévüket be nem töltött személyek is lehessenek polgárőrök.

Polgárőr akar lenni? Mezőszemerén nem fog sikerülni!

Itthon2014.09.03, 13:22

Legszívesebben éjjel-nappal az utcákat járná polgárőrként a Magyar Himalája Expedíciók vezetője, úgy tűnik azonban, hogy ez nem jön neki össze, mert nem jut hozzá a szolgálatba állás elengedhetetlen feltételéhez, a polgárőr igazolványhoz. Kollár Lajos már magának Túrós Andrásnak, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének is írt levelet az ügyben, de választ azóta sem kapott. Az Origo kiderítette, hogy mi volt a gond.

Rendőrök segítik a temetőkbe látogatókat

Archívum2013.11.01, 08:31

A rendőrök és a polgárőrök közösen segítik a sírkertbe látogatók közlekedését mindenszentek és halottak napja alkalmából. A temetők hosszabb ideig tartanak nyitva.

Polgárőröket a focipályákra!

Sport2013.09.30, 16:59

Nem maradnak felügyelet nélkül a focipályák az alacsonyabb osztályokban sem - ahova nem jut rendőr vagy rendező, ott ezentúl polgárőrök vigyázzák a rendet. Erről írt alá megállapodást hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ).

Rátámadt egy férfi az őt ellátó mentősökre

Itthon2012.04.14, 17:27

Egy férfi rátámadt az őt ellátó mentőkre péntek éjjel a fővárosban, a XVII. kerületi Hősök terénél - közölte a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége szombaton az MTI-vel.

A bíróságok átalakításáról és a plázastopról döntenek

Itthon2011.11.28, 07:43

Az igazságügyi reformról és a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről dönthet hétfői ülésén az országgyűlés. A határozathozatalok napirendjén szerepel még a plázaépítés tilalmának bevezetése, valamint a polgárőrség tevékenységének szabályozása is.

Frédi, Béni és Lenin is szóba került a hétfői parlamenti vitában

Itthon2011.11.28, 19:28

A Jobbik egy kommunista hajóról szóló viccel, az MSZP Frédi-Béni-filmekkel példálózva próbálta sarokba szorítani a kormányt a hétfői parlamenti vitán, ahol az esztergomi patthelyzetet és a fagyasztott húsokat is érintették a képviselők. Az államtitkárok válaszaiból kiderült, hogy a "zöld fordulat" elakadt a minisztériumok között, az EVA visszavonásáról szóló tanulmányban pedig adózási kiskapukat rejteget a kormány. Erről vitatkoztak hétfőn a parlamentben.

Mohatolvajok buktak le Borsodban

Itthon2011.11.22, 14:43

Az egymillió forintot is meghaladja az eszmei értéke annak a 19 zsák védett mohának, amelyet Boldogkőújfalu környékén loptak el.

Messziről felismerhető egyenruhát adna a polgárőrökre Pintér Sándor

Itthon2011.10.13, 10:49

Országos nyilvántartást, új igazolványt és egységes formaruhát is előírna a Belügyminisztérium a polgárőröknek a jövő évtől egy most nyilvánosságra hozott törvénytervezet szerint. A minisztérium az új törvénnyel akarja kiszűrni "a polgárőrség nevével visszaélő szerveződéseket".

A polgárőrködés szigorításáról is döntenek hétfőn a parlamentben

Itthon2011.05.16, 12:40

A parlament hétfőn várhatóan megszavazza a polgárőrök tevékenységét szigorító törvényt, amely újabb válaszlépés a kormányoldal részéről a Jobbikhoz kötődő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tevékenységének megállítására. Téma lesz emellett még a bunyevácok elismerése, az állami tisztviselők felmentésének szabályozása is.

Elbukott bunyevácokról és megregulázott polgárőrökről döntött a parlament

Itthon2011.05.17, 09:47

A polgárőrségek működésének szigorításáról, valamint az otthon született gyermekek anyakönyvezésének egyszerűsítéséről is döntöttek a képviselők az országgyűlés hétfői ülésnapján. A parlament emellett a Herendi Porcelánmanufaktúra tartós állami tulajdonba vételéről is törvényt hozott, a bunyevácok kezdeményezése azonban elbukott.

Hétfőn is Gyöngyöspata kísértett a parlamentben

Itthon2011.05.02, 17:29

Továbbra is a múlt heti gyöngyöspatai események fogalalkoztatták a parlamentben a napirend előtt felszólaló politikusokat. A kormány részéről Pintér Sándor belügyminiszter igyekezett bizonyítani, hogy a kabinet a helyén van. A kormánypártok megkapták az LMP és az MSZP támogatását ahhoz, hogy egy nap alatt fogadjanak el el Btk-módosítást az önkéntes rendfenntartók ellen. Tudósítás a parlament hétfői üléséről.

Pintér szerint módosítják a polgárőrségről szóló törvényt is

Itthon2011.04.29, 15:38

A büntető törvénykönyv tervezett módosítása után a polgárőrségről szóló törvényben is változások várhatók - mondta Pintér Sándor belügyminiszter egy pénteki ünnepségen.

A titkosszolgálatok is vizsgálódnak Gyöngyöspatán

Itthon2011.04.29, 07:44

A magyar elhárítás és a hírszerzés is vizsgálja, hogy ellenérdekelt titkosszolgálatok és üzleti körök szerepet játszottak-e a gyöngyöspatai romák utaztatásában - írja a pénteki Magyar Nemzet.

Orbán: Vége a türelemnek

Itthon2011.04.28, 10:22

Orbán Viktor szerint a büntető törvénykönyv szigorításával elérhető, hogy a jövőben ne alakulhasson ki a gyöngyöspataihoz hasonló helyzet. A miniszterelnök szerint eddig tartott a türelem, a hatóságok a törvénymódosítás után egy órán belül feloszlatják az önkényesen rendfenntartó csoportosulásokat.

Százezer forintra büntethetik az engedély nélküli "közrendfenntartókat"

Itthon2011.04.22, 15:46

Megszületett az a jogszabály, amelynek alapján meg lehet büntetni azokat, akik felhatalmazás nélkül végeznek a közrend fenntartására irányuló tevékenységét. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint akár százezer forintra is bírságolhatják a szabályszegőket.

Feltételt szabtak a távozáshoz a Jobbik szimpatizánsai Gyöngyöspatán

Itthon2011.03.08, 12:24

Nem akarják elhagyni Gyöngyöspatát azok a polgárőrök, akik hétvégén a Jobbik támogatóival tartottak felvonulást a településen a szerintük létező "cigányterror" ellen. Szerintük a helyi cigányok tehetnek arról, hogy Gyöngyöspatán megszaporodtak a bűncselekmények.

Járőröznek a Jobbik által szervezett helyiek Gyöngyöspatán

Itthon2011.03.04, 15:40

A bűncselekmények megnövekedett száma miatt kedd óta járőröznek a helyiek a Heves megyei Gyöngyöspatán. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet a polgármester szerint a helyi Jobbik szervezte, a párt szerint a bűncselekményekkel a helyi cigányság vádolható.

Nulladik napján is eredményes volt a rendszámfelismerő rendszer Nyíregyházán

Auto2011.02.15, 16:45

Kedden kétkamerás rendszámfelismerő számítógépet adott át dr. Gere Zoltán r. ezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője a borbányai és az újfehértói polgárőrségnek. Már a próbaüzem is hatékony volt.

"Nem csak a kisebbséget félemlítjük meg" - járőrözés a gárdistából lett polgárőrökkel

Itthon2010.06.27, 13:34

A Magyar Gárda hagyományait is őrizni szeretné az a polgárőr egyesület, amely Békés megyében alakult meg több egykori gárdista részvételével. A fekete mellényben, bakancsban, árpádsávos címerrel, jórészt a saját pénzükből járőröző polgárőrök hasonlóan látják a világot, mint a jogerősen feloszlatott gárda: szerintük bár vannak köztük rendes emberek is, sok cigány nem szeret dolgozni, megfélemlítik a környezetükben élő magyarokat és valakinek rendet kell tennie. Elkísértük őket egy esti járőrözésre.

Lopással gyanúsítják a hatvani polgárőrök elnökét

Itthon2010.03.08, 13:58

Állítólag a polgármesteri hivatal fénymásológépeit lopta el a hatvani polgárőr egyesület elnöke, aki ezért lemondott tisztségéről. A rendőrség csak szűkszavúan nyilatkozik, de a város polgármestere szerint a polgárőr-parancsnokot tetten érték a rendőrök. Egy helyi hírportál szerint az elkövetők fénymásológépek mellett cigarettát is loptak.

Munkába áll az első magyar seriff

Állás 20112009.11.27, 08:19

Az ország első seriffje január 1-jén áll munkába Polgáron, miután a hajdú-bihari település önkormányzati képviselő-testülete csütörtökön döntött a seriff személyéről - jelentette be Tóth József polgármester az ülést követően sajtótájékoztatón. Jogköre az önkormányzatot megillető jogkörökkel egyezik meg, és nem fog feladatokat átvenni más szervektől, testületektől. Ugyanakkor a közbiztonsággal kapcsolatos ügyekben együttműködik a rendőrséggel, a polgárőrséggel.

"Menjen vissza minimálbérért bohócnak?"

Itthon2009.09.12, 08:34

Senki nem akar bohócot csinálni magából és egy rendőr már 20 év szolgálat után szép nyugdíjat kaphat, nem is beszélve a biztonsági cégeknél megnyíló kényelmes állásokról - az [origo] által megkérdezett rendőrök szerint ez a Bajnai-kormány közbiztonsági programjának egyik ellentmondása. Nem világos az sem, hogy mit jelent a Bajnai által meghirdetett településőrség, de a rendszerváltáskor még óva intettek minket ennek bevezetésétől a nyugat-európai országok.

Növelték a polgárőrség költségvetését

Gazdaság2008.09.27, 14:11

A jövő évi költségvetés százmillió forint plusztámogatást és külön programfinanszírozást tervez a mintegy 80 ezres létszámú polgárőrség számára - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter a Polgárőrök a kistelepülések biztonságáért című országos fórumon szombaton Budapesten.

Táskarablás, fegyveres fenyegetés Szentendrén

Itthon2002.07.19, 20:42

Szentendre főterén fényes nappal kitépte egy nő kezéből a kézitáskáját pénteken egy fiatalember; üldözőjét fegyverrel fenyegette meg, és elmenekült, de hamarosan elfogta a rendőrség a polgárőrség segítségével.

Előző
  • 1
Következő