Playstation 3

címke rss

Két-három év múlva jöhetnek az új játékgépek

Archívum2009.01.23, 14:19

A világ egyik vezetõ videojátékokat fejlesztõ cége, a francia Ubisoft vezetõje szerint már két-három év múlva piacra kerülhetnek a jelenlegi csúcsnak számító konzolgépek, így a Playstation 3 és az Xbox 360 következõ generációs utódjai.

Már 28 millió kelt el az Xbox 360-ból

Archívum2009.01.06, 17:39

A Microsoft játékkonzolja az ünnepek alatt tovább erõsítette elõnyét hagyományos ellenfelével, a Playstationnel szemben, de a Wii sikerét még mindig nem tudta megközelíteni.

Olcsóbb lehet a PlayStation 3

Archívum2008.12.31, 12:44

Az iSuppli piacelemzõ cég tanulmánya szerint a gyártás, illetve a hardveres komponensek optimalizálása révén a Sony jelentõsen csökkenteni tudta PlayStation 3 játékkonzolának elõállítási költségét. Míg korábban minden egyes eladott konzolt veszteségesen adott el a vállalat - a kiesõ bevételt persze a játékszoftverek eladásával pótolta -, nemsokára azonban már nullszaldósra hozható ki a PS3-ak elkészítése - írja a Newsfactor.

Indul a PlayStation virtuális világa

Techbázis2008.12.10, 23:44

A Sony hivatalosan bejelentette, hogy Home, vagyis otthon névre hallgató, PlayStation 3 konzolokról elérhetõ virtuális világa csütörtökön béta verzióban világszerte elérhetõvé válik a legújabb játékgépek tulajdonosai számára.

Ráncfelvarrták a PlayStationöket

Archívum2008.08.22, 07:58

A PlayStation 3 nagyobb winchestert, hordozható társa, a PSP mikrofont és kevésbé tükrözõdõ képernyõt kapott.

Online videotéka indul a PlayStationön

Archívum2008.06.26, 14:19

A Sony bejelentése szerint az Egyesült Államokban már nyáron, Európában és Japánban egy késõbbi idõpontban indítja útjára internetes videotékáját.

Szuperprocesszoros laptop a Toshibától

Techbázis2008.06.19, 22:56

Igazán elvakult házimozi-mániásoknak, és HD-felbontásban dolgozó filmeseknek szánja a Toshiba új Qosmio laptopját, melynek belsejében a PlayStation 3-ból ismert nagyteljesítményû Cell processzor alapjain nyugvó, multimédiás feladatokat szupergyorsan elvégzõ lapkával is felszereltek.

Rekordnyereséget ért el a Sony

Archívum2008.05.14, 12:40

Rekord eredménnyel zárta a tavalyi üzleti évet a Sony elsõsorban annak köszönhetõen, hogy kisebb volt a Playstation 3 játékkonzol vesztesége.

Laptopot építettek a Playstation 3-ból

Archívum2008.04.11, 14:39

Egy hobbista építette át az izmos játékgépet egy brutális méretû noteszgéppé, amelyet jótékonysági célra árvereznek majd el.

Blu-rayben okosodik a PlayStation 3

Archívum2008.03.25, 13:33

Hamarosan olyan szoftveres frissítést adnak ki a PlayStation 3-hoz, amellyel a játékgép az új Blu-ray-filmeken debütáló internetes extrákat is képes lesz kezelni.

Pucér fenék jelent meg a videojátékban

Archívum2008.03.10, 11:59

Egy online autóverseny-játékban az egyik férfi versenyzõ letolt nadrággal állt a webkamera elé, és gyerekeknek mutogatta magát. A pedofilok a virtuális valóságban kaptak újabb terepet.

Érkezik a Gran Turismo 5 Prologue

Archívum2008.03.07, 18:39

Filmszerû grafikát, több mint hetven autótípus lehetõ legrealisztikusabb szimulációját és intelligens ellenfeleket ígér a sikeres autóverseny-sorozat következõ része, amely PlayStation 3-ra jelenik majd meg.

Sony Mylo2 - wifi-képes internettábla

Archívum2008.01.30, 11:09

A Sony - miközben éppen saját javára fordítja a konzolháborút az egyre sikeresebb PlayStation 3-mal - az internetezni vágyó felhasználókat sem hagyják újdonság nélkül.

Playstation 3 már százezer forintért

Archívum2007.10.09, 09:24

Olcsóbb, de butább PS3-at dob piacra a Sony október 10-én, amelyet kisebb winchesterrel szerelnek és megfosztottak pár extra funkciótól.

Jön az olcsóbb PlayStation 3

Archívum2007.10.05, 18:40

 A Sony bejelentette, hogy október közepén a korábbinál olcsóbb változatot dob piacra PlayStation 3 játékgépébõl: az új modell a korábbinál kisebb, 40 gigabájtos merevlemezzel lesz felszerelve. Emellett a 60 gigás PS3 árát is csökkentik.

Japánban aláz a Nintendo Wii

Techbázis2007.07.23, 16:28

Több mint ötször annyit Nintendo Wii kelt el a szigetországban, mint a Sony cég roppant teljesítményû, ám drága játékgépébõl, a PlayStation 3-ból.

Nálunk nem lesz olcsóbb a PS3

Archívum2007.07.13, 09:11

Az USA-ban a Sony nemrég száz dollárral csökkentette új generációs játékgépének árát, Európában viszont nem lesz olcsóbb a masina ehelyett egy extra irányító és játékok járnak majd hozzá.

Nyáron érkezik az új PlayStation 3

Techbázis2007.07.09, 17:42

Az Egyesült Államokban a Sony száz dollárral csökkenti új generációs játékgépe árát, ugyanakkor a cég egy, az eredetinél is drágább változat piacra dobását tervezi a PS3-ból.

Szemet kap az új PlayStation

Archívum2007.04.27, 10:01

A Sony a játékgépéhez kapcsolható, mozgásérzékelõs EyeToy kamera új változatát adja ki a PS3-hoz. Az utód nagyobb felbontást, jobb képminõséget, és profibb hangérzékelést tesz lehetõvé elõdjénél.

Megszûnik az olcsóbb Playstation 3

Archívum2007.04.12, 11:25

A Sony úgy döntött, hogy a csekély keresletre való tekintettel Észak-Amerikában is kivonja a forgalomból új játékkonzoljának olcsóbb, lebutított változatát.

PC helyett PlayStation

Techbázis2007.03.30, 18:47

Lejátssza az újfajta DVD-ket, lehet rajta zenét hallgatni, és akár a családi fotókat is lehet nézegetni a csúcsgrafikás játékok mellett az új PlayStation 3-on. A Sony új konzoljára még operációs rendszert is lehet telepíteni, így megvizsgáltuk, mennyire vetélytársa egy PC-nek.

Még van néhány PlayStation 3

Vendégszoba2007.03.28, 15:42

Múlt hét óta itthon is kapható a PlayStation 3. Olvasóink Sándor Csabát, a Sony termékmenedzserét faggatták arról, elfogyott-e már az összes új generációs konzol, megéri-e Magyarországon ilyen drága gépet árulni, és miben jobb a Blu-ray a hagyományos DVD-nél.

Megérkezett az új PlayStation

Techbázis2007.03.23, 13:48

Az európai premierrel párhuzamosan Magyarországon is a boltokba került a Sony új játékgépe, a PlayStation 3. A konzol igazi luxusgép, közel 170 ezer forintba kerül, viszont elég kevés játék kapható hozzá, új generációs DVD-n kiadott filmeket pedig csak egy hónap múlva lehet majd megvenni a géphez. Ennek ellenére úgy tûnik, az összes PS3 el fog fogyni a premier napján.

Virtuális világot indít a Sony

Techbázis2007.03.08, 12:35

A Home, vagyis otthon névre hallgató online játékszolgáltatás leginkább a PC-s Second Life-ra hasonlít majd. A virtuális világba áprilistól költözhetnek be az internetkapcsolattal rendelkezõ PlayStation 3 és PSP-tulajdonosok.

Lenyomta a HD DVD-t a Blu-ray

Archívum2007.02.07, 10:37

A Sony újfajta lemezeibõl kétszer annyi fogyott Amerikában, mint a HD DVD-bõl, és a Playstation 3 tulajdonosok legtöbbje mozizik is a konzolon - úgy tûnik tehát, bejöttek a japán gyártó számításai.

Rendõrök öltek a Playstation 3 miatt

Techbázis2006.12.06, 09:11

Lelõttek a rendõrök egy Playstation-rablással gyanúsított fiatalt Amerikában, mert fegyvernek nézték a kezében lévõ kontrollert.

Megtörhet a Playstation egyeduralma

Techbázis2006.11.17, 10:00

Piaci elemzõk szerint megtörhet a Sony fölényes dominanciája a videojátékok piacán  a Playstation 3 többször elhalasztott premierje, illetve a gyártási problémái nyomán. A Merrill Lynch szakembere szerint a már kapható Microsoft Xbox 360 lesz a konzolháború gyõztese.

A szürkepiacon is jól megy az új Playstation

Archívum2006.11.13, 13:42

Sokan adják tovább tösszörös áron a most megjelenet Playstation 3 játékkonzol "használt" példányait.

Órák alatt elkelt az összes új Playstation

Techbázis2006.11.11, 18:47

Szombaton debütált Japánban a Sony új játékgépe: bár a Playstation 3 nem olcsó, egyes üzletek elõtt ezres sorok alakultak ki. Egyes helyeken kisorsolták, a várakozók közül ki veheti meg a korlátozott számban elérhetõ új gépet, amelybõl a teljes raktárkészlet mindenütt órák alatt elfogyott.

A PC-t is kiválthatja az új Playstation

Archívum2006.10.18, 16:56

Ingyenes Linux operációs rendszert ad ki a Terra Soft cég a Sony cég nemsokára debütáló Playstation 3 játékgépéhez. Az ingyenes szoftver egy PC-hez hasonló funkciókat kínál majd.

Hol késik az új Playstation?

Techbázis2006.10.14, 16:33

A Sony nemrég bejelentette, hogy Európában csak 2007 márciusától lehet majd megvenni az új Playstation konzolt, karácsonyra csak az amerikai és japán játékosok kaparinthatják meg a szupergépet. Cikkünkben áttekintjük, mi az oka, s milyen következményei lehetnek a kínos késedelemnek a játékgépek háborújában.

Olcsóbb lesz a Playstation 3, de csak a japánoknak

Archívum2006.09.22, 12:33

A szigetországban nem csak elõbb, hanem olcsóbban is kapják majd a vásárlók a játékgépet, amelynek megjelenése a cég ígérete szerint már nem csúszik többet.

Playstation-lapka kerül a szuperszámítógépbe

Techbázis2006.09.07, 11:48

Az amerikai energiaügyi minisztérium megbízásából minden eddiginél nagyobb teljesítményû szuperszámítógépet épít százmillió dolláros nagyságrendû költségvetéssel. A Roadrunner fedõnevû masinában a Playstation 3 játékgéphez fejlesztett Cell processzorokat is alkalmazni fognak.

A PlayStation 3 nyerheti a konzolháborút

Archívum2006.08.21, 10:55

Egy amerikai piacelemzõ cég szerint a japán Sony cég új generációs játékgépe lesz a legkelendõbb konzol, a második helyet várhatóan a Microsoft Xbox 360, a harmadikat pedig a Nintendo fogja megkaparintani.

Nuncsaku és kormány az új konzolokhoz

Techbázis2006.05.10, 13:58

A PlayStation 3 keddi bemutatóját követõen a két rivális, a Nintendo és a Microsoft is bemutatta újdonságait: elõbbi fõként Wii konzoljának spéci nuncsaku-irányítójára koncentrált. Ezzel szemben a szoftveróriás hardveres kiegészítõket jelentett be az Xbox 360-hoz, amely nemsokára itthon is hivatalosan kapható lesz.

Bemutatták az új PlayStationt

Techbázis2006.05.16, 23:06

A Sony az E3 játékkiállítás megnyitója elõtt mutatta be új generációs konzolját: a PlayStation 3 két változatban fog a boltokba kerülni, Blu-ray lemezes filmekkel is elboldogul, ingyenes lesz online játékszolgáltatása, viszont drágább lesz az Xbox 360-nál.

Laptop-árban lesz az új Playstation játékgép

Archívum2006.04.06, 09:07

Az elõzetes hírek szerint 130-160 ezer forintba kerül majd a Sony új játékkonzolja - kérdés, hogy ennyi pénzért kinek kell majd?

Netes közösségi portál az új Playstationhöz

Archívum2006.03.23, 15:18

A Playstation 3-hoz felújítják a Sony online játékosoknak szánt szolgáltatásait is, amelyrõl újabb részleteket fedett fel a cég.

Novemberig nem jön ki az új Playstation

Techbázis2006.03.16, 13:02

A Sony tegnap bejelentette, hogy a karácsonyi bevásárlási szezonig halasztja tovább új játékkonzolja megjelentetését: a Playstation 3 csak novemberben jön majd ki, igaz, sokkal többet tud majd vetélytársainál.

A Sony szerint késhet a Playstation 3

Techbázis2006.02.20, 16:43

A Sony szeretné még tavasszal piacra dobni a Playstation 3 játékgépet, de erre egyre kevesebb az esély, mivel késnek a konzolhoz kapcsolódó szabványok.

Játékgép-processzor az IBM szupergépében

Techbázis2006.02.10, 15:47

A Playstation 3 játékkonzolhoz kifejlesztett processzorok olyan jól sikerültek, hogy hamarosan komoly szimulációs feladatokat is elláthatnak.

Sokba fog kerülni az új Playstation

Techbázis2005.08.12, 11:30

Mivel a Sony tízéves életciklust tervez jövõre piacra kerülõ, következõ generációs játékgépének, a legújabb technológiákat építi be a masinába. Bár a Playstation 3 (PS3) pontos ára még nem ismert, a cég vezetõje már most elárulta: a konzol bizony drága lesz.

Akár 2007-ig is késhet az új Playstation

Techbázis2005.08.05, 13:00

Elemzõk szerint lehet, hogy a Sony csak egy évvel az Xbox megjelenése után vág vissza a Microsoftnak, mivel az új gépek játékellátásának biztosításához idõ kell. Amíg a PS3 várat magára, a PS2 még mindig elég profitot termelhet a japán cégnek.

Jövõ tavasszal érkezik az új Playstation

Techbázis2005.05.18, 09:45

A Sony bejelentése szerint a cég új generációs játékgépe kétszer olyan gyors lesz, mint a Microsoft év végén debütáló Xbox 360-asa, ugyanakkor a Playstation 3 csak a jövõ év közepén kerülhet a boltokba.

Csúcssebesség a Cell processzorral

Techbázis2005.02.08, 18:05

Egy nemzetközi konferencián fedték fel fejlesztõi a Cell nevû új generációs processzor paramétereit.  A jövõre megjelenõ PlayStation 3 játékgép szívéül szolgáló mikrochip a gyártók szerint szuperszámítógépekével összemérhetõ teljesítményre lesz képes, s várhatóan forradalmasítja majd a szórakoztatóelektronikai iparágat.

2006-ban debütálhat a szuperprocesszor

Archívum2004.11.29, 16:06

A Sony bejelentette, hogy tervei 2006-ban fognak piacra kerülni azok az elsõ multimédiás eszközök, melyekben a jelenlegi processzorokénál sokkalta nagyobb teljesítményt biztosító, Cell nevû lapkát alkalmazza majd, amely egyben a Playstation 3 játékgép lelkét is képezi majd.

Kék lézer kerül a Playstation 3-ba

Techbázis2004.08.06, 10:51

A Sony közlése szerint a vállalat Playstation nevû játékgépének jövõre bemutatkozó, harmadik generációs változata az akár 50 gigabájt adat tárolására is alkalmas Blu-ray lemezeken árulják majd a játékokat.

2005-re készül el Playstation 3

Techbázis2002.09.06, 12:01

2005 tájékán kerülhet piacra a PlayStation 3 játékkonzol. A gyártó Sony szerint az alapvetõen új koncepcióval készülõ játékgép túllépi a játék határait.

Szuper agy készül a PlayStation 3-hoz

Techbázis2002.08.06, 16:18

Fejlesztõi szerint 2004-ben kezdõdhet meg az eddig nagyrészt misztikum ködébe burkolózó processzor gyártása, mely a következõ generációs PlayStation központi egysége lehet.  

Elõzõ
Következõ