polgármester
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- választás
- időközi választás
- önkormányzat
- halál
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az ész a fontos, nem a láb
Az ész a fontos, nem a láb – vallja Szalmási József, az ország egyetlen kerekes székes polgármestere. A 2400 lelkes Nyírkarász vezetője barátai biztatására indult a választásokon, megválasztása óta pedig minden reggel azzal az elhatározással hajt fel a hivatalba a számára épített rámpán, hogy kihúzza a falut a mindennapi gondok örvényéből.
Nincs kocsija? Még polgármester is lehet!
Veterán autóval behajtani a fővárosi közgyűlésbe? Kismotorral száguldani egy játszótér átadására? Akár ez is megtörténhet néhány budapesti kerületben, ahol autóbolond polgármester került az önkormányzat élére. Jellemzőbb azonban, hogy több százezres fizetésük ellenére a városatyák használt, középkategóriás autókkal róják a főváros útjait.
LMP: Aljas trükk volt ez a Fidesztől
Csak a Fidesz aljas trükkje volt az LMP szerint a kistelepülési polgármesterek fizetésének csökkentése, hiszen a választás után már vissza is emelnék a juttatásukat.
- címkék:
- polgármester
- önkormányzatok
- Címkefelhő »
Emelnék, hogy ne csökkenjen a polgármesterek fizetése
Egy fideszes képviselő önálló indítványa 50, illetve 25 százalékkal emelné a legkisebb településeket vezető polgármesterek fizetését, de ezzel csak annyit érne el, hogy nem csökkenne jelentősen az elmúlt ciklushoz képest minden második polgármester fizetése. Így is több százan lehetnek, akik csak közmunkásbért kapnak a köz szolgálatáért.
- címkék:
- polgármester
- önkormányzatok
- Címkefelhő »
Elkészült a 2015 eleji választási menetrend
2015 első két hónapjában összesen 20 időközi választást tartanak majd.
Meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon
Helybenhagyta a Debreceni Ítélőtábla a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság pénteki döntését, így meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon.
- címkék:
- Ózd
- polgármester
- Címkefelhő »
Adócsalásért felfüggesztett börtön járt a gyömrői polgármesternek
Agyvérzést kaphatott Torony régi-új polgármestere
Rosszul lett, és kórházba került a Vas megyei Torony frissen megválasztott, de eddig is hivatalban lévő polgármestere.
- címkék:
- Vas megye
- Torony
- polgármester
- agyvérzés
- Címkefelhő »
Tömött bukszával távoznak a leváltott polgármesterek
A babaúszás úttörője a főváros egyik polgármesterjelöltje
A Life.hu A politikus is ember című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Karsay Ferencet, a FIDESZ XXII. kerületi polgármesterjelöltjét.
Friderikusz után Pásztó serpája lenne
Ismert tévés személyiség, másodszor polgármester a Nógrád megyei Bokorban, és harmadszor polgármesterjelölt a Bokortól húsz kilométerre lévő Pásztón. Portré Dömsödi Gáborról.
Pornókirály avatta fel Mogyoród önkormányzati képviselőjének lányát
Az egyik párt mogyoródi önkormányzati képviselőjének a lánya korábban pornófilmben szerepelt.
- címkék:
- választás
- pornó
- polgármester
- Címkefelhő »
Polgármesterek elleni merényletek Ukrajnában
Agyonlőtték a közép-ukrajnai Kremencsuk város polgármesterét szombaton, a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) polgármesterének a házát pedig gránátvetőből kilőtt lövedék találta el - közölte az ukrán belügyminisztérium.
- címkék:
- Ukrajna
- merénylet
- polgármester
- Címkefelhő »
Visszatért hivatalába az elvonókúra után a torontói polgármester
- címkék:
- Toronto
- Kanada
- polgármester
- Címkefelhő »
Páva Zsoltot jelöli Pécs polgármesterének a Fidesz
Fehér port szippantott a gyömrői polgármester
- címkék:
- polgármester
- Gyömrő
- Címkefelhő »
Közös polgármesterjelöltet állítana a baloldal és a Jobbik Lázár János városában
Vitalij Klicsko polgármester lesz Kijevben
Az exit pollok szerint Vitalij Klicsko nyerte a vasárnap tartott kijevi polgármester-választást. Klicsko harmadszor futott neki a posztnak, most nagy különbséggel nyert. Mandátuma csak jövő októberig tart. Már jelezte, elbontaná a Majdan téri barikádokat.
Keresik a nagykutyákat a fideszes kiskirályok helyére
Debrecenben és a Belvárosban is készülődhetnek már az eddig második-harmadik vonalba szorult helyi politikusok, hogy végre megmutassák magukat, mivel az önkormányzatot hosszú évek óta vezető Kósa Lajos és Rogán Antal biztos nem lesz többet polgármester. Spekuláció, agymenés, értelmetlenség az utódlásról beszélni a helyi politikusok szerint. Nyár előtt nem lesz formális döntés, és az utódlásban nagy szava lesz Kósának és Rogánnak is.
Meghalt Sümegi Zoltán tolnai polgármester
Megszólalt a Balaton-felvidéki polgármester pornós lánya
Ahogy a Life.hu is beszámolt róla egy Balaton-felvidéki polgármester lányáról kiderült, hogy pornófilmet forgatott. A lány interjút adott, amelyből az is kiderül, hogyan került a francia pornós, Pierre Woodman castingjára.
- címkék:
- szex
- pornó
- polgármester
- casting
- anális szex
- Címkefelhő »
A kórházba juttatta támadóját a darnózseli polgármester
Egy dühödt helyi rontott be a darnózseli polgármester irodájába, miután eltűnt a fejszéje.
- címkék:
- kórház
- polgármester
- Címkefelhő »
Nem adja fel a crackező polgármester
- címkék:
- Rob Ford
- polgármester
- Toronto
- Címkefelhő »
Letiltotta Berki Krisztiánt a polgármester
A sportoló a helyes táplálkozásról tartott volna előadást Szabadbattyánban a hétvégén, de a helyi polgármester kifogásolta a személyét, ezért megakadályozta a programot - értesült a Bors.
A köcsögmentesítő polgármester lett az év embere Baranyában
Nem kell megismételni a fóti választást
- címkék:
- Fót
- választás
- polgármester
- Címkefelhő »
A polgármester, aki miatt egy ország szégyenkezhet
Crackezős videója miatt került világszerte reflektorfénybe Rob Ford torontói polgármester, pedig nem ez az első botránya. Rasszista és szexista beszólások, piás balhék, összeférhetetlenség tarkítja a karrierjét, de eddig mindent megúszott. Hogyan lehet ilyen polgármestere Észak-Amerika ötödik legnagyobb városának?
- címkék:
- Rob Ford
- Toronto
- Kanada
- polgármester
- Címkefelhő »
Ez nem is közmunka, hanem a fizetett hobbim
Padláson talált régi gépek, húsz éve leállt, de most újraindított üzemek segítik azokat a polgármestereket, akik a közmunkával kapcsolatosan többre gondolnak, mint a sokszor haszontalan járdasöprögetés, felesleges árokpucolás. Mi pedig nem is sejtjük, hogy a házi kecskesajtunkat, nyolctojásos falusi tésztánkat, cirokseprűnket is munkanélküliek készítették.
- címkék:
- polgármester
- közmunkaprogram
- Címkefelhő »
Se nem báb, se nem verőember - ki lesz Kósa Lajos utódja?
Klasszikus belemenős politikus helyett egy tapasztalt háttérember, profi szervező lehet Kósa Lajos utódja az ország második legnagyobb városának polgármesteri székében. Rácz Róbert most a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatalt vezeti, ahogy ismerői mondják, "a hatóság az igazi közege". 2014-től pedig arra ügyelhet, hogy Kósa Lajos országos szerepléseit ne bombázhassa szét az ellenzék a hátországából.
- címkék:
- Kósa Lajos
- polgármester
- Debrecen
- Címkefelhő »
A tolmácsi polgármester lefejelt egy ügyvédet
Az ügyvéd nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a polgármester azt mondta, nem polgármesteri minőségében követte el a tettet, és ez magánügy. Az ügyet a rendőrség vizsgálja.
Elítélték Ajka szocialista polgármesterét
Schwartz Béla egy május elsejei köszöntő során először üdvözölte az anyákat, majd elmondta véleményét a politikai ellenfeleiről.
Borkai Zsolt polgármester maradna
Se egyéni körzetben, se listán nem indul a 2014-es országgyűlési választásokon Borkai Zsolt. A Fidesz képviselője polgármester szeretne maradni, és a MOB elnöke, mert szerinte ez a két tisztség jól kiegészíti egymást. Azt könnyebbségnek tartja, hogy nem kell majd a parlamentbe járnia.
Áll a balhé a Balaton Sound miatt
A balatoni szezon legnagyobb zenei rendezvényének számító Balaton Sound engedélyezése miatt megfenyegették Zamárdi jegyzőjét, aki emiatt rendőrségi feljelentést tesz. Öt éve a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen.
Ki lesz New York ura?
Tizenkét év után új polgármestere lesz a világ egyik legbefolyásosabb városának. A választást csak novemberben tartják, de már melegítenek a jelöltek. Van köztük nagyhangú self made man, péniszét mutogató bukott sztárpolitikus és korrupcióval gyanúsított, tiszta kezű ázsiai.
- címkék:
- New York
- polgármester
- Címkefelhő »
Buszhirdetésben keresnek tisztességes képviselőt Szatmár-Beregnek
A jelenlegi fehérgyarmati polgármester leváltására keresnek alkalmas jelentkezőket egy buszra ragasztott órismatricán.
- címkék:
- Fehérgyarmat
- hirdetés
- polgármester
- Címkefelhő »
Rogán lett a polgármester Rogán Antal falujában
Az eddig alpolgármester, Rogán Valéria nyerte az időközi választást a Vas megyei Szakonyfaluban. A korábban senkinek se kellő Maglócán is az eddig alpolgármester nyert. Komlón a Lungo Drom jelöltje legyőzte az MSZP-t és a Jobbikot is. Az időközi választások eredményei.
Felmentette a bíróság a veresegyházi polgármestert
A városvezető egy önkormányzati ingatlant adott el egy cégnek, és azt ígérte: 13 nap alatt közművesítik a területet. Ezt hat év után sem tették meg, a cég kötbért kért, az ellenzéki képviselők pedig feljelentették a polgármestert. A másodfokon eljáró bíróság felmentette a politikust.
Papcsák Ferenc nem hagyja magát
Rendkívüli ülést hívott össze csütörtökre a zuglói önkormányzat, az előterjesztés szerint újra napirendre vennék Papcsák Ferenc polgármester javaslatát, hogy a kerület vegye át a BVSC épületeit. A javaslatot egyszer már leszavazták, azóta kisebb belháború indult a helyi Fideszben.
Csökkentenék Papcsák hatalmát Zuglóban
Egy fideszes önkormányzati képviselő szerint Zuglóban a polgármesternek teljhatalma van, amelyet ideje csökkenteni. Papcsák Ferenc másfél hete összezördült a helyi fideszes képviselőkkel.
Hét településen választottak polgármestert
Hat településen is időközi választást tartottak vasárnap. Újraválasztották a harkányi polgármestert, és új vezetőt kapott Tyukod és Vajszló is. Zala megyében öt faluban is voksoltak.
Összefogtak Miskolcon a Voice helyi énekeséért
Miskolc polgármestere, Kriza Ákos meglepő üzenettel fordult a lakossághoz.
Milliós jutalmakat zsebeltek be az eladósodott városok vezetői
Több súlyosan eladósodott település legfőbb vezetői is többhavi bérüknek megfelelő jutalomhoz jutott az év végén - írja a Blikk. Volt, aki hathavi illetményét kapta kézhez.
Milliós év végi jutalmak a polgármestereknek
Több fővárosi kerület polgármestere is milliós jutalmakat kapott tavaly karácsony előtt - írja a Blikk. Kupper András fideszes alpolgármester 2,6 millió forintot, a budafoki polgármester 1,9 millió forintot vihetett haza. Több önkormányzatnál a dolgozókat is jutalmazták.
- címkék:
- polgármester
- jutalom
- Címkefelhő »
Lemondott Ipolytarnóc fideszes polgármestere
Lemondott Ipolytarnóc polgármestere, mert megelégelte, hogy az állam egy éve nem csinált semmit az árvíz sújtotta település házaival, és az új önkormányzati törvény sem tetszett a település vezetőjének.
- címkék:
- Ipolytarnóc
- polgármester
- Címkefelhő »
Állami hivatalt kapott a képhamisító
Kinevezték a járási kormányhivatal élére azt a kiadóvezetőt, aki korábban kiretusálta a helyi újságból a hajdúnánási szocialista polgármester képét.
Leaszfaltozták a miskolci polgármester utcáját is
Nemcsak Zsiga Marcell alpolgármester, fideszes parlamenti képviselő új házánál aszfaltoztak az idén Miskolcon, hanem Kriza Ákos polgármesternél is - értesült a Blikk.
- címkék:
- Miskolc
- útfelújítás
- polgármester
- Címkefelhő »
Tarlós, Pokorni és Kósa kaszálhat
A megyei jogú városok és a fővárosi kerületek vezetői nyerhetnek az új polgármesteri bérezéssel 2014-ben. Tarlós fizetése például meg is duplázódhat, és elérheti az 1,3 millió forintot.
Újraválasztották a megfenyegetett polgármestert
A függetlenként induló Árvai Tibort választották meg polgármesternek a Somogy megyei Nemesviden a vasárnapi időközi választáson. Árvai 1990 és 2008 között is polgármester volt a településen, de akkor lemondott arra hivatkozva, hogy megfenyegették.
Két év múlva jöhet a polgármesteri összeférhetetlenség
Kósa Lajos szerint az lenne a helyes, ha az új szabályok csak a 2014-es önkormányzati választások után lépnének életbe. Azt is elmondta, a Fideszben szeretnék, ha az Alkotmánybíróság előzetesen megvizsgálná a választási törvényt.