pokolgépes merénylet

címke rss

Kiszabadult a Cole-merénylet kitervelõje

Nagyvilág2007.10.27, 06:17

Kiengedték a börtönbõl Jemenben az amerikai Cole hadihajó ellen 2000-ben elkövetett, 17 halálos áldozatot követelõ pokolgépes merénylet egyik kitervelõjét. A feltételezett al-Kaida-tag Dzsámál al-Bádávit, aki az amerikai szövetségi nyomozó iroda (FBI) körözési listáján is szerepel, pénteki hírek szerint házi õrizetbe helyezték.

A brit merényletek két gyanúsítottja is szabadulhat

Nagyvilág2007.07.13, 08:17

Vádemelés nélkül elengedték csütörtök este azoknak az õrizeteseknek az egyikét, akiket a Londonban és Glasgow-ban két héttel ezelõtt megkísérelt pokolgépes merényletek kapcsán fogtak el. Eközben Ausztráliában elutasította a bíróság egy másik gyanúsított elõzetes letartóztatásának meghosszabbítását.

Tízezer katona indult az al-Kaida ellen Irakban

Nagyvilág2007.06.19, 15:11

Legkevesebb 75 halottja és 130 sérültje van a keddi síita mecset elleni pokolgépes merényletnek Bagdadban. A hatalmas robbantásra azt követõen került sor, hogy mintegy 10 ezer amerikai és iraki katonával hadmûveletet indítottak Bagdadtól északra az al-Kaida ellen. A BBC szerint a támadás célja, hogy megtisztítsák, megtartsák és újjáépítsék az al-Kaida erõsségnek tartott Baakúba környékét. Korábbi hasonló hadmûveletek Bagdadban azonban nem voltak túl sikeresek, mert a felkelõk egyszerûen máshová települtek.

Pokolgépes merényletekben öten haltak meg Bagdadban

Nagyvilág2007.05.15, 18:56

Két pokolgépes merényletben legkevesebb öt ember meghalt, tizenöten megsérültek kedden Bagdad belvárosában, további öten pedig az Egyesült Államok által ellenõrzött zöld zónát ért támadásban sebesültek meg a fõvárosban.

Kettõs merénylet Bagdad délkeleti részén

Nagyvilág2007.05.11, 20:34

Huszonhárom ember életét oltotta ki egy kettõs pokolgépes merénylet péntek délután, a Bagdadtól délkeletre fekvõ külvárosokban.

Öt amerikai katonát ölt meg egy pokolgép Irakban

Nagyvilág2007.05.04, 20:48

Öt amerikai katona és egy iraki tolmács életét vesztette, további tizenegy amerikai katona pedig megsebesült az iraki el-Anbár tartományban történt pokolgépes merényletben és harcokban - közölték pénteken katonai források.

Újabb kanadai katonák haltak meg Afganisztánban

Nagyvilág2007.04.12, 01:57

Két kanadai katona halt meg egy pokolgépes merénylet következtében Afganisztánban, ezzel ötvenháromra emelkedett az észak-amerikai ország kontingensének vesztesége.

Meghalt hét NATO-katona Afganisztánban

Nagyvilág2007.04.08, 22:48

Vasárnap két pokolgépes merényletben összesen hét NATO-katona halt meg Afganisztánban. Év eleje óta a nemzetközi biztonsági erõk több mint harminc emberüket veszítették el.

Felakasztottak hat iszlám szélsõségest Bangladesben

Nagyvilág2007.03.30, 08:23

Számos halálos áldozatot követelõ pokolgépes merényletek sorozatáért és a hatalom megdöntésére tett kísérletért felakasztottak hat iszlám szélsõségest pénteken Bangladesben.

Tucatnyi halottja van egy bagdadi merényletnek

Nagyvilág2007.02.28, 09:07

Legkevesebb 10 halálos áldozata volt annak a pokolgépes merényletnek, amelyet szerdán reggel követtek el Bagdad nyugati részén.

Ötvennél is több halott Bagdadban

Nagyvilág2007.02.18, 20:02

Véres merényletet követtek el Bagdadban vasárnap. Közel hatvan ember meghalt és több mint százan megsebesültek az iraki fõváros egyik, többségében síiták lakta negyedében egy kettõs pokolgépes merényletben. Ez az utóbbi idõk legtöbb áldozatot követelõ merénylete volt.

Legalább 32 halott egy iraki merényletben

Nagyvilág2006.09.23, 10:27

Legalább 32 ember életét oltotta ki és 38 sebesültet szedett egy bagdadi pokolgépes merénylet szombaton, az iraki fõváros Szadrváros nevû síita negyedében - közölte a helyi rendõrség. Pár órával korábban letartóztatták az egyik szunnita terroristacsoport egyik vezetõjét.

Újabb pokolgépes merénylet Törökországban

Nagyvilág2006.09.12, 21:58

Legalább hét ember vesztette és 14-en megsebesültek a délkelet-törökországi Diyarbakir városában kedd este történt pokolgépes robbantásban - jelentette be a helyi rendõrség.

Megint a bagdadi piacosokra támadtak

Nagyvilág2006.08.30, 11:12

Huszonnégyen meghaltak és sokan megsérültek egy bagdadi piacon történt pokolgépes merényletben.

Több halott az újabb török robbanásban

Nagyvilág2006.08.28, 18:26

Legalább ketten életüket vesztették az újabb törökországi robbanásban, amelynek oka egyelõre nem ismert. A hét végén több pokolgépes merénylet is történt más török városokban.

Iszlám hitre áttért román férfi próbált robbantani Temesváron

Nagyvilág2006.06.27, 18:43

Letartóztattak egy iszlámra áttért fiatal román férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pokolgépes merényletet akart elkövetni Temesváron, tiltakozásul amiatt, hogy Románia az Egyesült Államok szövetségeseként részt vesz az iraki és az afganisztáni hadmûveletekben - jelentették be a román hatóságok kedden. Az ügyészség kérte a gyanúsított elmeállapotának vizsgálatát is.

Olasz katonát ölt meg egy iraki robbantás

Nagyvilág2006.06.06, 06:33

Egy olasz katona életét vesztette, négy pedig megsebesült hétfõn pokolgépes merénylet következtében Dél-Irakban - jelentette be az olasz hadsereg.

Öten meghaltak a bagdadi merényletekben

Nagyvilág2006.06.02, 08:41

Öt halottja és 57 sebesültje volt pénteken egy bagdadi piacon elkövetett kettõs pokolgépes merényletnek.

Pokolgép robbant egy bagdadi péküzletnél

Nagyvilág2006.05.30, 21:18

Kilenc személy életét vesztette kedden egy bagdadi péküzletnél elkövetett pokolgépes merényletben - közölték biztonsági források.

Újabb pokolgépes merénylet Irakban

Nagyvilág2006.05.20, 10:34

Legkevesebb 19 személy vesztette életét szombat reggel Bagdadban a Szádrváros negyedben egy pokolgépes merénylet következtében - közölték iraki belügyminisztériumi források.

Kilencen meghaltak a bagdadi merényletekben

Nagyvilág2006.05.18, 09:02

Kilencen vesztették életüket csütörtökön a felekezetközi villongások sújtotta, Bagdadban lövöldözésekben és pokolgépes merényletekben. Egy amerikai tengerészt az ország nyugati részén lõtték le.

"Többet nem megyünk, az is biztos"

Nagyvilág2006.04.26, 15:17

Fejetlenségrõl és a hatóságok kapkodásáról számolt be az a magyar turista, aki családjával együtt szemtanúja volt a dahabi hármas robbantásnak. Az átélt élmények hatására nyaralását azonnal megszakító Tuba József ötször járt már Egyiptomban, de "többet nem megyünk, az is biztos" - mondja. A hétfõi pokolgépes merényletnek hivatalosan 18 áldozata volt, egy magyar nõ meghalt, férje súlyosan megsebesült.

Tizenegy ember vesztette életét merényletekben Bagdadban

Nagyvilág2006.04.18, 18:41

Legkevesebb tizenegy ember vesztette életét, több tucatnyian megsebesültek pokolgépes merényletekben kedden Bagdadban, amelynek különbözõ pontjain az elõzõ napi 17 után további 15 korábban kivégzett személy holttestét is megtalálták.

Hármas robbantás Bagdadban

Nagyvilág2006.02.28, 14:08

Több tucat ember vesztette életét Bagdadban, ahol három pokolgépes merényletet is elkövettek kedden. Két autóbomba és egy öngyilkos merénylõ robbant. Egy napja oldották fel a múlt heti vallási erõszak miatt bevezetett kijárási tilalmat.

Több pokolgép robbant Bagdadban

Nagyvilág2006.02.18, 10:41

Három iraki biztonsági ügynököt, három civilt és egy amerikai katonát öltek meg szombaton reggel Bagdadban pokolgépes merényletekben.

21-en meghaltak a pakisztáni merényletekben

Nagyvilág2006.02.05, 19:34

Két pokolgépes merénylet és egy rakétatámadás történt vasárnap Pakisztánban, az egyikben tizenhárom ember életét vesztette és húsz megsérült, a másikban nyolcan haltak meg.

Lezuhant egy amerikai helikopter

Nagyvilág2006.01.08, 15:58

Lezuhant egy amerikai helikopter Irak északnyugati részén vasárnapra virradó éjjel, valamennyi utasa és a legénység minden tagja életét vesztette. Különbözõ összecsapásokban és pokolgépes merényletekben öt amerikai tengerészgyalogos halt meg a hétvégén az arab országban.

Pokolgépes merényletet hajtott végre az ETA

Nagyvilág2005.12.22, 00:36

Az ETA (Baszk Haza és Haladás) szakadár szervezet pokolgépes merényletet hajtott végre szerda este egy észak-spanyolországi szórakozóhely közelében. Az elsõ jelentések szerint senki sem sérült meg.

A svájciakat már nem tanácsolják el Egyiptomtól

[origo] utazás2005.07.27, 10:24

Svájc már nem tanácsolja el állampolgárait attól, hogy az egyiptomi Sinai-félszigetre utazzanak, amelyet a hét végén pokolgépes merényletek sújtottak - adta hírül kedden Bernben a svájci külügyminisztérium.

Újságírókra támadtak Irakban

Nagyvilág2005.07.14, 20:11

Rálõttek és megsebesítették csütörtökön Bagdadban az iraki állami televízió három újságíróját, akik az elõzõ napon pokolgépes merényletben meghalt 32 gyermek temetésére indultak közvetítés céljából.

Egy magyar nõ megsérült a törökországi robbantásban

Nagyvilág2005.07.11, 13:20

Mégis van magyar sérültje a vasárnapi pokolgépes merényletnek, melyet egy törökországi üdülõhelyen hajtottak végre. A robbantásban egy 28 éves magyar orvostanhallgató lány sebesült meg. Bár a lány karjába egy vasdarab fúródott, a merénylet helyszínén segítséget nyújtott egy további sérültnek.

Tizennyolc halálos áldozata van három bagdadi merényletnek

Nagyvilág2005.06.22, 20:33

Legkevesebb 18 ember halt meg három egy idõben végrehajtott autós pokolgépes merénylet következtében szerdán az iraki fõváros egy síiták lakta negyedében - közölte a rendõrség.

Kettõs pokolgépes merénylet Észak-Irakban

Nagyvilág2005.05.23, 21:43

Autókba rejtett két pokolgép robbant hétfõ este Tell-Áfárban, Irak északi részén. A kettõs merényletnek legkevesebb húsz halottja és húsznál több sebesültje van - közölték hivatalos forrásból.

Boszniában készültek fel a madridi vonatrobbantók

Nagyvilág2005.05.10, 19:07

Boszniában készítették elõ a madridi elõvárosi vonatok ellen 2004. március 11-én elkövetett, 191 halálos áldozatot követelõ pokolgépes merényleteket - jelentette be Dragomir Adnan, a boszniai Szerb Köztársaság rendõrfõkapitánya kedden Banja Lukán.

Megöltek négy amerikai katonát Irak északi részén

Nagyvilág2005.04.30, 11:46

Négy amerikai katona meghalt, ketten megsebesültek Irak északi részén egy pokolgépes merényletben - közölte szombaton az amerikai hadsereg.

Bûnösnek vallotta magát az atlantai merénylõ

Nagyvilág2005.04.13, 23:53

Bûnösnek vallotta magát szerdán egy atlantai bíróság elõtt Eric Rudolph, aki az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékok idején pokolgépes merényletet követett el. A robbanásnak egy halálos áldozata volt.

Két iraki meghalt pokolgépes merényletben Moszulban

Nagyvilág2005.03.18, 00:30

Két iraki meghalt, tizenöt másik személy - köztük hat amerikai katona - pedig megsebesült csütörtökön az észak-iraki Moszulban egy robbantásos merényletben - közölték amerikai katonai forrásból.

Több mint 1500 amerikai katona halt meg Irakban

Nagyvilág2005.03.04, 11:07

Már több mint 1500 amerikai katona elesett el Irakban - állítja a CNN. A Pentagon ezt nem erõsítette meg, õk kevesebb áldozatról tudnak. Az iraki háború elsõ szakaszában, 2003 áprilisáig, 139 katona halt meg, majd George Bush elnök meghirdette a nagyobb harci cselekmények végét. Ezután a legtöbb katona pokolgépes merényletek következtében vesztette életét.

Felrobbantották a volt libanoni kormányfõt

Nagyvilág2005.02.14, 19:07

Életét vesztette Rafik Hariri volt libanoni kormányfõ egy pokolgépes merényletben Bejrútban. A merényletet egy eddig ismeretlen iszlám csoport vállalta magára. A hétfõi detonációban legalább kilenc ember halt meg, és tucatnyian megsebesültek. Az autóba rejtett pokolgép akkor lépett mûködésbe, amikor a Haririt szállító konvoj elhaladt mellette a város tengerpartján.

Zarkávi csoportja robbantott Moszulban

Nagyvilág2004.12.04, 22:50

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Abu Muszab az-Zarkávi csoportjának tulajdonított, egy iszlám szélsõséges honlapon szombat este elhelyezetett közlemény szerint a jordániai származású terrorista csoportja követte el az észak-iraki Moszulban a tizenhét kurd fegyveres életét kioltó pokolgépes merényletet.

Elfogták a veszélyes Zarkávi-csoport egyik fejét

Nagyvilág2004.10.23, 11:08

Elfogták az amerikaiak Fallúdzsában a Zarkávi-terrorcsoport több tagját és egy vezetõjét. A csoportot több pokolgépes merényletért és külföldi túszok lefejezéséért teszik felelõssé.

Az Iszlambúli Brigádok vállalta a moszkvai robbantást

Nagyvilág2004.08.31, 22:32

Az Iszlambúli Brigádok nevû iszlámista csoport vállalta magára a keddi moszkvai pokolgépes merényletet, amelyben legkevesebb 9 ártatlan ember vesztette életét.