platform

címke rss

Szakad a Dzurinda vezette kormánypárt

Nagyvilág2003.12.08, 18:39

Kilépett a legerősebb szlovák kormánypárt parlamenti frakciójából, a Mikulás Dzurinda kormányfő vezette SDKÚ-ból a közelmúltban Szabad Fórum (SF) néven párton belüli platformot alakított Ivan Simko és a csoport hat további képviselője, jelezve egyben, hogy januárban a pártból is kilépnek.

Szili helyett Biharit jelölné az MSZP

Itthon2005.03.23, 08:54

A Népszabadság értesülése szerint az MSZP új, bár korábban már felmerült nevet dob be az államfőjelöltek névsorába. A szocialista platform a korábban szocialista országgyűlési képviselő, jelenleg alkotmánybíró Bihari Mihály jelölését fontolgatja.

Rendeződik a szlovák kormánykoalíció helyzete

Nagyvilág2005.09.06, 20:58

Várhatóan már ezen a héten megoldódik a hárompártivá zsugorodott szlovák kormánykoalíció válsága, mert Mikulás Dzurinda kormányfő kedd este bejelentette, hogy elfogadhatónak tartja a koalícióból kiszorult, majd pártszakadáson átesett volt kormánypártból, az Új Polgári Szövetségből (ANO) kivált platform indítványát és ennek megfelelően kész annak jelöltjét, Jirí Malcháreket kinevezni a gazdasági tárca élére.

Okostelefon és zseb-PC a górcső alatt

Techbázis2006.03.22, 20:14

Ugyanaz a gyártó, ugyanaz a platform, de teljesen más kivitel: míg az egyik "csak" egy okostelefon, addig nagyobb testvére akár laptop helyett is megteszi.

Otthagyta Bokros az MSZP liberálisait

Itthon2007.05.07, 11:27

Lemondott Bokros Lajos közgazdász az MSZP liberális platformjának tiszteletbeli elnökségéről. A volt pénzügyminiszter az egészségbiztosítási rendszeren vitatkozott össze a szocialista csoportosulással.

�j piac ny�lik a lengyel t�zsd�n

Gazdaság2007.05.25, 19:42

A jelent�s fejl�d�s el�tt �ll� c�gek sz�m�ra biztos�t t�kebevon�si lehet�s�get a vars�i t�zsde �j platformja. A szab�lyok itt kev�sb� szigor�ak, ez�rt jobbak a felt�telek a megizmosod�shoz.

Kaszjanov kilépett a Másik Oroszország ellenzéki koalícióból

Nagyvilág2007.07.03, 19:58

Kilépett a Másik Oroszország nevű ellenzéki koalícióból Mihail Kaszjanov volt miniszterelnök kedden, mert nem sikerült egyetértésre jutni az egységes politikai platform megteremtésének és a közös elnökjelölt állításának kérdéseiben.

A Doom atyja beintett a Vistának

Archívum2007.08.08, 15:30

John Carmack kijelentette, hogy a legújabb játéka nem használja majd az új Windows grafikus platformját, mert semmi szüksége rá.

Kiss Péter változtatna az MSZP habitusán

Itthon2007.11.24, 12:56

Országos helyzetértékelő értekezletet tartott szombaton az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja. A rendezvényen a párt alelnöke, Kiss Péter kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy ha a többség számára is elfogadhatóvá akarják tenni a reformokat, akkor változtani kell a szocialisták habitusán.