plágium

címke rss

Kínos Pali

Vélemény2012.03.27, 19:53

Már nem gyanú, hanem tény, hogy Schmitt Pál nem a saját kútfejébõl merítette a dolgozata tartalmát. Egyértelmû, mi lenne a dolga, vagy ha magától nem jut eszébe, mire kellene biztatniuk õt azoknak, akiknek a posztját köszönheti.

Nyilván nem mondhatták, hogy nem igaz a plágiumvád

Itthon2012.03.27, 19:57

A Fidesz-frakció tagjai nem nyilatkozhatnak Schmitt Pál ügyében, erre sms-ben figyelmeztették õket kedden reggel. Forrásaink szerint a Semmelweis Egyetem rektora magát a miniszterelnököt is megkereste korábban a dilemmával, hogy hogyan lehetne az egyetem hírnevét és a köztársasági elnök renoméját is megmenteni.

Dr. Bubóval tüntettek Schmitt doktorija ellen a Parlamentnél

Itthon2012.03.27, 21:21

Villámdemonstrációt szervezett az LMP a Kossuth térre a köztársasági elnök plágiumügye miatt, miután kedden nyilvánosságra került a Schmitt Pál kisdoktoriját vizsgáló bizottság jelentése. A tüntetõk az ország szégyenének nevezték az államfõt, és Schmittet gúnyoló dalokat játszottak a Parlament elõtt.

Kikérte magának Schmitt felesége a plágiumügyrõl szóló kérdést

Itthon2012.03.27, 08:38

Az államfõ felesége szerint udvariatlanság meglepni a férjét érintõ kérdésekkel, miközben jótékonysági rendezvényre megy.    

Rendezi az államfõ lemondásának a szabályait a Fidesz

Itthon2012.03.23, 20:25

A köztársasági elnök távozásával kapcsolatos szabályokat is tartalmaz az a javaslat, amelyet a házszabály módításához nyújtottak be a kormánypártok frakcióvezetõi. Az indoklás szerint a javaslat célja, hogy összhangot teremtsen a házszabály és a közelmúltban benyújtott országgyûlési törvény között. A Fidesz szerint a javaslatnak semmi köze Schmitt Pál plágiumügyéhez.

Schmitt Pál tiszteletben fogja tartani a vizsgálóbizottság döntését

Itthon2012.03.08, 11:55

Az esetleges lemondását firtató kérdésre a köztársasági elnök a BruxInfónak azt mondta, hogy az ország kétharmadának még mindig megfelelõ elnök. A Medián legfrissebb felmérése szerint relatív többségbe kerültek azok, akik szerint a köztársasági elnöknek a plágiumügy miatt le kellene mondania.

Újabb plágiumgyanús oldalak a Schmitt-dolgozatban

Itthon2012.03.06, 13:33

A hvg.hu szerint a 225 oldalas doktori disszertáció több mint kétszáz oldalának a forrását sikerült azonosítani. A most azonosított források között van a Nemzetközi Olimpiai Biztosság egyik brosúrája, az Olimpiai Charta szövege, valamint Nyikolaj Georgiev bolgár sportkutató tanulmányának több táblázata és diagrammja.

Plágium miatt vették el egy német politikus doktori címét

Nagyvilág2012.03.05, 22:48

Elvette a kölni egyetem Bijan Djir-Sarai doktori címét hétfõn, miután a szabaddemokrata politikus disszertációjában nem tett eleget az idézetekre vonatkozó kötelezettségeinek.

Plágiummal vádolja Silvio Berlusconit egy olasz rapper

Nagyvilág2012.02.22, 10:26

Egy milánói rapper szerint Silvio Berlusconi pártjának himnusza gyanúsan hasonlít egy korábbi számára. A Popolo della libertá címû dalról Berlusconi korábban azt mondta, hogy a saját szerzeménye.

Lecsúszott a népszerûségi lista élérõl Schmitt Pál a Mediánnál

Itthon2012.02.02, 20:27

Schmitt Pál köztársasági elnök lett a politikusok e havi népszerûségi listájának vesztese a Mediánnál. A HVG által közölt felmérés szerint a többség úgy véli, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de a kormány megítélése javult, a Demokratikus Koalíció pedig elérte a parlamenti küszöböt.

Pár nap alatt lebuktathatná Schmittet a plágiumbizottság

Itthon2012.01.26, 19:44

A megadott két hónapnál sokkal rövidebb idõ alatt is kideríthetné a Schmitt Pál dolgozatát március végéig vizsgáló bizottság, plagizált-e disszertációjában az államfõ - állítják az [origo] által megkérdezett szakértõk. A Debreceni Egyetem 2009-es plágiumügyét néhány nap alatt zárta le az intézmény. Az államfõ dolgozatát vizsgáló testületbe önként jelentkezõ, de be nem kerülõ professzor azt mondta az [origo]-nak: akár egy nap alatt is el lehetne dönteni, plagizált-e az államfõ.

Titkos bizottság vizsgálja Schmitt plágiumgyanús disszertációját

Itthon2012.01.25, 14:44

Csak két hónap múlva, március végén mondja meg a Semmelweis Egyetem, hogy Schmitt Pál valóban plagizálta-e 1992-es disszertációját. Az egyetem az ügyet vizsgáló bizottság tagjainak nevét sem árulja el, állítólag azért, hogy zavartalanul dolgozhassanak.

Remélem, nem kell szégyellnem a doktorimat - Schmitt Pál évfolyamtársai a plágiumügyrõl

Itthon2012.01.25, 12:33

1992-ben Schmitt Pál volt az egyetlen a Testnevelési Egyetemen doktoráló tíz ember közül, aki kihagyta a hivatkozásokat a disszertációjából - derült ki az [origo] által megtekintett doktori dolgozatokból. Az abban az évben doktori címet szerzõ kutatók most azt mondják, alapvetõ követelménynek tekintették a hivatkozást. A plágiumügyet egyikük szerint azért kellene nagyon gyorsan lezárnia a Semmelweis Egyetemnek, mert az az ott doktoráltak teljesítményét is leértékelheti.

Vizsgálóbizottságot akar Schmitt plágiumbotránya miatt a Jobbik

Itthon2012.01.25, 18:29

A párt a politikai következtetések levonását tûzte ki célul.

Felkavarta Schmitt Pál plágiumügye a német professzort

Itthon2012.01.23, 15:53

Nem emlékszik Schmitt Pál nevére és arcára a német professzor, akinek az 1991-ben megjelent munkájából hosszú részleteket emelt át szó szerint kisdoktori disszertációjába a köztársasági elnök. Klaus Heinemann az index.hu-nak azt írta: súlyosan érintette a plágiumügy.

Tüntetõk követelték Schmitt Pál lemondását a Dísz téren

Itthon2012.01.21, 19:46

Schmitt Pál lemondását követelte néhány száz tüntetõ a köztársasági elnök kisdoktori disszertációja miatt a budai Várban. A Sándor-palotánál Schmitt mellett tüntettek, kevesebb mint tízen voltak.

A szakértõk nem kérnek a Schmitt-dolgozat kivizsgálásából

Itthon2012.01.21, 12:35

Kétséges, hogy a Semmelweis Egyetem a jövõ héten fel tudja-e állítani a köztársasági elnök doktori értekezésének elkészítését vizsgáló szakértõi testületet.

MOB-tagok elõtt védte disszertációját Schmitt Pál

Itthon2012.01.19, 17:11

Az általa vezetett Magyar Olimpiai Bizottság több tagja elõtt védte meg doktori disszertációját 1992-ben a plágiummal gyanúsított Schmitt Pál. Az ötfõs bizottságból volt, aki nem is olvasta az elmúlt napokban sokat támadott értekezést, igaz, erre semmi sem kötelezte. A bizottság akkori elnöke szerint tényleg "becsúszhattak hibák". A Semmelweis Egyetem kedd óta vizsgálja, miként lehet szinte azonos a doktori dolgozat 180 oldala egy bolgár sportdiplomata néhány évvel korábban megjelent könyvével. Az államfõ az óta elismerte, "törzsanyagként" használta a bolgár tudós francia nyelvû tanulmányát.

Német kutató tanulmánya is szóról szóra szerepel Schmitt dolgozatában

Itthon2012.01.19, 19:03

Egy német kutatótól is átemelt több oldalt kisdoktori disszertációjába Schmitt Pál - állítja az index.hu és a hvg.hu. A hvg.hu szerint az 1992-es kisdoktori disszertációban legfeljebb körülbelül 18 oldal maradt, amelyrõl Schmitt azt állíthatja, hogy az õ munkája.

HVG: A következtetések rész is fordítás Schmitt kisdoktorijában

Itthon2012.01.19, 13:14

Nemcsak a törzsadatokat, hanem a következtetések részt is átemelte kisdoktori disszertációjába Schmitt Pál Nyikolaj Georgiev korábbi munkájából - írja a hvg.hu csütörtökön. A köztársasági elnök korábban azt állította, hogy a 180 oldalnyi törzsanyagon túl 30-35 oldalnyi saját véleményt is írt, utóbbi a hvg.hu szerint mindössze hat oldal, és fordítás.

Ha kérdeznék, Schmitt Pál válaszolna a disszertációügyi vizsgálóbizottságnak

Itthon2012.01.19, 14:26

Személyesen is kész résztvenni a Semmelweis Egyetem vizsgálóbizottságának meghallgatásán Schmitt Pál - mondta a köztársasági elnök az [origo] kérdésére Egerben. A Hevesi megyeszékhelyen az államfõt szimpátia-tüntetõk és olyanok is várták, akik szerint Schmitt Pál plágiumgyanús doktori disszertációjával lejáratja az országot.

Kivizsgálja az egyetem Schmitt Pál plágiumügyét

Itthon2012.01.18, 08:43

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Semmelweis Egyetem, hogy kivizsgálja Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit. Ez a bizottság vizsgálja majd, hogy plagizált-e az 1992-ben leadott doktori disszertációjában az államfõ. Az egyetem Testnevelési Karának dékánja már magához is vette a dolgozatot.

A Schmitt-dolgozatot is kiiktathatná a plágiumkeresõ

Techbázis2012.01.18, 17:29

Kevés magyar egyetemen futtatják át automata plágiumkeresõn az új diplomamunkákat, pedig a Kopi nevû ingyenes szolgáltatás egy-két óra vizsgálat után lebuktatja az összeollózott szövegeket. A szoftver tavaly óta angolul is ért, idén németül és franciául is megtanítják a programozói, így nemsokára akár Schmitt Pál dolgozatának eredetiségét is képes lesz ellenõrizni.

Visszafogottan védi a NOB a plágiummal vádolt Schmittet

Itthon2012.01.15, 09:33

A Semmelweis Egyetem dékánja és az 1992-es dolgozat egyik bírálója után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is állást foglalt Schmitt Pál államfõ plágiumügyében, de a sportszervezet csak a köztársásági elnök náluk végzett munkáját méltatta, a vád visszautasítását pedig csak "tudomásul vette".

A fair playrõl ismeri Schmittet a fideszes doktor

Itthon2012.01.13, 15:18

A közéleti szereplõk lejáratására specializálódott osztagok támadása állhat a mögött, hogy Schmitt Pál államfõ dolgozata plágiumgyanúba keveredett - állították az [origo] által megkérdezett, tudományos fokozattal rendelkezõ fideszes képviselõk. Egyikük azt mondta, Schmitt világ életében a sportszerûségérõl volt híres.

Plágium az egyetemen

Vélemény2012.01.13, 13:40

Az egyetemi oktatásban egyre súlyosabb gond, hogy egyes hallgatók mások eredményeinek kisajátításával kívánnak elvégezni egy kurzust, vagy diplomát szerezni.  

Lemondatná Schmittet a Navracsics által alapított blog

Itthon2012.01.13, 12:40

Az államfõi hivatal tekintélyének megõrzése érdekében a plágiumbotrány miatt le kellene mondania Schmitt Pálnak a Jobbklikk.hu nevû konzervatív blog szerint.

A dékán nem kételkedik Schmitt Pál doktorijában

Itthon2012.01.14, 10:14

Védelmébe vette a plágiummal vádolt államfõt a testnevelési kar dékánja, aki szerint nincs ok azt feltételezni, hogy Schmitt Pál disszertációját nem az akkor érvényes szabályoknak megfelelõen bírálták el. A dékán szerint a szakértõk akkor megfelelõnek találták az értekezést, és így adták meg a doktori címet Schmittnek.

Együtt ápolták az olimpiai eszmét Schmitt-tel a dolgozatát jelesre értékelõk

Itthon2012.01.12, 18:23

Olyan emberek értékelték jelesre és engedték át Schmitt Pál államfõ plágiumgyanús doktori disszertációját, akik tagjai voltak egy szervezetnek, amelyet az akkor Schmitt által vezetett Magyar Olimpiai Bizottság hozott létre. A szervezet az olimpiai múlt gondozásáért felelt, és 1990-ig Schmitt vezette. Az egyik bíráló szerint rendben volt Schmitt lábjegyzeteket mellõzõ dolgozata, és politikai támadás az egész ügy.

Egész Európában téma Schmitt doktorija

Itthon2012.01.12, 20:44

A nemzetközi sajtó is foglalkozott a magyar köztársasági elnök doktori disszertációját ért plágiumvádakkal. Az AFP hírügynökség és egy svájci újság is megemlíti cikkében, hogy Schmitt Pál államfõ szoros szövetségese Orbán Viktornak. Az orosz, a román és a szlovén lapok is beszámoltak az ügyrõl.

Ritka csapdába esett bele Schmitt Pál

Itthon2012.01.12, 16:04

Keményen büntették az elmúlt években azokat a kutatókat, akikrõl kiderült, hogy koppintották doktori dolgozatuk egy részét. A doktori dolgozatokat ellenõrzõ bizottság vezetõje szerint ritkán fordul elõ, hogy valakit plágiummal gyanúsítanak, mivel egy doktori dolgozat szigorú szakmai felügyelet alatt készül. Az egyetemek egyre inkább résen vannak, speciális programokkal vadásznak a gondolattolvajokra.

A német miniszter belebukott, az ukrán elnök megúszta - plágiumvádak külföldön

Nagyvilág2012.01.12, 15:20

Nem Schmitt Pál köztársasági elnök az egyetlen, tudományos vagy írói munkássága miatt koppintással vádolt magas rangú politikus. Németország tavaly plágiumbotrányok egész sorától volt hangos, de Ukrajnában és Franciaországban is okoztak kisebb-nagyobb vihart másolások.

Szakszerûnek találta Schmitt koppintásgyanús dolgozatát az egyik bíráló

Itthon2012.01.12, 16:52

Fontos alkotásnak és jó dolgozatnak tartja Schmitt Pál államfõ doktori disszertációját Kertész István ókortörténész, aki az írás egyik bírálója volt. A köztársasági elnök 1992-ben szerzett doktori címet egy olyan dolgozattal, amely a Hvg.hu szerint nagyrészt koppintás. Kertész az [origo]-nak azt mondta, politikai támadásnak tartja az ügyet.

Schmitt Pál hivatala szerint nem koppintott az államfõ

Itthon2012.01.11, 20:49

A Köztársasági Elnöki Hivatal visszautasítja a Schmitt Pál köztársasági elnök doktori disszertációját ért plágiumvádat. A hvg.hu összehasonlította a disszertációt egy bolgár sportkutató tanulmányával, és arra jutott, hogy a köztársasági elnök mintegy 180 oldalt emelt át többnyire szó szerint a francia nyelvû munkából. Schmitt Pál summa cum laude minõsítést kapott a disszertációjára.

Lemondott a plagizálással vádolt német védelmi miniszter

Nagyvilág2011.03.01, 12:24

Kedd délelõtt benyújtotta lemondását a plágiumbotránya elõtt legnépszerûbb német politikus, Karl-Theodor zu Guttenberg.

Elvesztette doktori címét a plagizálással vádolt német miniszter

Nagyvilág2011.02.24, 12:35

A plágiumbotránya elõtt legnépszerûbb német politus, Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter elismerte, hogy hibázott a doktori disszertációja elkészítésekor, s emiatt egyeteme megfosztotta doktori címétõl. Közben a politikust "Googleberg" gúnynévvel látták el.

Szorul a hurok a német védelmi miniszter körül a plágiumvád ügyében

Nagyvilág2011.02.18, 13:06

A német védelmi miniszter átmenetileg lemond doktori címének használatáról, miután azzal vádolták meg, hogy a disszertációja egyes részeit mások írásaiból emelte át. Karl-Theodor zu Guttenberg visszautasítja ezeket a vádakat.

Tagadja a plágiumvádakat a német védelmi miniszter

Nagyvilág2011.02.17, 15:13

Nem követett el plágiumot - állítja Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter, akit azzal vádolt meg a Süddeutsche Zeitung, hogy doktori disszertációjában, forrásmegjelölés nélkül használta fel mások írásait és elõadásait. A német sajtó hevesen bírája a politikust, a Financial Times Deutschland "Copy+paste bárónak" keresztelte.

Perel a Star Wars-filmek sztárja

Tévé2010.07.08, 09:03

A Star Wars-filmek Anakin Skywalkere, Hayden Christensen azt állítja, tõle lopták egy jelenleg is futó amerikai sorozat ötletét.

Rummenigge ódája ezer euróba került a Bayernnek

Archívum2010.01.17, 14:07

A Bayern München ezer eurót fizetett egy költõnek, mivel Karl-Heinz Rummenigge ügyvezetõ forrásmegjelölés nélkül szavalta el az egyik versét novemberben Franz Beckenbauernek, a futballklub leköszönt elnökének.

Áll a bál Steven Seagal show-ja körül

Tévé2009.08.25, 10:31

Az öregedõ akciósztár, Steven Seagal realityje még el sem indult, de máris folyik körülötte a pereskedés.

13 milliárdra perlik Oprah Winfreyt

Tévé2009.08.10, 11:32

Egy plágiumperben 13 milliárd dollárt követelnek az Egyesült Államok kedvelt tévés személyiségétõl, Oprah Winfreytõl.

Lopással vádolják a Lost alkotóit

Tévé2009.07.15, 08:34

Egy író-producer, Anthony Spinner azt állítja, hogy õ már több mint harminc éve megírta a Lost történetét.

Perlik a Terminator-sorozat készítõit

Tévé2008.03.05, 11:29

Plágiummal vádolja a tévés Terminator alkotóit egy férfi, aki állítása szerint már 2003-ban elõállt a sorozat tervével.

Plágium ellen véd a magyar KOPI-portál

Techbázis2006.01.04, 11:16

Az innen-onnan összeollózott szakdolgozatoktól és tanulmányoktól véd a SZTAKI KOPI névre hallgató szoftvere - feltéve persze, ha az érdekelt tanárok, szerzõk is együttmûködnek.

Felmentették Britney Spearst

Kultúra2003.05.29, 11:51

Az énekesnõt plágium vádjával perelte be egy amerikai szerzõpáros. A bíróság szerint azonban Britney Spears önálló mûvész.

Per fenyegeti Amerika legszexibb mûsorát

Tévé2003.02.21, 14:02

Bírósági eljárás megindításán gondolkodik a Hot or Not nevû amerikai párkeresõ honlap két alkotója, akik plágiummal vádolják az Amerika legszexisebb emberét kutató ABC-show készítõit.

Elõzõ
Következõ