pneumococcus

címke rss
Ha már itt a vakcina, minél több ember be kell, hogy oltassa magát

Ha már itt a vakcina, minél több ember be kell, hogy oltassa magát

„Az 50 év felettiek alkotják a globális „ezüstgazdaságot", amely a világ harmadik legnagyobb gazdasága lenne az Egyesült Államok és Kína után" - mondta Rózsa Péter egészségügyi közgazdász, a Nézőpont Intézet munkatársa. A Nézőpont Intézet az idősek társadalomban betöltött szerepéről és gazdasági jelentőségükről készített tanulmányt. Ebből egyebek mellett az derült ki, hogy az idősek egyre jelentősebb arányban járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez. A kutatásból az is kiderül, hogy többségében vigyáznak magukra, próbálnak egészségtudatosan élni, de a védőoltások területén van még teendő - kevesebb mint a felük oltatja be magát pééldául ...

Náthás voltam, most fáj a fülem – mit tegyek?

Tudomány2020.10.08, 12:15

A náthával járó orrdugulás miatt gyakran jelentkezik a megfázás kísérő tüneteként fülfájás. Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus, a Fül-orr-gége Központ orvosa elmondta, hogy ez a tünet fülkürthurutot is jelezhet, és ha nem kezeljük megfelelően, akár középfülgyulladás is kialakulhat.

Évi nyolcszázezer gyereket öl meg, pedig van fegyverünk ellene

Tudomány2018.04.25, 15:31

A pneumococcus baktérium okozta megbetegedés globális probléma, rendkívüli teher az egészségügyi ellátó rendszernek. Az első tíz halálok között szerepel: 14, 5 millió eset fordul elő évente , és közel 800 ezer öt év alatti gyermeket vesztünk el évente a mikróba támadása miatt. Hatékony fegyver van a kezünkben ellene, a védőoltások –hívja fel a figyelmet Dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont oltóorvosa.

Új kötelező oltás a június 30-a után született babáknak

Egészség2014.04.23, 14:28

A június 30-a után született csecsemők kötelezően megkapják a pneumococcus oltást, szeptember elsejétől pedig a 12 éves lányok térítésmentesen kérhetik a HPV-oltást.

Kötelező lett a pneumococcus elleni védőoltás

Life.hu2014.04.01, 15:06

A kötelező oltási rend része lett a pneumococcus baktérium elleni oltás, amellyel középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg.

Mitől véd az új kötelező oltás?

Egészség2013.11.26, 07:17

A pneumococcus elleni vakcina a két éven aluliak számára eddig ingyenes volt, és a szülők 95 százaléka be is adatta gyermekének. Jövő évtől az oltás kötelező lesz.

Kötelező lesz a pneumococcus elleni védőoltás

Itthon2013.10.28, 16:00

Jövőre a költségvetésből többet költenek oltóanyag-beszerzésre, és kötelező lesz a pneumococcus elleni védőoltás. A kötelező védőoltások beadásáért a háziorvosok és a házi gyermekorvosok nem kérhetnek pénzt.

Kötelező lesz a pneumococcus elleni védőoltás

Life.hu2013.10.28, 15:10

Jövőre kötelezővé teszik a pneumococcus elleni védőoltást, a HPV elleni vakcina pedig kötelezően ajánlandó lesz - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke.

Kell-e félni az oltásoktól?

Egészség2013.04.27, 11:42

Érdemes-e a kötelezőkön túl egyéb védőoltásokkal is beoltatni a gyereket? Megterheli-e a gyerek immunrendszerét a sok oltás? Okozhatják-e az oltások, hogy egyre több az allergiás?

Két új kötelező védőoltás jöhet

Egészség2012.10.01, 16:08

Jelenleg tíz kötelező és egy kötelezően ajánlott védőoltást biztosít térítésmentesen az állam. A rendszer továbbfejlesztésével a lista bővülhet a lányok HPV-vírus elleni oltásával, valamint bárányhimlő elleni vakcinával.

Fertőző agyhártyagyulladás: kell-e járványtól tartani?

Egészség2011.03.08, 11:40

Az elmúlt két hétben két olyan gyerek esete is nyilvánosságra került, akiket fertőző agyhártyagyulladással szállítottak kórházba. Valójában a megbetegedések száma ennek többszöröse. Ez a téli időszakban normálisnak mondható, bár idén több a beteg, mint az elmúlt években.

Az ÁNTSZ szerint itthon nem elérhetőek a Japánban felfüggesztett gyerekoltások

Egészség2011.03.08, 16:38

Felfüggesztette a japán egészségügyi minisztérium két világszerte használt csecsemőoltás, a "Prevenar" és az "ActHIB" használatát, amíg lezárulnak a vizsgálatok négy kisgyerek halálának ügyében. Tegnap egyes sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy a vakcinák itthon is elérhetőek, ám az ÁNTSZ ezt cáfolja.

A spájzoló orvosokon keresik a hiányzó oltóanyagot

Itthon2009.04.03, 17:20

Egyes rendelőkben túl sok van belőle, másokból hiányzik a pneumococcus nevű baktérium elleni védőoltás, amely az első úgynevezett ajánlott védőoltás Magyarországon. Az egyenetlen elosztás oka, hogy a gyermek- és háziorvosok korábbi tapasztalatok híján nem tudták felmérni a reális igényeket és jól bespájzoltak a vakcinából, vagy éppen túl keveset rendeltek belőle.

Előző
  • 1
Következő