plágium

címke rss

Kínos Pali

Vélemény2012.03.27, 19:53

Már nem gyanú, hanem tény, hogy Schmitt Pál nem a saját kútfejéből merítette a dolgozata tartalmát. Egyértelmű, mi lenne a dolga, vagy ha magától nem jut eszébe, mire kellene biztatniuk őt azoknak, akiknek a posztját köszönheti.

Nyilván nem mondhatták, hogy nem igaz a plágiumvád

Itthon2012.03.27, 19:57

A Fidesz-frakció tagjai nem nyilatkozhatnak Schmitt Pál ügyében, erre sms-ben figyelmeztették őket kedden reggel. Forrásaink szerint a Semmelweis Egyetem rektora magát a miniszterelnököt is megkereste korábban a dilemmával, hogy hogyan lehetne az egyetem hírnevét és a köztársasági elnök renoméját is megmenteni.

Fluck ízekre szedte a Schmitt-dolgozatot

Itthon2012.03.29, 12:58

Az elvégzett tényfeltáró munka alapján javasolt megvizsgálni Schmitt Pál egyetemi doktori címe visszavonásának lehetőségét - írja szerda este nyilvánosságra hozott különvéleményében a doktorit vizsgáló bizottság egyik tagja. A köztársasági elnök szerdán közölte, hogy nem mond le, bár bebizonyosodott, hogy doktori dolgozatának nagy részét plagizálta.

Plágiumítélet Izraelben

Nagyvilág2012.03.28, 18:22

Hatvanezer dollárt kell fizetnie egy írónőnek, mert a bíróság szerint részleteket vett át egy másik könyvből.  

Réthelyi fel sem bontotta a Schmitt-jelentést

Itthon2012.03.28, 14:22

A nemzeti erőforrás miniszter azt közölte a Semmelweis Egyetemmel, hogy ő nem illetékes az államfő dolgozata ügyében.

Plágiumügy: Schmitt is felelős az MTA-elnök szerint

Itthon2012.03.29, 09:09

Pálinkás József politikai indíttatásúnak nevezte a plágiumügyet, és szerinte a politika és a tudomány szereplőinek közös érdeke és felelőssége, hogy rövid időn belül lezáruljon.

Nagy elődök nyomában jár a székében maradó Schmitt Pál

Itthon2012.03.28, 15:21

Horn Gyuláról mindenki tudta, hogy pufajkás volt, Medgyessy Péter a hazát védte, Gyurcsány Ferenc pedig csak annyira hazudott, mint minden más politikus. Schmitt Pál köztársasági elnök a székükhöz ragaszkodó politikusok nyomában jár, amikor a plágiumbizottság jelentése után sem kíván lemondani a posztjáról.

Rendkívüli ülést tart a doktori tanács plágiumügyben

Itthon2012.03.28, 18:11

A Semmelweis Egyetem az után hívta össze a tanácsot, hogy a nemzeti erőforrás miniszter illetékesség hiányában nem foglalt állást Schmitt Pál doktori címéről.

Frankfurtban még viccelődött Schmitt Pál

Itthon2012.03.30, 11:47

Néhány perccel fél tizenegy után landolt az államfő gépe a Liszt Ferenc repülőtéren csütörtök este. A gépnél egy gépkocsikonvoj várta az államfőt, aki beszállt az egyik autóba, és elviharzott a főváros irányába. Az [origo]-nak az államfő mögött utazó egyik férfi azt mondta, Schmitt az út elején még jókedvű volt, amikor megérkeztek, akkor már komorabb. Schmitt Pál az úton levette a zakóját, "melege volt, meg is értem" - mesélte az utas.

Schmitt is a témavezetőit hibáztatta

Itthon2012.03.29, 08:01

Az államfő találkozott a doktori dolgozatát bíráló bizottság elnökével, témavezetőit hibáztatta, és jóhiszeműségét hangoztatta - állítja Fluck Ákos, a bizottság egyik tagja, aki különvéleményt írt a bizottság jelentéséhez. A jelentés szerint Schmitt plagizált, de a témavezetőknek figyelmeztetniük kellett volna.